20. fejezet - Hamar kidőltél.

Sziasztok!

Kezdeném egy kis bejelentéssel. Csak annyi lenne, hogy most körülbelül egy hetet ki fogok hagyni az új részig. Semmi különösebb oka nincs, egyszerűen csak kell egy kis pihenés. :) Az is lehet, hogy nem fogom bírni a blog nélkül, és meg fog semmisülni a tervem. :) 

Mindezek ellenére Nagyon hálás vagyok Nektek Drága Olvasóim! :) Hatalmas ölelés! Köszönöm a komikat, facebook-on a hozzászólásokat, lájkokat, üzeneteket Patsy McCloud, Annamary, Zsófia Angyal, Fanni Pongó, Yvette Czéh, Noémi Tóth, Sofiaa Evans, Kovács Zsófia, Torba Csenge, Eszter Varga, Alexandra Anasztázia Illés, Sára Varga, Melitta Tamara Mészáros, Kiss Rebeka, Tokaji Emese, Georgina Antal, Kira Koczó, Klaudia Hipeller, Boér Hanga-Beatrix, Zsófia Szendrei, Nóra Polányi, Orsolya Éva Sinka, Vivien Pálfi, Liam Payne Magyar, Niki Nikoletta Molnár, Szűcs Vivien, Viktória Váncsa. Köszöntöm a Facebook csoport új tagjait és az új feliratkozót is. :) El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok Nektek! :) 

Előre is Boldog Új Évet kívánok Nektek! Remélem, minden tervetek, elképzelésetek teljesülni fog a következő esztendőben! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.  

ROSE GRAHAM

A karácsonyi szünetet személy szerint élveztem és Harry-n, is ugyanezt láttam. Az a nyugodt családi légkör, az a hatalmas szeretet először összezavartak és talán meg is rémítettek, de aztán feloldódtam. És ezt Harry-nek köszönhetem. Milyen fura is a keresztnevén szólítani. Egész végig próbálta megkönnyíteni az ott tartózkodásomat.
Gemma-t már ugye ismertem és áldottam érte, hogy nem hazudtolta meg magát és végig a megszokott bolondos lány volt. Tomlinson-nal együtt. Mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Anne igazán elbűvölő nő. Végig kedves volt velem és még beszélgettünk is, amíg Harry magamra hagyott. Lux pedig imádnivaló teremtés. Amíg ott voltunk, szinte minden nap átjöttek Lou-val és akkor csak Harry-n lógott a kislány. Csináltam róluk egy nagyon aranyos képet, mindketten elaludtak a tv előtt és nem is akárhogy. Harry a hasán feküdt, míg Lux a srác fejére dőlve. Amíg Harry nem figyelt beállítottam neki a laptopján háttérképnek. Harry teljesen meg volt lepődve, de láttam az arcán, hogy örült ennek a kis gesztusnak.
Szóval, nem volt semmi gond, sőt, utáltam, hogy el kellett jönnünk. 

A kocsiban ülve végig arra gondoltam, hogy pár óra múlva újra a házamban leszek és élem tovább az unalmas napjaimat. Annyi különbséggel talán, hogy Harry-vel minden megváltozott közöttünk.
Eszembe jutott apa ajándéka is, amit miután kibontottam és megnéztem, gondosan a táskám legaljára tettem. Nem tartottam igazinak az ajándékot. Sokkal inkább olyannak, amit az utolsó pillanatban vásárolt. Ki tudja? Lehet nem is nekem szánta. Harry még az nap este rá is kérdezett. Elmeséltem, hogy egy karkötőt kaptam, mire megkért, hogy mutassam meg neki. Megtettem. Szerinte gyönyörű. Azóta pedig már tényleg a táskám alján pihen az ékszer. Nem fogom hordani, ez már biztos.
Hazafelé csend telepedett ránk. Szerintem, mindketten ugyanazért hallgattunk. Nem akaródzott egyikőnk számára sem visszamenni a városba. Harry egy idő után megkereste a kezemet az ölembe, de még akkor sem beszélgettünk. Egyszerűen nem éreztük szükségét. Cirógattuk egymás kezét és lopva egymásra sandítottunk. Beértük ezzel a néma beszélgetéssel.

***

Órák óta otthon voltunk. Payne holnap dél körül jön vissza, míg apát már csak jövőre látjuk, másodika körül. Harry fáradtan dőlt végig az ágyon és laposakat pislogva figyelte, mit csinálok körülötte. Éppen a szennyesemet dobtam a kosárba és pakoltam vissza szépem sorban minden holmimat az eredeti helyükre. Kettőt fordultam és mire visszaértem Harry már aludt. Óvatosan betakartam a takaróval, amit utolsó erejével túrt ki maga alól, majd lefeküdtem mellé. Ajkait összepréselte, kicsit összehúzta szemöldökeit és gyorsan emelkedett a mellkasa. Mintha harcolna valamivel. Arcára simítottam a tenyeremet, mire kicsit ellazult. Arca kisimult és halkan szuszogott tovább. Felkeltem mellőle és a konyha felé vettem az irányt. A gyomrom már kiabált valami ételért. Ahogy kivettem a hűtőből a szendvicshez valót, érkezett egy sms-em, aztán még egy és még egy.

Gery: Hogy telt a karácsony a szívszerelmeddel? G.

Gery: A nagybátyád visszautasította az ajánlatomat, de ez nem jelenti azt, hogy nem leszel az enyém. Pár nap és az én vendégszeretetemet fogod élvezni. És persze engem.

Gery: A helyedben nem kezdenék a kis testőröddel. Sosem működik a munka és a szex egy helyen. Ezt jól jegyezd meg! És persze a végén úgy is az enyém leszel.

Gery: Hol is van a nagybátyád? Síel Lily-vel? Csak nehogy valami baleset érje őket. Vagy esetleg valamelyik testőrödet. Ha nem teszed azt, amit mondok, teszek róla, hogy a szeretteid napról napra fogyatkozzanak, amíg be nem adod a derekad. Még jelentkezem Szépségem.

Döbbentem olvastam az érkező üzeneteket. Ez a pár napos kiruccanás tökéletesen elfeledtette velem Gery-t és a sötét dolgokat. De most újra szembesülnöm kell vele, hogy az életem nem maga a tökély.

***

Harry kora délután ébredt fel. Kócosan, álmosan pislogva botorkált felém. Az ablakon bámultam kifelé. Komor volt az időjárás, mégis volt benne valami csodálatos. Az emberek nem mozdultak ki otthonaikból és biztos vagyok benne, hogy forró teát szürcsölgettek. Így tudom elképzelni őket. Na, de majd szilveszterkor. Akkor bármilyen szomorú is az idő, felpezsdül majd az élet.

- Jó reggelt. - duruzsolt a fülembe Harry, miután ujjait összekulcsolta a hasamnál, állát pedig megtámasztotta a vállamon.
- Inkább jó napot! - fordítottam felé az arcom.
- Ne szívózz velem, most ébredtem. Így tehát, most van reggel. - billent el a feje, mintha csak vissza akart volna aludni. - Mit nézünk?
- Csak az időjárást néztem. Beborult. - mondtam és megfordult a karjaiban. - Hamar kidőltél. - jegyeztem meg. Harry összehúzta a szemöldökeit. Durcás volt a szentem.
- Ha jól emlékszem, te nem hagytál aludni éjjel. - húzta kaján vigyorra az ajkát. - És korán keltünk, mert Gemma-ék... - köszörülte meg a torkát. Mondjuk úgy, hogy őket nem zavarta, hogy rájuk kelünk. Még szerencse, hogy Anne és Robin aznap korán elmentek valahova, így ők kimaradtak ebből az élményből. Mondjuk mi sem hallgattuk sokáig. Harry kézen fogott és elvitt reggelizni a régi munkahelyére, egy pékségbe. El nem tudtam képzelni, hogy Harry ott dolgozott, de miután elfogyasztottuk a reggelit, beállt a pultba és kiszolgált néhány vevőt. - Aztán pedig hazáig vezettem.
- Szóval ugyanannyit aludtál, mint én. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. - Valld csak be, puhány vagy. - nevettem fel gonoszan. Harry még durcásabb lett, majd vigyorogni kezdett.
- Ó, szóval puhány vagyok? - kérdezte, majd a falig tolt. Testünk szinte minden pontja találkozott a másikéval. - Nem hinném. - vigyorgott büszkén. Megforgattam a szemeimet.
- Harry, most komolyan nem tudom, mitől indultál be. - bújtam ki előle.
- Szerinted? Tőled. Nem kell nekem, hogy levetkőzz vagy egy szexi fehérneműben próbálj elcsábítani. A fantáziám még így is szárnyal, hogy egy melegítőben állsz előttem. - mondta egy újabb büszke vigyort villantva rám. - Elég csak arra gondolnom, hogy markoltad miattam a lepedőt, hogy haraptad be az alsó ajkad, nehogy hangos legyél. Vagy éppen hogyan ziháltál a fülembe. - túrt a hajamba, ahogy újra szorosan előttem állt. Szemeim lecsukódtak és lejátszódott előttem az egész, ahogy ujjai gonoszan, mégis istenien játszadoztak a testemen.
- H... Harry, ezt fejezd be! - kértem, amikor ajkai a nyakamra tapadtak. Mindketten jól tudtuk, hogy nem gondolom komolyam. Hülye lennék, ha tényleg meg akarnám állítani.
- Jól van. Most, hogy már kellőképpen átérzed a helyzetemet, megyek ebédelni. - húzódott el tőlem vigyorogva Harry, majd megkerülve engem a szobaajtó felé vette az irányt. Hogy mi?
- Szóval így. - morogtam. - Ne csodálkozz, ha majd éjjel külön ágyban fogunk aludni. Akkor aztán szórakoztathatod magadat. - szóltam utána. Harry felém pördült.
- Ugyan, nem tudsz ellenállni a vérprofi ajkaimnak. - legyintett és már ott sem volt. A magamnak kikészített szendvicset kezdte eszegetni. - Szeretnék veled komolyan beszélni egy-két dologról. - mondta két falat között. A szívem kalimpálni kezdett a mellkasomban. Megijesztett ez a kijelentés.
- Miről? - kérdeztem vissza. Harry lenyelte az utolsó falatot is, ivott egy pohár narancslevet, majd rám mosolygott.
- Szeretnék veled randizni. - körülbelül olyan fejet vághattam, mintha azt közölte volna velem, hogy holnap Mexikóba költözöm. Határozottan meglepett a dolog. - Ne nézz így! - nevetett fel. - Már aludtunk együtt, szexeltünk is, sőt még összebilincselve is voltunk, de még nem randiztunk. Szóval, készülj fel, estére kitalálok valamit. - mosolygott olyan szélesen, hogy kezdtem tőle megijedni, amellett, hogy nagyon is tetszett az a mosoly.
- Öhm... Jól van. - mondtam zavartan. - Öhm... Harry. - nyögtem ki kétségbeesetten a nevét, mire türelmesen várt, hogy mondjam el, ami a szívemet nyomja. - Én még sosem randiztam. - Harry úgy nézett rám, mint én rá, amikor közölte, hogy randizni szeretne velem.
- Mi? - kérdezte meglepetten. Megrántottam a vállamat, hogy leplezzem zavaromat. - Akkor elveszem a randi szüzességedet ma este. - mondta teljesen ártatlanul. Hatalmasra nyíltak a szemeim. - És már ki is találtam, hogy hova megyünk. - simított végig az arcomon, utána pedig puszit nyomott rá. - Imádni fogod. - mondta úgy, mintha csak megígérte volna nekem.
- Mi a többi dolog? - tereltem el a témát az előzőről. Igyekeztem leplezni zavaromat és idegességemet a randi miatt.
- Valószínűleg nem fogsz ennek örülni, de szeretném elmondani ezt az egészet, ami köztünk van, az apádnak. Úgy gondolom, Jack sokkal elfogadóbb lesz, ha megbeszéljük vele a dolgot. - mondta Harry nyugodtan, mintha attól tartana, hogy elvesztem az eszem, ha hangosabban beszél.
- Biztos, hogy nem. Ez abszolút, hülye ötlet. Apa sosem fogadná el ezt, ami kettőnk között van. - ráztam a fejemet. - Jól tudod, hogy mi lett Malik-kal. Nem szeretném, ha veled is ugyanaz történne. - motyogtam halkan, de Harry meghallotta.
- Aranyos vagy, de én nem fogok megfutamodni, ahogy ő tette. - mosolyodott el, aztán mintha ráeszmélt volna, hogy elszólta magát, elkomorult.
- Mit mondtál? Ezt mégis hogy érted? - léptem hátrébb tőle. Tartottam egy bizonyos távolságot tőle.
- Teljesen mindegy Ro. - közelített felém, de én csak hátráltam tőle.
- Ne szórakozz! Mi az, amit tudsz? - kaptam fel a vizet. Tud valamit, amit én nem. Pedig ez teljes mértékben rám is tartozott.
- Jó. - sóhajtott fel. - Zayn-t nem ölte meg senki. Jack felajánlotta neki, hogy ha csendben lelép, akkor nem lesz semmi baja. Ő pedig lelépett. - mondta a számomra új információkat Harry. Szóval, Malik a saját életét előbbre tartotta, mint a közös jövőnket. Mit is vártam? Ilyenek az emberek. Ha baj van, a saját életüket mentik.
- Értem. Erről miért nem szólt senki? Mindenki hagyta, hogy tévhitben éljek. - mondtam dühösen. Harry nem szólt semmit, csendben tűrte, hogy kimérgelődjem magam.
- Gyártottál magadnak egy elméletet, amit mindenki elfogadott. - mondta egyszerűen Harry. - Ha tudtad volna az igazságot, lehet utána próbáltál volna menni. - mondta lehangoltan. És, ha így lett volna? Az első sarkon lebuktam volna, hogy hova készülök.
- Szóval, ő most is él valahol, boldogan és felhőtlenül. - mérgelődtem. Harry bólintott egyet.
- Lényegében igen. De mit számít ez? Zayn egy gyáva ember, aki megfutamodott. Itt hagyott téged. - mondta keményen Harry. Megrökönyödtem Harry szavain.
- De... Ő... Ez nem igaz! Azt mondta... Ő azt mondta... - motyogtam megsemmisülten. Tervezett velem. Terveztünk együtt.
- Mit mondott, Ro? Azt, hogy szeret? Vagy azt, hogy majd ketten együtt eltűntök innen? - mondta mérgesen most már Harry is. - Fogd már fel, hazudott neked! Abban is biztos vagyok, hogy csak szórakozott veled. Vedd már észre Ro, mindenki azt mondja neked, amit hallani szeretnél! - bukott ki Harry-ből. Könnyes szemekkel néztem fel rá. Akkor fogta fel, mit is mondott.
- Te is? - kérdeztem elcsukló hangon. Igaza volt. Mindig minden rám volt hagyva. Azt hittem, én irányítom a dolgaimat, miközben mások irányítottak.
- Istenem, nem úgy értettem. Jól tudod, hogy én teljes szívemből szeretlek. - lépett közelebb egy lépést. Most nem hátráltam. - Jól tudod, hogy én ellentmondok neked, ha kell. - mosolyodott el. - Sosem használnálak ki. Hisz' gyereket akartam tőled és gyereket vártál tőlem. Ennél komolyabban nem tudom a tudtodra adni, hogy mit érzek irántad. Nekem nem csak a tested kell. Én azokat is szeretném, amik ide bent vannak. - bökött először a homlokomra, majd a mellkasomra. - De, ha nem bízol bennem... - mondta szomorúan, mintha már elkönyvelte volna a dolgot egy számára bukott ügynek.
- Harry. - bújtam a karjai közé. Szorosan öleltem át a derekát. Arcomat a mellkasába fúrtam és mélyen beszívtam az illatát. - Én... Én... - kezdtem bele újra és újra a mondatomba. Szerettem volna viszonozni a szavait, de nem bírtam kimondani. Pedig már éreztem, amiről ő is beszélt. Vagyis azt hiszem, amit érzek, az a szerelem.
- Sss. Tudom. - puszilta meg a fejem búbját. Karjai védelmezőn és nyugtatón öleltek magához. - Vehetem úgy, hogy beleegyeztél a beszélgetésbe Jack-kel? - kérdezte meg hosszú percek után. Talán igaza van és apa elfogadja a dolgot, ha nem hazudozunk előtte.
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem a vállába beszélve. Harry megsimogatta a tarkómat.
- Határozottan úgy gondolom. - jelentette ki. És valahogy ez a töretlen magabiztosság, nem hagyott kételkedni abban, hogy valóban igaza van.
- Rendben. - egyeztem bele. - Akkor, ha haza jöttek, megejtem apával a beszélgetést. - sóhajtottam fel. Azt sem tudom, hogyan vezetem fel számára a dolgot.
- Még mit nem. Én beszélek vele. - rázta meg a fejét Harry. A derekát el nem eresztve pillantottam rá. Ezt most komolyan gondolta? - Most mi van? Sokkal jobb lesz, ha én beszélek vele. Hidd el! Ez olyan férfias dolog. - puszilta meg a homlokomat. Férfias dolog? Szerintem, apa nem lesz elragadtatva tőle, ha megtudja, mi van köztünk Harry-vel.

Mint egy kis majom, úgy lógtam Harry-n. Nem állt szándékomban elengedni. Jól esett, hogy hozzábújhattam, és ha szavakkal nem is, de így elmondhattam neki, mit érzek. Nem is tudom, hogyan jutottunk el a nappaliba a kanapéra. Már csak arra eszméltem, hogy Harry mellkasán pihentetem a fejemen és szinte egész testemmel az övén fekszem. Olyan kényelmes és meghitt volt. Az álom szinte pillanatokon belül ért utol, tudva, hogy a legjobb kezekben vagyok.

***

Miután Harry felébresztett este fél hétkor, se perc alatt elkészültem a randira. Harry kiadta a támpontokat, hogy laza ruhát vegyek fel, semmi puccosra ne számítsak. Örültem neki. A frász kerülgetett például az éttermektől.

- Indulhatunk? - nézett rám Harry a pénztárcáját zsebre téve.
- Nem te vársz rám, már több mint fél órája. - kászálódtam ki a fotelből. Én már teljesen útra kész voltam.
- Tudom, hogy szerinted tökéletes vagyok, de a tökéletességemért tennem is kell. - mondta öntelten vigyorogva. Felhúztam az egyik szemöldökömet és a garázs felé indultam.
- Aha. Egy órán keresztül a zuhany alatt énekelve. - jegyeztem meg játékosan. De ez volt az igazság. Legalább egy órán át hallgattam, ahogy énekelget a fürdőben.
- Mindössze személyes higiénia. Ez fontos. - mondta határozottan. Ezzel én is tisztában voltam. Ki nem?
- De egy órán keresztül? - ültem be a kocsiba. Harry beült a vezetőülésbe és felém fordult.
- Tudom, mi a bajod. Legközelebb csatlakozhatsz hozzám, ígérem. - mondta vigyorogva, hogy már megint az övé az utolsó szó. Nyomott egy puszit az arcomra és már indultunk is.

Nem autóztunk sokat, amikor Harry leparkolt egy mozi előtt. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira megörültem, hogy ide hozott. Harry fürkészte az arcomat és próbált valamit leolvasni róla. Most először láttam rajta, hogy kétségbeesett, amiért nem tudja, milyen reakciót váltott ki belőlem.

- Na, mit szólsz? - kérdezte meg, miután nem szóltam semmit, csak kiszálltam a kocsiból.
- Hát ez... Ez... Ez valami fantasztikus. - ugrottam Harry nyakába. - Még sosem voltam moziban. - vallottam be, mire Harry elég furcsán nézett rám.
- Nos, akkor ezt vehetjük úgy, hogy jó döntés volt a részemről. - puszilt a nyakamba Harry. - Gyere! Nézzük meg, melyik filmeket adják. - fogta meg a kezemet és az épület felé kezdett húzni.

Igazából nem tudtam dönteni. Sosem voltam egy nagy filmnézős, így Harry-re bíztam magam. Piros pont neki, amiért nem egy túl romantikus filmet választott. Egy hatalmas vödör pattogatott kukoricával és nagy pohár kólával ültem a székben. Harry olykor-olykor megsimította vagy megfogta a kezem. Állítása szerint ennyi fér bele az első randiba és persze a végén egy csók. Nagyokat pislogtam, amikor ezeket közölte velem. Egyrészt, mivel jócskán túl voltunk ezeken, másrészt pedig olyan furcsa volt az egész, ahogy Harry visszafogottan igyekszik. Mert igyekezett látszott rajta, hogy be akarja tartani az első randizós szabályát. És, ekkor vettem csak észre, hogy már több perce bámultam Harry-t, cseppet sem foglalkozva a filmmel. Harry is észrevette és széles vigyorral nézett rám. Megfogta a szabad kezemet és a hüvelykujjával simogatta a kézfejemet. Jól esett ez az aprócska gesztus. Azt éreztette velem, hogy normális vagyok. Még ha huszonegy évesen is jutottam el először moziba, és most ejtettem meg az első randimat, akkor is normális voltam. És a mellettem ülő srác mindent megtesz azért, hogy az is legyek. Minden rossztól mentes.

***

A film után, Harry kérése volt, hogy koronázzuk meg a randinkat, így megállt a szerinte legjobb pizzázónál. Otthon, mintha hetek óta nem ettünk volna, úgy csaptunk le a pizzára. Pedig ettünk nem is keveset karácsony lévén Harry szüleinél.

- Harry, majd szeretnék valamit mutatni. - nyögtem két falat között. Harry érdeklődve nézett rám, de hamar lelomboztam. - Nem nagydolog. Végül is, igazán semmiség. Talán nem is érdekel.
- Tisztázzuk, biztosan érdekel. - mondta kedvesen. Valahogy hittem neki. Miután befejeztük a vacsorát a szobába irányítottam Harry-t.

Megigazgattam a párnákat az ágyon és oda lökdöstem Harry-t is, aki furcsán nézett rám. Hátát megtámasztotta az ágytámlánál és várt. Kezembe vettem a laptopomat, a fejemet a combjára tettem a fejemet és keresgélni kezdtem a gépen.

- Ha nem tetszik, szólj, és befejezem. – pillantottam Harry-re. Harry megforgatta a szemeit és mutogatott a kezével, hogy kezdjek végre bele. – Jó. Igazából fel fogok olvasni neked valamit. – nyitottam meg a szöveget. Harry odapillantott a laptopra, majd rám.
- Gondolom, nem elaltatni szeretnél, szóval kezdj bele! – mosolygott rám. Bólintottam és gondosan átgondolva, mit is osztok meg Harry-vel, belekezdtem.

Kiskoromban anya mindig megpuszilta a homlokomat, mielőtt elaludtam volna. Anya ragasztotta be a sebeimet, amikor elestem. Anya fogta a kezemet, amikor először óvodába, iskolába mentem. Anya tanított meg olvasni és írni. Anya volt a minden. A világom. Anya egyet jelentett a mindennel számomra. Apát nem láttam. Nem volt velem, amikor beteg voltam. Nem fogta a kezemet. Nem ölelt meg. Azt hiszem, haragudott rám valamiért. Talán ezért is hiányzott csak anya, amikor meghaltak.

Jack bácsi igazán kedves volt, az első pár naphónapban. Utána már ő sem foglalkozott velem, ahogy apa sem tette. Talán minden férfi terhére vagyok. Talán velem van a baj. Talán én vagyok ezért a hibás.

Azaz érzés, amikor kiderül a nagybátyádról, hogy az édesapád, olyan érzések bolydulnak fel benned, amikre nem vagy felkészülve. Haragszol rá, még is titkon szeretni próbálod, hiszen, mégis csak az édesapád. De mégis utálod, mert rossz dolgokat tett veled. Olyan dolgokba kényszerített, amiket nem akartál. Csak azért, mert hasonlítasz édesanyádra és ő nem képes ezt elfogadni. Aztán miután beszélsz vele, valójában te csak hallgatsz ő pedig magyarázkodik, rájössz, ő nem rossz ember, egyszerűen elkeseredett. Belenézel a szemében és látod az őszinte megbánást. Látod rajta, hogy tiszta szívéből megbánta mindazt, amit tett veled. És megbocsátasz neki.

Ma kaptam egy új testőrt. Nos, Sty…

- Ezt hagyjuk. – köszörültem meg a torkom és már tovább is olvastam.
- Hát, na! – szólt rám Harry. – Gyerünk, olvasd el, mit gondoltál rólam. – piszkálta a hajamat. Felnéztem rá, őszintén kíváncsi volt rá.
- Nem lehet. Így is elég önbizalmad van. – ráztam meg a fejemet. Harry öntelt vigyort villantott. Erről beszéltem.
- Ne már! Akkor hadd olvassam el én. – nyúlt a gépem után, de rácsaptam a kezére. – Megígérem, egy szót sem fogok szólni, bármit is írtál rólam. – fogadta meg. Felsóhajtottam. Szemei csillogtak az izgatottságtól és meglágyult a szívem.
- Jól van. De tényleg nem szólsz semmit és nem fogsz idiótán vigyorogni. – jelentettem ki. Harry hatalmasat bólintott és érdeklődve figyelt. Újra a szövegre összpontosítottam.

Ma kaptam egy új testőrt. Nos, Styles. Mit is lehetne róla mondani. Igazából azon túl, hogy baromi jóképű és aranyos gödröcskés mosolya van, nem sokat tudok róla. Ez csak külsőség. De néha van egy olyan érzésem, hogy meg akarom ismerni. Szeretnék vele beszélgetni. De ő nem vevő erre. Én pedig nem is tudom, hogyan állhatnék neki beszélgetni vele. Távolságtartó, olyan, mintha munkamániás lenne. Állandóan azzal nyaggat, hogy ide megyünk, meg oda kell mennünk. Folyamatos parancsolgatásaival kikészít. És azzal sem nyer meg, hogy állandóan cukkol, utána pedig elejt egy szívdöglesztő mosolyt. Legszívesebben behúznék neki olyankor egyet. Idegesít, hogy szórakozik velem.

Harry sóhajtott egy nagyot, de felemeltem az ujjamat, hogy nem szólalhat meg. Lenyelte a szavait és összepréselve ajkait rám nézett. Felnevettem. Várt volna még valamit, de én lecsuktam a laptopomat.

- Ennyi lenne, holnap folytatjuk. – tettem félre a készüléket. Harry elkapta a karomat és hátra rántott. Elterültem az ágyon.
- Köszönöm. – puszilta meg a homlokomat, majd az orrom hegyét, végül pedig az ajkaimat. Ráült a csípőmre és lenézett rám. Jól tudtam, mit köszönt meg. Azt, hogy megosztottam vele a múltam egy kis darabkáját. Beengedtem az érzéseim közé.
- Harry, megtanítanál nekem néhány fogást? Tudod, ha mondjuk nem lenne velem senki, de bajba kerülnék. – kérdeztem halkan. Harry összevonta a szemöldökeit, mire én mindenfelé pillantgattam, csak rá nem.
- Miért? Én mindig veled vagyok. – mosolygott rám. Megrántottam a vállamat.
- Csak úgy. Nem akarom, hogy mindig rád vagy bárki másra legyek szorulva. Azt akarom, hogy magamat is meg tudjam védeni. – jelentettem ki határozottan. Harry elmosolyodott és bólintott egyet.
- Jól van, holnap belekezdünk. – mondta mosolyogva. Ördögi mosoly volt ez. – De most, próbálj meg kiszabadulni alólam. – helyezte óvatosan a súlyát rám. Kapálóztam, ficánkoltam én, de semmire sem mentem vele. Harry meg persze közben jót röhögött rajtam.
- Olyan vagy, mint egy béna fóka. – nevetgélt fölöttem Harry. Onnan, ahol én voltam, már kevésbé volt vicces.

Harry-vel még sokáig szórakoztunk. Jobban mondva ő nagyon jól szórakozott, én pedig vergődtem alatta. Felért egy két órás edzéssel, amíg Harry rajtam ücsörgött. Végül ő unta meg és ezt közölte is velem. Szerinte, velem unalmas birkózni. Már elnézést, hogy nem fektettem azonnal két vállra. Bár szerintem, ez volt a terve. A kis álszent.
Egy fürdés után, egész éjjel beszélgettünk. Kitárgyaltuk, hogy milyen volt náluk, vagy éppen, hogy fogja megbeszélni apával a dolgunkat.
Épp elaludtam, amikor csörgött a telefonom. Álmosan morogtam bele a készülékbe, de amilyen hírt kaptam, arra abszolút nem számítottam.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

19. fejezet - Csak egy szó és befejezem. (+18)

Sziasztok!

Köszönöm szépen a komikat, hozzászólásokat, lájkokat, a csoportba lépést, az üzeneteket Szandi Illés, Patsy McCloud, Zsófia Angyal, Viktória Jánocsik, Annamary, Yvette Czéh, Tokaji Emese, Klaudia Hipeller, Ruzsik Niobé, Niki Nikoletta Molnár, Liam Payne Magyar, Noémi Tóth, Hajnali Harmat, Bodza Joó, Hőh Annabella, Zsanika Petrus, Marianna Kaczor, Kira Koczó, Sára Varga, Melitta Tamara Mészáros, Vivien Kiss, Zsófia Szendrei, Boér Hanga-Beatrix, H Styles Fandom, Kata Szakonyi, Georgina Antal. Nagyon jól esik, hogy már ennyien jelzitek felém, hogy tetszik, amit csinálok/írok. :) Ölelés Nektek! :)

Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok Gabriella Tóth-nak! :)

Várom a véleményeket a részről! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.

HARRY STYLES

Reggel Ro ugyanúgy feküdt a karjaimban, annyi különbséggel, hogy most az oldalunkon feküdtünk és hátulról öleltem át. Fogalmam sincs, hogyan kerültünk ebbe a pózba, de bevallom tetszett. És nem csak azért, mert feneke hozzányomódott az ölemhez, ami mellesleg meghozta az eredményét, hanem megnyugtató volt így ébredni. Ro kezét a karomra kulcsolta, már amennyire tudta.
Kicsit felnyomtam magam az ágyból és csak néztem ezt a lányt mellettem. Olyan békésnek, nyugodtnak és átlagosnak tűnt. Mintha nem is lenne semmi gondja a világon. Pillái kicsit megremegtek, ahogy a kifújt levegőm bőréhez értek. Mosolyogva nyomtam puszit az arcára, nem akartam felébreszteni, egyszerűen úgy éreztem muszáj ezt tennem. Kiélvezem a lehetőséget.
Ro mocorogni kezdett mellettem, de szemeit nem nyitotta ki. Elvette kezét a karomról és nyújtózkodott egyet. Megmosolyogtatott, ahogy kitekeredett és nyögdécselt. Kissé hangosan, hozzáteszem.

- Mi ez a széles vigyor? - kérdezte Ro, miután abbahagyta az ébredezését és kinyitotta a szemeit.
- Boldog vagyok. - rántottam meg a vállam. - És vicces voltál. - tettem hozzá. Aranyost akartam mondani, de azzal a jelzővel inkább még várok. - Gemma a szomszédban, biztos azt hiszi, hogy hancúroztunk. - böktem a szomszéd szoba felé a fejemmel. Ro odapillantott, majd rám.
- Nem is csodálnám. Tisztában vagy vele, hogy nyögdécselsz álmodban? - vigyorodott el. Ez biztos, hogy nem igaz.
- Kizárt! Miért tettem volna? - ráztam meg a fejemet. Biztos csak kitalálta, hogy rágódjak valamin.
- Én nem tudom miért csináltad, de arra ébredtem egyszer. Nem álmodtál esetleg valamit? - tette a feje alá a kezeit. Oldalra billentettem a fejemet, de semmi sem jutott eszembe.
- Nem rémlik. - jelentettem ki. - Szerintem, egyszerűen csak azért nyögdécseltem, mert hozzám nyomtad a fenekedet. - vettem fel a kesztyűt. Engem nem lehet csak úgy megfogni ebben a témában.
- Még hogy én nyomtam hozzád. - hitetlenkedett. - Te húztál oda. - vágta rá. Felhúztam a szemöldökömet. Hát hogyne! Persze!
- Miért tettem volna? - piszkálgattam a haját. Ro a szemembe nézett, majd le a takaróra.
- Mondjuk úgy, hogy szerintem, egész éjjel aktív volt a boxered tartalma. - kuncogott fel. Büszke lehet magára, nekem elhiheti, nem véletlenül állt úgy a helyzet, ahogy. Hosszú idő óta először ébredtem merevedéssel. Mellesleg bekerülhetnék a Guinness rekordok könyvébe. Kinek van egy éjjelen keresztül merevedése. Hát persze, hogy nekem. Ezt még elképzelni is nehéz.
- Szóval szerinted ez vicces. - állapítottam meg. - Elárulom neked, hogy tizenhat éves koromban ébredtem utoljára így. Aztán jöttél te és láss csodát. - motyogtam. Ro összehúzta a szemöldökeit. Megfogtam a kezét és kihúztam a feje alól és a takaró alá vezettem. Egy szó nélkül nyomtam a férfiasságomra a tenyerét. Meghökkent, ezt láttam rajta, akár csak akkor, amikor először voltunk együtt. Emlékszem, akkor is kétségbeesetten nézte a méretemet, mert biztos vagyok benne, hogy azon akadt meg a szeme. - Tekintsd elismerésnek. - mosolyogtam, de a mosolyom hamar lefagyott az arcomról, amikor Ro megmozdította a kezét és dörzsölni kezdett. Belemarkoltam hajába és közelebb húzva megcsókoltam, hogy ne nyögjek fel.

Ro kicsit megmarkolt, majd újra simogatni kezdett. Lábai közé másztam, megtámaszkodtam mellette a könyökeimen és a haját markolásztam, miközben csókoltam. Még, hogy csókoltam. Úgy téptük egymás ajkait, mintha ez lenne az utolsó csókunk. Persze ez nem így volt. Nekünk sosem lesz utolsó csókunk.
Amikor éreztem, hogy már nagyon közel vagyok, egy morgás közben elhúztam a kezét magamtól. Lefogtam kezeit a feje mellett és igyekeztem nem hozzá érni lent, mert tartottam tőle, hogy nem bírom ki. Megszívtam a bőrét a nyakán, majd lejjebb is puhatolóztam. Pólóján keresztül megpusziltam mellét és a fogaim közé vettem mellbimbóját. Áldom érte, hogy alváshoz nem vesz fel melltartót. Egyik kezemmel elengedtem a kezét és a csípőjébe markoltam. Ro a hátamba mart, szinte már hiányzott, hogy ezt tegye.

- Harry. - nyögte a fülembe. Imádtam, hogy a keresztnevemen szólít.
- Sss. - kuncogtam fel. - Nem szeretném, hogy ránk keljenek fel. - csúsztattam a bugyija alá a kezem és kissé megszorítottam a fenekét.
- Akkor talán nem kéne ezt csinálnod. - fogta meg a csuklómat.
- Azt szeretnéd? Igazán azt szeretnéd, hogy abbahagyjam? - néztem fel rá. Ro sóhajtott egyet és megrázta a fejét. - Sejtettem. - kuncogtam a mellébe. De rá kellett jönnöm, hogy ha tovább folytatom, amit eddig csináltam, magammal is szórakozom. - Mit szólnál hozzá, ha megreggeliznénk? - ültem fel. Ro értetlenül nézett rám.
- Öhm... Rendben. - bólogatott. Kimászott az ágyamból és megigazította a pólót magán. - Felöltözöm és... És lemegyek. - mondta zavartan. Elidőztem a látványon, amit nyújtott. Nem akartam elkapkodni ezt az egészet vele, de irtó nehéz volt. Odatévedt a tekintetem a kivillanó fenekére és azt hiszem, akkor szakadt el az utolsó cérnaszál nálam. Ro már a folyosón volt, amikor elkaptam a karját és visszahúztam a szobámba.
- Kívánlak. - suttogtam bizalmasan neki. Ez már biztosan feltűnt neki eddig is, de muszáj volt közölnöm vele. - De csendben kell élvezned, amit teszek veled. - húztam magamhoz. Ro egy nyertes vigyort villantott. Ezzel nem csak ő nyert, ezt elhiheti.

Tenyerem a pólója alá csúszott és minden szemérmesség nélkül gyűrtem fel, ahogy melleit kerestem. Ro a nyakam köré csavarta karjait és mohón csókolt. Egyik kezem a fenekén volt, míg másikba az egyik melle simult. Imádtam, hogy mindene tökéletesen illett hozzám.
Bármennyire is a határokon mozogtam már, szerettem volna kényeztetni. Elnyúltam mellette és elfordítottam a kulcsot a zárban. Nem szerettem volna, ha anya vagy a nővérem vagy bárki megzavarna minket.
Lehúztam Ro-ról a felsőjét és miután végig néztem rajta, hogy egy szál bugyiban áll előttem, háttal fordítottam magamnak.

- Ezt imádni fogod. - suttogtam a fülébe, majd a nyakát kezdtem csókolgatni. Megszívtam a bőrét, persze csak óvatosan, nem szeretném, ha Louis ezzel piszkálna.

Végig húztam ajkaimat a válláig közben csípőjét markolva neki nyomódtam fenekének. Hatalmasat sóhajtott, ami mosolygásra késztetett. Bármennyire is tudtam, hogy nem sok van hátra, még húzni akartam az időt, annak ellenére is, hogy majd' felrobbantam.
Ro felém fordította a fejét és rátapadt a nyakamra, miközben a hajamat markolászta. Most rajtam volt a sor, hogy nagyot sóhajtsak.
Mielőtt még átvehette volna az irányítást, hátrafelé kezdtem araszolni mindaddig, amíg el nem értük az ágyat. Leültem rá, Ro-t pedig az ölembe húztam. Mondtam már, hogy szinte attól majdnem elmentem, hogy hozzám ért? Végig feküdtem az ágyon, Ro-t magammal húzva. Háta a mellkasomhoz simult, ahogy végig feküdt rajtam. Félre tűrtem a haját, mert csiklandozott, majd csókolgatni kezdtem, ahol csak értem meztelen bőrét. Ahogy a vállához értem, kinyitottam a szemem és ahogy végig futott tekintetem rajta, kicsit megharaptam, ami Ro-t egyáltalán nem zavarta. Sőt, úgy kezdett vonaglani rajtam, hogy attól féltem, tényleg nem fogom kibírni. Ahogy kezem a csípőjére csúszott, hogy megállítsam a mozgásban, ő úgy szorította meg egyik kezével az alkaromat, míg másikkal mellettem a lepedőt. Ahogy én, úgy ő is túlságosan fel volt már izgulva. Szabad kezemmel végig simítottam mellén, hasán, combján, majd visszafelé. Belsőcombján húztam végig ujjaim, majd nőiességén, mire még jobban hozzám dörgölte fenekét. Hasát is megsimítottam, utána a másik mellét. Figyelten Ro arcát, amikor újra lefelé indult a kezem. Pillái le voltak hunyva, teljesen odaadta magát nekem. Szerintem, már egyáltalán nem volt tisztában a külvilággal. Csak ketten voltunk. Csak ketten együtt. Gátlástalanul kúszott kezem a bugyijában, mire Ro zihálni kezdett a kezeim között. Pedig még nem is csináltam semmit. Lassan kezdtem körkörösen mozgatni a kezem, mire Ro teljesen nekem feszült. Imádtam, hogy örömet okozok neki. Csókolgattam ahol értem, Ro pedig szorított ahol ért. Biztos pontként vette, ha a karomba kapaszkodik, amivel tartottam őt. Lassan eltüntettem benne egyik ujjamat, majd még egyet. Ro hangosan nyögött egyet, mire nem mozdítottam meg a kezem.

- Szeretem a hangodat, azt pedig még jobban, ha miattam nyögsz, de halkabban. - kuncogtam fel. - Ha otthon leszünk olyan hangos lehetsz, amennyire nem szégyellsz, de most nem akarom, hogy anyáék meghallják mit művelek veled. - húztam kijjebb ujjamat belőle, majd vissza. Ro a száját, hogy elfojtsa hangját, az állkapcsomra nyomta és csókolgatta, harapdálta. Körmei alkaromba mélyedtek, de ez csak még jobban beindított, ha ez lehetséges volt. Néztem, ahogy élvezi, amit csinálok vele. Mellkasa sűrűn emelkedett és amikor egy bizonyos pontot érintettem, kirázta a hideg és kissé megfeszült.
- Harry. - nyöszörögte a fülembe. Tudtam, hogy nem sok kell és darabjaira hullik, azt pedig nem akartam. Azt akartam, hogy körülöttem érje a gyönyör. Kihúztam ujjaimat belőle, majd a fehérneműjét lejjebb toltam a róla. Ro készségesen segített, hogy megszabadíthassam az anyagtól, majd lemászott rólam és a boxerem felé nyúlt. Furcsán nézhettem rá, mert kuncogni kezdett. - Eddig te irányítottál, de most én jövök. - jelentette ki, mire csak nagyokat pislogtam rá. Lehúzta rólam az alsógatyámat és a combjaimra ült.
- Pedig még annyi tervem volt. - jegyeztem meg duzzogva. Ro előre hajolt és majdnem megcsókolt. Igen majdnem, mert szórakozott velem.
- Legközelebb megvitatjuk a terveidet. - támaszkodott meg mellettem és lassan felcsúszott combjaimról a csípőmre. Felnyögtem, amikor férfiasságom érintette ott, ahol percekkel ezelőtt a kezem járt. Ro oda figyelt, hogy az őrületbe kergessen. - Csitt. Hát mégis csak a szüleid házában vagyunk. - ringatta tovább magát rajtam. Ellenem fordította a fegyveremet. Szórakozik velem, nem is akárhogy, aztán emlékeztet, hogy be kell fogjam, mert anya itt alszik szinte a szomszéd szobában.
- Ha most azonnal nem lehetek benned, én esküszöm felrobbanok. - morogtam. Ro elvigyorodott és körbe pillantott a szobában. - A felső fiókban. - biccentettem a szekrényre. Tudtam, hogy az óvszerre gondolt, pedig szerettem anélkül szeretkezni Ro-val. És nem azért, mert eddig csak vele voltam gumi nélkül, hanem mert sokkal felszabadítóbb érzés volt úgy.

Ro kivette a kis tasakot és a kezembe nyomta. Említettem már, hogy utálom azt a vacakot? Amíg én magamra görgettem, addig Ro hevesen csókolni kezdett. Alig bírtam odafigyelni, hogy mit csinálok, olyan szenvedélyes volt a csókunk.
Ro lassan rám ereszkedett. Abba hagytuk a csókunkat és csak néztük egymást, miközben teljesen eltűntem benne. A tüdőmben akadt a levegő, ahogy éreztem Ro-t magam körül.
Sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani, mivel már mindketten a határon táncoltunk eddig is, de azt az időt, amit kaptunk, azt maximálisan kihasználtuk.
Ro lassan emelkedett, majd csúszott vissza rám, amiért hálás voltam. A csípőjét markoltam, tekintettem a nyakára tévedt. Bőréhez, hozzám hasonlóan, hozzá tapadt a haja a verejték miatt. Hiába a lassú tempónak, felforrósodott a levegő köztünk. Őrülten ziháltunk és meglepően halkan viseltük ezt a mennyei kínzást.
Ro keze hasamról, a csípőjét szorító kezeimre tévedt és abban a pillanatban robbant körülöttem. Ahogy éreztem, hogy rám zárul, én is megadtam magam és hozzá hasonlóan préseltem össze ajkaimat, hogy senki más ne hallja meg az orgazmusunkat.

- Takarózz be! - húztam fel Ro-n a takarót pár perc múlva, amikor már képes voltam gondolkodni. - Nem szeretném, ha megfáznál. - magyaráztam meg, amikor furcsán nézett rám. Felsóhajtott és le szeretett volna mászni rólam, de gyorsan elkaptam a combját. - Maradj még! Csak egy kicsit maradjunk még így. - kérleltem. Ro elmosolyodott és valami ismeretlen csillogott a szemeiben.
- Jó, de te se fázz meg! - húzta szét a takarót magán, majd előre dőlt rám. Megcirógattam arcát és csak figyeltem őt.
- Ezzel még várni szerettem volna. Nem akarom, hogy azt hidd, nekem csak ez kell. - tört rám az őszinteségi roham. Haját simogattam és amikor felpillantott rám, puszit nyomtam a homlokára.
- Harry, eddig is tudtam, hogy nem így van. Tudom, hogy próbálsz megfejteni és megismerni, még ha ez nem is könnyű. - sóhajtott fel. - Te egy nagyon különleges ember vagy. Nem sokan csinálnák ezt. - húzogatta ujját a tetoválásaimon. Elmosolyodtam. Még jó, hogy próbálkozom, hisz' szeretem.
- Először is, szeretem, hogy Harry-nek hívsz. - mosolyodtam el. - Másodszor, fontos vagy nekem, így jó hogy igyekszem. - simogattam a hátát a takaró alatt. - És direkt nem azt a szót mondtam, hiába érzem azt. - utaltam a szeretlek szóra. Ro elmosolyodott és puszit nyomott az államra. Ez is egy olyan gesztus volt a részéről, amit akaratlanul tett. Valahol tudat alatt.
- Reggeli! - hallottuk lentről anya hangját. Ro felnézett rám. Idő közben teljesen szétváltunk, így Ro lecsúszott az ágyra. Megpusziltam az arcát, de Ro úgy gondolta ő inkább a szájára szeretné azt a puszit. Addig ficánkolt, amíg meg nem csókoltam. Ez a tette is megmosolyogtatott, olyan volt, mintha nem is venné észre ezeket a kis gesztusokat. Ro elment lezuhanyozni, majd én is. Mire leértem az ebédlőbe, Ro már felöltözve falatozott. Na, szép! Meg sem várt.
- És én? - kérdeztem hisztisen, miután Ro az én helyemen, az én tányéromból evett. Persze imádtam, hogy az én holmijaimat használja, de jó volt rájátszani kicsit.
- Tessék. - tett le anya az asztalra egy másik tányérba ételt nekem.
- Köszönöm. - ültem le Ro mellé. - Anya, reggeli után elmegyek Ro-val sétálni. - közöltem a terveimet és enni kezdtem. Ro értetlenül meredt rám, anya viszont mosolyogva bólintott. - Ro kinyitottad már Jack ajándékát? - érdeklődtem. Én talán kíváncsibb voltam, mint Ro az ajándékkal kapcsolatban.
- Még nem. - rázta meg a fejét. - Elfelejtettem. - pirult el. Amíg anya elfordult a hűtőhöz, a kezemet Ro combjára tettem és simogatni kezdtem. - Harry. - fogta le kezemet összehúzott szemöldökkel. Széles vigyorral néztem rá. - Felmegyek, megnézem apa ajándékát. - állt fel mellőlem Ro. A tányérjára nézett, ami már üres volt. Nem ismerte a szokásainkat.
- Hagyd csak. - mosolyogtam és tovább reggeliztem. Ro eltűnt, anya pedig mosolyogva pördült meg és nézett rám.

Igyekeztem a reggelimre koncentrálni, de majdnem megfulladtam, amikor anya megszólalt, hogy igazán szólhattam volna neki, hogy nem kell külön megágyazni Ro-nak. Mentegetőztem volna, de még időben rájöttem, hogy csak magam alatt vágnám a fát. Így csak hümmögtem és a vállamat rángattam. Amilyen gyorsan csak tudtam belapátoltam az ételt és felsiettem Ro-hoz.

***

Ro fejébe húztam az egyik sapkámat, akármennyire is toporzékolt ellene. Csak az kéne, hogy megfázzon itt nekem. Megfogtam a kezét és elindultam vele, hogy megmutassam neki, hol nőttem fel. Bíztam benne, hogy viszonozni fogja és majd ő is mesél a gyerekkoráról.

- Ott a nevem. - böktem a feliratra, amikor halványan ugyan, de megtaláltam a fehér vonalakat.
- Miért? - simított végig rajta Ro. Felém fordult és feljebb nyomta a fején a sapkát. Kicsit nagy volt rá, így egész úton tologatta a fején, mert az lecsúszott a szemére. Olyan aranyos volt. Legszívesebben egész nap ölelgettem volna.
- Hogy mindenki tudja, én is voltam itt egyszer. - mosolyodtam el. Ro körbe nézett.
- De Harry, csak a te neved van itt. - akadékoskodott. Felsóhajtottam, hogy szemet szúrt neki.
- Mindenki más biztos valahova máshova írta a nevét. - magyaráztam meg egyszerűen. Ro felnevetett.
- Nagy a fejed. - kuncogott és már témát is váltottunk. Durcásan elfordultam tőle. Ro megfogta a karom, de én látványosan elfordítottam a fejem.
- Nem is nagy a fejem. - morogtam és Ro-ra pillantottam. Elértem a célom, az előttem álló lány alig bírta vissza fogni a nevetését. - Vond vissza! - kértem, mire Ro felkacagott.
- Hogy mi? Nem fogom visszavonni. Ez alapvető tény. - kuncogott. Felé fordultam és szorosan elé álltam.
- Vond vissza, különben kénytelen leszek... - kezdtem bele, de Ro grimaszolgatott, amivel kizökkentett.
- Na, mire leszel kényszerülve? - fonta össze kihívóan a karjait maga előtt. Elcsípte a tekintetemet és nem engedte el. Képtelenek voltunk másra figyelni, csak egymásra.
- Különben addig foglak csikizni, amíg vissza nem vonod. - kaptam el a derekát a kabátja alá nyúlva kezdtem csiklandozni.
- Ne! Kérlek! Hideg a kezed! - sikongatott. Késő! Gondolta volna meg előbb, mit mond.
- Csak egy szó és befejezem. - nevettem már én is, de én leginkább azon, ahogy vergődött.
- Jó, jó. - sikítva, nevetve, fuldokolva mondta. - Visszavonom, hogy nagy a fejed. - ficánkolt még mindig. Kicsit lejjebb húzva a kabátját, megcsókoltam a nyakát, majd elengedtem.
- Nem a fejem nagy, hanem a hajam dús. Mellesleg, bomlanak érte a nők. - pusziltam még meg az arcát, utána visszabugyoláltam.
- Hm. - szívta be az ajkát. - Megértem őket. - motyogta halkan, de meghallottam. Egy büszke vigyor terült el az arcomon.
- Szóval, neked is tetszik. - jelentettem ki ugyanazzal a vigyorral. Ro felnézett rám és csak nézett.
- Szeretek beletúrni a hajadba. - vallotta be. Vigyorogva csókoltam meg. Végre! Mondott valami meghittet, bókolt nekem egy kicsit.
- Erről jut eszembe, gyere, megmutatom hol csókolóztam először. - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem magam után. Ro megszorította a kezem és csak akkor tűnt fel, hogy milyen hidegek az ujjai. Bedugtam a zsebembe a kezeinket, hogy kicsit felmelegedjen.

Megmutattam Ro-nak a helyet, ahol először csókolóztam, sőt, még meg is mutattam neki, hogyan is történt. Csak most már sokkal jobban csináltam.
Az összes számomra fontosabb helyre elvittem Ro-t. Aki figyelmesen hallgatott, amíg én meséltem. Pár óra múlva értünk haza, még ebéd előtt.

***

A nappaliból hasonló hangzavar hallatszott, mint tegnap, amikor bemutattam Ro-t. Ro egy pillanat alatt kapta le magáról a vastag kabátot és sapkát. Felakasztgattam a ruháinkat a fogasra, majd lerúgva a csizmáinkat befelé indultunk a hangok forrása felé.

- Nézzétek, Lou előbb ide ért. - ujjongott Gemma. Örültem a boldogságának, de tartottam is tőle, hogy nem lesz hosszú életű ez a kapcsolat. Miután mindenki üdvözölt mindenkit, a nappaliban maradtunk és csak elütöttük az időt. Tv-t néztünk, beszélgettünk, segítettünk anyának megteríteni az asztalt és hasonlók, persze mindeközben lopott érintéseket váltottunk Ro-val.
- Harry, megmutatnád, hogy merre van a mosdó? - nézett rám Lou. Meglepődve felhúztam a szemöldökömet.
- Egyszerű, felmész és... - kezdtem az útbaigazítást, de Lou megcsóválta a fejét.
- Mutasd meg, kérlek. - nyomatékosította a kérését. Sóhajtottam és a lépcső felé indultam.
- Nem tudom, mi bajod, de kicsit furcsa vagy. - beszéltem neki, amíg az emeletre értünk.
- Én vagyok furcsa? Hülye vagy? Te már megint kavartál Rosie-val, igaz? - mondta halkan. Ezt meg honnan a fenéből tudja?
- Ezt honnan veszed? - horkantottam fel, mire Lou a fürdőbe nyitva megforgatta a szemét.
- Gemma mondta, hogy történt valami köztetek, de ha nem mondta volna, akkor is átlátszóak vagytok. Látványosan simogatjátok egymást. - dőlt a mosdókagylónak. Lou azt hihette, ez egy újabb szórakozás mindkettőnknek, pedig nem így volt. - Csak azt akarom tudni, hogy: ez most komoly? Nem szeretném, ha bármelyikőtök csalódna. - bökte ki végre. Elmosolyodtam, azon, hogy Lou mennyire figyel a szeretteire.
- Teljesen komoly. Beszéltünk Ro-val és szinte mindent tisztáztunk. - mondtam. - Ro megpróbál nyitottabb lenni, én pedig türelmes leszek. - mosolyogtam. Lou rám nézett és nem szólt semmit, csak bólintott egyet. - Lou? Nem mondasz semmit? Semmi bölcs gondolat? - kérdeztem várakozva. Szerettem volna valami hasznosat hallani tőle.
- Csak remélem, összejön nektek ez az egész. Már rátok férne. - mosolygott ő is. Örültem, hogy nem tolt le, hogy már megint Ro után kajtatok. - Na, menjünk le, majd' éhen veszek. - került ki. Bólogattam és most én mentem utána.

Lou leült Gemma mellé, én vele szembe, Ro mellé. Mindenki Lou-val volt elfoglalva, nagy szerencsémre. Az asztal alá vezettem a kezem, még pedig Ro combjára. Ro egy pillanatra megmerevedett, de aztán, hogy ne legyen feltűnő, folytatta az evést. Lou rám hunyorgott, majd elvigyorodott. Volt valami ördögi a vigyorában, amire hamar rá is jöttem, hogy mit takart, amikor éles fájdalmat éreztem a sípcsontomban. Felnyögtem és még a villát is kiejtettem a kezemből.

- Harry, minden rendben? - kérdezte aggódva anya. Nehezen, de bólintottam egyet és kérdőn néztem Lou-ra. Könnyedén megrántotta a vállát. Szóval, csak viccnek szánta azt, hogy belerúgott a lábamba.

Ebéd után Gemma és Lou mosogatott, bár szerintem, ők is hasonló dolgokat csináltak, mint tegnap én Ro-val. Annyi különbséggel, hogy őket senki sem zavarta meg.
Mi ketten Ro-val felmentünk a szobámba. Lou-val még beszélni fogok a vicceiről, mert ez abszolút nem ért. Én csak megsimogattam, ami az enyém. Ro a sarkaira ült az ágy tetején és úgy nézett engem. Nem beszélgettünk, csak néztük egymást vagy megsimítottuk egymás bőrét, vagy éppen csókot loptunk a másiktól.
Késő délután mentünk le újra a többiekhez. Lou a figyelem középpontjában volt, amit abszolút nem bántam. Meséljen csak.
Ahogy körbenéztem a családomon, tudatosult bennem, hogy pár nap és itt kell hagynom őket. És újra kezdődik a pörgés. És ott lesz Jack, akivel talán beszélnünk kéne erről az egészről. Nem szeretném, ha a titkolózásunk miatt romlana meg a viszonyuk Ro-val. Ro-ra pillantottam, aki nagyon koncentrált Louis-ra. Ahogy néztem őt, be kellett látnom, meg kell ezt beszélnünk Jack-kel. Az lesz mindenkinek a legjobb.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET

18. fejezet - Egyáltalán jelentett valamit?

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni! :) 

Karácsony lévén, elég hosszúra sikeredett a rész, de remélem, ezt nem bánjátok. :) Kíváncsian várom a véleményeket! :)

Köszönöm szépen a komikat, lájkokat, hozzászólásokat, üzeneteket Zsófia Angyal, Patsy McCloud, Emese Tokaji, Nóra Polányi, Alexandra Anasztázia Illés, Kira Koczó, Boér Hanga-Beatrix, Melitta Tamara Mészáros, Vivien Kiss, Noémi Tóth, Leila Juhász, Szűcs Vivien, Dóra Baráth, Liam Payne Magyar, Niki Nikoletta Molnár, Jánocsik Viktória, Sára Varga, Kiss Rebeka, Marianna Kaczor, Sofiaa Evans, Hajnali Harmat. Köszöntöm az új tagokat a csoportban. Hatalmas ölelés Nektek és minden olvasómnak! :) Ne felejtsetek most sem nyomot hagyni magatok után! :)

Boldog születésnapot Louis Tomlinson! :) 

Jó olvasást!

Bay.

HARRY STYLES

Három hónap telt el azóta, hogy Brandon összebilincselt engem Ro-val. Másnap igaz lekerült rólunk és Lou-nak még a csodás betörő képességeit sem kellett bevetnie, mivel Brandon odaadta neki a kulcsot, mielőtt elhagyta az országot. Csak erről Lou elfelejtett szólni nekünk. Merő véletlenségből ugye. Szóval hatalmas vigyorral nyitotta ki a bilincset másnap délelőtt.
Brandon-re visszatérve. Ő haza jött azóta és a beígért beszélgetést elhagytam. Végül is jól sült el a dolog. Rendbe tettem magamban a dolgokat, még ha ez azzal is jár együtt, hogy teljesen úgy viselkedek Ro-val, mint régen. Csak is munkakapcsolat. Nem próbálok közeledni felé, hagyom, hogy ő lépjen először. Igaz, az a lépés még nem történt meg, de kitartó vagyok. Bízom benne és, hogy képes lesz felém nyitni. Eszem ágában sincs sürgetni őt, de igazán csinálhatna végre valamit. A végtelenségig én sem tudok rá várni, ezt mindenkinek meg kell értenie. Még, ha fájni is fog, ha nem lép, nekem kell, de nem az irányába, hanem tovább.
A telefonom megállás nélkül csengett, már reggel óta. Még öt nap volt karácsonyig, de azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a munkámban nincs olyan, hogy karácsonyi szünet. Anya és a családom viszont elég rámenősek és nem hagyják annyiban, hogy idén sem fogok egész nap velük ünnepelni. Tavaly is úgy jutottam haza, hogy Lou átjött pár órára vigyázni Ro-ra, én addig hazaautóztam és egy gyors ajándékozás és vacsora után jöttem is vissza. Nos, a családtagjaim most felváltva hívogattak, hogy rávegyenek, menjek majd haza az ünnepekre. Nem voltak képesek belátni, hogy nem rajtam múlik a dolog. Hogy ne vágjam a falhoz a készüléket, lenémítva száműztem a konyhaszekrényre.

- Styles! Csörög a telefonod! - kiabált nekem Ro. Gondoltam, hogy csörög, a mai nap, még nem is volt olyan, hogy ne csörgött volna.
- Tudom. Ne foglalkozz vele! - morogtam és elindultam fel az emeletre a szobámba. Igen, átadtam Ro-nak a régi szobámat, bármennyire is hozzám nőtt már az a kis helyiség.
- De anyukád az. Vele mindig szoktál beszélni. - nézd már, hogy tudja! Ennyire monoton lennék.
- Ha karácsony előtt állunk, nem. - sóhajtottam és elindultam fel a lépcsőn. Úgy sem jutok el hozzájuk rendesen, és annyira bánt a keserves hangja, amikor újra és újra lemondom a programot.
- Haló! Ez Harry Styles telefonja, én Rose Graham vagyok. - hallottam meg Ro hangját, azt hihette, hogy már az emeleten vagyok. Mégis mit csinál? - Nekem vagyis a nagybá... Az apámnak dolgozik. Átadjak neki valami üzenetet? Jó. Értem. Igen. Persze. Karácsonyra? Beszélek az apámmal, de ígérem, haza fog menni. Igazán nincs mit. Jól van, délután visszahívja. Viszhall! - csendesedett el. Én még mindig a lépcső közepén álltam, megkövülten. Ro most komolyan az anyámmal beszélt?
- Styles! Payne! - kezdett kiabálni, amitől majdnem lebukfenceztem a lépcsőről ijedtemben. Gyorsan felsiettem a lépcsőn, de csak Liam szobájáig jutottam, így kétségbeesésemben, oda menekültem.
- Mi a... - nézett rám Liam. A szám elé tettem a kezemet, hogy maradjon csendben, de igazából a szapora légzésemet próbáltam visszatartani.
- Payne! - kopogott az ajtón Ro. - Szólj Styles-nak, beszélnem kell az apámmal, fél órán belül indulunk hozzá. - beszélt a csukott ajtónak. Nem nyitott be. Ja, és igen, három hónap alatt eljutott addig, hogy az apját, apjának tekintse. Volt nem egy hosszú beszélgetésük és most talán még jobb a viszonyuk, mint ezelőtt bármikor.
- Öhm... Oké. - nézett rám értetlenül Liam. - Mi volt ez? - kérdezte, amikor hallottuk lefelé haladni Ro-t.
- Ro beszélt anyával telefonon. - kezdtem bele. - Megbeszélte vele, hogy beszél az apjával és én otthon fogok karácsonyozni.
- És? Minden évben azon siránkozol, hogy nem tudsz haza menni az ünnepekre. - világított rá a tényre Liam.
- Ez igaz. De ha Ro beszél az apjával, Mr. Graham azt fogja hinni, nem vagyok elég tökös, beszélni vele. - vallottam be. A magabiztosságommal nem volt semmi baj, de amiről tudtam, hogy nem fog sikerülni, azzal meg sem próbálkoztam. És ez ilyen dolog volt. - Amúgy pedig tudom, hogy úgy sem jön össze. - rántottam meg a vállam. Nincs kedvem közölni anyával a rossz hírt. Nincs elkeserítőbb annál, ha szinte a sírás szélén van miattam.
- Azért azt ne vedd kézpénznek! Ro szava, kérése sokat jelent az apjának. - mosolygott Liam, majd felkelt az ágyáról. - Most pedig indulás! - vette fel a pulcsiját. Bólintottam és óvatosan kinyitottam az ajtót. Nem is tudom, mitől tartottam.

Ro nem mondott semmit egész úton. Még véletlenül sem szólta volna el magát, hogy beszélt anyával. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit és nem tudnék semmit. Ro végig kibámult az ablakon. Olyan volt, mintha most szedné össze a gondolatait. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz az ő karácsonya. Az elmúlt három évben mindig egyedül töltötte. Nem állított karácsonyfát, nem díszített, nem sütött-főzött, csak ücsörgött a szobájában, egyedül. Furcsa volt nekem, mivel nálunk, otthon mindig nagy nyüzsgés volt karácsonykor, még ha csak a legszűkebb családi kör is volt jelen.
Ro bement az apja irodájába, míg mi a többiek keresésére indultunk. A konyhában találtuk meg őket. Hol máshol is lenne Niall? Niall kései reggelizett, míg Lou a telefonját nyomkodta. Remélem, nem a nővéremmel sms-ezik, mert olyan perverz feje volt, miközben pötyögött, amilyet nem szégyellt. Hé! Itt vagyok én is, ő pedig a nővérem!

- Hogy-hogy itt? - kérdezte Niall és letette a kezében tartott ételt.
- Ro beszélni akart az apjával. - rántottam meg a vállam. - Ti minek örültök ennyire? - néztem rájuk. Jó, Lou tudjuk minek örül. De Niall?
- Mr. Graham haza engedett minket karácsonyra. Elmegy valahova az ünnepekre Lily-vel, mi pedig haza mehetünk. - nyomott le egy rögtönzött táncot Niall örömében. Liam-re néztem, mindketten elkomorodtunk. Nekik legalább összejön, hogy a családjukkal töltsék az ünnepeket. 

- Jó nektek. - morogtam. Majd' elbőgtem magamat, ahogy arra gondoltam, hogy egy újabb komor karácsonyt kell átvészelnem Ro-val.
- Fiúk! Jelenésetek van! - nyitott be a konyhába Ro. Körbe néztem a fiúkon, akik ugyanolyan értetlenül indultak meg az iroda felé, mint én.
- Payne, Styles gondolom tudjátok, hogy Tomlinson-t és Horan-t haza engedtem karácsonyra. - kezdett bele Mr. Graham. Teljesen furcsa lehet majd nekik, hogy az egész ünnepet otthon tölthetik. Eddig maximum egy nap kimenőnk volt ilyenkor. - Rose felhívta a figyelmemet, hogy titeket is haza kéne engednem. - nézett Liam-re és rám. - De ugye Rose nem maradhat egyedül. Szóval két lehetőségetek van. Az egyik, hogy csak egyikőtök megy haza, míg egy valaki pedig itt marad Rose-zal. - váltogatta közöttünk a tekintetét Mr. Graham. Ro egy pillanat alatt ugrott fel a fotelből.
- Nem erről volt szó! Mindenki tudja, hogy velem szívás a karácsony. - háborodott fel. Mr. Graham elmosolyodott.
- Rose a két lehetőség közül csak az egyiket mondtam még el. - mosolygott még mindig. Nagyon nem tetszett nekem ez a vigyor. - A második lehetőség, hogy valamelyikkőtökkel haza megy a családjához Rose. - bökte ki. Kicsit előre hajoltam, hogy lássam a többiek arcát is, hogy mindenki ledöbbent-e vagy csak én.
- Mi? Már nem azért, de egyik ötleted rosszabb, mint a másik. - háborodott újra fel Ro. - Azt beszéltük meg, hogy mindenki megy Isten hírével, én pedig bezárkózom a házba. - magyarázott ingerülten. Jack hátradőlt a székében. Úgy érzem, ez vicces lesz.
- Nem. Te mondtál valamit, én meghallgattam, de nem egyeztem bele! Az a két lehetőség van, amit mondtam, nincs más. - kulcsolta össze ujjait Jack. Ro vörösödött a dühtől.
- Jó, hogy nem adsz fel postán a nagyinak. - morogta és összekulcsolt karokkal huppant vissza a fotelbe.
- Remek ötlet. Ki kísérjen el hozzá? - húzta vigyorra az ajkát Jack. Direkt szórakozott Rose-zal.
- Ne már! - morogta Rose. - Nem sózhatsz rá egy idegen családra! Nem gondolod, hogy nem látnak szívesen engem? Ez nem egyet fizetsz, kettőt kapsz akció! - mérgelődött tovább. Igazán rájöhetett már, hogy hiába vitatkozik Jack-kel, úgy sem nyerhet.
- Ugyan már. - nevetett fel Jack. Tényleg vicces volt, ahogy Ro kampányolt. - Szóval melyik opciót választjátok? - nézett ránk Jack. Újra kidugtam a fejemet a sorból, már épp megszólaltam volna, amikor Lou megelőzött.
- Én vállalom. Velem haza jöhet karácsonyra - jelentkezett Lou, hogy nála töltheti a karácsonyt Ro. Mindannyian értetlenül néztünk rá. Hogy micsoda?
- Remek, akkor ezt megbeszéltük. - kelt fel a székéből Jack. - Indulás előtt, szeretnék mindenkivel beszélni. - jelentette ki. Ro tátott szájjal bámult ránk, majd az apjára.
- Ennyi?! - döbbent le Ro és visszarogyott az eddig elfoglalt helyére. Magukra hagytuk őket. Leültem Lou mellé a kanapéra a nappaliban.
- Ne aggódj! Nálatok karácsonyozok, Gemma meghívott. - mosolyodott el. - Legalább is félig, mert a születésnapomra haza megyek, másnap megyek hozzátok. Ugye arra az egy napra rád bízhatom Ro-t, amíg haza megyek? - vigyorgott rám. Hogy mit csinál? Miért vállalta el, hogy vele lehet Ro, ha nem is fog vigyázni rá? - Remélem, szuper ajándékot vettél nekem. - pislogott rám várakozva. Mi? Én még nem vettem senkinek sem ajándékot. - Még nem vettél ajándékot, igaz? - nevetett ki Lou. Hirtelen annyi információ zúdult rám, hogy alig bírtam követni a történéseket.
- Tisztázzuk. Te elvállaltad Ro vigyázását. Ismétlem te vállaltad el! És te tovább is adtad nekem. Igaz? - kérdeztem Lou-t, aki csak könnyedén bólintott. - De miért? - kaptam fel a vizet. Olyan nehéz megérteni, hogy távolságot akarok tartani?!
- Mint tudjuk, huszonnegyedikén lesz a születésnapom, azt otthon ünneplem. Viszont huszonötödikén délután, már nálatok leszek. - taglalta Lou. Bólogattam, eddig tiszta sor. - Miért rángassuk ide-oda Rosie-t? Veled szépen haza megy és ott találkozunk. - rántotta meg a vállát. Tök természetes dolog más házába meghívni a vendégeinket.
- Mégis miért vállaltad el? - tettem fel az utolsó kérdésemet. - Egyszerű. Ki szeretnék békülni Rosie-val. - rántotta meg a vállát. Miattam veszett vele össze a lány, ezért kicsit bűntudatom is volt.

A nap további része eseménytelen volt. Szinte egész nap Jack villájában dekkoltunk, mert Ro minden szalmaszálba belekapaszkodott, hogy ne kelljen egyikünkkel sem elutazni. Természetesen Jack hajthatatlan volt. Egészen estig ment a huzavona, annak ellenére, hogy már minden el volt döntve.

***

Nem hiszem, hogy mindenki örülni fog az ajándékának, ez van, ha az ember elfeledkezik róla és az utolsó pillanatban megy vásárolni. Anyával mindent lebeszéltem. Azért, mert Ro elintézte, hogy az egyetlen, imádott, tökéletes kisfia, vagyis én, haza menjen az ünnepekre, még neki is vett ajándékot. Tőlem kérdezgette, hogy szerintem mit szeretne. Erre a válaszom egyszerű volt. Hát mégis honnan tudjam én azt? Végül rábíztam, hogy vegyen valami csajos vackot és kész.
Mivel Jack kikötése volt, hogy indulás előtt ugorjunk be hozzá, így tegnap este megejtettük ezt a kis látogatást, hogy ma reggel azonnal indulhassunk. Semmi másról nem volt szó, csak kellemes ünnepeket kívánt és ajándékként egy elég vastag borítékot nyomott a kezembe. Meglepett, ezelőtt ilyet nem csinált, de hazudtam volna, ha azt mondtam volna, hogy nem örültem, mint majom a farkának. Ro-nak is adott valamit, de megígértette a lánnyal, hogy estig ki sem csomagolhatja az ajándékot. A fejemet teszem rá, hogy valami ékszer. A gyors búcsúzkodás után indultunk is haza, de akkor jutott eszébe Ro-nak, hogy ő is készített ajándékot Jack-nek. Saját kezűleg csinált egy noteszféleséget, amiben bölcs gondolatok, idézetek, versikék, képek, rajzok szerepeltek. Ro nem várta meg, hogy Jack végig nézze az ajándékot, gyorsan elköszönt és már ott sem voltunk. Még idegen volt számukra ez az egész apa-lánya szituáció. De jól haladtak.
Reggel, ahogy kinyitottam a szemem, be voltam zsongva. Vártam, hogy otthon lehessek. Kíváncsi voltam anya reakciójára, amikor bemutatom neki Ro-t. Furcsa mód izgultam. Elég jól ment a közönyösség, de azért naponta megvívtam magammal a csatámat, hogy ne gyengüljek el. Ro-nak kellett lépnie! Rajra volt a sor!
Már mindent összepakoltam, kétszer át is néztem és útra kész voltam. Már csak Ro-t vártam a táskáival. Meglepődtem, amikor csak egy utazótáskával lépett elő a szobából.

- Az minden? - mutattam a táskára. Ro odafordult, majd vissza hozzám és bólintott. - Remek, akkor indulhatunk is. - örültem meg és a kilincsre csúsztattam a kezem.
- Egy pillanat! Cipőt azért vegyél. - nevetett ki. Igaza volt. Annyira lelkesedtem, hogy zokniban ácsorogtam rá várva.
- Jó, most már kész vagyok. - igazítottam meg magamon a kabátot, amire a kocsiban nem is lesz szükség. Liam már egy órája haza ment, így mi zártuk be a ház ajtaját, kapuját és kapcsoltuk be a riasztót.
- Izgatott vagy? - kérdezte Ro a kocsiban. Meglepett, mivel a három hónap alatt alig beszéltünk egymással, most pedig mintha kicserélték volna őt.
- Kicsit. - bólintottam. - Nem is értem miért, hisz' ők a családom. - nevettem fel kínomban.
- Mit vettél nekik karácsonyra? - kíváncsiskodott. Megszorítottam a kormányt, biztos voltam benne, hogy csak megjátsszák majd, hogy örülnek az ajándékoknak.
- Mindenféle általános dolgot. Ez van, ha az utolsó pillanatban vásárolsz. - sóhajtottam fel. Ro érdeklődve nézett rám, hogy folytassam. - Anyának parfümöt, Gemma-nak egy állítólag nagy szuper cipőt. Robin-nak, a nevelőapámnak egy jegyet egy focimeccsre. Lux a legmenőbb babát kapja, az anyukája Lou pedig azon felül, hogy vághat a hajamból, kap egy pólót, amin egy bandának a logója van. Louis megfogott ajándék téren, de végül kitaláltam, vezethet egy igazi versenyautót egy igazi versenypályán. - kapkodtam a levegőt, mire befejeztem a mesélést. Ro mosolygott. Nem tudtam hova tenni a mosolyát.
- Ezek nem is olyan általános dolgok. - motyogta. - Biztosan mindenki nagyon fog örülni. - nyugtatott vagy legalább is próbált. Én még sem voltam ebben olyan biztos. - Öhm... Ki az a Lux? - kérdezett rá. Igaz is, Lux-ról nem is beszéltem még.
- Lux? Ő a lányom. - mondtam. Vártam pár másodpercet, amíg az útról levettem a szemem és Ro-ra pillantottam. Totál döbbenet, ami az arcára kiült. Látszott rajta, hogy köpni-nyelni nem tud. - Jaj, el ne hidd! - nevettem fel. - Csak vicceltem. Lux a keresztlányom. - világosítottam fel Ro-t. Kifújta a levegőt és bosszúsan nézett rám. - Látnod kellett volna az arcod. - nevettem újra ki. Ro, hogy egyen engem a fene, nem szólt hozzám, csak kifelé bámult. – Ne haragudj! De ezt nem hagyhattam ki. – szólaltam meg egy bő fél óra múlva. Zavart, hogy megbántottam.
- Semmi baj. – rázta meg a fejét. – Tényleg, elég vicces fejet vághattam. – nevetett fel. Megnyugodtam, hogy vette a lapot, és nem játszotta tovább a sértetted. Csak idő kellett neki hozzá.
- Lassan otthon leszünk. – tereltem el a témát. Minek beszéljünk arról többet? Ro bólintott és tovább bámészkodott kifelé.

Kicsivel több, mint három órás út után megérkeztünk haza. Kikapkodtam a táskákat a kocsiból, de a sajátját Ro elvette tőlem és kicsit talán félve nézett rám. El sem tudom képzelni, mit érezhet, még ha tudom is, hogy anya bírni fogja. Mégis csak egy idegen családnál tölt napokat. Teljesen ösztönösen léptem be a házba és köszöntöttem a családomat. Mintha csak tegnap költöztem volna el. Anya hosszú percekig ölelgetett, már attól tartottam, hogy a következő napokban így maradunk. Utána Gemma ropogtattam meg a csontjaimat. Utoljára pedig Lux következett. Meg akartam puszilni, de stílusosan eltolta magától az arcomat.

- Van ízlése a kölyöknek. – jegyezte meg csak úgy mellékesen Ro. Na! Azért, ha jól emlékszem, ő is elviselte párszor a csókjaimat.
- Anya, ő Rose. – néztem csúnyán Ro-ra, csak hogy jelezzem, nem volt szép, amit mondott.
- Igaz is. Örülök, hogy megismerhetlek! – ölelgette meg őt is anya. Ro arcán látszott a teljes zavar. Nem igazán láttam, hogy bárki is ölelgette volna. Mindig mindenkivel távolságtartó volt.
- Szia Rose! – furakodott közéjük Gemma. Komolyan kezdtem attól félni, hogy Ro fogja magát és sikítva kifut a házból.
- Ennyit arról, hogy látni akartok. – mondtam duzzogva. Mindenki felém fordult, így még rá is játszottam a duzzogásomra. Anya újra megölelgetett, hogy kibékítsen. Az ölelés közben Ro-ra néztem, aki hálásan pislogott rám. Lehet sokkot kapott a hirtelen kapott szeretet bombától.

Miután mindenkinek bemutattam Ro-t, mindenki megkapta az ajándékát. A sejtésem, hogy nem fognak örülni az ajándékaimnak, nem igazolódott be. Mindenkinek fülig ért a szája, amikor kibontották a csomagokat. Egyedül Ro volt meglepődve, amikor anya az ő kezébe is nyomott egy ajándékot. Biztos voltam benne, hogy könyvet adott neki, mindig nagyon jó volt ezekben a dolgokban. És igazam lett. Valami most menő könyv volt a sok csomagolópapír között. Ro meghatódott ezt lehetett rajta látni és ezért is hagytam neki, hogy amíg mi lent voltunk és filmeket néztünk vagy Lux-szal játszottunk, ő a szobámban maradjon. Úgy tett mindenki, mintha elhitte volna, hogy fáradt és pihen. Anyával már beszéltem Ro-ról, így ő tudta milyen is ő. Persze csínján bántam az információkkal, azért mindent neki sem kell tudnia.
Délután Lou és Lux haza mentek, hogy az ő családjukkal is ünnepeljenek, mi pedig filmeztünk tovább. Eszméletlen hosszú időnek tűnt, amíg semmit sem csináltam, csak bámultam a tv-t. Hál’ Istennek anya elkezdte csinálni a vacsorát, így én is szabadultam. Beálltam mellé és segítettem neki. Már, ha azt, hogy ott tébláboltam mellette, segítségnek nevezhető. Mindenki azt hiszi, hogy jó szakács vagyok, pedig nem így van. Szeretek főzni, de ember legyen a talpán, aki meg is eszi. De egy anyával nem lehet semmi baj. Ő tudja, mit csinál, velem ellentétben.

- Öt perc múlva vacsorázunk. – kopogtam be a vendégszoba ajtaján, ahol Ro volt. Ro rám kapta a tekintetét és bólintott. – Ha nem szeretnél lejönni, félre rakjuk a részed. – ajánlottam fel. Tudom, kicsit sok lehetett neki a családom és a szeretetük. Pláne egy olyan embernek, aki nélküle nő fel.
- Nem, nem. Mehetünk. – rázta meg a fejét. Lecsukta a laptopját majd félretette és elindult felém. Kicsit olyan volt, mintha tartana ettől az egésztől.
- Lux és Lou már hazamentek. – mondtam, csak hogy ne legyek csendben. Ro bólintott. – Figyelj, ha úgy érzed sok neked ez az egész, nyugodtan hagyj ott minket és gyere fel a szobába. – mondtam neki halkan, amíg lefelé lépdeltünk a lépcsőn. Ro rám pillantott és megrázta a fejét.
- Nem, nem. Kedvesek a szüleid és Gemma is. Minden szó nélkül itt lehet veletek az ünnepek alatt, pedig semmi közötök hozzám. Ha apa nem lett volna olyan akaratos, vagy én többet makacskodtam volna, talán most nem kéne istápolnod engem. – vonta meg a vállát. Talán azt hiszi, hogy minket ő zavar és csak a kényszer miatt lehet itt. De ez nem így van! Anya oda meg vissza van tőle, Gemma meg gratulált, hogy egy ilyen lányt fogtam ki. Pedig nem is fogtam ki. Nagy bánatomra. Csak lépne már valamit Ro!
- Ne hülyéskedj! Nem zavarsz minket. Mindenki örül, hogy itt vagy. – mosolyogtam rá. Ro felpillantott rám, majd megrántotta a vállát, mintha nem hinné el, amit mondtam.
- Rose, hova szeretnél ülni? – kérdezte anya, amikor beléptünk az ebédlőbe. Ro végig nézett az üres székeken. Gemma mellett, mellettem, és persze az én székem volt üres. Ro leült a székemre, de nem tettem neki szóvá.

A vacsora kicsit sem telt csendben. Anya folyamatosan kérdezgetett, hol engem, hogy Ro-t. És, amikor nem ő beszélt, akkor vagy Gemma vagy Robin. Alig bírtunk enni egy falatot is, mert egész végig szóval tartottak bennünket. Szép kis vacsora, mire nekiláttam, már majdnem kihűlt az étel, annyi ideig fecsegtem.

***

A vacsora után, vállaltam a mosogatást, így én maradtam a konyhában, míg mindenki más eltűnt onnan, kivéve Ro-t. Ő összeszedte a tányérokat, evőeszközöket és odahozta nekem a mosogatóhoz. Meglepett ezzel, de aztán rájöttem, csak azért maradt velem, mert fürödni úgy sem tud, mert valaki már elfoglalta a fürdőt, a szobájába pedig nem akar bezárkózni, mert nem akar minket megbánta. Be kell vallanom, örültem, hogy ott sertepertélt körülöttem.

- Felmehetsz, egyedül is menni fog. – húztam kicsit az agyát. Azt akartam, hogy kimondja, vagy legalább valami gesztust tegyen, hogy inkább van itt velem, mint fent egyedül.
- Nem, nem. Segítek. – rázta meg a fejét. Hát, nem erre számítottam. – Én… Köszönöm, hogy itt lehetek. – motyogta inkább a padlónak, mint nekem. És ekkor rájöttem, azért volt olyan beszédes a kocsiban, mert izgult.
- Nem kell megköszönnöd. Már mondtam, hogy mindenki bír téged. – mosolyogtam. Bepakoltam a mosogatógépbe és elindítottam. Nem is olyan nagydolog a mosogatás.
- Tényleg? – kérdezett rá újra. Megforgattam a szememet és bólintottam. Miért hiszi, hogy ez olyan hihetetlen. – Styles, én sokat gondolkoztam. – sóhajtott egyet. – És, ma amikor láttalak Lux-szal… Talán tényleg nem volt helyes a kérésem. Soha nem kellett volna megkérjelek… Tudod… Hogy légy a gyerekem apja. – mondta halkabban, hogy még véletlenül se hallja meg más rajtunk kívül. – Meggondolatlan voltam. Sajnálom. – fixírozta töretlenül a padlót. Az állam a padlón koppant. Amiket a fejéhez vágtam, az egyáltalán nem volt igaz. Ő biztosan nagyon jó anya lenne, és örülnék neki, ha én lehetnék a gyereke apja. De ez már lehet soha sem fog bekövetkezni.
- Ne hülyéskedj, ha nem tartottam volna én is ugyanolyan jó ötletnek, akkor nem mentem volna bele. És annyira csak nem lehettem Lux-szal szörnyű, hogy azt gondold, nem lettem volna jó apa. – léptem elé. Ro felnézett rám és megrázta a fejét.
- Nem is. Pont, hogy csodálatos apa lettél volna. És, neked nem tőlem kell, hogy szülessen gyereked. Te valaki sokkal jobbat érdemelsz. – suttogta. Nem bírtam elfogadni, hogy nem képes megérteni, amiket mondtam neki és amiket tettem az irányába. Komolyan nem vette a jeleimet?
- Nem érdekel, hogy mit beszélsz. – vágtam rá, miután képes voltam összeszedni a gondolataimat. – Nem igaz, hogy nem vagy képes felfogni, hogy nekem te kellesz! – támaszkodtam meg két oldalánál a pulton. A francot azzal, hogy ő lépjen előbb! Amikor lép is egyet, akkor is hátrafelé teszi azt. Muszáj lesz a kezembe vennem a dolgokat, ha azt akarom, hogy előre haladjon a dolgunk.
- Styles, ez egy vicc. Szerintem, még magad sem tudod, hogy mit akarsz. – rázta meg a fejét. Dühös voltam, amiért próbálja meggyőzni magát és engem is a általa vélt igazságról.
- Nagyon is jól tudom, hogy mit akarok. Téged. Minden kis aggályoddal, problémáddal, furcsaságoddal együtt. – suttogtam a szájába. – És nem érdekel, hogy nem hiszed el. Mert én tudom, hogy csak áltatod magad, hogy még véletlenül se kerüljek közel hozzád. És most az sem érdekel, ha ezután lekeversz egy pofont vagy elküldesz a francba, akkor is meg fogom tenni. – jelentettem ki. Elszánt voltam, hogy még ma éjjel az enyém legyen ez a lány. És nem csak a testét akartam. Azt akartam, hogy a lelkét is nekem adja.
- Miről besz… - kezdett bele Ro, de nem foglalkoztam vele. Akaratosan nyomtam ajkaira az enyémeket és szinte fulladásig abba sem hagytam.

Ro a karomat szorította, majd amikor elváltam tőle, felemelte a kezét, már felkészült, hogy mindjárt csattanni fog a tenyere az arcomon, de nem így lett. Pár másodpercig fürkészte az arcomat, majd az ujjai a hajamba kúsztak és most ő volt az irányító fél, aki mohón kapott ajkaim után. Csípőjére csúsztattam kezeimet és simogattam, amíg őrjítően játszottak nyelveink. Ahogy kezem a pólója alá csúszott kirázta a hideg, amitől belemosolyogtam a csókunkba, mire Ro meghúzta a tincseimet. Kihúztam kezeimet a pólója alól és a fenekébe markoltam és amikor elértem a célomat és felnyögött, lejjebb vezettem tenyereimet és combjainál fogva megemeltem őt. Lábait készségesen tekerte a derekamra, ezzel segítve, engem, hogy megtartsam őt. Szerettem volna megcsókolni a bőrét, de sehogy sem szerettem volna elválni ajkaitól. Féltem, soha nem kapom újra meg őket.

- Ha valamelyikőtök szeretne a für… - jött be a konyhába Gemma. – Ó! – torpant meg az ajtóban. Csak nézett minket. Járt a tekintete közöttünk, miközben elengedtem Ro combjait és letettem a földre. – Komolyan, ti a konyhákra gerjedtek? – nevetett fel. Valóban furcsa volt, eddig kétszer zavart meg minket, és mindkétszer a konyhában voltunk. – Én most inkább megyek. – vigyorgott, majd magunkra hagyott. Ro felnézett rám és amire a legkevésbé számítottam, elkezdett nevetni.
- Na, ez volt kínos. – nevetgélt tovább Ro. Először próbáltam komolyan venni a dolgokat, hisz’ mégis csak az én nővérem zavart meg minket, de aztán én is mosolyogni, majd nevetni kezdtem.
- Ez nem vicces. – dőltem a pultnak. Tényleg nem volt vicces, de látni Ro-t önfeledten nevetni, engem is arra késztetett.
- Tényleg nem az. – rázta meg a fejét, majd nehezen, de abba hagyta a nevetgélést. – Én, most elmegyek zuhanyozni. – indult el kifelé. Bólintottam, de aztán eszembe jutott. Az egész, amit csináltunk, lógva maradt.
- Várj! – kaptam el a kezét és visszahúztam magamhoz. – Ez mi volt? Mit jelentett neked? Egyáltalán jelentett valamit? – kérdeztem tőle. Ro lesütötte a szemét. Sejtettem. Semmit. Az égvilágon semmit sem érzett ezzel kapcsolatban. – Jól van. Semmi gond. Vedd úgy, hogy nem történt semmi és nem mondtam semmit. – engedtem el és kikerülve őt, ott hagytam.

A szobámba mentem. El sem tudom hinni, hogy ekkora butaságot csináltam. Mit is vártam, hogy majd a nyakamba ugrik és azt mondja, ő is azt érzi, amit én? Na, azt lesheted Harry. Egyszerűen feküdtem az ágyon és bámultam a plafont és vártam, hogy Ro végezzen a fürdéssel, hogy aztán én is mehessek, és végre aludhassak, lezárva azzal a napot. Alig negyed óra telhetett el, amikor kopogtak az ajtón. Hümmögtem egy szabadot, és meglepetésemre Ro állt az ágyam mellett.

- Beszélhetnénk? – kérdezte az ágy mellett állva. Felnéztem rá. Mégis mit akar megbeszélni? Hogy felejtsük el? Azt már megbeszéltük.
- Végeztél a fürdőben? – keltem fel az ágyról és a táskámhoz mentem. Ro bólintott egyet a kérdésemre válaszolva. – Akkor megyek én is. – vettem ki tiszta ruhát a táskámból és kikerülve őt megint csak ott hagytam. Nem akartam már beszélni arról, hogy ezt az egészet nem szabad, nem lehet, nem tudja és a többi. Azt akartam hallani tőle, hogy igenis akarja. Akar engem. A végén már azt vettem észre, hogy csak állok a vízsugár alatt. Gyorsan letusoltam és már szabaddá is tettem a fürdőt. – Ro? – kérdeztem halkan, amikor egy alakot láttam az ágyamban. Nyakig be volt takarózva és szorította magához az anyagot. – Hé! – simítottam meg ujjait, de nem ébredt fel rá. Kicsit arrébb ügyeskedtem Ro-t és lefeküdtem mellé.
- Harry. – nyögte ki, amikor felébredt. Nagyra nyitottam a szemeimet. Először szólított a keresztnevemen. – Komolyan gondoltad azt, amit a konyhában mondtál? – nyitotta ki a szemeit és betakart engem is a takaróval. Combja hozzá ért az enyémhez.
- Nem tudom, hogyan mondhatnám el komolyabban, hogy el hidd. – suttogtam. Egyáltalán nem értettem őt. Nem tudtam, mit akar. Nem tudtam, mi jár a fejében. Egy megfejtetlen nőszemély feküdt mellettem, akibe fülig beleszerettem.
- De… Én… Nem akarlak… - nyöszörgött. Gyorsan befogtam a száját. Nem akartam azt hallani, hogy nem akar bántani. Mert, ha belegondolunk most bánt, hogy így viselkedik és ellök magától.
- Csak akkor fejezd be, ha azt akarod mondani, hogy igazam van és nem makacskodsz tovább, hanem teljesen átadod magad nekem. – mosolyodtam el. Elhúztam a kezemet a szájáról és vártam. Ro sóhajtott egy nagyot és beszélni kezdett.
- Harry, remélem, azt tudod, hogy nem lesz könnyű dolgunk. De igazad van és nem makacskodom tovább. – mondta ki azokat a szavakat, amikre már annyira vártam. Vártam még, hogy fejezze be a mondatot, de Ro nem tette.
- Gyerünk mond ki! Mond ki, amit még kértem! – vigyorodtam el. Vártam, hogy kiejtse még azt a mondatot is a száján. Hallani akartam tőle.
- Teljesen átadom magam neked. – forgatta meg a szemeit, de volt valami a hangjában. Valami, amitől beindultam tőle. Bár, ez már egyszerűen a hangjától megtörtént.
- Valóban? – kérdeztem huncut mosollyal a számon. Ro újra megforgatta a szemeit, majd hátat fordítva nekem újra magához szorította a takarómat. – Ezt igennek veszem. – súgtam a fülébe, majd megharaptam a fülcimpáját. – Örülnék neki, ha a takaróm helyett, engem ölelnél át. – pusziltam meg a nyakát és a hátamra fordultam. Nem kellett sokat várnom, hogy Ro a fejét a karomon pihentesse és karját a hasamra ne tegye. Lábát rátekerte az enyémre, így teljesen hozzám volt simulva. – Álmodj szépeket! – pusziltam meg a feje búbját és átöltem őt. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége ennek a pillanatnak. És, ha csak álmodom, örökké tartson az álmom.
- Valóban Harry. – fújta ki a levegőjét a mellkasomra, amitől végig járta a hideg a testemet. És végre hallhattam tőle. Kimondta. Csak nekem.

Ameddig ébren voltam, piszkálgattam Ro haját, simogattam a karját, csak hogy megnyugtassam magam, ez a valóság és holnap is ugyanez lesz. Holnap is ez lesz a valóság, hogy Ro mellettem lesz. Mert odaadta magát nekem mindenestül. Én pedig türelmes vagyok, így lépésről lépésre fogok vele haladni. Nem akarom, hogy azonnal mindent elmondjon nekem. Azt akarom, hogy bízzon bennem. Ez számít, hogy a bizalmát is adja nekem, és természetes legyen számára, hogy én mindig mellette leszek, megvédem őt, és szeretni is fogom.
Az álmok egy pillanat alatt ragadtak magukkal, de még akkor sem vettem le a karjaimat Ro-ról. Most már sosem fogom elengedni őt!

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET