10. fejezet - Este kilencre elmegyek érted, jó?

LOUIS TOMLINSON

Lore halkan nyögdécselt alattam, miközben én igyekeztem a lehető legtöbb érzelmet adni neki. Nem érdekelt, hogy csak egy éjszaka ez, ami kettőnk között volt, szerettem volna a legcsodálatosabban eltölteni vele. Hogy, amikor mással bújik majd ágyba, mindig én jussak eszébe. Hogy mindig hozzám hasonlítsa a többi srácot, aki megfordul az ágyában. Hogy amikor egyedül van otthon, mosolyogjon, amikor visszagondol arra, milyen is volt velem azaz egy éjszaka. Hogy felejthetetlen legyen számára.
Nyelvemmel nedves csíkot hagytam a hasától a melléig. Onnantól kis puszikkal haladtam tovább. Kirázta a hideg, éreztem a bőrén még úgy így, hogy csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor már az arcához értem. Rövid csókot loptam tőle, közben megmarkoltam a combját, amitől felnyögött. Talán kicsit elragadtattam magam, de ahogy néztem őt, a lehunyt pilláit, úgy tűnt nem is bánja.
Borostámat végig húztam az álla vonalán, amitől megmarkolta a karom. Biztosan eszébe jutott, hogy az előbb még a combjai között voltam és karcoltam a bőrét a szakállammal és őrült játékot játszottam a nyelvemmel a legféltettebb testrészén.
Hagytam, hogy keze végig járja a testemet, nem állítottam meg. Úgy festett, mint aki kicsit tart az egésztől, olyan óvatosan simított végig a bőrömön, mintha attól félne, kárt tesz bennem. De ettől nem kell félnie. Sokkal többet is elviselek tőle.
Megszeppenve nézett rám, amikor férfiasságomat ellene nyomtam. Úgy tűnt, mintha teljesen új lenne számára ez az érzés. Figyelt engem, de a többi lánnyal ellentétben, ő végig az arcomat fürkészte, nem pedig a testemet. Azt meghagyta apró kezeinek.
Ahogy lassan közelítettem felé, hogy végre valahára magamévá tehessem, hogy érezhessem a testét, úgy távolodott tőlem. Egyre messzebb került tőlem és pedig hiába próbáltam megfogni őt, hogy ne tűnjön el a szemem elől, ő csak egyre csak halványult előttem.

Izzadtan keltem fel. A takarót messze rúgtam magamtól, és ahogy körbe néztem a szobámban, ahol egyedül voltam. Úgy, ahogy lefeküdtem éjjel, rá kellett jönnöm, ez csak egy álom volt. Annak, hogy mennyire felizgultam, már nyoma sem volt, sokkal inkább aggasztott az, hogy Lore csak úgy eltűnt előlem az álmomban. Sosem szoktam nagy jelentőséget adni az álmoknak, de ez most foglalkoztatott.
Fél év telt el azóta, hogy Lore termét kirabolták, most már kezd talpra állni, amiben a srácokkal közre játszottunk. Még én is segítettem, igaz erről Lore nem tud. A tudomásomra adta, hogy nem kér belőlem és a segítségemből sem, amire rá is bólintottam, de amiről nem tud, az ugye nem fáj neki, így tehát, segítettem neki, Harry-n keresztül.
Briana szerencsére nem lett megint terhes tőlem. Áldottam Istent, amiért így alakult. Úgy gondolom, Freddie bőven elég nekünk egyelőre és úgy mondjuk örökre. Szeretem Briana-t, úgy mint barátot és, mint a gyermekem anyját, de mi nem vagyunk egy család. Van egy közös, csodálatos kisfiunk, akit mindennél jobban imádok és ennyi. A kisfiamért megérte ez az egész, kivívni sok ember ellenszenvét, rengeteg embernek örömet okozni, utálkozókat szerezni, és a barátoknak vélt emberek lemorzsolódását. Nem bánom egy perce sem, hogy így alakult az életem.

***

Délután Briana rám bízta Freddie-t, mert neki sürgős elintéznivalója támadt. Örültem is neki, hogy végre kettesben lehetek kicsit a fiammal. Ha Briana velünk van folyamatosan azt kell hallgatnom, hogy most etesd meg, de ne azt adjam neki, amit kér, hanem, amit a szakkönyvek előírnak. Most fektessem le, még ha Freddie nem is álmos. Most tegyem tisztába, akkor is, ha nem tett semmit a pelenkába. Szóval, mindenbe bele szólt, még akkor is, ha Freddie-nek volt már egy saját ritmusa, amit én maximálisan elfogadtam. Engem nem zavart, ha délután nem aludt, legalább éjjel jobban ment neki. Mi van, ha ma kimaradt az alma, ha holnap meg egész nap csak azt eszik. Szóval, a fiamnak már most van véleménye és én hagytam érvényesülni is.
Felkaptam Freddie-t és néhány cuccát, bepakoltam a kocsiba és elindultam vele a terem felé, hogy meglepjük Lore-t. Talán csak meg akartam nyugtatni magamat, hogy Lorelai még mindig itt van és nem tűnt el sehova. Nem tudom, hogy volt képes így a fejembe férkőzni, de sikerült neki.
A teremhez tartva, megálltam egy virágüzletnél, amit nem is azért vettem, hogy megnyerjem magamnak Lore-t, hanem, hogy bocsánatot kérjek tőle, hogy gratuláljak az újra kezdéshez. Na jó, és talán azért, hogy kicsit is megkedveljen. Amíg meg nem érkeztünk a lányhoz az anyósülésre tettem a kicsinek nem mondható csokrot, amit majd Freddie ad neki oda. Egyszerre lesz cuki és elbűvölő. Jó, ha az embernek van egy ilyen gyönyörű kisfia, megnyeri az összes nőt.

-          Fogd ezt meg, és ahogy megbeszéltük a kocsiban, add oda Lore-nak. – mosolyogtam Freddie-re, aki a lány neve hallatán csillogó szemekkel bámulta a terem ajtaját. Fél év alatt néha-néha találkoztak Briana-val és Freddie-vel, olyankor pedig a fiam úgy feldobódik, hogy öröm nézni őt.

-          App! – vigyorodott el egy hatalmas bólintás közben. A virágcsokor mögül ki sem látszott Freddie, így először is menetirányba állítottam, mielőtt még neki sétálna az ajtónak. – Lo! – kiabált a fiam, mintha csak haza ért volna. Lore-t pedig cseppet sem zavart Freddie.

-          Szia Freddie! Hogy kerülsz ide? Kivel jöttél? – kapta fel Lore csokrostól a fiamat. Freddie már nem is foglalkozott a virággal, már el is engedte, Lore pont elkapta, mielőtt még leesett volna.

-          App! – mondta vidáman Freddie, mintha csak megértette volna a kérdést.

-          Szia! Gondoltam, megnézzük, milyen lett a terem. Még nem láttam felújítva, meg aztán Freddie is sokat emlegetett téged. – csuktam be magam mögött az ajtót. Nem voltak sokan edzeni. Meg is lepett a dolog.

-          Értem. Akkor nézz körbe nyugodtan. – nézett a virágra. – A virág is Freddie ötlete volt? – nevetett fel, mintha csak kinevetné a gesztust.

-          Mondhatjuk. – rántottam meg a vállam. – Vedd úgy, hogy ajándék, amiért újra megnyitottad a termet. – próbáltam menteni magamat a helyzetből. Még a végén félre érti az egészet.

-          Jól van. – bólintott és keresett valamit, amibe beleteheti a virágot, ami abszurd volt egy edzőterembe, de Lore-nak még az is volt itt. El sem tudom képzelni, hogy hány virágot kaphat hetente, hogy ennyire felkészült.

-          És… Ebéd szünet van, hogy nincs itt senki? – néztem körbe. Az egész hely kongott az ürességtől és minden gép magányosan állt csak a helyén.

-          Marha humoros vagy. – fintorgott Lore. Most már megint mit mondtam? – Örülök, ha naponta öt ember bejön ide. Amióta kiraboltak, mindenki átpártolt más helyekre és nem tértek vissza hozzám. – magyarázta meg a dolgot. Elhúztam a számat, sikerült beletrafálnom az egyetlen olyan témába, ami fájdalmas lehet számára.

-          Azt hittem, minden jól megy. – néztem szét, merre lehet a kisfiam, aki egy doboz eperrel ücsörgött a padlón.

-          Én sejtettem, hogy ez lesz. De semmi gond, ki fogok találni valamit. – mondta nyugtatólag, de valószínűleg inkább magát igyekezett megnyugtatni, nem pedig engem.

-          Persze, nem is szabad feladni ilyen könnyen az álmaidat. – veregettem hátba, ami kissé férfiasra sikerült, de Lore-t nem igazán foglalkoztatta.

-          Mellesleg köszönöm, hogy te is segítettél. – nézett rám. Kikerekedtek a szemeim, hogy mégis honnan tudja. – Nem mondhatom el, honnan tudom. – guggolt le Freddie-hez, aki éppen egy hatalmas epret tömött a szájába. Gyorsan elővettem a telefonomat és lefényképeztem őket. Hogy miért? Most mondhatnám, hogy a fiam miatt, de ők ketten néztek ki olyan tökéletesen.

-          Arra gondoltam, hogy tényleg komolyan eláshatnák már a csatabárdot. Nagyon haragszom magamra, hogy olyan dolgokat mondtam neked, egyáltalán nem volt igazam. És, mi lenne, ha megbeszélnénk mindent? Egy teljesen átlagos ebéd vagy vacsora mellett. – néztem kisfiúsan Lora-ra. Látszott rajta, hogy elgondolkozik a dolgon.

-          Jó, legyen. De csak azért, mert segítettél, amikor újra kellett indítanom a termet. – bólintott rá a dologra. Feldobott, hogy végre enged nekem.

-          Rendben. Este kilencre elmegyek érted, jó? – kérdeztem, mire csak egy bólintást kaptam, mert Freddie éppen akkor gondolta úgy, hogy felveteti magát Lore-ral.

Még jó néhány órát töltöttünk Freddie-vel a teremben. A maga módján tökéletes játszótér volt a hely. Lore pedig minden percet imádott eltölteni a fiammal és cseppet sem bánta, hogy a ragacsos kezével markolászta a copfját vagy, hogy felrúgta véletlenül az epres dobozt, amiben még volt néhány szem, amit aztán összetaposott. Nem hazudok, ha azt mondom, Lore imádja a fiamat.

***

Épp a rengeteg képet néztem át, amiket a délután folyamán készítettem Lora-ról és Freddie-ről, amikor megérkezett Briana. Volt nála jó néhány szatyor, amikben bizton állíthatom, nem a vacsoránk lapult. Gyorsan zsebre dugtam a telefonomat és kíváncsian vártam az élménybeszámolóját. Hála Lora-nak Freddie úgy kifáradt, hogy már hétkor, a fürdés után kidőlt és azóta is aludt. Még volt egy kis időm, hogy oda érjek Lore-hoz, ezért is álltam meg Briana-val beszélni.

-          Mit csináltál ma? – kérdeztem rá, miután Briana jobban el volt foglalva azzal, hogy levegye a cipőjét, ami meglehetősen nehezen ment neki.

-          Délután vásároltunk a lányokkal, most este pedig megittunk egy-két italt. Te mész valahova? – nézett rám. Talán csak egyszer láttam ilyennek, az is akkor volt amikor Freddie fogant.

-          Igen, találkozom valakivel. De mond csak, mennyi azaz egy-két ital? – kértem számon. Ez az egész több okból is zavart. Először is nem fogom itt hagyni a fiamat vele, ha ő még a cipőjét sem képes levenni magáról, másrészt, nekem folyamatos szabályokat állít fel, hogy mit csinálhatok és mit nem, erre ő részegen jön haza. Még akkor is, ha most fordult elő ez először.

-          Mikor jössz haza? – kérdezte a lépcső korlátjába kapaszkodva.

-          Tudod mit, inkább lemondom. – vettem elő a telefonomat, hogy tárcsázzam Lore számát, amit persze nem tudtam, így inkább visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket. Majd Harry-vel üzenek neki.

-          Nem kell, menj csak. Nem vagyok részeg, tudok vigyázni magamra. – jelentette ki. Lesajnálóan megráztam a fejemet.

-          Nem is miattad aggódom, hanem a fiam miatt. Aki, ha nem felejtetted volna el, fent alszik. – mutattam az emelet felé. Briana, mintha feleszmélt volna, úgy nézett arra, amerre mutattam, majd dühösen fordult vissza felém, ami miatt, majdnem le is esett.

-          Ne feledd, nekem több jogom van. Én szültem meg, én vagyok az anyja. Ha akarnám, te soha nem is láthatnád őt! – kiabált velem Briana, amit először nem is értettem. De aztán rájöttem, az alkohol mondatja vele ezeket.

-          Bri, most menj szépen, zuhanyozz le, aztán feküdj le aludni, mielőtt még olyat mondanál, amit megbánnál. – irányítottam felfelé. Briana kirántotta a karját a kezemből és bosszúsan nézett rám.

-          Eressz el! Ne akarj rólam gondoskodni. Nem vagyunk egy pár, nem szeretsz engem! Egyedül azért csinálod ezt, mert szültem neked egy gyereket! Meg persze azért, mert hébe-hóba, amikor nincs más lefekszel velem! – kiabált egyre hangosabban a szőkeség, amit kezdtem unni.

-          Most fejezd be! Még egyszer elmondom, hogy Freddie alszik! Legyél tekintettel legalább rá! – mondtam emberi hangon. Nem szerettem volna, hogy Feddie felébredjen vagy hogy ennek az egésznek szem és fül tanúja legyen.

-          Ne nyugtatgass engem! Teljesen nyugodt vagyok és nem fogom felébreszteni a fiamat. – mondta sokkal halkabban. Briana teljesen kifordult magából, esküszöm, még sosem láttam ilyennek őt.

Két óra múlva Briana már az ágyában volt és aludt. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát az ágya mellett és magára is hagytam. Egyben biztos lehet, a fiamat sosem veheti el tőlem. Ha kell megharcolok érte.
Mire én ágyba kerültem, Freddie felriadt. Lehet, hogy álmodott valamit, lehet, hogy már kialudta magát, de keserves sírással jelezte, hogy menjek érte. Ezért is fogtam és vittem a szobámba, hogy az éjjel közepén az éjjeli lámpa fényénél meséljek neki. De a fiamat cseppet sem érdekelték a manók, meg törpék. Egyetlenegy név hallatán állt meg bennem az ütő. Lore. Elfelejtettem neki üzenni, hogy nem tudok elmenni érte és nem tudunk vacsorázni. Egy orbitális nagy barom vagyok. Végre adott egy esélyt, erre eltolom. Ebben a gondolatomban Harry sms-e is megerősített.

Azt hiszem, az utolsó esélyedet is kidobtad az ablakon. Szerintem, most már tényleg ne keresd őt. H.

Nagy sóhajjal dobtam magunk mellé a telefont, amit aztán Freddie vett a kezébe és milyen meglepő rögön a képeket nyitotta meg, azok közül is Lore-ról és mosolyogva nézegette őt. Talán tényleg békén kéne hagynom őt. Hisz, annyi lány szaladgál még az utcán. De nem. Nekem ő kell. Igen. Kell.

Gratulálok Tomlinson, egy olyan vonat után futsz, ami régen elment. És persze saját magad miatt.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

09. fejezet - Minden eltűnt!

Sziasztok!

Kezdeném az elején. A eddigi csoportot, már nem tudom kezelni, mert bizonyára megunta a képemet a facebook. Szóval, aki eddig annak a csoportnak a tagja volt, az kérem, lépjen be a másikba, amit csináltam. (ez lenne az új csoport: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/)
Másodszor pedig. Tudom, kimaradt jó sok idő, amióta nem hoztam új fejezetet, de ennek is megvolt az oka. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de visszatértem! :)
Harmadjára pedig, így a végére. Nagyon hálás vagyok, hogy mindezek ellenére is kitartotok mellettem. Ölellek Titeket! :) 

Jó olvasást!

Bay. 

LORELAI DONOVAN

Miután Louis azokat a kedvesnek nem mondható dolgokat a fejemhez vágta, elmentem az terembe és egészen kora reggelig hajszoltam magam. Nem érdekelt semmi más, csak, hogy azt a fájdalmat, ami a lelkemben keletkezett, felváltsa a testi fájdalom. Nem is értettem magamat. Máskor is mondott már hasonlókat Louis, most, mégis százszor jobban szíven ütöttek a szavai.
Reggel nyúzottan vártam a vendégeket a teremben, akik aztán talán még ötször mosolygósabban érkeztek, mint szoktak. Minek örülnek ennyire? Mintha csak megéreznék, hogy nekem ma rossz kedvem van és az orrom alá szeretnék dörgölni, hogy nekik viszont abszolút jó a kedvük. Na jó, ez a képzelődés, már gyerekes. Össze kell szednem magamat és dolgoznom kell!

***

Este, amikor már azt hittem, mehetek haza és aludhatok egy hatalmasat, akkor lépett be a terem ajtaján Harry, akinek teljesen más elképzelései voltak, mint nekem. Kitalálta, hogy menjünk el sétálni. Még, amikor a reptérre eljöttek értem, akkor megbeszéltük, hogy nem azért barátkozik velem, mert Louis megkérte őt rá. Adtam neki egy esélyt. Ezért is mentem bele, hogy akkor sétáljunk és beszélgessünk.
Ahogy Harry megígérte éjjel tizenegykor megérkezett a terembe, ahol összefutott Niall-el is. Mint kiderült, Harry mindenről tud, hogy Niall edzeni jár hozzám, de megígérte, hogy nem mondja el senkinek. Már pedig, ha Harry megígér valamit, akkor az úgy is lesz, ez már kiderült.

-          Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a közeli parkba. – javasolta, amikor bezártam az ajtót. Bólintottam, miközben a táskámat bedobtam a kocsim hátsó ülésére.

-          Rendben. De remélem, nem Louis-ról szeretnél beszélgetni. – egyeztem bele. Tényleg nem szerettem volna most a srácról beszélni. Elég volt, hogy egész nap ő járt a fejemben, amit magam sem értettem, miért történt.

-          Csak, ha szeretnél, akkor kell róla beszélned. – mosolygott rám. Megráztam a fejemet. Sosem adtam ki magamat senkinek. Nem beszéltem arról mit érzek vagy mire gondolok. Mindig is megvédtem magam. – Az öcséd nagyon jó fej. Ne haragudj, hogy elvittem bulizni, de úgy gondoltam, inkább velem jöjjön el, mint hogy idegenekkel. – mentegetőzött Harry.

-          Semmi gond. Cameron már nagy fiú, tudja mit csinál. – mosolyogtam rá. Harry körülnézett, mielőtt lelépett volna az útra. – Komolyan Harry miről szeretnél beszélgetni velem? – kérdeztem rá, amikor percekig némán sétáltunk egymás mellett.

-          Jó, de ígérd meg, hogy nem fogsz megharagudni a kérdésért, mert igazából semmi közöm hozzá. – pillantott rám. Bólintottam, bár magamban már elkönyveltem, hogy ez nagyon is rosszul kezdődik. – Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy amíg nem voltál itt, addig te ugye Zayn-nel voltál és rengeteg cikk meg pletyka jelent meg rólatok. És… Igazából csak annyi, hogy azok a pletykák igazak? – kérdezte úgy, mintha zavarban lenne. Elmosolyodtam.

-          Harry, ehhez tényleg semmi közöd. De megnyugtatlak, Zayn-nel csak barátok vagyunk. Zayn az unokatestvérem Gigi barátja. Vagyis, most nem tudom, hogyan is vannak. – gondolkoztam el. Amikor eljöttem tőlük, akkor még Gigi nem volt hajlandó beszélni Zayn-nel. – Te is azt hiszed, amit Louis, igaz? – kérdeztem rá. Harry értetlenül nézett rám. – Azt hiszitek, hogy mindenkivel lefekszem, akivel találkozom. Ami azért is sértő, mert mit képzeltek ti magatokról, hogy ezt gondoljátok. Nem is, azért, mert ezt gondoljátok, hanem azért, mert számon kértek. – néztem Harry-re. Harry értetlenül nézett rám a kirohanásom miatt.

-          Én.. Nem számon kérni szerettelek volna. Sajnálom. – mondta bűnbánóan, mire én megsajnáltam őt. – Ez a te életed, te tudod, hogy hogyan éled. Én csak azért kérdeztem meg, mert jól tudod, hogy Zayn is a bandában volt. De azóta megromlott a viszonyunk. Minden jót kívánok neki, de már egyikünk sem olyan, mint régen. Mindannyian változtunk és mindannyian a magunk útján járunk. – sóhajtott egy nagyot, mintha még csak most jönne a java. – És… Igazából azért is kérdeztem meg, mert tetszel nekem. Tudom, hogy neked én nem, de így fair, hogy tudod. És nem is akarok tőled semmit, és teljes mértékben elfogadom, ha bárkivel is összejössz, csak ezt tudnom kellett. – pillantott rám. Elmosolyodtam, amiért őszintén elmondta, mit érez.

-          Köszönöm, hogy ezt elmondtad. De remélem, megérted, hogy ez nekem nem jelent semmit. Úgy értem, te is jól nézel ki, de ennél többet nem látok. Jó fej és kedves vagy velem, de ebben nincs több. Azt hiszem, egy jó barátnak el tudlak fogadni, de többnek nem. Sajnálom. – magyarázkodtam neki, de Harry-n látszott, nem haragszik érte.

-          Semmi baj. Tudtam, hogy barátságnál több nem lehet és nem is lesz közöttünk. – mosolyodott el. – Szóval, beérem ennyivel. De akkor engedd, hogy a barátod legyek. – kért meg. Ahogy rá néztem és a kérlelő szemeibe pillantottam, rájöttem, hogy nem is várhatom el, hogy legyenek barátaim, ha senkit sem engedek közel magamhoz.

-          Rendben. – bólintottam. Mindketten jól tudtuk, hogy barátságon kívül semmi sem lehet köztünk. Hiszen az, hogy tetszik nekünk valaki, az múló állapot. A szerelem pedig nem jelentkezik első látásra. A szerelemnek ki kell alakulnia, de van olyan, amikor esélyt sem kell adni neki, mert mindketten jól tudjuk, úgy sem működne. 

Harry-vel még sokáig sétáltunk körbe-körbe a parkban. Éjjel egy körül ültünk be a kocsinkba és indultunk haza.
Amikor benéztem még egyszer a konditerem ablakán furcsa érzésem volt, olyan, mintha valami nem stimmelne. Mintha valami nem lenne a helyén, de aztán elnyomtam magamban ezt a rossz érzést rá fogva, hogy biztosan csak az elmúlt napok, hetek történései miatt képzelek többet a dolgokba.

Otthon egy gyors zuhany és a Napló megírása után bebújtam az ágyamba és talán soha az életben nem gondoltam volna, hogy olyan ébresztést kapok, mint amilyen azon a hajnalon fogadott.
Két rendőr állt az ajtómban és közölték, hogy betörtek a terembe és szinte tisztára pucolták a helyet.

-          Lori! – szólalt meg mögülem Harry. Már reggel volt, nyolc óra körül járt az idő, én pedig már legalább négy órája csak álltam az üres terem közepén és néztem körbe.

-          Én tudtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, amikor haza mentünk. Körül kellett volna néznem. – mondtam rekedten. Fogalmam sincs, hogy a sírástól, a fáradtságtól, vagy talán egy náthától rekedtem be, de a hangom már közel sem volt olyan, mint tegnap.

-          Butaságokat beszélsz. Ha bejöttél volna, lehet neked is bajod esik. – ölelt át, én pedig egy mentőövként csimpaszkodtam belé.

-          Nézz körül Harry! Minden eltűnt! A gépek még nem is olyan fontosak, pótolhatók, de minden embernek, aki itt edz, ellopták a személyes adatait. – bukott ki belőlem. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat, de ez most egyáltalán nem nyugtatott meg, sokkal inkább idegesített. Miért is nyugodnék meg? Hiszen, most már kijelenthetem, hogy semmim sincs.

-          Figyelj azokkal az adatokkal nem lehet visszaélni, a helyet pedig pár hét alatt helyre lehet pofozni. – próbált kicsit bátorítani, de egyáltalán nem ment. Tudtam mivel jár ez az egész.

-          Nem érted Harry. Ha pár hétre bezár ez a hely, akkor mindenki keres egy másik termet. És nem jönnek vissza. – fakadtam ki. Pár ember még motoszkált körülöttünk és tette a dolgát, így többen is hallották a beszélgetésünket.

-          Vissza fognak jönni. Szerették ezt a helyet. Miért ne jönnének vissza? – kérdezte teljesen természetesen Harry, mire egy újabb ismerős alak jelent meg az ajtóban.

-          Azt hittem, ez is csak egy pletyka, hívtalak is, de nem vetted fel, szóval ide jöttem. – mondta Niall. – Mégis mikor történt? És hogyan? Nem tűnik gyors melónak, kipakolni egy ilyen helyet. – nézett körbe. Már semmi sem volt a helyiségben. Még a képeket is elvitték a falakról.

-          Éjjel, bezártam és utána valamikor. – sóhajtottam fel. Észre kellett volna vennem, hogy baj van. – Fél négykor jöttek a rendőrök és szóltak mi történt. – meséltem el, amit tudtam.

-          De ki jelentette be a dolgot? – kérdezte Harry.

-          A szemközti pékség tulajdonosa. Annyit látott még háromkor, hogy pakolnak, de nem tudta eldönteni, hogy hozzák vagy viszik a cuccokat, utána pedig mikor rájött, hogy viszik, azt hitte felújítás lesz és azért nem is foglalkozott a dologgal. Amikor pedig tárva-nyitva hagyták az ajtót, hívta a rendőröket. De sem a személyeket nem látta, sem pedig a furgon rendszámát. – meséltem el a két srácnak a történteket, akik csendben hallgattak. Ekkora balszerencsém is csak nekem lehet.

-          Semmi gond nem lesz. Mindent helyrehozunk. Ha kell segítség, csak szólj! – mondta Niall, amiért hálás voltam, de jól tudtam, itt ők nem tudnak segíteni.

-          Haza kéne menned és pihenned egy kicsit. – nézett rám Harry. Megráztam a fejemet, de Harry is makacs volt. – Itt úgy sem tudsz, mit csinálni. Majd hívnak, ha kiderítettek valamit. Haza viszlek, alszol egyet, aztán kitaláljuk, hogyan tovább. Rendben? – nézett rám. Nagyot sóhajtva beláttam, igaza van. Itt azon kívül, hogy síratom a helyet, nem tudtam mit tenni.

Harry haza vitt, készített nekem teát és egy pokrócba becsavarva leültünk a kanapéra. Némán ültünk egymás mellett. Hogy Harry mint gondolkozott nem tudom, az én agyam viszont már azon kattogott, hogyan fogom újra beindítani a helyet.
A teám szépen lassan fogyott, ahogy a gondolatok és tervek csak úgy cikáztak a fejemben. Mire észbe kaptam, már csukott szemekkel dőltem Harry-nek, aki óvatosan kivette az ujjaim közül a bögrét. Akartam neki mondani, hogy még ébren vagyok, de nem jött ki hang a torkomon. Jól esett, hogy simogatta a hajamat és hallgathattam a légzését. Már csak az a kérdés, ezt megengedhetem magamnak, ha ő csak egy barát? Így viselkednek egymással a barátok?

***

Harry mély hangjára ébredtem fel. Már egyedül voltam a kanapén, ő bizonyára telefonált valakivel. Lelöktem magamról a takarót és a hang felé indultam, hogy megmutassam felébredtem már.
Harry a konyhában állt és főzött valamit miközben a kihangosított telefonhoz beszélt. Csendben megálltam az ajtóban és figyeltem őt. Igen, ilyen egy igazi barát, aki a másikkal marad, amikor valami baj van.

-          Harry, ezt te sem gondolod komolyan, hogy jól van. Ez volt a munkája, az élete. – hallottam meg a vonal másik végén Louis hangját.

-          Nem azt mondtam, hogy jól van, de jól lesz. Kell egy kis idő, meg segítség neki, de minden rendben lesz. – jelentette ki Harry, miközben megfordított valamit a serpenyőben.

-          Szólj, ha tudok valamiben segíteni. Neki nem kell róla tudnia. Tudod, mekkora bunkó voltam vele. – sóhajtott fel Louis. Így van! Orbitális bunkó voltál.

-          Azt is tudom, hogy nem gondoltad komolyan, amiket mondtál neki. De ezt már megbeszéltük. – mondta halkan Harry. Még mindig nem vett észre. – De ugye nem azért akarsz segíteni neki, mert bűntudatod van? – kérdezett rá. Már, hogy a fenébe ne azért akarna. De köszönöm, nem kell a segítsége és ezt majd Harry-nek is el fogom mondani.

-          Persze, hogy nem. Van bűntudatom és bocsánatot is szeretnék kérni tőle, de azt hiszem, ez most nem a legalkalmasabb pillanat erre. – mondta azonnal Louis. Persze Louis, legalább Harry-nek ne kamuzz.

-          Te tudod Lou, de én a helyedben nem várnék sokáig. Lori kedves lány, és amiket te is meséltél róla, sok mindenen keresztülment. Ott volt a foci és, hogy abba kellett hagynia, most meg ez a teremmel, ráadásul tök egyedül van. Nincs neki egy barátja sem, vagyis most már itt vagyok neki én. Ne csodálkozz, ha nem lesz egy séta galopp, mire kibékíted. – kuncogott fel Harry. Makacs, kitartó és rettentően egyedül vagyok, ez igaz, de az élet tett ilyenné.

-          Azt hiszed, nem jöttem még rá ezekre magamtól is. De figyeld csak meg, ki fogom békíteni! – jelentette ki határozottan Louis. Na, azt megnézem barátom. Köhintettem egyet, hogy Harry észrevegye végre, hogy nincs egyedül.

-          Öhm… Most le kell tennem, majd hívlak még később. – nyomta ki a telefont Harry és mosolyogva fordult felém. – Mennyit hallottál? – kérdezett rá zavartan.

-          Nem sokat. Vagyis mondhatnám azt is, hogy semmi fontosat. – ráztam meg a fejemet. – Mit sütsz? – tereltem el a témát.

-          Mivel csak fagyasztott csirkemellet találtam, így azt és gondoltam csinálok hozzá krumplit. – nézett körbe. – Remélem, ízleni fog. Már csak percek kérdése és elkészül. – állapította meg. Bólintottam egyet.

-          Addig felfrissítem magam. Mindjárt jövök. – mentem a fürdőbe. Hideg vízzel megmostam az arcomat és csak néztem magamat a tükörben. Hiába aludtam pár órát a kanapén, fáradt voltam.

Igyekeztem emberi külsővel megjelenni a konyhában, hogy Harry ne aggódjon annyit. Az asztal már meg volt terítve, és Harry épp akkor pakolta tele a tányérokat, amikor beléptem a helyiségbe. Harry mosolygott a szék felé biccentett, hogy üljek le.

Hosszú évek óta először vacsorázok együtt valakivel. Még Zayn-nel sem vacsoráztam együtt, amíg vele voltam. Valahogy mindig úgy alakult, hogy egyedül maradtam estére. Azt hiszem, Harry tényleg igaz barátom lesz.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

08. fejezet - Nem kezdhetnénk tiszta lappal?

LOUIS TOMLINSON

Három hét telt el azóta, hogy Lore elutazott nyaralni. Azóta pedig másról sem olvasok és hallok, mint hogy Lore és Zayn mit csináltak együtt. Hol voltak. Milyen aranyosak együtt. És hasonlók. Az idegességemnek az is lehet az oka, hogy Briana még nem csinált tesztet, de még orvoshoz sem ment el, mondván, ha nem jön meg neki, akkor megy orvoshoz. Ki látott még ilyet?
Liam átugrott hozzánk, csak úgy, mert olyan kedve volt. Mióta fogy az időnk a visszatérésig, megint sok időt töltünk együtt, aminek örülök.

-          Freddie még alszik, de nem sokára felébred. - mosolyodtam el, visszaemlékezve, mennyire oda van Liam-ért Freddie. - Harry-vel és Niall-el mi a helyzet? - kérdeztem. Már napok óta össze vannak nőve. És nem tudom, miért.

-          Elmentek valahova. - rántotta meg a vállát Liam.

-          Mégis hova? Valami közös munkájuk van? - érdeklődtem, mintha Liam-nek mindenről tudnia kéne.

-          Fogalmam sincs. - rázta meg a fejét. - Amikor hívtam Niall-t, alig hallottam, mit mond olyan hangzavar volt körülötte, aztán letette a telefont. - világosított fel Liam. Több, mint gyanús.

-          App! - sikított fel mögöttem Freddie. Azonnal felé fordultam, már azt hittem, egyedül van. Hál Istennek Briana tartotta a karjaiban.

-          Ne haragudjatok, hogy zavarunk, de Freddie első szava az apukája volt ébredés után. - mentegetőzött Briana. Megráztuk a fejünket, hogy semmi gond.

-          Nézd csak fiam, ki van még itt. - vettem el Briana-tól Freddie-t. Freddie arcát a nyakamhoz nyomta és zavartan pislogott Liam-re néha.

-          Szia! - integetett neki Liam, mire felcsillantak a kisfiam szemei.

-          Li! - visított Freddie. Na, ennyit appról. Már nem is vagyok érdekes.

-          Csinálok neki enni. - hagyott minket magunkra Bri. Freddie átmászott Liam-hez és bámulta őt a hatalmas kék szemeivel.

-          Apád már nem is érdekel? - kérdeztem durcásan. Liam és Freddie rám nézett, majd a fiam dobott nekem egy puszit. Kellett nekem megtanítani ezt neki.

Amikor Bri behozta Freddie uzsonnáját és oda adta nekem, a fiam már ejtette is Liam-et és az ölembe vackolta magát. Briana valamilyen pürét készített Freddie-nek, ami köztudott, hogy nem tartozott a kedvencei közé. Olyan lendülettel köpte kifelé, fújta szanaszét, hogy alig volt időm Liam felé tartani, hogy őt terítse be. Liam fintorogva törölgette az arcát, mire Briana adott neki egy konyharuhát. Miután kinevettem magam és Freddie-nek adtam gyümölcsöt ahelyett a borzalom helyett, amit az anyukája adott neki, leültünk a tv elé. A fiam nem engedte, hogy Liam elmenjen. Úgy elkámpicsorodott, amikor Liam felállt, hogy haza menjen, hogy a barátom inkább visszaült a kanapéra.

-          Azt hiszem, elmegyek Lorelai-hoz edzeni. - szólalt meg hirtelen Briana. Hogy mit csinál és kivel?

-          Hogy mondtad? - néztem rá csodálkozva.

-          A szülés után felszaladt rám néhány kiló, le kéne dolgozni. - magyarázta meg Bri. - Hallottan Lorelai-ról, hogy nagyon jó edző.

-          Most volt neki egy sérülése. - szólt közbe Liam, miközben Freddie-t emelte fel, mintha repülne a fiam.

-          Igen, de hétfőtől újra tart edzéseket. Már meggyógyult. - bólintott Bri. Milyen jól értesült.

-          Ha gondolod, hétfőn elviszlek hozzá. – ajánlottam fel. Már kitaláltam, hogy nem fogom hagyni, hogy Lore lerázzon. Ha csak egy kaland erejéig is, de megszerzem.

-          Jól van. Köszönöm. – mosolyodott el Briana.

A tv hangjára kaptuk fel a fejünket Liam-mel, mivel éppen Harry-t és Niall-t mutatta a képernyő, ahogy Lore-t kísérték ki a repülőtérről. Vagyis Niall kísérte ki, Harry a kocsinál várta őket. A pofám leszakad. Mióta vannak ők ennyire jóban? Na, nem baj Lore, kitalálok én valamit hétfőre.

***

Freddie lelkesen bámészkodott a gyerekülésben. Már úton voltunk Lore-hoz Briana-val. Kíváncsi leszek, mit szól, ha meglát engem. Elég csúnyán váltunk el egymástól legutóbb.
Leparkoltam a terem elé és azonnal siettem is a fiamhoz, hogy kivegyem őt az ülésből, amíg Bri a táskáját vette elő. Nem beszélt még Lore-ral, hogy elvállalja-e az edzését, de nagy reményekkel indult ma el ide.
Harry és Niall nem szóltak semmit arról, hogy miért is mentek ki Lore elé a reptérre.

-          App! – nézte Freddie a hatalmas cégért az ajtó felett. Eltátotta a száját és meredt az ezüstös betűkre.

-          Freddie-nek is tetszik. – mosolygott Briana. Hogyne tetszene, csillog és nagy. – Szerinted, Lore rá fog érni? – kérdezte. Nehogy, már most torpanjon meg.

-          Menjünk be és megtudjuk. – nyitottam ki fél kézzel az ajtót. Briana talán félt kicsit ettől az egésztől. Bár szerintem szépen visszanyerte az alakját. Nem is tudom, hogy képzelte, hogy olyan lesz a teste, mint volt szülés előtt.

-          App! – nyomta Freddie az arcát a nyakamhoz, amikor valaki épp ledobta a súlyzót. Amilyen ámulattal figyelte a terem tábláját, most olyan félősen nézte a hatalmasabbnál hatalmasabb embereket, akik itt edzettek.

-          Semmi baj! Nem kell félned. – simogattam meg a hátát a fiamnak. – Nézd csak, vannak itt halak. – guggoltam le a pult elé, amibe be volt építve egy akvárium. Freddie leült a lábamra és kis kezeit az üvegre tapasztotta és úgy nézte a kis élőlényeket.

-          Szia! Miben segíthetek? – kérdezte a számomra már ismerős hang Briana-t. Ezek szerint, most bukkant fel Lore.

-          Szia! Szeretnék veled edzeni, már ha van rám időd. Megértem, ha most nincs, hallottam, hogy nagyon elfoglalt vagy. – mondta szégyenlősen Briana. Meg is lepett, hogy így viselkedik.

-          Úgy tudok edzést tartani neked, ha csoportban dolgozol. Van egy tízfős csoportom, amibe még simán beférsz, ha neked az úgy jó. – mondta kedvesen Lore. Vagy nem ismerte fel Briana-t, vagy csak jól külön tudja választani a munkáját az életétől. Mert, ha tudná, hogy Bri-nek tőlem van egy gyereke, lehet nem vállalná el.

-          Öhm. Rendben. – bólintott rá Briana. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy végre felálljak és ezáltal megmutassam, én is itt vagyok.

-          Szia! – mosolyogtam Lore-ra, aki kicsit meglepődött. Freddie, mintha a maga kis világában lett volna úgy nézett Lore-ra. Nem csodálom, mondjuk, hogy lenyűgözte.

-          Szia! – morogta Lore. Szóval így állunk. Senkinek nem kell tudnia, hogy lekevert nekem egy akkora pofont, hogy még mindig belesajdul az arcom, ha csak rágondolok. – Nos, töltsd ki ezt a papírt, a többit pedig megbeszéljük utána. – nyújtott át egy papírt Lore Bri-nek. Freddie azonnal kapott az alkalmon és megragadta a tollat és nem szándékozta elengedni. – Odaadod nekem a tollat? Kapsz helyette egy filcet, amivel jól össze tudod cirkálni apukádat. – emelt fel egy sárga szövegkiemelőt. Freddie felnézett rám, majd ledobta a tollat és magához vette a filcet. Felállt a pultra és azonnal az arcom felé közelített vele.

-          App! – sikított fel Freddie, aki egy hosszú csíkot húzott a nyakamon végig, amíg csak hagyta a pólóm.

-          Ha nem haragszotok ebédelnék. – megráztuk a fejünket. Felőlem aztán svédasztalos ebédet is tarthat. Jól kitolt velem, azzal, hogy Freddie kezébe filcet adott. Kinyitotta a kis dobozát és azonnal finom gyümölcs illat kúszott az orromba.

-          App? – fordult Lore felé Freddie a cumiját ledobva a pultra. Biztos ő is megéhezett már. Lore elmosolyodott.

-          Kérsz? – tartott felé valamilyen zöldséget. Freddie elfordította a fejét és látszólag fel volt háborodva, amiért bármiféle zöldséget meg akarnak etetni vele.

-          Ami zöld színű, nem eszi meg. – magyaráztam meg, amikor értetlenül nézett ránk. Briana el volt foglalva azzal, hogy gyöngybetűkkel írjon, ő most egyáltalán nem figyelt.

-          De gondolom, a dinnyét szereted. – emelte fel a kanállal Lore, amikor előhalászta a doboz aljára a finomságot. Freddie szemei felcsillantak. Kitátotta a száját és türelmesen várta a falatot, amit Lore rögtön adott is neki. Ennyit arról, hogy Lore sosem fogja megismerni a fiamat. Még, hogy megismerni, már most jóban vannak.

-          A levét is nyeld le. – nevettem fel, amikor folyt le az állán, ezzel kikenve magát teljesen. – Ne haragudj! – mondtam komolyan bűnbánóan, amikor a pultra csöpögött le a piros folyadék.

-          Semmi baj, majd letöröljük, igaz? – mosolygott Lore. Mint, akit kicseréltek, olyan boldogság csillogott a szemében. – Csak le ne ess! – mondta, amikor Freddie lecsúszott, pontosan Lore-ral szembe. Ezzel rálépve egy csomó papírra. – Menő a cipőd. Még nem használod? – kérdezte, mintha Freddie tudna válaszolni. Felnézett rám, mire megráztam a fejemet.

-          Egyedül még nem. – mondtam. Amúgy már járt, de amióta rájött, hogy négykézláb is ugyanúgy eljut, ahova szeretne, már nem érdekelte a járás.

-          Kész van. – szólalt meg Briana. Lore elvette tőle, átfutotta, közben pedig Fredie-re is figyelt, hogy tényleg ne törje össze magát egy esetleges légi mutatvánnyal.

-          Rendben. Akkor elküldöm majd, mikor lesznek edzések. – mosolygott Lore. – Esetleg körül szeretnétek nézni? – kérdezte inkább Briana-tól, mint tőlem. Bri pedig bólintott. – Gyere Freddie! Megmutatjuk anyukádnak a termet. – mosolygott a fiamra Lore. De aztán, mintha észbe kapott volna. – Szabad? – kérdezte félve. Már Freddie hóna alatt volt a keze, hogy a karjaiba veszi, de az utolsó pillanatban megtorpant.

-          Persze. – bólintottam. Lore felkapta a fiamat és töviről-hegyire elmondott mindent. Melyik gép mire való, mi hol van és Briana minden kérdésére válaszolt, miközben a fiammal is foglalkozott. Freddie cseppet sem zavartatta magát, amikor megmarkolta Lore mellét. Mit nem adnék, ha a fiam helyében lehetnék. Már most tudja, mi a jó.

-          Köszönjük a körbevezetést és hogy csatlakozhatok hozzátok. – mosolygott Briana, amikor mindent megtudtunk.

-          Igazán nincs mit. És szeretettel várunk. – nézett fel ránk. Ezt is inkább Bri-nek szánta, mint sem nekem. – Visszaadlak apukádnak. – nyújtotta felém a fiamat. Nem tudtam eldönteni, kinek az arcára ült ki jobban a szomorúság.

-          App. – görbült le Freddie ajka és a vállamra döntötte kicsi fejét. – App. – kezdett pityeregni.

-          Majd még eljövünk meglátogatni Lore-t. – simogattam a hátát a fiamnak, de ő csak még jobban elszomorodott.

-          Bármikor jöhettek. – próbálta meggyőzni Lore is, de nem sikerült. Briana-val pedig egyenesen nem foglalkozott Freddie.

-          Majd megnyugszik. – mosolyogtam Lore-ra. Lore szomorúan nézett rá. Hát igen, Freddie mindenkihez ragaszkodott az utóbbi időben. – Majd még találkozunk. – mondtam, mintha legutóbb nem kevert volna le egy hatalmas pofont nekem a lány. Most elsődleges volt, hogy a fiam megnyugodjon és újra jó kedve legyen.

A kocsiban Freddie nem foglalkozott semmivel, csak szomorkásan ücsörgött az ülésben. Nem érdekelte a zene sem, ami halkan szólt, pedig máskor végig szokta sikítozni. A maga módján énekelt.
Ahogy haza értünk Briana-val lefeküdtünk hozzá a puha szőnyegre és próbáltunk vele játszani, de ez is sikertelen kísérletnek tűnt, arra, hogy felvidítsuk Freddie-t. Teljes letargiába esett, amiért el kellett válnia Lore-tól. Eddig ilyen még nem volt. Egy-két óráig szomorkodott, aztán újra vidám volt, most viszont úgy tűnt, már soha nem lesz jó kedve. Legalább is, amíg nem látja újra Lore-t.

-          Te ismerted Lorelai-t? – kérdezte hirtelen Briana, amikor Freddie az ölembe mászott és szomorúan nézett körbe a nappaliba.

-          Miért? – kérdeztem vissza. Időhúzásnak tökéletes.

-          Mert, amikor Freddie elszomorodott, azt mondtad Lorelai-nak, hogy Lore. Becézted. – jelentette ki. A francba! Nem figyeltem oda. Olyan természetesen jött, hogy így hívom magamban.

-          Nem, csak gondoltam, így könnyebben megtanulja Freddie a nevét. – tagadtam le a lányt. Bár fogalmam sem volt miért. Miért lenne baj, ha ismerném?

-          Értem. Már azt hittem, ismerted. Amúgy nem lenne vele semmi baj. Szóval, nem számon kértelek, csak érdekelt. – magyarázkodott Briana. Még a végén jól jövök ki a dologból.

-          Jól van. – bólintottam. – Megpróbálom elaltatni Freddie-t, hátha egy kiadós alvás után jobb kedvre derül. – mosolyodtam el. Az alvás mindig nyerő volt nála, de most még az sem ment. – Mi a baj? – néztem Freddie-re, amikor már dörzsölgette a szemeit a fáradtságtól, de még sem tudott elaludni.

-          Cuc! – mondta halkan. Briana felé nyújtottam a kezemet, hogy gyorsan adja a cumit. Már kiborította a kanapéra a pelenkázó táska tartalmát, és nemlegesen rázta a fejét.

-          Nem találom. Nincs a zsebében? – kérdezte. Gyorsan megtapogattam a zsebeit, de semmi. Ezért mondom Bri-nek, hogy csíptesse rá a felsőjére, de mindig elfelejti. – Hozok egy másikat. – szaladt fel az emeletre.

-          Nem! – rázta a fejét Freddie, de annyira, hogy alig bírtam megtartani. Persze az nem az alvós bárányos cumija volt, hanem a sima kék. Azt sem tudom, miért a bárányosat adtuk neki, amikor elindultunk. Kit érdekelne, ha a kék cumiját hagytuk volna el. De a bárányos tűnt el.

Egész estig járkáltam Freddie-vel a karomban, akit csak akkor tettem le, amikor tisztába kellett tenni. Aludni egyáltalán nem tudott, az ennivaló pedig nem érdekelte. Nyűgös volt a fáradságtól és persze szomorkodott Lore miatt.

Este kilenckor aztán végképp kiborult a bili, amikor Bri elvitte megfürdetni. Olyan hisztit levágott Freddie, hogy egyáltalán nem ismertem rá. Mindig imádott fürdeni, most pedig már csak azért sem tetszett neki.

Amíg Freddie visított a kádban gyorsan mentem ajtót nyitni és egy hatalmas meglepetés fogadott.

-          Szia! A pulton hagytátok Freddie cumiját. Nem tudom, mennyire fontos, de gondoltam elhozom. – emelte fel a bárányos cumit Lore. Elmosolyodtam, mintha csak tudta volna, hogy életbevágóan fontos.

-          El sem hiszed, mennyire fontos. Nem tud elaludni nélküle. Ez az alvós cumija. Mint hallhatod, nyűgös is lett. – maradtam csendben, hogy tisztán hallhassa Lore Freddie gyönyörű hangját. Lore elmosolyodott és odaadta nekem a cumit.

-          Jól van, csak ezért jöttem. – mondta zavartan Lore.

-          Esetleg, nem adnád neki oda te. Nagyon szomorú, amiért nem maradhatott veled. – Lore rám nézett és bólintott egyet. Újra a kezébe vette a cumit és követett engem a fürdő felé. – Freddie! Nézd kijött hozzád és mit hozott. – nyitottam be a fürdőszobába. Freddie hangja, mintha elvágták volna. Nagyra nőtt szemekkel nézett felém.

-          Szia! – integetett Lore. – Nálam hagytad a cumidat. – emelte fel a cumit, mire Freddie megnyalta a száját.

-          Életet mentettél vele. – mosolygott Bri, aki már csurom víz volt. – Mit kell ilyenkor mondani? – kérdezte Freddie-t, aki miután leöblítettük a cumit már a szájába is vette. Kivette a szájából és egy nagy puszit dobott Lore-nak. Nem vitás, az én fiam!

-          Holnap találkozunk? – kérdezte Lore Freddie-t, aztán Bri-re nézett.

-          Persze. – bólintott rá Bri. Remek! És én? A fiam az összes nő kedvence lesz a teremben, én meg közben nézzem a tv-t. Hát még mit nem!

-          Jól van. Akkor holnap. – integetett Lore Freddie-nek. Freddie pedig teljesen felvidult. Tudta, mit jelent a holnap. Egyet kell aludnia és holnap lesz.

-          Figyelj csak! Ezt az egészet, ami történt és amiket mondtam, nem beszélhetnénk meg? Nem kezdhetnénk tiszta lappal? – kérdeztem meg hirtelen Lore-t, amikor már kilépett az ajtón.

-          Nem Louis. Attól, mert a fiad és annak anyja előtt jó fej vagyok veled, még egyáltalán nem jelent semmit. Ugyanúgy nem akarok veled találkozni. Ha muszáj, akkor természetesen muszáj, de nem fogok összejárni veled. – rázta meg a fejét. A szemeim kikerekedtek. Tudtam, hogy nem bír, de hogy ekkora gyűlölet legyen benne irántam, nem hittem volna.

-          És mond csak, ki volt meg előbb Niall vagy Harry? – kérdeztem meg tőle, csak hogy megbántsam. Lore felhorkantott.

-          Mást nem is tudsz mondani, igaz? Kérdezd meg tőlük. – csóválta a fejét, majd a kocsija felé indult.

-          Mi mást mondhatnék, amikor mást nem is csinálsz, csak mutogatod magad, azon a címen, hogy személyi edző vagy!? – szóltam utána. Lore rám kapta a tekintetét. Ezzel rendesen betaláltam nála. Látszott az arcán, és egyáltalán nem voltam rá büszke. Rögtön vissza akartam szívni, amit mondtam és bocsánatot kérni, de Lore azonnal beült a kocsijába és elhajtott. Ezzel valószínűleg elértem, hogy soha az életben ne lássam újra.

Becsaptam az ajtót és mélyeket lélegezve támaszkodtam neki. Briana kijött a fürdőből Freddie-vel a karjában. A fiam boldog volt, teljesen vidám, én viszont úgy éreztem, a világ legrosszabb embere vagyok. Freddie felém nyújtotta a kezeit és hozzám bújt. Jól esett, de valahogy nem tudtam kiverni a fejemből Lore csalódott arcát. Utána akartam menni, megkeresni, hogy elnézést kérjek tőle, de ez nem volt lehetséges. A fiam velem akart aludni. Amíg Freddie békésen, szétterülve elaludt rajtam, én csak bámultam a nappali plafonját.

Jóvá kell tennem ezt az egészet Lore-ral!

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET