25. Epilógus - Érzem, ahogy én szeretem Őt, úgy szeret Ő is engem. (+18)

Sziasztok!
Nos, itt lenne az epilógus. Emma és Niall történetének lezárása. Igazából, nem tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy nehezen született meg, még annak tudatában is, hogy biztattam magamat, hogy ezután valami újba fogok kezdeni. Ez nem ilyen egyszerű és ezt az érzést szerintem minden író ismeri, aki már fejezte be történetét. Egyszerűen nehéz és furcsa érzés volt, megírni az utolsó mondatát ennek a történetnek, talán ezért is húzódott el ennyire, hogy napokig nem jelentkeztem. Többször átfogalmaztam, újra írtam, és mi egyéb, végül ez lett belőle.
Köszönöm szépen a komikat Réka Lovas, Patsy McCloud. A lájkokat Nóra Polányi, Boglárka Juhász, Noémi Tóth, Alexandra Anasztázia Illés. Az üzeneteket és pipákat is nagyon szépen köszönöm. És szeretném megköszönni mindenkinek, aki csak elolvasta a történetemet, vagy is Emma és Niall történetét.
Szuperek vagytok mindannyian! :)
Jó olvasást!
U.i. A következő történetem ugyanezen a blogon lesz megtalálható. Remélhetőleg, november 5.-én fogom hozni a prológusát, amit már több hete megírtam. :)
Bay. 

EMMA KATONA

Niall-el túl voltunk a koncerten. Meglepett Justin közvetlensége és, hogy nem a szokásos betanult szöveget mondta, amit a rajongóknak szokott, hanem elbeszélgetett velünk mindenről, bár leginkább a zenéről. Elég sokáig raboltuk az idejét, amit persze egyikünk sem bánt. Tény, hogy Niall a találkozás elején meg volt szeppenve, mert az egy új meglepetés volt a számára, hogy Justin-nal találkoztunk. Annyira aranyos volt a kipirult arcával és csillogó szemeivel. Azt hiszem, sikerült számára egy maradandó élményt szereznem.
Talán ezt a meglepetést próbálta nekem meghálálni azzal, hogy, ahogy megérkeztem hozzá, bekötötte a szemeimet és csak annyit mondott, hogy most ő lep meg engem. Alig fél órája érkeztem meg Londonba Los Angelesből, most leginkább csak egy forró fürdőre vágytam és a pihe-puha ágyikóra.
Óvatosan ölelte át a hasamat és úgy lépdeltünk fel a lépcsőn.

- Niall, mire készülsz? - kérdeztem, amikor puhatolózva tapogatóztam, hátha kiderítem, mit talált ki.
- Meglepetés. - puszilt a nyakamba. Az orromat finom illat csapta meg. - Még talán sosem láttalak szoknyában. - csúsztatta kezét a meztelen combomra.
- Gondoltam, megleplek. - rántottam meg a vállamat. A szemem világát még mindig nem kaptam vissza.
- Hát sikerült. - ültetett fel valahová. - Annak ellenére is, hogy nem sokáig lesz már rajtad. - súgta a fülembe, mire nagyot nyeltem. Belecsókolt a nyakamba. - Még egy kicsit maradjon az a kendő a szemeden. - állt meg a lábaim között. Bőr szoknyám a végletekig felcsúszott a lábaimon. - Úgy sokkal jobban fogod élvezni. - harapta meg kissé a fülcimpámat. A vállaiba kapaszkodtam, hogy legyen egy biztos pont. Niall a combjaimnál fogva húzott közelebb magához.
- Niall. - nyögtem fel, amikor tenyere lassan csúszott egyre feljebb a combjaimon a szoknyám alá.
- Hm? Mit szeretnél? - morogta a fülembe miközben végig simított a fehérneműmön. Azonnal hozzádörgöltem magam, de nem tartott sokáig, mert ő kuncogás kíséretében húzta el a kezét a leggyengébb pontomtól. - Ne legyél ennyire mohó. Legalábbis még ne. - mondta még mindig kuncogva. - Szeretném végre látni a gyönyörű szemeidet. - oldotta ki a kendőt, amit aztán félretett valahová. Körbenéztem, a fürdőben voltunk. Halvány gyertyafény segített csak a látásban. A kád majdnem tele volt töltve vízzel és természetesen habbal. - Remélem, örülsz, hogy nem egy csokor virágot vettem. - mosolygott rám.
- Hogyne örülnék. És, ez csak az enyém? - örültem meg, hogy végre megmártózhatok. Niall kicsit elgondolkodva döntötte oldalra a fejét.
- Reméltem, hogy osztozol rajta velem. - biggyesztette le az ajkát. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy rosszul remélte, persze csak szórakoztam vele.
- Csak, ha kapok érte valamit cserébe. - jelentettem ki egy csábos mosollyal az arcomon. Niall két keze közé fogta az arcomat és megcsókolt. Gyengéden, érzékien. Aztán lejjebb haladt, a nyakamat szívta és harapdálta óvatosan.
- Remélem, előlegnek elég lesz. - vette fogai közé a fülcimpámat. - Később ezt is megkapod. - fejtette le ujjaimat pólójáról, amit eddig gyűrögettem és tenyeremet a férfiasságára nyomta. Azt hiszem, ezt sosem fogom megszokni. Két hete voltam itthon, igen megszabtam, hogy kéthetente haza jövök, de egyszerűen Niall mindig meg fog lepni.
- Talán fürödhetünk együtt. - játszottam meg, hogy elgondolkozom. Lábaimat átkulcsoltam a derekán és úgy húztam közelebb magamhoz. Mialatt csókoltam lehúztam a pólóját és ledobtam a csempére.

Niall kínzó lassúsággal gombolta ki a rajtam levő ing minden egyes gombját. Megszakította a csókunkat csak azért, hogy miután lehúzza rólam az inget megcsókolhassa a mellem fedetlen részét. Keze lecsúszott a csípőmre, amit körkörösen simogatott. Beletúrtam a hajába, amikor a fülem alatti részt szívta meg.
Lehúzott a szekrényről és háttal fordítva magának, húzta le a szoknyám cipzárját. Félresöpörte a hajamat és szórakozva velem, csókolgatta a nyakamat, keze közben elkalandozott mellemre, amit annyival voltam képes lereagálni, hogy hozzádörgöltem a fenekemet az ágyékához.

- Napsugár, ezt majd később folytatjuk. - hátrált tőlem egy lépést. Felhúzott szemöldökkel bámultam rá. - Ne nézz így rám! Még sok-sok tervem van veled. - kacsintott egyet, mire ismét nagyot nyeltem. Kibújt a nadrágjából és megkerülve engem a kádhoz ment. Valamit hümmögött a vízről és hogy kihűlt, de én csak csodálkozva álltam még mindig ugyanúgy. - Segítek megszabadulni ettől. - termett újra előttem és végig húzta egyik ujját a melltartópánton végig a hátamig. Kikapcsolta majd lelökte az anyagot. Most már egyformán félig meztelenül álltunk egymással szemben. - Nagyon hiányoztál. - csókolt meg újra. Nem kapkodott egyszerűen csak kiélveztük mindketten a csókot.
- Azt hittem, sosem fog letelni ez a két hét. - sóhajtottam fel, ahogy elváltunk egymástól.
- Most már itt vagy. És csak az enyém. - puszilta meg az orrom. - Mártózzunk meg végre. - tolta le a fehérneműmet a lábaimon és én is ugyanígy tettem az ő alsónadrágjával.

Niall készségesen segített a kádba, de jól tudtam, legalább is éreztem a bőrömön, hogy többször végig siklott a tekintete rajtam. Hátra döntöttem a fejem a vállára és hagytam, hogy szakértő kezei elkalandozzanak a testemen. Lassan cirógatta a combomat, óvatosan simított végig a csípőmön, a hasamon, a mellemen, a kulcscsontomon, a karomon, mire végre megtalálta a kezeimet. Mélyeket lélegeztem, hogy megnyugtassam testem. Kinyitottam a szemeimet, amiket észre sem vettem, hogy a jóleső érzés miatt lehunytam. Niall mosolygós arcával találtam szembe magam. Szemeit nem vette le arcomról.

- Csodálatos vagy! - mondta halkan. Csak nekem szóltak a szavai. - Szeretlek. - mondta még mindig halkan, mintha bárki is meghallhatná.
- Szeretlek Niall. - pusziltam meg pirospozsgás arcát. Niall elnyúlt mellettem és a tusfürdőből nyomott egy kicsit a kezébe. Megfontoltan masszírozta a bőrömbe, amíg habos nem lettem teljesen. Nem érdekelt, hogy az ő tusfürdője volt.
- Imádom, hogy ennyire elalélsz a kezeim között. - búgta a fülembe. Teljesen zavarba jöttem, annak ellenére is, hogy igaza volt. Teljesen szétestem a kezeiben. - Szerintem, már elég tiszta vagy. - puszilt arcon és elnyúlva a tartóhoz egy törölközőt vett magához, amit azonnal felém nyújtott.

Tudtam volna még élvezni a helyzetet, ezért is nagy sóhajjal, szomorkásan másztam ki a kádból. Niall kuncogott rajtam, amiért kissé duzzogtam. Niall a derekára kötött egy törölközőt, ahogy én is és mosolyogva került ki, miután kihúzta a dugót a kádból.
Mondanom sem kell, hogy meglepődtem, amikor Niall a hálószobában a laptopját bújta még mindig törölközőben. Ő most mégis mit csinál? Azt hittem, egymással leszünk elfoglalva. Nem, nem kell azt hinni, hogy mániákus vagyok. Csupán vágyom a barátom közelségére. Ez azt hiszem, nem bűn.
Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Kivettem a szekrényéből egy trikót, amit csak úgy magamra vettem. Ha neki a fenekéig leér, akkor nekem meddig? A törölközőt visszavittem a fürdőbe és mire visszaértem, újra meglepetés ért. Niall be volt bújva az ágyba és még mindig a laptopján nézegetett valamit. Bemásztam az ágyba és hagytam, hogy Niall tovább csinálja a dolgát.

- Arra gondoltam, csinálhatnánk valami teljesen hétköznapit ma és holnap. - szólalt meg egy kis csend után. - Mit szólnál hozzá, ha most néznénk egy filmet? Holnapra még kitalálok valamit. - húzta sejtelmes mosolyra a száját Niall.
- Rendben. - bólintottam, annak ellenére, hogy nem értettem, mi történt egyik pillanatról a másikra. Hirtelen gondolattól vezérelve, felemelve a karját, közel bújtam hozzá. Niall kisfiúsan elmosolyodott. - Milyen filmet nézünk? - kérdeztem a hasát simogatva. Niall arca kipirult.
- Amilyet szeretnél. - nyomott puszit a fejem búbjára. Persze, akkor csak célzás jelleggel volt a horror kategóriában.
- Tudok egy jó horrort. - kezdtem fél kézzel pötyögni a laptopon. Miután megtaláltam a filmet még jobban bevackoltam magam Niall karjai közé.
- Imádom, hogy hozzám bújsz. - simogatta a karomat. Végig futott rajtam a jóleső borzongás.
- Jaj. - nyomtam a kezét a szemeimre. Amikor úgy éreztem, hogy elmúlt a veszély, kicsit széthúztam Niall ujjait, hogy megbizonyosodjak, hogy oda nézhetek megijedés nélkül.

Ahogy vége lett a filmnek, már félig-meddig aludtam. Niall letette a laptopot a szekrényre és lejjebb csúszva az ágyban, átölelt. Nem csináltunk semmit, csak feküdtünk szótlanul. Megnyugtató volt, hogy simogatta a karomat és hallgathattam és érezhettem a légzését.
Eszembe jutott milyen nagy fordulatot vett az életünk múlt karácsony óta. Minden megváltozott. Apával ugyanolyan a kapcsolatunk, mint régen, miután mindent megbeszéltünk. Anyával minden nap beszélünk, ha csak telefonon, skype-on is, de minden nap. Milán jövő hónapban nyitja meg az edzőtermét. Dani lázasan készül az első nagyobb fellépésére velem, ami körülbelül másfél órás lesz. Az ikreknek születésnapjuk lesz nemsokára, ezek mellett Marcellnek meccse is lesz, amire az egész család kimegy szurkolni. Noel pedig már három dalt írt nekem és hármat közösen csináltunk. Szóval mondhatom, hogy minden a régi kerékvágásban megy. Minden a régi, mindenki felhőtlenül boldog.
Nem is vettem észre, hogy Niall már elaludt. Megsimítottam az arcát és nyomtam egy kis puszit az állára, végül pedig én is elaludtam.

***

Reggel puha ajkakra ébredtem, amik puszilgattak. Elmosolyodtam, ezzel leleplezve magamat, hogy felébredtem. Niall átölelt és nem csinált semmit. Kinyitottam a szemeimet és Niall mosolygós arcával találtam szembe magamat.

- Jó reggelt, Napsugár! - nyomott egy kis csókot a számra. Megsimogattam az oldalát és közelebb bújtam hozzá. - Készítettem reggelit. - pillantott a szekrényre, ahol egy nagy tálca volt.
- Szeretlek. - csókoltam meg hosszasan. Niall belemosolygott a csókunkba.
- Szeretlek. – suttogta. - Megint el akarod terelni a figyelmemet? - támaszkodott meg a testem két oldalán. Hozzám simult, így combomnál éreztem, hogy félig-meddig sikerült is.
- Teljesen ártatlanul csókoltalak meg. - pislogtam kislányosan. Niall felhúzta a szemöldökét.
- Aha, és teljesen ártatlanul másztál alám, igaz? - nevetett fel. Jobbnak láttam a mellkasát nézni, mert megint csak zavarba hozott. - Imádlak. - puszilt arcon és végig simított az egyik combomon. Nagyot nyelt, amikor észrevette, hogy nincs rajtam fehérnemű. - Teljesen ártatlanul, mi? - csókolt a nyakamba.

A puha bőrömet a fogai közé fogta. Egyik kezét a rajtam levő trikója alá csúsztatta és lassan, mondhatni őrjítően húzta végig ujját a mellemen. Megszívtam a bőrét a nyakán, ő pedig belemorgott a fülembe. Halkan kuncogtam, de ő felfigyelt rám. Rám nézett és egy kis puszit nyomott a számra. Lejjebb haladt a nyakamra, majd a lenge felsőjét lejjebb húzta a mellkasomon és a melleim közé csókolt. Lábaimmal megszorítottam a combjait, Niall csak mosolyogva pillantott fel rám. Megfogta a csípőmet és ahogy siklatta felfelé a kezeit, úgy gyűrte fel a fehér anyagot a testemen, amit végül félredobott a padlóra.
Végig pásztázta a testemet, amitől zavarba jöttem, ahogy mindig. Megpusziltam a vállát, hogy magamra vonjam a figyelmét.

- Annyira gyönyörű vagy. - fedte be testem a sajátjával. Meg akarta magának tartani ezt az egészet. A látványt és a pillanatot.

Megcsókoltam a nyakát és most rajtam volt a sor, hogy kényeztessem vékony bőrét. Ahogy kicsit megharaptam a finom bőrt, Niall felnyögött és automatikusan nyomta nekem ágyékát. A hátához kaptam. Szinte felgyulladtam, hogy érezhessem végre. Hogy egyek legyünk.
Fenekére csúszott a kezem, mert egyáltalán nem tetszett, hogy őt még távol tartja tőlem az anyag. Aztán végig húztam ujjamat az alsónadrágja peremén. Niall nagyot sóhajtott a játszadozásomra. Mosolyogva csókoltam meg, közben igyekeztem legyűrni róla a boxerét, ami eléggé ügyetlenkedve, de sikerült is oda juttatnom, ahol a rajtam levő trikó is végezte.

- Niall, őrülten kívánlak. - súgtam a fülébe. Niall elhúzódott tőlem és önelégülten vigyorgott le rám.
- Pedig még egy kicsit ki kell bírnod. - vezette egyre lejjebb a kezét közöttünk. A szám is tátva maradt, amikor ujjai a lábaim között fejezték be útjukat. - Imádom nézni, ahogy élvezed, amit csinálok veled. - morogta a fülembe. Elhúzta a kezét tőlem és lejjebb csúszva a mellemet állt neki kényeztetni. Figyelt engem, még úgy is tudtam, hogy a szemeim már csukva voltak és úgy dörgölőztem hozzá. - Kikészítesz. Érzed? - simult hozzám, miután úgy gondolta, már eleget játszadozott velem. Hogyne érezném?!
- Niall, kérlek. - sóhajtottam fel. Niall rám nézett, lassan és könnyedén csúszott belém.

Egyenletesen mozgott, amitől már kezdett elmenni az eszem. A vállát harapdáltam és a hátát karmolásztam. Nehezen tudtam visszafogni a nyögéseimet, ami néha nem is sikerült.
Niall összekulcsolta a kezeinket és megállt a mozgásban. Egymás szemébe néztünk és biztos vagyok benne, hogy ugyanazt láttuk. Szerelmet, bizalmat, vágyat a másik iránt. És, ezt is éreztük egymásért. Úgy éreztem semmi bajom nem eshet, ha Niall mellettem van. Mert ő vigyáz rám. Nem hagyja, hogy bajom essen.
Megmozdítottam a csípőmet, öröm volt nézni, ahogy élvezi kis mozgolódásom. Vállaiba kapaszkodva fordult a hátára. Niall segítségével mozogtam. Előre hajoltam és éreztem, hogy így fog mindkettőnket elérni az édes vég.

- Emma. - mondta a nevemet elfúló hangon és akkor éreztem, hogy nekem végem van, ahogy neki is.

Ráborultam Niall mellkasára. Hallgattam a szívverését, ami annyi ígéretet tartogatott számomra és tudtam, minden szava igaz, minden ígéretében hittem. Akár hányszor váltunk is szét, akármilyen ígéretet tettem, tudom, hogy jó döntést hoztam. Szeretem, ezt a srácot és ezen nem fog semmi sem változtatni. Niall mindig is fontos helyet fog elfoglalni a szívemben. Érzem, ahogy én szeretem Őt, úgy szeret Ő is engem. És ezen most már semmi sem fog változtatni.
A szerelem egyszer csak jön, felborít minden, és ez így van jól. Ez a rendje. Csak kívánni tudom mindenkinek, hogy egyszer tapasztalja meg, ezt a Földet megrengető érzést.

24. fejezet - Idő kell mindkettőnknek.

Sziasztok! 

Ilyen késői órában (már akinek), de meghoztam a következő fejezetet. Ezek után már csak egy epilógus lesz, és teljesen lezárjuk Emma és Niall történetét. Ami nehéz lesz, több szempontból is. Még sosem írtam epilógust, és persze, a szívemhez nőtt már a történet is. De nem kell aggódni, rengeteg ötletem van még! A következő történetemet, valószínűleg november első hetében fogom nyilvánosságra hozni. Ami azoknak fog majd kedvezni, akik esetleg jobban szerették a fülledt jeleneteket. :) 

Köszönöm szépen a komikat Patsy McCloud, Réka Lovas, a lájkokat Alexandra Anasztázia Illés, Noémi Tóth, Benczúr Melitta, az új feliratkozóknak Sofiaa Evans, Kelsey Hayes. Köszönöm az üzeneteket és pipákat is. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és a történetem mellett!

Na, szaporítom tovább a szót. :) 

Jó olvasást! 

Bay. 

EMMA KATONA

Óráknak tűnő perceket töltöttünk el szótlanul Niall-el. Mindenki magunkra hagyott apának köszönhetően. Még vele is lesz egy hosszú beszélgetésem, de most az első Niall. Mindent hallottam, ami körülöttem zajlott. Hallottam, ahogy a testvéreim Milán és Noel magukat hibáztatják emiatt az egész miatt. Hallottam, ahogy anya nyugtatta magát, hogy hamarosan fel fogok ébredni. Apa minden egyes szavára emlékszem, amikor azt mondta sajnálja, hogy úgy viselkedett velem. Még mindig hallom, ahogy Marcell és Dani a vicceikkel próbálják elnyomni a szomorúságukat.
Most pedig itt van Ő. Akinek megfogadtam, soha nem bocsátok meg. Néz, fürkész a kék szemeivel és fél. Látszik rajta a félelem, ami miatt meg is sajnáltam.

- Emma. Én... - ült le gondterhelt arccal az ágy melletti székre. - Nem tudom, hogy hallottad-e, amit mondtam, amíg aludtál. - pillantott rám. Bólintottam egy aprót, hogy jelezzem, mindennel tisztában vagyok.
- Csak azért kerestelek, hogy ezt megbeszéljük. - vágtam közbe. Nem akartam újra hallani, mert tartottam tőle, hogy elgyengülnék. - Amikor itt hagytál és azt mondtad nem tőled volt a baba, megkérdőjelezted a hűségemet, ami nagyon rosszul esett. Utána itt hagytál. Tudom, nem nagy buli egy alvó lány mellett üldögélni, de jól esett volna a közelséged. - vettem egy mély levegőt. - Nem tudom mi miatt jöttél ma be, hisz Szenteste van és a családoddal kéne lenned. - mondtam közömbösen. Hű akartam lenni az ígéretemhez, miszerint utálni fogom őt. - Megfogadtam valamit, amíg aludtam. Azt, hogy amint felébredek el foglak felejteni és mindent, ami csak rád emlékeztet. Nem csak azért, mert azt hitted hűtlen vagyok. Azért is, mert ezt a babát tudomásul sem akartad venni. Tudom, hogy elvesztettem, de ha még mindig itt lenne. - simítottam a kezemet a hasamra. - Akkor sem kellene neked. - mondtam könnyes szemmel.
- Tudom, hogy itt hagytalak Emma. Tudom, hogy csúnyán viselkedtem veled. Sajnálom, de azért jöttem be, mert rájöttem, hogy mekkora egy idióta voltam. Jól tudom, hogy az a kicsi az enyém volt, de igazad van, nem tudom úgy megélni az elvesztését, mint te. Ma véletlenül az újszülött osztályra tévedtem. És, amikor megláttam azokat a kicsi emberkéket, én is a büszke apuka akartam lenni. Akartam őt. Szerettem volna pár hónap múlva a kezembe tartani, később pedig megtanítani mindenre. - mondta könnyes szemmel, amit le is törölt. - És, hogy miért vagyok itt? Azért, mert te is a családom vagy. - nyúlt a kezem után, de én elhúztam tőle. Hiába harcoltam önmagammal is, nem engedhettem, hogy újra megtörténjen ez és megbántson.
- Niall, ezzel az egésszel elkéstél egy kicsit. - embereltem meg magam. - Szeretném, ha most haza mennél a családodhoz, engem pedig elfelejtenél egy időre vagy talán örökre. - mondtam olyan makacssággal a hangomban, hogy magam is elhittem. Niall felállt a székről, de nem indult el.
- Nem mondom el újra, hogy sajnálom, mert erre nincsenek szavak. Ha így szeretnéd, akkor elmegyek. - fogta kezébe a kabátját és magamra hagyott a kórházi szobámba.
Kis idő telt el és az egész családom bent volt nálam. Mosolyt festettem az arcomra és elnyomtam azt az érzést magamban, amit úgy hívnak üresség. Lehet, most fáj és hiányzik Niall, de tudom, csak idő kell. Idő kell mindkettőnknek.

***

Egy nap elteltével végre haza mehettem. Az ajándékozást elcsúsztatta a családom, hogy én is otthon kaphassam meg a karácsonyi ajándékomat.
Tegnap majdnem elfelejtettem Lou születésnapját, így őt is felhívtam. Tudom, Szenteste nem kellett volna zavarni, de ő már a barátaim közé tartozott. Egy eléggé lelkizős éjjelt tudhattunk magunk mögött. Lou nem akart meggyőzni arról, hogy rossz döntést hoztam. Ő tényleg pártatlan volt, megértette, hogy mély seb keletkezett a lelkemben.

- Fiúk! Gyertek egy kicsit ide! - szólt ki anya a konyhából. Füleltem, hogy miről lehet szó, de nem hallottam semmit.
- Emma. - szólalt meg apa mellettem a kanapén. Felé fordultam, hogy meg tudjam, mit is szeretne. - Beszélgessünk.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem összezavarodva. Azt, hogy miért viselkedett velem úgy, ahogy, már megbeszéltük. Úgy érezte, elrontott valamit és azért tettem azt, amit. Magát hibáztatta. A dal meghallgatása után tudatosult benne, mi is zajlott le bennem.
- Mondjunk beszéljünk arról, hogy mi történik veled. Veled és Niall-el? - mosolyodott el. Ráncoltam a homlokomat, ahogy érdeklődve nézett rám.
- Azt hittem, mindenki tudja, hogy haza küldtem a családjához és mondjuk úgy, időt kértem. - sóhajtottam fel. Apa teljesen felém fordult.
- Srácok! Emma szerintetek boldog? - kérdezte hangosan a konyhában tartózkodóktól apa.
- Mindentől eltekintve, nem. - kiabált Milán. Megforgattam a szemeimet.
- Hogyan lehetnék boldog? Elvesztettem a babámat. - mondtam mérgesen. Apa felsóhajtott.
- Tudod kicsim, te nem miatta vagy igazán szomorú. Tudom, hogy a gyermeked volt, de amíg nem mondta az orvos, nem is tudtál róla. Nem gondolod, hogy ezt az időszakot Niall-el kéne átvészelned? Nem, mintha tetszene, hogy valaki elrabol tőlem, de Niall-re nyugodt szívvel rámernélek bízni. - mosolygott rám apa. Felsóhajtottam, persze, Niall miatt is szomorú vagyok. Hiszen, nem csak a babámat vesztettem el, hanem a szerelmemet is. Igaz, utóbbit miattam. - Követett el hibákat, ez tény. De ki nem hibázott még az életében? Tudom, haragszol rá, amiért azt mondta, amit, de megbánta. Őszintén, nem vagyok egy elgyengülős fajta ember, ezt nagyon jól tudod, de amikor ott volt a kórházban, az szívfacsaró látvány volt. - mondta apa teljesen komolyan. Tudtam, hogy minden szava igaz.
- Apa ez nem ilyen egyszerű. Haragszom rá, azért, amit tett. - mondtam felhúzva az orromat.
- Nem, te csak próbálsz rá haragudni, de nem megy. - csóválta meg mosolyogva a fejét. Összehúztam a szemeimet, amin apa jót derült. - Azt mondta Niall, hogy ezt csak akkor adjam oda, ha szomorú leszel. - húzott elő a zsebéből egy kis becsomagolt dobozkát. - Azt hiszem, határozottan oda kell adnom. Hátha ettől meg jön az eszed. - mosolygott rám biztatóan, hogy bontsam már ki.

Lassan téptem szét az ezüstös papírt. Féltem attól, amit rejtett. Még nem sikerült túltennem magam ezen az egészen, ami pár nap leforgása alatt történt velem, és tartottam tőle, hogy az ajándék kibontásával újra felkavarom az érzéseimet, amik még amúgy sem múltak el. Dacoltam velük, mert a szívem helyett az eszemmel próbáltam irányítani. Ami valljuk be őrültség, de ha az ember nem akar csalódni, akkor muszáj így tennie.
Kinyitottam a dobozt és ámulva néztem a karkötőre, amin kettő betű lógott. Gondolom, az E engem, az N őt jelképezte és a kis szív pedig a szerelmet, amit érzünk egymásért.

- Ha jól tudom, neked is van számára ajándékod. - zavart meg apa az ámulásomban.
- Már bontsuk az ajándékokat? - rohant ki a konyhából Dani. Mosolyogva csuktam be az ékszeres dobozt és csúsztattam a zsebembe.

Én javában olyan ajándékokat találtam ki, amiknek inkább eszmei értékük volt. Igaz Milánnak az a pénz volt, amit az edzőtermére utaltam neki, Danit és a tánccsoportját felkértem, hogy legyenek a háttértáncosaim. Marcellnek összehoztam egy találkozót a kedvenc focicsapatával, míg Noelnek felajánlottam, hogy dolgozzunk össze és ő kísérjen a koncerteken hangszeren. Természetesen a szüleim sem maradhattak ki a jóból. Nekik igazából semmi újat nem tudtam kitalálni, ezért egy, egy hetes pihenést ajándékoztam nekik. Én pedig szerencsémre hasznos dolgokat kaptam. Kötött pulóvert, bolyhos mamuszt, egy menő sapkát és ehhez hasonlókat.
Tudtam, hogy hamarosan újra kezdődik számomra hajtás, ezért is minden pillanatot kiélveztem, amit itthon tölthettem.
Apa este mondhatni türelmetlenül bámult rám. Nem akartam vele foglalkozni, mert tudtam mit szeretne. Beszéljek Niall-el.

***

Hogyan is kerültem ide? Apa már az őrületbe kergetett a bámulásával, amihez később az egész család csatlakozott. A testvéreim még megspékelték azzal, hogy az órára pillantgattak. Amikor meguntam, felhívtam Niall-t, aki nem vette fel. Önelégült fejet vágtam, mire Milán a kezembe nyomta a kocsi kulcsot.
Először nagyon is tiltakoztam ez ellen és azzal az ígérettel hagytam el az otthonomat és indultam el Niall lakása felé, hogy az ajándékot visszaadjam neki. És valószínűleg nincs is otthon, mivel haza utazott a családjához.
És most itt állok Niall lakásának ajtaja előtt és nem merek bekopogni. Amilyen nagy elánnal indultam el otthonról, mostanra úgy hagyott el a bátorságom. Végül egy határozott pillanatomban néhány erősebb koppintást mértem az ajtóra.

- Szia! - köszönt egy szőke hajú lány, miután kinyitotta az ajtót. - Te biztosan Emma vagy. Gyere be! - mosolygott kedvesen. Beléptem a lakásba, ahol a kanapén teljesen ismeretlen emberek fogadtak. - Én Denise vagyok, ő Greg a férjem és Niall bátyja. Ő Maura, Niall anyukája, Chris, Niall mostohaapja, és Bobby, Niall apukája. - mutatott be mindenkit Denise. Mindenkiből sugárzott a szeretet.
- Jó estét! Én csak Niall-höz jöttem, de ha nem alkalmas, megértem. - lehet be kellett volna mutatkoznom, de volt egy olyan érzésem, hogy ők már jobban ismernek engem, mint azt hinném.
- Dehogynem alkalmas. Theo-val van az emeleten. Elvileg lefektetni vitte fel, de annak már háromnegyed órája. - nevetett fel Maura és mindenki csatlakozott hozzá. Egyedül én nem értettem.
- Menj csak fel nyugodtan. - biztatott a nő. Bólintottam és felfelé indultam. Hamar meghallottam Niall nevetését.
- Ne, ne! Azt ne edd meg. - nevetett fel Niall. - Nem tudom miért olyan finom a pulcsid ujja. Inkább ezt edd, ha éhes vagy, aztán alvás. - csend lett, majd enyhe hüppögés. - Jaj, csak ne sírj! Felépítek neked még egy várat, hogy te meg egy mozdulattal ledönthesd. - nyugtatta meg Niall Theo-t. Bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. Niall az oldalán feküdt, Theo a hasának dőlt és evett a cumisüvegéből, közben figyelte az építményt, amit Niall csinált és sokszor csak Niall arcát fixírozta, miközben beszélt. - Csorog az álladon a vacsid. - nevette ki Niall Theo-t, majd szépen letörölte az állát. - Ha felépítettem a várat, te pedig leromboltad, át kell venned a pizsamádat. Na nézd, milyen színes. - mutatott az épülő toronyra Niall.
- Baba! - sikított fel Theo és hozzávágta a cumisüveget az építményhez azzal összedöntve azt.
- Veled többet nem építkezek. - kócolta össze a haját Niall a kisfiúnak. - Na, gyere átvesszük a ruhád. - kelt fel Niall és felvette a kis srácot. Theo lelkesen tapsikolt majd belefejelt Niall mellkasába. - Remek, most már nekem is pólót kell cserélnem. - húzta el a száját. Megmosolyogtam a dolgot. Ahogy Niall öltöztette a kisfiút, eszembe jutott a mi kicsikénk. Valószínűleg vele is így bánt volna. Ugyanígy építette volna a tornyot, etette volna, öltöztette volna. De mindez csak lett volna. - Nézd a fényeket. Ugye milyen szépek? - húzta el kicsit a függönyt Niall az ablak előtt. Lassan ringatta miközben beszélt hozzá. Aztán már nem beszélt, csak dúdolt. Simogatta a hátát a kisfiúnak, aki már teljesen ellazult Niall karjaiban. - Álmodj szépeket! - mondta halkan. Ahogy tette le a járókába Theo-t, automatikusan rándult össze. - Itt vagyok és itt is leszek. - nyugtatta halkan. Mosolyogtam, ahogy óvatosan betakarta és még pár pillanatig nézte ahogy alszik a kisfiú. Közeledni kezdett felém. Hátrébb léptem, hogy ne tűnjön úgy a dolog, mintha hallgatóztam volna. Niall értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.
- Szia! - törtem meg a közénk beálló csendet. - Csak azért jöttem, mert apa ide adta az ajándékodat és... És gondoltam, elhozom, amit neked vettem. - nyújtottam felé a kis borítékot. Niall elmosolyodott és, mint egy kisfiú, úgy tépte fel a papírt.
- Emma ezt nem kellett volna. - bámulta a koncert jegyeket. Tudtam, hogy szeretne elmenni egy Justin Bieber koncertre, ezért leptem meg vele.
- De azért egy kicsit örülsz neki. - mondtam mosolyogva. Niall csillogó szemekkel nézett rám.
- Nagyon örülök. - ölelt meg. Arcát a nyakamba fúrta, én pedig a mellkasán szívtam be illatát. - Tiéd a másik? - kérdezte ugyanúgy ölelkezve.
- Gondoltam, hogy együtt mehettünk volna, de most már gondolom mással mész. - motyorásztam a vállába.
- Veled szeretnék menni. - mondta halkan. Elhúzódtunk egymástól.
- Ahogy elnézem, neked nem tetszett az ajándékom. - pillantott a csuklómra, amin nem volt felcsatolva a karkötőm.
- Úgy gondoltam, te tedd fel nekem. - húztam elő a dobozt a zsebemből. Niall elvette tőlem és kivette belőle az ékszert.
- Tökéletes. - mosolyodott el, amikor összekapcsolta a csuklómon a karkötőt. Csak álltunk egymással szemben és nem szólaltunk meg, amíg Denise nem jött fel.
- Ne haragudjatok! Csak feljöttem megnézni, hogy minden rendben van-e. - mosolygott a lány. - De ahogy elnézem, jól elbánt veled a kislegény. - mutatott Niall pólójára. Mindketten oda néztünk, ahol a Theo által hagyott nyom volt.
- Ja igen. - mondta kicsit zavartan Niall. Teljesen elpirult, mindig aranyosnak találtam ezt a tulajdonságát. - Elmegyek lezuhanyozni, addig te megvársz a szobámban? - fordult felém Niall. Meglepődtem a kérdésén.
- Na jó, látom, minden rendben, már itt sem vagyok. - hagyott magunkra Denise. Niall rám pillantott és várta a válaszomat.
- Igazából csak az ajándék miatt jöttem. Nem akarok zavarni. - mondtam halkan. Niall megfogva a kezeimet nézett rám.
- Nem zavarsz. Szeretnék még veled beszélgetni. - mondta zavarban. Fülig elpirult. - Kérlek. - húzta egy kis mosolyra a száját.
- Jól van. - sóhajtottam fel. Bementem a hálószobájába és leülve az ágyra vártam, hogy Niall minél hamarabb végezzen a tisztálkodással.

Hátra dőltem az ágyon. A gondolataim mindenfelé cikáztak. Akármennyire is próbáltam nem szeretni Niall-t, de mint az látszik, nem sikerült. Nehezen tudtam ellenállni most is Niall-nek. Dacoltam magammal és mindenkivel, aki úgy gondolta Niall-nek és nekem újra kéne kezdenünk.
Az ajtó kinyitódott és Niall lépett be rajta. Tátott szájjal bámultam Niall-t, aki egy szál törölközővel a derekán állt a szekrénye előtt. Nagyot nyeltem, ahogy végig siklott a tekintetem a testén. Hogy megelőzzem a zavaromat hátra dőltem és a plafonra tereltem a figyelmemet. Közel sem volt olyan érdekes, mint a szekrény előtt ácsorgó srác, de muszáj voltam nem foglalkozni vele.

- Amúgy, hogy-hogy itt van a családod? – kérdeztem, csak hogy teljen az idő.
- Tegnap felhívtam a szüleimet, hogy nem megyek idén haza. Ma reggel pedig már itt voltak és kitalálták, hogy akkor itt karácsonyozunk. Ami elég égő volt, mivel még karácsonyfát sem vettem. Tanuld meg, ha Karácsony napján akarsz karácsonyfát venni, nem fogsz egy könnyen szerezni. Körülbelül nyolc helyen jártam, mire tudtam venni egyet. – sóhajtott fel. Felpillantottam, hogy Niall elkészült-e, de rájöttem, hogy nem kellett volna. Most már nem törölközőben ácsorgott, hanem alsónadrágban.
- Megjegyzem. – fejeltem vissza a matracba. - Miről szerettél volna beszélgetni? – kérdeztem rá. Hallottam, ahogy keresgél és becsukja a szekrény ajtaját.
- Mindenről. – kerekedett felém. Lábaival az enyémek közé furakodott, kezeivel a fejem mellett támaszkodott meg.
- Niall. – mondtam halkan, nagyot nyelve. Így is nehéz volt meghazudtolni magam, de így, ilyen kísértés mellett, még nehezebb volt.
- Emma. Szeretsz még engem? – nézett a szemeimbe. Próbáltam nem foglalkozni a kérdéssel. Nem akartam hazudni neki, viszont beismerni sem szerettem volna előtte. – Kérlek, nézz a szemembe, és úgy válaszolj! – piszkálta meg egyik kezével az egyik tincsemet.
- Niall, tudod jól. – mondtam halkan. Niall még mindig türelmesen várakozott a válaszomra. – Niall, még mindig szeretlek, de szomorú vagyok, mindazok miatt, ami történt. Azért kértem időt, hogy mindketten végig tudjuk gondolni a dolgainkat. – fújtam ki a levegőmet. Niall lassan fújta ki a levegőt, ami az arcomba csapódott.
- Emma, én nagyon szeretlek téged, és képes leszek neked időt adni, ha azt kéred tőlem. Nem érdekel mit fogadtál meg magadnak, mert azt ezzel fogadtad meg. – bökött a fejemre Niall. – Nem pedig ezzel. – simított végig a mellkasom bal felén. Azonnal kirázott a hideg. Hiába fogadtam meg, hogy elfelejtem, hogy utálni fogom, minden próbálkozásom hiábavaló volt. Amint Niall közelében voltam, elgyengültem. Hiába kiabált az eszem, hogy talán újra meg fog bántani, a szívem azonnal közbe szólt és azt üvöltötte, hogy szeretem ezt a fiút, akkor mire várok.
- Niall… Én… - simítottam a kezemet az arcára. Végig húztam állkapcsán az ujjaim, ő pedig lehunyta a szemeit. Ahogy megállt a kezem a mozgásban, azonnal kipattantak a szemei. Hosszú ideig nézett a szemembe, majd lassan közelíteni kezdett az arcával az enyém felé. Félve érintette ajkait az enyémekhez, de nem sokáig hagytam kétségek között. A nyaka köré fontam a kezeimet, és úgy csókoltam vissza. Óvatosan simította meg az arcomat, majd túrt a hajamba. De persze, mint minden pillanatnak, ennek is vége kellett, hogy legyen.
- Ni… - nyitott be Greg, Niall bátyja. – Ne haragudjatok! – hajtotta be az ajtót. – Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy lejöttök-e karácsonyi filmeket nézni? – hallatszott a hangján, hogy fintorog. – De gondolom, ti inkább maradtok. – tudtam, hogy zavarban van. Én is számtalanszor keveredtem már ilyen helyzetbe a bátyáimmal és azoknak a barátnőikkel. Oltári kínos.
- Igazából, nekem haza kell mennem. – néztem Niall-re, hogy eltereljem a figyelmet erről a kellemetlenségről.
- Ne már! – tátogta Niall. Bocsánatkérően néztem rá. Niall sóhajtott egy hatalmasat, majd elhúzódott tőlem és felhúzott engem is az ágyról. Greg már nem állt az ajtóban.

Felvettem a kabátomat és elindultam lefelé a lépcsőn. A nappaliban ülőknek boldog karácsonyt kívántam, és már mentem is a bejárati ajtóhoz. Niall végig szorosan a nyomomban volt. Hosszasan csókolt meg, amikor kitártam az ajtót, jelezve, hogy tényleg mennem kell.
Azzal az érzéssel ültem be a kocsiba, hogy bár hazudtam magamnak, de nem követtem el hibát, amiért megint esélyt adtam magunkat. Hiszen, ez nem is újra kezdés, mert valójában soha nem is zártuk le a kapcsolatunkat. Ez valami teljesen más. Nem volt zökkenőmentes az egész kapcsolatunk, de hiszen túl egyszínű is lett volna akkor.
Széles vigyorral léptem be a házunkba, ahol teljes csend volt már, bizonyára annak volt köszönhető, hogy éjfél körül járt az idő. Ugyanilyen széles vigyorral mentem a fürdőbe, fürödtem meg, majd bújtam be az ágyba.
Mindenkinek teljesen igaza volt. Én csak akkor vagyok teljesen boldog, ha Niall mellettem van.

23. fejezet - Niall! Emma téged keres.

Sziasztok! 

Íme itt lenne a friss olvasnivaló. :) Remélem tetszeni fog. :)
Köszönöm szépen a kommenteket Réka Lovas, Patsy McCloud. A lájkokat Réka Timi Lánya, Noémi Tóth, Benczúr Melitta, Edina Kurucsó, Nóra Polányi. Az üzenetekért és pipákért is hálás vagyok. :) Ne felejtsétek, Ti, az Olvasóim vagytok a legjobbak. :)

Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást! :) 

Bay.

NIALL HORAN

Otthon becsaptam az ajtót és levetettem magam a kanapéra. Nem hiszem el, hogy Emma terhes volt. Nem fért a fejembe, hogy mégis hogy történhetett ez. Két hónapig távol volt tőlem és most én vagyok a rossz fiú, amiért nem hiszem el, hogy tőlem volt az a baba. Tisztán emlékszem, hogy az orvos azt mondta, nyolc-tíz hetes volt a baba. Pontosan emlékszem minden egyes kis részletre, abból a bizonyos éjszakából, mielőtt elutazott. Minden kis kép kocka beleégett az elmémbe. Tisztán látom magam előtt, ahogy vonaglott alattam és amikor széthullott, megmerevedett és mellkasomnak nyomta mellét. Mégis mi történt közöttünk, hogy ennyire megváltozott minden? Két hónap telt el és kitűnően látszik, hogy nem bírtunk. Nem működött közöttünk ez a kapcsolat. Pedig tökéletes volt az egész, ezt mindenféle elfogultság nélkül mondom. Amikor itt volt mellettem Emma, mintha szárnyaltunk volna, ahogy ő Los Angelesbe ment, mélyrepülésbe kezdtünk. Igen, nem csak én, hanem Ő is. Még mindig szeretem Emmát és holnap be is megyek a kórházba, hogy megbeszéljem vele ezt az egészet. De most még idő kell, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat. Nem csak a babát, az egész kapcsolatomat Emmával.
A telefonom megállás nélkül csengett, így végül lenémítottam, de még így is láttam, ahogy felváltva hívnak a srácok. Nem akartam velük beszélni, úgyis csak a szememre vetnék, hogy miért nem vagyok Emma mellett, pláne ilyen helyzetbe.
Felkeltem és egy üveg bort vettem le a szekrényről. Nem foglalkozva azzal, hogy poharat is vegyek ki a szekrényből, visszaültem a kanapéra. Lábaimat feltettem a kis dohányzóasztalra és nagyot kortyoltam az alkoholból. Eszembe jutott Emma. Emma mosolya, szemei, hangja, minden kis érintése, nevetése csengése. Zúgott a fejem, ahogy minden gondolatomba belekúszott a lány, aki nem csak rég, de még most is a mindenemet jelenti. Akármi is történt, akkor is szeretem.
Már jócskán elfogyott az üveg tartalmának fele, amikor csengettek. Nem akartam ajtót nyitni, mivel sejtettem, hogy valamelyik srác ugrott be helyretenni engem. Ahogy mégis kinyitottam az ajtót, egy olyan személlyel találtam szembe magam, akire abszolút nem számítottam.

- Holly, te mit akarsz? - támaszkodtam az ajtónak. A szőke hajú lány elmosolyodott, ezt még kissé homályos látásommal is felbírtam fogni.
- Nem látogathatom meg a barátomat, csak a barátomat? Gondolom, mindent megbeszéltél a barátnőddel és nem jelent gondot, ha néha együtt lógunk. - sokáig gyakorolhatta ezt a monológot, hogy így el tudja mondani.
- Nem kell a színjáték. - grimaszoltam. - Most mond el, valójában miért jöttél? - kortyoltam az italba. Semmi kedvem nem volt most hozzá. Csak gondolkodni szerettem volna egyedül.
- Szerintem, azt már nem kéne meginnod. - fogta meg az üveget Holly, de nem járt sikerrel, hogy eltulajdonítja. Erősen markoltam rá az palackra. Holly beengedte magát mellettem.
- Holly fejezd ezt be. Nem engedtelek be és igazán hálás lennék, ha most szépen haza mennél. - álltam még mindig a kitárt ajtó mellett. Holly rám mosolygott és elém lépett.
- Igen? És mivel hálálnád meg? - csúsztatta kezét a mellkasomra. Egyből Emma érintése jutott eszembe, hogy azt mennyire élveztem, azzal ellentétben, amit Holly csinált.

Aztán eszembe jutott, hogy mennyire rosszul éreztem magam, amikor megcsókoltam Holly-t. Napokig nyomasztott, hogy félig-meddig megcsaltam Emmát. Végül a fejembe kúszott a baba, amit Emma várt.

- Felejtsd el azt a másik lányt, most sincs veled, te pedig itt szomorkodsz egyedül. - közelítette arcát az enyémhez. Lassan érintette ajkait az enyémekhez, talán félt, hogy elutasítom, de amikor észrevette, hogy szabad útja van, nyelvét a számba dugta. Elnyúlva mellettem, becsapta az ajtót, egy pillanatra sem elválva tőlem. A borosüveget el nem engedve toltam hátra, a kanapé felé. Egy pillanatra üres lett a fejem. - Ezt tegyük le! - rántotta ki a kezemből az alkoholt és letette az asztalra. A stabilitásom rég a múlté lett, így könnyen lökött le a kanapéra.

Amúgy is rövid szoknyája még feljebb csúszott, ahogy az ölembe mászott és csókolgatni kezdett. Hajamat markolta és húzta, közben pedig a fülembe nyögdécselt. Keze lecsúszott mellkasomról, ahol eddig támaszkodott és egyre lejjebb vezette ujjait. Ahogy keze rácsúszott a férfiasságomra, akkor tértem csak észhez. Nekem ő nem kell. Teljesen mindegy mi fog történni Emma és köztem, ez a lány, aki most az ölembe ült, sosem fog kelleni. És fogalmam sincs, hogy valaha is fog-e valaki annyira érdekelni, mint Emma.

- Holly, ezt komolyan fejezd be! - fogtam meg a csuklóját. A szőke lány meghökkenve nézett rám.
- Hé, Niall! - dörömbölt az ajtón Harry. - Nyisd ki az ajtót! - csapott rá erősen a falapra. Már éppen keltem volna fel, de Holly-val az ölemben, elég nehéz volt. Az ajtó egyszer csak kinyílt.
- Te meg mi a jó Istent csinálsz? - förmedt rám Liam. - Neked most nem itt kéne lenned vele, hanem a barátnőd mellett. - mondta dühösen. Még soha nem láttam ennyire kikelni magából.
- Komolyan, nem gondoltam volna, hogy ennyire leteszed a mércét. - csóválta helytelenítően a fejét Lou.
- Holly épp menni készült. - toltam le a combjaimról a lányt.
- Akkor menjen. Nekünk meg beszélnünk kell. - tárta ki az ajtót Harry. Holly sajnálkozva rám nézett és magunkra hagyott minket. Tudta, a srácokkal szemben nincs szava.
- Szóval te idióta. - ült mellém Harry. – Mond csak milyen meggondolásból töltöd Holly-val az estét, ahelyett, hogy a barátnőd mellett lennél a kórházban? - húzta össze a szemöldökeit. Nem akartam vele foglalkozni.
- Terhes volt. - morogtam. Mindannyian leültek körém.
- Tudjuk. És azt is, hogy akkora marha voltál, hogy azt mondtad neki, hogy mástól várta a babát. - támasztotta meg a fejét Lou. Felé fordultam. Komolyan most tartják a „csesztessük Niall-t” napot? Mert most abszolút nincs hozzá hangulatom.
- Nem tudom, tisztában vagy-e vele, hogy van egy bizonyos százalék, amikor hibás az óvszer. - mondta Liam olyan hangsúllyal, mintha az apám lenne és épp most világosítana fel.
- Mindennel tisztában vagyok, de akkor olyan hirtelen jött az infó és annyira ledöbbentem, hogy ez jutott először eszembe. Ti nem erre gondoltatok volna, azok után, hogy két hónapja nem is találkoztunk? - lettem hirtelen dühös, amiért beleütötték az orrukat a dolgomba. Bármikor meghallgattam őket, de most nem volt rá szükségem. Ezt egyedül kellett végig gondolnom.
- Neked elment az eszed. Az meg sem fordult a fejedben, hogy a kimerültség miatt vesztette el a babát? Annyit melózott, hogy elvetélt. És te még azt mondod neki, hogy megcsalt? - mondta hangosan Harry. Összehúzott szemekkel néztem rá. - Amikor összejöttetek még téged féltettelek, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy te fogod őt tönkretenni. - hirtelen mindannyian rá néztünk. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy ezt mondta. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen súlyos dolgot fog a fejemhez vágni.
- Harry, fogd be! - mondtam keményen.
- Állj! Mindenki fogja be! - teremtett le Liam. - Csak egy kérdésem van. Rájöttél végre, hogy a ti babátokat vesztette el Emma?
- Igen. Jól tudom, hogy tőlem volt. Az orvos is megmondta, hogy mennyi idős terhes volt Emma. Csak a pillanat hevében támadtam le Emmát azzal az őrültséggel, hogy esetleg mástól volt. - sóhajtottam fel. Tulajdonképpen, magam sem tudom miért vágtam a fejéhez azokat a dolgokat.
- Megtapsollak, annyira sikerült letámadnod, hogy sokkot kapott és most nem ébred fel. - mondta gúnyosan Lou. Hirtelen felé néztem, nem tudtam hova tenni a kijelentését.
- Mit mondtál? Kómába került miattam? - kérdeztem hitetlenül. Louis bólintott és ahogy a többiekre néztem, ők is ugyanúgy tettek.
- Vagyis... Igazából nem tudni. Lehet amúgy is sokkot kapott volna. Nem a te hibád. - próbált megnyugtatni Liam. Inkább vigasztalásnak tűnt.
- Teljesen mindegy. Akkor is bemehet hozzá. - vetette oda nekem félvállról Harry. Kezdett nagyon idegesíteni a stílusa.
- Mi a fene ütött beléd? Felcsaptál Emma védelmezőjének, vagy mi? - keltem fel a kanapéról és majdnem el is estem a saját lábamba. Az alkohol még bőven dolgozott a véremben.
- Ha már te nem tudod megvédeni! - ugrott fel Harry is. Így most már szemtől-szembe voltunk. - Neked kellett volna rá vigyázni! Meg kellett volna neki mondani, hogy tartson szünetet! Oda kellett volna menned és leállítani azt az őrültséget, ami zajlott körülötte. - kiabált a képembe. Jól tudtam, hogy igaza volt, de a büszkeségem nem engedte, hogy ezt be is ismerjem.
- Te mégis mióta vagy ennyire képben, hogy mi történt Emmával? - húztam fel az egyik szemöldökömet. Úgy gondoltam ezzel elkaptam és vége a beszélgetésnek, de nem.
- Ha éppen nem a szőke cicababáddal enyelegtél volna az elmúlt két hétben szinte minden nap, akkor tudnád, hogy huszadikán este Hanna és én mentünk el a házukhoz érte. Már akkor is elájult. Két napig aludt. Meg sem moccant. És te mit csináltál? Holly szájában matattál a nyelveddel. - szívta be a levegőt Harry. Azért az túlzás volt, hogy enyelegtem Holly-val. A nyakamra járt és nem tudtam vele mit kezdeni. - Emma csak azért hajtott, hogy haza jöhessen. - tette még hozzá. Nem vettem észre, hogy Dani és Milán az ajtóban állt. Nem tudom ki engedte be őket. Teljesen el voltam azzal foglalva, hogy mindent tönkretettem. Tönkretettem a szerelmemet. - Na, de ha már ti is itt vagytok. Ti sem vagytok jobbak. Eszetekbe sem jutott, hogy meg kéne látogatni Emmát? Vagy esetleg haza hívni? - fordult most a lány testvérei felé. Milán és Dani nagyot pislogtak.
- Harry nyugodj meg! Ezzel most nem megyünk semmire! - szólt rá Liam. Harry mélyen szívta be a levegőt, hogy megnyugodjon.
- Ha azért jöttetek, hogy beszéljetek Niall-el, hallhattátok, Harry-től már megkapta a fejmosást. - szólt közbe Louis. - Mi a helyzet Emmával? - terelte el a témát. Mindannyian érdeklődve fordultunk a testvérpár felé.
- Semmi változás. - mondta halkan Milán. Visszaültem a kanapéra. A többiek beszélgettek, én viszont teljesen kizártam a hangjukat. Egyetlenegy dolog járt a fejemben, Emma. Hogyan fogom visszaszerezni Emmát? Egyáltalán mi lesz ezután? Fel fog ébredni? És, ha felébred, hogyan fog ezek után hozzám viszonyulni? Szóba fog velem állni? Hagyni fogja, hogy megmagyarázzam? A kérdések cikáztak a fejembe és féltem, hogy Emma látni sem akar majd.

***

Lassan nyitottam ki a szememet. Nagyokat pislogtam és próbáltam rájönni, mi is történt. Ugyanúgy a kanapén ültem abban a pózban, ahogy a beszélgetésünk végén leültem. Egy pokróc volt rám terítve. Azt hittem, egyedül vagyok, de a konyha felől motoszkálást hallottam.

- Végre felébredtél. - jött be Louis a nappaliba. Leült mellém és bekapcsolta a tv-t. - Remélem, kialudtad ezt. - emelte fel a boros üveget. Elgondolkodva néztem rá és bólintottam.
- Mennyi az idő? - kérdeztem. Megnéztem volna a telefonomat, de elzsibbadtam ebben a lehetetlen pozícióban.
- Éjjel fél kettő. - mosolyodott el. Ezek szerint jó sokat aludtam.
- Miért vagy itt? - nyújtóztam ki. Ha jól számolok ma van Szenteste, vagyis Lou születésnapja.
- Nem akartunk egyedül hagyni, nehogy még több bort kinyiss. Inkább velünk beszélgess! - halkította le a tv-t. Felé fordultam és elmosolyodtam.
- Boldog születésnapot! - Lou hitetlenkedve nézett rám.
- Köszönöm, de nem így gondoltam. - lökött meg. Eljátszottam, hogy nagyon fájt. - Viccet félretéve, fogalmam sincs, hogyan fogod helyrehozni ezt az egészet Emmával, de törd a fejed.
- Lou, ez nem ilyen könnyű. Kárt tettem benne. Hiába is szeretném rendbe hozni a dolgainkat, ha ő örökre megutált. Amit persze nem tudunk biztosra, mert kómában fekszik miattam. - mondtam kétségbeesetten kihangsúlyozva a miattam szócskát. Megint ugyanott tartottunk, mint alvás előtt. Totál kétségbeesés uralkodott rajtam.
- Niall te is nagyon jól tudod, hogy Emma szeret. Megbántottad, de szeret téged. Most teperned kell, hogy visszaszerezd, de emlékeztetlek, hogy már nem először kellett visszaszerezned. Ha azt a húzásodat elnézte, hogy az internetről tudta meg, hogy szakítottál vele, utána pedig titokban kellett találkozgatnotok, akkor szerintem most is vissza tudod szerezni. Jobban kell hajtanod és sokkal tökösebbnek kell lenned, de sikerülni fog. - dőlt hátra. Louis-ból senki sem nézné ki, hogy komolyan képes valamiről beszélni. De mi tudjuk, hogy ez így van, bármivel fordulhatunk hozzá. Nem tudtam mit mondani. Minél előbb látni szerettem volna Emmát, még ha nem is volt magánál. Szerettem volna megfogni a kezét, hogy tudassam, bármekkora ökör is voltam, visszatértem hozzá.
- Nyugodtan haza mehetsz. - álltam fel, hogy kimenjek végre wc-re.
- Hm. - motyogta Lou. Felé pillantottam, de Lou már az igazak álmát aludta. Óvatosan eldöntöttem a kanapén, majd betakartam. Kikapcsoltam a tv-t és felmentem az emeletre.

***

Reggel a telefonomra ébredtem. Halkan csörgött az ágyam melletti szekrényen. Harry neve villogott a kijelzőn. Nyögve emeltem a fülemhez a készüléket.

- Nálad van még Lou? - csapott azonnal a közepébe Harry.
- Elvileg igen. - mondtam rekedtes hangon. Kimásztam az ágyból, hogy megnézzem, tényleg a kanapén alszik-e még Lou.
 - Akkor nyisd ki az ajtót. - tette le a telefont. Lebattyogtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Harry és Liam állt előttem, Harry kezében egy dobozt tartott.
- Hajnali hat óra. - jegyeztem meg, amikor elsétáltak mellettem.
- Tudjuk, de fel kell köszöntenünk Louis-t. Dél körül mindannyian megyünk haza. - magyarázta meg látogatásuk okát Liam.
- Lou. - paskolgatta Harry az arcát miután Liam meggyújtotta a gyertyákat és a tűzijátékot.
- Mi a...? - ült fel hirtelen Louis. Mindannyian szélesen vigyorogtunk, amíg Lou járatta a tekintetét köztünk és a torta között. Elénekeltük a boldog születésnapot is, mire Lou teljesen meghatódott. - Köszönöm. Tényleg... Én... - kereste az amúgy nagyszájú srác a szavakat.
- Tudjuk. - legyintett Harry. Bólogattunk. Lou teljesen meghatódott attól, hogy felköszöntöttük. Nem sokszor tudtuk, így személyesen megtenni ezt, mivel ilyenkor már mindannyian otthon, a családunk körében szoktunk lenni.
- Vágd fel! - hozott egy kést Liam.
- Először közös kép. - vette elő a telefonját Louis. Kicsit feszengtem, mivel nekem még nem volt időm felvenni nadrágot. Végül elkészült a boxeres selfie.
Lou azzal köszönt el tőlem a kis ünneplésünk után, hogy hozzam rendbe, amit sikerült eltolnom. Nem csak ezért, már éjjel elhatároztam, hogy ma bemegyek Emmához. Bármi is történjen, mindent helyre hozok.

***

Idegesen nyomtam meg a kórházban a lift gombjai közül azt, amelyik emeletre szeretnék menni. Határozottan kijelenthetem, hogy teljesen be voltam ijedve. Nem tudtam mire számíthatok. Csodát nem vártam. Nem vártam, hogy majd miattam felébred. Csak szerettem volna látni. Szerettem volna elmondani neki mindent. Mindent, hogy mekkora egy idióta voltam.
A lift ajtaja kivágódott, én pedig nagy sóhajjal léptem a folyosóra. Elindultam a már jól ismert úton. Ahogy elértem Emma ajtajához bekopogtam. Számítottam rá, hogy itt lesz a családja, de nem. Meglepetésemre egyedül Tamás, Emma apja, ült az ágy mellett egy széken.

- Jó napot! - köszöntem. Emma apja felpillantott rám.
- Jó napot! Gondolom, te vagy Niall. - nézett rám. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy kedves lesz velem.
- Igen. Niall Horan. - nyújtottam felé a kezem, amit el is fogadott.
- Tamás Katona. - ráztunk kezet. - Még semmi változás nem történt. Az orvosok nem tudnak semmit. Csak, hogy alszik. - sóhajtott fel. Leültem a másik szabad székre. - Amikor a feleségem terhes lett Milánnal, napokig nem beszéltem vele. Hidegzuhanyként ért a dolog. Amikor megházasodtam, biztos voltam benne, hogy két-három évig nyugalom van. És akkor ott álltam húsz évesen a tizennyolc éves feleségemmel, aki terhes volt. Persze, az meg sem fordult a fejemben, hogy nem tőlem várja, de akkor is. Úgy éreztem, nem tudom majd ellátni, felnevelni. Utána jöttek sorba. - fakadt ki nekem Tamás. Nem zavart, sőt, jól esett, hogy megosztja ezt velem. Mindenki úgy beszél a gyereknevelésről, hogy az milyen könnyű, meg ösztön. Igen ám, csak az az érzés, amikor tudatosul benned, hogy gyereked lesz. Az érzés ösztönös is, de közben azon jár az agyad, hogyan fogod felnevelni? Mi van, ha valamit elrontasz? Kérdések tömkelege tárul eléd. - Amikor Emmát vártuk, nem akartuk ultrahangon megtudni, milyen nemű. Így teljes meglepetés volt, amikor a nővér kihozta, és közölte kislány. Bámult azokkal a hatalmas szemeivel. Az leírhatatlan érzés, amikor a kezedben tarthatod a gyermeked. - sóhajtott fel. - Ti pedig átéltétek azt, amit egy szülő sem kíván. Ahogy meg tudtátok, hogy babátok volt, úgy tört szét az egész az elvesztésével. Én megértelek téged. És tudom, jó srác vagy, hisz’ eddig vigyáztál a lányomra, azt is tudom, hogy meg kell ezt beszélned majd Emmával. Muszáj lesz, mert sosem láttam olyan boldognak őt, mint mikor veled volt. - mosolyodott el Tamás. Mélyen szívtam be a levegőt.
- Mindenki azt vágta a fejemhez, hogy mekkora idióta vagyok és igazuk van. Mert amíg én azt tartottam és tartom szem előtt, hogy Emma jól legyen, a babával nem foglalkoztam. Fogalmam sincs Emma hogy éli meg az elvesztését. - hunytam le a szemeimet. Lehet önző vagyok, de a baba nem jutott eszembe. Nem jutott eszembe, hogy milyen lett volna. Nekem csak az számított, hogy Emma jól legyen.
- Túl hamar elvesztettétek. Épp, hogy közölték, hogy létezett. Nem ragaszkodtál még hozzá. Ha az elmúlt tíz hétben tudtátok volna, hogy ő bizony van, akkor most valószínűleg még mindig lenne, mert vigyáznátok rá és boldogan várnátok őt. Akkor kötődnél hozzá. - fejezte be Tamás. - Én most kimegyek egy kávéért. - állt fel a székről. - Ja, és szerintem, mindent hall. - mosolyodott el mielőtt kiment a szobából. Felsóhajtottam és közelebb húztam a székemet Emmához. Értettem a célzását.
- Nem tudom, hogy igaz-e, hogy hallasz. Fogalmam sincs, hol kezdjek bele. Mindennél nagyobb vágyam, hogy felébredj és a szemedbe nézve mondhassam ezt el. Sajnálom, hogy azt mondtam, hogy a baba nem tőlem volt. Talán megijedtem, vagy csalódtam magamban, amiért nem tudtalak téged és őt is megvédeni. Nem vigyáztam rátok, pedig az lett volna a dolgom. - simítottam végig az ujjain. - Az, hogy két hónapig nem láttuk egymást az az én hibám is. Sokszor mondtam, hogy majd meglátogatlak és nem tettem. Bele sem gondolva, hogy mekkora csalódást vagy fájdalmat okozok neked. Oda kellett volna mennem és leállítani azt az egészet. Nagyon sajnálom. Nem tudom, hogy mi lesz, amikor felébredsz, de azt tudnod kell, bármekkora balfék is vagyok, szeretlek téged. - pusziltam meg a kézfejét. Felpillantottam az arcára, amin egy kövér könnycsepp szaladt végig. - Jaj, ne sírj Napsugár! - töröltem le a könnyeit a hüvelykujjammal.
- Niall? - szólalt meg egy női hang mögülem. Felé pillantottam és Violával néztem szembe.
- Szia! Én csak... Csak... Mindegy már megyek is. - néztem még rá nagy sóhajjal Emmára.
- Nem kell. Maradj nyugodtan. - tiltakozott hevesen Viola. Erőltetetten elmosolyodtam az irányába.
- Magatokra hagylak. Kint leszek. - ráztam meg a fejem. Úgy éreztem, neki is kettesben kell lennie Emmával. Kint a folyosón leültem egy székre és csak néztem magam elé. Nem tudtam, mit tehetnék. Tamás leült mellém és megkérdezte nem megyek-e haza a családomhoz, hiszen ma van Szenteste. Egyszerű a válasz. Nem. Nem, mert nekem most már Emma is a családom. A szüleim megértik és a testvéremék megértik, ha most nem megyek haza. Ha Emma felébred és azt mondja, elege van belőlem, akkor sem fogom ezt megbánni.
Órák telhettek el. Tamás már nem volt mellettem, időközben Emma testvérei haladtak el előttem. Ahogy kinéztem az ablakon sötétség borult már a városra.
Napközben véletlenül oda tévedtem az újszülött osztályra. Néztem, ahogy apukák büszkén mutatják az ablakon keresztül, hogy melyik kicsi az övék. Valami megmozdult bennem és szorítani kezdte a mellkasomat. Ha jobban vigyáztam volna rájuk, pár hónap múlva én is ugyanilyen lelkesedéssel mutattam volna a kislányomra vagy kisfiamra és dicsekedtem volna vele.
Teljes csend volt a kórházban. Talán a szentestének volt köszönhető, talán csak az estének. Mielőtt megint a gondolataimba merülhettem volna, valaki kijött Emma szobájából.

- Niall! Emma téged keres. - mondta mosolyogva Viola. Szinte felugrottam a székről és siettem a szobába, ahol Emma fáradtan nézett körbe a családján majd állapodott meg a tekintete rajtam.

22. fejezet - És ígérem, sosem bocsátok meg neked.

Sziasztok! 

Rövidre sikeredett megint a fejezet, de majd a következő hosszabb lesz. :) Ezt ígérem. :) Kíváncsi vagyok a véleményeitekre. :) 

Köszönet a komiért Patsy McCloud és a lájkokért Nóra Polányi, Boglárka Juhász, Benczúr Melitta, Noémi Tóth. Sokat jelent ez nekem, ahogy minden írónak is. :) Köszönöm a pipákat és az üzeneteket is. :) 

Nem húzom tovább az időt! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay. 

EMMA KATONA

Valaki simogatta a kezemet, ami nagyon is jól esett. Biztonságban éreztem magam, annak ellenére is, hogy egy gép csipogott mellettem és semmilyen más hangot nem hallottam. Éreztem, hogy infúzió van bekötve a karomba, ami már sokkal jobban aggasztott.
A fáradtan nyitottam ki a szememet, miután meguntam a tétlenséget. Hanna és Niall voltak csak a szobában. Niall simogatta a kezemet és ahogy észrevette, hogy ébren vagyok, elmosolyodott.

- Jó reggelt Napsugár! - puszilta meg a homlokomat. Épp kérdezni szerettem volna, hogy mi történt, de megelőzött. - Nagyon megijesztettél minket. - ült az ágy szélére.
- Szólok egy orvosnak, hogy felébredtél. - hagyott magunkra Hanna. Pár perc telt el és már az orvossal néztem farkasszemet.
- Nos, mondhatom az úr előtt a vizsgálat eredményeit? - kérdezte az orvos kis idő után. Niall-re pillantottam, aki biztatóan mosolygott rám. Bólintottam. - A vizsgálatok alapján ön kimerült és... És tisztában volt vele, hogy nyolc-tíz hetes terhes volt? Sajnálom, de a babát nem tudtuk megmenteni, mivel semmilyen vitamint nem szedett, illetve túl hajtotta magát. Most magukra hagyom önöket, hogy meg tudják beszélni. - egy szempillantás alatt eltűnt az orvos. Hanna bedugta a fejét, de nem bírtam megszólalni. Ahogy Niall sem.
- Megmondanád, hogy mégis kitől? - törte meg a csendet Niall mély és dühös hangja. Ránéztem, és láttam gyönyörű kék szemeiben, hogy komolyan gondolja a kérdését. Csalódott voltam, hogy egyáltalán feltételezte, hogy nem tőle voltam terhes. Egy könnycsepp gördült le a szememből, amit még sok másik követett. - Ha jól tudom, mindig vigyáztunk! - mondta hangosan. Összerezzentem a hangjától. Nem bírtam megszólalni, szorította a torkomat a sírás. Miattam ment el a baba. Mert nem vettem észre és nem vigyáztam rá. Pedig egy anyukának az lenne a dolga, hogy vigyázzon a gyermekére.
- Srácok, miről van szó? - kérdezte Hanna. Niall dühösen fordult a barátnőm felé.
- Emma terhes volt, Isten tudja kitől! - mondta hangosan, majd felkapta a pulóverét és hangosan becsapva az ajtót hagyott ott minket.
- Emma? - nézett rám Hanna. Könnyes szemmel néztem rá.
- Az övé volt a baba. - suttogtam és zokogni kezdtem. Fájt, hogy nem tudtam megóvni a babámat és fájt, hogy Niall azt feltételezte, hogy mástól vártam a gyereket, tudom jól, hogy nem voltam vele az elmúlt két hónapban, de más még csak meg sem fordult a fejemben, csak is Ő. Tudom, hogy mindig védekeztünk és ezért sem hisz nekem Niall. Én sem tudom, hogyan történhetett ez az egész.
- Mindjárt jövök. Beszélek vele. - szaladt ki Hanna a szobából. Még mindig ugyanúgy potyogtak a könnyeim. Tudom, hogy fogalmam sem volt róla, hogy várandós vagyok, de most már tudom, hogy az voltam, és most gyászolom az én kicsikémet.
Torkomban nőtt a gombóc és alig kaptam levegőt. Szorítottam a takarómat, amikor nem jutott levegő a tüdőmben. Hallottam, ahogy a gépek mellettem őrült csipogásba kezdenek, majd beszaladt egy nő a szobába.
- Hé, Kislány! Maradj velem! - mondta hangosan a nő és hátra döntötte az ágytámlát. - Pánikrohamot kapott, de sokkos lett az állapota. - mondta a női hang. Ujjaim abbahagyták a szorítást és sötétség telepedett rám.
Sötét volt, de a múlt képei újra és újra bukkantak fel előttem.

#
Niall lassan csókolt meg, és fölém mászott. Széles és gondtalan mosoly jelent meg az arcán. Az utolsó közös esténk volt így együtt, és hosszú, forró percekkel töltöttük el. Végig húztam kezemet csupasz hátán, őt pedig kirázta a hideg. Behunyta szemeit, ahogy megint megsimítottam a bőrét. Megpuszilta a nyakamat.
- Szeretlek Napsugár! - súgta bizalmasan a fülembe. Elmosolyodtam és ugyanazt a szót, mint ő, súgtam most én a fülébe.
#

#
 - Emma, kelj fel! Ma felvétel van! Már tíz perce ott kéne lennünk! Ébresztő! - rántotta le rólam a takarót Kimberly. Fáradtan nyitottam ki a szememet. Olyan érzésem volt, mintha csak két perce feküdtem volna csak le.
- Fent vagyok. Megyek. - hunytam le megint a szemeimet és mentem a fürdőbe. Felvettem a mai napra kikészített ruháimat és már is egy taxiban találtam magam.
- Na végre! Megérkezett a szupersztárunk is. - jegyezte meg gorombán a producer. - Állj a mikrofon mögé és kezdjünk végre! - mutatott az állvány felé. Bólintottam, lenyelve a békát, hogy már napok óta ezért kellett bejönnöm, hogy leordítsák a fejemet.
#

#
- Te vagy a példaképem! Köszönöm! - ölelt meg egy tizenhárom-tizennégy éves lány. - Én is csináltam, mert azt mondták kövér vagyok. Megbetegedtem, anorexiás lettem és úgy gondoltam így már nem akarok élni. - húzta fel a pulcsiját, hogy megmutassa a csuklóját, amin több vágás éktelenkedett. - Te és a dalod segítettek. Nagyon köszönöm. - mondta mosolyogva, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Mindig légy erős! Te egy csodálatos lány vagy, ezt ne felejtsd el! Gyönyörű vagy és biztosan okos is. Mindig maradj ilyen! - mondtam neki elfojtva a könnyeimet. Kimberly az órájára mutogatott, ezzel jelezve, hogy mennem kell.
#

#
- Hiányzol Napsugár! Nem úgy volt, hogy a hétvégén jössz haza? - kérdezte Niall. Nagyot sóhajtottam. Nekem is ez lenne minden vágyam, de ahogy mindig, most is keresztbe húzták a számításaimat.
- Úgy volt, de nem engednek, mert ma nem sikerült jól énekelnem. - nem hogy jól nem sikerült énekelnem, elment a hangom. Nagyon ijesztő volt a számomra. - Talán jövő héten. Esetleg te nem tudnál meglátogatni? - kérdeztem bátortalanul. Niall felsóhajtott.
- Sajnálom, de mi is dolgozunk. - mondta szomorúan. - Ha jövő héten sem engednek téged hozzám, azonnal repülőre ülök és kettőt sem pislogsz, már ott is leszek melletted. - próbált felvidítani, de nem sokra ment vele. Haza akartam menni. Kimberly nyitott be a szobámba és megint csak az órájának lapját kocogtatta.
- Niall, most mennem kell. Felhívlak, ha időben végzek. - mondtam kedvtelenül. - Szeretlek!
- Rendben. Szeretlek Napsugár! - mondta ugyanolyan szomorúan, mint ahogy a beszélgetésünk kezdetén is.
#

#
Csak énekeltem és énekeltem a színpadon, ami előtt rengeteg rajongó állt és kántálta velem együtt a szöveget. Három dalom jelent meg eddig, amit népszerűsítenem kellett.
Szűk ruhát kellett felvennem, amiben alig kaptam levegőt, szinte az ájulás kerülgetett. De nem lehettem rosszul. Azt nem engedhettem meg magamnak. Mit kaptam volna, ha itt mindenki előtt elájulok? Így csak énekeltem és énekeltem, amíg vége nem lett az utolsó dallamnak is.
#

#
Egy hónap telt el, aminek szinte minden perce pörgés volt. Stúdió, fellépés, tv-s műsor, rádióadás, sajtótájékoztató és hasonlók. Niall annak ellenére, hogy azt mondta ide jön, ha én nem tudok, ez nem történt meg, mert ők is zenéltek.
- Emma, mi a baj? - kérdezte a telefonba Milán. A fotelben ültem összekuporodva.
- Semmi. Csak hosszú volt a nap. - mondtam a sírás szélén. Gyengének éreztem magam. Nem csak testileg, lelkileg is.
- Emma olyan a hangod, mintha sírnál. Mond el, hogy mi a baj! - mondta a jól ismert vallató hangján a bátyám. Megtöröltem a szemeimet, a mellkasomra nyomtam a telefont, amíg rendeztem remegő levegőmet.
- Csak hiányoztok. - igyekeztem semleges hangon beszélni.
- Emma. - mondta ugyanolyan hangon a nevemet, mint az előbb, ahogy beszélt.
- Most mennem kell. - hazudtam, hogy ne kelljen tovább hazudnom neki.
- Rendben, de hívj, amint tudsz! - utasított. A térdeimnek döntöttem a fejemet.
- Rendben. - mondtam halkan. Bontottam a vonalat és halkan szipogni kezdtem. Fájt a fejem a sírástól és fáradtságtól, talán ezért is nyomott el az álom a fotelben. Még, hogy elaludtam, szinte elájultam.
#

#
- Jaj, te lány. Mit csináltál magaddal? Olyan karikásak a szemeid, lehet el sem tudom tüntetni. - szidott le a sminkes. Szótlanul ültem a székben és hagytam, hogy mindenféle krémet, festéket az arcomra kenjen. - Minden rendben? - kérdezte. Felpillantottam rá a fejemet meg sem mozdítva, nehogy az egész arcomra húzzon egy csíkot a szemceruzával.
- Persze. - mondtam halkan, hogy leplezzem rekedt hangomat.
#

Hallottam a gépet csipogni. Megint tudatában voltam azzal, ami körülöttem zajlott. Most nem fogta, simogatta senki a kezemet. Teljes csend vett körbe, legalább is így gondoltam, amíg halk szuszogást nem fedeztem fel. Aztán még egyet és még egyet. És még hármat.

- Tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Hallottam a hangján. - szólalt meg Milán. Lassan fújta ki a levegőt. Ismertem, magát hibáztatja.
- Ha nem volt jól vagy nem érezte jól magát ott, akkor miért nem szólt, biztosan fel lehetett volna valahogy bontani a szerződést. - mondta apa, hasonló hangon, mint Milán.
- Miattam. Mindig annyit meséltem neki, hogy szeretnék majd egy saját edzőtermet. És pár napja kaptam egy nagyon nagy összeget a számlámra a konditerem megnevezéssel. Ő volt az. Ő küldte a pénzt, arra az átkozott teremre. - mérgelődött Milán. Igaz, hogy én küldtem neki a pénzt. Ideje megvalósítani az álmát, de nem miatta csináltam. Senki sem volt hibás ebben.
- Ne okold magad. Ha Emma felébred, akkor majd megmagyarázza az egészet. - próbálta nyugtatni anya a testvéreimet és apát, de nem sokra ment.
- Öhm... Hoztam kávét, gondoltam, szomjasak lehetnek. - hallottam meg Hanna hangját.
- Köszönjük. - mondta kedvesen anya. Hallottam, ahogy a papír poharak súrlódnak, ahogy kortyolnak a családtagjaim. Minden kis neszt élesen hallottam.
- Hol van Niall? Neki itt kéne lennie! Tudja egyáltalán, hogy mi történt? - kérdezte hirtelen Marcell. Úgy éreztem hevesen kezd verni a szívem, de a gépek nem jeleztek belőle semmit.
- Niall volt itt. De haza ment. - sóhajtott Hanna.
- Mégis miért hagyta itt Emmát? - háborodott fel Milán. Hanna nagyot nyelt.
- Nem mondták az orvosok? Várjunk, mennyit tudnak Emmáról és az állapotáról? - lassított le a tempón a legjobb barátnőm.
- A nővér azt mondta, hogy kimerült, amikor felébredt pánikrohamot kapott és sokkos állapotba került, ami miatt nem kel fel. Így védekezik. - foglalta össze a diagnózist anya. Próbáltam én felébredni, de nem ment. Nem bírtam kinyitni a szememet. Hanna lépkedett hallottam a bakancsa koppanását.
- Kerek-perec kimondom, rendben? - kérdezte Hanna. Gondolom, bólintottak, mert Hanna folytatta. - Emma terhes volt, de elvetélt. A nagy hajtás miatt elvesztette a babát. - hallottam Hanna hangján, hogy megremeg, amikor kiejti a szavakat a száján.
- Ez mégis, hogy lehetséges? - szedte gyorsan a levegőt Noel. Mindenki értette a kérdést. Azt kérdezte, hogy: „ennyire felelőtlenek voltak, hogy nem védekeztek?”.
- Akkor végképp nem értem Niall miért nincs itt. - szólalt meg megint Marcell.
- Niall azt hiszi, nem tőle volt terhes Emma, mert mindig védekeztek. Felkavarta a dolog. - magyarázkodott Hanna, mintha ő bármilyen szinten hibás lenne.
- Majd én felkavarom, azt hiszem. Ennyire nem lehet idióta! - hangoskodott Dani és ahogy a szék nyikordulásából hallottam felkelt róla. - Majd jövök. - tépte fel az ajtót, de az nem csapódott be.
- Utána megyek, nehogy hülyeséget csináljon. Hívjatok, ha bármi változás van. - hadarta el Milán és már csak a cipői dobogását hallottam, amíg be nem csukódott az ajtó.

Remélni mertem csak, hogy Dani nem tesz semmi megfontolatlan dolgot. Nem szerettem volna, ha miattam hülyeséget csinált volna. Milán vele van, nem történhet semmi bajuk, vigyáznak egymásra. Nyugtattam meg magam.
Niall. Ó, Niall. Ha egyszer felébredek, esküszöm, hogy örökre elfelejtelek. Elfelejtek mindent rólad. Elfelejtem a mosolyod, a gyönyörű szemeid, a hangod, a becéző szavaid, az összes pillanatot, amit együtt töltöttünk. Mindent, ami csak egy kicsit is kapcsolódik hozzád. Kitöröllek az életemből, mintha meg sem történt volna, mindaz a csoda, amit okoztál nekem. Ha mégis marad valami bennem rólad, azt utálni fogom. Ha nem is tudom majd utálni, azon leszek, hogy akarjalak utálni. És ígérem, sosem bocsátok meg neked. Sosem bocsátom meg neked, hogy kételkedtél bennem. Hogy kételkedtél a hűségemben és abban, hogy a szerelmünk gyümölcsét vesztettem el. Megpróbállak elfelejteni, utálni, haragudni rád. Megpróbállak nem szeretni. És addig fogok próbálkozni, amíg végleg ki nem ölöm az érzést, a szerelmet, amit irántad érzek, magamból.
Most pedig gyászolom a kicsi életet, amit tönkretettem. Gyászolom a kicsi kincsemet, amire nem tudtam vigyázni.

21. fejezet - Szeretlek, kérlek, ezt soha ne felejtsd el.

Sziasztok! 

Nos, hogy gyors és fájdalommentes legyen a bejelentésem. Hamarosan a végére érünk Emma és Niall történetének. Körülbelül még négy fejezet lesz, ezen kívül. Szóval, már tényleg a végén járunk. Remélem, velem tartotok a következő történetemnél is. :) Ennyi lenne a közérdekű közleményekből. :) Kinek jó, kinek rossz hír. :) 

Köszönöm szépen a komikat Réka Lovas és Patsy McCloud. :) A lájkokat Benczúr Melitta, Nóra Polányi, Noémi Tóth. Persze a pipákat is. :) El sem tudjátok képzelni, mennyit jelentenek ezek számomra. :) Ha esetleg valakit véletlenül kihagytam, elnézést érte. :) Minden Olvasómra gondolok! :) 

Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást! :) 

Bay.

EMMA KATONA

Azt hiszem, ha azt mondom, hogy a végkimerülés fenyegetett nem túloztam. Minden napom, minden órám, minden percem be volt táblázva már két hónapja. December van, de még az sem biztos, hogy a karácsonyt a családommal tölthetem. Természetesen ez csak rajtam múlik. Ha sikerül még huszadikáig felvenni az első album dalait, akkor haza mehetek Londonba, ha viszont nem, akkor még az újévet is itt Los Angelesben fogom köszönteni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy Niall-el eltávolodtunk egymástól. Hiába mondogatja azt, hogy megérti ezt az egészet, ami körülöttem zajlik, ez nem igaz. Eleinte, amikor két hónapja ide jöttem Los Angelesbe úgy állapodtunk meg a céggel, hogy amikor csak szükségét érzem, haza mehetek. Ez egy hétig működött, aztán kaptam egy menedzsert, Kimberly-t, aki szerintem csak azért létezik, hogy az én életemet megnehezítse. Mindig van valami program, amin meg kell jelennem.
Két hónapja nem voltam otthon, két hónapja nem beszéltem személyesen a családommal és a barátaimmal. Niall-el két hete beszéltem utoljára telefonon. Általában ő hív engem, de mindig akkor, amikor nem tudom felvenni, ez persze nem az ő hibája. Nekem viszont nincs képem éjjel visszahívni.
Karácsonyra szeretnék haza menni a szeretteimhez és ezért mindent meg fogok tenni. Újabban azzal piszkál Kimberly, hogy miért vagyok olyan ingerült. Annyira a fejéhez vágnám, hogy sokkal nyugodtabb és vidámabb lennék, ha nem két-három órákat aludnék naponta, de nem tehetem. És miért nem, ha elméletileg én vagyok a főnöke? Azért basszus, mert fölöttem áll, és jobban hisznek az ő szavának, mint az enyémnek.

- Nem, nem jó! - kiabált rám a zenei producer. Már megszoktam, így nem volt ismeretlen, hogy az ő hangja visszhangzik az egész szobában. - Mi lenne, ha végre normálisan elénekelnéd és mindenki mehetne a dolgára?! Már csak ez az átkozott dal hiányzik! December tizenkilencedike van, holnap határidő! Legyél olyan tündéri és énekeld végre el ezt a dalt úgy, ahogy oda le van írva! - fröcsögte a szavakat felém. Képzeletben már felrobbantam a dühtől, de a valóságban csak bólintottam egyet és újra nekiálltam. Az tartotta bennem a lelket, hogy holnapig meg kell csinálni, hogy elszabadulhassak innen. Leginkább a szeretteimre van szükségem. Senki másra. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy mindent úgy énekeljek el, ahogy kérték, és végül, éjfél előtt három perccel hivatalosan be is fejeztük a munkálatokat. Azt hiszem, ennyire nem láttak mostanában felvillanyozva.
- Akkor én holnap indulok is haza. - mosolyogtam Kimberly-re. A nő felhúzta az egyik szemöldökét és elővette a kis fekete noteszét. Csak a noteszt ne! Az a bőrkötésű kis vacak teszi tönkre mindig a terveimet.
- Jó. - mondta ugyanazon a hangon, ahogy eddig is beszélt. - Mit szólnál ahhoz, ha január tizedikén jönnél vissza? Foglalok jegyet neked. - mi ez a hirtelen kedvesség?
- Kimberly, jól érzed magad? Mert, ha stroke-ot kaptál vagy ilyesmit, nem tudok vele mit kezdeni. - támaszkodtam a lift oldalának. Képes lettem volna állva elaludni, de Kimberly nem hagyta.
- Figyelj Emma, ez az egész hajtás azért volt, hogy elkészüljön időben az album. Tudom, én voltam a rémálmod, ezt nagyon sajnálom, de nekem ezért fizettek. De mostantól más lesz minden, addig, amíg nem adsz ki másik albumot. - mosolygott rám Kimberly. És igen, mosolygott. Azt hittem, ő egyáltalán nem tud mosolyogni, de határozottan kijelenthetem szép mosolya van.
- Többet kéne mosolyognod. - jegyeztem meg. Kimberly bólintott egyet. - Te hol töltöd a karácsonyt? Úgy értem hova mész haza? - érdeklődtem. Nem tudtam róla semmit, és amíg ilyen jó fej, addig kell kérdezgetnem.
- Én itt lakom LA-ben. De, ha szükségét érzed, elutazok veled Londonba. - ajánlotta fel. Megráztam a fejemet. Nem kell miattam utaznia ide-oda.
- Azt hiszem, egyedül is menni fog. - siettem be a szállodai szobámba. - A lehető legkorábbi gépre foglalj jegyet, kérlek. - nyitottam ki a szobám ajtaját. Épp elcsíptem még a folyosón Kimberly-t.
- Rendben. Majd szólok, hogy mikor indul. - mosolyodott el. Bólogattam és a lehető leggyorsabban pakoltam össze a holmijaimat a bőröndömbe. Úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és a kádban ülve hívtam Niall-t, hogy elmondjam neki a jó hírt. Pár csengés után fel is vette, de a várt hang helyett egy sokkal vékonyabb és nyávogósabb hang szólt bele.
- Haló! Niall Horan telefonja, ő most jelen pillanatban nincs itt. - mondta nevetgélve a telefonba. Ő mégis kicsoda? Nem rémlik, hogy Niall említette volna, hogy felvett egy titkárnőt.
- Haló! Meg tudhatnám, hogy kivel beszélek és hogy került hozzád Niall telefonja? - kérdeztem, mit sem törődve azzal, hogy igazából semmi közöm hozzá.
- Hű, de harapós valaki. Én Holly vagyok. És Niall nadrágzsebében volt a telefon. - könnyes lett a szemem. Szóval még a nadrág is lekerült róla. Remek! És én ezért hajtottam, hogy hozzá menjek haza. Ja és, hogy tisztázzuk, ez a Holly nem Hanna testvére, ez a Holly Niall volt barátnője. - Esetleg hagysz üzenetet? - kérdezte nyájasan. Ó, és még titkárnőt is játszik.
- Igazából... - kezdtem volna bele, hogy nem, de egy ismerős hang megelőzött.
- Kivel beszélsz? És mégis, hogy kerül hozzád a mobilom? - förmedt rá a lányra Niall. Azért ennyire nem kell tartani a lebukástól.
- Csörgött, te pedig a fürdőben voltál. Egy lány telefonált. - mondta egy kis undorral a lány szót.
- Kérem! - szólt erélyesen Niall. Hangos motoszkálás, zörgés hallatszott, majd Niall mély lélegzete. - Emma. - mondta halkan. Képtelen voltam megszólalni. Úgy éreztem, mindent tudok, többet is, mint szeretnék. - Emma kérlek, szólalj meg! Mit mondott neked Holly? Kérlek, Napsugár! - itt törött el teljesen a mécses. Zokogtam, csak arra voltam képes. Hiába hittem, hogy Niall nem csalt meg, mégis dühös voltam, amiért esélyt és okot is adtam rá. Millió esélye lett volna, hogy megtegye, mert én kicsit túlozva a világvégén voltam tőle és már két hónapja nem jártam otthon sem. - Hé, Napsugár, ne sírj! Hallod, mi a baj? - mondta halkan Niall. Képtelen voltam vele beszélni, jobb, ha tudomást sem szerez róla, hogy pár óra múlva haza megyek. Megnyomtam a piros gombot a mobilon és azzal megszűntettem a kérdezősködést.

Leejtettem a telefont a fürdő csempéjére, mély levegőt vettem és elmerültem a vízben. Tompán hallottam mindent és jó érzés volt. A levegő fogyott a tüdőmből, de nem foglalkoztam vele. Nem jöttem fel a víz alól, hallottam, ahogy megszólal a csengőhangom, amit Niall-nek állítottam be. Még akkor sem jöttem fel a víz felszínére. Aztán egy idő után nem hallottam semmit, se tompán, se sehogy. Nem láttam semmit. És, ami a legfontosabb, nem volt levegő a tüdőmben.

- Emma! - kiabált valaki rám. Kiköptem egy jó adag vizet a tüdőmből és csak utána nyitottan ki a szemem. - Mi a fene történt? - ült a kád szélén Kimberly. - Van fogalmad arról, hogy mi van akkor, ha fél órával később jövök vagy nem nyitok rád? - mondta hangosan Kimberly.
- Sajnálom Kim, elaludhattam. - Kimberly furcsán nézett rám, nem volt egy megszokott dolog, hogy becézem.
- A frászt hoztad rám. - mondta sokkal barátságosabban. Sajnálkozó pillantást vetettem rá, mire felállt a kád széléről. - Most hogy nézek ki. - nézett végig magán. Felnevetett, hogy csurom vizes lett miattam. - Szárítkozz meg, aztán elmondom a napirendet. - csukta be maga után az ajtót. Magamra vettem a köntösöm és követtem Kimberly-t.
- Szóval Kimberly, úgy döntöttem, hogy január harmadikán már visszajövök. - mondtam halkan és leültem az ágyam szélére.
- Az egy héttel korábban van, mint az eddig megbeszélt. - csodálkozott el. Bólintottam.
- Természetesen, neked tizedikéig szabadságod van. - nyugtattam meg. Kimberly megcsóválta a fejét.
- Mi történt Emma? Eddig annyira haza vágytál, most pedig minél előbb szeretnél visszajönni? - elmélkedett az asszisztensem. Megrántottam a vállamat.
- Egyszer fel kell nőnöm, mindenki ezt mondja. - pillantottam rá. Kimberly hitetlenül megrázta a fejét.
- Ez nem így van. Neked még szükséged van a szüleidre, a családodra, a szerelmedre. Attól, mert azt játszod, hogy felnőtt vagy még nem kell egyedül lenned. - mondta komolyan. Zsebre dugtam a kezeimet.
- Hagyjuk ezt Kimberly. Mikor indul a gépem? - kérdeztem rá a lényegre. Kimberly felsóhajtott és elővette a rémisztő noteszét.
- Reggel ötkor. Fél ötre hívok taxit, ami kivisz a reptérre. Négykor szerintem elég lesz kelned. - mondta el egy szuszra. Az órára néztem, ami már fél kettőt mutatott. - Most megyek, aludj! Reggel jövök ébreszteni. - mosolyogva hagyott magamra. Eldőltem az ágyon és csak feküdtem. Egyik pillanatról a másikra csukódtak le a szemeim és merültem álomba.

***

A londoni reptéren ácsorogtam és vártam, hogy megálljon egy taxi. Los Angelesben legyőztem a taxiktól való félelmemet, így most már bátran ülök be az autóba. Mikor végre megállt egy kocsi előttem, gyorsan bediktáltam a címünket és csak bámultam kifelé az ablakon. A borult időjárás ellenére is napszemüveget viseltem. Nem akartam, hogy felismerhető legyek. Nem akartam, hogy bárki is meg tudja, hogy itt vagyok.
Az autó megállt a házunk előtt, kifizettem a fuvart, a bőröndömet magam után húzva mentem fel a lépcsőn. Meglepetésemre az ajtó zárva volt és hiába kopogtam vagy csengettem, senki sem nyitott ajtót. Hívtam anyát, de nem vette fel a telefont. Végső kétségbeesésemben leültem a bőröndöm tetejére és vártam. Este kilenc óra volt és még mindig semmi sem történt. Nem jött haza senki. Fogalmam sincs, hol lehet a családom. Elővettem a mobilomat és az egyetlen embert hívtam, akit hívhattam.

- Szia Hanna! Csak azért hívlak, mert... - kezdtem bele, de Hanna közbevágott.
- Szia Emma! Mi újság? Azt hittem, hogy nem is fogsz hívni többet! - vetette a szememre. Bűntudatom lett. Tényleg nem hívtam túl gyakran.
- Nagyon sajnálom Hanna. - sóhajtottam fel és megint a bőgés határán voltam.
- Jó, semmi baj. Megértem. Mi a hézag? - kérdezte nevetgélve. Valószínűleg megzavartam valamit. Hogyne zavartam volna meg, hisz’ szünet van.
- Zavarlak? - kérdeztem, bár tudtam a választ.
- Dehogy zavarsz. - vágta rá szinte azonnal.
- Meg tudnád mondani, hogy hol van a családom? - jó, ez így elég hülyén hangzik. Hanna kicsit várt, majd belekezdett.
- Az apád meglepte az anyukádat és a tesóidat egy amolyan wellness hétvégével. Három nap múlva mennek haza. - Hanna várt egy kicsit. - Nem mondták neked? - sírva csóváltam a fejem. Nem tudtam megszólalni, mert a gombóc szorította a torkomat. - Emma minden rendben? Hol vagy? Olyan hangzavar van körülötted, alig hallak. - mondta hangosan a telefonba. Megnőtt a forgalom az utcánkban így rengeteg autó suhant el előttem.
- Én... Haza jöttem és... Nincs itt senki. - sírtam fel hangosan. - Ha tudtam volna, nem jöttem volna vissza. Ez... Az én hibám. Az egész az én hibám. - fakadtam ki. Nem csak a haza látogatásra értettem, mindenre. Mindent elrontottam magam körül. Egy másik világ vett körül itt is és ott is.
- Maradj ott! Érted megyek. - parancsolt rám és letette a telefont. Visszatettem a telefonomat a táskámba és csak vártam.

Ha úgy vesszük Hanna-ék húszpercnyire laknak tőlünk, de az is lehet, hogy a srácoknál volt. Neki támasztottam a fejemet a korlátnak, alig öt perce elkezdett szakadni az eső, de nem érdekelt. Még az sem foglalkoztatott, hogy annyira fáztam, hogy remegni kezdtem. Annyira átfagytam és a fáradság is úrrá lett rajtam, hogy szinte elájultam. Annyira elvesztettem a jelent, hogy bárki megfoghatott volna és bárki betehetett volna a kocsijába. De ennek a bárkinek göndör haja volt.

***

Meleg ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, mennyit aludtam vagy egyáltalán hol vagyok. Felültem, körbe néztem. Az egész szoba lilában pompázott. Nem volt ismerős. Kimásztam a takaró alól és az ajtó felé indultam, de az abban a pillanatban vágódott ki és találkozott az arcommal.

- Hupsz. - dugta be a fejét Holly, Hanna húga az ajtón. - Bocsi, azt hittem, még alszol.
- Öhm... Most ébredtem fel. - piszkáltam a hajamat. - Hanna hol van?
- Hanna! Felébredt! - kiabált Holly. Majd’ beszakadt a dobhártyám.
- Juhé! - szaladt fel Hanna egy tálcával a kezében. - Nagyon megijesztettél. - dobta le a tálcát a szekrényre, a rajta levő tányér és pohár összekoccant.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem zavartan. Fogalmam sincs milyen nap van.
- Két napot. - mondta Holly. Jézusom! - Ijesztő voltál. Harry hozott fel és Hanna adott rád száraz ruhát, te pedig meg sem moccantál. - mesélt el mindent. Zavarban voltam az egész helyzet miatt.
- Ne haragudjatok, hogy itt... Itt foglaltam a helyet. Hol a bőröndöm? Felöltözöm és itt sem vagyok. - néztem körbe. Hanna és Holly, mint egy idiótára, úgy nézett rám.
- Szó sem lehet róla! Szépen itt maradsz. Holnap jön haza a családod, addig biztos nem mész sehova. - csóválta a fejét Hanna.
- Nekem ez az egész helyzet nagyon kellemetlen. - sóhajtottam egyet. Hanna megrázta a fejét.
- Ne érezd úgy. Felőlem kitakaríthatod a szobámat, hogy otthonosabban érezd magad. - nevetett fel, ami engem is arra késztetett. - Most pedig egyél! - tolt vissza az ágyba Hanna és az ölembe tette a tálcát. Jó volt végre házi kosztot enni. Nagyon jól főzött Hanna-ék anyukája. Holly lement a nappaliba tv-t nézni, így tudtam Hanna-val beszélni.
- Hanna! Őszintén mi folyik itthon? - néztem a barátnőmre, aki nagyokat pislogott.
- Ezt hogy érted? A családod érdekel, a srácok vagy minden? - ült le mellém Hanna.
- Minden. - nyögtem ki. Annyira a munkámra koncentráltam, hogy hamar jöhessek haza, hogy el is feledkeztem haza telefonálni.
- Oké. Szóval, a szüleid olyanok, mint voltak. Imádják egymást. Milán nevetségesen magas összeget kapott a számlájára, azzal a megnevezéssel, hogy konditerem. Azt hiszem, kiderült ki volt a rejtélyes idegen, aki utalt neki. Dani volt egy táncversenyen a bandájával, második lett. Marcell edzőtáborban volt, nem rég jött haza. Noel sok dalt írt megrendelésre. Ja, és Noel összejött a húgommal. A családoddal ennyi történt. A srácokkal minden rendben. - zárta rövidre a beszélgetést Hanna. Nagyon érdekelt, hogy mi van Niall-el.
- És Niall? Meg Holly? - Hanna felhúzta az egyik szemöldökét.
- Milyen Holly? - hunyorgott. Nagyot sóhajtottam. - Ja, hogy az a Holly. - túlságosan rájátszott, itt már baj van. - Az a lány teljesen rá van kattanva Niall-re. És... Tudod mit, beszélj Niall-el. Már rengetegszer hívott. - bökött a szekrényen pihenő telefonomra. - Harry-vel megbeszéltük, hogy nem mondja el Niall-nek, hogy itt vagy, de akkor neked kell vele beszélned.
- Hanna, én felhívtam Niall-t és Holly vette fel. Niall pedig a fürdőben volt. Szerinted, ez mit jelent? - dőltem hátra az ágyon. Hanna mellém dőlt.
- Szerintem, egy hatalmas félreértést, amiben Holly keze benne van. Niall soha nem lenne képes megcsalni téged. - mosolygott rám Hanna. - Ha gondolod, két óra múlva megyek Harry-hez, eljöhetsz velem. - bólintottam egyet. Hanna teljesen megörült. Felkapta a tálcát és kiszaladt vele. Azt a két órát pihenéssel, fürdéssel, készülődéssel töltöttem.

***

Halkan motoszkáltam fel a srácoknál a lépcsőn, és kerestem Niall szobáját. Az a biztos, hogy sosem fogom megjegyezni az útvonalat. A fiúk nem akartak felengedni Niall-höz, mert inkább nézzek velük filmet, főzzek Harry-vel kései ebédet. De hát itt van Hanna! Találjam ki melyik számra gondol Louis nulla és egymillió között. Ilyen és ehhez hasonlókkal próbáltak visszatartani. Nos, itt már nem tetszett a dolog. Végül azt mondták felmehetek az emeletre, de egyikük sem kísér fel a szobához.
Az egyik ajtó mögül pusmogást hallottam. Gondolom, ott lesz Niall. De kivel beszélget?

- Szerintem, feleslegesen hívogatod. Gondolj már bele, nincs is itt. - mondta egy női hang. Ismerős volt, nagyon is ismerős. Holly.
- Talán, ha nem vetted volna fel a telefonomat még mindig beszélne velem. - kapta fel a vizet Niall.
- Te éppen nem értél rá. - hagyta figyelmen kívül Holly, hogy le lett szidva.
- Miért is? Talán mert leöntötted borral a nadrágomat? - mondta hisztérikusan Niall. Holly fújtatott egyet.
- Az véletlen volt. - rántotta meg a vállát a lány. Tudom, nem szép hallgatózni és leskelődni, de a helyzet megkívánta. - De gondolkozz csak, ki volt veled aznap este? Kivel iszogattál?
- Holly nem hívtalak meg. Követtél engem. Csak azért engedtelek be, mert szakadt az eső és már a fejembe szállt az ital. - mondta keservesen a barátom. Ezek szerint ez a lány, ahogy hátat fordítok próbálkozik.
- A csókot is ezzel magyarázod? - simított végig Niall karján Holly. Niall mérgesen nézett farkasszemet a lánnyal. Egy világ omlott össze bennem, de reméltem, hogy erre is van magyarázat.
- Ne túlozz! Te a nyakamba ugrottál és megcsókoltál. Nem csókoltam vissza, azért öntötted rám a borodat! - mondta hangosan Niall. - Próbáltam jó fej lenni és a barátod, csak a barátod lenni, de neked mindig elmegy az eszed és rám mászol. Szerintem, ennek nincs értelme. - fonta össze a karjait maga előtt Niall. Holly nagyokat pislogott, majd sírni kezdett. Jesszusom! Hipp-hopp bőgni kezdett.
- Khm! - kopogtam be az ajtón, ami kijjebb nyitódott.
- Emma?! - lepődött meg Niall. Mosolyogva bólintottam, majd fagyosan néztem Holly-ra.
- Te, hogy kerülsz ide? - tűntek el azonnal a könnyei a szőke lánynak.
- Haza jöttem meglátogatni a barátomat. - mosolyodtam el flegmán. - Te miért vagy itt? - kérdeztem meg. Igazán kíváncsi vagyok, mivel magyarázza meg, hogy itt van.
- Átjöttem Niall-höz megbeszélni a múltkor történteket. - mosolygott gonoszan Holly. Felhúztam az egyik szemöldökömet, majd Niall-re néztem.
- Niall? - fordultam kérdőn a barátomhoz. Úgy kellett tennem, mintha semmit sem tudnék.
- Ezt inkább négyszemközt beszélném meg. - állt még mindig ugyanúgy, összefont karokkal Niall.
- Akkor megbocsátanál Holly? - pillantottam a lányra, majd az ajtóra.
- Azt szeretnéd, ha elmennék? - kérdezte döbbenten Holly. Nem, teázni szeretnék veled. Szerinted? Bólintottam. - Niall! Nem gondolod, hogy ezt az egészet hármunknak kéne megbeszélnünk. - hunyorítottam és Niall-t néztem. Lehet még várnom kellett volna. Lehet történt más is?
- Ne aggódj Holly, mindent elfogok mondani Emmának. Nem felejtek ki semmit. - mondta keményen Niall. Még sosem láttam ilyennek és ez nem engedett sok jóra következtetni.
- Jól van, elmegyek, de ha esetleg megint unatkoznál, tudod a számom. - kacarászott Holly. Felkapta a táskáját és kiment a szobából. Így, hogy kettesben voltunk Niall-el, már közel sem tartottam jó ötletnek erről az egészről beszélni.
- Ugye ezt most csak azért mondta, hogy bosszantson? - kérdeztem hosszú csend után. Niall közelebb lépett hozzám.
- Kezdjük az elején. - sóhajtott egy hatalmasat. - Holly fogalmam sincs, hogy került vissza az életembe. Pár hete elkezdett koslatni utánam. Nem foglalkoztam vele, mert nem érdekelt. Aztán egyik nap ott töltöttem az éjszakát a házamban, ő meg követett. Szakadt az eső, én pedig már ittam. Beengedtem, de nem történt semmi érdemleges, komolyan. - bizonygatta Niall. Nem tetszett, hogy ennyire hitegetett. Szeretem Niall-t és akkor is szeretném, ha valami történt volna Holly és közte. Egyszerűen csak a szívem szakadna ketté.
- Niall ez mit jelent? - kérdeztem a sírás szélén. Niall rám nézett, láttam a szemeiben, hogy a semminél kicsivel több történt.
- Ő megcsókolt és amikor nem csókoltam vissza, úgy gondolta, ha leönti a nadrágomat, akkor majd eléri a célját. Felmentem a hálóba átöltözni. Ledobtam a nadrágomat és a fürdőbe mentem. - ült le az ágyra. A térdeire támaszkodott és összekulcsolta az ujjait. - Mire visszaértem már veled beszélt telefonon. Kiakadtam, amikor nem válaszoltál és később nem vetted fel a telefont. - fújta ki remegve a levegőt. Leültem mellé az ágyra és vártam, hogy kimondja a csúnya, zord valóságot.
- Mi történt, Niall? - kérdeztem remegő hangon. Niall rám emelte csodaszép szemeit. Még mindig ugyanazzal a szerelemmel nézett rám, ahogy ezelőtt is.
- Megcsókoltam és... És majdnem megtörtént. Majdnem lefeküdtem vele, de még időben leálltam. - mondta ki a fájó szavakat. Nem akartam és nem is tudtam volna Niall-t hibáztatni.
- Egyszer? Csak egyszer csókoltad meg? - kérdeztem kétségbeesetten. Kérlek, add Istenem, hogy csak egyszer.
- Egyszer csókoltam meg és egyszer visszacsókoltam. - bukott ki belőle. Felsóhajtottam. - Sajnálom Emma. De komolyan azaz egész nem jelentett semmit. Csak már ittam és elgyengültem. - mondta teljesen felém fordulva. Könnyes szemekkel néztem fel rá. Nem haragudtam, képtelen voltam. Egyedül csak magamat hibáztathattam, amiért ezt az őrültséget választottam az életem helyett.
- Tudtam, hogy rosszul döntök. Tudtam, hogy ez az egész, amibe csöppentem, mindent tönkre fog tenni. - hüppögtem. Niall felemelte a kezét, arcomra vezette, és hüvelykujjával letörölte könnyeimet.
- Ne beszélj butaságokat. Őrülten tehetséges vagy. Kár lenne abbahagyni. - gyomrom összeszorult, ahogy megint eszembe jutott, hogy hamarosan vissza kell mennem és minden ugyanonnan folytatódik. Annyira megkönnyebbültem, amikor nem beszélt valaki a tehetségemről, vagy arról az életről, amiben Los Angelesben éltem.
- Kérlek Niall, hagyjuk. Csak azért jöttem ide, mert úgy gondoltam, meg kell ezt beszélnünk. - sóhajtottam fel. - Nem haragszom rád Niall. Teljesen megértem. Az én hibám. Én választottam a hülye éneklést minden helyett. A családom, a barátaim, és helyetted. Egyedül magamra haragszom. Mindent elszúrtam egy egyszerű aláírással. - vettem gyorsan a levegőt. Nem azért, mert ennyire izgultam, ez mostanában gyakran előfordult, de nem tulajdonítottam neki sok jelentőséget. - Niall, én szeretlek és szeretni is foglak, de most elmegyek. Nem azért, mert haragszom, hanem azért, mert gondolkodnom kell. Végig kell gondolnom, hogy magammal szabad-e rántanom téged is vagy bármilyen módon meg tudlak védeni. - csókoltam meg hosszan. Niall a hajamba túrva ejtett rabul és húzta el a csókunkat. Ahogy elvált tőlem, nem engedte el a tekintetemet. Egymás szemébe néztünk és csak elmerültünk a másik íriszeibe. - Szeretlek, kérlek, ezt soha ne felejtsd el. - csordult ki egy könnycsepp a szememből. Felugrottam az ágyáról és kisiettem a szobájából. Hanna-tól elkértem a kocsikulcsát, amit készségesen ide is adott, mondván Harry úgy is haza viszi.
Az autóban ülve a könnyeim patakokban folytak le az arcomon. Ha még mindig a hétköznapi emberek életét élném, eszem ágában sem lenne elhagyni Niall-t. De ez, ami körülöttem zajlott már közel sem volt hétköznapi. Két hónapja nem láttam a szeretteimet, amire minden kapcsolatom rá ment. Teljesen kikészültem. Hiányzott a régi életem. Minden hiányzott még az idegesítő tényezők is. Leparkoltam Hanna-ék kocsi feljárójukra és becsengettem. Hanna anyukája nyitott ajtót, már köntös volt rajta és pizsama. Kedvesen fogadott, a konyhába húzott, hogy vacsorázzak. Ahogy beértünk azonnal melegíteni kezdte az ételt. Tudtam, hogy látszik, hogy sírtam és, hogy nem vagyok a topon, de nem firtatta a dolgot.
Elővette a tányért és evőeszközt, amiért azonnal ugrottam is. Nem akartam, hogy kiszolgáljon.
Erősen markoltam a tányért, miközben a szívem hevesen vert a mellkasomban, levert a víz, és elmosódott a külvilág előttem. Aztán hirtelen az a kis fény is eltűnt a szemem elől, csak is a sötétség vett körül. Magába szippantott és nem engedett.