Stripper 2/7 - Történt ma valami.

ROSE

A munkahelyemre tartva, elfogott az a ma biztosan történni fog valami. Nyugtattam magam, hogy biztosan nem így lesz, de már a beléptetésemkor káosz volt. A kártyámat nem fogadta el a rendszer. Még szerencse, hogy az egyik munkatársam pont akkor érkezett, amikor már vagy huszadszor villant pirosan a lámpa a kártyám beolvasása után.

- Jó reggelt Rose! - mosolygott rám Tyler.
- Szia Ty! - igyekeztem viszonozni a mosolyát, de inkább valami torz grimasz lett belőle.
- Most téged zártak ki? - húzta le a kártyáját. Kitárta az ajtót és biccentett, hogy menjek gyorasan. - Tegnap Katy maradt hoppon.
- Éreztem, hogy otthon kéne maradnom. - dobtam be a táskámat a szekrényembe.
- Ne mondj már ilyet. - csapta be hangosan az szekrényét Ty. Felvette a gyakornoki ruháját és mosolyogva nézett rám. - Rosszul nézel ki. - állapította meg. Amióta Harry itthon van, azaz három hónapja, feje tetejére állt minden.
- Csak fáradt vagyok. Nem alszom mostanában túl jól. - csuktam be én is a szekrényemet. Megigazítottam a kitűzőmet és kifelé indultam.
- Azóta vagy ilyen, hogy Harry visszajött. - húzkodta a szemöldökét. Nagyon vicces vagy, de egy élő fogamzásgátlónk van. Nori befészkelt kettőnk közé, így nekem maradt egy húsz centis sáv az ágyból az alvásra.
- Igen, azóta nem birtoklom az ágyamat. Nori és Styles terpeszkednek. - nevettem fel, ahogy eszembe jutott, hogy még az alvásban is ugyanolyanok.
- Azért, ha beteggel leszel, vegyél fel maszkot! - utasított, mielőtt elrohant volna a csipogója miatt.

Szerencsére nyugis napunk volt. Csak néhány náthás, tüsszögő, köhögő beteg jött, de az is családostól. Szerencsére ők csak papírmunkát adtak nekem.
Figyeltem az órát már majdnem négy volt, már éreztem a tüdőmben a fertőtlenítő mentes, tiszta levegőt, amikor két rendőr vezetett be egy fiatal, talán húsz éves fiút.

- Alkohol tesztet szeretnék csináltatni, ennek az úriembernek. - gúnyolódott az egyik egyenruhás.
- Rendben, mindjárt kihívom a doktor úrat. - mosolyodtam el. Kettőt csengett a telefon és Dr. Holt már előttem is állt. - A rendőr urak magához jöttek.
- Szóval, ez a jómadár nekihajtott egy lopott kocsival egy kirakatnak. Szeretnék vérvizsgálatot kérni. - miután mindenki megtudta, még a takarító is, hogy mit tett ez a srác, elvezették az egyik szobába.
- Rose, nekem nincs időm erre. Megtenné, hogy leveszi a vért és kitölti a papírokat? - nézett rám az orvos.
- Persze, csak előtte írok egy üzenetet, hogy valaki menjen el a lányomért az oviba. - mondtam kissé szemrehányóan, persze ez kicsit sem hatotta meg a dokit.

Meg sem lepett, hogy Nori már másfél órája otthon volt Styles jóvoltából.
Fáradtan nyitottam be a 102-be, hogy lecsapoljam ezt a srácot.

- Hogy hívnak? - tartottam magam előtt a formanyomtatványt.
- Nem mindegy az neked, ribanc? - köpött szinte az arcomba.
- Itt vannak az iratai. - nyomta a kezembe az alacsonyabbik rendőr.
- Köszönöm. - mosolyodtam el. A srác, akiről megtudtam, hogy Harrison-nak hívják, egyik ujjával a másikat piszkálta. Be volt rezelve. Barna szemeiből egyedül a félelem volt kiolvasható. Miután levettem a vért, már vezették is ki Harrison-t.

Amire nem számítottam, talán a fáradtság miatt, talán csak pusztán figyelmetlen voltam, amikor Harrison hirtelen megmakacsolta magát és meglökött engem. Már éppen csomagoltam el a tűt, ami megbökte az ujjamat. Ezt éreztem, ezért nem kellett volma ma bejönnöm dolgozni.

- Remélem, jó lesz az eredmény, különben a barátaim megtalálnak. - súgta oda nekem, mielőtt elránthatták volna tőlem.

A kötelező protokoll után, már rohantam is, hátha itt van még Tyler. Szerencsémre hosszú műszakja volt.

- Ty, segítened kell. - álltam meg előtte, miközben egy halom papír hevert előtte.
- Mi történt? Olyan rémült fejed van. - emelte rám a tekintetét.
- Behoztak egy srácot, vért kellett vennem tőle és megszúrtam az ujjamat a tűvel. - emeltem fel a mutatóujjamat.
- Előtte vagy utána? - kérdezte. Biztosan ő is fáradt volt, különben nem tett volna fel ilyen buta kérdést.
- Utána. - motyogtam. - Kéne egy gyora AIDS teszt. Megcsinálnád? Magamnak nem tudom. - húztam fel a pulcsim ujját.
- Persze. - bólintott és összeszedve a papírjait, már ott is ültem az egyik vizsgálóágyon. - Amilyen gyorsan mennek itt a dolgok, lehet egy napba is beletelik, mire lesz eredmény. De megsürgetem. Addig nyugodtan menj haza. Estig itt leszek, ha van eredmény, felhívlak. - mosolygott rám. - És ne parázz!
- Köszönöm Ty! - mosolyogtam, de valahogy ez is csak erőltetett grimasz volt.
- Szívesen! Hívlak majd! - címkézte fel az üvegcsét és el is ment vele a laborba.

Hazafelé úton nem tudtam másra gondolni, csak a lehetőségekre. Ha fertőzött volt a tű, akkor vége mindennek. Ha nem, akkor legalább túl vagyok az első balesetemen és legközelebb jobban vigyázok.
Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e Harry-nek. Nem akartam feleslegesen idegesíteni. Elég volt, hogy én stresszeltem.

- Anya! - szaladt felém Nori, ahogy beléptem az ajtón. A kanapénkon Louis terpeszkedett. Hálás voltam neki, amiért kihúzta Harry-t a bajból. - Apa! Megjött anya! - kiabált a konyha felé.
- Szia Kicsim! - mosolyogtam rá. Letettem a táskámat, majd lerúgtam a cipőmet.
- Képzeld Louis-t megvertem Ki nevet a végénben. - kacarászott Nori.
- Igen? Ügyes vagy. De mikor jöttél haza az oviból? - kérdeztem, mire Nori már el is szaladt a konyhába.
- Szia Lou! - intettem, de ő éppen félálomban volt.
- Szia! Hiányoztál! - mosolygott rám Harry.
- Nem kell bókolnod Styles. Mi lenne, ha egyszer négyig oviban lenne Nori? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Harry és Nori lassan egymásra néztek, majd nagy levegőt véve, egszerre kezdtek mentegetőzni. - Mindegy. - intettem le őket. - Lezuhanyzok. - indultam meg lassan az emelet felé.

A zuhany alatt nézegettem az ujjamat. Enyhén fájt a tűszúrások helye. Pedid Ty ügyesen vett vért, pedig az elején még én mutattam meg neki, hogyan talál vénát.
Az ajtón halkan kopogott Harry, de úgy tettem, mintha a víz csobogásától nem hallottam volna.
A vacsora hasonlóan telt el. Nem igazán beszéltem, szerencsére Nori és Tommo megtette helyettem. De Harry lelkemig hatoló nézésétől nem tudtam szabadulni.

- Elmondanád mi a bajod? - kérdezte Harry az ágyban. Nori még nem szökött át.
- Semmi, csak fáradt vagyok. - fordultam felé. Néztem Harry-t, ahogy nagyot sóhajt és lecsúszik mellém.
- Ro... Először is, nem adtál csókot, amikor megjöttél. Másodszor bezárkóztál a fürdőbe. Harmadszor ilyen szomorú fejed van. - mutogatott a saját arcára.
- Jó, igazad van. Történt ma valami. - sóhajtottam most én egy hatalmasat. - Behoztak ma egy fiatal srácot a rendőrök. Vért kellett vennem tőle, amikor végeztünk, meglökött és megszúrtam magam a tűvel. - magyaráztam. - Ty már vett vért a teszthez. Most várom az eredményt.
- Miért nem hívtál fel már akkor? Odamentem volna. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Felesleges. Még nincs is eredmény. Csak remélem, hogy nem kaptam el semmit. - motyogtam.
- Biztosan nem lesz semmi baj. - simította ki a hajamat az arcomból.

Harry-vel némán feküdtünk az ágyban. Valahogy nem éreztem, hogy baj lenne? Harry a hajammal játszott és közben valamit dúdolgatott. Eddig csak főzés közben énekelgetett. Talán ideges volt. Talán félt.
Már elmúlt tíz óra amikor a telefonom kettőt csipogott. Szinte észre sem vettem. És nem is akartam. Most minden olyan jó volt Harry-vel.

- Megnézhetem? - kérdezte halkan Harry. Bólintottam egyet. - Azt írja, ha fent vagy még, hívd fel. - nagyot sóhajtva hívtam Ty számát és kihangosítva az ágyba tettem.
- Szia! - szólt a telefonba Ty. Még kettőt sem csengett ki, amikor meghallottam a hangját.
- Ne kímélj, mit mutat a vérem. - sóhajtottam. Olyan fáradt voltam már.
- Oké, szóval... - hallatszott ahogy becsapódik a kórház ajtaja, majd a kocsija hangja is felmordult. - A teszt negatív, nem kaptál el semmit.
- Mondtam én. - mosolygott rám Harry. Nagyszerű, végre alhatok.
- De van itt még valami. - motyogta. - Mondhatom mindkettőtöknek?
- Tyler mondjad már! - förmedt rá Harry.
- Mondd nyugodtan. - az AIDS-nél úgy sem lehet rosszabb.
- Szóval... Gratulálok nektek! Kisbabátok lesz. - hallani lehetett Ty hangján, hogy tiszta szívből örül.
- Hogy mit csinálsz? - ültem fel az ágyban.
- Hurrá! Nagytesó leszek! - ugrott közénk Nori, aki eddig gondolom az ajtóra tapadva álldogált.
- Holnap vizsgáltasd ki magad. Most mennem kell. - köszönt el Ty. - Holnap találkozunk.
- Jó éjt! - motyogtuk Harry-vel egyszere.

Egyforma értetlen arccal néztünk egymásra. Nem tudtam, hogy örüljek a babának vagy sem. Nem terveztük. Sőt, Nori után nem is akartam több gyereket. Vissza akartam térni a régi kerékvágásba. Vagy inkább egy újba. Ahol dolgozom és önálló életet élhetek. Végre kiszakadtam az éjszakai életből és élhettem egy normális életet. És most kezdjem újra az éjszakai etetést, a fogzást, a hisztiket, a kialvatlanságot? Sajnos nem tudtam boldog lenni a gondolattól és ezért utáltam magam.
Harry arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Talán éppen annyira pánikolt, mint én. Csak Nori volt önfeledten boldog. De hát ő már hónapok óta mondogatja, hogy szeretne egy kistesót.
Bármi is lesz a sorsa ennek a babának, nehéz lesz.