Rose Graham:
Ahogy a híreket meghallottam, azonnal hívtam Styles-t, aki nem volt elérhető. Hívtam a srácokat, hogy mit tudnak, de nyilván semmit. Hívtam kórházakat, de információt nem adhattak ki, ahogy a rendőrségen sem.
Fortyogtam a dühtől, amiért nem tudok semmit. Semmit Styles-ról, aki mellesleg a gyerekem apja, a szerelmem.
Aztán eltelt pontosan huszonhat óra, amikor Styles felhívott. Vagy inkább vissza, mivel vagy 8000-szer hívtam már mindhiába.
- Szia Ro! - szólt a telefonba halkan.
- Szia!? Szia Ro!? Ennyi telik tőled? Az elmúlt két napban nem tudtam rólad semmit! Mégis mit képzeltél? A lányod az elmúlt két napban szinte egész nap pityereg! - kiabáltam a telefonba, mint egy fél őrült. Jó volt hallani a hangját, de nagyon pipa voltam, amiért megijesztett.
- Ro, ehhez nincs kedvem. Mindent elmagyarázok, csak előbb gyere ki értem a repülőtérre. - köpni-nyelni nem tudtam. Két napig nem tudok róla semmit, aztán felhív, hogy itthon van.
- Mond csak, teljesen hülye vagy?! - vágtam rá azonnal. - Mikor kell érted mennem?
- Mondjuk úgy most. - flegmázott most már Styles is.
- Rendben. Mindjárt indulok. - bólintottam. Nori-ért is el kell mennem egy óra múlva az oviba,, hogy aztán balettra cipeljem. Nincs más dolgom, mint egész nap kocsikázni és harminc gyereket néznem, ahogy szanaszét hajtogatják magukat. De hát, egy szuperhős vagyok!
- Kösz! - beszélt még mindig nem törődöm hangon Styles.
- Igazán nincs mit, uram és parancsolóm. - húztam össze a szemöldökeimet. Styles sóhajtott egy nagyot és abban a pillanatban megbántam az eddigi összes szavamat. - Styles! - szóltam szinte némán a telefonba. - Szeretlek!
- Én is szeretlek! - mondta már sokkal Styles-osabb hangnemben. - Kint várlak, elég ha megállsz a kocsival a bejáratnál.
- Rendben. Mindjárt ott vagyok. Szia! - bontottam a vonalat.
Út közben kihangosítva felhívtam mindenkit, hogy Harry jól van. Életben van és abban is marad. És már meg is érkeztem a reptérre. Lassan gurultam végig a járókelők sokasága mellett, hogy észrevegyem Harry-t.
Hamar sikerült megtalálnom, de valami nem volt rendben vele. A testtartása más volt, az arca gondterhelt. Egyáltalán nem tetszett.
- Szia! - köszöntem neki, amikor beszállt mellém az autóba.
- Szia! - válaszolt. Semmi puszi, csók. Nem értettem a viselkedését. Ennyire megbánthattam?
- Valami baj van? Vagyis tudom, hogy mi történt, hogy Jenner nővérét kirabolták. Ezen kívül mi a baj? Fura vagy. - pillantottam rá, miután kikanyarodtam az útra.
- Otthon megbeszéljük. - mondta röviden és tömören.
Egész úton nem beszéltünk. És otthon sem. Felment lezuhanyzott, felvett egy melegítőt és kerülgetett. Volt pár pillanat, amikor megállt és csal bámult rám, majd hatalmas sóhajjal ott hagyott.
Az egy óra hamar eltelt, bár így egy örökké valóságnak tűnt. Mennem kellett Nori-ért.
Az óvodában azt javasolták vigyem haza inkább és hagyjuk ki a balettot, mert nagyon szétszórt Nori. Én is így gondoltam. Megnyugszik a lelke, ha meglátja az apját otthon.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem Nori-t, amikor beléptünk a házba.
- Nem. - mondta szomorúan, lehajtott fejjel. A göndör fürtjei is szinte kiegyenesedtek a szomorúságtól.
- Pedig a helyedben uzsiznék apával. - mosolyodtam el. Nori felemelte a fejét és hitetlenül nézett rám.
- Itthon van? - kiabált és körbe futott előbb lent, minden helységet végig nézve, majd az emeleten is.
- Halkan, lehet pihen még. Nem rég érkezett. - intettem le a kislányomat, mielőtt még berúgná a hálószoba ajtaját és bombával érkezne az ágyba Harry mellé.
- Sss, anya! Lehet alszik! - tette a szája elé pici mutatóujját.
Némán lépdeltem a szobánk felé és nyitottam be. Harry kiterülve aludt az ágyban. Nori oda lépett hozzá, megsimogatta az arcát, adott neki egy puszit majd felmászott mellé és jó szorosan hozzábújt az apukájához. Mindig csodálattal néztem őket. Olyan gyönyörűek voltak. És olyan hihetetlen szeretet volt közöttük.
- Apa! - suttogott Nori. - Takarózz be, mert megfázol! - húzta fel a plédet az apja hátára. - Majd ha felkelsz, mesélek valamit. - ölelte át még jobban Nori Harry derekát és hátát.
Este hat körül a két Styles méltatott lekullogni az emeletről vacsorázni. Egészen eddig csak azt lehetett hallanni, hogy: apa, apa, apa. Játszottak, tanultak, nevettek. Nori igazán boldog volt. Mintha kicserélték volna. Harry viszont nem volt velünk teljesen fejben. Volt, amikor elgondolkozott és csak nézett maga elé.
Végül este nyolckor sikerült megfürdetni és ágyba dugni a kis Duracel nyuszinkat.
Most már úgy voltam vele, ha törik, ha szakad, kiszedem Styles-ból, hogy mi a baja.
- Megyek tusolni, nem tartasz velem? - kérdeztem huncut mosollyal az arcomon.
- Most kihagyom, nem rég tusoltam. - rázta meg a fejét és csak feküdt tovább az ágyban. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem érdeklem Harry-t. - Gyönyörű vagy! - mondta Harry, amikor meglátott a pólójában. Csak a pólójában. Ez kell? Szinte meztelennek kell lennem, hogy felkeltsem az érdeklődését.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Most már elmondod, mi a bajod?
Harry felült az ágyban én pedig mellé. Nagyot sóhajtott.
- Annyira szeretlek! - suttogta. A szemei könnyesek lettek.
- Harry, mi történt? - próbáltam vigasztalni, bár még azt sem tudtam, miért kell.
- Amikor betörtek Kim szobájába, Kendall meg a tesójai egy klubban voltak. Táncoltak, ittak. Oda kellett őket kísérnem. Nem csak egyedül. De mi, a testőrök ott voltunk a rabláskor. A szoba közelében sem volrunk. - vett egy mély levegőt.
- Harry, valószínű ha ott lettél volna sem tehettél volna semmit. - próbáltam megnyugtatni. Mögé bújtam, átöleltem, a tenyeremmel pedig a majd kiugró szívét simogattam.
- Nem ez a lényeg. - húzta el magát egy kicsit, amikor megpusziltam a tarkóját. A félhomályban összetalálkozott a tekintetünk. Csalódott volt. - A klubb után felkísértem Kendall-t a szobájába. Előírás. - tette hozzá. - Én... Utálom magam. Ro. - mondta ki kétségbeesetten a nevem.
- Mi történt Harry? - kérdeztem egy kicsit elhúzódva tőle.
- Lefeküdtem vele. - a végét szinte nem is hallottam.
- Ugye ez most valami hülye vicc?! Azért, mert délután úgy beszéltem veled?! - kérdeztem az ágy közepén térdelve.
- Nem Ro! Sajnálom! - suttogott még mindig. Láttam a megbánást és a csalódottságot maga iránt a szemeiben.
- Styles, holnap reggel elviszed Nori-t oviba utána pedig elmész a jó büdös francba, de ide vissza nem jössz az biztos! - pattantam ki az ágyból. Rengeteg sok mindent a fejéhez vágtam volna, de a gombóc nőtt a torkomban. Szinte megfojtott.
Beszaladtam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót és összerogytam a csempén. A könnyeim potyogtak, a fojtogató érzés erősödött. Újra és újra csengett a fülembe, amit Harry mondott. Lefeküdtem vele. A szám elé tettem a kezemet, hogy Harry semmit ne halljon a sírásomból. Nem akartam, hogy hallja és lássa a gyengeségemet, pedig megérdemelte volna, hogy lássa, milyen könnyedén ki tudta tépni a szívemet.
- Ro, kérlek gyere ki! Kimegyek aludni a kanapéra vagy a másik szobába. - beszélt Harry az ajtó másik oldaláról.
- Azt hittem, már rég kicuccoltál. Remélem, azt tudod, hogy holnap az összes holmidat kidobom, ha nem viszed el délig. - töröltem le a könnyeimet.
- Most ugye viccelsz? Mit mondasz Nori-nak? - kérdezte felháborodva. Az eszem megáll! Még neki áll feljebb.
- Azt, hogy a munkád miatt el kellett költöznöd. Majd hozzászokik, hogy ünnep napokon lát csak. - horkantottam fel.
- Ezt nem teheted, ugye tudod! - kapta fel a vizet. Tudtam hát! És nem is akartam ezt tenni, csak bántani akartam. Ha már csak elgondolkodik rajta, hogy a lányát nem láthatja. Tudom az jobban fáj neki, mint hogy engem elveszített.
- Ezen akkor kellett volna gondolkoznod, amikor képes voltál másnak az ágyába bújni. - nyitottam ki az ajtót dühösen.
- Ro, kérlek! Szeretlek! Az az egész nem jelentett semmit! - túrt bele a hajába.
- Az a baj Harry, hogy ezt csak azért mondod, mert félsz, hogy elveszem tőled a lányodat. - mondtam rekedten. Láttam a szemeiben, hogy döntésképtelen. Szeret, de valami már nem olyan, mint ezelőtt. Kendall pedig új kaland számára.
- Nem igaz! - nézett velem farkasszemet.
- Harry, nekem ne próbálj meg hazudni. Szemeid elárulnak. Már hosszú ideje nem úgy nézel rám, mint ezelőtt. - hajtottam le a fejem. Újra elgyengültem. Nem akartam elveszíteni Harry-t, de képtelen lettem volna ezek után hozzáérni.
- Csak azt szeretném, hogy beszéljünk. Beszéljük meg. - tért ki az előző mondatom elől.
- Mit szeretnél megbeszélni?! - mondtam idegesen. - Személy szerint nem vagyok kíváncsi arra, hogyan szexeltetek! - mondtam hangosabban. - Vagy azt szeretnéd megbeszélni, hogyan tovább? - kérdeztem flegmán. - Hát úgy lesz, hogy holnap vissza mész szépen Jenner-höz és már bűntudat nélkül dughattok, bár kétlem, hogy valaha is volt. Engem pedig mindig egy nappal az érkezésed előtt felhívsz, hogy meg tudjak ágyazni a másik szobában. - jelentettem ki. - A lényeg, hogy Nori ne sérüljön. - teljesen mindegy, hogy az én szívem meg is szakad, a lányom mindennél fontosabb.
- Ro, nekem nem jelentett semmit. Fogalmam sincs, hogy a fenébe keveredtem abba a helyzetbe. - mentegetőzött. De nem akartam vele beszélni. Többet nem.
- Harry, elhiszed, hogy nem érdekel. Sem a sajnálatos eseted, amikor másnál kerestél örömöt, sem pedig te. Őszintén, hányingerem van tőled, attól, hogy rád nézek. Undorító vagy. - mondtam halkan. - És én megyek át a másik szobába aludni, elég sokszor öleltem át a párnádat éjjelente, hogy legalább az illatodat érezzem. Amíg te tökéletesen elszórakoztál azzal a ribanccal. - köptem az arcába a szavak.
- Ro, azért ne beszélj róla így. - háborodott fel Harry. Megtorpantam egy pillanatra az ajtóban.
- Eddig engem védtél így. Senki még csak csúnyán sem nézhetett rám. Ebből is tudom, hogy hazudsz, amikor azt mondod szeretsz. Szeretsz, de nem szerelemmel. - csuktam be magam mögött az ajtót.
Harry a földbe tiport minden egyes szavával, amit meggondolatlanul mondott. Akkor volt a legőszintébb, amikor dühös volt.
Az éjjelt a vendégszobábam töltöttem és reggel már korán ki dobott az ágy. Nem mintha tudtam volna aludni. Azon járt az agyam, hogy mikor változott meg ennyire minden? És mikor múltak el Harry érzései irántam? És miért kell nekem szeretnem őt? Miért lettem belé szerelmes? Hogy aztán, ezt tegye velem? Megcsaljon?
Benéztem Nori szobájába, de ő nem volt sehol. Bepánikoltam és átmentem a hálószobába. És láss csodát Nori ott szuszogott az apja mellett, szorosan hozzábújva. Még mindig gyönyörűek voltak, de Harry-től undorodtam már. Elfintorodtam és lementem a konyhába.
Azt akartam, hogy ez egy rossz álom legyen. Hogy soha ne ismerjük meg Jenner-t. Hogy minden ugyanolyan legyen, mint régen. Hármasban.
Sajnos a tegnap esti vallomás valós volt. És újra keserű szájízem lett, a gombóc megint csak nőni kezdett a torkomba.
- Anya! - szólalt meg Nori az ajtóban. - Elestél?
- Igen, elcsúsztam. Látod, nem vettem papucsot. - csóváltam meg rosszallóan a fejem. Nem is tűnt fel, hogy lecsúsztam a konyha padlójára és ott pityeregtem.
- Ne sírj anya, csak nem ütötted be magad annyira. - nyomott egy puszit a homlokomra a kislányom. Úgy éreztem magam, mintha egy kisgyerek lennék.
Gyorsan elkészítettem Nori tízóraiját, és uzsonnáját, elcsomagoltam és felsiettem a fürdőbe, hogy összekészüljek és menjek dolgozni.
- Bocs, csak azt hittem, lementél Nori-hoz. - nyitottam rá Harry-re.
- Semmi baj, gyere nyugodtan én már végeztem. - törölte meg a száját. - Ro, később beszélhetünk?
- Először is, megbeszéltük, hogy délig eltűnsz innen, másodjára pedig ne becézz többet. Nem jelentek neked már semmit, ahogy te sem nekem. - csaptam be az ajtót az orra előtt. Elvégeztem a dolgaimat és kitártam az ajtót. És láss csodát, Styles ott állt. - Te komolyan hallgatóztál? - háborodtam fel.
- Csak azt akartam mondani, hogy ne beszélj hülyeségeket! Sokat jelentesz nekem és szeretlek! Pontosan ezért szeretnék veled beszélni. Szerinted, ha nem jelentenél semmit, akkor nem dugtalak volna meg tegnap? - gyűrögette a pólóját. Elpillantottam mögötte a tükörbe. A hátán ott vírított Jenner össze körmének a nyoma.
- Rohadj meg Styles! Hát ezért nem vetted le a pólódat tegnap! - üvöltöttem az arcába. Harry fél fordulatot vett. - Vidd el Nori-t oviba, utána pedig takaródj az életemből! - csaptam be az ajtót.
- A francba! - csapott rá a komódra Harry. Ezt még hallottam, majd le siettem a konyhába.
- Hé KicsiKincsem! Anya most elmegy dolgozni, apa visz oviba. Légy szíves istápold, nehogy az ovi mellé vigyen valami játszóházba.
- Rendben anya, elvitetem magam oviba apával. - bólintott a kislányom.
- Na, nyomás menj öltözni. - nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia, anya! Szeretlek! - dobott egy puszit.
- Én is nagyon szeretlek! - vettem fel a kabátomat és már magára is hagytam a két Styles-t.
Az autóban ülve még mindig Harry szavain gondolkoztam. Az elmúlt estétől kezdve. Utáltam, hogy Harry üres tekintetével kellett találkoznom. Sajnálta, ami történt, de csak azért mondta el, mert nyomta a lelkét, nem azért, mert szerelmes még belém.
Az, hogy én mit érzek még mindig Harry iránt, nem számított. Undorodtam tőle, fel tudtam volna pofozni, de még mindig szerettem. Szerelmes voltam belé.
Oh, Harry miért kellett mindent elcseszni?!