15. fejezet - Neked csak én kellek és nem a hírnevem.

Sziasztok!

Mint látjátok ez egy rövidebb rész lett. Ezt nézzétek el nekem, de a következőt igyekszem sokkal hosszabbra írni. :) 

Remélem, tetszeni fog Nektek. :) 

Köszönöm szépen Nektek a komikat, Szilagyi Bettina, Patsy McCloud, a lájkokat Benczúr Melitta, Noémi Tóth, Nóra Polányi. A pipákat és az üzeneteket sem felejtettem el. Nem is tudjátok, hogy milyen sokat jelentenek ezek nekem. Köszönöm! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.

NIALL HORAN

Kipihenten ébredtem, már hosszú-hosszú idő után. Tapogattam magam mellett, de az ágy üres volt. Szemeim azonnal kipattantak és már azt hittem, hogy csak álmodtam, hogy Emma itt volt velem az éjjel, amikor észrevettem a ruháit a padlón. Elmosolyodtam, ha arra gondoltam, hogy azok nélkül tartózkodik valahol a házamban. Az sem volt mellékes, hogy egész éjjel a szinte csupasz háta nyomódott a mellkasomhoz.
Kikászálódva az ágyból, először a fürdőbe kopogtam be, hátha ott lesz, de nem. Sötétség fogadott. Leindultam a nappaliba és már a lépcsőn megéreztem valami igazán ínycsiklandó illatot.
Halkan lépdeltem a konyhában, ahol Emma dúdolt valamit közben pedig riszálta a fenekét. Mosolyogva osontam mögé és öleltem át a derekát. Megijedt, ezt abból szűrtem le, hogy megugrott és majdnem leütött a palacsintasütővel.

- Megijedtem, azt hittem itt hagytál. - motyogtam a nyakába. Emma felém fordította a fejét, de csak egy pillanatra.
- Csak meg szerettelek volna lepni egy reggelivel. - koncentrált a serpenyőre, amiben sült a palacsinta tészta. - Előbb felébredtél, mint kellett volna.
- Visszabújhatok az ágyba, ha gondolod. - engedtem el és már felkészültem, hogy ki leszek toloncolva a konyhámból.
- Ne! - mondta gyorsan. Elmosolyodtam és visszamentem az előző pozíciómba. - Maradj itt, jó? - kérdezte kétségbeesetten.
- Sosem hagylak el. - súgtam a fülébe. Megborzongott, aminek kifejezetten örültem. - Amúgy is elég furán néznék ki póló nélkül az utcán. - tettem még hozzá csak úgy mellékesen. Felgyűrtem a trikómat a hasán.
- Csak ez állít meg? - kapcsolta le a tűzhelyet és felém fordult a felsőmre néztem, amit kölcsön vett. - Mert akkor csak tessék, vedd el. - emelte meg a karját.
- Ha leveszem rólad ezt a pólót, biztos vagyok benne, hogy nem fogunk reggelizni. - mondtam halkan az ajkaira. Emma lehunyta a szemeit és nem pont azért, mert azt várta, hogy megcsókoljam.
- Niall most minden olyan jó, de mi lesz mondjuk pár óra múlva? - kérdezte hirtelen. A derekán köröztem az ujjaimmal, hogy nyugtassam.
- Emma. Nem szeretnélek elhagyni, és nem is foglak, de meg szeretnélek védeni. Ezért ameddig csak tudom, titkolni fogom a dolgot, még Paul előtt is. A srácokat viszont beavatom. - mondtam el mindent, amire gondoltam. Emma arcára széles vigyor húzódott.
- Én annyira örülök. - ugrott a nyakamba. - Féltem, hogy megint csak egy éjszaka lesz. És amúgy sem akarok nyilvánosság elé kerülni. Csak veled akarok lenni. - motyogta a nyakamba. Megpusziltam a vállát majd a combja alá nyúlva felültettem a pultra.
- Tudtam, hogy különleges vagy. - pusziltam meg a nyakát. - Ezért is szeretlek. Neked csak én kellek és nem a hírnevem. - csókoltam meg. Emma a hajamat markolászta, amitől mondanom sem kell, rendesen beindultam.
- Ki fog hűlni a palacsinta. - nyögte szavanként a számba a csókjaink közben.
- Te mindig csak a hasadra tudsz gondolni? Elrontottad a pillanatot. - fordultam neki háttal tettetett felháborodással és elvettem a tányért, amin a palacsinták voltak.
- Én nem kapok? - nézett rám hatalmas szemekkel. Feltűnt, hogy lefogyott ezért eszembe sem jutott, hogy nem adok neki enni.
- Dehogynem. - tartottam felé a reggelit. Emma jóízűen eszegette a palacsintát. Olyan volt, mint egy kislány.

Reggeli után elütöttük az időt. Az ágyban lustálkodtunk, filmet néztünk, és még egy zuhanyzás is belefért. Majd’ megőrültem, amikor együtt tusoltunk. Meg kell mondjam, elég eszement ötlet volt a részemről a közös zuhany.
Nehezen, de túltettem magam rajta, miután én sem hagytam békén Emmát csak, hogy ő is átérezze a helyzetemet és persze, hogy letöröljem azt az önelégült vigyorát. Rendesen megleptem, amikor felpillantott én pedig csókolni kezdtem. Felnyögött, amikor a csempéhez nyomtam, majd hosszú csókok után megszívtam a nyakát. Ügyelve, hogy ne hagyjak jelet a bőrén, egy elégedett vigyorral magára hagytam.

- Tudod, ez igazán nem volt szép. – mondta, amikor egy törölközőbe csavarva állt mellettem a tükör előtt.
- Micsoda? - támaszkodtam a szekrénynek.
- Amit csináltál. - mondta tettetett sértettséggel. Elmosolyodtam.
- Emma azt akarom, hogy legközelebb, amikor megtesszük, hasonló legyen, mint először. Azt akarom, hogy úgy remegj, ahogy akkor és én is úgy akarok remegni, mint akkor. El akarom venni az eszed, ahogy te is elveszed az enyémet. - szorítottam a szekrényhez a csípőmmel. Emma felsóhajtott és egy kis puszit nyomott a szám szélére.
- Olyan nagyszerű ember vagy. - ölelte át a derekamat. Mosolyogva pusziltam a hajába, amiből csöpögött a víz.
- Megszárítom a hajad, mielőtt megfáznál. - kerestem elő a hajszárítót a fiókból. Sok puszival fűszereztem a hajszárítást, amit ahogy elnéztem Emma is nagyon élvezett.
Már dél volt, amikor felvettük a ruháinkat. Mindketten tudtuk, hogy eljött az ideje a búcsúzásnak.

***

Hosszú csókok közben búcsúztunk egymástól a házuktól kicsit távolabb, hogy ne ismerjenek fel. Megbeszéltük, hogy majd hívjuk egymást és megbeszéljük a következő találkozót. Amire már ki is találtam valamit.
Ahogy Emma kiszállt a kocsimból haza hajtottam. Már előre tudtam, mit fognak szólni a srácok. A lehető legészrevétlenebbül nyitottam be a házba, de nem volt szerencsém.

- Szia Niall! - köszönt Harry. Összehúztam a szemöldökeimet. Mi ez a kedvesség?
- Sziasztok! - mondtam zavartan és már siettem is felfelé az emeletre, de nem volt ilyen könnyű ám. Ó, dehogy.
- Nem szeretnél mesélni? - kérdezte Louis. Megálltam a lépcsőn és feléjük fordultam. Mindhárman engem néztek és komolyan vártak valamiféle magyarázatot.
- Mit mondhatnék? - kérdeztem. Tényleg érdekelt, hogy mire kíváncsiak.
- Megjött végre az eszed és összejöttetek? - sóhajtott fel Liam. Ennyire várták volna?
- Hát... - bólintottam, mire mindannyian ujjongani kezdtek. - De erről csak ti tudtok, meg gondolom, Emma családja. Paul-t nem avathatjuk be, mert ő tudjuk, mit javasolt. - szakítottam félbe őket. Mindenki elhalkult. Mind tudtuk, hogy nem szabad ujjat húznunk Paul-lal.
- Niall, Paul-t be kell avatnod. Majd elfogadja a dolgot úgy, ahogy ti akarjátok. - legyintett Harry. Könnyű neki, mivel nincs ilyen helyzetben.
- Nem fogja elfogadni, hogy Emma nem akar nyilvánosság elé kerülni. Mert egy új barátnő mindig nagy hírverés. Tudjátok milyen nagy felhajtás van körülöttük. - néztem körbe. Bólintottak, de csak a megnyugtatás miatt. - Nekünk pedig jót tesz, ha cikkeznek rólunk. - grimaszoltam. Már elegem volt abból, hogy nincs magánéletem.
- Jó, tegyük fel, hogy belemegyünk. Hogy szeretnéd csinálni? - kérdezte Liam. Megrántottam a vállam.
- Semmi különös, csak nem hozom nyilvánosságra. Úgy fogok Emmával találkozni, hogy senki ne lásson meg. - jelentettem ki könnyedén. Bár közel sem lesz ilyen könnyű.
- Én benne vagyok. Imádom bosszantani Paul-t. - nevetgélt Lou. Hálás voltam neki, hogy legalább ő mellettem áll ebben a dologban.
- Ha csak ennyiről van szó, akkor segítek. - tette hozzá Liam. Elmosolyodtam. Már csak Harry-t kell rávennem.
- Ha komoly ez az egész, akkor Isten ments, hogy rajtam múljon a boldogságotok. - mosolyodott el Harry. Hatalmas vigyor terült el az arcomon. Sokkal jobban éreztem magam, hogy nem kell hazudnom a srácoknak.
- Köszönöm. És ígérem, nem keverlek bele titeket, ha kiderülne Paul előtt. - fogadtam meg nekik. A fiúk unottan néztek rám a kijelentésemre reagálva.

A nap hátralévő részében csak lazultunk. Nekem igazából semmi sem tudta lekötni a figyelmemet, vagyis igen és őt Emmának hívták. Csakis a következő találkozónkon járt az agyam, ami már hivatalosan is randi lesz. Vagyis a kettőnk számára hivatalos. Remélem, hogy minden úgy fog menni, ahogy eltervezem.
Este felhívtam Emmát, aki szinte elaludt a beszélgetésünk közben, de megkért, hogy addig ne tegyem le, amíg el nem alszik. Amíg egyenletesen nem szuszogott, addig beszéltem hozzá, végül pedig egy „Jó éjt, Napsugár!”-ral elbúcsúztam tőle, és bontottam a vonalat.

14. fejezet - Megint el fogunk búcsúzni utána?

Sziasztok!
Itt is van a rész. Elárulom Nektek, hogy annyira az életem részei lettek a szereplők, hogy már a történetről álmodok. Hát, ilyen sem történt még velem. :) Ezt csak azért írtam le, hogy tudjátok, álmaimban is a történeten dolgozok. :)
Most pedig szeretném megköszönni mindenkinek, Aki olvas! :) A lájkokat, pipákat, üzenetet, komikat. :) Név szerint, akiket ki tudok emelni: Noémi Tóth, Ria Tomlinson, Patsy McCloud, Whitney Raven. Köszönöm Nektek, ha Ti, Olvasóim (és nem csak azok, akiket kiemeltem) nem lennétek, valószínűleg már feladtam volna.! :)
A fejezethez jó olvasást! :)
Bay.

EMMA KATONA

Már vagy századjára mondtam el, hogy nem megyek el Niall bulijába. Nem tudom miért akarja ennyire mindenki, hogy oda menjek. Komolyan mindenkit ennyire boldoggá tesz, ha szenvedni látnak minket? Igazából nem az a szenvedés, hogy látjuk egymást, sokkal inkább az, hogy látjuk egymást, de nem érhetünk a másikhoz, nem szólhatunk egymáshoz, majdhogynem egy légtérben sem tartózkodhatunk, mert valaki lefotóz és újra címlapon leszünk.

- Emma, nem mondom még egyszer, vedd fel azt a ruhát vagy én adom rád, de akkor... - fenyegetőzött Marcell.
- Először is, nem. Másodszor pedig, te nem tudsz öltöztetni, emlékszem, hogy néztem ki, amikor te és Noel öltöztettetek fel. - grimaszoltam. Nagyon is jól emlékszem, hogy a pizsama nadrágomat adták rám, egy pólót próbáltak rám erőltetni, aminek az ujján húzták ki a fejemet és egy gumicsizmát. Mentségemre szóljon, csak négy éves voltam ők pedig hat.
- Dehogy emlékszel. - legyintett. - Öt perc múlva visszajövök. Addigra készülj el. Komolyan nem mondom el többször. - jelentette ki, de mielőtt még becsukta volna a szobám ajtaját még utána szóltam.
- Én sem mondom el többször. - takaróztam be. Már rég a pizsamámba voltam és alváshoz készültem.
- Anya! Csinálj valamit Emmával! - kiabált Marcell.
- Kisfiam, már megint mi történt? - kérdezte anya fáradtan. Azért este fél tízkor felverni csak azért, hogy én felöltözzek, nem túl szép húzás a részéről.
- Nem akar felöltözni, pedig már úton kéne lennünk. - háborodott fel a bátyám. Elfordultam a másik oldalamra és már szinte el is aludtam, amikor az ajtóm majdnem kiszakadt, úgy jött be rajta valaki.
- Emmácska... - mondta a lehető legnyájasabban Milán. - Öltözz fel szépen és induljunk, különben így foglak kivinni a kocsiba. - rántotta le rólam a takarót. Összerándultam a hűvös levegőtől. - Emma! Komolyan tessék felkelni! - fogta meg a karom és úgy ültetett fel az ágyban, de rögtön abban a pillanatban, ahogy elengedett visszadőltem. A negyedik próbálkozásnál már szitkozódott.
- Szerintem, ő nagyon is élvezi ezt. - a fején találta a szöget Dani. Élveztem ezt a kis mókázást, de sokkal inkább aludtam volna már.
- Nem sokáig. - kapott fel Milán. - Jól meggondoltad, hogy a macis pizsidbe vigyelek arra a bulira? - kérdezte nevetve. Persze könnyebb ekkora erőfölénnyel.
- Milán tegyél le! - csapkodtam a hátát, de mintha észre sem vette volna.
- Felveszed a ruhákat? - emelte fel azt a néhány holmit, amit már órákkal ezelőtt kipakoltak a szekrényemből a bátyáim.
- Fel. - morogtam az orrom alatt. Végül is az még csak fél siker a számukra, ha felöltözök. És tudom, hogy a bátyáim képesek lennének pizsiben odavinni a buliba.

***

Miután felöltöztem, Milán karon ragadott és betuszkolt a kocsiba az ikrek közé, hogy még véletlenül se tudjak menekülni és már gázt is adott. Így kerültem hát Niall születésnapi bulijába.
Az ajtóban állva egyik kezemet Marcell a másikat Milán szorongatta. Hát ennyire tartanak tőle, hogy lelépek? Helyes! Mert ahogy alkalmam adódik rá, azonnal eltűnök innen, mielőtt még Niall észrevenne.

- Emma! Csak el tudtak rángatni? - vidult előttem Hanna. Igen. Szó szerint elrángattak.
- Mondtuk, hogy itt lesz. - vigyorgott büszkén Milán. Én nem játszanám az eszem, amikor négyen voltak ellenem.
- Hol van a szőke hercege? - kérdezte Marcell. Felsóhajtottam, most miért kell nekik beleavatkozni? Tökéletesen megvoltam eddig is.
- Az előbb még a kanapén ült. - csodálkozott Hanna, amikor a kanapén egy szál szőke tincset sem láttunk. Úr Isten! Miért keresem én Niall-t? Az a célom, hogy minél előbb, minél kevesebb feltűnéssel haza mehessek.
- Remek, akkor én mennék is haza. - rángattam a kezeimet, de a bátyáim kezei bilincsként szorultak a csuklóimra.
- Emma, ne hülyéskedj már! Látnod kellett volna, hogy felcsillantak a szemeid, amikor azt mondtam a kanapén ül Niall. Ne szórakozz velem, nem vagy önmagad! Feltűnt, hogy lefogytál és őrült mód hajtod magad? - vágta a fejemhez Hanna. Összehúztam a szemöldökeimet, nem fogom beismerni, amiket mondott.
- Elengednétek végre? Úgy érzem magam, mint egy komplett idióta. - néztem a kezeimre. A bátyáim elengedtek én pedig bevetettem magam a tömegbe. Menekültem az igazság elől, miszerint elkezdtem tönkretenni magam. Nem étkeztem rendesen, több órát töltöttem edzéssel, nem aludtam túl jól és hasonlók.

A konyhába siettem, ott talán nem lesz senki, mindenkit jobban érdekelt az össze-visszaugrálás a nappaliba. Ahogy benyitottam a konyhába, azt hittem megáll a szívem, amikor megláttam a szőke hajkoronát.

- Öhm... Szia! Én csak... Csak nem kéne itt lennem. - kezdtem bámulni a lábaimat. Zsebre dugtam a kezeimet zavaromban.
- Emma, maradj itt. Én örülök, hogy itt vagy. - mosolygott rám Niall. Nyúzottnak tűnt az arca, mintha nem is Niall lenne, hanem valaki teljesen más.
- Nos, nem tudtam, hogy ma itt leszek, igazság szerint nem akartam ide jönni, szóval nem hoztam ajándékot, de azért szóban felköszöntelek. - próbáltam teljesen általánosan beszélni vele, de feszült voltam, ahogy ránéztem Niall-re.
- Nem baj. - legyintett és leugrott a pultról. - Nagyon örülök, hogy itt vagy. - ölelt magához. Megcsapott a jól ismert illata, amitől kirázott a hideg. Magamhoz szorítottam és nem szándékoztam elengedni. - Eszel te rendesen? - kérdezte halkan. Óvatosan megráztam a fejemet a mellkasában fúrva az arcomat, de még mindig nem engedtem el a derekát. Olyan megnyugvással töltött el, hogy ilyen közel volt hozzám. - Miért? - suttogta a fülembe, de még ő sem engedett el. Elég bizarr látványt nyújthattunk, ha valaki látott. Megrántottam a vállamat. Nem akartam arról beszélni, hogy miatta nem eszem rendesen. - Emma, mi történt?
- Semmi. - motyogtam a pólójába. Niall vett egy nagy levegőt.
- Emma. - mondta olyan hangon, ami nem hagyta, hogy elhallgassam előle az igazat.
- Te történtél. Tudom, azt mondtam elfogadom, bárhogy is döntesz, de nem megy. - támasztottam a homlokomat a mellkasának, amiből majd kiugrott a szíve.
- Sajnálom Emma, én csak... - túrt a hajamba.
- Nem kell... Jobb lesz, ha most haza megyek. - simítottam még utoljára meg az oldalát, majd elengedtem.
- Emma! - szólt utánam, amikor már félig kint voltam a helyiségből. Visszafordultam hozzá, de időm sem volt végig gondolni, hogy mit teszünk, mert Niall olyan hirtelen csókolt meg.

Az ajtóhoz nyomva csukta be a falapot velem. Érezni lehetett a csókunkból, hogy már hónapok óta nem találkozott egymással az ajkunk. Beletúrtam a hajába, Niall pedig lecsúsztatta a kezeit a fenekemre és belemarkolva emelt fel. A lábaimmal átöleltem a derekát, és mindezek közben, egy percre sem váltak el egymástól az ajkaink. Olyanok voltunk, mintha évek óta nem láttuk volna egymást.
És természetesen pont ilyenkor akart bejönni valaki, ezzel megzavarva minket. Niall az egyik kezével becsapta az ajtót az idegen előtt és csukva is tartotta.

- Ne csináljátok már! Ne itt hancúrozzatok! Nekem csak egy pohár kell, oda se nézek. - próbált bejutni Louis a konyhába. - Akárkik is vagytok, engedjetek már be, ez az én konyhám! - dörömbölt az ajtón tovább.
- Nem láttátok a húgomat? - kérdezte hisztérikusan Milán. Niall-t és engem nem érdekelt, hogy mi folyik körülöttünk. Csakis egymással voltunk elfoglalva.
- Nem tudom. És most sokkal jobban érdekel, hogy valakik dugnak az étkezőasztalomon. - csapkodta az ajtót Lou-t. Niall és én belemosolyogtam a csókunkba.
- Lou azaz asztal ugyanúgy az enyém is. - morogta Niall megtörve a csendet. Megcsókoltam a nyakát, amitől kissé megremegett.
- Mégis kivel vagy te ott? - érdeklődött Lou.
- Ezt így nem kéne megkérdezni. - hallottuk meg Liam hangját. Nem hiszem el, egy teljes nagyközönséget kaptunk.
- Ennyit igazán megtudhatok, ha már így elfoglalták a konyhámat. - háborodott fel Lou. Felkuncogtam közben pedig lecsúsztam a Niall derekáról.
- Az a konyha ugyanúgy a miénk is. - jegyezte meg Harry.
- Figyeljetek, engem nem érdekel ki, mit csinál ott bent, csak a húgomat keresem. - türelmetlenkedett Milán. Megigazítottam a ruhámat és mosolyogva néztem Niall-re.
- Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek valahova, ahol nem kell attól tartanunk, hogy meglátnak? - támaszkodott meg mellettem most már mindkét kezével Niall. Halkan beszélt, ezért közel hajolt hozzám.
- Megint el fogunk búcsúzni utána? - néztem a szemébe. Niall tartotta a szemkontaktust.
- Soha többet nem engedlek el Napsugár. - puszilt szájon. Szerettem volna újra megcsókolni, de mindketten tudtuk, hogy akkor nem tudnánk leállni.
- Akkor mehetünk. - mosolyogtam rá. Niall elengedte az ajtót.
- Húsz perc múlva találkozunk. - nyomott egy puszit az arcomra.

Niall kiment és elrángatta a bandatársait. Milán érdeklődve nézett rám és összefont karokkal várta a magyarázatot tőlem. Milánnal nehezen, de megértettem, hogy semmi sem történt egy egyszerű csókon kívül. Valójában közel sem volt egyszerű a csók, de Milánnak nem szeretem túlságosan részletezni.
Negyed órával később szépen adagolni kezdtem, hogy elmegyek Niall-el valahova. Milán hunyorogva nézett, de amikor közöltem, hogy felnőtt vagyok, rábólintott a dologra.

***

Liam segített, hogy kijussak a házból és megtaláljam Niall-t, aki már a kocsijában ült és rám várt.
Egész úton kifelé bámultam az ablakon. Egyikünk sem mondott semmit a másiknak, mintha nem tartottuk volna elég meghittnek a pillanatot, hogy beszélgessünk. A fák csak úgy suhantak az út mellett, ahogy Niall vezetett. Nem mintha gyorsan vezetett volna, csak éppen a körülmények miatt tűnt úgy, hogy gyors.
Alig fél órás út után megálltunk egy kis ház előtt. Barátságos volt így első ránézésre.

- Gyere! - nyújtotta a kezét felém, miután kiszálltunk a kocsiból. Kissé remegett a kezem, úgy csúsztattam az övébe az enyémet. - Ez a házam. Ide szoktam jönni, amikor egyedül szeretnék lenni. - magyarázta el, amikor kinyitotta előttem az ajtót. Teljesen átlagosan nézett ki a ház belülről is.
- De most nem egyedül vagy. - tetten le a táskámat a bejárat mellé. Niall becsapta az ajtót mögöttem a kulcsot pedig csak letette az egyik polcra.
- Ez igaz, de most nem is egyedül akarok lenni. Most csak veled akarok lenni. - suttogta az ajkaimnak. Kezei az arcomra siklottak. Éreztem a leheletét az ajkaimon. - Csak veled akarok lenni. - csókolt meg. Lassan, puhatolózva ismerkedett velem. A karjaiba kapaszkodtam, így éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek. - Ma éjjel szeretném bepótolni az elmúlt másfél hónapot. - motyogta halkan és újra megcsókolt. Niall lelökte a kabátomat a vállaimról és végig húzta ujjait a karjaimon. - Mit szólnál hozzá, ha először is ennénk? - piszkálgatta az ujjaimat. Mosolyogva fürkészte az arcomat.
- Rendben. - bólintottam. Most tényleg volt étvágyam. - Mit eszünk?
- Rendeljünk vagy főzzünk? - kérdezte egy kis mosollyal és beljebb húzott a nappaliba.
- Rendeljünk. Fáradt vagyok. - igazából főzni szerettem volna valamit, de olyan fáradság tört rám, hogy féltem, állva elalszom.
- Rendben. Pizza? - vette elő a telefonját. Bólintottam, ő pedig már tárcsázta is.

Leültem a kanapéra, Niall pedig mellettem foglalt helyet. Miután leadta a rendelést, bekapcsolta a tv-t. Kapcsolgatta ide-oda. Úgy tűnt, mintha zavarában tette volna. Ahogy bámultam elpirult. Megmosolyogtatott és úgy éreztem, ideje közelebb bújnom hozzá. Megpusziltam a nyakát, amitől felsóhajtott.

- Sajnálom, hogy magadra hagytalak. - húzott az ölébe. Szemben ültem vele, láttam a szemein, hogy őszintén beszél. Miért is hazudna?
- Semmi baj Niall. - sóhajtottam fel. Nem akartam már erről beszélni. Örültem, hogy most velem van.
- De igen. - mondta idegesen. - De most már bármi is történik, én veled leszek. - ígérte meg és megpecsételés gyanánt megcsókolt.
- Elhiszem Niall. - bújtam hozzá. Mélyen beszívtam az illatát. Elraktároztam minden apró kis részletét a testének. És magában a lényének.
- Hiányoztál Napsugár. - puszilt a hajamba. Felnéztem rá és csak néztem a csodaszép kék szemeibe.
- Te is nekem Niall. - adtam egy apró csókot a szájára, de Niall úgy gondolta elmélyíti. A végtelenségig közel húzott magához és a combomba markolva tartott közel a testéhez. A nyaka köré kulcsolva a karjaimat tettem én is az ügy érdekében. Belemarkolva a hajába értem el, hogy a nyakához férjek. Puhatolózva puszilgattam a bőrét a nyakán, Niall nagyot sóhajtva szorította meg a combjaimat. Belekuncogtam a nyakába, amit Niall sértésnek vehetett, és egy pillanat alatt végig fektetett a kanapén és most ő volt az, aki feltérképezte a nyakamat. Megszívta a bőrömet, amitől felnyögtem. Keze becsúszott a pólóm alá és simogatva a bőrömet, csókolt meg újra. Hevesek voltunk, de csak a határainkat feszegettük. És nem csak mi akartuk ezt így, hanem az a személy is, aki kopogott az ajtón.
- Istenem. - sóhajtott fel. - A legjobbkor, ahogy mindig. - ült fel. Hiányzott, hogy közel legyen hozzám.
- Majd én megyek. - álltam fel. Niall nem volt olyan állapotban, hogy ajtót nyisson. Legalábbis egyikünk sem szerette volna, ha bárki meglátná Niall merevedését. Tudtam, hogy a pizzát hozták így tudatosan előkerestem a pénztárcámat.
- Én szerettem volna kifizetni. - morgolódott Niall. Hihetetlen, hogy ennyire megviseli a dolog. Szabályosan megsértődött.
- Egy pizzát még én is ki tudok fizetni. És gondolom nem születtek volna túl előnyös képek rólad. - pillantottam a nadrágjára. Ő is lenézett és mintha büszke lenne, elmosolyodott.
- Hogy neked mindig ezen jár az eszed. - kuncogott fel. Felhúztam a szemöldökömet és a lehető legmesszebb ültem tőle a pizzával együtt.
- Most nem akarsz adni belőle? - kérdezte meghökkenve. Megráztam a fejemet, a hatás kedvéért még el is fordultam. - Biztos? - tűrte el a hajamat a nyakamtól és buzgón belecsókolt. Remegve vettem a levegőt. - Tényleg nem adsz belőle? - harapott a fülcimpámba. - Hm? - szívta meg a fülem alatti részt.
- Niall. - nyöszörögve túrtam a hajába.
- Mond Napsugár. - mondta rekedten a fülembe.
- Ez nem ér Niall. Határozottan hamisan játszol. - fordítottam felé a fejemet.
- Osztozol velem. - húzta végig az orrát az állam vonalán, figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet.
- Igen, csak ezt fejezd be. - egyeztem bele a dologba és letettem elé a pizzát.
- Nehogy azt mond, hogy nem élvezted. - nyomott egy puszit az arcomra. Most hülyéskedik? Ha tovább csinálta volna, biztos, hogy a pizza most ott pihenne az asztalon mi pedig a hálószobában. Miután megettük a pizzát, aminek a nagyját Niall tűntette el, mondjuk azért én is kivettem belőle a részem, kikapcsoltuk a tv-t és Niall útmutatásával a hálószobájába mentünk.
- Nem szeretnék ma éjjel semmit, csak magam mellett tudni téged. - mondta komolyan Niall. Bólintottam. Hálás voltam, amiért így gondolta. - Azért engedd meg, hogy kicsomagoljalak. Nem megyek tovább. - nyomott puszit az arcomra és kigombolta a nadrágomat. Megcsókolt, amikor kezdte letopni a lábaimon a nadrágomat. Megkapaszkodtam a vállaiba, ahogy kiléptetett a farmeromból. - Ezt is? - markolta meg a pólóm alját. Bólintottam és felemeltem a karjaimat. Niall lehúzta rólam az anyagot.
- Niall én is szeretnélek levetkőztetni. - suttogtam szégyenlősen. Niall elmosolyodott én pedig elkezdtem kihámozni a ruhákból. Ahogy lehúztam a nadrágját szembetűnt a nem éppen kis dudor az alsónadrágjában. - Kinek jár mindig ezen az esze? - kérdeztem kihívóan. Niall elpirult, majd teljesen egyszerűen válaszolt.
- Csodálkozol, hogy ez történik, amikor szinte egy szál semmiben állsz előttem? - kérdezte teljesen természetesen. Megforgattam a szemeimet. - De ma akkor sem fogunk semmit sem csinálni. Nem akarom, hogy azt hidd, csak a szexre kellesz. - adott egy puszit a homlokomra és bebújt az ágyba.
- Köszönöm Niall. - bújtam hozzá. Niall ránk húzta a takarót, de még egy darabig fészkelődtem.

Háttal feküdtem Niall-nek. Óvatosan átölelt, a mellemnél fogtam meg a kezeit. Lábainkat összegubancoltuk, Niall még nyomott egy puszit a vállamra, majd a tarkómhoz nyomta az arcát. Nagyon is élveztem a bőre melegét a bőrömön, a hátamnak nyomódó mellkasát érezni. A szíve dobogását figyeltem, ami keveredett az enyémmel. Az ölelő karjairól már nem is beszélve. A hideg kirázott a leheletétől, mire Niall közelebb húzott magához, hogy ne fázzak és még jobban betakart.
Úgy aludtam el, hogy tudtam, reggel Niall még mindig mellettem lesz.

13. fejezet - Egy lányt, gyönyörű barna szemekkel.

Sziasztok! 

Íme itt is lenne a következő fejezet, ami szerintem, csak egy átvezetés, de erről mondjatok Ti véleményt.
Köszönöm szépen a komikat, Réka Lovas és Patsy McClaud, a lájkokat Eszter Varga, Réka Timi Lánya, Benczúr Melitta, Nóra Polányi, Noémi Tóth, és Ria Tomlinson. Köszönöm szépen még az üzeneteket, és a csoportba belépést is. :) Ti vagytok a legjobbak! :) 

Jó olvasást! :)

Bay.

EMMA KATONA

A napok lassan, de haladtak egymás után. És a hónapok is követték egymást. Szeptember volt már. A második napja az iskolának. A délutáni műszakot átvettem Hanna-tól, ahogy az elmúlt napokban mindig. Neki nem volt kedve dolgozni, én pedig úgy sem tudtam mit csinálni. Teljesen mindegy volt, hogy otthon, az iskolában, vagy a munkahelyemen voltam, folyamatosan Niall járt a fejemben.
Nem jártam fel a közösségi oldalakra, nem böngésztem az interneten utánuk. Miért fájdítanám még jobban a szívem? Őszintén, nem hittem volna, hogy képes meghasadni az emberi szív ilyen rövid ismertség után, de határozottan kijelenthetem, hogy képes.

- Emma kihozom a ruhákat, felakasztanád őket? - kérdezte a főnök. Bólintottam és letettem a füzetemet meg a tollamat. - Emma, minden rendben? - dobta le a dobozt elém. Mr. Souds nagyszemekkel bámult rám. Július vége óta szinte minden nap megkérdezte ezt valaki tőlem.
- Persze. Miért ne lenne? - bólintottam és leguggoltam a doboz mellé.
- Eszel te rendesen? Olyan, mintha legalább öt kilót fogytál volna a másfél hónap alatt. Sápadt is vagy. - méricskélt a főnököm. Legyintettem egyet. Nem foglalkoztam se vele, se senki mással. Nem volt étvágyam és amúgy sem volt időm enni.

Szinte minden percemet beosztottam. Milánnal elkezdtem edzeni, Danival néha eljártam táncolni a bandájához, Marcellel focizgattam, Noellel pedig egyszerűen punnyadtam és hallgattam, ahogy zongorázott. Anyával és apával nem igazán találkoztam, állandóan elkerültük egymást. Anyát újra várta az iskola, apával pedig még mindig nem tudtam beszélni.

***

A munkaidőm lejárta után egy tetováló szalon kényelmes foteljében ültem és a soromra vártam. Szépen volt berendezve a helyiség, és az emberek is mind barátságosan mosolyogtam rám. Az már más kérdés volt, hogy én csak keserves kínlódás után tudtam egy mosolyt erőltetni a képemre.

- Szia! Mike vagyok. Milyen mintát szeretnél? - szólalt meg mellettem egy magas, nyurga srác.
- Szia! Öhm... Ezt a feliratot szeretném a csuklóimra. - adtam a kezébe a lapot, amin a Stay Strong felirat volt olvasható.
- Rendben. Gyere velem. Pár perc és megcsinálom. - mutatott egy másik székre. Leültem és vártam, hogy megcsinálja a mintát. - Szóval, itt és így jó lesz? - tette fel a mintát a csuklómra, ahonnan levettem a csuklószorítóimat.
- Tökéletes. - bólintottam. Mike elmosolyodott, majd összeszerelve a gépét elkezdte varrni a bőrömet.
- Látom, téged is megtépázott az élet. - szólalt meg egy kis idő után Mike. Rákaptam a tekintetemet, látta rajtam az értetlenségemet. - Ezek a vágások. Alig vagy szerintem, ötven kiló, a szemeid karikásak, az arcod sápadt. - sorolta fel a kinézetemet. Felsóhajtottam. - Ha nem akarsz, nem kell róla beszélned.
- Igazából nincs nagy története a dolognak. Mondjuk úgy, hogy mindenki csinál butaságokat. Én egy kicsit nagyobb butaságot csináltam, mint szabadott volna. - mondtam közhelyesen. Mike felpillantott rám és megint elmosolyodott.
- És gondolom, egy szerelmi bánat is van a dologban. - tette hozzá a mesémhez. Ennyire alapvető lenne?
- Öhm... Igen, de erről nem szeretnék beszélni. - jelentettem ki komolyan, hogy ne is kérdezzen róla.

Mike rendes volt. Beszélt mindenről, de a szerelmi életem és a vágásaim nem kerültek szóba. Kis idő múlva elkészült a tetoválásom, ami most már eltakarja a múltamat.
Mike megígérte, hogy megkeres valamelyik közösségi oldalon, mert szerinte ezt a beszélgetést még folytatnunk kell.

NIALL HORAN

Hogy mit éreztem, amikor megosztottam azt a bejegyzést. Ez tűnt a legjobb ötletnek, amit tehettem. De most már, így hónapok elteltével abszolút ökörségnek gondolom. De most már nem tehetem meg, hogy odaállítok Emmához. Most már nem táncolhatok vissza a döntésemtől. Nem szórakozhatok vele.

- A koncert után hatalmas bulit tartunk. - visongott Louis. Megforgattam a szemeimet, ezek szerint, megint a saját, külön lakásomba kell éjszakáznom.
- És most Niall, te sem húzhatod ki magad ez alól. - jelentette ki Harry és átkarolta a vállamat.
- Semmi kedvem. - ráztam meg a fejem. Harry és Lou összenézve grimaszoltak.
- Niall, tudom, hogy milyen egy szakítás, de próbáld magad túltenni rajta. - mondta bölcsen Liam. Felkaptam a vizet. A frászt tudja, hogy milyen.
- Igen, valószínűleg tudod, milyen a szakítás, de gondolom, nem azért kellett szakítanod egyik csajoddal sem, mert egy híresség vagy és nem hagyták békén a fotósok. - keltem ki magamból. Mindenki csak nézett rám. Tőlem abszolút szokatlan volt, hogy így beszéltem velük.
- Tegyük hozzá, ha elég tökös lettél volna, simán meg tudtátok volna oldani. - vágott közbe Louis. Gyilkos szemekkel meredtem rá.
- Igen, valószínűleg nagyon meg tudtam volna védeni, ha a világ másik felén koncerteztünk volna. - mondtam mérgesen. Idegesen piszkálgattam a ruhámat.
- Remélem, most jobb képet fogsz vágni a rajongókhoz. - szólt utánam Harry. Megpördültem, hogy szembe kerüljek vele.
- Komolyan mi a fenéért találtatok meg most engem? - fújtattam. Beálltunk a helyünkre, de nem néztünk egymásra, legalábbis én nem néztem a többiekre.

A koncert a megszokott ütembe zajlott le. Utána a többiek a közös házunkba mentek bulizni, én pedig a saját lakásomba aludni. Az alvás volt az egyetlen időtöltés, amikor nem járt az eszembe Emma. A frászt! Kit akarok áltatni, még akkor az agyamba kúszott a lány, ami elég furán hangzik, úgy hogy csak pár napot töltöttünk el együtt.
Még mindig nem hiszek az első látásra szerelemben, de Emma és köztem elindult valami és nem akartam, hogy vége legyen.

EMMA KATONA

A napok gyorsan teltek egymás után. Az iskolából dolgozni mentem onnan pedig edzeni. Így teltek a napjaim. Niall-nek hamarosan lesz a születésnapja. A srácok hívtak, vagyis Lou hívott fel, hogy menjek majd el Niall bulijára, de nemleges választ adtam rá. Mindkettőnknek sokkal jobb lesz, ha nem találkozunk.

- Emma, most már menjünk haza. - szólt rám Milán. Oda pillantottam rá és felemeltem a súlyzót.
- Még vissza van egy sorozat. - ráztam meg a fejem. Milán felsóhajtott és leült a fekve nyomó padra.
- Emma, őszintén miért csinálod ezt? - felnéztem rá, de nem mondtam semmit. - Mert nyilván nem azért, mert rosszul érzed magad a testedben. - támaszkodott a térdeire. Letettem a súlyokat.
- Kész vagyok. Átöltözök és mehetünk. - hagytam magára. Átöltöztem és már indultunk is haza.

***

Holnap lesz Niall születésnapja. Már kikapcsoltam a telefonomat, hogy ne kelljen a srácok telefonhívásait fogadnom. Hanna egészen a mai napig békén hagyott, szóba sem hozta a bandát, de a mai napon mintha eszébe jutott volna a dolog és egész nap erről fecsegett.

- Szerintem, semmi rossz nem lenne abban, ha elmennél a bulijára. Úgy értem, mint barát. - beszélt hozzám Hanna. Tökéletesen megtanultam kizárni az értelmetlen csacsogást, amit mostanság mindenkitől kaptam.
- Ejtsük a témát, nem megyek oda. - akasztottam fel egy pulóvert a fogasra, amit a próbafülkében hagytak.
- Elmegyek veled. - ajánlotta fel kedvesen. A kis álszent.
- Te így is, úgy is elmész oda és azt is tudom, hogy Harry miatt. Szóval nem kell ez a színjáték. Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy miatta melózok helyetted szinte minden délután? - vágtam a fejéhez. Hanna nagyokat pislogott, de mielőtt még bocsánatot kérhettem volna tőle, megszólalt.
- Na, akkor most már, hogy tiszta lapokkal játszunk, komolyan mondom, hogy ott leszel Niall születésnapi buliján még ha a hajadnál fogva is kell odarángatnom téged. - mondta keményen. A farkasszemezésemet az ajtó csengője zavarta meg.
- Sziasztok lányok! - köszönt egy mély hang. Na, már csak ő hiányzott.
- Szia Harry. Épp azt mondtam Emmának, hogy holnap eljön Niall bulijába. - újságolta Hanna. Megforgattam a szememet.
- Én pedig azt mondtam, hogy nem megyek. - vágtam rá azonnal. Harry megigazította a haját.
- Hát... Az a helyzet, hogy Niall megkért minket, hogy ne rendezzünk neki meglepi bulit.
- Úr Isten! Mi van már veletek? - fakadt ki Hanna. Harry és én értetlenül összenéztünk. - Simán járhatnátok titokban. Senki sem tudna róla.
- Persze, ha Niall kordában tudná tartani a gyíkját a nyílt utcán és nem mászna rá. - mutatott rám Harry. Majdnem elsírtam magam, amikor eszembe jutott a rózsa a szobámban.
- Jó, ezt nézzük el neki. Kicsit elragadtatta magát. Megesik az ilyesmi néha. - intette le Hanna a göndör barátunkat. Örülök, hogy ilyen könnyen beszélgetnek a mi életünkről.
- Na, én most mentem. Lejárt a munkaidőm. További jó szórakozást! - kaptam ki a pultból a táskámat. Hanna hüledezve nézte, hogy ott hagyom őket. Ő még órákon keresztül beszélt volna nekem erről az egészről.

***

Este vártam már, hogy találkozzak az ágyammal. Fáradt voltam, most az egyszer tényleg lefárasztottam magam. Épp csak beestem az ágyba, amikor Noel csörtetett be a szobámba.

- Emma, tudom, hogy írtál egy dalt és én szeretném megcsinálni. - kapkodta a levegőt az ajtómban állva.
- Erős túlzás, hogy írtam egy dalt. Néhány rímet leírtam... - kezdtem magyarázkodni, de Noel közbevágott.
- Jó, akkor azt a néhány rímet kérem szépen. - tartotta a kezét. Felültem az ágyban.
- De Noel... Azok nem olyan jók. - sóhajtottam fel. Noel elvigyorodott.
- Hazudsz. - jelentette ki. - Múltkor már megnéztem őket, amikor nem voltál itthon. - ismerte be a tettét. Nagy szemekkel bámultam rá.
- Akkor miért nem vitted el őket? - kérdeztem. Biztos voltam benne, hogy nem is tudja, hogy hova dugtam el őket.
- Ugyan kérlek. Azért van becsületem. Utána meg beperelnél, kösz, de nem. - rázta meg a fejét szórakozottan. - Szóval ide adnád? - nyitogatta a markát. Fújtattam egyet, majd benyúltam az ágy mögé.
- De ne nevesd ki őket. - morogtam, mikor Noel már majdnem kint volt a szobámból.
- Már túl vagyok rajta. - kacarászott. - Amúgy máskor jobb helyre dugd el a cuccaidat. Leginkább a naplódat. - mondta, az ereimbe pedig meghűlt a vér. Olvasta? Abban leírtam mindent. Nem lehet, hogy ő elolvasta.

Egész este nem hagyott nyugodni, hogy Noel olvasta a naplómat. Mondjuk én is hülye voltam, hogy egy füzetnek sírtam el a bánatomat.
Éjfél körül már nem bírtam tovább és átmentem Noelék szobájába. Marcell épp a fürdőben volt, így nyugodtan beszélhettem a legfiatalabbik bátyámmal. A füzetemmel, ami tele volt az írásaimmal, feküdt az ágyában és egy tollal majdnem kiszúrta a szemét. Ez a Katona-féle koncentráció.

- Noel beszélhetnénk? – kérdeztem, mire a testvérem felpillantott. Letette a füzetet maga mellé és úgy figyelt.
- Persze. Igazából nem nevettem ki a dalokat. – vallotta be. És bár jól esett a vallomása, most nem ezért jöttem.
- Tudtam. – legyintettem. – Most arról szeretnék beszélgetni, hogy elolvastad-e a naplómat? – nyögtem ki egy szuszra a kérdésemet.
- Nem fogok hazudni. – sóhajtott fel. - Az teljesen véletlen volt. – piszkálgatta a füzetem szamárfülét. Leültem az ágy szélére.
- De nem mondtad el senkinek, igaz? – kérdeztem félve. Bár köztünk Noel tudott legjobban titkot tartani, nem bíztam benne, hogy ezt a titkot is meg tudta tartani.
- Nem mondtam el senkinek. Azért kerültél a rehabra, és nem szándékozlak oda visszaküldeni téged. Tisztázzuk, majd elmondod mindenkinek, ha szeretnéd. Ha soha nem derül ki, akkor nem derül ki. Ha úgy gondolod lezártad, és kész. – mosolyodott el Noel. Hálás voltam neki, hogy még az én óriási titkomat is magában tudta tartani.
- Köszönöm. – öleltem meg, így jól összepasszíroztam, de most nem érdekelt.
- Hallod, hallod, hallod? – rontott be Marcell. Pár másodpercig ledöbbenve méregetett minket. – Te nem hallod.
- Mit nem hallok? – kérdezte Noel. Összehúztam a szemöldökeimet. Valószínűleg nekem is van hozzá közöm.
- Nekem nem kéne hallanom? – kérdeztem zavartan. Marcell rám nézett és egy kicsit bólintott. Noel befogta a fülemet.
- Most mondhatod. – mondta Noel, de mindent hallottam, mivel ez a fülbefogósdi sosem jött be nálunk.
- Volt itt Hanna, és megkért, hogy holnap vigyük el Emmát Niall születésnapi bulijára. – mondta Marcell, én pedig majdnem szívrohamot kaptam. Komolyan szervezkednek a hátam mögött?

Türelmesen eljátszottam, mintha semmit sem hallanék, annak ellenére is, hogy a szívem mindig hevesen kezdett el dübörögni a mellkasomban, amikor csak Niall nevét meghallottam.
Elhatároztam, hogy nem fogok a közelébe sem menni. Az egyikünknek sem lenne túl jó. Nem tartott sokáig a kapcsolatunk, de attól még bőven tartalmas volt, és sosem fogom elfelejteni a srácot. Úgy pedig pláne nem, ha kínzom magunkat azzal, hogy elmegyek a születésnapi bulijára.

NIALL HORAN

Hamar eljött a születésnapom. Már napokkal ezelőtt felkészítettem a srácokat, hogy semmiféle buli nem lesz. Semmi kedvem ünnepelni. Vagyis lenne kedvem ünnepelni, ha Emma is velem lehetne, de őt ugyebár el kellett engednem, hogy nehogy zaklassák. És ezt a döntést akkor hoztam meg, amikor elmesélte, hogy az iskolájában az utálkozók mennyire kikészítették. Nem akartam, hogy újra megtörténjen vele az, ami akkor. Nem akartam, hogy megint butaságot csináljon, azt pedig végképp nem, hogy visszakerüljön arra a helyre, ahol kezelték.
Meg akartam védeni, és ezt csak úgy tudom elérni, ha távol tartom magamtól. Még, ha a szívem is hasad meg, amikor arra gondolok, hogy milyen jó lenne vele ünnepelni, megint vele aludni, vagy megcsókolni, nem tehetem tönkre az életét.

***

Este a szokásosnál is csendesebb volt az egész ház. Örültem neki, mivel megnyugodtam, hogy a fiúk letettek már arról, hogy meglepjenek a születésnapom alkalmából egy hatalmas party-val.
Egyet jegyezzetek meg, ha teljesen sötét van a nappaliban, és álmosan sétálsz le a lépcsőn, kapaszkodj abba az Istenverte korlátba. Pláne akkor, ha a legjobb barátaid értetlenek, és a semmiből előugranak azt kiabálva, hogy Boldog születésnapot. Majdnem lebukfenceztem a lépcsőn, szóval mondhatjuk, hogy hatásos volt.
Az egész buli, úgy ahogy volt szenvedés volt a számomra. Csak ültem és néztem körbe az arcokon, akik mind csak a buli miatt jöttek el, közel sem azért, mert annyira fel akartak volna köszönteni.
Mindaddig csak bámultam, amíg meg nem pillantottam az ajtóban egy lányt. Egy lányt, gyönyörű barna szemekkel. Igaz, kicsit természetellenes volt, hogy mindkét kezét fogta valaki, de attól még csodálatos volt.

12. fejezet - Bármi is történik velünk, sosem foglak elfelejteni. (+18)

Sziasztok!
Lehet megfogtok utálni ezután a rész után, de tudjátok egyszer fenn, másszor lenn. :) Előre megjegyezném, hogy +18-as rész is lesz benne, szóval csak saját felelősségre olvassátok el. :)
Köszönöm szépen a komikat Nóra Polányinak, Patsy McClaud-nak, és Réka Lovasnak! Nagyon köszönöm, sokat segítetek vele. :) Még Patsy McClaud-nak a feliratkozást is! :) Facebook-on a lájkok is sokat jelentenek, köszönöm Merci Jaskó, Benczúr Melitta, Nóra Polányi és Noémi Tóth! Akiket esetleg valamilyen oknál fogva kihagytam, ne haragudjon, de természetesen mindenkinek nagyon hálás vagyok, még akkor is, ha csak elolvassa a történetet.
Jó olvasást! 

Bay. 

EMMA KATONA

Reggel arra ébredni, hogy dobálják az ablakom és kiabálnak a házunk előtt közel sem kellemes. És ma reggel, pont ez történt. Hogy mégis hogy kerültek ezek az emberek ide? Fogalmam sincs. És azt sem tudom, hogy miért csinálják ezt.
Fogtam az egyik plédemet és kisétáltam a szobámból. Meglepetésemre az egész családom a lépcső tetején ült és csak néztek maguk elé. Olyanok voltak, mintha meg lennének félemlítve.

- Jó reggelt! Mi történt itt? - néztem a családomra. Felvont szemöldökkel néztek rám, mintha tudnom kéne mindenről.
- Talán, ha nem egy világsztárral járnál, most ki tudnánk menni a házból. - mondta Dani. Most én vontam fel a szemöldökömet.
- Mintha olyan sok dolgod lenne. - támaszkodtam a falnak. Még mindig nem értettem ezt az egészet.
- Engem nem érdekel semmi, csak az, hogy fogytán van a kaja. - vágott közbe Noel. Egymásra néztünk a testvéreimmel és kitört belőlünk a nevetés.
- Ezt már szeretem. - mosolygott nagyi. Olyan boldog volt, hogy még a szemén is meglátszott.
- Öhm... Elmondaná valaki, hogy mi történt? - tereltem el a témát. Szerettem volna úgy viselkedni a családommal, ahogy régen, de az, amit apa mondott nem hagyott nyugodni. Vajon tényleg csak szerepet játszanak?
- Tényleg tudni akarod? - húzogatta a szemöldökeit Dani. Fújtattam, amiért direkt húzta az idegeimet.
- Dani! - mondtam morogva a nevét. Dani nevetni kezdett, és ha Milán nem kapta volna el, lecsúszott volna a lépcsőn.
- Az történt, hogy elég nyilvánosra sikerült a romantikázásotok. - kapcsolta be a tv-t Marcell. - A titokzatos lányról kiderült, hogy ki az. És tudod kinek köszönhető? - nézett ránk Marcell. Majd szétpattanó idegekkel vártam, hogy kinyögje. - Lucy-nak. Felismert téged, vagyis a csuklószorítódat, és az egész internet, tv tőled hemzseg. - mondta el egy szuszra Marcell.
- Ez nem lehet igaz. - csúsztam le a fal mentén. Én ezt nem akartam.
- Azért valljuk be, hogy elég meggondolatlan volt a nyílt utcán egymásra mászni, miközben köztetek nincs semmi. - húzta fel a szemöldökét Milán. Köszönöm, ha nem mondod, eszembe sem jut.
- Felhívom Niall-t, hogy csináljon valamit. - szaladtam a szobámba. Két napja jöttünk csak össze és rögtön az egész világ tud róla.
- Jó reggelt Napsugár! - szólt a telefonba vidáman Niall. Mégis mitől van ilyen jó kedve.
- Neked is. Figyelj csak, hol vagy? - lépdeltem türelmetlenül. Egy kis hangoskodást hallottam, majd teljes csend. - Niall? - mondtam a nevét kétségbeesetten. Most ő az egyetlen, aki tud segíteni.
- Itt vagyok. - mondta hangosan. - Stúdióban vagyunk. Most csak azért álltunk meg, mert éhes lettem. - elképzeltem, hogy elpirul, amikor kimondja. - Valami baj van?
- Nem zavarnálak, ha tényleg nem lenne gond, de... De az egész járdát ellepték a fotósok vagy nem is tudom... Niall tegnap lefényképeztek minket. Minden csatornán és még az interneten is a mi képünket látom. - sóhajtottam fel. - A szomszéd lány felismerte a csuklószorítómat. És most... Én nem tudom mit csináljak. - kapkodtam a levegőt. A sírás határán voltam. - Niall, itt most arról van szó, hogy a családom sem tud sehova sem menni. Érted? - akadtam ki teljesen. Niall nem mondott semmit. - Megbeszéltük, hogy ezt az egészet egy darabig csak magunknak akarjuk.
- Nyugodj meg! Amint tudok oda megyek. Valahogy tisztázom ezt az egészet. - mondta szaggatottan véve a levegőt. Tudtam, hogy Niall-t is aggasztja a dolog.

- Köszönöm Niall. - mondtam sokkal-sokkal barátságosabban. Most legszívesebben vele lettem volna és hozzábújtam volna.
- Legkésőbb délutánra rendet teszek. - mondta bűnbánóan. Ez nem az ő hibája. Nem miatta történt ez az egész.
- Niall, ugye tudod, hogy nem a te hibád és nem haragszom ezért, csak a családomat féltem. - mondtam nyugodtan. Niall olyan nagyot sóhajtott, hogy még én is tisztán hallottam.
- Em, ha visszafogtam volna magam, akkor nem tudtak volna lefényképezni. Megértem, hogy aggódsz a családodért, és tényleg sajnálom. - na tessék, tökéletesen elrontottam a kedvét.
- Úgy sem fogod elhinni nekem, hogy nem tehetsz róla, igaz? - kérdeztem költői kérdést. Niall nem mondott semmit. - Niall, délután, ha ennek az egésznek vége, látlak majd? - kérdeztem a lehető leghalkabban. Niall felsóhajtott.
- Persze. Beszélek Paul-lal, hogy mit javasol, aztán majd átmegyek, ha megoldódott. - fújta ki a levegőjét. - Most le kell tennem. Légy jó Napsugár! - köszönt el. Mielőtt még én bármit is mondhattam volna Niall már meg is szakította a vonalat.

Az órák őrült lassúsággal teltek. Nagyi már három féle süteményt sütött. Nagypapa Milánnal sakkozott. Marcell a focilabdájával foglalkozott, Noel a sütiket lopkodta, de természetesen az ikrek nem is ők lennének, ha nem vitatkoznának. Dani elfoglalta a kanapét és táncos videókat nézett. Anya mosogatott, szóval mindenkinek volt elfoglaltsága. Apát nem véletlenül hagytam ki. Apa még minden más ember előtt bement dolgozni. Én csak ültem a lépcsőn és figyeltem ezt a tökéletes családot. Mindenkinek volt valamilyen feladata. Vajon én képes leszek újra találni magamnak itt egy helyet?

- Marcell, attól mert valakinek műmelle van, még tud szoptatni. - kiabált vissza a valóságba Noel. Milán és nagypapi felnevettek.
- Már hogyan tudna. - grimaszolt Marcell. - Anya ugye, hogy nekem van igazam? - nézett körbe a bátyám, amíg meg nem pillantotta anyát.
- Bár nekem még nem volt ilyen problémám, de tényleg Noelnek van igaza. - mosolygott anya. Mielőtt még Marcell fel tudott volna háborodni, megérkezett apa. Már ennyi lenne az idő?
- Hát ti, mit csináltok. - fixírozott minket apa. Épp szólásra nyitottam a számat, de Milán megelőzött.
- Úgy gondoltuk, családi estét tartunk. - mutatott a sakktáblára a bátyám. Apa méregetett egy darabig minket, utána pedig nem mondott semmit, hanem a konyhába ment anyától lopni egy csókot. Lehet minden a feje tetejére állt az életemben, de a szüleim szerelme örökké tart.
- Köszönöm. - tátogtam. Ha kiderült volna, hogy egész nap nem lehetett itt közlekedni és persze miattam, ki tudja milyen vita kerekedett volna abból.

Mindenki szépen lassan felszívódott. Csak anya és apa maradtak, akik még mindig olyanok voltak, mint a tinik. Amikor csak tehették egymáshoz értek, megcsókolták vagy megpuszilták egymást, apa még mindig bókolt anyának. Szóval az egész kép idilli volt. De azt szögezzük le, bezárt a bazár, nem lesz több gyerek. Elegen vagyunk mi, így öten.

***

Egész délután nem jelentkezett Niall, ami nagyon aggasztott. Egyáltalán nem tudtam, hogy mi történhetett. Azt mondta, délután átjön. De nem jött. Már este tizenegy óra is elmúlt és semmi. Éjfél után elhatároztam, hogy felhívom, de akár ezret is csöröghetett volna, Niall nem vette fel. Kezdem azt hinni, hogy valamit elrontottam.

- Miért nem mész át hozzá? - ült le mellém a kanapéra anya, ahol egész este fetrengtem.
- Anya, késő van. Meg aztán lehet, hogy valamiért haragszik rám. - motyorásztam sokkal inkább magamnak, mint anyának.
- Nem akarok kötekedni, de múlt éjjel hasonló időben jött át hozzád Niall. - mosolygott a legártatlanabbul anya. Ebben a házban semmi sem marad titok? Vagy legalább megjátszhatnák, hogy nem tudnak semmit. - Az pedig kizárt dolog, hogy haragszik rád. - nyugtatott anya. Bárcsak ilyen könnyen megnyugodnék.
- Mi van, ha most meg ott vannak azok a fotósok? - kérdeztem anyától, aki majdnem elájult.
- Emma. Komolyan nem ismerek rád. Mióta vagy ilyen kis félős? - háborodott fel anya. Valóban jobban cidrizek, mint mondjuk a jogsi megszerzésénél.
- Mondtam én, hogy katonai suliba kellett volna dugni. - rohant át a nappalin Dani, utána pedig Marcell.
- Emma nyuszi. Danit viszont kiherélem. - morgott Marcell. Ajaj, ha ilyet mond, akkor ott nagy baj van.
- Emma mégis mikor aludt itt Niall? - grimaszolt Milán. És itt az ideje kámforrá lenni.
- Felmegyek átöltözni. - passzíroztam át magamat Milán és a fal között. Anya fejcsóválva követett.
- Ha hallottátok volna azt, amit én egész éjjel... - nyögte csak úgy egészen mellékesen be Dani. Na tessék! Ha eddig Milán nem kapott agyvérzést most már fog.
- Hogy mi van? - akadt ki teljesen Milán. Gyorsan becsuktam a szobám ajtaját. Felkaptam néhány ruhát, gyorsan megfürödtem és miután felöltöztem már szaladtam is lefelé. Az óra már majdnem egy órát mutatott. Már nyúltam a kocsi kulcsért, már éreztem a tenyerembe, amikor Milán megszólalt mögöttem. - Haza fogsz jönni holnap reggel nyolcig? - kérdezte komolyan. Nagyot nyeltem, Milán ideges.
- Igen? - nyögtem ki halkan. Milán nekitámaszkodott az ajtónak. Ajaj! - Igen. Hogyne. Már hétkor itthon leszek. - bólogattam, mint egy kis kutya. A többi bátyám mind alig bírták visszafogni a nevetésüket.

- Jó. - nyitotta ki előttem az ajtót. Gyorsan kislisszoltam a kulccsal együtt az ajtón. - Ja, és Emma! Ezt a beszélgetést még el sem kezdtük. - szólt utánam Milán. Az egyszer biztos, tudja, hogyan kell a frászt ráhozni a másikra.

Szerettem vezetni, ezért is bírtam alig kivárni, hogy megszerezhessem a jogsimat. Szerencsére Niall-ék háza nem volt túl messze, így nem kellett sokáig görcsölnöm azon, hogy mi baj történhetett.
Halkan csaptam be a kocsi ajtaját és zártam be. A kapunál megnyomtam a csengőt. Nem akartam felverni az egész házat, de csak Niall telefonszámát tudtam, ő pedig nem vette fel nekem.

- Ki az? - kérdezte egy vidám hang. Azonnal felismertem Louis-t.
- Szia Lou! Emma vagyok. - motyogtam. Hatalmas csörömpölést hallottam, mintha valamit levert volna. Vagy összeesett volna valamiben.
- Milyen Emma? - kérdezte szórakozottan. Felsóhajtottam.
- Lou, csak az időt húzod, igaz? - támasztottam meg a homlokomat a kapunál.
- Aha. De már bejöhetsz. - nyomott meg egy gombot, amitől a kapu kattant egyet.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, amikor beengedtek a bejárati ajtón is. Mindenki itt volt, kivéve egy valakit, Niall-t. - Niall merre van?
- A szobájában, de most szerintem pihenni szeretne. Tudod, elfáradt ma. Sokat voltunk a stúdióban. - válaszolt Liam. Összehúztam a szemöldökeimet.
- Értem. - sóhajtottam. - Tudjátok, mégsem értem. Megbeszéltük, hogy találkozunk, de nem, hogy nem találkoztunk, de még a telefont sem veszi fel. Csak annyit mondjatok, hogy miattam viselkedik így vagy tényleg csak fáradt? - néztem sorba a srácok szemei. Mindenki elkapta a tekintetét.
- Emma, ez nem ilyen egyszerű. - piszkálgatta a haját Harry. Már miért ne lenne ilyen egyszerű?
- Jó, akkor úgy kérdezem, tényleg fáradt vagy kerül engem? - lépkedtem egyik lábamról a másikra. Mindenki rám nézett, de nem mondtak semmit.
- Nem arról van szó, hogy nem akar látni, csak ez bonyolult. - gondolkozott Lou. Jó, ez a bonyolult és nem egyszerű dolog már kezd idegesíteni.
- Esküszöm, nem értem mire akartok kilyukadni. - dugtam zsebre a kezeimet. Liam felsóhajtott.
- Jó. Mint mindenki tudja, kiderült, hogy mi van köztetek. Niall beszélt Paul-lal és ő két opciót ajánlott. Az egyik, felvállaljátok az egészet és hónapokig élitek minden perceteket a nyilvánosság előtt. A másik, Niall letagadja az egészet és csak egyszeri alkalomnak állítja be a dolgot. Mert nem lehet hazudni a rajongóknak. - vett egy mély levegőt Liam. - Érted most már? Niall nem tud dönteni. Félt, hogy a nyilvánosság tönkretesz titeket, a családodat, tekintve a ma történteket. De nem akarja, hogy szakítsatok. Alig pár napja jöttetek csak össze. - sóhajtott fel. A számat rágcsáltam, hogy ne bőgjem el magam. Őszintén, fogalmam sincs, hogy fog dönteni Niall. Bármit is választ, el fogom fogadni.
- Azért beszélhetek vele? - kérdeztem el-elcsukló hangon. Lehet most fogok utoljára hozzászólni, mert soha többé nem fogunk találkozni.
- Öhm... Persze. - bólintott Harry, miután mindenki bólintott. Lou elindult felfelé én pedig követtem őt.
- Sok sikert. - mutatott az ajtóra Lou. A srác visszament lefelé, ahonnan jöttünk. Kopogtam, de nem érkezett válasz, ezért benyitottam.

Niall az ágyán feküdt összegömbölyödve. Egyenletesen vette a levegőt. Lassan az ágy mellé sétáltam, majd amikor észrevettem az arcát, hogy milyen nyúzott és kipirult, fogtam magam és bebújtam az ágyba mellé. Felemeltem a karját és alábújtam. Niall szemei kipattantak, amikor tudatosult benne, hogy én bújtam hozzá.

- Em? - csodálkozott rám. Nem mondtam semmit, csak még jobban hozzábújtam. - Ne haragudj, hogy nem mentem át, csak... - kezdett mentegetőzni, de a szájára tettem a kezem.
- Mindent tudok. - mondtam halkan. - Ha szeretnél róla beszélni, akkor beszélgessünk, de ha gondolod, akkor csak maradjunk így. - engedtem le a kezem a szája elől. Niall nézett egy darabig, majd hirtelen megcsókolt. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Olyan érzésem volt, mintha búcsúzna tőlem.

A hajamba túrt és egyre jobban faltuk egymás ajkát. Megfogta a combomat és magára húzott. A csípőjén ülve hajoltam le hozzá. Niall a combomat markolva nyomott lejjebb az ágyékára. Kezem becsúszott a pólója alá. Végig simítottam a hasán, mellkasán, végül az alsónadrágjánál álltak meg az ujjaim. Niall felsóhajtott és fordított a helyzetünkön. Teljes testével nekem feszült. Éreztem, ahogy ver a szíve, éreztem, ahogy a bőre majdnem felgyulladt úgy fel volt hevülve. Rázott a hideg, ahogy hozzám ért és szórakozottan elhúzta a nadrágom szélénél az ujját, ami a gitározástól kemény volt. Lassan húzta le a cipzárt a pulcsimon közben pedig a szemembe nézett. Olyan különlegesen csillogtak a szemei, amit nem tudtam hova tenni. Ez lenne a búcsúnk? Komolyan ennyi jutott csak nekünk, pár nap? Haja csiklandozta az arcomat, amikor megcsókolta a nyakamat. Lábaimat a derekára kulcsoltam, és csak nagy nehézségek árán tudtam lehúzni róla a pólóját. Niall megint megpördült velem.
Ahogy végig nézhettem a felsőtestén, még jobban szemügyre vehettem, hogy mennyire ki van dolgozva a teste. Kipirulva nézett fel rám. Lehúzta rólam a pulcsimat, de még így is túl voltam öltözve. Niall kicsit ficánkolt alattam, amikor megcsókoltam a nyakát és kicsit belesimultam az ölébe.

- Biztos, hogy ezt akarod? - fogta két keze közé az arcomat. - Most még könnyen le tudok állni. - mondta a levegőt kapkodva Niall.
- Niall... Én szeretném folytatni. Bárhogy is döntesz holnapra, én akkor is szeretném. - suttogtam. Niall lassan megcsókolt utána pedig újra rám nézett.
- Em, szeretném, ha ez olyan lenne neked, mintha az első lenne. Azt szeretném, ha visszaadhatnám neked azt, amit a volt barátod elvett tőled. Azt akarom, hogy különleges legyen. - mondta, amitől majdnem elsírtam magam. Hogy lehet valaki ilyen figyelmes?
- Niall... Én... Bármi is történik velünk, sosem foglak elfelejteni. - csókoltam meg. A kezét a trikóm alá csúsztatta azon is belül a hüvelykujját a melltartóm alá is beférkőzött.

Merőben más volt, mint Alec-kel. Ő csak a fogadást látta bennem, kicsit sem volt tapintatos.
Kirázott a hideg, amit Niall is észrevett és egy széles vigyor terült el az arcán. Igen Niall, ez miattad történt. Áthúzta a trikómat a fejemen és nézett. Bámult rám, többször visszatérve az arcomra. Szinte perzselték a bőrömet kék szemei, miközben észrevétlenül lehúzta rólam a nadrágot. Tényleg nem tudom, hogy csinálta. Előrehajolva puszilgattam a bőrét ahol csak értem. Majdnem felsikítottam, amikor maga alá gyűrt. Gondolom, már megelégelte, hogy a csípőmmel izgatom. Megfogta a kezeimet és a fejem fölé fogta. Ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat, fogta a csuklóimat. Nem hogy fájdalmat nem okozott, de volt valami jócskán izgató benne. Megemeltem a csípőmet, ami így Niall-nek ütközött. Meglepődtem, amikor éreztem nekem nyomódni a férfiasságát. Öntelten vigyorogva csókolta meg a mellemet, amiért ilyen reakciót váltott ki belőlem. Lecsúsztatta a kezemet a nadrágjához.

- Kicsit úgy érzem, túlöltöztem. - nézett a melegítőnadrágjára. Amennyire tudtam, letoltam a lábain, majd vártam a segítségét. A nadrágját ledobta az ágy mellé és rám emelte gyönyörű kék szemeit. Sosem hittem, hogy egy fiúnak azt mondom, hogy gyönyörűek a szemei. De Niall-é tényleg azok voltak. - Biztos? Már mint ez az egész? - kérdezte meg újra, de már sokkal összeszedetlenebb volt az egész gondolata. Ahogy én is, Niall is kezdte elveszíteni a józan eszét. Kezdte mindkettőnket megbódítani a másik.
- Biztos vagyok benne. - csókolgattam a nyakát, Niall pedig a fejem mellett szorongatta a párnát. Annyira lekötött, hogy minél nagyobb örömöt okozzak Niall-nek, hogy észre sem vettem, amikor kikapcsolta és levette rólam a melltartómat. Meg kell mondjam, Niall nagy mágus. Tapasztaltan kezdte izgatni a mellemet. Teljesen új érzés volt, ezt még senki sem csinálta nekem. A szemeim le-lecsukódtak a folyton rám törő bizsergéstől.
- Nézz rám! Szeretném látni a szemeidet. - kinyitottam a szemeimet és azonnal az ő kékjeivel találkoztam. Aranyosan rám mosolygott. Hosszú csók csatát vívtunk egymással és ha azt hittem, nem tudja az eddigieket überelni csalódtam. De még milyen kellemes csalódás. Niall keze a csókunk közben lecsúszott a testünk közé és a bugyi szegélyét kereste meg. - Azt szeretném, ha végig a szemembe néznél. Szeretném látni, hogy mennyire élvezed. - csúsztatta kezét a bugyimba. Időm nem volt reagálni, máris kényeztetni kezdett. Megfontoltan mozgatta a kezét és az ujjait. A forróság hullámokban tört rám, ahogy Niall simogatott ott lent. - Imádom, ahogy beharapod az alsó ajkad, hogy nehogy túl hangos legyél. - puszilta meg a halántékomat. Lejjebb haladva apró puszikat nyomott a bőrömre. - Megengeded, hogy tovább menjek. - kérdezte rekedtesen. Nem voltam képes értelmes szavakat megformálni a számmal. - Mond ki! - nézett rám és amikor észrevette, hogy nem mondok semmit, elkezdte kihúzni a kezét a fehérneműmből.
- Niall... Kérlek... - fogtam a karját. - Kérlek, menj tovább! - engedtem el a csuklóját. Niall szívni kezdte a bőrt a nyakamon. Miért van olyan érzésem, hogy ez holnap meg fog látszani.
- Ha kényelmetlen lesz, szólj! - adott egy cuppanósat a mellkasomra. Bólintottam egyet. Még hogy kényelmetlen. Niall a lehető legóvatosabban csúsztatta belém az egyik ujját, majd amikor észrevette, hogy majd’ meg semmisülök a karjai közt, még egy ujját eltűntette bennem. Tudta mit csinál, és tudta hogyan jó nekem. Nem kellett sok, hogy darabokra hulljak alatta. Niall fülébe nyögtem és magamhoz szorítottam a lábaimmal, ahogy megrándult a testem.
- Hm... - mosolygott szélesen. - Csodálatos vagy. - csókolt meg. Én vagyok csodálatos? Hisz’ én csak feküdtem. A mellem nekinyomódott Niall mellkasának, amitől ő kicsit meglepődött. Felbátorodva kimásztam alóla és ráültem a csípőjére. Hatalmas hajzuhatagom közé túrt, amikor lehajolva hozzá kicsit izgattam.
- Most visszakapod az előbbit. - mosolyodtam el ártatlanul. Benyúltam magunk közé és végig simítottam a büszkeségén. Niall azonnal lehúzott magához, hogy elfojtson egy-egy hangosabb nyögést. Nem akartam, hogy így menjen el, ezért abba hagytam. Lehúztam róla az alsónadrágját, ő pedig megszabadított a bugyimtól.
- Irányíts te! - nyúlt a fiókjába. Elővett egy kis zacskót. Megrázva a fejemet ráhagytam ezt a feladatot. Ahogy Niall magára görgette az óvszert megfogta a csípőmet és magára húzott. - Tiéd az irányítás. - simogatta meg az arcom. Elbizonytalanodtam. Még sosem voltam felül, sőt életemben egyszer szexeltem, és az sem volt túl jó. - Segítek, ha... - kezdett bele, de én már is a nyakába fúrtam az arcomat hálám jeléül.

Lassan ereszkedtem rá Niall-re és pár másodpercig meg sem mozdultam. Meg kellett szoknom őt, amit ő jól tudott, és tényleg rám bízva magát, nem tett semmit. Amikor lassan megemeltem a csípőmet, az alattam lévő Niall élesen szívta be a levegőt. Egy idő után hozzá hasonlóan, és is kapkodtam a levegőt. Mindkettőnkben egyre inkább épült az érzés, hogy megsemmisülünk.
Egyre közelebb voltunk a csúcshoz, de úgy tűnt egyikünk sem akarja elengedni. Örökké így akartunk lenni, így együtt. Minden negatív tényezőtől távol. Lepillantottam Niall-re, elvesztem a kék szemeiben, ahogy ő is az enyémekben. Mintha csak erre várt volna mindkettőnk teste. Megadtuk magunkat és egymás fülébe nyögve repültünk a semmibe. A semmibe, de együtt.
Niall még hosszú percekig ölelt a testén és csak utána csúsztatott le maga mellé, hogy ki tudja dobni az elhasznált óvszert. Miután elintézte a teendőit bebújt mellém az ágyba. Simogatta az izzadt hátamat, fel-le a gerincem vonalán. Ahogy közel bújtam hozzá, akkor vettem csak észre, hogy a csuklószorítóm is eltűnt a karomról.

- Niall elmondhatok valamit? - emeltem fel a fejem. Niall bólintott. Elkezdtem mesélni, hogy mi történt velem az iskolában, miután lefeküdtem Alec-kel és azt is elmondtam, hogy mit tettem magammal és hol voltam, amikor egymásba botlottunk. Niall csendben hallgatott végig. - Komolyan nem akartam ezt. - emeltem fel a csuklómat. - Csak úgy megtörtént. De soha többet nem fog. Most már sokkal erősebb vagyok. - mosolyodtam el. Niall pár percig feldolgozta a hallottakat.
- Em, számomra te vagy a legerősebb, legcsodálatosabb, legszebb lány, akivel valaha találkoztam. - csókolt meg. Lassan simított végig az oldalamon. Most nem mentünk tovább, csak élveztük a még megmaradt időnket reggelig.

Beállítottam az ébresztőmet, alig két óra múlva kelnem kell. Az utolsó pillanatig Niall szemeit néztem, aki mosolyogva figyelte, hogy egyre nehezebben nyitottam ki a szemeit, végül pedig egyáltalán nem nyitottam ki.

***

Hét óra előtt két perccel értem haza. Niall nem mondott semmit arról, hogy hogyan fog dönteni. Titkon már mindkét opciót végig gondoltam, és a szívem szakadt meg, amikor arra gondoltam, hogy Niall nélkül kell folytatnom az életemet.
A nyolc órás hírek. Nagyi a tv előtt ült és izgatottan várta a sztárokról szóló híreket.

~ Bréking! Niall Horan megtörte a csendet! Tegnap fény derült arra, hogy Niall titokban randizgat egy lánnyal, akinek már a nevét és címét is megtudták a fotósok. Niall az egyik leghíresebb közösségi oldalon nyilatkozott. „Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy kiteszem a rajongók szeretetének és gyűlöletének, a másik, hogy letagadom Őt. Egyikre sem vagyok képes. Féltem Őt. Ő pedig félti a családját, mert valljuk be egy egész napra a házukba szorultak, mert fotósok lepték el az utcájukat. Nem szeretném gyűlölködésnek kitenni Őt. Mindezek ellenére nem akarom letagadni, hogy volt közünk egymáshoz. Kevés ideig voltunk együtt, de ez a kapcsolatom volt a legtartalmasabb. Rettenetesen sajnálom, amiért nem tarthatott tovább, de felelősségemnek érzem megvédeni Őt és a családját. Sosem fogom Őt elfelejteni és sosem fogom letagadni. Arra kérek mindenkit, hogy tartsátok tiszteletben azt, hogy Ő nem híresség, és nem kötelessége elviselni az utálkozókat. Csak azért döntöttem így, hogy megvédjem Őt. Örökké szeretlek Napsugár!” - írta Niall. Azt hiszem, a rajongók örülhetnek, még akkor is, ha ez a kedvencük boldogságába került. Niall én azért ezt még egyszer átgondolnám. Mindenki megérti, ha a szerelmedet választod. ~

Mindaddig nem mutattam semmilyen érzelmet, amíg be nem jutottam a szobámba. Ott eleredtek a könnyeim. Hát ennyi volt? Tudom, hogy mindez azért van, hogy megvédjen és azt mondtam, bárhogy is dönt, elfogadom. De ezt nem akartam. Titkon reméltem, hogy nem ez lesz Niall a döntése. De elfogadom, nekünk csak ennyi jutott.

11. fejezet - Emlékeztetlek, hogy tegnap sem voltál teljesen felöltözve.

Sziasztok! 

Ez a fejezet, lehet kicsit lapos lett, ezért elnézést is kérek. :) De alkossatok Ti véleményt. :)
Köszönöm szépen az állandóan kommentelő Réka Lovasnak a legutóbbi komit. :) Köszönöm szépen Adrienn Hood-nak is, hogy írt Facebook-on, és nem felejtem azt sem el, hogy üzenetet is kaptam Facebook-on. Nagyon hálás vagytok Nektek a pipákért is és a lájkokat. :)
Remélem, segítetek azzal, hogy írtok egy véleményt vagy pipáltok! Hajrá-hajrá! :)
Jó olvasást! :)
Bay

EMMA KATONA

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Semmi kedvem nem volt felvenni és szembesülni a külvilággal. Ez az egész, hogy csak kettesben voltunk Niall-el a szobámban olyan volt, mintha egy varázslatos helyre kerültem volna. Tökéletesen megfelelt nekem. Niall egész éjjel abban a pózban ölelt, ahogy elaludtunk. Ha akartam volna, se tudtam volna kiszabadulni a karja alól, nem mintha annyira próbálkoztam volna. De akár hányszor csak megmozdultam, ő még jobban megölelt és ha lehetséges közelebb bújt hozzám.

- Em kérlek, vedd fel a telefont. - emelte fel a fejét a párnáról Niall. Azonnal átnyúltam a telefonomért és már fel is vettem.

- Szia Emma! Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, de beszéltem a főnökkel. Ma tíz órakor szeretne veled beszélni. Ugye ráérsz? - olyan gyorsan beszélt Hanna, hogy először nem tudtam ki beszél hozzám, utána pedig fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam a hallottakat.

- Aha. Rendben. Akkor tízkor ott. - bólogattam. Nem is vettem észre, hogy félig Niall testén fekszem, csak akkor tűnt fel, amikor Niall zsivány módon becsúsztatta a kezét a pólóm alá és, mint valami hangszeren játszani kezdett rajtam. A gerincemen futottak végig az ujjai. - Most... Most leteszem. Még van egy kis dolgom. - sóhajtottam fel, amikor Niall az oldalamra csúsztatta a kezét. - Köszönöm Hanna.

- Jó, jó. - mondta unottan. - Menj a dolgodra, mielőtt még felgyulladna a mobilod. - kuncogott fel és már le is tette Hanna.

- Niall. - pislogtam rá rosszallóan, bár egyáltalán nem bántam, amit tett. Jó érzést keltett bennem. - Meséld csak el nekem, hogy jutottál be a szobámba éjjel? - csúsztam le róla. A hasamon fekve, megtámasztva a kezeimen a fejemet vártam, hogy meséljen.

- Bekopogtam és a nagyid beengedett. - rántotta meg a vállát. Hogy én erre nem gondoltam. - Mellesleg megígérte, hogy süt nekem ma sütit, mert aranyos vagyok. - mosolygott bájosan. Megforgattam a szemeimet. - Tudom, hogy örülsz, amiért megleptelek magammal téged. - fordított a hátamra és adott egy csókot. Lábaival az enyémek közé férkőzött, de nem tett semmit.

- Mit csináltál volna, ha elkezdek sikítozni, ütni, rúgni, csípni, harapni? - húztam fel a szemöldökömet. Niall elmosolyodott.

- Hidd el, a szádat hamar be tudtam volna fogni. És az eszedet is egy pillanat alatt elvettem volna, hogy ne bánts. - simított végig az oldalamon. A torkomból kiszakadt egy nyögés tudva, hogy egyre feljebb haladt és rajtam nem volt semmi a pólóm alatt.

- Szerintem, nem lett volna olyan könnyű dolgod. - néztem a szemeibe, megjátszva, hogy nincs rám hatással. Jól tudtam, hogy Niall csak húzza az agyam. Őszintén, nem hittem volna, hogy valaha is így fogok Niall-el beszélgetni. Hisz' eddig csak barátok voltunk, akiknél valamilyen úton-módon, már az első pillanattól kezdve volt valamilyen különleges bizsergés.

- Úgy gondolod? - kérdezte rekedtesen, utána pedig a száját az enyémre tapasztotta. Kezem az oldalára siklott, így most már én is ismerkedhettem a csupasz bőrével. A hajamba túrva fokozta bennem az érzést. Nagy önuralomról adott tanulságot, hogy elhúzódott tőlem és nem akart tovább menni a csóknál. - Azt hiszem, világos, hogy én nyertem. - dörgölte az orrom alá. Mérgesen fújtattam, amiért igaza lett, hogy a csókjával erre képes.

- Fordulj el vagy csukd be a szemed, amíg átöltözök. Találkozóm van Hanna-val. - mondtam duzzogva. Niall felkuncogott miközben legördült rólam.

- Emlékeztetlek, hogy tegnap sem voltál teljesen felöltözve. - simított végig a karomon. Megborzongtam, ahogy könnyedén csúsztatta az ujjait a csupasz bőrömön. - De rendben van. Becsukom a szemem, sőt el is fordulok. - vágta magát a hasára. Átmásztam rajtam, de akarva-akaratlanul is a fenekéhez simultam a takarón keresztül és a hátán kellett megtámaszkodnom egy kis időre. Azt hittem, le fog érni a lábam, de tévedtem. - Em, ha így folytatod, meg fogok fordulni. - dörmögte a párnámba. Tudtam, hogy csak az a célja, hogy zavarba hozzon. Játszadozott velem, de ez nagyon is tetszett.

Vettem elő magamnak ruhákat és gyorsan magamra kapkodtam őket. Amikor visszafordultam az ágy felé, hogy szóljak Niall-nek, hogy lemegyek csinálni reggelit, addig ő nyugodtan felöltözhet, de meglepetésemre Niall a párnámat szorítva békésen szuszogott. Rápillantottam a telefonomra, még nyolc óra sem volt, akkor még aludhat egy keveset.

Lementem a konyhába, ahol nagyi már szorgoskodott. Egy papírra írt valamit, én pedig mögé lopakodtam és jól megöleltem. Az sem érdekelt, hogy miattam egy hatalmas vonalat húzott a lapra. A nagyszüleim voltak a születésnapi ajándékaim. Magyarországról jöttek egy hétre. Ők velem együtt tanultak angolul beszélni, de mivel nem gyakorolták minden nap, néha nem értették a másik félt.

- Köszönöm nagyi. - mosolyogtam rá. Nagyi értetlenül nézett rám. - Éjjel beengedted Niall-t. - magyaráztam meg.

- Én nem is láttam semmit. - kezdett megint körmölni. Láttam, hogy megbújik egy kis mosoly az arcán. Még hogy nem tud semmit.

- Mit csinálsz? - ültem le mellé. Nagyi fel sem nézett, úgy válaszolt.

- Bevásárló listát írok. - mosolygott. Persze, Niall említette.

- Figyelj csak, én bevásárolok, miután elintéztem a dolgomat a városban. Én is szeretnék segíteni a sütiben. - jelentettem ki. Ahogy nagyi, úgy én is szerettem a konyhában tüsténkedni, és már hiányzott, hogy süssek valami finomat.

- Rendben. - bólintott nagyi. Még firkantott néhány dolgot a papírra, a kezembe nyomta és már el is tűnt a konyha területéről. Készítettem magamnak müzlit és leültem az asztalhoz. Már épp emeltem a kanalat a számhoz, amikor valaki kikapta az egész tálat a kezemből.

- Te meg mégis mit csinálsz? - néztem a legidősebb bátyámra.

- Késésben vagyok. - tömte a kajámat a szájába. - Már tíz perce egy csajjal kéne dolgoznom. - alig értettem, hogy mit mond, annyira tele volt a szája.

- A csajjal vagy a csajon? - lépett be a konyhába nevetgélve Dani.

- Pofa be, különben felhívom Julie szüleit. - mondta nyugodtan Milán. Dani levegőt sem vett. A történet annyi, hogy Dani lefeküdt a lánnyal. Ezzel még semmi baj sem lenne, ha a család nem lett volna ízig-vérig vallásos. És Julie úgy gondolta, hogy csak miután megtörtént a dolog, akkor közli Danival, hogy el kell vennie feleségül. Persze Dani hanyatt-homlok menekült onnan. Julie-nak ez szégyen, ezért nem mondta el a szüleinek, de valahogy kiderült, és azóta a szülei keresik a lányuk megrontóját. Ha csak tudnák, hogy pár utcányira lakik tőlük a csúnya, rossz Dani Katona.

- Úgy sem mered, mert akkor véletlenül kiderül, hogy a munkahelyeden kamatyolsz. - vett le egy tálat magának Dani a szekrényből. Olyan fejet vágott, mintha nyert volna.

- Ez igaz, Milán? - lepődtem meg. Milán gyilkos pillantást vetett Danira.

- Dehogyis. - rázta a fejét, mintha semmi érdemlegesről nem lenne szó.

- Dehogynem Hugi. - nevetett Dani. - Ha tudnád mindazt, amit én. A lényeg, ha Milán azt mondja, hogy kettőre menj érte, eszedbe ne jusson előbb, és pláne ne akard megkeresni. - kacsintott a bátyám. Milán letette elém a megmaradt reggelit.

- El ne hidd. - nyomott egy puszit a hajamba Milán. Régen, amikor minden tökéletes volt a családban, akkor volt ez szokás nálunk, de annyira jól esett. - Te pedig ne hazudj ennyit. - borzolta össze a Dani haját. Mondjuk meg sem látszott rajta. Ki kell derítenem, hogy kinek van igaza. - Elvittem a kocsit. - sietett el dolgozni a legidősebb bátyám. Megettem a tálkámba maradt reggelimet és csak akkor tudatosult bennem, hogy nincs mivel elmennem Hanna-hoz.

- Ó, ne már! - csaptam le a kanalamat. Dani, mint egy idiótára úgy nézett rám. - Elvitte a kocsit, és nekem is kellett volna. - magyaráztam meg a dolgot. Dani unottan beleevett a müzlibe.

- Vidd el apa kocsiját. - rántotta meg a vállát Dani.

- Kösz, nem. - álltam fel az asztaltól. Csináltam egy másik müzlit Niall-nek és már épp mentem volna fel hozzá, amikor Noel és Marcell futott versenyt lefelé a lépcsőn.

- Ugye most nem kell ruhát adnom Niall-nek? - kérdezte futtában Noel. Noelen kívül az itthon maradt bátyáim mind rám néztek. Olyan volt a tekintetük, mintha egy pillanat múlva már a szobámban lennének, és agyba-főbe vernék Niall-t.

- Szóval ezt nem mondtad el éjjel. - mondta mérgesen Marcell.

- Örülhetsz, hogy ezt Milán nem hallotta. - kanalazta az utolsókat a táljából Dani.

- Te mégis honnan tudsz erről? - hunyorítottam a legfiatalabbik bátyámra.

- Fel vagyok fázva, öt percenként pisilni járok. - rántotta meg a vállát lazán Noel. Hogyan lehet nyáron megfázni? - Még mielőtt piszkálni kezdenétek, nem történt semmi. - emeltem fel az egyik kezem magam elé. A bátyáim összenéztek, majd vigyorogva egy „na persze” nézéssel néztek rám. - Bármit mondok, úgysem fogjátok elhinni, igaz? - néztem végig az arcukon. Mindannyian vigyorogva megrázták a fejüket. Lemondóan felsóhajtottam és ott hagytam őket a konyhában.

A szobámban Niall még mindig aludt, annyi változás történt csak, hogy most már az ajtó felé volt fordulva. Haja még mindig kócos volt, kicsit a szeméhez lógott. Meztelen hátát nem fedte semmi. Hiába vonzotta a tekintetemet a teste, mégis visszatértem az arcához. Békésen szívta be a levegőt és ugyanígy fújta is ki. Olyan tökéletes volt az egész arca. Hiányoztak a kék szemei, de nem volt szívem felkelteni. Annyit dolgozik és nem hiszem, hogy hat óra alvás elég lenne neki.
Letettem a reggelit a szekrényemre és leültem mellé az ágyra. Meg sem mozdult. Nagyot sóhajtott, majd kinyitotta a szemeit.

- Kezdem azt hinni, hogy rajongó vagy. - mosolyodott el. Valóban elég érdekes látványt nyújthattam. Csodálom, hogy nem sikított fel. - Hol voltál? - pislogott nagyokat és az oldalára fordult.

- Reggeliztem és neked is hoztam. - pillantottam a szekrény felé, amin ott pihent a tálka és egy kanál.

- Te vagy az én hősöm. - szorított magához. Felnevettem.

- Most inkább úgy érzem magam, mint egy játék mackó. - néztem fel rá. Niall mosolygott és puszit nyomott homlokomra.

- Mostantól te vagy az én Teddy macim. - húzott közelebb magához, persze úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Természetesen Niall enni kezdett, egy pillanatra sem elengedve engem. - Mennyi időm van még? Mikor kell menned? - kérdezte két falat között.

- Jó, hogy mondtad. Hívnom kell egy taxit. - vettem el a telefonomat a szekrényről. Épp pötyögtem, amikor Niall nézni kezdett, de úgy, mintha teljesen elment volna az eszem.

- Majd én elviszlek. - jelentette ki. Meglepetten pislogtam.

- Mi van, ha meglátnak? - kérdeztem rá. Niall elgondolkozott és evett egy kanállal.

- Nem fognak. - rázta meg a fejét. - Jóval odébb fogok leparkolni.

- Hát jó. - bólintottam rá. Igazából, nem akartam még elbúcsúzni tőle. Még csak most ébredtünk fel. - De most el kell mennem pisilni. - álltam fel az ágyról. Niall egy gyors mozdulattal kikapta a bevásárló listát a zsebemből.

- Ez mi? - olvasgatta a papírt. Mosolyogva figyeltem, ahogy összehúzza a szemöldökét.

- A süti hozzávalói, amit nagyi csinál neked. - rántottam meg a vállam, majd kisiettem a fürdőbe.

Épp hogy fél óránk maradt, hogy oda érjünk Hanna-hoz és a főnökéhez. Hátat fordítottam Niall-nek, amíg felvette a nadrágját, amit kuncogva csinált. Tudom, furcsa ez az egész, de egyszerűen megszoktam, hogy ezt kell tennem.

Szerencsénk volt, hogy közel volt az üzlet. Még is csak nem venné túl jól ki magát, ha rögtön a megbeszélésről késnék. Niall-el megbeszéltük, hogy eljön velem bevásárolni, mert ma nincs semmi dolga, így egész nap velem lóghat. És persze, így nem kell taxit sem hívnom.

Niall elvegyült a hatalmas épület forgatagában. Rossz volt, hogy ahogy kiszálltunk a kocsiból azonnal úgy kellett viselkednünk, mintha nem is ismernénk egymást. Ez igazán nehéz volt, mivel akár hányszor egymásra néztünk, mosolyra rándult a szánk.

A megbeszéltekhez tartva magunkat én a ruhaüzletbe mentem, Niall pedig a már ismert kínai étterembe, hogy megtaláljunk egymást később.

***

A megbeszélés simán zajlott. Alapkérdéseket tett fel nekem a főnököm. Igen, most már kijelenthetem, hogy a főnököm. Mivel ma már hét közepe van, így csak hétfőn fogok kezdeni.
Barátságosan kezet fogtam Mr. Souds-al, és már mentem is a kínaiba, amikor megrezzent a telefonom a zsebembe.

~ Kicsit csúszni fog a vásárlás. Néhány rajongó felismert. ~

Elolvastam az sms-t, ami Niall-től érkezett. Meg kell tőle kérdeznem, hogy mégis mikor cserélt ő velem telefonszámot, mert én nem emlékszem rá.
Megálltam a kínai előtt és bekukucskáltam. Niall megölelt két lányt, akik elsírták magukat utána pedig lefotózkodott velük. Niall oda volt a rajongóiért. Látszott rajta, ahogy csillogott a szeme, amikor fotózkodtak vagy aláírást adott.
Feltűnésmentesen léptem be az ajtón. Vagyis azt hittem. De egy kék szempár figyelni kezdett. Végig nézte, hogy hova ülök le és egy darabig csak nézett engem. Így nem sokáig lesz ez titok. Megcsóváltam a fejem, Niall pedig újra a rajongóival foglalkozott.

- Köszönjük Niall. És ne haragudj, hogy ebéd közben zavartunk meg. - mondta az egyik lány neki.
- Nincs mit és semmi baj. - mosolygott aranyosan. Azt hiszem, ez az a mosolya, amitől minden lány elolvad. Vagy, ha nem is mind, én biztos. A lányok kimentek az étteremből, Niall visszaült a helyére. Rám nézett, majd az előtte lévő székre. Mosolyogva felálltam és leültem vele szemben.
- Te imádod a rajongóid. - mondtam el a felismerésemet.
- Még szép. Miattunk tartunk ott ahol. - eszegette az elő ebédjét. - Kérsz? - nyújtotta felém a pálcikáját.
- Nem gondolod, hogy nagy port kavarna, ha most ennék a kajádból? Bárki lefényképezhet. - magyaráztam. Niall felsóhajtott. Határozottan elszomorodott, amiért nem ettem. - Még a végén azt mondanák, hogy megeszem előled az ennivalódat, aztán gyűjtést szerveznének neked. - igyekeztem jobb kedvre deríteni.
- Az jó lenne. Egész nap ehetnék. Megállás nélkül. - csillantak fel a szemei. Látom, a lényeg megmaradt. Niall ezek után beletörődött, hogy nem fogok enni és egy szempillantás alatt eltűntette a nemrég rendelt ételt.
A boltban minden nyugodtan zajlott, ez annak volt köszönhető, hogy egy nem annyira ismert üzletben voltunk. Kedves öreg néni volt az eladó, aki mindenhez értett.

- Niall, minden meg van, mehetünk. - húztam az eladó pult felé, hogy fizethessek. Már épp elővettem volna a pénztárcámat, amikor Niall megelőzött. - Niall, te mit csinálsz?
- Szeretném én kifizetni. - nézett a kijelzőre, hogy mennyi a fizetendő összeg.
- De miért is? - kérdeztem. Niall megforgatta a szemeit, mintha badarságot kérdeztem volna.
- Mert nekem készül a süti és mert én vagyok a fiú. - tette a pultra a kért összeget. A néni a pultban kedvesen mosolygott.
- Nagyon aranyosak vagytok kedveskéim. - kuncogott a néni. Niall elpirult, én pedig csak néztem. Ennyire feltűnő lenne.
- Köszönjük. - mosolyogtam kedvesen és kifelé indultam. Niall viszont lemaradt. Visszapillantottam, de Niall-t nem láttam sehol.
- Csukd be a szemed. - állt meg előttem Niall. Furcsán néztem rá. Mit akarhat? - Csak csukd be. - mosolygott aranyosan. Megforgattam a szemeimet és lehunytam a szemeimet. - Most már kinyithatod. - félszemmel pillantottam csak rá, de azonnal elkerekedtek a szemeim.
- Niall... Nekem még soha senki nem adott rózsát. - pislogtam rá, szinte majdnem elbőgve magam. És, ha nem lenne elég a gesztus, Niall még elbűvölően is mosolygott.
- Akkor ezt most már kipipálhatjuk. - nyomott egy puszit az arcomra. Forró volt az arca, ahogy hozzám ért kirázott a hideg.
- Niall megláthatnak. - suttogtam az arcába. Niall felhúzta a kapucnimat a fejemre és hosszan megcsókolt. Majdnem elejtettem a szatyrot, annyira jól csinálta.
- Menjünk, kezdek éhes lenni. - simogatta meg a hasát. Csalódottan nyitottam ki az autó ajtaját, egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. - Em! - fogta meg a kezem.
- Hm? - fordultam felé, mire Niall újabb csókot adott. Hozzá préselődtem az autóhoz, de ez számomra kellemes volt.
- Most már tényleg mehetünk. - mosolygott megint csak kipirosodva. Az úton végig zenét hallgattunk és már meg sem lepett, hogy Niall dúdolgatott vagy halkan énekelgetett.

Otthon, amíg nagyival sütöttünk Niall a bátyáimmal beszélgetett. Még szerencse, hogy nincs annyira zavarban, hogy meg sem szólal. Hangosan nevettek és beszélgettek, de mint mindig, amikor arra jártam fapofával néztek rám.
Amikor elkészült az édesség mindenki egyszerre rontott be a konyhába. Kivéve Milán és Marcell. Mert ők odafigyelnek arra, hogy mit esznek. Szerencsére Niall nem foglalkozott ezzel, sőt öröm volt nézni, ahogy kipirult arccal evett és csillogó szemekkel nézett rám.
Éjfél körül, hosszas búcsúzkodás után Niall hazament. Nagyon nem számítottam arra, ami másnap reggel fogadott.