Stripper 2/8 - Te teljesen hülye vagy?

HARRY

Napok óta kerülgettük egymást Ro-val. A babáról nem is beszéltünk. Fogalmam sem volt, mit gondolhat erről az egészről. Beszéltünk minden másról. Én a szívem mélyén elmondtam volna, hogy nem terveztük, oké, de már most szeretem a babánkat. De nem akartam addig kinyílvánítani a gondolataimat, amíg ő nem reagál valamit rá. Persze a megnyílásában az sem segített, hogy Nori be volt zsongva. Már a baba nevét is kitalálta. Több verziót is elénk tárt. De Ro arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Semleges volt. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is akarja megtartani ezt a babát.

- Harry beszélhetnénk? - kérdezte halkan, miután kitettük Nori-t az ovinál. Bólintottam. - Szóval, te mit gondolsz erről... Erről az egészről? - pillantott a hasára. Kislányos megszeppenéssel kérdezte, mintha nem tudná mi tévő legyen.
- Én örülök neki. Még, ha nem is számítottam rá. - mosolyodtam el. Már elkönyveltem magamban, hogy újabb kislányom lesz. Mert a lányokkal könnyű.
- Értem. - bámult kifelé az ablakon. Az idő, mintha a kedvét tükrözte volna. Beborult és szakadni kezdett az eső.
- És te, mit gondolsz? - kérdeztem végre meg én is, amikor szinte leállt a forgalom.
- Ugyanezt. - bólintott. Hazudott. A hangulata nem a hormonoktól lett ilyen, hanem a terhességtől. Magától, hogy újra gyereket vár. Tudom jól, hogy megutáltam volna, ha kimondja, hogy nem szeretné ezt a gyereket, de ez így borzasztó volt.
- Biztos? - adtam meg a lehetőséget, hogy igazat mondjon.
- Persze. - bólintott. Túl gyorsan és túl szomorúan. Ha érvelne amellett, hogy miért nem akarja, talán igazat is adnék neki, de így csak értetlenül álltam az egészhez.
- Jó. - nyögtem ki. - Mit szeretnél ma csinálni? - kérdeztem, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmét.
- Be kell mennem a munkahelyemre megbeszélni, hogy dolgozhatok-e még. És egy első vizsgálat sem ártana. - mondta halkan, mintha még beszélni sem szeretett volna. Mintha a világon sem akart volna lenni.
- Elviszlek. - ajánlottam fel. Bólintott egyet. Tovább araszoltunk az úton, a kocsiban tele szomorúsággal, értetlenséggel és talán dühvel. Szinte már teljesen megfojtott.

Nem beszéltünk többet. Értelme sem lett volna, meg aztán ki is fogytunk már a témákból.
Az egy óra, amit a kocsiban összezárva töltöttünk borzasztó volt. Éreztem, hogy Ro-nak valami őrültség jár a fejében. És előre tudtam, hogy nagyon meg fogok haragudni rá.
A kórháznál kitettem a bejáratnál, utána leparkoltam és csak azután mentem be az ajtón. Kerestem Ro-t a szememmel, de nem találtam sehol. Hogy a fenébe tud ilyen gyorsan eltűnni a szemem elől?

- Szia Harry. - köszönt a hátam mögül Tyler.
- Szia! - fordultam felé.
- Ha Rose-t keresed, ő már a vizsgálóban van. - mosolygott rám. Fogalma sem volt róla, milyen bonyodalmat csinált azzal az örömteli hírrel pár napja.
- Melyikben? - néztem körbe. Mindenhol fehér ajtók voltak. Hogyan lehet itt eligazodni?
- Itt végig mész a folyosón, aztán balra és jobb oldalt ki lesz írva, hogy ultrahang. - magyarázott. Bólogattam, mint egy okos kisgyerek és már ott is hagytam.
- Kösz. - szóltam még gyorsan oda neki, mielőtt elfordultam volna balra. Az ultrahang feliratos ajtón kopogtam, de nem jött semmi jelzés, így halkan nyitottam be.
- Figyeljen Rose! Én személy szerint, leszoktam beszélni a kismamákat, hogy egy teljesen egészséges terhességet megszakítsanak. Úgy pedig pláne, hogy van párkapcsolatuk, férjük, akire támaszkodhatnak. - mondta az orvos bizalmasan. - Szerintem, maga csak hirtelen megijedt ettől az egésztől. - próbált lelket verni Ro-ba a doki, de amit ő válaszolt rá, attól teljesen leforrázva éreztem magam.
- Nem érti látom. Nekem már van egy négy éves kislányom. Nem pillanatnyilag ijedtem meg. Hanem nem szeretném újra kezdeni a pelenkázást, az éjszakai kelést, a sírást egész nap. Azt hittem, sínen van az életem már. De egy csecsemővel. Újra be lennék zárva és újra valaki más idejéhez lennék kötve. - mondta sorra a negatív dolgokat Ro. Tudtam, hogy hazudik, amikor azt mondta, őrül, de hogy ennyire ne érezzen boldogságot a gyerek miatt. Sőt, majdnem hogy utálatnak tűnt. Csak azért, mert fel kell adnia a szépen kialakított életét. Dühös lettem. Nagyon dühös.
- Azt tanácsolom, kérjen egy kis segítséget, adok önnek egy telefonszámot. - matatott az orvos, majd a cipődobogást hallottam.
- Harry? - lepődött meg Ro, amikor meglátott az ajtóban.
- Mindent hallottam. - mondtam mérgesen. - Miért hazudtál? Miért mondtad azt, hogy örülsz neki, miközben el akarod tenni láb alól? - keltem ki magamból. - Te teljesen hülye vagy? - szinte már üvöltöttem az arcába. - Nem érdekel, hogy a te tested és a te döntésed, de ha bármit is mersz csinálni a gyerekemmel, én megfojtalak. - közelítettem Ro felé, aki könnyes szemmel hátrált az asztalig.
- Kérem uram, ezt a stílust mellőzzük itt. Rose csak össze van zavarodva. - próbált a doki nyugtatni és ezzel együtt Ro-t is védeni.
- Tudod mit, nem érdekel, hogy mit csinálsz az életeddel. Majd én egyedül megoldom. Nori-t is csak azért szülted, hogy elszabadulj abból az átkozott bárból! - emeltem fel újra a hangom. - Éld tovább ezt a csodálatos életedet. Nori nálam lesz, hogy nehogy miatta is valamit változtatnod kelljen a napi beosztásodon. - indultam meg kifelé. - Ha bármi történni fog a gyerekemmel... - néztem Ro hasára. - Mindenkit kicsinálok! - csaptam be magam mögött az ajtót.

Fortyogtam a dühtől, még a kocsiban is. Milyen hülyeségeket hordott össze? Nori-val is csak akkor volt huzamosabb ideig, amikor Amerikában voltam. Azon kívül folyamatosan velem volt, mert Ro, hol tanult, hol magányra vágyott. Mindig volt valami kifogása, hogy kettesben legyen Nori-val. De ez talán fel sem tűnt neki.
Nem hittem volna, hogy a szeretetem Ro irányában ilyen gyorsan meg tud változni. Persze, szerettem, de ez most vegyült a haraggal.
Nem tudtam eldönteni, hogy összepakoljam minden cuccunkat és eltűnjek innen Nori-val vagy próbáljak meg kiigazodni Ro-n?
Ro nem jött haza, és nem is keresett. Én sem őt. Annyira zavaros volt minden. Felhívtam Jack-et, hátha odamenekült Ro.

- Ott van Rose? - kérdeztem, ahogy felvették végre a telefont.
- Neked is szia Styles! Igen, itt van. - mondta kimérten Jack.
- Ja, igen. Haló. - motyogtam. - És jól van?
- Mondhatni. De szerintem, meg kéne beszélnetek ezt az egészet. Szerintem, nem úgy gondolta. Csak nem tudja, hogyan kezelje a dolgokat. Váratlanul érte ez az egész. - próbálta kimenteni Jack a lányát. Valószínűleg, én is ugyanezt tettem volna Nori-val.
- Csak erre voltam kíváncsi. Haza fog jönni? - kérdeztem monoton hangon.
- Nem hiszem. Vigyázz Nori-ra! Ha bármi fog változni, felhívlak. - jelentette ki Jack.
- Köszönöm. - sóhajtottam. - Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon. - kértem, szinte már könyörögtem.
- Biztosra veszem, hogy nem gondolta komolyan. - nyugtatott meg.
- Te nem hallottad, hogy beszélt. - nyeltem egyet, ahogy újra lejátszotta az agyam a hangját. Olyan semleges volt, mintha csak egy lámpáról beszélt volna, amit el akart adni.
- De most hallottam. - köszörülte meg a torkát. - Amióta idejött, sír a szobájában.
- Persze, hogy sír. Elég nyersen fogalmaztam. - ültem le a kanapéra, ahol talán megfogant a gyerekünk.
- Most le kell tennem, de holnap még hívlak. - szakadt meg a vonal.

Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam, hogy ne vágjam földhöz a telefonomat. Fogalmam sem volt, mi járhat Rose fejében. És még túlságosan haragudtam rá, hogy képes legyek megvigasztalni. Most csak dühöt éreztem iránta. Nem tudtam volna megérteni, hogy miért jutott egyáltalán eszébe az abortusz.
Hamar eljött a négy óra, amikor mehettem Nori-ért. Még sosem várattam ennyi ideig. Általában már háromkor ott voltam érte az oviban. Már csak azt kell kitalálnom, mit fogok mondani Nori-nak, hogy hol van az anyja.