09. fejezet - Azért, mert tisztellek.

Sziasztok!
Itt lenne a következő fejezet, ami megint Niall szemszögéből íródott. :) Határozottan mondhatom, hogy most kezdődött el Niall és Emma története. :)
Köszönöm a kommentet Réka Lovasnak és persze Facebook-on a lájkokat. :) Nagyon hálás vagyok. :)
Jó olvasást! :)
Bay.

NIALL HORAN

Látszott, hogy nem csak Emma, de Harry is meglepődött. Nem mondtunk neki sem semmit, mert féltünk, hogy akár véletlenül is, de elszólja magát.
Ott álltunk néhány baráttal és persze Emma testvéreivel a lánnyal szemben, aki egyáltalán nem tudta hova tenni a „Boldog születésnapot!” köszöntésünket. Tekintve, hogy tegnap volt az a bizonyos, így nem számított rá. Emma megállt az ajtóban és meg sem mozdult. Harry már ellépett mellőle, már javában a vendégekkel volt elfoglalva. Emma bátyjai odamentek hozzá, de a szokásos vidám hangulat helyett Emma teljesen közömbösen nézett rájuk, sőt még ott is hagyta őket az ajtóban és beljebb merészkedett.

- Igyunk Emmára! - mondta hangosan Liam. Emma a falnak támaszkodott. A tiszteletére meghívott emberek nem is foglalkoztak vele, kivéve minket. A bandát és testvéreit. Nem tudom, mi történt, de az a négy srác le sem tagadhatná, hogy szeretik a húgukat és talán még némi aggódást is felfedeztem.
- Boldog szülinapot, így egy nappal elkésve. - álltam meg Emma mellett. Azon az egy kortyon kívül, amit Emmára ittam, még egyáltalán nem fogyasztottam, ezért is volt majdnem tele a poharam.
- Kinek a remek ötlete volt ez az egész? - kérdezte hasonló arckifejezéssel, mint ahogy a testvéreire is nézett. Megnyugodhatnak, nem csak velük viselkedik így.
- Mindenkié, kivéve Harry-t. Ő nem tudott semmiről. - vallottam be. Reggeli közben jutott eszembe, utána már csak Liam-mel kellett megbeszélnem ő pedig tovább adta az infót a többieknek.
- És mond csak, kik ezek az emberek? - pásztázta a tömeget. Való igaz, hogy a mi ismerőseinket hívtuk meg, olyanokat, akiket Emma is bírna.
- Ismerősök. - nyögtem ki. Emma felnézett rám. Megmagyarázhatatlan volt a tekintete. Úgy nézett rám, hogy semmit sem tudtam leolvasni az arcáról.
- Köszönöm ezt az egészet, de én most haza megyek. - lökte el magát a faltól. Hitetlenkedve néztem rá. Lelép a neki rendezett bulijáról?
- De miért? - fogtam meg a kezét. Emma felsóhajtott, mintha már unná az egészet.
- Millió meg egy okom van rá. - mondta, én pedig érdeklődve néztem rá. Akkor hallgatom. - Először is utálom a születésnapomat, másodszor nem is ismerem ezeket az embereket, harmadszor semmi kedvem megismerkedni velük, ezek az emberek miattatok jöttek. Aztán semmi kedvem holnap címlapon lenni. Nem érdekel a sztárság és nem akarok egy celeb lenni, aki a híres One Direction barátja. - sorolta megállás nélkül. Jól érvelt, és minden igaz volt és megértettem, de ezt nem mondtam volna el neki.
- Akkor mit szeretnél csinálni? - néztem rá. Emma felnézett rám. Tudom meglepő, de ő alacsonyabb nálam.
- Eltűnni innen és... - kezdett bele, amikor egy ismerős lány állt meg előttünk.
- Szia! - mosolygott aranyosan Emmára. Emma rám pillantott. Tudta, hogy megbukott az elmélete, mert őt ismeri.
- Szia, te vagy az eladó abból a boltból, igaz? - nézett rá. A lány bólintott egyet.
- Hanna a nevem, és csak nyári munka. - beszélt barátságosan. - Hoztam neked egy italt, ha már te vagy az ünnepelt. - nyújtotta a mellettem álló lány felé. Remélve, hogy Emma meggondolta magát és marad, ott hagytam őket.

Távolról figyeltem Emmát, amikor valaki átölelt. A hasamon állapodott meg a keze. Zavartan fordultam meg az ölelésben, figyelve, hogy ne üssem le a könyökömmel az idegent. Ahogy megpillantottam a mögöttem álló személyt, az ütő is megállt bennem. Nála még az is jobb lenne, ha egy részeg ölelgetne.

- Holly, te meg hogy kerülsz ide? - néztem a lányra. Igyekeztem minél előbb szabadulni a kezeitől.
- Az egyik barátom, barátjának a barátja mondta, hogy lesz itt buli. Gondoltam, eljövök és köszönök neked. - mosolygott rám. Régen még aranyosnak találtam, most már inkább távol akarom magamtól tartani.
- Szia. - kerültem volna ki, de nem tudtam. Ezt a lányt lehetetlen levakarni. Amióta híres vagyok, mindig megtalál.
- Vele vagy most „együtt”? - mutatott Emma felé. Ehhez meg mi köze van?
- Holly, ez nem tartozik rád, hogy mi van velünk. - mondtam mérgesen. Pont nem vele fogom megbeszélni, hogy mi van köztünk. Hiszen, még én sem tudom. Jó Emmával együtt lógni, mert nem a hírnevemre bukik. Az, hogy néha együtt alszunk, az... Az csak úgy jön, mert jó érzés, ezt bevallom.
- Akkor megkérdezem tőle, hátha ő beszédesebb. - ment volna el mellettem, de elkaptam a karját.
- Holly, hagyd őt békén! Ne menj a közelébe! Ő nem olyan, mint te. - köptem a szavakat neki. Holly láthatóan megdöbbent. Igaz, nem bírtam, de még soha nem beszéltem vele így.
- Mégis milyen? Ha jól tudom, nagyon is bírtál, amikor együtt voltunk. - húzta vigyorra a száját. Ja, akkor még nem tudtam, milyen is valójában.
- Akkor bírtalak, aztán kimutattad a fogad fehérjét. Ha jól emlékszem dobtál, aztán, amikor híres lettem, újra megtaláltál. Nem? - vágtam a fejéhez. Holly mivel nem tudott már mit mondani, ott hagyott engem.
- Ki találom, volt barátnő, igaz? - halottam egy sokkal kedvesebb hangot mögülem. El fogok szédülni, ha mindig forgolódnom kell.
- Ja, levakarhatatlan. - komorodtam el. - Ugye iszol velem valamit? - húztam reménykedő mosolyra a szám és próbáltam a legaranyosabban nézni. De kétség kívül nekem az nem ment, abban Liam a nyerő. Nekem csak akkor sikerül, ha megszeppenek.
- Nem vagyok oda az alkoholért. - húzta el a száját. Aztán nem tudom mi történhetett, mert én csak elbambultam, a következő pillanatban Emma hangja terelt vissza a valóságba. - Egy kortyot. - emelte fel a mutatóujját. Bólintottam és kézen fogva az asztalhoz húztam, amin az italok voltak.
- Ha attól jobban érzed magad, nyugodtan válassz valamilyen üdítőt. Nem fogon erőltetni, hogy igyál. - ajánlottam fel neki. Emma megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd elmosolyodott.
- Itt vannak valahol a bátyáim, igaz? - pásztázta a tömeget. Először nem értettem, mire gondol, aztán leesett. Komolyan olyannak gondol, aki azért nem itatja le, mert tart a testvéreitől?
- Utoljára kint láttam őket az udvaron, körülbelül fél órája. - pillantottam az ajtóra. - Emma, csak hogy tisztázzuk, nem erőltetek semmit, és nem azért, mert jelen pillanatban itt vannak a bátyáid. Más esetben is ugyanezt mondtam volna. Azért, mert tisztellek. - fejtettem ki a nézőpontomat. Úgy tűnt, mintha könnyekig hatódna. Olyan furcsa volt. Azért megríkatni nem akartam. - Emma, én csak... - kezdtem bele a magyarázkodásba, amikor Emma jó szorosan megölelt.
- Köszönöm Niall. - suttogta miközben még mindig ölelt. Nem tudom pontosan mit köszönt meg, de jól esett, hogy hozzám bújt. Átöleltem a derekát az egyik kezemmel és már épp mondani akartam valamit, de miért is ne nekem lenne olyan szerencsém, hogy pont most zavarnak meg.
- Emma! - szaladt felénk Louis kezében két pohárral. Emma elhúzódott tőlem. Magam sem értem, de hiányzott. - Boldog szülinapot! - ölelgette össze-vissza a mellettem álló lányt miután letette az italokat. Amíg Lou háttal volt nekem, kicseréltem az Emma felöli poharat egy üdítősre. Kacsintottam Emmára, aki hálásan nézett rám.
- Jól van már, elég lesz. - furakodtam közéjük. Lou elvigyorodott, tudom mire gondol és azt is tudom, hogy sokáig fogom hallgatni. - Igyunk inkább Emmára. Lou huncut mosollyal kortyolt az italába, ahogy mi ketten is.

A zene dübörgött és sokkal többen voltunk, mint kellett volna. Körülbelül az itt lévők felét hívtuk meg és persze hiába mondtuk, hogy ne szóljanak a barátoknak, mindenkihez eljutott a hír, hogy a One Direction bulit rendez egy jó barátjuk születésnapjára.
Emmát már jó ideje nem láttam, legutóbb Liam-mel beszélgetett a kanapén. Kijöttem az udvarra, hogy ne mondhassák azt, hogy nem foglalkozom a vendégekkel, amikor Milánnal találtam szemben magam. Ha jól láttam, ő is üdítőzött.

- Lefogadom, te vagy a sofőr. - álltam meg mellette. Milán bólintott és mint valami felvigyázó úgy járt körbe a tekintete a testvérein.
- Figyelj, nem tudom, mi van a húgom és közted, de jelen esetben csak rád hallgat. Én csak annyit kérek, hogy vigyázz rá, amíg én nem tehetem. Rendben? - nézett rám komolyan. Gyötörte a srácot, hogy Emma így viselkedett vele. Olyan szomorúan nézett befelé a húgára, hogy komolyan megsajnáltam.
- Ezt megígérhetem. - bólintottam. - Nem tudom, mi történt köztetek, de Emma imád titeket. Sokkal inkább megviseli az apátok viselkedése, amit nem értek. Én a helyetekben megbeszélném a dolgokat otthon. Olyan, mintha Emma rengeteg mindent magában tartana. - magyaráztam el neki a nézőpontomat. Milán megrázta a fejét, de nem úgy, mint aki nem ért velem egyet, sokkal inkább úgy, mint aki tehetetlen ez ügyben.
- Bárcsak ilyen könnyű lenne. - sóhajtott egyet. Nem tudom mi zajlik közöttük, de biztos vagyok benne, hogy megoldják.
- Niall, ezt nézd! Megtaláltam a hasonmásom. - vidult Harry Daniba kapaszkodva. Próbált még mondani valamit, de megelőztem.
- Ő Dani, Emma bátyja. - mondtam Harry helyett. Harry kicsit gondolkozott, majd mintha most jött volna rá valami nagy titokra, nagy levegőt vett és beszélni kezdett.
- Akkor te vagy az! - kiáltott fel, így minden figyelem ránk szegeződött a három méteres körzetünkbe. - Délután voltam nálatok... És a szomszéd csaj... Lucy... - hát igen, Harry-nél megtette az alkohol a hatását. Csak mondta a fél mondatait, amit senki sem értett. Dani, mint aki nagyon is képben van helyeslően bólogatott és arrébb mentek.
- Hát... Nagyon lelkes. - nevetett fel Milán.
- Segítség! - közelített felénk Lou. - Segítség! - egyszerűen beugrott mögém. Akármibe is keveredett, nem hiszem, hogy én vagyok a legalkalmasabb, hogy megvédjem. - Az exed fajtalankodni akart velem. - húzta el a száját. Milán felröhögött, mire Lou a legcsúnyább nézését vette elő. Persze a legszebb öröm, a káröröm. - Nem hittem volna, hogy két másodperc alatt ki lehet józanodni. - ült le mögénk az asztalra. - Szia, Louis vagyok. - nyújtotta Milán felé a kezét körülbelül tíz perc elteltével. Igen, ő Lou józanon.
- Milán. - ráztak kezet. Lou homlok ráncolva nézett a mellettem állóra.
- Komolyan ez a neved? - nevetett fel. Most Milánon volt a sor, hogy értetlenül nézzen.
- Csak, hogy megvagytok. - érkezett meg az exemként emlegetett személy, Holly.
- Holly. Mit akarsz Lou-tól? - néztem rá a lehető legkeményebben.
- Csak beszélgettem vele. - rántotta meg a vállát. Louis felhorkantott.
- Akkor elég tág fogalom neked a beszélgetés. - jegyezte meg. Emlékszem, Holly mindig is rámenős volt, ha el akart érni valamit. De most mi a célja?
- Szóval, mit akartál tőle? - kérdeztem egyre mérgesebben. Holly arcán egy ravasz vigyor terült el.
- Igazán semmit. - mondta ugyanazzal a vigyorral a képén. Az eszem megáll ettől a csajtól. Mit szerettem én benne ezelőtt?
- Jól jegyezd meg, amit most mondok. Hagyj engem és a barátaimat is békén! Világos? - kaptam fel még jobban a vizet, amikor elnézett mellettem.
- Ezt most csak miatta mondod. - mutatott befelé. Mindannyian odafordultunk, és megláttam Emmát, ahogy a kanapén ücsörög. Egyedül.
- És, ha igen, akkor mi van? Ő egy sokkal jobb ember, mint te. Nem egy számító, pénzéhes idióta, ahogy te. - pirultam ki a mondataim végére. Most kivételesen nem zavarban voltam, hanem ideges. Ja, és persze az a pofon is megtette a hatását, amit Holly tenyere okozott. - Most tűnj el innen. Értetted? - üvöltöttem rá. Most már nem csak a három méteres körzetünkbe figyeltek ránk. Holly dúlva-fúlva hagyta el a házunkat.
- Megtanulhatnád, hogy exekkel nem bulizunk együtt. Kivéve, ha normálisak vagy akarunk tőle valamit. - jegyezte meg Harry. Megforgattam a szemeimet, mintha én tehetnék róla, hogy ide jött.
Még percekig álltam kint és próbáltam lenyugtatni magam. Holly rendesen kicsapta nálam a biztosítékot.

***

Arra lettem figyelmes, hogy a józan emberek jócskán megfogyatkoztak. A legtöbben már csak röhögtek szerintem, maguk sem tudták, hogy min.

- Azt hiszem, haza viszem az öcséimet. - szólalt meg mellettem Milán. - Így is lehet újra kell kárpitozni a kocsit. - nevetett fel. Kezet ráztunk. - És ne felejtsd el mit mondtam.
- Nem fogom. - mosolyogtam. Bepillantottam Emmára. Ő a szülinapos, és teljesen elfeledkeztem róla. Vagyis nem felejtettem, ó dehogy, csak annyira ideges voltam Holly miatt, hogy inkább nem mentem be addig Emmához.

Benyitottam a nappaliban. Elszórtan, de még itt is voltak emberek, pedig már azt hittem, csak Emma van bent. Éppen egy srác magyarázott neki. Összehúztam a szemöldökeimet. Hát ez meg mit akar tőle?

- Hé! Várj már! - fogta a kezét. Emmának nagyon nem volt ez ínyére. És mégis hogy jön ez az idióta ahhoz, hogy rángassa Emmát.
- Engedj el! - húzta a kezét, szinte már teljes testével, de nem történt semmi. Ha most elengedte volna az a srác, biztos fenékre esett volna Emma.
- Valami baj van? - szólaltam meg. Letettem a poharamat, amit már órák óta csak tartogattam.
- Semmi. - legyintett Emma a szabad kezével. A srác rászorított a kezére.
- Emma? - néztem az arcát. Félt ettől az idegentől. Még jó, hogy félt, hisz’ zaklatta.
- Niall. - mondta kevésbé határozottan a nevemet, mint én az övét.
- Na jó. Nem tudom mi folyik itt és azt sem, hogy te ki vagy, de az biztos, hogy Emma velem van. - húztam közelebb magamhoz a lányt, mire végre elengedte a kezét a kanapén ülő. De nem sokáig ült, mert egy pillanat alatt ugrott fel.
- Azt hiszed, elhiteted velem? Attól, mer’ még híres énekes vagy, ne hidd, hogy mindent megkaphatsz. - mondta hangosan az előttem álló. - Lehet, hogy most veled bújik ágyba, de holnap engem fog felhívni. - nevetett fel. Örült, hogy mindezt a fejemhez vághatta. Nem különösebben érdekelt, mert tudtam, úgy sem igaz.
- Bocs elbambultam, mit mondtál? - ráztam meg a fejem, mintha tényleg másra figyeltem volna. - Tudod mit, ne ismételd el. Tudom, hogy részeg vagy ezért viselkedsz így, de most megkérlek, hogy menj szépen haza. Taxival. - tettem még hozzá. A srác mondott még volna valamit, de aztán csak magába morogva elhagyta a házat.

Természetesen mindenki az incidens után jött be. Emmától elköszöntek a testvérei, a srácok felmentek az emeletre. Minden vendég kiszállingózott a házból. Kettesben maradtan Emmával. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vártam már ezt a pillanatot. Leültem a kanapéra és megtámasztottam a fejem a kezemen. Fáradt voltam.
Emma leült mellém és csak csendben figyelt egy darabig.

- Köszönöm Niall. Azt, hogy megvédtél és azt is, hogy megcsináltátok nekem ezt a bulit. - mosolyodott el. Felé fordultam. Hiába voltam fáradt, még beszélgetni szerettem volna vele.
- Igazán nincs mit. - mondtam kedvesen. - Ezt leszámítva, hogy érezted magad? - kérdeztem rá. Ahhoz képest, hogy már az elején haza akart menni, most pedig már hajnali négy óra van.
- Beszélgettem Hannával. Van náluk egy üres állás az üzletben. Majd beszél a főnökével, de valószínűleg már van munkám. - újságolta el. Csak bólogattam. Olyan vidám volt. - Szóval, elég jól éreztem magam. - olyan széles vigyora volt, amilyet ezelőtt még nem láttam az arcán.
- Te olyan más vagy, mint a többi lány. Ennyi idősen mindenkinek a bulizáson jár az esze, nem pedig azon, hogy dolgozzon. - képedtem el. Emma felém fordította a fejét és kislányosan mosolygott. Látszott rajta, hogy jól esett neki, amit mondtam.
- Ti is dolgoztok. Szinte mindig. - mentette magát. Ezek szerint, nem szereti, ha ráterelődik a figyelem.
- Jó, de nekünk a munkák az egy hatalmas buli. - emeltem fel a kezem. Bólintott egyet és hátra döntötte a fejét. - Mi az?
- Semmiség. - kapta rám a tekintetét.
- Emma, mond el! - kászálódtam feljebb. - Ha nem teszed, én megcsikizlek. - fenyegetőztem. Emma nyelt egy nagyot. Most vagy nem szeret megcsikizve lenni, vagy a sikítozik, ha csikizik.
- Jó, jó. Csak ne csikizz. Szóval, csak elgondolkoztam, hogy milyen jó lehet a színpadon állni, és inspirálni az embereket. Akik azért nem csinálnak hülyeséget az életükkel, mert ti vagytok. Olyan jó lett volna, ha... Ha előbb találkozunk. - nyögte ki. Az utolsó szavak már alig jöttek ki a torkán.
- De most már ismersz és nem megyek sehova. - mosolyogtam rá. Emma bólintott egyet. A szemei olyan furák voltak, mintha pillanatok alatt elsírná magát.
- Na, és mi újság veled és a volt barátnőddel? - felhúztam az egyik szemöldökömet. Komoly volt ez a kérdés?
- Semmi. Elküldtem. Ő csak a pénzt és a hírnevet látja bennem. Amikor még „senki” voltam dobott, aztán amikor híres lettem vissza akart jönni hozzám. - jelentettem ki. Felálltam és vártam, hogy Emma is így tegyen. - Ugye itt alszol? - néztem rá reménykedve. Emma zavartan nézett rám.
- Az a kis... Kis szemétláda. - bosszankodott Emma. Gondolom, Holly-n akadt ki ennyire. - Már második éjjel aludnék itt. - jaj, ne már most menjen haza.
- Kérlek. - néztem a szemébe a tőlem telhető legbájosabban. Emma mosolyra húzta a száját.
- Jól van. - bólintott. Teljesen felvidultam. Milyen jót fogok én aludni.
- Amúgy hallottam a telefonbeszélgetéseteket Harry-vel. - nevetett fel, majd elindult az emelet felé, de hamar megtorpant.
- Nem tudod, hogy merre kell menni, igaz? - nevettem most én fel. Emma megrázta a fejét. - Gyere! - fogtam meg a kezét. Felmentünk az emeletre, aztán a szobámba.

Előkerestem egy pólót és nadrágot Emmának, majd illedelmesen elfordultam, amíg átöltözött. Aztán ugyanezt Emma is eljátszotta, amíg én öltözködtem. Emma önkényesen bebújt az ágyamba. Örültem, hogy erről nem kellett beszélgetnünk. Nekem, de akkor ezek szerint Emmának is teljesen természetes, ez az egész helyzet. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mi ez, ami kettőnk között van.

- Tudod Emma, én csak nem akarom, hogy a magánéletedet szétszedje a média. - utaltam a telefonbeszélgetésre. Emma bólintott, majd felém fordult.
- Te túl rendes vagy. - jelentette ki. - Komolyan, bárcsak előbb találkoztunk volna, és a földön tartottál volna. - tette le a fejét a párnára a mondat végére. Tényleg nem értem, mire céloz.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem. Emma felsóhajtott, majd többször nekiállt a mondatnak.
- Ha már az exeknél tartunk, én is mesélek, de meg kell ígérned, hogy soha nem mondod el senkinek. Legfőképpen a családomnak. - nézett rám. Bólintottam, de ez nem volt elég neki, így feltartotta a kisujját. Beleakasztottam az én ujjamat az övébe, ezzel megpecsételve az ígéretemet. - Jó. Volt egy barátom Alec. Dani legjobb cimborája. Majdnem minden nap nálunk lógott, később azt mondta, hogy valójában csak miattam járt hozzánk. Egyszer elhívott moziba. Először nem akartam elmenni vele, annak ellenére sem, hogy nagyon tetszett, végül beadtam a derekam. Sokat beszélgettünk és egyik pillanatról a másikra összejöttünk. Körülbelül fél év telt el, amikor megtörtént közöttünk az a dolog. Végül is, én voltam a hülye, hogy hagytam. Másnap a suliban mindenki arról beszélt. Alec rengeteg hazugságot terjesztett rólam. Egy életre meggyűlöltem. - fejezte be a történetet. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek a történetnek itt még bőven nincs vége. De nem erőltettem a dolgot.
- Kihasznált. - mondtam a tényt. - Emma neked az volt az első, igaz? - néztem a szemébe. Emma bólintott, és végig a szemembe nézett. Olyan szomorúnak tűnt.
- Annyira jó lenne, ha visszacsinálhatnám. - motyogta. A lehelete súrolta a vállamat.
- Sajnálom Emma. Egy lánynak sem kellene ilyet átélnie. De sajnos vannak ilyen szemétládák, akik nem tisztelik a nőket. - fordultam én is az oldalamra. Emma felsóhajtott.
- Sajnos nem mindenki olyan úri ember, mint te. - ölelt meg. Az arcát a mellkasomba fúrta. Annyira szerettem volna megvigasztalni. - Amúgy szépek a szemeid. Már korábban is mondani akartam. - dünnyögte a trikómba. A bók hallatán a szívem dübörögni kezdett. Nem értem, több millió lány mondta már nekem ugyanezt, de ezt még senki sem érte el nálam.
- A tieid sem piskóták. - próbáltam viszonozni. Éreztem, ahogy az arcom felforrósodik.
- Köszönöm. - pillantott rám. Tényleg boldog volt, hogy megdicsértem. Tudtam, mert csillogtak a szemei. Aztán lejjebb tévedt a tekintetem. Az ajkait figyeltem, és ezt ő is észrevettem. - Niall... Én...
- Hm? - kérdeztem. Felváltva figyeltem Emma szemeit és ajkait.
- Aludnunk kéne, nem gondolod? - nézett rám hasonlóan, mint én rá.
- De. - bólintottam, de nem vettem le a szemem az arcáról.
- Niall. - mondta megint a nevemet. Valahogy máshogy hangzott a szájából a nevem.
- Igen? - egyre inkább közelítettem felé.
- Úri emberhez méltón csókolj már meg! - mondta halkan. Zavarban volt. Elmosolyodtam. Végre valami határozott megnyilvánulás.

Az arcára vezettem a kezem és lassan csókoltam meg. Puhatolózva, finoman csókoltam. Emma megszorította a karom. Kicsit szétnyíltak az ajkai, ezzel bejutást engedett nekem.
Nem akartam tovább menni a csóknál. Bőven megelégedtem a csókkal is. Elhúzódtam tőle, mert kezdett elfogyni mindkettőnknek a levegője. Sem Emma, sem én nem mondtunk semmit.
A hátamra dőltem, Emma pedig hozzám bújt. Kezét a hasamra tette én pedig megfogva azt simogatni kezdtem. Emma hamar elaludt, de én nem tudtam.
Mi lesz holnap? Mit jelentett ez az egész? Mit fogok holnap mondani Emmának?