07. fejezet - A legközelebbi szállodáig jó lesz.

LORELAI DONOVAN

A napsütéses Kalifornia. Kiskoromban imádtam itt nyaralni a szüleimmel és Cameron-nal. Emlékszem, apa itt tanította úszni az öcsémet, szegény nagyon béna volt. Egyszer elmerült a vízben és azóta retteg a mély víztől.
A napszemüvegemen keresztül néztem az embereket és kerestem az unokatestvéremet. Megbeszéltem Gigi-vel, hogy itt találkozunk. Ő fog elszállásolni pár napra, amíg itt leszek.
Úgy éreztem muszáj pihennem egy kicsit. Cameron-nak hagytam egy cetlit a hűtőn, hogy hol vagyok, de ő mégis felhívott. Mint kiderült a One Direction-ös fiúkkal lógott.

-          Lore? - kérdezte Gigi. Ő mit sem változott, bár minden nap találkoztam az arcával valamelyik magazin címlapján, még úgy is, hogy nem olvasok újságot.

-          Gigi. - mondtam a nevét mosolyogva.

-          Rengeteget fogytál, mióta utoljára láttalak. - csóválta meg a fejét helytelenítően. Megrántottam a vállam. Ezzel nem tudok mit csinálni.

-          Szálkásodtam. - mondtam.

-          Most haza viszlek, este pedig bulizunk. - vigyorodott el. Kimeresztettem a szemeimet.

-          Én pihenni jöttem. És amúgy sem iszok alkoholt. - jelentettem ki. Gigi hüledezve nézett rám.

-          Egy este kivételt tehetsz. - kapta el a bőröndöm fogantyúját. - Kint vár minket Zayn. - mondta. Azt hittem, csak ő lesz itt, de mint kiderült, tévedtem.

-          Nem teszek kivételt. - ráztam meg a fejem határozottan. Egyáltalán nem bírom az alkoholt és amúgy is tönkretenné az eddigi étrendemet.

-          Majd meglátjuk. - nevetett fel. Gigi baromi rámenős volt. Számára nem létezett az a szó, hogy nem. - Ő Zayn, a barátom. Zayn, ő itt Lore, az unokatestvérem. - mutatott be minket egymásnak, amíg betette a csomagtartóba a bőröndömet.

-          Örülök, hogy megismerhetlek. - ölelt meg Zayn.

-          Úgy szintén. - bólintottam. Gigi becsapta a csomagtartót és azonnal ott termett mellettünk. Nem szerette, ha rajta kívül, más is a középpontba kerül.

-          Mehetünk. Lore téged haza viszünk, de nekem még van egy fotózásom. Estére viszont készülj, mert megünnepeljük, hogy itt vagy. - ült be Zayn mellé előre. Megráztam a fejemet, remélem, mihamarabb kiveri ezt a butaságot a fejéből. Semmi kedvem szórakozni.

Az úton egész végig Gigi beszélt, leginkább a fotózásról, amit mi Zayn-nel határozottan untunk. Bár egyikünk sem szólt neki, hogy jobb lenne picit csendben maradnia, amikor összenéztem Zayn-nel, láttam, hogy tele van a hócipője, ahogy nekem is.

***

A nap többi részét egyedül töltöttem. Körbe jártam a hatalmas villát, ami Gigi-é volt. Egyáltalán nem értem minek ekkora ház egy vagy két főnek? Én teljesen elvoltam a magam kis lakásával.
Egy idő után, unalmassá vált a sétálgatás, a térdem is megfájdult, ezért elővettem a laptopomat. A posztom, hogy nyaralok, nagyon felborzolta a kedélyeket. De megfogadtam, most már magammal is fogok foglalkozni. Találtam a neten jó néhány képet, amin az öcsém van Harry-vel és jó néhány lánnyal. Nem kellett sokat kutatnom, hogy aztán a szemem elé kerüljön, ahogy egy kávézóban ücsörögnek. És ott volt Freddie is. Hogy milyen aranyos kisfiú. Könnyes lett a szemem és gyorsan lecsaptam a gépet.
Este megérkezett Gigi millió és egy szatyorral a kezében.

-          Mondtam, hogy készülj el! - vetette a szememre. Felhúztam a szemöldökömet. Na, ha eddig nem tanulta meg a nem szó jelentését, akkor majd most én megtanítom.

-          Nem megyek sehova, én meg azt mondtam! - keltem fel a kanapéról. A bejárati ajtón épp akkor jött be Zayn, pár szatyorral.

-          Dehogynem. Minek jöttél el nyaralni, ha nem is mozdulsz ki? - kiabált utánam Gigi. - Amúgy meg csak ilyen ruháid vannak? Mert akkor még egy vásárlást is be kell iktatnunk. - sóhajtott fel, mintha akkora nagy baj lenne, hogy nem márkás a holmim.

-          Mi a bajod a ruháimmal? - kérdeztem idegesen. Alig voltunk együtt, de Gigi már kiakasztott.

-          Az, hogy nézel ki bennük, mintha férfi lennél. – jelentette ki könnyedén Gigi. Kimeresztettem a szemeimet. Komolyan gondolta ezt? Nem veszi észre, hogy megbántott?

-          Te meg úgy nézel ki, mintha nem is te lennél. Mond csak, tudsz még mosolyogni vagy a sok műtéttől már az sem megy? – kérdeztem vissza, majd hátat fordítva neki, felmentem a szobámnak kijelölt helyiségbe. Nem tudom, pontosan mennyi ideig pufoghattam egyedül a szobában, amikor nyílt az ajtó.

-          Elfelejtem, amit mondtál, ha eljössz velünk bulizni. – lépett be Gigi. Meglepődtem, hogy még ő tesz nekem szívességet. Most csak viccel, ugye?

-          Gigi, te bántottál meg engem. De most is úgy állítod be a dolgokat, mintha te lennél a sértett fél. – ültem fel az ágyban. – És, ha tudni szeretnéd, azért hordok most is melegítőt, mert megint használnom kell a térdrögzítőmet. – húztam fel a nadrágszáramat.

-          Ezt nem tudtam. Sajnálom. – mondta teljes őszinteséggel. Látszott rajta, hogy meglepődött.

-          Honnan is tudhatnál róla, csak körülbelül tizenöt újság írt róla és a felhajtásról. – fintorogtam. Elhittem, hogy valóban sajnálja, de dühös voltam, hogy annyira nem méltatott, hogy legalább a szalagcímet elolvassa.

-          Tényleg sajnálom. Nagyon elfoglalt voltam. – kért újra bocsánatot. Mit kezdhetek én ezzel. Nem neki kell ezt a vacakot hordania.

-          Igazából nem sajnálod. Nem is érdekel. Egyszerűen kedvességgel akarsz rávenni, hogy menjek veletek inni. De még egyszer megismétlem és most utoljára, nem megyek sehova! – dőltem vissza az ágyba. – És, holnap átköltözöm egy szállodába. – jelentettem ki. Gigi-vel két külön világ vagyunk. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy majd akár egy hétig is elférünk majd egymás mellett.

-          Jól van, akkor pukkadj meg a problémáiddal együtt. Nem is emlékszem olyanra, hogy ne kellett volna sajnálni téged. Ezért szerettünk inkább Cameron-nal lógni, mert ő legalább normális volt. – vágta a fejemhez Gigi és egy ajtóbecsapással befejezte a monológját. Úgy tettem, mintha nem is érdekelne, mit mond, de a szavai nagyon is mélyen érintettek.

Lehunytam a szemeimet, hogy még véletlenül se buggyanjon ki a könnyem. Folyamatosan visszhangoztak Gigi szavai a fejemben, amitől meg is fájdult. Mire újra kinyitottam a szememet már közel sem voltam egyedül. Bella pislogott rám egy széles vigyorral. Meglepődtem, hogy itt van. Úgy tudtam New York-ban van. Lehet, hogy ő és a nővére összefogtak ellenem.

-          Szia! Gigi mondta, hogy összevesztetek. – mászott be mellém az ágyba.

-          Szia! – köszöntem homlokráncolva. – Hogy kerülsz ide? Neked nem kéne itt lenned, nem? – nyomtam feljebb magam. Bella sóhajtott egyet, tudta, hogy nem fogok erről beszélni. Sosem teregettem ki a családi szennyest és ezt a családtagjaimtól is elvártam.

-          Gigi rendezett egy bulit. Gondolom, bosszúból. Már vannak néhányan lent, de még vagy ötvenen jönnek. – mondta kicsit talán unottan. Valószínűleg, neki mindig eleget kellett tennie az ilyesfajta partiknak.

-          Remek, ezek szerint azt szeretné, hogy minél előbb tűnjek el innen. – fintorodtam el. Eddig még nem nyitottam ki a bőröndömet, de most megtettem, csak hogy elővegyem a kabátomat. Semmi kedvem nem volt bulizni. Az lesz a legjobb, ha én már most keresek egy szállodát.

-          Ne már Lore! Ne hagyj itt! Nincs kedvem Gigi barátaival jó pofizni. – nézett rám kérlelőn Bella. Látszott rajta, hogy igazat mond. – Hoztam neked egy italt. Kifejezetten alkoholmentes. Tudom, hogy van egy fajta diétád. – nyújtotta felém a zöldes-sárgás löttyöt, amiről először nem hittem el, hogy tényleg alkoholmentes, de tényleg nem éreztem benne semmit.

-          Köszönöm. – mosolyogtam rá. Már tényleg kiszáradt a torkom. Alig tíz perc múlva üvölteni kezdett a zene, ami a fejfájásomnak nem igazán tett jót, de ez senkit sem zavart.

-          Lemegyek, körülnézek, de tíz perc és itt vagyok. – nyugtatott meg Bella, amikor kétségbeesetten néztem rá, hogy mégis miért kelt fel az ágyról.

Ahogy ígérte, Bella pár perc múlva vissza is tért egy újabb itallal. Bátran ittam bele, bíztam Bella-ban. Ahogy elfogyott az utolsó csepp is, sokkal bátrabb voltam. Úgy éreztem, mintha nem lenne semmiféle határ számomra. Amikor egy lány ránk nyitott és lehívott minket a nappaliba, egyáltalán nem ellenkeztem. Furcsa mód, már nem zavart semmi. Sem a zene, sem az emberek, semmi.
Sokan jöttek oda hozzám, hogy bemutatkozzanak, de szinte egy névre sem emlékszem. Az italok, amiket Bella hozott nekem, csak úgy folytak le a torkomon. Egészen addig nem is volt semmi bajom, amíg forogni nem kezdett velem a szoba. Minden arc összemosódott és teljesen tompa lett minden.
Egészen addig tartott ez az állapot, amíg meg nem éreztem egy idegen kezet a combomon, amit hiába próbáltam ellökni magamtól, az csak erőszakosabb lett. Fújtatva pattantam fel a kanapéról, kicsit meg is tántorodtam, de a célomtól, hogy én most fogom magam és eltűnök innen, semmi sem tántoríthatott el.

-          Hé, mit csinálsz? – kérdezte Bella, amikor a bőröndömet behúztam. Szédelegve, dülöngélve néztem körbe, hogy mindenem megvan-e, és amikor meggyőződtem róla, bosszúsan néztem az unokahúgomra.

-          Szerinted mit? Elhúzok innen. Basszus, azt hittem, komolyan veszed, hogy nem iszok alkoholt. De látom, ugyanolyan idióta vagy, mint a nővéred. – csóváltam a fejemet rosszallóan. – Örülök neki, hogy nektek ilyen iszonyat könnyű munkátok van, hogy csak mosolyogtok, mintha elment volna az eszetek vagy éppen eltorzítjátok az arcotokat, mintha tele lenne nyomva botox-szal, de nekem ez fontos. Érted te ezt? Nekem ez a munkám. Az én munkám áldozatokkal jár! – kiabáltam az arcába magamat is meglepve. Mire észbe kaptam, már többen álltak az ajtóban és minket figyeltek. – Innentől kezdve felejtsük el egymást, mert esküszöm, ha még egyszer a közelembe vagy a cuccaim közelébe mentek, én teszek róla, hogy ne legyen munkátok soha a büdös életben. Remélem, világos voltam. – löktem félre egy srácot, mert éppen útban volt nekem. A lépcsőn lefelé nem győztem kapaszkodni, mert úgy éreztem, mentem legurulok onnan.

-          Elvigyelek? – kérdezte egy férfihang. Épp elküldtem volna melegebb éghajlatra, de még időben felnéztem rá a telefonomból, amiről nehezen, de próbáltam hívni egy taxit.

-          Megköszönném. – bólintottam. – A legközelebbi szállodáig jó lesz. – engedtem el a bőröndömet, amit Zayn betett a csomagtartóba. Épp beszálltam az anyósülésre, amikor egy nem éppen kedves Gigi közelített felénk.

-          Zayn! Mit csinálsz? Képes vagy itt hagyni? – kérdezte mérgesen Gigi. – Lore-nak majd hívunk egy taxit és nem lesz semmi baja. – jelentette ki. Kösz szépen! Először leitatsz, utána meg még a felelősséget sem vállalod? Mondjuk én voltam a legnagyobb marha, hogy nem figyeltem oda.

-          Képes vagyok, mert nincs annyi eszed, hogy felfogd, Lore nem akart inni, nem akart bulizni. Eszedbe sem jut, hogy esetleg gyógyszert szed a lábára, amire nem kéne innia? Vagy, hogy tiszteletben tartsd a döntését, hogy nem iszik alkoholt? – kérdezte idegesen Zayn. Gigi is és én is nagyokat pislogtunk, a srác kifakadásán.

-          Nem, nem. Nem ez áll a háttérben. Egyszerűen csak már az eső pillanattól kezdve megtetszett. Most pedig elviszed magadhoz és… És megdugod. – vágta a szerelme fejéhez Gigi. Nagyra nőttek a szemeim. Először is, hogy képzelte ezt? Másodszor pedig abba nekem is lett volna beleszólásom, nem?

-          Egy vicc, amit csinálsz. Ezt te sem gondoltad komolyan. Vagy, ha mégis, akkor komoly gondod van. Lore az unokatestvéred, emlékeztetnélek, hogy családtag. A családodért legalább ki kéne állnod és támogatnod kéne. – nevetett fel erőltetetten Zayn. Gigi felhorkantott.

-          Nagyon ügyesen terelsz. Menjetek mindketten a francba! – hagyott faképnél minket Gigi. Zayn nagyot sóhajtva nézett utána, majd becsuktam az ajtómat.

-          Ne haragudj! Sokat ivott vagy magam sem tudom, mi baja van. – kért elnézést Zayn Gigi nevében.

-          Nem neked kell bocsánatot kérned. Amúgy pedig tényleg hívhatok egy taxit is. – mondtam komolyan. Zayn megcsóválta a fejét és máris elhajtott Gigi házától. Alig vezetett pár perce, amikor észrevettem, hogy teljesen más irányba haladunk, mint a belváros. – Nem azért, de miért van olyan érzésem, hogy nem egy szálloda felé tartunk? – kérdeztem akadozva, mert kezdte nagyon nem jól érezni magát az alkohol a gyomromban.

-          Az én házamba megyünk. Ha már a saját unokatestvéreid ilyen idiótán viselkednek veled, akkor majd én a szárnyaim alá veszlek. – mosolyodott el. – Minden hátsó szándék nélkül. – tette hozzá. Na, ezzel aztán nagyon megnyugtatott. Egy kisebb ház előtt parkolt le, én pedig már türelmetlenül vártam, hogy bejussak a házba, azon is belül a fürdőbe és lerogyjak a wc mellé.

-          Merre van a fürdő? A legközelebbi? – tettem a szám elé a kezem. Tudtam, hogy nem bírom az alkoholt, na de, hogy ilyen gyorsan kikívánkozzon belőlem, nem hittem volna.

-          Itt? – nyitott ki egy ajtót. – Én… Addig behozom a bőröndödet, meg csinálok valami ennivalót. – hagyott magamra. Könnyes szemekkel adtam ki magamból azokat a fura színű löttyöket. Amikor Cameron van hasonló helyzetben, akkor sem szoktam viccnek felfogni, de most, hogy még most is én szorongatom a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba, abszolút, nem vicces a dolog. – Várj! Segítek! – tett le valamit az asztalra Zayn, majd minden tincset összefogott és tartotta a fejem tetején.

-          Köszönöm. – nyögtem ki és hál’ Istennek már nem jött ki belőlem semmi. Zayn elnyúlt mellettem és lehúzta a magamból kiadott italokat a wc-n.

-          Hoztam neked vizet. – vette le a szekrényről a poharat, amit percekkel ezelőtt tett oda. – Csináltam egy kis gyümölcsöt. Ha úgy gondolod, jobban vagy, gyere ki. – mosolygott rám. Hiába volt, elég kínos a helyzet, Zayn nem mutatta ki, hogy zavarban lenne vagy esetleg megvetne. – Nyugodtan le is tusolhatsz előtte, itt van törölköző, mondjuk tusfürdővel nem nagyon szolgálhatok, de ha nem zavar, használhatod az enyémet. – mosolygott rám, miközben felegyenesedett és mindent megmutogatott.

-          Még egyszer nagyon köszönöm Zayn. El sem tudod hinni, mennyire hálás vagyok neked. – töröltem meg az arcomat miután megmostam kicsit. Zayn elmosolyodott.

-          Jól van, nem kell hálálkodnod. Kint leszek. Ha nem találnál meg a nappaliban, akkor fent leszek a szobámban. Az emeleten a jobbra a második ajtó. A vendégszoba, ahol a bőröndödet is megtalálod, közvetlenül mellette van, az első ajtó. – magyarázta el. Kicsit még kótyagos voltam, bár már sokkal jobb volt a helyzet, mint egy órával ezelőtt.

-          Köszönöm Zayn. – szóltam még utána, mire Zayn megforgatta a szemeit és becsukta az ajtót maga mögött.

Ledobtam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Minden egyes részemnek jólesett a langyos víz. A hajamat alaposan átdörzsöltem Zayn samponjával és reméltem, kevésbé fog zsongani a fejem. Ahogy Zayn tusfürdőjéből is használtam, már ki is szálltam a víz alól. Magam köré csavartam egy törölközőt egy másikkal pedig a hajamat törölgettem. Reméltem, hogy így nem találkozom Zayn-nel, zavarban érezném magam, annak ellenére is, hogy még kissé dolgozott az alkohol a szervezetemben.
Ahogy meggyőződtem róla, hogy Zayn nincs a nappaliban, azonnal pucoltam is felfelé a szobába, amit mondott. Csak mire oda értem, addigra felejtettem el, hogy melyik is a vendégszoba. Végül találomra benyitottam az első ajtón és jónak bizonyult a döntésem, mert azonnal kiszúrtam a bőröndömet. Előkerestem egy megfelelő ruhát alváshoz és azonnal öltözésbe is kezdtem. Épp felhúztam a nadrágomat, amikor Zayn kopogott az ajtón.

-          Csak behoztam a gyümölcsöt, amit csináltam, mert láttam, hogy nem nyúltál hozzá. És, persze jó éjszakát szeretnék kívánni. – mosolygott rám. Meglepődtem, hogy ennyit bajlódik még mindig velem.

-          Köszönöm, de nem biztos, hogy még ma megeszem, de holnap első dolgom lesz. – mosolyodtam el. Zayn elhúzta a száját. Leültem az ágyra és felcsatoltam a rögzítőmet, majd a törölközőkhöz léptem. – Még leviszem ezeket és már nem zavarok tovább. Holnapra már keresek egy szállodát. – ígértem meg, de Zayn felcsóválva jelezte, hogy nem ért egyet.

-          Dehogyis. Bármeddig itt maradhatsz. – vette ki a kezemből a törölközőket. – Ezeket majd én leviszem, te pedig feküdj csak le. Pihenj! Jobb lesz, ha kialszod magad. – indult kifelé. Félénken bólintottam egyet.

-          Rendben. És tényleg nagyon köszönöm. – bújtam be az ágyba. – Jó éjszakát Zayn! – köszöntem el tőle. Zayn egy nagyot sóhajtott, gondolom, hogy már megint megköszöntem neki.

-          Jó éjszakát! – mosolygott rám, lekapcsolta a villanyt és becsukta maga mögött az ajtót. Sokáig forgolódtam az ágyban, amikor felkapcsoltam a kis lámpát és elővettem a naplómat.

Kedves Napló!

Ez a mai nap aztán bőven tartogatott meglepetéseket. A legnagyobb meglepetés számomra Zayn volt, aki a családommal szemben is mellém állt. Legalább is az unokatestvéreim jól kijátszottak. De Zayn-ben pozitívan csalódtam. Meglepett, hogy ilyen közvetlen és segítőkész. És érzek valamilyen bizalmat felé. Valami olyasmit, ami engem is meglep. Eddig nem volt jó vagy legjobb barátom, de azt hiszem, ahogy Zayn viselkedik, így viselkednek a barátok is a másikkal. Lehet, hogy életemben először szert tettem egy barátra? Valószínűleg így van. 

Most, hogy mindezt leírtam, jobban fogok aludni. Jó éjt, Napló!

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

06. fejezet - Ne szórakozz velem! (+18)

LOUIS TOMLINSON

Este megérkeztek Briana-ék hozzám, aminek nagyon örültem, bár még Freddie sem tudta teljesen elfeledtetni velem Lore-t és a hatalmas pofont, amit kaptam tőle. De hát az igazság fáj, mondták már nekem ezt. Ezzel a pofonnal is csak beismerte, amit mondtam neki.
Reggel alsónadrágban csoszogtam a konyhába, hogy igyak valamit. Freddie-t éjjel átvittem az ágyamba, mert felriadt egyszer. Velem aludt, ő biztos aludt én nem mertem, tartottam tőle, hogy ráfekszem vagy leesik az ágyról. Szóval kettő óra óta ébren vagyok. Ennek az ébrenlétnek az volt a haszna, hogy rájöjjek, nem szabad Lore-ral foglalkoznom. Vagyis azzal, hogy mit csinál. Niall koppan majd egy hatalmasat és tanul belőle. Nem is tudom miért ütöttem bele a dolgaikba az orromat.

-          Appp! - kiabált Freddie, én pedig már rohantam is a szobámba. Nem érdekelt, hogy körbe van rakva az ágy párnákkal. Nehogy leessen a fiam. Akkor kapnék szívinfarktust, ha összetörné magát.

-          Itt vagyok kisfiam. - nyitottam be a szobába. Freddie boldogan nézett rám és azonnal elindult, hogy ő most fejjel lefelé, de lejut az ágyról. - Hé! Megmutatom, hogyan kell lemászni. - kaptam el a grabancát. Freddie széles mosollyal az arcán bújt hozzám.

-          Ap! - kapaszkodott a karomba. - Tejcsi. - mondta édes vigyorral. Ez volt az a szó, amit ki tudott mondani. Nem is csodálom.

-          Megnézzük anyukád tett-e be a hűtőbe neked. - felkeltem az ágyról és újra a konyhába mentem. - Bedobjuk a mikróba és már ehetsz is. - nyomtam egy puszit a feje tetejére.

Gondoltam, ha már Londonban vagyunk kivihetem a fiamat az utcára anélkül, hogy megijesztenék, ezért is beszéltem meg egy találkozót a srácokkal délelőttre egy kávézóban. Ők még nem igazán látták Freddie-t élőben. Na, de majd most.

***

Freddie az ölemben ült és az öklét csócsálta. Persze a cumi már nem jó neki. Liam-et szuggerálta. Le sem tudta róla venni a szemét, teljesen megbabonázta a fiamat. Néha annyira elmélyült a gondolataiban, hogy fognom kellett, le ne forduljon az ölemből.

-          Oda mész Liam-hez? - néztem Freddie-re, aki már percek óta nem pislogott Liam miatt.

-         Inkább maradjon csak ott. Egyáltalán nem tudom, hogy fogjam meg. - tiltakozott Liam, de Freddie döntött és a nyálas kis kezével belemarkolt Liam borostájába és átmászott hozzá.

-         Hol van Harry? - kérdeztem, hátha valamelyikkőjük tudja.

-         Tegnap elment egy Cameron nevű sráccal bulizni. Mindjárt itt lesznek. - világosított fel Niall. Cameron? Na szép! Oda küldöm Harry-t, hogy derítse ki, mégis kicsoda a srác, erre összebarátkozik vele és bulizni mennek?

-         És a kis barátnődről mit tudsz? Javul már? Hogy szolgál az egészsége? - kérdeztem rá. Kíváncsi voltam, Niall mit mond. Bevallja végre, hogy néha összejárnak összegyűrni a lepedőt? Még, hogy lepedő? Nekik még az sem kell.

-         Ha Lorelai-ra gondolsz, ő nem a kis barátnőm. Ő egy jó barát és elutazott. - a szemeim nagyra nőttek, ahogy feldolgoztam az információt. Elutazott? És mégis hova? Mielőtt még feltehettem volna a kérdést, megérkezett a két jó madár.

-         Sziasztok! - köszönt Harry. - Ő Cameron. - mutatta be mindenkinek a srácot. Jól ismertem a kis megrontottat.

-         Hallod Cameron, nem tudod hova ment Lorelai? - érdekelt is engem, hogy kicsoda. Azt mondja meg, hogy hol van a lány.

-         Hogyhogy hova ment? Otthon van. - mondta teljesen nyugodtan. Szóval, ez tényleg csak egy gyors menet volt nekik.

-         Elutazott, most mondta Niall. - ráztam a fejem. Cameron-on látszott, hogy az egekben van a pulzusa.

-         Hova ment a nővérem? - akadt ki teljesen Cameron. Nővére? Cameron Lore öccse? Hogyhogy nem hallottam róla? Harry-re néztem, akinek a szemeiből kiolvastam, hogy mekkora idiótának tart.

-         Nem tudjuk. Annyit írt ki Twitter-re, hogy hosszú évek után először elmegy nyaralni. - világosított fel mindannyiunkat Niall. Ma még nem léptem be egyik oldalra sem, ezért sem tudtam, hogy mi történt a nagyvilágban. Ahogy Niall-ön és Liam-en kívül senki más sem az asztalnál.

-         Felhívom. - mondta kétségbeesetten Cameron. Helyes! Derítsd csak ki, hol a nővéred!

-         Szóval, a nővére? Harry ezt mégis mikor akartad elmondani? - néztem a göndörre, amikor Cameron a pulthoz ment telefonálni. - Már azt hittem, hogy egy liliomtipró a csaj.

-          Két dolgot jegyeznék meg. Egy, megérdemelted, hogy magadtól jöjj rá. Kettő, ez a srác több lány telefonszámát szerezte meg, mint én. - ivott a vizébe Harry. Kit érdekel, hogy hány telefonszámot szerzett a kis tizenhat éves.

-         Amúgy miért érdekel, hogy az a lány mikor, kivel, mit csinál? - szegezte nekem a kérdést Liam. Próbáltam figyelmen kívül hagyni Liam-et, de nem ment, mert mindannyian árgus szemekkel néztek.

-          Tudjátok milyen vagyok. Azt hittem, hogy megrontja a gyereket. - igyekeztem kivágni magam, de lerítt róluk, hogy nem hisznek nekem.

-          Ezt a gyereket nehéz megrontani. - gondolt vissza Harry. - Mellesleg két hét múlva tizennyolc éves lesz. - világosított fel. Na, és akkor mi van? Én meg fél év múlva leszek huszonhat.

-          App! - nyújtózkodott Freddie felém, ezzel megmentve engem a magyarázkodástól. Liam arca tiszta vörös lett, ahogy a fiam nyúzta.

-          Szóval? Miért érdekel az a lány? - kérdezte Liam. Hogy miért? Végig gondoltam. Már régen is meg akartam dönteni. A sors akarta, hogy most évekkel később találkozzunk. A sors is azt akarja, hogy legyen egy jó éjszakánk.

-          Nem mondhatom meg hova ment, de nem kell aggódnunk. - ült le az asztalhoz Cameron.

Freddie az asztalt csapkodta, amivel igazából nem tudom, mit szeretett volna közölni, de két perc után Cameron is csatlakozott hozzá. Másnapos Harry nagy örömére. Freddie és Cameron nagyon jól kijöttek egymással. És nekem azonnal azon kezdett járni az agyam, hogy ezek szerint Lore is imádná a fiamat. De nem szabad! Nem tervezek azzal a lánnyal hosszútávra. Valószínűleg soha be sem mutatom Lore-nak Freddie-t.

***

Otthon Briana éppen főzött. Így belegondolva, most olyanok voltunk, mint egy család. Ezzel csak az volt a gond, hogy mi nem voltunk egy család. Briana a fiam anyja és ennyi. Ne akarja felvenni a barátnő és családanya szerepét. Azt hiszem, ma csak butaságokon agyalok. Először Lore, most meg Briana. És az elméletek, amiket gyártottam, még rosszabbak voltak. Bár Lore-ral voltak elég élvezetes képzelgéseim is.

-          Merre jártatok? - kérdezte Briana miközben levette Freddie-ről a kabátot.

-          Egy kávézóban. Összeültünk a srácokkal. Freddie teljesen oda volt Liam-ért vagy csak a borostájáért. Nem tudom, de Liam le sem tudta vakarni magáról. - nevettem fel, ahogy visszaemlékeztem.

-          App! - nyújtózkodott felém Freddie. Hál' Istennek imádott a fiam és én is őt. Remélem, ez a visszatérés után is így marad.

-          Mondjad fiam! - vettem el Briana-tól. Freddie kis fejét a vállamra döntötte és úgy figyelt ránk. Pár perc és aludni fog.

-          Gondolkodtam az ajánlatodon. Arra jutottam, hogy ide költözünk Freddie-vel és ahogy tudunk kísérünk majd téged mindenhova, hogy a lehető legtöbb időt tölthessétek együtt. - mondta Bri, mire egy levakarhatatlan vigyor terült el az arcomon.

-          Komolyan? - öleltem meg fél kézzel Bri-t, aki nehezen, de helyeselt. Freddie elszenderült így felvittem a szobájába. Eléggé megkavartam Freddie ritmusát. Ilyenkor nem szokott aludni.

Az estét Briana-val a nappaliban töltöttük. Mind a ketten lefoglaltuk magunkat a laptopunkkal. Hogy ő mit nézett azt nem tudom. Nem is érdekelt. Egy valami foglalkoztatott, az pedig Lore volt. Néztem róla videókat, utána olvastam. Kiderült, hogy sok alapítványt támogat, leginkább a nélkülöző gyerekek a szívügye, de a családon belüli erőszak ellen is kampányolt már. Rengeteg embernek segített már formába hozni magát. Jelenleg egyedül él egy kis lakásban, nincs háziállata, szeret vezetni, minden sportot imád és idegesítően pontos. Elmosolyodtam, ahogy olvastam. Na, de amikor a képeit nézegettem, úgy éreztem magam, mint egy kamasz, aki az ágya alól húzza elő a magazinokat.
Még mielőtt Briana észrevette volna, hogy kezdek beindulni gyorsan felmentem a szobámba. Nem tudom, hogy miért, de Lore teljes káoszt okoz a fejemben. Minden vágyam az volt, hogy végre én is kipróbálhassam vele.
Este Briana-val együtt fürdettük meg Freddie-t, bár a fiamnak sajátos elképzelése volt a fürdésről. Na jó, ezt is én tanítottam neki. Vettem neki egy vízi pisztolyt, megtanítottam használni és amikor Freddie lőtt, gyorsan beálltam Briana mögé. Nehogy már vizes legyek.
Amíg Briana törölgette a haját én a cumisüveggel és Freddie-vel a gyerekszobába mentem. Meséltem és énekeltem a fiamnak, mire negyed óra múlva már aludt is. Gondoltam, eldicsekszem Bri-nek, hogy milyen gyorsan álomba merült újra a fiam, de amikor benyitottam, nem az a kép fogadott, amire vártam. Briana-n mindössze egy törölköző volt. Nekem elhihetitek, a törölköző, nedves haj és ártatlan pofi kombóval minden férfit el lehet csábítani. De nekem most Lore jutott eszembe, ugyanebben a szerelésben. Basszus, már megint!

-          Ne haragudj, csak azt szerettem volna mondani, hogy Freddie elaludt. - makogtam, miközben igyekeztem elterelni a gondolataimat.

-          Jól van. - bólintott. - Szeretnél még valamit?

-          Tessék? - kérdeztem vissza, mert megint elkalandoztam.

-          Szeretnél még valamit? - mosolyodott el. De nekem Lore mosolya volt a szemem előtt. A régi mosolya, nem a mostani álmosoly.

-          Nem. - ráztam meg a fejem. - Vagyis de. Szükségem van rád. - léptem vissza és becsuktam az ajtót magam mögött. A gatyám már kezdett szűkös lenni és ezt orvosolni kellett.

-          Miről beszélsz? - kérdezte döbbenten Bri. Megfogtam a kezét és a nadrágomra nyomtam.

-          Erről. Kellesz. Most. - suttogtam a szájára. Briana elmosolyodott és megcsókolt.

Nem érdekelt, hogy Bri még mindig szeret, én Lore-ra gondoltam. Lehet szemét húzás ez tőlem, de le kell vezetnem a feszültségemet. Hagytam, hogy Bri levegye rólam a pólómat, nadrágomat és minden ruhadarabomat. Ott feküdtem az ágyon, felizgulva és egy gyönyörű lány ereszkedett rám, én pedig mit csináltam, egy másik lányról, aki mellesleg utál, fantáziáltam.
Briana lassan mozgott rajtam, élveztem is annak ellenére, hogy amikor vissza sikerült terelnem a gondolataimat a jelenbe, nem az fogadott, mint a képzeletembe. Tudtam, hogy Bri csalódni fog, mert nekem ez nem jelent semmit vele, neki viszont nagyon is sokat.

-          Ne szórakozz velem! - fordítottam magam alá. Lábait a csípőmre tekerte, én pedig őrült tempóba löktem előre magam. Minél előbb ki akartam elégülni. Nem szeretkezésre vágytam, pusztán csak egy kiadós szexre. Ahogy átvettem az irányítást, azonnal be is következett a várva várt orgazmus. Nem csak nekem. Éreztem, hogy Bri is elmegy és talán nem is egyszer. Fáradtan dőltem le Briana mellé. Még rendezetlen volt a légzésem, amikor eszembe jutott valami. - Bri, te ugye szedsz gyógyszert? - kérdeztem, remélve, hogy a válasz igen, mert óvszert azt nem használtunk.

-          Basszus. - mondta, de az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.

-          Basszus, mint nem szedsz gyógyszert, vagy basszus, mint egy bunkó vagyok? - kérdeztem vissza. Remélem, a második opció.

-          Az első. - nyögte ki. - Freddie még anyatejet kap, nem szedek gyógyszert. - mondta hisztérikusan. Még ő hisztis, mikor lehet megint teherbe ejtettem őt.

-          Holnap vagy egy hét múlva vagy, amikor már kimutatható a terhesség elmész orvoshoz és megvizsgáltatod magad. - jelentettem ki. Briana bólintott, de nem mondott semmit.

Ott feküdtünk egymás mellett, mindketten a saját gondolatainkba elveszve. Ha Bri megint terhes, akkor természetesen ugyanúgy fogom szeretni azt a kicsit is, mint Freddie-t.
Hogy lehettem megint ennyire felelőtlen? Ennyire fontos volt a magamon való könnyítés, hogy oda sem figyeltem a védekezésre. Ez az én formám. Most hetekig izgulhatok, hogy esetleg egy újabb életért leszek-e felelős.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

05. fejezet - Na, ne nevettess!

LORELAI DONOVAN

Tegnap, ahogy beültem Niall kocsijába azonnal tudtam, hogy elkezdődnek a találgatások. De nem tehettem mást, mert a fájdalomtól még vezetni sem tudtam volna. A térdembe hasított a fájdalom és az sem tett neki túl jót, hogy elestem az egyik súllyal. Szerencsémre Niall a segítségemre volt, mondjuk én azt kértem tőle, hogy vigyen haza, de ő egészen véletlenül a kórháznál parkolt le. Ahelyett, hogy betámogatott volna, rögtön kerekesszéket hozott. Nem győztem takarni az arcomat.

-          Szóval, akkor nem fáj már a lába? - kérdezte az orvos reggel a viziten.

-          Nem. - jelentettem ki. Igazából fájt még, de nem vagyok hajlandó még egy napot itt semmit tenni.

-          Akkor kérem álljon fel, majd üljön le, utána újra álljon fel és guggoljon le, és újra fel. - mondta az orvos. Lepleztem a meglepődöttségemet és sóhajtva csúsztam le az ágyról. Picit eltorzulhatott az arcom, ahogy ránehezedtem a lábamra. - A grimaszból az arcán arra következtetek, hogy az előbb nem mondott igazat.

-          Dehogynem. A térdem még picit fáj, de ön a lábamat kérdezte. És a lábamnak semmi baja. - próbáltam jól kijönni a dologból.

-          Ezzel nem kéne viccelnie. Enyhén szétcsúszott a térde, amit helyre is tettünk. De ezt hordania kell még legalább két hétig. - csatolta fel a rögzítőt. - És nem edzhet. Mondjuk három hétig. - nyújtott át egy mankót. Meg a frászt!

-          Ez nem kell, köszönöm. - adtam vissza a mankót.

-          Vagy ez, vagy a szék. Válasszon. - mondta az orvos. Ahhoz képest, hogy fiatal volt elég szigorú.

-          Jól van. Adja vissza. - morogtam. Fintorogva vettem el tőle a mankót. Kitártam az ajtót, ahol Niall várt. Az éjszakát bent töltötte velem.

-          Na? Mi a helyzet? - kérdezte izgulva Niall. Jobban aggódott, mint én.

-          Semmi. Pár nap és kutya bajom. - mosolyogtam rá, mire az orvos megköszörülte a torkát. Bánom is én. Pár nap és kész, amiről nem tud, az nem is fáj neki.

-          Három hétig nem csinálhat semmit. Figyeljen rá oda! - mondta az orvos Niall-nek. Niall csak bólogatott.

-          Akkor haza viszlek. - mosolygott Niall. Megráztam a fejemet.

-          A teremnél van a kocsim, oda vigyél. - jelentettem ki, miközben lóbáltam a mankót.

-          És még valami. - szólt utánunk az orvos. Épp elcsípett a liftnél. - Nem vezethet. - mondta könnyedén. Hogy mi? Pont nekem kell a legházsártosabb dokit kapnom?

-          Úgy lesz. - mondtam fintorogva és felmutattam a hüvelykujjam. Tudtam, hogy így lesz, mert Niall is hallotta.

Haza érve Niall-t behívtam egy teára, de ő nem élt a lehetőséggel, biztosan elege volt már belőlem. Nem is csodálom, az egész éjjelt egy kényelmetlen széken töltötte. Egy öleléssel búcsúztunk és egy ígérettel, hogy nem fogom erőltetni a térdem.
Leültem a kanapéra, egy díszpárnát tettem a térdem alá, és a laptopomat az ölembe vettem. Gondoltam, eloszlatom a kételyeket és tisztázom magam. Elolvastam a híreket, amik megjelentek rólam és csak azután léptem be a közösségi oldalakra, hogy megcáfoljam a híreket. Meglepetésemre Harry is bekövetett. Na, ebből mekkora kalamajka lesz.
Épp végeztem, amikor csengettek. Sóhajtva keltem fel a kényelemből és mentem ajtót nyitni. Először az jutott eszembe, hogy Niall jött ellenőrizni.

-          Szia! Hú, hallod, hogy összekavarták a dolgokat a kórházban. – sétált be mellettem a házamba Louis.

-          Szia! Te mégis, hogy kerülsz ide? Azt hittem, a fiadnál vagy Los Angelesben. – csuktam be az ajtót, miután Louis sikeresen felderítette a nappalimat.

-          Csak meg akartam köszönni, hogy kiálltál a fiam mellett. – ült le a kanapén háttámlájára. – Hallottam, hogy kórházba kerültél, először ott jártam, onnan jöttem. Képzeld, azt mondták, hogy a szülőszobán vagy. Én elment oda megnézni, de mint kiderült, nem te voltál ott. – nevetgélt. – Ne tudd meg, hogy milyen furcsán nézett az apuka, amikor beállítottam és a vajúdó feleségét kerestem. – az élet nagy iróniája ugye. A nappali boltíve alatt támaszkodtam a falnak és figyeltem Louis-t. 

-          Nincs mit. Manapság nagyon elszaladt a ló a fotósokkal. – mondtam egy vállrándítás kíséretében. – Sajnáltam Freddie-t, hogy megijesztették.

-          Szerencsére este már felhőtlenül játszott. – mosolyodott el Louis, mintha csak visszapörgette volna az emlékeket a fejében. – És, hogy sérültél le? Mi történt? Meddig lesz ez rajtad? – mutogatott a térdszorítómra. Előkotorta a mankómat is és azt pörgette, amíg várta a választ.

-          Egy kicsit szétcsúszott a térdem. De pár nap és újra edzek. – mondtam fintorogva. Biztos, hogy nem fogom betartani a három hetet. Megállt a kezében a mankóm és bosszúsan nézett rám.

-          És Niall vitt be a kórházba, ugye? – kérdezte kicsit gúnyosan. Nem értettem, most megint mi baja lett.

-          Igen. – bólintottam. Kár tagadni, hisz’ képek is születtek az estéből.

-          Azt hittem, megértetted, amit mondtam. – a szemeim nagyra nőttek, ahogy ilyen megrovóan beszélt velem Louis. – Múltkor már elmagyaráztam, hogy Niall nem olyan ember, akivel szórakozhatsz. – tette szóvá. Szóval legutóbb nem is Kyle-ról beszélt. Hogy is gondoltam?

-          Nem szórakozom vele. Csak barátok vagyunk. – jelentettem ki. Louis ellökte magát a kanapétól és nagyot sóhajtva nézett rám.

-          Na figyelj, ott voltam, amikor összejöttél Niall-el, csak jó fejségből időben leléptem. Másnap pedig már Kyle-al vacsoráztál, vagy randiztál, vagy nem is tudom. – akadt ki teljesen Louis. Abszolút fel volt háborodva. Pedig én háborodhattam volna fel azon, hogy bejött a terembe miközben én Niall-el edzettem. És, ezek szerint félreértette a dolgot.  

-          Tudtam, hogy nem azért jöttél, hogy megköszönd, hogy írtam a fiadnak, vagy érdeklődni, hogy mi van velem. – csóváltam meg lesajnálva a fejemet. Mi másért is jött volna? – Az, hogy barátok vagyunk Niall-el semmi közöd. Szerintem, Niall már nagyfiú és el tudja dönteni, kivel barátkozik és kivel nem. Megtennéd, hogy most elmész? Rengeteg dolgom van még. – bicegtem az ajtó felé és azonnal ki is nyitottam neki.   

-          Niall nagyfiú, de ugyanúgy meglehet bántani, mint egy kisgyereket. Pláne, ha kihasználod és játszadozol vele. Bár neked mindegy, de most legyél rá tekintettel. Vele ne szórakozz! – nézett még rám az ajtóban. Miről beszél?

-          Miről beszélsz? – hökkentem meg. Mit ért azalatt, hogy nekem mindegy?

-          Tudom a régi dolgaidat és csak annyit kérek, hogy Niall-t, hagyd békén! – lépett ki az ajtón. De nagyon is bökte a csőrömet, hogy mire céloz Louis.

-          Komolyan miről beszélsz? – kérdeztem meg újra. Én sosem szórakoztam senkivel. Sőt, barátom sem volt, mivel minden egyes gondolatomat lekötötte a sport.

-          Amikor lesérültél és bevett az edző a csapatba a helyedre, akkor a srácok meséltek nekem. És bár nem akartam elhinni a dolgot, de most, hogy láttam mit is csinálsz nem nehéz. – szóval ő emlékszik rám. Értetlenül néztem rá, hogy mégis mire gondol. Teljesen össze voltam zavarodva. – Elmesélték a fiúk, hogy szinte mindegyiküknek megvoltál. – bökte ki. Köpni-nyelni nem tudtam a hír hallatán. Még, hogy lefeküdtem mindenkivel. Bizonyítani tudom, hogy ez nem igaz, mivel még szűz vagyok. Nem tartom szégyennek a dolgot, hogy ennyi idősen még ártatlan vagyok ilyen téren.

-          Na, ne nevettess! – horkantottam fel. – És te elhitted? Persze, hogy elhitted. – csóváltam meg a fejem lehangoltan.

-          Először nem, de azok után, amit az elmúlt napokban tapasztaltam, most már elhiszem. Tudod, ha csak néha akarsz egy menetet, hívj fel inkább engem, de Niall-t komolyan hagyd békén! – mondta komolyan, miután egy jókora pofon gazdája lett. Louis meglepetten pislogott rám, majd tekintete bosszúsba ment át. Közelebb lépett hozzám és haragos farkasszemet néztünk egymással.

-          Lore! – szólt nekem valaki, ezzel elvesztettem a harcot Louis-val szemben. Hamar felismertem a hangtulajdonosát, az öcsémet.

-          Te meg, hogy kerülsz ide? – lepődtem meg. Cameron és az ő váratlan felbukkanásai.

-          Hiányoztál. – rántotta meg a vállát. – Szia, Cameron vagyok. – nyújtott kezet Louis-nak, aki kelletlenül, de kezet rázott vele.

-          Cameron, most menj be! – nyitottam kijjebb az ajtót neki. Az öcsém furcsán nézett, de tette, amit kértem.

-          Erről beszéltem. Egy újabb ismeretlen. Egyáltalán elmúlt már tizennyolc? – fintorgott Louis. Nem akartam csak úgy becsapni az ajtót rá, de magyarázkodni sem Louis-nak.

-          Nem tudsz te semmit Louis. És nem akarom, hogy bármilyen formában találkozzunk. Ne gyere többet a terembe, ne kövess semelyik közösségi oldalon, és baromi ne írogass idióta üzeneteket nekem. – mondtam el egy szusszal és már be is csuktam az ajtót. Nem érdekelt, hogy akar-e még valamit mondani. Elegem volt belőle. Bementem a nappaliba, onnan a konyhába, ahol megtaláltam az öcsémet, ahogy dézsmálja a turmixomat.

-          Ő ki volt? – kérdezte Cameron, ahogy letette a poharát. – És mi történt veled?

-          Ő egy nem fontos ember volt. – rántottam meg a vállamat. – Elestem. Semmi komoly. – jelentettem ki. – Most jut eszembe, drága öcsém, mit mondtam én neked a focimeccseiddel kapcsolatban? – kérdeztem megrovóan, mire Cameron, már oldalazott is kifelé a helyiségből.

-          Ismerős volt. – gondolkozott Cameron. Még szerencse, hogy nincs otthon a zenében.

-          Ne terelj! Nem azt mondtam, hogy nekem ne küldj jegyeket?  Ne hívj meg! Az eredményeket így is mindig tudatod velem. Minek üljem végig azt a kilencven percet, ha te úgy is elmeséled az eredményeket? – kérdeztem bosszúsan. Igazából nem haragudtam rá, mert tudtam, örült volna, ha ott szurkolok az első sorban neki, de nem ment. Amióta lesérültem, nem mentem pálya közelébe, nem játszottam és nem szurkoltam.

-          Igazad van. De ha ezentúl nem hívlak fel, hogy nyertünk-e vagy vesztettünk, akkor kijössz a meccsre? – kérdezte huncut mosollyal. Megráztam a fejemet. Rafinált a srác, az biztos.

-          Nem, felhívom anyáékat. – nevettem fel győzedelmesen, de nem sokáig tartott az örömöm.

-          Beszélek velük, hogy egy szót se szóljanak. – ivott egy újabb turmixot. Megforgattam a szemeimet.

-          Van a csapatodnak oldala. Nyomon tudom követni, hogy mi történik veletek. – sóhajtottam fel, de ebben egy időben kopogtak is. Elbicegtem az ajtóig és nem várt meglepetés volt, hogy Harry állt velem szemben.

-          És, ha… - követett Cameron. Gondolom, a nagy gondolkodásban észre sem vette, hogy vendégünk érkezett. – Ó! Szia! – mosolygott. Mindenki azt mondta, ugyanolyan elbűvölő a mosolyunk, de én régen mosolyogtam már úgy, mint az öcsém.

-          Cameron, ő Harry. Harry, ő az öcsém, Cameron. – mutattam be őket egymásnak. – Gyere be! – invitáltam, Harry pedig már bent is volt.

-          Nem tudtam, hogy mit hozhatnék. – mondta Harry. – De látom, jobban is vagy. Örülök neki. – mosolygott rám. Bólogattam.

-          Kérsz egy turmixot? – kérdezte Cameron. – Isteni finom, de csak az epres. Az ananászosat kerüld el. – fintorgott. Harry felnevetett, amikor meglátta az arcomat.

-          Elfogadom, köszönöm. – egyezett bele. – Őszinte leszek, Louis hívott fel, hogy nézzelek meg. Amúgy is meglátogattalak volna, csak nem ma, tudod, nem akartalak lerohanni. – ült le a kanapéra Harry. Leültem a fotelbe és vártam a folytatást, de Harry nem mondott mást.

-          Gondolom, hogy megnézd kicsoda Cameron. Most, hogy már tudod, hogy Cameron az öcsém, miután megittad a turmixod, haza is mehetsz. – keltem fel a fotelből. Már minden vágyam egy forró fürdő volt. – Ja, és Louis-t tartsátok távol tőlem, a munkahelyemtől, és az öcsémtől is. – hagytam magára. Remélem, Cameron nem fogja marasztalni. Semmi kedvem nem volt az ellenőrzéshez.

A kádat teleengedtem vízzel és amilyen gyorsan tudtam már el is merültem benne. Jót tett a térdemnek és a lelkemnek is. Egyedül az öcsém jött hátsó szándék nélkül. Niall-t nem tudtam hibáztatni, bár neki sem kellett volna velem maradnia. Csak a bajt hozta rám. Nem is. Magamra hoztam a bajt, amikor elvállaltam az edzését, amiről ugye nem beszélhetünk. Louis csak azért jött, hogy elmondja mekkora egy ribanc vagyok. Még jó, hogy azt nem vágta a fejemhez, hogy pénzért szexelek. Na és Harry. Képes volt azért meglátogatni, hogy kiderítse Louis kedvéért, hogy ki is Cameron. Köszönöm Istenem ezeket az igaz barátokat, akik mind a felől érdeklődnek, hogy, hogy vagyok.
Törölközőbe csavartam magam és a szobám felé indultam. Olyan gyorsan bemenekültem a fürdőszobába, hogy elfelejtettem tiszta ruhát magammal vinni. Reméltem, hogy Harry már nincs itt. És szerencsém volt. De ahogy körbenéztem, nem csak Harry, de Cameron is hiányzott. Bementem a konyhába, ahol a koszos poharakon kívül egy üzenet fogadott. Nagyszerű Harry elvitte bulizni Cameron-t. Remek, megint éjszakázhatok Cameron-nal a wc csésze mellett, ha haza jön.

Felöltöztem és elővettem a naplómat. Pár napja nem írtam már a könyvbe, de most úgy éreztem, valakinek, jelen esetben valaminek ki kell öntenem a lelkemet.

Kedves Napló!

Azt hiszem, átkozottul egyedül vagyok. És, nem csak azért, mert Cameron is lelépett, hanem mert senki nincs, aki azért látogatott volna meg, mert tényleg érdekelte volna a hogylétem. Mindenki hátsó szándékkal jött. Tudod, Napló, ilyenkor tudatosulok vele, hogy én hiába teszek meg mindent másokért, senki sem viszonozza. Lehet, hogy csak a testüket hoztam rendbe az embereknek, de azzal együtt magabiztosságot is kaptak tőlem. Sajnos, nincsenek igaz barátaim. És, ezért írok neked, egy hülye könyvnek!

De ennek itt most vége! Változtatni fogok! Most a saját életemen!

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET