14. fejezet - Megint el fogunk búcsúzni utána?

Sziasztok!
Itt is van a rész. Elárulom Nektek, hogy annyira az életem részei lettek a szereplők, hogy már a történetről álmodok. Hát, ilyen sem történt még velem. :) Ezt csak azért írtam le, hogy tudjátok, álmaimban is a történeten dolgozok. :)
Most pedig szeretném megköszönni mindenkinek, Aki olvas! :) A lájkokat, pipákat, üzenetet, komikat. :) Név szerint, akiket ki tudok emelni: Noémi Tóth, Ria Tomlinson, Patsy McCloud, Whitney Raven. Köszönöm Nektek, ha Ti, Olvasóim (és nem csak azok, akiket kiemeltem) nem lennétek, valószínűleg már feladtam volna.! :)
A fejezethez jó olvasást! :)
Bay.

EMMA KATONA

Már vagy századjára mondtam el, hogy nem megyek el Niall bulijába. Nem tudom miért akarja ennyire mindenki, hogy oda menjek. Komolyan mindenkit ennyire boldoggá tesz, ha szenvedni látnak minket? Igazából nem az a szenvedés, hogy látjuk egymást, sokkal inkább az, hogy látjuk egymást, de nem érhetünk a másikhoz, nem szólhatunk egymáshoz, majdhogynem egy légtérben sem tartózkodhatunk, mert valaki lefotóz és újra címlapon leszünk.

- Emma, nem mondom még egyszer, vedd fel azt a ruhát vagy én adom rád, de akkor... - fenyegetőzött Marcell.
- Először is, nem. Másodszor pedig, te nem tudsz öltöztetni, emlékszem, hogy néztem ki, amikor te és Noel öltöztettetek fel. - grimaszoltam. Nagyon is jól emlékszem, hogy a pizsama nadrágomat adták rám, egy pólót próbáltak rám erőltetni, aminek az ujján húzták ki a fejemet és egy gumicsizmát. Mentségemre szóljon, csak négy éves voltam ők pedig hat.
- Dehogy emlékszel. - legyintett. - Öt perc múlva visszajövök. Addigra készülj el. Komolyan nem mondom el többször. - jelentette ki, de mielőtt még becsukta volna a szobám ajtaját még utána szóltam.
- Én sem mondom el többször. - takaróztam be. Már rég a pizsamámba voltam és alváshoz készültem.
- Anya! Csinálj valamit Emmával! - kiabált Marcell.
- Kisfiam, már megint mi történt? - kérdezte anya fáradtan. Azért este fél tízkor felverni csak azért, hogy én felöltözzek, nem túl szép húzás a részéről.
- Nem akar felöltözni, pedig már úton kéne lennünk. - háborodott fel a bátyám. Elfordultam a másik oldalamra és már szinte el is aludtam, amikor az ajtóm majdnem kiszakadt, úgy jött be rajta valaki.
- Emmácska... - mondta a lehető legnyájasabban Milán. - Öltözz fel szépen és induljunk, különben így foglak kivinni a kocsiba. - rántotta le rólam a takarót. Összerándultam a hűvös levegőtől. - Emma! Komolyan tessék felkelni! - fogta meg a karom és úgy ültetett fel az ágyban, de rögtön abban a pillanatban, ahogy elengedett visszadőltem. A negyedik próbálkozásnál már szitkozódott.
- Szerintem, ő nagyon is élvezi ezt. - a fején találta a szöget Dani. Élveztem ezt a kis mókázást, de sokkal inkább aludtam volna már.
- Nem sokáig. - kapott fel Milán. - Jól meggondoltad, hogy a macis pizsidbe vigyelek arra a bulira? - kérdezte nevetve. Persze könnyebb ekkora erőfölénnyel.
- Milán tegyél le! - csapkodtam a hátát, de mintha észre sem vette volna.
- Felveszed a ruhákat? - emelte fel azt a néhány holmit, amit már órákkal ezelőtt kipakoltak a szekrényemből a bátyáim.
- Fel. - morogtam az orrom alatt. Végül is az még csak fél siker a számukra, ha felöltözök. És tudom, hogy a bátyáim képesek lennének pizsiben odavinni a buliba.

***

Miután felöltöztem, Milán karon ragadott és betuszkolt a kocsiba az ikrek közé, hogy még véletlenül se tudjak menekülni és már gázt is adott. Így kerültem hát Niall születésnapi bulijába.
Az ajtóban állva egyik kezemet Marcell a másikat Milán szorongatta. Hát ennyire tartanak tőle, hogy lelépek? Helyes! Mert ahogy alkalmam adódik rá, azonnal eltűnök innen, mielőtt még Niall észrevenne.

- Emma! Csak el tudtak rángatni? - vidult előttem Hanna. Igen. Szó szerint elrángattak.
- Mondtuk, hogy itt lesz. - vigyorgott büszkén Milán. Én nem játszanám az eszem, amikor négyen voltak ellenem.
- Hol van a szőke hercege? - kérdezte Marcell. Felsóhajtottam, most miért kell nekik beleavatkozni? Tökéletesen megvoltam eddig is.
- Az előbb még a kanapén ült. - csodálkozott Hanna, amikor a kanapén egy szál szőke tincset sem láttunk. Úr Isten! Miért keresem én Niall-t? Az a célom, hogy minél előbb, minél kevesebb feltűnéssel haza mehessek.
- Remek, akkor én mennék is haza. - rángattam a kezeimet, de a bátyáim kezei bilincsként szorultak a csuklóimra.
- Emma, ne hülyéskedj már! Látnod kellett volna, hogy felcsillantak a szemeid, amikor azt mondtam a kanapén ül Niall. Ne szórakozz velem, nem vagy önmagad! Feltűnt, hogy lefogytál és őrült mód hajtod magad? - vágta a fejemhez Hanna. Összehúztam a szemöldökeimet, nem fogom beismerni, amiket mondott.
- Elengednétek végre? Úgy érzem magam, mint egy komplett idióta. - néztem a kezeimre. A bátyáim elengedtek én pedig bevetettem magam a tömegbe. Menekültem az igazság elől, miszerint elkezdtem tönkretenni magam. Nem étkeztem rendesen, több órát töltöttem edzéssel, nem aludtam túl jól és hasonlók.

A konyhába siettem, ott talán nem lesz senki, mindenkit jobban érdekelt az össze-visszaugrálás a nappaliba. Ahogy benyitottam a konyhába, azt hittem megáll a szívem, amikor megláttam a szőke hajkoronát.

- Öhm... Szia! Én csak... Csak nem kéne itt lennem. - kezdtem bámulni a lábaimat. Zsebre dugtam a kezeimet zavaromban.
- Emma, maradj itt. Én örülök, hogy itt vagy. - mosolygott rám Niall. Nyúzottnak tűnt az arca, mintha nem is Niall lenne, hanem valaki teljesen más.
- Nos, nem tudtam, hogy ma itt leszek, igazság szerint nem akartam ide jönni, szóval nem hoztam ajándékot, de azért szóban felköszöntelek. - próbáltam teljesen általánosan beszélni vele, de feszült voltam, ahogy ránéztem Niall-re.
- Nem baj. - legyintett és leugrott a pultról. - Nagyon örülök, hogy itt vagy. - ölelt magához. Megcsapott a jól ismert illata, amitől kirázott a hideg. Magamhoz szorítottam és nem szándékoztam elengedni. - Eszel te rendesen? - kérdezte halkan. Óvatosan megráztam a fejemet a mellkasában fúrva az arcomat, de még mindig nem engedtem el a derekát. Olyan megnyugvással töltött el, hogy ilyen közel volt hozzám. - Miért? - suttogta a fülembe, de még ő sem engedett el. Elég bizarr látványt nyújthattunk, ha valaki látott. Megrántottam a vállamat. Nem akartam arról beszélni, hogy miatta nem eszem rendesen. - Emma, mi történt?
- Semmi. - motyogtam a pólójába. Niall vett egy nagy levegőt.
- Emma. - mondta olyan hangon, ami nem hagyta, hogy elhallgassam előle az igazat.
- Te történtél. Tudom, azt mondtam elfogadom, bárhogy is döntesz, de nem megy. - támasztottam a homlokomat a mellkasának, amiből majd kiugrott a szíve.
- Sajnálom Emma, én csak... - túrt a hajamba.
- Nem kell... Jobb lesz, ha most haza megyek. - simítottam még utoljára meg az oldalát, majd elengedtem.
- Emma! - szólt utánam, amikor már félig kint voltam a helyiségből. Visszafordultam hozzá, de időm sem volt végig gondolni, hogy mit teszünk, mert Niall olyan hirtelen csókolt meg.

Az ajtóhoz nyomva csukta be a falapot velem. Érezni lehetett a csókunkból, hogy már hónapok óta nem találkozott egymással az ajkunk. Beletúrtam a hajába, Niall pedig lecsúsztatta a kezeit a fenekemre és belemarkolva emelt fel. A lábaimmal átöleltem a derekát, és mindezek közben, egy percre sem váltak el egymástól az ajkaink. Olyanok voltunk, mintha évek óta nem láttuk volna egymást.
És természetesen pont ilyenkor akart bejönni valaki, ezzel megzavarva minket. Niall az egyik kezével becsapta az ajtót az idegen előtt és csukva is tartotta.

- Ne csináljátok már! Ne itt hancúrozzatok! Nekem csak egy pohár kell, oda se nézek. - próbált bejutni Louis a konyhába. - Akárkik is vagytok, engedjetek már be, ez az én konyhám! - dörömbölt az ajtón tovább.
- Nem láttátok a húgomat? - kérdezte hisztérikusan Milán. Niall-t és engem nem érdekelt, hogy mi folyik körülöttünk. Csakis egymással voltunk elfoglalva.
- Nem tudom. És most sokkal jobban érdekel, hogy valakik dugnak az étkezőasztalomon. - csapkodta az ajtót Lou-t. Niall és én belemosolyogtam a csókunkba.
- Lou azaz asztal ugyanúgy az enyém is. - morogta Niall megtörve a csendet. Megcsókoltam a nyakát, amitől kissé megremegett.
- Mégis kivel vagy te ott? - érdeklődött Lou.
- Ezt így nem kéne megkérdezni. - hallottuk meg Liam hangját. Nem hiszem el, egy teljes nagyközönséget kaptunk.
- Ennyit igazán megtudhatok, ha már így elfoglalták a konyhámat. - háborodott fel Lou. Felkuncogtam közben pedig lecsúsztam a Niall derekáról.
- Az a konyha ugyanúgy a miénk is. - jegyezte meg Harry.
- Figyeljetek, engem nem érdekel ki, mit csinál ott bent, csak a húgomat keresem. - türelmetlenkedett Milán. Megigazítottam a ruhámat és mosolyogva néztem Niall-re.
- Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek valahova, ahol nem kell attól tartanunk, hogy meglátnak? - támaszkodott meg mellettem most már mindkét kezével Niall. Halkan beszélt, ezért közel hajolt hozzám.
- Megint el fogunk búcsúzni utána? - néztem a szemébe. Niall tartotta a szemkontaktust.
- Soha többet nem engedlek el Napsugár. - puszilt szájon. Szerettem volna újra megcsókolni, de mindketten tudtuk, hogy akkor nem tudnánk leállni.
- Akkor mehetünk. - mosolyogtam rá. Niall elengedte az ajtót.
- Húsz perc múlva találkozunk. - nyomott egy puszit az arcomra.

Niall kiment és elrángatta a bandatársait. Milán érdeklődve nézett rám és összefont karokkal várta a magyarázatot tőlem. Milánnal nehezen, de megértettem, hogy semmi sem történt egy egyszerű csókon kívül. Valójában közel sem volt egyszerű a csók, de Milánnak nem szeretem túlságosan részletezni.
Negyed órával később szépen adagolni kezdtem, hogy elmegyek Niall-el valahova. Milán hunyorogva nézett, de amikor közöltem, hogy felnőtt vagyok, rábólintott a dologra.

***

Liam segített, hogy kijussak a házból és megtaláljam Niall-t, aki már a kocsijában ült és rám várt.
Egész úton kifelé bámultam az ablakon. Egyikünk sem mondott semmit a másiknak, mintha nem tartottuk volna elég meghittnek a pillanatot, hogy beszélgessünk. A fák csak úgy suhantak az út mellett, ahogy Niall vezetett. Nem mintha gyorsan vezetett volna, csak éppen a körülmények miatt tűnt úgy, hogy gyors.
Alig fél órás út után megálltunk egy kis ház előtt. Barátságos volt így első ránézésre.

- Gyere! - nyújtotta a kezét felém, miután kiszálltunk a kocsiból. Kissé remegett a kezem, úgy csúsztattam az övébe az enyémet. - Ez a házam. Ide szoktam jönni, amikor egyedül szeretnék lenni. - magyarázta el, amikor kinyitotta előttem az ajtót. Teljesen átlagosan nézett ki a ház belülről is.
- De most nem egyedül vagy. - tetten le a táskámat a bejárat mellé. Niall becsapta az ajtót mögöttem a kulcsot pedig csak letette az egyik polcra.
- Ez igaz, de most nem is egyedül akarok lenni. Most csak veled akarok lenni. - suttogta az ajkaimnak. Kezei az arcomra siklottak. Éreztem a leheletét az ajkaimon. - Csak veled akarok lenni. - csókolt meg. Lassan, puhatolózva ismerkedett velem. A karjaiba kapaszkodtam, így éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek. - Ma éjjel szeretném bepótolni az elmúlt másfél hónapot. - motyogta halkan és újra megcsókolt. Niall lelökte a kabátomat a vállaimról és végig húzta ujjait a karjaimon. - Mit szólnál hozzá, ha először is ennénk? - piszkálgatta az ujjaimat. Mosolyogva fürkészte az arcomat.
- Rendben. - bólintottam. Most tényleg volt étvágyam. - Mit eszünk?
- Rendeljünk vagy főzzünk? - kérdezte egy kis mosollyal és beljebb húzott a nappaliba.
- Rendeljünk. Fáradt vagyok. - igazából főzni szerettem volna valamit, de olyan fáradság tört rám, hogy féltem, állva elalszom.
- Rendben. Pizza? - vette elő a telefonját. Bólintottam, ő pedig már tárcsázta is.

Leültem a kanapéra, Niall pedig mellettem foglalt helyet. Miután leadta a rendelést, bekapcsolta a tv-t. Kapcsolgatta ide-oda. Úgy tűnt, mintha zavarában tette volna. Ahogy bámultam elpirult. Megmosolyogtatott és úgy éreztem, ideje közelebb bújnom hozzá. Megpusziltam a nyakát, amitől felsóhajtott.

- Sajnálom, hogy magadra hagytalak. - húzott az ölébe. Szemben ültem vele, láttam a szemein, hogy őszintén beszél. Miért is hazudna?
- Semmi baj Niall. - sóhajtottam fel. Nem akartam már erről beszélni. Örültem, hogy most velem van.
- De igen. - mondta idegesen. - De most már bármi is történik, én veled leszek. - ígérte meg és megpecsételés gyanánt megcsókolt.
- Elhiszem Niall. - bújtam hozzá. Mélyen beszívtam az illatát. Elraktároztam minden apró kis részletét a testének. És magában a lényének.
- Hiányoztál Napsugár. - puszilt a hajamba. Felnéztem rá és csak néztem a csodaszép kék szemeibe.
- Te is nekem Niall. - adtam egy apró csókot a szájára, de Niall úgy gondolta elmélyíti. A végtelenségig közel húzott magához és a combomba markolva tartott közel a testéhez. A nyaka köré kulcsolva a karjaimat tettem én is az ügy érdekében. Belemarkolva a hajába értem el, hogy a nyakához férjek. Puhatolózva puszilgattam a bőrét a nyakán, Niall nagyot sóhajtva szorította meg a combjaimat. Belekuncogtam a nyakába, amit Niall sértésnek vehetett, és egy pillanat alatt végig fektetett a kanapén és most ő volt az, aki feltérképezte a nyakamat. Megszívta a bőrömet, amitől felnyögtem. Keze becsúszott a pólóm alá és simogatva a bőrömet, csókolt meg újra. Hevesek voltunk, de csak a határainkat feszegettük. És nem csak mi akartuk ezt így, hanem az a személy is, aki kopogott az ajtón.
- Istenem. - sóhajtott fel. - A legjobbkor, ahogy mindig. - ült fel. Hiányzott, hogy közel legyen hozzám.
- Majd én megyek. - álltam fel. Niall nem volt olyan állapotban, hogy ajtót nyisson. Legalábbis egyikünk sem szerette volna, ha bárki meglátná Niall merevedését. Tudtam, hogy a pizzát hozták így tudatosan előkerestem a pénztárcámat.
- Én szerettem volna kifizetni. - morgolódott Niall. Hihetetlen, hogy ennyire megviseli a dolog. Szabályosan megsértődött.
- Egy pizzát még én is ki tudok fizetni. És gondolom nem születtek volna túl előnyös képek rólad. - pillantottam a nadrágjára. Ő is lenézett és mintha büszke lenne, elmosolyodott.
- Hogy neked mindig ezen jár az eszed. - kuncogott fel. Felhúztam a szemöldökömet és a lehető legmesszebb ültem tőle a pizzával együtt.
- Most nem akarsz adni belőle? - kérdezte meghökkenve. Megráztam a fejemet, a hatás kedvéért még el is fordultam. - Biztos? - tűrte el a hajamat a nyakamtól és buzgón belecsókolt. Remegve vettem a levegőt. - Tényleg nem adsz belőle? - harapott a fülcimpámba. - Hm? - szívta meg a fülem alatti részt.
- Niall. - nyöszörögve túrtam a hajába.
- Mond Napsugár. - mondta rekedten a fülembe.
- Ez nem ér Niall. Határozottan hamisan játszol. - fordítottam felé a fejemet.
- Osztozol velem. - húzta végig az orrát az állam vonalán, figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet.
- Igen, csak ezt fejezd be. - egyeztem bele a dologba és letettem elé a pizzát.
- Nehogy azt mond, hogy nem élvezted. - nyomott egy puszit az arcomra. Most hülyéskedik? Ha tovább csinálta volna, biztos, hogy a pizza most ott pihenne az asztalon mi pedig a hálószobában. Miután megettük a pizzát, aminek a nagyját Niall tűntette el, mondjuk azért én is kivettem belőle a részem, kikapcsoltuk a tv-t és Niall útmutatásával a hálószobájába mentünk.
- Nem szeretnék ma éjjel semmit, csak magam mellett tudni téged. - mondta komolyan Niall. Bólintottam. Hálás voltam, amiért így gondolta. - Azért engedd meg, hogy kicsomagoljalak. Nem megyek tovább. - nyomott puszit az arcomra és kigombolta a nadrágomat. Megcsókolt, amikor kezdte letopni a lábaimon a nadrágomat. Megkapaszkodtam a vállaiba, ahogy kiléptetett a farmeromból. - Ezt is? - markolta meg a pólóm alját. Bólintottam és felemeltem a karjaimat. Niall lehúzta rólam az anyagot.
- Niall én is szeretnélek levetkőztetni. - suttogtam szégyenlősen. Niall elmosolyodott én pedig elkezdtem kihámozni a ruhákból. Ahogy lehúztam a nadrágját szembetűnt a nem éppen kis dudor az alsónadrágjában. - Kinek jár mindig ezen az esze? - kérdeztem kihívóan. Niall elpirult, majd teljesen egyszerűen válaszolt.
- Csodálkozol, hogy ez történik, amikor szinte egy szál semmiben állsz előttem? - kérdezte teljesen természetesen. Megforgattam a szemeimet. - De ma akkor sem fogunk semmit sem csinálni. Nem akarom, hogy azt hidd, csak a szexre kellesz. - adott egy puszit a homlokomra és bebújt az ágyba.
- Köszönöm Niall. - bújtam hozzá. Niall ránk húzta a takarót, de még egy darabig fészkelődtem.

Háttal feküdtem Niall-nek. Óvatosan átölelt, a mellemnél fogtam meg a kezeit. Lábainkat összegubancoltuk, Niall még nyomott egy puszit a vállamra, majd a tarkómhoz nyomta az arcát. Nagyon is élveztem a bőre melegét a bőrömön, a hátamnak nyomódó mellkasát érezni. A szíve dobogását figyeltem, ami keveredett az enyémmel. Az ölelő karjairól már nem is beszélve. A hideg kirázott a leheletétől, mire Niall közelebb húzott magához, hogy ne fázzak és még jobban betakart.
Úgy aludtam el, hogy tudtam, reggel Niall még mindig mellettem lesz.