25. Epilógus - Szeretlek! (+18)

Sziasztok! 

Nos, elérkeztünk az utolsó részhez, ami a leghosszabb lett, ebből a történetből. Remélem, tetszeni fog. :) Ne fogjátok vissza magatokat, nyugodtan írjátok meg a véleményeiteket! :) 

Köszönöm a rengeteg támogatást, amit kapok. Hálás vagyok, hogy ennyien olvassátok a történetet. :) Köszönöm a több, mint 40.000 oldalmegjelenítést, a facebook csoport 60 tagját és mindent, amivel csak támogattok. :) Minden Olvasómnak hatalmas ölelést! :) 

Külön köszönet a komikért, hozzászólásokért, lájkokért, feliratkozásokért, üzenetekért, pipákért Klaudia Hipeller, ivike, Gyöngyi Markovics, Patsy McCloud, Klau1D, Tokaji Emese, Georgina Antal, H Styles Fandom, Zsófia Angyal, Dreamer Girl, Alexandra Anasztázia Illés, Boér Hanga-Beatrix, Melitta Tamara Mészáros, Sára Varga, Vivien Kiss, Evelin Schulcze, Viktória Váncsa, Ruzsik Niobé, Kira Koczó, Yvette Czéh, Zsófia Szendrei, Kedvenc Sztárjaink, Sofiaa Evans, Niki Nikoletta Molnár, Boglárka Tihanyi, Vivien Dudás, Eszter Varga, Magyar-NiallerHazza Horan-Styles, Ildikó Kelemen, Mércz Szasza, Kamilla Kovács, Nikoletta Kónya, Nóra Polányi, Merci Jaskó, Noémi Tóth, Petra Lövei, Madeleine Magda, Kiss Rebeka, Anna Bangó, Alexandra Dombi, Orsolya Éva Sinka.

Nagy ölelés Nektek! :) 

Jó olvasást! 

Bay. 

ROSE GRAHAM

A kórházból hamar haza mehettünk. Szerencsére minden rendben zajlott, így nem marasztaltak több napra minket. Ami meglepett, hogy Harry szinte kampányolt amellett, hogy maradjak még pár napot a kórházban a kicsivel, mert még bármi előfordulhat. Bátran kimertem jelenteni, hogy Harry túlaggódós apuka. Én viszont nem akartam tovább maradni, így már két napja az otthon, ami most még apánál van, kényelmét élveztem.

- Szerintem, ez elromlott. Nem hallok semmit. – forgatta a légzésfigyelőt Harry. Az ágyban feküdtünk, épp, hogy letettük a kis Angyalunkat a kiságyba, Harry már is aggódott.
- Minden rendben. Azért nem hallasz semmit, mert nem történik semmi. – nyugtattam meg, de nem sokra jutottam. Harry lecsapta a szekrényre az bébi őrt, na így fog tönkre menni, és kikászálódott az ágyból. – Most mit csinálsz?
- Megnézem, minden rendben van-e? – túrt bele a hajába és már csak az ajtót láttam utána csukódni. Megigazítottam az előbb a szekrényre lecsapott készüléket és már készültem is Harry után menni. Kétség nem fér hozzá, hogy aggódtam a Kicsikémért, de neki is szüksége van a pihenésre és az egyedüllétre.

Halkan lépdeltem a folyosón, már mindenki aludt, nem csodálom, így éjjel háromkor. A babaszoba ajtaja résnyire nyitva volt, Harry nem szokta becsukni, hogy ne zavarja meg vele az Angyalunk álmát.
Harry a fotelben ült a kiságy mellett és csak nézte az ő kis Hercegnőjét, ahogy békésen szuszogott. Mosolyogva néztem, ahogy csodálattal bámulja a Kicsikénket. Csillogott a szeme, ahogy a pirospozsgás arcocskát nézte. Imádtam a látványt, ahogy Harry nézett a kislányára, akinek egyetlen göndör tincse volt mindössze, az is a feje tetején.
A baba illat belengte az egész szobát, szerettem ezt az illatot. Harry pedig órák hosszat képes volt ott ülni és bámulni a babánkat.

- Szerintem, minden rendben. – szólaltam meg és kijjebb nyitva az ajtót beléptem a helyiségbe. – Rajtunk kívül még öten lesik minden rezdülését a kicsinek. – mosolyodtam el, mire Harry épp csak rám pillantott, rögtön visszavezette a tekintetét a kislányára.
- Mégis egyedül volt. – morogta. – Bármi baja lehetett volna. – jelentette ki felháborodva. Megmosolyogtam a túlaggódását. Három légzésfigyelőt kellett vennünk, mert Harry szerint így a legbiztonságosabb.
- Jó, hogy egyedül volt. Éjjel van Harry, mindenki alszik. De ahogy felkel a Hercegnőnk, azonnal mindenki ugrik. – magyaráztam neki. Egyre közelebb lépdeltem hozzá, de ő észre sem vett. Csak is a pici lánya létezett most számára.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? – háborodott fel Harry. Nagyra nőttek a szemeim, ahogy meghallottam a mondatát.
- Nyugodt vagyok, mert tudom, minden rendben. De, ha szerinted, túl nyugodt vagyok, akkor talán jobban oda kellett volna figyelned, hogy ne egy ilyen érzéketlen nőszemélynek csinálj gyereket. – mondtam idegesen. A hormonjaim őrült táncot jártak a testemben és most felrobbant minden bennem. Mérgesen hagytam a gyerekszobában Harry-t.

Visszamentem a szobánkba és az ágyba bújva vártam, hogy Harry pár óra múlva bejöjjön. Ugyanis körülbelül még két óra és etetés idő lesz. Aludni igaz nem tudtam, de ez már azóta így van, mióta haza hoztuk a kicsit. Két napja körülbelül ha negyed órát elbóbiskoltam. Minden apró kis rezzenését figyeltem a Hercegnőnknek. Féltettem őt, ugyanúgy, mint Harry. Minden egyes nyöszörgésénél azonnal ugrottam, ahogy Harry is. Ha sírt, meg voltam rémülve, mi baja lehet, hasonlóan Harry-hez. Harry mégis a fejemhez vágja, hogy túl nyugodt vagyok. Egyáltalán nem vagyok nyugodt, de a babának sem tesz jót, ha állandóan nyüstölve van. Jó, Harry csak ott ül és nézi a kicsit, hogy minden rendben legyen. Jobban tenné, ha inkább aludna.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit gyerekes voltál az előbb? – nyitott be Harry a szobánkba. Válaszra sem méltattam. Meg sem moccantam. Nem akartam újabb vitát közöttünk. – Mit gondolsz, ha Nori nagyobb lesz, akkor is az orra fogod dörgölni, hogy csak egy lyukas óvszer miatt fogant meg? – vágta még ezt is a fejemhez Harry. Könnyek gyűltek a szemembe, hogy egyáltalán megfordult a fejében, ez az egész. Talán félre ismertem Harry-t?
- Hagyj békén Harry! Semmi kedvem hozzád és a kedves szavaidhoz. – motyogtam. – Feküdj le aludni, legalább addig is békén hagysz. – szorítottam magamhoz a takaró sarkát. Harry sóhajtott egyet és lefeküdt a helyére.
- Ez aztán a felnőtt gondolkodás. – húzta magára a takarót és elfordult nekem háttal, ezt az ágy süppedéséből tudtam. Pontosan másfél óra múlva sírdogálást hallottam a bébi őrön keresztül, én pedig azonnal ugrottam is ki az ágyból. Kicsit talán türelmetlen is voltam, hogy mikor éhezik már meg Nori. Már magamhoz akartam ölelni.
- Szia, Angyalkám! – kapcsoltam be a lámpát a kiságy mellett. Tompa fénye így is megmutatta a kicsit és tökéletesen kivettem Harry vonásait az arcán. Ahogy észrevette Nori, már is elhallgatott és úgy ráncolta a homlokát, ahogy Harry szokta. – Megéheztél, igaz-e? – mosolyogva vettem ki a kiságyból a kicsi lányomat. A puha plédjét a hátához fogtam, hogy ne fázzon, bár amilyen meleg volt a szobában, ez nem történhetett meg, de jobb az elővigyázatosság. – Nem rég volt itt apa is. – beszéltem a kis Angyalomhoz, amíg kiszabadítottam a mellemet, hogy tudjon enni. – Így ni, most már tudsz enni. – ültem le a fotelbe. A szememet le sem vettem a kicsiről, olyan gyönyörű volt és olyan ártatlan, hogy egyszerűen megbabonázott. Halk lépéseket hallottam kintről, majd az ajtó nyílását. – Nori eszik. – szólaltam meg. Egyáltalán nem akartam megosztani senkivel sem ezt a pillanatot.
- Akkor később beszélünk. – mondta rekedtes hangon Harry. Bólintottam, bár ezt nem is láthatta igazán, mivel alig látszódtam ki a fotelből. – Készítek neked valami reggelit. – mondta halkan. Felkaptam a fejemet erre. Most meg mi ütött belé?
- Nem kell, még nem vagyok éhes. – dacoltam vele. Nagyon mellé nyúlt, ha azt hiszi, egy reggelivel le tud venni a lábamról.
- Ro, enned kell. A kicsi miatt is. Most már miatta is felelősséggel tartozol. – szúrta csak úgy lazán oda Harry. Összeszorítottam a szemeimet, hogy ne buggyanjon ki a könnyem.
- Szerintem, az lenne a legjobb, ha békén hagynál. Akkor a kicsi nem érezné, hogy ideges vagyok és nem lenne zaklatott. Szóval legyél tekintettel legalább a lányodra, és most hagyj magunkra. – jelentettem ki teljesen semleges hangon. Annyira nehéz volt, de nem voltam képes elfelejteni, amit mondott. – Ja, és majd eszek, ha megéhezek. És persze, ha Nori jól lakott, mert felelősséggel tartozom érte. – ismételtem el, amit Harry mondott. Harry minden erejét összeszedte, hogy ne csapja be az ajtót és ne ijessze meg Nori-t.

Miután az Angyalkám evett, még babusgattam egy kicsit, de hamar elfáradt, így visszatettem a kiságyába, betakargattam, és pár perc bámulás után, magára is hagytam. De előtte még végig siklott a tekintetem a kis birodalmán. Harry minden kórházi apróságát elhozta haza. Például a karszalagját, a kis lapját, amin szépen szerepelt a Norah Angel Styles név és minden adata. A játékain is végig futott a tekintetem, amikkel még egy darabig úgy sem fog játszani. Megmosolyogtam az emléket, amikor Harry haza állított egy plüss békával, és áradozott, hogy mennyire fogja szeretni Nori. Most ott pihen a kiságyban a plüss és Nori-t abszolút nem érdekli.
Miután még egyszer leellenőriztem Nori-t, megigazítottam a takaróját, megnéztem működik-e a bébi őr, elindultam lefelé a konyhába, ahol valószínűleg nem lesz senki. Kicsit füllentettem Harry-nek, mert éhes voltam, de nem akartam, hogy ő készítsen nekem enni. Akkor azt hinné, minden rendben, pedig egyáltalán nincs rendben semmi sem. Állandóan megsért valamivel, már két napja, amióta itthon vagyunk. Eddig csak apró-cseprő dolgokkal, ma viszont nagyon is fájtak a szavai, amiket nem lehet egy puszival elintézni.

- Azt hittem, már végeztél. – torpantam meg a lépcső legalsó fokán és onnan néztem Harry-re, aki egy serpenyő felé fordulva ácsorgott a konyhában.
- Mondtam, hogy készítek reggelit. – rántotta meg a vállát. Összehúztam a szemöldökeimet.
- Mondtam, hogy nem vagyok éhes. – morogtam és kinyitottam a hűtőt, hogy valami félkész ételt találjak.
- Akkor te nem eszel belőle. Ilyen egyszerű Ro. – mondta teljesen közömbösen. Nagyokat pislogtam, ahogy kimondta a szavakat. Ezek szerint, most már nem is érdeklem őt. Hát jól van akkor. Persze, azt is csodálom, hogy, amíg terhes voltam, minden kívánságom teljesítve volt. Az is csak azért, mert mindenki teljes meggyőződése volt, hogy amikor megkívántam a hamburgert hajnali négykor, azt valójában a kicsi kívánta meg. Most már, hogy a kicsi megszületett én ejtve is vagyok. Persze, nem vagyok féltékeny Nori-ra, de akkor is rosszul esik Harry és mindenki más viselkedése. Abszolút megfeledkeztek arról, hogy én hordtam a szívem alatt a picit és én hoztam világra.
- Aú! – mordultam fel, amikor a mikró megégette kicsit a kezemet. Harry rám nézett, de nem szólt semmit. Köszönöm szépen! Komolyan köszönöm szépen, Harry!
- Lehoztad a bébi őrt? – kérdezte Harry. A pult felé biccentettem, amin ott pihent a szerkezet. – Nori alig ébredt fel az éjjel. – kapcsolta ki a gáztűzhelyt. Egy tányérra szórta a rántottát, megízesítette, majd az asztalhoz ült vele. Hát, hogyne! Alig ébredt fel, mert körülbelül egész éjjel dajkáltam, mert valami nem tetszett neki, ezért aludni sem tudott.
- Jó reggelt! – mondta halkan apa. A vállán egy textil pelenka volt, amin Nori feje pihent, a kis testét pedig pléddel takarta be.
- Mi történt? – néztem apára ijedten. Apa leült a pulthoz és simogatta Nori hátát a pléden keresztül.
- Sírdogált, gondoltam lehozom. – mondta apa. Harry letette a villáját és rám nézett. Megvetően nézett rám.
- Azt hittem, alszik. – tette szóvá Harry. – És, mi miért nem hallottuk, hogy sír? Mondtam, hogy vacak. – mondta dühösen, és minden szava csöpögött a megvetéstől, amiért a kicsi Hercegnő pityergett két percet magában. Ami elvileg nem is árt a babáknak, sőt, jót tesz nekik, ha kicsit kisírhatják magukat.
- Úgy beszélsz, mintha az én hibám lenne, hogy nem jó a bébi őr! Komolyan Styles, szerinted, én gyártottam ezt a szart? És szerinted, ha tudtam volna, hogy Nori felébredt és pityereg, nem én lettem volna az első, aki ott van? – vágtam a földhöz a bébi őrt, ami ripityára tört. Mérges voltam, hogy Harry megint engem hibáztat.
- Fejezd ezt be! Úgy viselkedsz, mint egy tini, aki hisztizik valamiért! Itt most a gyerekünkről van szó! Nem egy semmiségről. Őt fel kell nevelnünk, biztonságban tudnunk! – beszélt most már hozzám hasonlóan hangosan Harry is. Azt hiszi, én ezt nem tudom?
- Fogd be! Ne kiabálj Nori mellett! – szóltam rá. Most ki volt felelőtlen? – Azt hiszed, nem tudom, hogy mit jelent az, hogy gyerekem van? Ha még nem vetted volna észre, kilenc hónapig a szívem alatt hordtam, utána pedig én hoztam világra. Szóval, abszolút felfogom a súlyát, hogy ő a világon van. – mordultam fel. – Minden alkalommal, amikor felsír, legyen az bármikor, a szívem szakad meg. Akárhányszor ránézek, azonnal megijedek, hogy valamit elrontok. Szerinted, nekem ez egy sétagalopp? Mert akkor megsúgom, nem. – vettem át apától Nori-t és a nappaliba mentem vele. Az elég messze volt a konyhától és még kényelmesen le is tudok ülni Nori-val.

Megigazítottam a sapkát Nori fején és kicsit sétálgattam még vele. Megmutattam neki a világot az ablakon keresztül, ami nem igazán érdekelte, állandóan úgy mozgolódott, hogy a szemére húzza a kis bézs színű sapkáját. Elmosolyodtam, bármennyire is haragudtam Harry-re. Erre a kis Angyalra a karomban, nem lehetett akkor sem haragudni. Ő nem tehetett semmiről.

***

Halk nyögdécselésre ébredtem. Még reggel dőltem le a kanapéra, a mellkasomon Nori-val. Most pedig már dél van és ideje ebédelnie, amit ő jelzett is. Megsimogattam a hátát és felkászálódtam a kanapéról. Harry-nek nyoma sem volt. Sehol sem láttam őt. Kezdtem azt hinni, hogy nincs is itthon. De nem sokáig gondolkozhattam ezen, mivel Nori magára vonta a figyelmemet. Leültem vele a fotelbe és újra etetni kezdtem.
Ahogy rákoncentráltam a kicsi Angyalomra, észre sem vettem, hogy nyitódik az ajtó mögöttünk.

- Ó, ne haragudj! Azt hittem, csak tisztába teszed. – szabadkozott Harry. Oda sem kellett néznem, hogy tudjam, kifelé vette az irányt. Tudta, hogy ezt a csodás pillanatot meg akarom magamnak, csak is magamnak tartani.
- Semmi baj, Harry. Mit szerettél volna? Egy újabb nagyszerű dolgot a fejemhez vágni? – mondtam szarkasztikusan. Meglepődtem, hogy csend volt, de persze tudtam, hogy nem fog sokáig tartani.
- Csak beszélni szerettem volna veled. De ráér. – mondta halkan. A hangja meghazudtolta önmagát, még sosem hallottam ilyennek. Nem csak bűntudattal volt tele, hanem valami mással is. Most már nagyon kíváncsi voltam, hogy miért viselkedik így.
- Nem, Harry! – mondtam, talán túl hirtelen is. – Mond csak nyugodtan. – simítottam meg Nori göndör fürtjét.
- Tényleg ráér. – nyitotta ki az ajtót és már félig kint is volt a folyosón.
- Harry! Kérlek szépen, mond el, hogy mi a bajod az elmúlt pár napban! – szóltam utána. Harry sóhajtott egyet, visszalépett és becsukta maga mögött az ajtót. Gondolom, nekitámaszkodott, mert nem hallottam semmilyen mozdulatát sem.
- Én… Sajnálom. – mondta halkan. Most egyáltalán nem tűnt olyan erősnek, mint eddig mindig. – Tudod, én csak… Csak baromira félek. Érted te ezt? Sosem féltem semmitől, most pedig ettől az alig négy kilós kislánytól be vagyok rezelve. Még megfogni sem merem, mert mi van, ha valamit rosszul csinálok? És még csak nem is tud semmit sem csinálni, csak fekszik és alszik szinte egész nap. Mi lesz, ha mászni kezd, meg járni? És történik vele valami, amíg én vigyázok rá? – mondta teljesen halkan, olyannyira, hogy nagyon kellett fülelnem, hogy minden szavát értsem. Szóval egyszerűen csak fél, ahogy én is.
- Harry, semmi baj nem lesz. Én is félek, de tudom, hogy remek apukája leszel és már vagy is ennek a kis Hercegnőnek. Nem rontasz el semmit, hisz’ van egy keresztlányod is, akivel remekül bánsz. Nori imádni fog téged, sőt, már most is szeret téged. – mosolyodtam el. Nori tényleg különös kapcsolatban volt Harry-vel. Ahogy Harry megszólalt, Nori csendben maradt és figyelte az apukáját. Talán azok az esti pocaktelefonálások miatt van ez. – Nem fog semmi rossz történni. – nyugtattam meg. És ekkor eszembe jutott, hogy Harry még tényleg nem fogta meg Nori-t. Nem vette a kezébe, állandóan valaki másra bízta, ő csak a fotelből figyelte a lányát.
- De… Ha mégis bármi baja történik, én bele halok. – mondta rekedten. Meg voltam győződve róla, hogy Harry könnyezett mögöttem. A szívem szakadt meg érte. Szerettem volna, megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de nem volt ilyen könnyű. Erre Harry-nek kellett rájönnie.
- Ahogy én is, de nem fog történni semmi. Ugyanúgy fel fog nőni, mint a többi gyerek. El fog néha esni, aztán talpra is fog állni. Lesznek kisebb sebei, például, amikor majd tanítod biciklizni, de semmi komoly nem lesz. – mosolyodtam el, ahogy Nori arcocskáját nézegettem. Magamat is ezzel nyugtattam meg, hisz’ nekem is eszembe jutottak ezek a dolgok, mint Harry-nek. – Gyere csak ide Harry! – hívtam magamhoz. Eddig ki akartam sajátítani ezt az érzést és látványt, de azt hiszem, meg kell osztanom Harry-vel is.
- Végeztetek? – kérdezte, és egyre közelebb hallottam a lépéseit. Harry megállt a fotel mögött, amikor észrevette, hogy nagyon benne vagyunk még az ebédben. – Kell valami? – kérdezte megszeppenve. És azonnal el is fordult, nekünk háttal.
- Nem, Harry. Gyere ide! Nézd! – mondtam mosolyogva. Fel is nevettem volna Harry viselkedésén, de nem akartam megzavarni Nori-t.
- Biztos? – kérdezte meg. Meg voltam győződve róla, hogy meg fog változni Harry, ha látja így a kislányunkat. Eddig minden apróságot megtapasztalt velem Harry, nehogy már ez maradjon ki. És persze, utána ő fogja tisztába is tenni.
- Biztos, Harry. – bólintottam egy aprót.

Harry leguggolt a fotel mellé, a karjain megtámaszkodott a karfán és úgy nézte Nori-t, ahogy evett. Harry ugyanolyan csodálattal nézte most is a Hercegnőnket, ahogy mindig is. Csillogtak a szemei és egy apró mosoly bujkált a szája sarkában. Harry-t figyeltem, ahogy nagyokat nyelt, miközben nézte Nori-t. Haját ilyenkor sosem piszkálta, ha a kicsi közelében volt, hogy nehogy véletlenül Nori szájába kerüljön akár egy hajszála is. Gyermekien bámulta a picit, majd felnézett rám. Keze megindult az arcom felé, és el is érte. Végig simított a bőrömön és szólásra nyitotta a száját.

- Nagyon sajnálom, hogy ekkora bunkó voltam. Szeretlek téged és a lehető legszebb ajándékot adtad nekem. – simogatta az arcomat a hüvelykujjával, majd az arca is közelített felém.
- Szeretlek Harry! – mondtam ki hangosan is a szemeibe, mielőtt még megcsókolt volna. Lassan, óvatosan, puhatolózva csókolt meg. Most pedig a mi kis csodánk rebbentett szét minket, amikor egy nagyot csuklott, jelezve, befejezte az evést. – Te büfizteted meg! – tartottam Harry felé egy textil pelenkát. Harry ijedten nézett rám, majd remegő kézzel elvette tőlem az anyagot.
- De… - kezdett bele Harry. A rémület kiült az arcára, ahogy Nori-t felé tartottam és vártam, hogy átvegye.
- Nem lesz semmi baj. – nyugtattam meg és miután megfogta a kis Hercegnőjét, én is felkeltem a fotelből, hogy tudjak Harry-nek segíteni. Bár meggyőződésem, hogy rá fog érezni Harry.

Kicsit segítettem neki, hogy mégis hogyan tartsa Nori-t, hogy kényelemes legyen neki. Nori pedig élvezte az apukája hangját, miután Harry végig beszélt hozzá. Szerintem, ezzel próbálta nyugtatni saját magát. Kuncogva pakoltam elő a szükséges holmikat, hogy Harry tisztába tudja tenni a kislányunkat.
Nori úgy bámulta Harry-t, ahogy eddig még sosem láttam. Talán csak a hangjára figyelt fel, nem tudom, de hatalmasra nőtt szemekkel nézte az apukáját. Minden segítséget megadott Harry-nek, hogy sikeres legyen a pelenkázás. Nori olyan nagyon koncentrált, ha ezt el lehet mondani egy egyhetes babáról, hogy teljesen szétterült a pelenkázón. Harry büszkén nézte, mint a művét, mint a lányát, amikor végzett.
Azt hiszem, Harry félelmei, ha nem is teljesen, de némileg megszűntek.

***

Fél év telt el. Nori tökéletesen fejlődött, és már legalább két hónapja visszaköltöztünk a saját házamba. Apa nem örült neki, sokkal inkább örült volna, ha legalább addig maradunk nála, amíg Nori betölti a tizennyolcat.
Nem akartam, hogy Nori túlságosan is részese legyen apa ügyeinek. Így is naponta meglátogatjuk őt és Lily-t, akkor pedig nagy az öröm. Apa félreteszi a „munkáját” és csak az unokája létezik neki. Akitől még azt is eltűri, hogy megpaskolja az arcát vagy éppen a lábát a szájába dugja. Igen, Nori-nak nincsenek határok és ennek nagyon örülök.
Éppen Niall uzsonnázott, amikor Nori apát hátra hagyva evickélt a szőkeség felé. Niall lenézett rá a kanapén ülve, Nori pedig a legcukibb nézését vette elő. Igaz, még csak pár foga volt és nem igazán tudott mindent megenni, Nori nagyon próbálkozott.

- Meg sem tudod enni. – mondta Niall. Nori mintha értette volna, lebiggyesztette az ajkát és már épp sírást imitált volna, amit Harry tanított neki. – Jól van, csak ne kezdj sírni, mert akkor apád kitekeri a nyakamat, hogy megríkattalak. – vette fel a szőnyegről Nori-t és az ölébe ültetve, tartotta elé a szendvicsét. Nori, mint a nagyok, cuppant rá a kenyérre, amit igazából csak összecsócsált.
- És ennyi volt, anya már el is van felejtve, igaz? – háborodtam fel a fotelben ülve. Az utóbbi időben, hagyta el Nori a melleimet. Anyatejet még igaz kapott, de már nem igazán szoptattam. Elfogadtam a döntését, amiben nagyon benne volt Harry keze is, mivel nem egyszer hallgattam a bébi őrön keresztül, ahogy próbálja rávenni Nori-t, hogy most már hagyja meg neki a melleimet.
- Én sosem felejtelek el. – puszilta meg a halántékomat Harry a karfán kényelembe helyezve magát. – És persze, a melleidet sem. Sőt, egyetlen porcikádat sem. – suttogta a fülembe, amíg mindenki Nori-val foglalkozott. Ugyanaz a helyzet állt fenn, mint a terhességem elején. Most sem értünk egymáshoz Harry-vel, de most sokkal inkább a kicsi Csodánk miatt. Minden percben készenlétben voltunk, ha bármi baja lenne, de persze ilyen még nem fordult elő.
- Harry, fejezd be! Apánál vagyunk és… - magyaráztam volna neki, hogy mik szólnak az ellen, hogy felizgasson itt mindenki ellőtt, de aztán meg is kaptam a hideg zuhanyomat, amikor Harry az ölembe borította a narancslevét.
- Hoppá! – mondta egy huncut mosollyal az arcán. Mit akar ezzel elérni?
- Menj fel, öltözz át, mi addig vigyázunk Nori-ra. – mosolygott rám Lily. Bólintottam és már siettem is az emeletre, hogy lerángassam magamról a farmeremet. A szobám fürdőszobájába mentem. Ledobtam a csempére a nadrágomat és már mentem is vissza a szobámba, hogy elővegyek egy nadrágot a szekrényből, amikor egy erős test tolt vissza a fürdőszobába.
- Azóta állok, mint a cövek, hogy reggel megláttalak ebben a fehérneműben. – húzta végig az ujját a bugyim pereménél. – Valószínűleg már mindenki észrevette rajtad kívül. – tette hozzá helytelenítően. Megforgattam a szemeimet.
- Harry lent vár minket mindenki. – motyogtam. Hazudtam volna, ha azt mondom, nem vágytam már Harry-re, de akkor is lent volt mindenki, már így is gyanús lehet nekik, hogy mindketten feljöttünk.
- Nori lefoglalja őket. Megbeszéltem vele. – kuncogott a nyakamba, miután félretűrte a hajamat és kis puszikat nyomott a bőrömre.
- Úgy, ahogy azt is, hogy hagyja abba a szopizást, igaz? – sóhajtottam fel, amikor megéreztem Harry kezét a lábaim között. Harry felemelte a fejét a nyakamtól és olyan ártatlan fejet vágott, majdnem el is hittem neki, hogy nem tud semmiről.
- Most komolyan a szoptatásról akarsz velem beszélgetni, mikor mindketten majd felrobbanunk már? – gyűrte fel a pólómat az oldalamon. – Bár szívesen szemügyre veszem a melleidet. – csúsztatta a kezét a melltartómig, ami baromi kényelmetlen volt már. Azt hiszem, új ruhatár kell.
- Harry. – túrtam a hajába, amikor egyik ujja becsúszott az anyag alá. Hátráltam, egészen a kis szekrényig, Harry pedig azonnal fel is ültetett rá. Azonnal a nadrágjával kezdtem babrálni, hogy minél előbb kiszabadítsam végre őt. Tudtam, hogy igaza van, mindketten ki voltunk már éhezve a másikra.
- Ro, esküszöm, szét fogom tépni a gatyámat, ha nem szeded végre le rólam. – húzta le rólam pólómat. – Isteni. – csókolta meg a mellemet. A melleimen kívül semmi sem változott rajtam. Lelöktem a nadrágját a lábain, amiből nehézkesen ugyan, de kilépett. – Elképesztő vagy! – bókolt megint Harry. Imádtam, amikor ezt csinálta, mert tudtam igazat mond. – Annyira kívánlak. – harapta meg a fülcimpámat. Kihúztam az egyik fiókot mellettem és kivettem belőle a jól ismert kis csomagot. Harry hangosam morgott, amikor felgörgettem rá, igazán nem tetszett neki az óvszer.   
- Sajnálom, de beszélni fogok az orvossal és íratok fel gyógyszert. – csókoltam meg, hogy megnyugtassam, már nem sokszor kell használnunk ezt a védekezési formát. Harry felemelt közben és lesegítette rólam a fehérneműmet. Újra magam alatt éreztem a hideg felületet, de most már sokkal közelebb volt hozzám Harry. – Harry. – mondtam egy oktávval magasabb hangon, amikor Harry belém csúszott. Számítottam rá, mégis váratlanul ért.
- Hm. – szorította meg enyhén a combomat. – Hiányoztál. – mozgott egyre gyorsabban, amit nem bántam, minden más körülöttünk sokkal inkább.
- Szeretlek. – húztam meg a haját, így hátra bicsaklott a feje, én pedig teljesen akadálymentesen tudtam csókolgatni a nyakát. Harry hangosan nyögött fel, de én még így is hallottam a kintről beszűrődő hangokat. – Harry. Komolyan mondom, hogy valaki jön. – kapaszkodtam a vállába. Harry még lökött egyet a csípőjén, amitől most én nyögtem fel, majd fülelni kezdett. És igazam volt. Az ajtó kezdett kinyílni, de Harry gyorsabb volt. Felkapott és az ajtóhoz nyomva kizárt valakit a helyiségből. Jobbját elhúzta a combomról és mellettem megtámasztotta az ajtót.
- Mit csináltok ennyi ideig? Kezdjük azt hinni, hogy egymásnak estetek. – nevetgélt Tomlinson. De még mennyire jól hiszik.
- Mindjárt megyünk. – szólt kicsit sem barátságosan Harry. Megszívtam a nyakát, most aztán igazán játszhatok vele.
- De minden rendben? – kérdezte ismét Tomlinson. Hát, de még mennyire. Kicsit megmozdítottam a csípőmet, így Harry felmordult.
- Minden rendben Lou. – nyögte ki Harry. – Pár perc és lent vagyunk. – jelentette ki és most ő billentette meg a csípőjét, én pedig felnyársalódtam.
- Lou gyere már! Majd jönnek, ha végeztek. – hívta el Payne. Végre! Na, várjunk! Remélem, Tomlinson nem állt itt egész végig az ajtóban.
- Jól van. – duzzogott Tomlinson. Pár pillanatig csendben füleltünk, majd Harry megfogta a kezeimet és az ajtó és a fenekem közé húzta.
- Szóval, ez vicces volt szerinted. – puszilta meg az arcomat, míg egyik kezével a csuklóimat fogta össze a másikkal pedig a combomat markolta. – Akkor most én is játszok egy kicsit, rendben? – csókolta meg az állam vonalát.

Harry nem kímélve egyikünket sem mozgatta a csípőjét. Erősen csapódott belém újra és újra. Kezeimmel az ajtónak támaszkodtam, míg Harry határozottan tartotta a hátam mögött a karjaimat. Tudta jól, mitől döglik a légy, és nem is félt használni ellenem ezt a tudását. Minden türelme eltűnt és hevesen csókolt meg. Szerettem volna a hajába túrni, meghúzni a tincseit, de ezt nem engedte.
Lábaim erősen kulcsolódtak dereka köré, amikor éreztem a hullámokban rám törő megsemmisítő érzést. Harry is érezhette, mert elengedte a csuklóimat és hagyta, hogy végre hozzáérjek. Körmeim belemélyedtek a bőrébe, amikor végig söpört rajtam a már annyira várt érzés. Harry-nek sem kellett sok. Pár lökés után az ő teste is megadta magát. Még mozgott bennem lassan, majd kihúzódott belőlem. Utáltam, amikor megszűnt ez a kapocs köztünk. Harry nem engedte el a combjaimat, mindketten kapkodtuk a levegőt, de nem érdekelt minket. Néztük egymást, nem szóltunk semmit, csak mosolyogtunk és apró puszikat váltottunk. Harry elnyúlt mellettem elfordította a kulcsot a zárban, a láncot is beakasztotta, majd a szekrényhez vitt, ahova leültetett.

- Nagyon szeretlek! – puszilta meg a halántékomat. Elmosolyodtam, ahogy óvatosan cirógatta a combomat. Elfeledtetve, hogy alig pár perce, még milyen izgatóan mart a bőrömbe.
- Szeretlek! – döntöttem a fejemet a vállára. Beszívtam finom illatát, ami mindig elbódított és figyeltem a nyakán az egyik eret, ahogy lüktetett.
- Most el kell mennem valahova Lou-val, de este még folytatjuk ezt. – szorította meg a csípőmet. Összehúztam a szemöldökömet.
- Mégis, hova kell menned Tomlinson-nal? – emeltem fel a fejemet, Harry már kidobta az óvszert. – Eddig akár hova mentetek, mindig lövöldözés lett a vége. – jegyeztem meg, mire Harry durcásan elhúzódott tőlem. Lehajolt az alsónadrágjáért és bele is bújt.
- Most nem lesz lövöldözés. Apa lettem, most már nem lövöldözök csak úgy. – jegyezte meg morcosan, amin jót kuncogtam. – Otthon találkozunk. Liam, majd haza hoz titeket. – csókolt a nyakamba, miközben a beleugrált a nadrágjába. Tátott szájjal néztem, ahogy nem is foglalkozik azzal, hogy félig pucér vagyok és csak így képes itt hagyni egy gyors menet után.
- Tudod mit? Hagyj békén! Lehet haza sem megyünk! Lehet itt maradunk apánál ma éjjel. – csúsztam le a kis szekrényről és a fehérneműmért nyúltam.
- Most meg mi bajod van? – állt meg az ajtóban Harry. Keze már a kilincsen volt. Még ő a türelmetlen. Az eszem megáll.
- Semmi Harry. – morogtam és fehérneműben kiléptem mellette az ajtón, hogy felvehessek egy tiszta ruhát. Harry várakozva állt mögöttem. – Hónapok óta nem voltunk együtt, most meg csak simán megdugsz és közlöd, hogy le kell lépned. Akárhonnan nézem, ez sértő. Olyan, mintha csak kihasználtad volna a lehetőséget. – rántottam ki egy nadrágot és pólót a szekrényből, majd leütve vele Harry-t. Észre sem vettem, hogy ilyen közel jött hozzám.
- Jegyezd meg, Ro! Veled én mindig szeretkezek! Sosem használlak ki! Imádok veled ágyba bújni! Szeretlek! – tűrte félre a hajamat, hogy minden szavát jól halljam. Kezeit összekulcsolta a hasamnál. – Sosem fogom tudni kifejezni azt, amit irántad érzek. Olyan gyönyörű ajándékot adtál nekem a kislányunkkal, amit sosem fogok tudni überelni a számodra. Azt, amit irántad érzek, nem tudom kifejezni jobban, minthogy szeretlek. – csókolta meg az arcomat. Ujjai lassan cirógatták a hasamat, szigorúan a bugyim vonala felett.
- Nem is kell überelned, Harry. Nori számomra is ugyanolyan ajándék, mint neked. – húzódtam el tőle. Szerettem volna felöltözni és így legalább Harry is le tud lépni Tomlinson-nal. Nem voltam féltékeny, imádtam Nori-t minden percben, de pont ezen van a hangsúly. Minden percben vele voltam. Az egész életem megváltozott, ahogy ő megszületett. Felkészülhettem rá kilenc hónap alatt, de erre nem lehet csak úgy felkészülni. Ő az életem, a szívem és képtelen vagyok hagyni egymagában pityeregni. El sem tudom képzelni mi történne, ha például apáékra bíznám egy éjjelre és Nori-nak szüksége lenne rám, én pedig nem lennék mellette. – Most menj, Tomlinson már biztos tűkön ülve vár. – bújtam a nadrágomba. Gyorsan begomboltam és felkaptam a pólómat is.
- Ne csináld ezt! Ne haragudj rám! – állt meg az ajtóban Harry. – Esküszöm, nem keveredünk bajba, de tényleg nem mondhatom el, hova megyünk és miért. – próbált megcsókolni, de elhúzódtam tőle. – Tényleg sajnálom. Elhiheted, ha lenne még időnk, nem hagynálak itt, de lent várnak. Ha tehetném egész nap ki sem szállhatnál mellőlem az ágyból. – puszilta meg végül az arcomat, azt is csak azért tudta, mert annyira elbambultam.
- Na persze. – morogtam és kikerültem őt. Lent várt már Nori, aki hangos nevetéssel jelezte, hogy észrevett. Mosolyogva nyújtózkodott felém, hogy végre vegyem fel. Az egész arcocskája tiszta maszat volt, mert apa megpróbálta megetetni almapürével, amit Nori köztudott, hogy utál. Szinte minden almás volt, de Nori torkán még egy falat sem csúszott le.

***

Estefelé Payne haza vitt minket. Nori már fáradt volt és még meg is kellett fürdetnem. Ezeken gyorsan túlestünk, mivel még nem volt otthon Harry, hogy szórakoztassa Nori-t a pancsolásával. Komolyan Harry sokkal jobban élvezte az ilyen közös programokat, mint egy kisgyerek. Imádta, amikor a kislánya miatta nevet.
Letettem Nori-t aludni egy kiadós vacsora után. Remélhetőleg ma is átalussza az éjszakát. Gyakran megesett az, hogy a bébi őrt telefonnak használta Nori az apukájához. Harry pedig azonnal kiugrott az ágyból és már ott is volt a gyerekszobában. Ahol képes volt éjjel kettőtől kezdve akár ötig is sétálgatni Nori-val a karjaiban.
Leültem a kiságy mellé a fotelbe és már majdnem elaludtam, amikor pittyent egyet a telefonom. Gyorsan Nori-ra pillantottam, nehogy felébredjen rá. De nagyon kitikkasztották apáék ma, mert meg sem rezdült. Megnyitottam az üzenetet, ami ismeretlen számról érkezett.

Zayn: Szia! Először levelet akartam neked írni, de aztán rájöttem, nem jó ötlet. Igazából nem is tudom mit mondhatnék. Ami veled történt, miattam, azt kétlem, hogy valaha is meg tudnád bocsátani. Tudom, hogy így van, mert én sem tudom megbocsátani magamnak. Annyira szerettelek és még mindig annyira szeretlek, de elvakított a megaláztatás, amit az apád miatt kellett átélnem. Nagyon sajnálom, hogy így történt minden velünk. Tudom, hogy született egy kislányod Harry-től. Tudom, hogy boldog vagy. Ennek nagyon örülök. Nem kívánhatnék neked ennél többet. Nem kérem a bocsánatodat, mert tudom, talán sosem kapnám meg. Nagyon meggondolatlan húzás volt ez tőlem. De, majd a távoli jövőben, ha képes leszel velem beszélni, keress fel! Jóvátenni nem tudom, amit tettem, de remélem, egyszer még képesek leszünk barátként beszélni egymással.
Sajnálok mindent, Rose!
Zayn.

Megdöbbentve olvastam a Zayn-től kapott üzenetet. Azt hittem, soha többet nem fogok róla hallani. Meglepett.
Sokáig gondolkoztam, mit is írhatnék vissza. Vagy elfogadott lenne, ha vissza sem írnék. De aztán eszembe jutott, hogy ő nem véletlenül tudott elszökni. Őt nem akarták bántani a többiek. És, ha úgy vesszük, ő nem bántott, egyszerűen csak rossz utat választott egy időre. De már a jó úton halad. Remélhetőleg. Ha Brandon-nek képes voltam megbocsátani azok után, hogy megerőszakolt, akkor Zayn-nek miért ne lennék képes?

Rose: Nem haragszom rád Zayn! De azt nem tudom megígérni, hogy most azonnal találkozzunk valahol és beszéljünk. Idővel keresni foglak. R.

Letettem a telefonomat magam mellé és csak néztem a kis Csodánkat. Halkan szuszogott és néha el is mosolyodott álmában. Vajon mit álmodhat a Kincsem? Felkeltem és megsimítottam a feje búbján a göndör tincsét és már készültem magára hagyni, amikor nyílt az ajtó.

- Pont téged kereslek. – mosolygott rám Payne. Nem volt megszokott dolog, hogy ide bejött vagy akár benyitott.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva. Az anyai ösztöneim felébredtek, bárkivel szemben.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy el kell mennem és nem biztos, hogy ma haza jövök, de Harry nem sokára itthon lesz. – mondta izgatottan. Bárhova is siet, nagyon feldobta az a valaki vagy valami.
- Jól van. Nem lesz semmi gond. – bólintottam. Amióta Gery elrabolt, nem fenyegettek meg, nem törtek be hozzám, nem próbáltak meg elrabolni. Apát mindenki tisztelte, Gery csak egy lázadó ficsúr volt, aki hatalmat akart. És persze megjárta.
- Ha bármi baj lenne, hívj engem, Harry-t, vagy bárkit. – kötötte a lelkemre. Bólintottam egyet és már el is sietett.

Kibújtam a nadrágomból és pólómból, már másztam volna bele a kádba, amikor hangokat hallottam. Először megijedtem, majd megnyugtattam magam, hogy csak a képzeletem szórakozik velem. A bébi őrre pillantottam, ami nem jelzett semmit, így nyugodtan kapcsoltam ki a melltartómat és másztam volna már a habok közé, de akkor kopogást hallottam az ajtón. Azonnal a mellem elé kaptam a kezemet, amikor az ajtó ki is nyílt. Harry göndör fürtjei tűntek fel és bocsánatkérően nézett rám.

- Azt hittem, nem is jössz haza. – dörgöltem az orra alá. Igaz, nem voltam rá mérges, mégis, provokáltam.
- Ne kezdjük ezt, Ro! – szorongatta a köntösömet a kezei között. – Már egy ideje itthon vagyok. – vallotta be. Csodálkoztam, hogy nem nézte meg Nori-t, de valószínűleg pont elkerültük egymást. – Gyere! Szeretnék neked mutatni valamit. – tartotta felém a köntöst. Készségesen beledugtam a kezemet, felkaptam a bébi őrt és követtem őt.
- Mégis miről van szó? Emlékeztetlek, hogy egy szál köntös és fehérnemű van rajtam. – morogtam, amikor a lépcsőn haladtunk lefelé. Motyogott valamit, de nem értettem. Sokkal inkább magának beszélt, mint sem nekem.
- Szerettelek volna meglepni. Szerettem volna, ha nem veszekedünk előtte, de remélem, megbocsátasz nekem, amiért bunkó voltam és csak úgy ott hagytalak, miután szeretkeztünk. – állt félre a nappali ajtajánál. Az egész nappaliban, gyertyák égtek, persze biztonságosan. Meghatódva néztem, hogy Harry mennyit készült ezzel. – De sietnem kellett, mert előttetek akartam haza érni, hogy tudjak vacsit csinálni. – akkor ezért hozta fel Payne Nori vacsoráját. Ezért nem jöhettem le. Még meg is lepett, hogy pont tökéletes hőmérsékletű volt a tej. És, akkor ezért kellett Payne-nek hirtelen lelépnie, hogy Harry-vel kettesben lehessünk.
- Nem haragszom. És, ez csodálatos. – fordultam felé. Harry elmosolyodott és leültetett a kanapéra és kisietett a konyhába, ahonnan két tányérral tért vissza.
- Remélem, ízleni fog. – mondta kicsit talán kétségbeesetten. Bólintottam és megkóstoltam az általa készített művet. Azt kell mondjam, még szerencse, hogy ő tud főzni.
- Ez isteni. – nyögtem ki, miután lenyeltem a falatot. Harry büszkén húzta széles vigyorra az ajkát. Evés után Harry még mindig körbe ugrált, szinte megmozdulnom sem volt szabad. A koszos tányérokat eltűntette még a tiszta borospoharakkal és egy palack borral tért vissza.
- Szeretnélek kényeztetni. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire csodálatos vagy. – töltött a poharakba az alkoholból, majd az egyiket felém tartotta.

Két pohár bor után, úgy éreztem, abba kell hagynom az ivást. Nem csak Nori miatt, aki még anyatejet iszik, hanem magam miatt is, nem akartam lejáratni magam azzal, hogy becsípek. Harry simogatta a combomat, eddig sem fogta vissza magát, hát még most, hogy ivott egy keveset. Egyikünk sem volt hozzászokva az alkohol mámorító hatásához.

- Hogy csinálod ezt? – döntötte oldalra a fejét Harry, hogy lássa az arcomat. Ő kicsit többet ivott, mint én. Talán ezért is ártott meg a beszédkészségének a dolog.
- Miről beszélsz? – mosolyodtam el. Harry kicsit feljebb nyomta magát és elhúzta a kezét a combomról.
- Arról, hogy bármikor, bárhol megkívánlak. Világra hoztál egy gyereket, mégis olyan gyönyörű vagy, mint előtte. Nem változtál semmit. – húzta végig a hüvelykujját az arcomon. Zavarban voltam a bókjaitól, szinte mindig. Harry a tarkómra csúsztatva kezét, húzott közelebb magához. – Annyira szeretlek téged és Nori-t, hogy azt szerintem, nem lehet szavakkal kifejezni. – puszilta meg az ajkaimat. A nyaka köré fontam a karjaimat és minden érzésemet belesűrítve csókoltam meg Harry-t. Harry az ölébe húzott és pedig készségesen ringattam magam a combján, majd egyre feljebb.

Kezem lecsúszott közénk és türelmetlenül markoltam meg a férfiasságát. Harry nagyot nyögött a számba, ahogy megérezte magán a kezemet. Kezeit elvette a csípőmről, ahonnan azonnal hiányozni kezdett. A köntösöm masniját kibontotta, egyik ujját lassan végig húzta a mellemen, amitől kirázott a hideg. Megtartva a hátamat, ült feljebb és csókolta meg a melleimet. Óvatosan belemart a bőrömbe, mire erősen nyomtam magamat hozzá. Haját markolászva igyekeztem türtőztetni magamat. Nyelve őrült táncot járt a bőrömön, ahova csak eljutott és amikor a hátamra fordított a kanapén és egyre lejjebb haladt a testemen, megilletődtem. Ilyet azelőtt még senki sem csinált velem.

- Harry. – nyöszörögtem, amikor a belső combomra nyomott egy csókot. Harry felnézett rám, majd elmosolyodott, amikor lehunytam a pilláimat. Amikor megéreztem leheletét a csipkés anyagon keresztül, felsóhajtottam.
- Szeretném hallani a hangodat, szeretném hallani a nevet az ajkaid közül, amikor majdnem elmész. – nyomta fel magát hozzám. Ujjaimmal az ingjébe kapaszkodtam, és gyűrögettem a hátán. – Azt szeretném, hogy a végletekig élvezd, amit csinálok veled. – mondta végig a szemembe nézve. Elvesztem a szemeiben. Annyi mindent ígért az a tekintet és én feltétel nélkül hittem neki. Kezemet a mellkasára csúsztattam és nem törődve semmivel húztam szét az anyagot. – Hm… Ez tetszik. – távolodott el tőlem, hogy ki tudjon bújni az ingéből. Újra a nadrágjához nyúltam, de most ki is gomboltam neki, hogy lazítsak rajta. Akaratlanul is végig simítottam férfiasságán, amitől Harry arcára kiült a vágy. – Most nem te irányítasz. – nyomta le a kezeimet a kanapéra, ahogy újra fölöttem volt. – Te most csak élvezheted, amit teszek veled. – csókolt meg, de olyan hevesen, hogy azt hittem, ott helyben elájulok. Egyik érzékemet borzolta fel a másik után.

Megszívta a nyakamon a bőrt, majd egy nedves csókot hagyott ott. A kulcscsontomat óvatosan megharapta, a mellemet újra a nyelvével kényeztette. A csípőm megemelkedett és neki nyomtam magam Harry-hez. Harry hatalmas keze a csípőmre csúszott és visszanyomott a kanapé matracára, felkuncogott, amikor duzzogva néztem rá. Kis puszikkal a hasamon haladt lefelé a testemen. Mindkét csípőcsontomat megszívta kicsit, majd az ujjait beakasztva a bugyimba lehúzta rólam. Hatalmas sóhaj tört fel belőlem, ahogy haja csiklandozta a combjaimat.

- Styles! – mordultam fel, amikor rájöttem szórakozik velem. Apró puszikat nyomott a combjaimra, miközben lefogott, hogy ne tudjak megmoccanni.
- Már megint kezded, hogy a vezetéknevemen szólítasz? – fogta fogai közé a combomat. – Látom, elfelejtetted, hogy mit mondtam erről. – csókolta meg a bőrömet. – Baromira bejön. – emlékeztetett. Megmarkoltam a kezét, majd az arcán húztam végig az ujjamat. Annyira kiegészítettük egymást, és annyira egymásba habarodtunk, hogy erre tényleg nincsenek szavak.

Harry végig húzta kezét a combomon, majd még egy utolsó puszit nyomva a libabőrös bőrömre, megéreztem a leheletét ott, ahol eddig még sosem. Nyelvét végig húzta rajtam, amitől a hátam ívbe feszült. Ez az új érzés valami fenomenális volt. Harry, akárhányszor meg akartam mozdulni lenyomott. Ő irányított, és ebből nem engedett.
Hol a nyelvével bolondított meg, hogy az ajkaival, ahogy megszívta a lehető legérzékenyebb pontomat. Egyre jobban húztam a haját, ahogy éreztem, egyre jobban közeledni az orgazmusomat.

- Harry! – nyögtem fel. Harry elhúzódott tőlem és hátra nyúlva a zsebéhez elővette a jól ismert csomagot. Elhúzta a száját, amikor letoltam róla a nadrágot és magára kellett görgetnie az óvszert.
- Finom vagy. Nagyon finom. – csókolt meg. Még éreztem az ízemet az ajkain, de nem sokáig foglalkozhattam ezzel, mert lassan belém nyomult. – Lassú leszek. Ki akarom élvezni, minden egyes rezdülésedet, ami miattam történik. – fogta meg a kezemet a fejem fölött.

Harry tényleg lassú volt, talán még sosem csináltuk ilyen lassan. Most igazán szeretkeztünk. Mindkettőnk figyelte a másik reakcióját. Néztem, ahogy Harry lassan kifújja a levegőt, ami a mellkasomnak csapódott, amitől a hideg rázott. Erősen belém nyomódott és nem mozdult meg. Lábaimat a fenekére kulcsoltam és hagytam, hogy körkörösen ringassa magát bennem.
Lehajolt, egy puszit nyomott a nyakamra, mire megbillentettem a csípőmet. Harry-ből egy hangos, férfias nyögés szakadt fel, amiről tudtam, hogy mit jelent. Nagyon közel sodortam ahhoz, hogy elmenjen.
A fülembe nyöszörgött, amikor megszorítottam a kezét. Éhesen faltam az ajkait, amikor megkaparintottam őket. Harry újra kihúzódott belőlem, majd hirtelen visszacsúszott és ennyi elég is volt mindkettőnknek. Hangosan nyögtünk egymás szájába, ahogy utolért minket az érzés, amit csak a másik tudott nekünk adni.
Miután csillapodott a légzésünk, Harry önkényesen felemelt a kanapéról és felvitt a fürdőszobába, hogy együtt fürödjünk utána pedig bebújtunk az ágyba, ahol összegabalyodva aludtunk el.

***

Amikor közöltem Harry-vel, hogy Zayn-nel váltottam egy sms-t, mondjuk úgy, hogy nem örült neki. Nem féltékeny volt, sokkal inkább haragudott rá. Ha rajta múlott volna, elkapta volna Zayn-t, de aztán lebeszéltük róla. Senki nem haragudott annyira Zayn-re, mint Harry. Alig tudtunk elterelni róla a gondolatait.
Most viszont muszáj lesz visszafognia magát, ha nem akarja tönkretenni a lánya első születésnapját. Ugyanis voltam olyan bátor, hogy a családon kívül meghívtam a barátokat is. Köztük Brandon-t és Zayn-t.

- Azért szólhattál volna, hogy Malik-ot is meghívtad. Miket csinált veled, és te ide hívod a lányunk szülinapjára? – háborgott egész nap Harry, amiért meghívtam Zayn-t.
- Most szóltam. Amúgy pedig én már nem haragszom rá. Ő csak tévedett egyszer, de Gery bántott. Zayn egy ujjal sem nyúlt hozzám. – pakoltam ki a tányérokat az asztalra. Nem voltam biztos benne, hogy tökéletes születésnapja lesz Nori-nak, de minden tőlem telhetőt megtettem.
- Én akkor sem bízok benne. Nekem nem elég, hogy ír egy sms-t. – morgott, majd megtámaszkodott az etetőszék háttámláján.
- Harry, ne morgolódj már! – löktem félre, mire elkapta a derekamat. – Hé, le fogom ejteni a tányérokat. – ficánkoltam, de Harry karja nem engedett.
- Csak papír tányérok. Nem lesz semmi bajuk. – kuncogott a fülembe, mielőtt megharapta a fülcimpámat. Harry-hez nyomtam a fenekemet, de kár volt, mert ahogy megéreztem őt, beindultam.
- Kész vagytok? Már majdnem mindenki itt van. A kis szülinapos, már mindenkit lefárasztott. – jelent meg Anne az ajtóban, mi pedig szétrebbentünk.
- Ki hiányzik? – kérdeztem rá. Bár sejtettem, hogy Zayn az.
- Biztos Malik. – dünnyögte Harry. Durcásan löktem meg, amiért nem képes megbocsátani Zayn-nek. Gyorsan kiosztottam a tányérokat, Harry pedig a tortát tette az asztalra.

Mindenki betódult az étkezőbe, Gemma hozta be Nori-t, aki csillogó szemekkel nézett körbe mindenkin, és persze a gyertyákon is. Hamar megunta a tortát és az ünneplést és türelmetlenül nyúlkált az édesség felé, amit aztán Harry szelt fel. Nori pedig közben sikongatott. Harry csinálhat bármit, Nori mindig ilyen boldog lesz, ha meglátja őt. Mostanra pedig begöndörödött minden fürtje, le sem tagadhatná, hogy Harry az apukája. Ugyanúgy csillognak zöld szemei, ahogy apukájának és ugyanúgy elszórakoztatja magát a hangjával fürdés közben, mint Styles.
Már épp leültem volna Nori mellé, hogy legalább a haját ne díszítse fel a tortájával, amikor csengettek. Rögtön indultam az ajtó felé, amit gondolkodás nélkül nyitottam ki. Nem lepődtem meg, hogy Zayn állt velem szemben egy becsomagolt ajándékkal. Azonnal félreálltam, hogy be tudjon jönni. Csak rávette magát, hogy eljöjjön.
Ahogy beért az étkezőbe megilletődve torpant meg, de Horan hamar a nyakába ugrott, utána pedig mindenki megbocsátva nyújtotta felé a jobbját, és végül Harry. Harry is kezet rázott vele, sőt, még egy széket is hozott neki, hogy le tudjon ülni. Büszke voltam Harry-re, hogy képes volt megbocsátani neki.
Ahogy ott álltam az ajtóban és figyeltem az én kis családomat, és láttam, milyen boldog mindenki, azonnal könnyek gyűltek a szememben. Meghatódtam, mert bár sok idő telt el, sok mindenen mentem, mentünk keresztül, mostanra minden a helyére került. Született egy csodálatos kislányom, a szerelmemtől és lett egy szerető családom, akikre bármikor számíthatok.
Megtöröltem a szemeimet és leültem a lányom mellé, a családom és barátaim körébe. Most éreztem, hogy teljes lett az életem.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

24. fejezet - Hé, Pocak! (+18)

Sziasztok!

Nos, elérkeztünk ide, az utolsó előtti fejezethez is. Nem tudom, mit éreztek ezzel kapcsolatban. :) A részről annyit, hogy ezt a fejezetet írtam meg legnehezebben.

De hatalmas köszönet és ölelés mindenkinek, aki olvas engem. Köszönöm a komikat, hozzászólásokat, lájkokat, üzeneteket, feliratkozásokat, csoportba belépést Zsófia Angyal, Gyöngyi Markovics, Patsy McCloud (Ígérem, holnap már tényleg komizok nálad!), ivike, Vivien Dudás, Nóra Polányi, Boér Hanga-Beatrix, Georgina Antal, Melitta Tamara Mészáros, Alexandra Anasztázia Illés, Sára Varga, Zsófia Szendrei, Petra Lövei, Kira Koczó, Sofiaa Evans, Flórika Erzsébet, Yvette Czéh, Niki Nikoletta Molnár, Kedvenc Sztárjaink, Bodza Joó, Virág Pálvölgyi, Noah Alexander, Klaudia Hipeller, Vivien Kiss, Lilla Kitti Lipták, Tokaji Emese, Nóra Nagy,Orsolya Éva Sinka, Merci Jaskó. Hatalmas ölelés Nektek! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.

Eltelt jó néhány hónap, már gömbölyödött a pocakom és mindenki minden kívánságomat teljesítette. Ha nekem éjjel kettőkor kellett fagyi, akkor éjjel kettőkor szereztek nekem fagyit. Ha hajnalban viszketett a lábszáram, de nem volt kedvem felkelni miatta, akkor Harry megtette helyettem. Teljes mértékben kiélveztem, hogy kismama vagyok.
Már türelmetlenül vártam a maradék négy hónapot, hogy végre meglássam az én kis Csodámat. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a haja, egyáltalán lesz-e haja? Milyen színű lesz a szeme? Mekkora lesz? Mert eddig mindenki azt mondta, hogy apró lesz, mivel alig nőtt a hasam. Szerintem meg, egy igazi nagy és erős baba lesz. Még van legalább négy hónapja, hogy megnőjön.

- Ro, indulhatunk? – kukucskált be az ajtón Harry. Egyre inkább azt hittem, hogy fél tőlem az utóbbi időben. Pedig most nem volt semmiféle kérésem, óhajom vagy sóhajom.
- Igen. – bólintottam és már siettem is utána. Amikor vizsgálatra mentünk, Harry talán még nálam is jobban be volt zsongva. Nem voltam benne biztos, hogy ő is látja az ultrahangos képen a kicsit, de mindig csillogó szemekkel nézte a képet és mutogatta körbe mindenkinek.
- Anya tudni szeretné, hogy mikor megyünk már hozzájuk. – mondta Harry a kocsiban. – Látni szeretnék a pocakodat. És nem csak képen. – hajtott a klinika felé. Mindenki oda volt az én kicsikémért, pedig még meg sem született.
- Mit szólsz ahhoz, ha hétvégén elmegyünk hozzájuk? – mosolyodtam el. Harry rám pillantott, amikor megállt egy piros lámpánál.
- Jó. Akkor majd felhívom anyát a vizsgálat után. – mosolygott rám és azonnal a pocakomra terelődött a tekintete. – Már annyira várom őt.
- Még pár hónap. – simogattam meg a kezét, ő pedig csak a mi kicsikénket bámulta a hasamban. De persze ezt a pillanatot is meg kellett zavarnia a külvilágnak azzal, hogy dudálásba kezdtek a mögöttünk lévők, mert a lámpa időközben zöldre váltott.
- Te nem is izgulsz? Más kismamák meg vannak ijedve a szüléstől, te meg olyan nyugodt vagy, mint még sosem. – nézett rám Harry, amikor már a liftben vártuk, hogy megérkezzünk a klinika megfelelő szintjére.
- Miért idegeskedjek. A babánknak így is-úgy is ki kell valahogy jönnie innen. – simítottam kezemet a pocakomra. – És egyikünknek sem tenne jót, ha idegeskednék. – nyitódott ki a lift ajtaja. Harry megszokottan ment az ajtóhoz és nézett rám. Minden vizsgálatra ő kísért el, legyen az bármilyen apróság.
- Igazad van. – bólintott. – A legfontosabb, hogy mindketten jól legyetek. – puszilt arcon, de persze, hogy most kellett kijönnie az asszisztensnek, hogy bemehetünk. Kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy még az ilyen apróságokat is megzavarták. Harry meglehetősen félt attól, hogy kárt tesz a piciben, ezért egy ujjal sem nyúlt hozzám, már azóta, hogy kiderült a terhességem.
- Ezek a vizsgálok, kicsit időigényesek. Most megvizsgáljuk a babát, ami persze fájdalommentes, mint a babának, mint a mamának. – ült le a vizsgálóágy mellé az orvos. – Ultrahang felvételen keresztül megnézzük, minden rendben van-e a picivel. – emelte fel a zselét az asztalról. Feljebb húztam a pólómat, amit Harry csillogó szemekkel nézett végig és le sem vette a szemét a pocakomról.

Több órával később, már az autóban ültünk, megnyugodva, hogy minden rendben van a picinkkel. Nézegettem a legfrissebb képet a babánkról, és talán a kismamaság tette velem, de annyira elérzékenyültem, hogy szinte a pityergés kerülgetett, ahogy bámultam a fotót. Harry néha-néha rám pillantott, de nem szólt semmit. Tudta, hogy érzékenyebb vagyok, mint eddig bármikor. Képes voltam elbőgni magam egy szúnyogirtós reklámon is, amiért eleinte furcsán néztek rám a többiek, de hamar megszokták és általában meg is előzték, hogy ilyen dráma legyen.
Most pedig nézegettem a kicsikénket és meghatódtam. Pár hónap múlva már a kajaimban fogom tartani a babánkat, akiről nem akartuk megtudni, hogy milyen nemű, legyen az meglepetés, és teljesen ellágyult a szívem. Sokat gondolkoztam rajta, vajon milyen lesz? Mekkora? Milyen lesz vele az élet? Mennyire fog minket szeretni és tisztelni? Hozzám fog-e szaladni, ha fél valamitől vagy az apukájához? Ha elesik és sírni fog, akkor engem hív majd vagy Harry-t? Sok-sok kérdésem volt, amire szépen lassan választ is kapok az én kicsikémtől, mihelyt köszönthetjük a világon.

***

Este elmerülve a habok között pihentem ki a napot. A várandósságom második hónapja óta imádtam hosszú fürdőket venni. Talán azért, mert a picinknek is tetszett. Szerintem, olyankor elbóbiskolt. Bár még nem mozgott, tudtam, hogy csak napok kérdése és megérezhetem őt. Harry nagyon aggódott emiatt, egészen máig, amikor ugyanis az orvos megnyugtatta, hogy minden rendben és vannak babák, akik kicsit később mozdulnak meg. Ő is olyan izgatott volt emiatt, mint én. Sőt!

- Csatlakozhatok? – kérdezte Harry egy boxerben állva az ajtóban. Biztos voltam benne, hogy bezártam az ajtót. Erre az egészre egy név a magyarázat. Louis. Biztos ő segített Harry-nek, aki most újra bezárta az ajtót, még a láncot is beakasztotta.
- Persze. De kókuszos habfürdővel nyomtam tele a vizet. – húztam feljebb az egyik szemöldökömet. Harry megrántotta a vállát és letolta az alsónadrágját. Nagyot nyeltem, ahogy végig néztem rajta, de gyorsan elfordítottam a fejemet. Nincs is annál rosszabb, mint, amikor felizgulok miatta és nem kaphatom meg őt. Sokszor előfordult már, de Harry mindig leállított, a kicsinkre tekintettel.
- Nem baj. – puszilta meg az arcomat, amikor bemászott mögém a kádba. Közelebb húzott magához és egy újabb puszit adott, de most a nyakamra.
- Harry, mit… Mit csinálsz? – nyögtem fel, amikor a fülem mögötti érzékeny pontomat megszívta.
- Én? Mondhatnám, hogy semmit, de akkor hazudnék. – morogta a fülembe. – Tudod, mit csinálok? Megkívántam a gyönyörű várandós barátnőmet. Szeretnélek kényeztetni, szeretném, hallani a hangodat, ahogy miattam nyögsz. – beszélt továbbra is a bőrömbe. Felsóhajtottam, ahogy a szavai eljutottak az agyamig.
- És mi… Mi van… Mi van azzal, hogy félted a picit? – nyögtem fel újra, ahogy Harry keze a mellemre siklott. Beleharapott a fülcimpámba és nagyon óvatosan megmarkolta az egyik mellemet.
- Meg lettem nyugtatva, hogy nem ártok a babának. – mosolyodott el. – Amúgy pedig öt hónap, az öt hónap. Tudod te, milyen nehéz volt visszautasítani téged. – húzott teljesen a mellkasához. Harry elmosolyodott, ahogy visszafojtott lélegzettel vártam, mit fog velem csinálni.

Harry jobb keze lecsúszott az oldalamon és a csípőmbe mart. Azonnal fészkelődni kezdtem előtte. Türelmetlen voltam, hiányzott már Harry, de ugye ő a fejébe vette, hogy kárt tesz a babánkba. És, amit ő a fejébe vett, azt nagyon nehéz volt onnan kiverni.
Másik keze a lábam közé siklott és óvatosan simított végig a nőiességemen. Hátra döntöttem a fejem Harry vállára, mire ő még inkább mozgatta a kezét körkörösen az ölemen. Nagyokat sóhajtottam, éreztem, hogy egyre jobban nőtt bennem a vágy Harry iránt, ha ez még lehetséges volt. Harry belemosolygott a vállamba, amitől morcos lettem. Hogy képes ennyire türelmes és nyugodt lenni?

- Harry. – motyogtam halkan. Képtelen voltam rendesen beszélni, annyira hatalmába kerített a mámor.
- Hm? Mit szeretnél? – suttogta a fülembe. – Az ujjamat? – morogta olyan rekedt hangon, amitől végig futott a hátamon a jóleső borzongás. – Mert én nem szeretném, ha a kezemtől mennél el. Annyira szeretnék már benned lenni. – csókolta meg a vállamat, majd közelebb húzott magához. Rá kellett jönnöm, nem csak engem emészt fel a vágy, hanem őt is. Erekciója erősen nyomódott a derekamhoz.
- Harry, kérlek… Ne húzd már az agyam! – nyöszörögtem, mire Harry belekuncogott a bőrömbe. Örülök, hogy ennyire szórakoztató vagyok, de majd’ felgyulladtam már Harry-ért.

Harry úgy helyezkedett velem együtt, hogy kényelmes legyen mindkettőnk, azaz mindhármunknak. Kezemmel megtámaszkodtam a kád szélén, pocakom beleért a vízbe, annak ellenére is, hogy térdeltem. Harry a csípőmnél fogva feljebb húzta a fenekemet és azonnal nekem nyomódott. Már ettől hangosan ziháltam. Türelmetlenség, vágy és mérhetetlen szerelem keveredett és fokozódott bennem.

- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig a gerincemen. – És még egy kisbabával is megajándékozol engem. Csak engem. – csókolta meg a tarkómat. A kontyomból kiszabadult néhány hajszál, ami csiklandozott. De ez csak még inkább az őrületbe kergetett. – Lassan szeretnélek kiélvezni téged. – motyogta a fülembe és a férfiasságát végig húzta rajtam, amitől megremegtem. Talán könnyebbülést vártam azzal, hogy szorítottam a kád peremét.
- Harry… Ne szóra… - fojtotta belém a szót, ahogy lassan belém csúszott. Nem mozdult meg, csak előre hajolt és az én kezem mellett támaszkodott meg.
- Nem szórakozok Ro, hanem örömet okozok neked és magamnak is. – vette fogai közé a fülcimpámat. Most máshogy viselkedett, de nem furcsálltam, hisz’ hónapok óta nem voltunk így együtt. Más hogy viselkedett, de nem volt türelmetlen. – Annyira imádom, hogy nem kell az óvszerrel vacakolni. – húzta végig a nyelvét a fülem mögött.

Lassan kihúzódott belőlem, majd újra visszacsúszott. Őrült lassú tempóban mozgott. Nem tudtam eldönteni, hogy a babánk miatt vagy csak így akarja minél élvezetesebbé tenni az együttlétünket. Hangosan nyögtem fel, amikor olyan pontot érintett bennem, amit csak Harry ismert a testemben.
Kezdtem kikészülni attól, hogy Harry ennyire jól ismerte a testemet és minden apró kis jelemet, mert ahogy észrevette, hogy majdnem elér az orgazmus, váltott. Teljesen más ritmusban mozgatta a csípőjét. Egyszerűen kikészített.

- Harry. – nyöszörögtem, amikor újra éreztem az érzést épülni magamban, amit eddig Harry mindig elhessegetett tőlem.
- Annyira imádom, amikor így nyögöd a nevemet. – morogta a fülembe. Tenyerem a kezére csúszott és azt szorongattam. – Tudom, hogy mindjárt elmész, ahogy én is. – szívta meg a tarkómon a bőrömet. Harry rekedtes nyögést hallatott, ahogy ellene nyomtam a fenekemet, így erősebben, mégis kellemesen csapódott belém újra.
- Csókolj meg! Kérlek! – fordítottam oldalra a fejemet, Harry pedig teljesítette is a kérésemet. Vadul csókoltuk meg egymást és szinte ez volt a végszó a testünk számára. Ahogy Harry kicsit előre hajolt, én úgy robbantam körülötte. Pár másodperc leforgása alatt pedig megéreztem magamban az ő örömét is.
- Annyira szeretlek. – motyogta Harry, és talán még ő sem fogta fel, mit is mondott. Talán csak véletlenül csúszott ki a száján. – Igen, határozottan szeretlek. – puszilta meg a halántékomat. Ez már biztos, hogy nem véletlen volt. Félve pillantottam rá. Biztos voltam, abban, amit érzek, de kimondani mégis félelmetes volt. Hisz’ az már egy fél elkötelezettség. – Neked nem kell kimondanod. – puszilt meg újra és lassan kihúzódott belőlem. Ahogy rá pillantottam, láttam a csalódottságot a szemében.

Harry hátra dőlt a kádban, engem magával húzva. Nem szóltunk a másikhoz, Harry szomorú volt, amiért én nem mondtam neki azt a bizonyos szót, én pedig haragudtam magamra, amiért nem tudtam kimondani azt az eget rengetően fontos szót. Éreztem, és tudtam, hogy mit érzek Harry iránt, kimondani viszont még sosem mondtam ki neki.
Néhány perc néma ücsörgés után megmosakodtunk és mentünk is az ágyunkba. Szótlanok voltunk. Nem akartam firtatni a dolgot, ezért gyorsan ágyba bújtam, Harry pedig követte a példámat.
Sokáig csak csendben feküdtem az ágyban, nem tudtam elaludni, csak rágódtam a kimondatlan szavamon. Olyan könnyű, hisz’ mindenki mondogatja szinte mindenkinek. Akkor nekem miért olyan nehéz? Talán csak túldramatizálom, hiszen csak egy szó, sokkal többet számít az érzés.

- Szeretlek Harry! – suttogtam, miközben feljebb nyomtam magam, hogy lássam az arcát. Nyomtam egy puszit a bőrére, majd a nyakához nyomtam az arcomat és már sokkal jobban ment az alvás.

***

Harry az anyukája felé tartva nem nagyon beszélt velem. Valószínűleg azért, mert még mindig haragudott, azért, hogy nem mondtam ki neki, hogy szeretem. Amit valójában megtettem, csak aludt közben, de ugye erről ő nem tud.
Amikor odaértünk akkor is csak annyit mondott, hogy majd ő viszi a táskáinkat, és már előre is ment. Azért az ajtóban megvárt, amit Anne hamar ki is tárt előttünk. Vagy jól időzített, vagy már az ablakban ülve figyelte, mikor tűnik fel Harry kocsija.

- Végre itt vagytok! Már nagyon vártunk benneteket! – ujjongott Anne. Hasonlóan örült, amikor Harry elmondta neki, hogy kisbabánk lesz. Ki volt hangosítva a telefon, így mindent hallottam.
- Szia, anya! – mosolygott Harry aranyosan. Talán csak ez volt a baja, izgult, hisz’ most találkozik először az anyukájával, amióta kiderült, hogy babát várok.
- Szia, Kisfiam! – ölelte meg, azután pedig engem. – Rose. Csodásan nézel ki. Teljesen kivirultál. – mosolygott rám Anne. Mindenki ezt mondta az utóbbi időben.
- Harry! Végre! Ugye, itt van Rose is? – szaladt le a lépcsőn Gemma. Úgy néz ki, itt is nagy szenzáció vagyok. Alig nőtt még a pocakom, de máris a figyelem középpontjában találtam magam.
- Szia, Gemma! – köszöntem, de már is egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Annyira vártam, hogy lássalak. – nevetgélt Gemma. Hirtelen túl sok volt ez az egész. – Titeket. Természetesen téged is Harry. – ugrott az öccse nyakába is. Örültem, hogy kicsit elterelődik rólam a figyelem. – Na, de meséljetek el mindent! Fiú, ugye fiú a baba? Mikor fogsz szülni? És hogyan? – kész, ennyi volt a nyugalomból. Újra és újra ugyanazok a kérdéseket kaptam meg.
- Gemma, nyugi. Még be sem mentünk. Ha feltűnt volna, még az ajtóban állunk. – nyugtatta Harry a nővérét, aki csak sóhajtott egyet és ott is hagyott minket. Ahogy gondoltam, a nappaliba ment.

Egy hosszas beszélgetés után, ebédeltünk. Személy szerint, a napnak ezt a részét vártam a legjobban. Amióta a pocakomban növekedett a kis élet, azóta mindegy volt mit tettek elém, én eltüntettem. Már szó szerint vetekedtem Horan étvágyával. Ami viszont furcsa volt, hogy alig híztam pár kilót.

- Hallottam, amit egyik éjjel mondtál nekem. – mondta Harry, amikor elfoglaltuk a szobáját. Azonnal megállt a kezem a mozgásban. A haját birizgáltam, amíg ő próbált kapcsolatba lépni a babánkkal a pocakomon keresztül. – És nagyon örülök neki. – emelte fel a fejét a hasamról. Nyomott egy kis puszit a számra. Akkor ezért volt olyan furcsa, halott, amikor vallomást tettem neki. – Szeretlek. – puszilta meg az orrom hegyét.
- Én csak… Tudod… - makogtam, mintha csak érettségiztem volna és olyan tételt húztam volna ki, amiről azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák.
- Tudom, idővel majd könnyebben ki tudod mondani ezt a szót. – puszilta meg az arcom. – Semmi gond Ro. – csúszott le megint a pocakommal egy vonalba.
- Amúgy mit vársz Harry, hogy majd válaszolni fog. – nevettem fel, amikor újra a hasamra tapasztotta a fülét és egy ponton cirógatta a bőrömet. Amióta csak kiderült, hogy babánk lesz, Harry mindig felgyűrte esténként a pólómat és beszélt a babához, vagy csak simogatta a pocakomat.
- Tudom, hogy hall és érzi, hogy simogatom a pocakodat. – motyogta. – Hé, Pocak! Kopogj kettőt, ha kislány vagy. – beszélt a bőrömre, mintha csak telefonálna.
- Harry, egy részt, ő még eddig nem mozgott, ne várj csodát. Másodszor pedig, szerintem, azt sem tudja, hogy mi a különbség a fiúk és a lányok között. Harmad részt, ott voltunk ma az orvosnál, ő megmondta volna, hogy milyen nemű, csak mi nem szerettük volna megtudni. – magyaráztam, de Harry nem is figyelt rám. Jobban lekötötte, hogy kis puszikat nyomjon a bőrömre.
- Akkor úgy mondom Hercegnőm, ha nem fityeg semmi a lábad között, legalább egy picit mozdulj meg. – nyomott egy puszit a köldökömre. – Most komolyan Ro, nem lenne izgalmas, ha tudnánk. De ne aggódj, majd a kis Hercegnőm elárulja nekem, hogy lány. – cirógatta meg az oldalamat.
- Majd elmondom a Hercegemnek, hogy le Hercegnőzted, amikor még pocaklakó volt. – nevettem fel. Harry morcosan nézett fel rám, amin még inkább nevetgélni kezdtem, de hamar abba hagytam, amikor valami furcsát vettem észre. – Harry. – motyogtam.
- Mi az Ro? – kérdezte aggódva, amikor nem mondtam semmit, csak mozdulatlanul feküdtem.
- Megmozdult. Nézd! – tettem oda a kezét, ahol legutóbb éreztem a babát. – Érzed? Ez ő. – mosolyodtam el, és még a könnyem is kicsordult, ahogy éreztem a csiklandós érzést, amit a kis babánk okozott.
- Ez csodálatos. – nyomott óvatosan puszit a hasamra Harry. Körülbelül ugyanannyira meghatódott, mint én.

Egész este mozgott a mi kis csodánk. De egyáltalán nem bántam, imádtam az érzést. Harry pedig úgy aludt el, hogy a hasamon volt a keze és meglepően csak ott ficánkolt a babánk, ahol Harry tenyere melegítette a bőrömet. Már most különleges kapcsolat van közöttük.

***

Ahogy mindig az idő most is haladt, az utolsó hónapba léptünk a mi kicsikénkkel. A pocakom mondhatni hatalmas lett. Legalább is a hónapokkal ez előtthöz képest. Most már oda jutottunk el, hogy a cipőmet is nehézkesen tudtam felvenni, még jobban kívánós lettem, és szörnyen ingerült.
Már számoltam vissza a napokat, amikorra kiírt az orvos. Türelmetlenül vártam a napot, amikor világra hozom a mi kicsikénket. Harry és a fiúk, beleértve apát már teljesen berendezték a babaszobát mindkét házban. Apa ragaszkodott hozzá, hogy nála is legyen egy gyerekszoba.
Mivel mindenki meg volt győződve róla, hogy még úgy is van vissza két hetem, így lazán beülnek a nappaliba a tv elé és meccset néznek. Mondanom sem kell, untam az egészet, mert én váltig állítottam, hogy ma lesz az a pillanat. Nem érdekelt, mit mondott az orvos, én éreztem, hogy ma lesz az a nap.
A konyhában pakoltam fel egy hatalmas tálcát mindenféle finomsággal, amit aztán a szobámban fogok elfogyasztani, mert nekem aztán nem volt kedvem hallgatni a fiúk szurkolását.
Egész nap, majd széthasadt mindenem, legalább is úgy éreztem. Fájt a bokám, a derekam, a hátam, szóval mindenem, de ahogy felemeltem a tálcát, azonnal le is dobtam a pultra, amit persze senki sem vett észre. A hasamba éles fájdalom csapott, el sem tudtam képzelni, hogy ez ennyire és ilyen hirtelen kezd fájni. Kibotorkáltam a nappaliig, ahol épp mindenki felugrott, mert valaki gólt rúgott vagy tudom is én.

- Harry. – mondtam halkan a nevet, amitől vártam valamiféle segítséget, holott ez most az én játszmám lesz. Azon kívül, hogy Harry fogja a kezemet, nem tud többet tenni. – Harry! – mondtam sokkal-sokkal hangosabban, mire mindenki rám kapta a tekintetét. – Itt az idő. Menni kell! – mondtam a pólómat gyűrögetve a fájdalomtól. Hú, de sürgős lett a pocaklakómnak.
- Mi? – huppant vissza Harry a kanapéra megdöbbenésétől.
- Ne ülj már le! Menni kell! Gyerünk! – adta ki a parancsot Tomlinson, ami engem is meglepett. Azt hiszem, mindannyiunk közül, ő a leghiggadtabb és legmegfontoltabb. – Harry, Jack, és én megyünk Harry kocsijával. A többiek a másik autóval. – jelentette ki, én pedig csak hagytam, hogy minden menjen a maga rendjében.

Tomlinson meglepően nyugodtan vezetett, apa és Harry pedig szorították a kezemet, azzal is nyugtatva. Várjunk! Ennek nem fordítva kéne lennie? Nekem kéne szorongatnom az ő kezüket és nem fordítva.
Mire megérkeztünk a kórházba, rólam már folyt a víz, de igyekeztem helyesen, ahogy tanították venni a levegőt. Harry, mint egy őrült, úgy kerített elő rögtön legalább tíz orvost és legalább ugyanennyi nővért. Még a sürgősségiről is hozott kettő asszisztenst. Abszolút ideges volt.
Ahogy gondoltam. Pár órával később, de még azon a napon világra hoztam a mi kis csodánkat. Egyáltalán nem közhely az, hogy amikor felsír a babánk, egyszerűen megváltozik a világ számunkra.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

23. fejezet - Később.

Sziasztok!

Mivel tegnap elmaradt, de ezt a csoportban írtam is, ma pótlom a hiányosságokat. :) 

Először is köszönöm szépen a komikat, hozzászólásokat, lájkokat, üzeneteket, csoportba lépést Patsy McCloud, Annamary, Klaudia Hipeller, Petra Lövei, Zsófia Angyal, Lipták Lilla, Georgina Antal, Tokaji Emese, Yvette Czéh, Noah Alexander, Sofiaa Evans, Alexandra Anasztázia Illés, Nóra Polányi, Merci Jaskó, Niki Nikoletta Molnár, Viktória Váncsa, Szűcs Vivien, Kira Koczó, Zsófia Szendrei, Sára Varga, Nemeskéri Norma Éva, Ruzsik Niobé, Vivien Dudás, Melitta Tamara Mészáros, Jánocsik Viktória, Vivien Kiss, H Styles Fandom. Nagy ölelést Nektek! :) 

A részről nem mondok semmit, remélem tetszeni fog. Ne felejtsetek nyomot hagyni magatok után! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.  

ROSE GRAHAM

Sosem gondoltam volna, hogy Zayn képes lesz így átverni engem. Ez aljas húzás volt tőle és még most sem értem, miért tette.
Fél napja egy szobába vagyok zárva. Eddig csak egyszer jött be Brandon. Hozott be enni, amit természetesen nem ettem meg. A tányér alatt csúsztatott be egy kis üzenetet, hogy minél előbb hívja Harry-t. Remélni mertem, hogy tényleg, minél előbb szabadulok innen, mert igazából nem tudom, miért is raboltak el.

- Felébredtél? - jött be Zayn a szobába.
- Nem. - morogtam. Most mit jó pofizik itt?
- Kérsz reggelit? - nézett rám barátságosan. Meg a frászt!
- Tőled nem kell semmi. - ültem az ágy szélére. - Egyáltalán miért raboltatok el?
- Gery-nek te kellesz és a hatalom. Én pedig fájdalmat akarok okozni a nagybátyádnak. - rántotta meg a vállát. - El tudod képzelni, hogy milyen érzés, amikor úgy kell menekülnöd, mint egy büdös kutyának? Hogy is lenne fogalmad róla. - horkantott fel. Szóval, egy újabb bosszú apám irányába, amit én szívok meg.
- Jaj, hagyjuk már ezt. Akkor miért nem vele beszéled meg? Miért mindig engem rabolnak el, akarnak megölni és a többi? Állj oda apám elé és légy tökös. Engem pedig vigyél haza. - jelentettem ki. Zayn szemei elkerekedtek, már azt hittem, el fog ájulni.
- Az apád? Jack az apád? - kérdezte meghökkenve Zayn.
- És, ha igen, akkor mi van? - igyekeztem kivágni magam, hogy teljesen természetesen hasson ez az infó.
- Elmondtad már a menetrendet neki? - rontott be Gery is a szobába. Remek! Egy idiótával több.
- Miféle menetrend, faszfej?! - morogtam. Gery felém lépett, majd a hajamba markolt.
- Azt ajánlom, tartsd kordában a nyelved, legalább is, amíg nem engedem az ellenkezőjét. - vigyorgott perverz fejjel Gery.
- Meg a nagy francokat! Elraboltok és még utasítgattok is? - háborodtam fel. Egy pillanatra sem hagytam, hogy meglássák az arcomon a fájdalmat vagy a félelmet.
- Hamarosan jogosan fogom tenni. - nevetett fel Gery. - Világosítsd fel Zayn! - lökött le az ágyra, majd nekitámaszkodott a komódnak.
- Ma délután Gery és te egybekeltek. - jelentette ki Zayn, mintha csak egy étteremben a napi menüt olvasta volna fel.
- Meg a fa... Aztán mégis, hogy gondoltad? Nem egyezek bele semmibe, szóval nincs esküvő se. - köptem a szavakat Gery-nek, aki öntelten vigyorgott.
- Bele fogsz egyezni bármibe, amit kérek tőled, különben Styles meghal. - rántotta meg a vállát. - De, ha esetleg makacskodnál, akkor már kész vannak a papírok és a befolyásom is megvan hozzá, hogy ott legyen rajtuk az aláírásod. Így vagy úgy, de a feleségem leszel. - nevetett fel. Grimaszoltam egyet.
- Blöffölsz. Harry közelébe sem jutsz. Túl fog járni az eszeden és jól seggbe fog rúgni. - mondtam nyugodtan. Látszott az arcán, hogy igazam van és kamuzik Harry-vel kapcsolatban.
- Úgy gondolod? A helyedben, nem húznám ki a gyufát, befolyásosabb vagyok, mint gondolnád. - jelentette ki Gery. Feljebb csúszott az egyik szemöldököm.
- Ha annyira befolyásos vagy, miért akarod még Jack vagyonát is? - kérdeztem. Direkt mondtam apa keresztnevét, nem kell mindenkinek tudnia ezt a gyengepontomat. Reménykedtem benne, hogy Zayn sem árul el.
- Pénzből sosem lehet elég, ezt jegyezd meg. A hatalom és tekintély pedig jót tesz a lelki békémnek. - mosolygott Gery. - És, ha mindezek mellé, megtehetem, hogy nőt és feleséget szerzek, miért ne tenném meg? - nézett rám, de úgy, mint egy idiótára.
- Hát pajtás, te komoly problémákkal küzdhetsz, mert hogy egy épelméjű ember nem így gondolkodik, az biztos. Komolyan őrült vagy! - fintorogtam. Gery ellökte magát a szekrénytől és közelebb lépett hozzám.
- Lehet, hogy őrült vagyok, de emlékeztet valakire ez az őrültség. Megmondjam, kire? - guggolt le elém Gery. - A te drága nagybátyádra. Képes volt kinyírni a saját testvérét, csak hogy át vehesse a helyét. Azt elmesélte? Na, és azt, hogy utána az anyádat is meg akarta szerezni magának? Sőt, téged és anyád másik fattyát is képes lett volna sajátjaként felnevelni?! Csak anyád elszökött, téged itt hagyva maga után. - húzta győztes vigyorra ajkát. Ez is kamu. Manipulálni akar a családom ellen.
- Barátom, nagyon közel állsz hozzá, hogy tökön rúgjalak. - pillantottam le a lábamra, ami pont a lába között foglalt helyet.
- Azt hiszem, meg kell neked tanítanom a házam szabályait. - egyenesedett ki Gery. - Zayn, menj ki! - utasította a fiút. Zayn rám pillantott, majd sajnálva magamra hagyott ezzel az őrülttel a szobában. - Szóval, vannak szabályaim, nem sok és nem megjegyezhetetlenek. Első, én vagyok a főnök. Második, az van, amit én mondok. Harmadik, ha ellenállsz a parancsomnak vagy megszeged a kérésemet megjárod. Negyedik, itt minden az enyém, beleértve az élő és élettelen tárgyakat. - mutogatta az ujjain, hogy hánynál tart. Legszívesebben arcon köptem volna. - Egyelőre ennyi. Ha még eszembe jut valami, tudatni fogom veled. Jól jegyezd meg, először szóban figyelmeztetek, de aztán könnyen eljár a kezem. - indult az ajtó felé, de én nem tudtam befogni a számat. Az "esküvő" előtt csak nem ver péppé.
- Ennél nagyobb faszságokat más nem is tud kitalálni. – Ugrottam fel az ágyról és csóváltam meg lesajnálóan a fejem.
- Figyelmeztettelek. - fordult vissza felém, de szinte abban a pillanatban kerültem az ágyba, égő arccal. Olyan pofont lekevert, hogy szerintem még életemben nem kaptam ilyet és ekkorát. - Azt kértem, hódolj be. Ehelyett te makacskodsz. - rázta meg a fejét. Remélem, ezek után, tudni fogod, hol a helyed.
- Egy utolsó mocskos féreg vagy! A legalja, ha egy férfi megüt egy nőt. De ebben a szobában nincs is férfi, ugyebár. - keltem fel az ágyról és határozottan néztem a szemeibe, de nem kellett volna ennyire idegesítenem. Tenyere újra csattant az arcomon, de most az ágy melletti szekrénynek estem neki. A bordám megadóan tiltakozott, de ezt egy pillanatra sem mutattam meg neki. - Még szerencse, hogy nem lesz esküvő, különben elég csúnyán mutatnánk egymás mellett. Egy faszfej és egy szétvert képű menyasszony. - ráztam meg a fejem és újra kihúztam magam.
- Felőlem törött kézzel, lábbal, monoklival is állhatsz az oltárnál. És hidd el, senkit sem fog zavarni, ha én úgy akarom. - sújtott le újra, de most már az öklével. Gyűrűjei felsértették az arcomat.

Éreztem a vér ízét a számban és lassan elhomályosult minden. Nem tudtam eldönteni, hogy a könnyeim vagy a vérem miatt nem látok rendesen. Többször bevágtam a fejem ide-oda. A komódba, az ágy sarkába, vagy a padlóba.
Újra és újra lecsapott az öklével és egyre jobban fájt minden porcikám.

- Tudod ez a különbség a nagybátyád és köztem. Én szeretem magam elvégezni a piszkos munkát, míg ő mással végezteti el. - törölte meg a gyűrűjeit egy zsebkendővel. Azt a finnyás mindenit.
- Neki van tartása, de egy gerinctelen csúszómászótól, mint te, mit is várhatunk. - sóhajtottam fel.
- A helyedben befognám, ha nem akarod, hogy félholtra verjelek. – markolt újra a hajamba és erősen húzta a tincseimet. Felhúztam volna a szemöldökömet, ha nem fájt volna annyira az arcom. - Ügyes vagy! Később találkozunk Édesem. - mosolygott rám. Meg a frászt! Találkozzon veled a hóhér! Egy pillanat alatt maradtam egyedül és körülbelül ugyanennyi idő telt el, amíg Zayn guggolt előttem és próbált az ágyra ültetni.
- Jesszusom, hozok neked valamit. Borogatást, jeget. Vagy mire van szükséged? - söpörte ki a hajamat az arcomból.
- Tőled nem kell semmi! Bosszút akartál állni az apámon? Fájdalmat akartál okozni neki? Hát, baromira mellényúltál, te kibaszott idióta! Ne érj hozzám! - löktem le a kezét az arcomtól.
- Miért nem működsz együtt? Vagy legalább tartod csukva a szád? Innen már úgy sem szabadulsz. - sóhajtott fel Zayn. Felállt és az ajtó felé indult.
- Azt mondom, hogy délután ki fognak herélni. Te nem tiltakozol foggal-körömmel ellene? Mert én most ezt érzem. Nem leszek egy ekkora tahó felesége! - szóltam utána. - Amúgy pedig Harry meg fog menteni! Titeket pedig szemrebbenés nélkül lő, majd fejbe! - Zayn egy pillanatra megállt, majd csak a zár kattanását hallottan, ahogy a túl oldalon bezárta az ajtót.

A fürdőbe mentem, hogy lemossam az arcomat. A tükörbe nézve elborzadtam. A szemöldököm, a szám felszakadt, az arccsontomat egy vágás csúfította. A homlokomat zúzódás borította.
Nagyon reméltem, hogy Harry mihamarabb megtalál.

***

Brandon dél körül hozott ebédet, de egy falatot sem ettem. Nem is tudtam volna, mert letörött az egyik fogam Gery miatt, de amúgy sem akartam enni. Majd otthon eszek Harry-vel és a többiekkel együtt. De mikor jön már Harry?
Brandon-nek nem volt ideje felhívni Harry-t, mert Gery és Zayn felváltva tartották fel. Nagyon remélem, hogy az esküvőig képes lesz öt percre elbújni és telefonálni.
Délután háromkor Gery rám akart erőszakolni egy fehér ruhát, de széttéptem, már amennyire tudtam. Nekem már úgy is mindegy. Brandon nem tudta felhívni Harry-t. Ez azt jelenti, hogy itt a vége! Minden úgy lesz, ahogy Gery eltervezte, elvesz és az övé lesz minden hatalom, mivel apa családtagjaként, részesedést kap.

- Tényleg nagyon sajnálom. - suttogta Brandon és letörölte a vért az arcomról. Gery a ruha miatt újabb csapást mért az arcomra. Nem szóltam semmit. Mit mondhattam volna? Hogy nincs semmi gond? Hát van! Én nem akarok itt lenni, nem akarok Gery felesége lenni!
- Készen van már? - kopogott az ajtón Gery. Nem is kopogott, dörömbölt.
- Öhm... - nézett rám Brandon. - Igen, de a ruha menthetetlen. - mondta sajnálva. Milyen érdekes, Brandon megerőszakolt, most mégis egyedül rá számíthattam. Milyen furcsa egy játék az élet.
- A ruha nem érdekel, csak igyekezzetek már! - sürgetett minket Gery. Most igazán, nem mindegy, hogy tíz percet még ücsörgök? Úgy szédülök, hogy abban sem vagyok biztos, hogy talpon bírok maradni.
- Mehetünk? – kérdezte Brandon halkan. Megráztam a fejemet. Abszolút nem éreztem jól magam. Hányingerem volt, szédültem, és úgy éreztem, menten elájulok.
- Rosszul vagyok. Komolyan rosszul vagyok. – nyeltem nagyot. Brandon eltűrte a hajamat az arcomtól és kicsit felemelte a fejemet.
- Azt hiszem, agyrázkódása van. – mondta hangosabban Brandon, hogy Gery meghallja. Gery feltépte az ajtót, azt sem tudom, miért ment ki. Talán, hogy lenyugodjon az a kicseszett elmebeteg agya.
- Valamit csinálj vele, legalább, amíg ez az egész lezajlik, utána elviszem orvoshoz. – morogta Gery, ahogy végig nézett rajtam és meggyőződött róla, tényleg nem érzem jól magam.
- Szerintem, ahogy lábra áll, össze fog esni. – rázta meg lemondóan a fejét Brandon. Én is így gondolom.
- Nem érdekel, akkor is csinálj vele valamit! – jelentette ki Gery. – Csak tedd be a kocsiba és induljunk végre! – parancsolt rá Brandon-re, aki óvatosan megfogott és az ölében levitt a kocsiig. Ahogy Brandon tartott a kezében, amíg kinyitotta az autó hátsó ajtaját, meg mertem volna esküdni, hogy Harry-t láttam. Kicsit messzebb tőlünk, de hamar kámforrá vált ez a kép.

Brandon beült hátra, fejem a lábán pihent, míg Zayn vezetett, Gery pedig az anyósülésen foglalt helyet. Minden egyes lassításnál vagy gyorsításnál, majd’ kidobtam a taccsot. Az oldalam szúrt, valószínűleg eltört egy-két bordám. A fejem zúgott, és kezdtem teljesen elveszteni a jelent.
A következő pillanatban Brandon kivett az autóból és egy hatalmas épület felé cipelt. Nem tudtam mit tenni, teljesen elhatalmasodott felettem a fájdalom. Nem is foglalkoztam semmivel, átadtam magam a sötétségnek, úgy sem akadályozhatom meg, hogy mi történik. A sorsom más kezében van és el van döntve.
Lehunytam a könnyes szemeimet és vártam, hogy talán amikor újra kinyitom, kiderül, hogy ez csak egy rossz álom volt.

***

Fájdalmasan fújtam ki a levegőmet, ami a tüdőmben volt. Szemhéjaimat nem nyitottam ki. Nem akartam szembesülni azzal a ténnyel, hogy Gery felesége vagyok. Megremegett az állam, ahogy a sírás határára kerültem. Ahogy újra és újra szembesítettem magam a sorsommal. Aztán a könnyem kibuggyant a csukott szemeimből. Végig folyt a bőrömön és a párnán koppant.

- Ro! Hé, nyisd ki a szemed! Itt vagyok. – suttogta rekedtes hangon. Felfigyeltem a külvilágra. Gépek pityegése, több sóhaj keveredése. Én nem Gery-nél vagyok. Sőt! Gery nincs is itt.
- Harry? – nyitottam ki lassan a szememet. Féltem, hogy csak képzelődöm, de ahogy megláttam aggódó zöld szemeit, azonnal rájöttem, ez a valóság. Biztonságban vagyok Harry-vel, mert megmentett.
- Igen. Itt vagyok. – puszilta meg az kezemet. – Fáj valamid? Kérjek fájdalomcsillapítót? – nézett rám nagy szemeivel aggódva. Megráztam volna a fejemet, de azonnal belenyilallt a fájdalom az egész lényembe.
- Harry, ezt… Amúgy… Öhm… Nem lehet… Tudod… - motyogott a háttérben Payne. Összehúztam a szemöldökeimet, de akkor újra fájdalom hasított az arcomba. Megtapogattam, gondolom összevarrták már a sebeimet.
- Harry, mi történt? Hogy kerültem ide a… A kórházba? – támasztottam neki a fejemet a párnának.
- Lefüleltük Gery-t és megtaláltunk. – mosolygott rám. – A templomból úgy hoztunk el ide, akkor már eszméletlen voltál. – motyogta. – Annyira aggódtam érted és amikor… - csuklott el a hangja. – Gery-t elintéztük, de Zayn lelépett megint. De nem kell aggódnod, ő már soha többet nem bánthat, vigyázunk rád és… - simogatta a kezemet, az ujjaimat és közben a szememet vizslatta.
- Harry, mond el neki. Joga van tudnia. – szólalt meg Horan a falnak támaszkodva. Mégis miről van szó?
- Később. – jelentette ki Harry. Zavart, hogy megint nem tudok valamit. Semmit sem tudatnak velem, pedig megint rólam van szó. Legalább is valószínű.
- Harry? – néztem rá kérdőn. Harry sóhajtott egy nagyot és mondott volna valamit, de aztán csendben maradt.
- Később mindent elmondok. – puszilta meg a kézfejemet. Ahogy ránéztem, bólintottam egyet. Bíztam benne, így megint lehunytam a szemeimet és szinte azonnal elaludtam.

***

Pár nap után elhagytam a kórházat és apánál lábadoztam tovább. Ragaszkodott hozzá, hogy nála legyek. Harry még nem mondott semmit, arról, amit elvileg el kéne mondania. Apa meglepően szívéjes és körbeugrál már két napja, ami jól esik, de megijeszt. Abszolút, fura mindenki, azóta, amióta itt vagyok. Két napja, mindenki rajongásszerűen lébecolt körülöttem, amit nem értek.
Amikor Harry elhaladt előttem, mindig akaratosan néztem rá, hogy mondjon már valamit. Kikészített, hogy mindenki tud mindent, én viszont semmit, miközben éreztem, hogy sok köze van hozzám a dolognak.

- Harry. Elmondanád, hogy mégis mi a fene folyik itt körülöttem? Mi az, amit tudnom kell? – ugrottam fel a kanapéról, majdnem átesve a kisasztalon, hogy megállítsam Harry-t, aki épp csak a fejét bedugta az ajtón, hogy leellenőrizze, minden rendben van-e velem.
- Később. Mondjuk, holnap, jó? – nézett rám, majd a kezemre, ami a karjába kapaszkodott. Megráztam a fejemet, pedig még mindig sajgott hirtelen mozgásra.
- Nem, Harry! Most! Tudni akarom! – mondtam erélyesen. Még magam is meglepődtem, milyen fennhangon szólaltam meg.
- Üljünk le! – húzott a kanapé felé. Oldalazva haladtam, végre fény derül az igazságra. Ezt vártam napok óta.
- Szóval? Harry, gyerünk már! – mondtam türelmetlenül. Elmosolyodott rajtam, és azon, hogy mennyire izgulok.
- Jó, szóval… Magam sem tudom, hogy történt… De terhes vagy. Tőlem vagy terhes körülbelül három, négy hetes, szóval a karácsonykor történtekkor eshetett meg a dolog. – mondta halkan. Kereste a szavakat, hogy hogyan közölje, az én szám pedig tátva maradt. Talán még pislogni sem pislogtam a hallottak miatt.
- Mi történt? Mit csináltál Styles?! – rángatott vissza a jelenbe apa hangja. Felnéztem apára, majd Harry-re.
- Elmondtam neki, hogy terhes. – mondta halkan, közben engem figyelt. Apa furcsán méregetett. Szóval ezért hordozott mindenki a tenyerén mostanság?

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy mindenre számítottam, de erre nem. Ez annyira váratlanul ért, mintha most repülő kutyák lebegnének a fejem mellett. Erre még álmomban sem mertem gondolni. Minden megfordult a fejemben, de ez, hogy terhes vagyok, méghozzá Harry-től, ez nem.
Szótlanul ültem és gondolkoztam, hogy mégis mi lesz velem, velünk így. Arra jutottam, hogy ennek a kis srácnak lesz a világon a legjobb dolga. Szeretetben, teljes családban fog felnőni.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET