13. fejezet - Egy lányt, gyönyörű barna szemekkel.

Sziasztok! 

Íme itt is lenne a következő fejezet, ami szerintem, csak egy átvezetés, de erről mondjatok Ti véleményt.
Köszönöm szépen a komikat, Réka Lovas és Patsy McClaud, a lájkokat Eszter Varga, Réka Timi Lánya, Benczúr Melitta, Nóra Polányi, Noémi Tóth, és Ria Tomlinson. Köszönöm szépen még az üzeneteket, és a csoportba belépést is. :) Ti vagytok a legjobbak! :) 

Jó olvasást! :)

Bay.

EMMA KATONA

A napok lassan, de haladtak egymás után. És a hónapok is követték egymást. Szeptember volt már. A második napja az iskolának. A délutáni műszakot átvettem Hanna-tól, ahogy az elmúlt napokban mindig. Neki nem volt kedve dolgozni, én pedig úgy sem tudtam mit csinálni. Teljesen mindegy volt, hogy otthon, az iskolában, vagy a munkahelyemen voltam, folyamatosan Niall járt a fejemben.
Nem jártam fel a közösségi oldalakra, nem böngésztem az interneten utánuk. Miért fájdítanám még jobban a szívem? Őszintén, nem hittem volna, hogy képes meghasadni az emberi szív ilyen rövid ismertség után, de határozottan kijelenthetem, hogy képes.

- Emma kihozom a ruhákat, felakasztanád őket? - kérdezte a főnök. Bólintottam és letettem a füzetemet meg a tollamat. - Emma, minden rendben? - dobta le a dobozt elém. Mr. Souds nagyszemekkel bámult rám. Július vége óta szinte minden nap megkérdezte ezt valaki tőlem.
- Persze. Miért ne lenne? - bólintottam és leguggoltam a doboz mellé.
- Eszel te rendesen? Olyan, mintha legalább öt kilót fogytál volna a másfél hónap alatt. Sápadt is vagy. - méricskélt a főnököm. Legyintettem egyet. Nem foglalkoztam se vele, se senki mással. Nem volt étvágyam és amúgy sem volt időm enni.

Szinte minden percemet beosztottam. Milánnal elkezdtem edzeni, Danival néha eljártam táncolni a bandájához, Marcellel focizgattam, Noellel pedig egyszerűen punnyadtam és hallgattam, ahogy zongorázott. Anyával és apával nem igazán találkoztam, állandóan elkerültük egymást. Anyát újra várta az iskola, apával pedig még mindig nem tudtam beszélni.

***

A munkaidőm lejárta után egy tetováló szalon kényelmes foteljében ültem és a soromra vártam. Szépen volt berendezve a helyiség, és az emberek is mind barátságosan mosolyogtam rám. Az már más kérdés volt, hogy én csak keserves kínlódás után tudtam egy mosolyt erőltetni a képemre.

- Szia! Mike vagyok. Milyen mintát szeretnél? - szólalt meg mellettem egy magas, nyurga srác.
- Szia! Öhm... Ezt a feliratot szeretném a csuklóimra. - adtam a kezébe a lapot, amin a Stay Strong felirat volt olvasható.
- Rendben. Gyere velem. Pár perc és megcsinálom. - mutatott egy másik székre. Leültem és vártam, hogy megcsinálja a mintát. - Szóval, itt és így jó lesz? - tette fel a mintát a csuklómra, ahonnan levettem a csuklószorítóimat.
- Tökéletes. - bólintottam. Mike elmosolyodott, majd összeszerelve a gépét elkezdte varrni a bőrömet.
- Látom, téged is megtépázott az élet. - szólalt meg egy kis idő után Mike. Rákaptam a tekintetemet, látta rajtam az értetlenségemet. - Ezek a vágások. Alig vagy szerintem, ötven kiló, a szemeid karikásak, az arcod sápadt. - sorolta fel a kinézetemet. Felsóhajtottam. - Ha nem akarsz, nem kell róla beszélned.
- Igazából nincs nagy története a dolognak. Mondjuk úgy, hogy mindenki csinál butaságokat. Én egy kicsit nagyobb butaságot csináltam, mint szabadott volna. - mondtam közhelyesen. Mike felpillantott rám és megint elmosolyodott.
- És gondolom, egy szerelmi bánat is van a dologban. - tette hozzá a mesémhez. Ennyire alapvető lenne?
- Öhm... Igen, de erről nem szeretnék beszélni. - jelentettem ki komolyan, hogy ne is kérdezzen róla.

Mike rendes volt. Beszélt mindenről, de a szerelmi életem és a vágásaim nem kerültek szóba. Kis idő múlva elkészült a tetoválásom, ami most már eltakarja a múltamat.
Mike megígérte, hogy megkeres valamelyik közösségi oldalon, mert szerinte ezt a beszélgetést még folytatnunk kell.

NIALL HORAN

Hogy mit éreztem, amikor megosztottam azt a bejegyzést. Ez tűnt a legjobb ötletnek, amit tehettem. De most már, így hónapok elteltével abszolút ökörségnek gondolom. De most már nem tehetem meg, hogy odaállítok Emmához. Most már nem táncolhatok vissza a döntésemtől. Nem szórakozhatok vele.

- A koncert után hatalmas bulit tartunk. - visongott Louis. Megforgattam a szemeimet, ezek szerint, megint a saját, külön lakásomba kell éjszakáznom.
- És most Niall, te sem húzhatod ki magad ez alól. - jelentette ki Harry és átkarolta a vállamat.
- Semmi kedvem. - ráztam meg a fejem. Harry és Lou összenézve grimaszoltak.
- Niall, tudom, hogy milyen egy szakítás, de próbáld magad túltenni rajta. - mondta bölcsen Liam. Felkaptam a vizet. A frászt tudja, hogy milyen.
- Igen, valószínűleg tudod, milyen a szakítás, de gondolom, nem azért kellett szakítanod egyik csajoddal sem, mert egy híresség vagy és nem hagyták békén a fotósok. - keltem ki magamból. Mindenki csak nézett rám. Tőlem abszolút szokatlan volt, hogy így beszéltem velük.
- Tegyük hozzá, ha elég tökös lettél volna, simán meg tudtátok volna oldani. - vágott közbe Louis. Gyilkos szemekkel meredtem rá.
- Igen, valószínűleg nagyon meg tudtam volna védeni, ha a világ másik felén koncerteztünk volna. - mondtam mérgesen. Idegesen piszkálgattam a ruhámat.
- Remélem, most jobb képet fogsz vágni a rajongókhoz. - szólt utánam Harry. Megpördültem, hogy szembe kerüljek vele.
- Komolyan mi a fenéért találtatok meg most engem? - fújtattam. Beálltunk a helyünkre, de nem néztünk egymásra, legalábbis én nem néztem a többiekre.

A koncert a megszokott ütembe zajlott le. Utána a többiek a közös házunkba mentek bulizni, én pedig a saját lakásomba aludni. Az alvás volt az egyetlen időtöltés, amikor nem járt az eszembe Emma. A frászt! Kit akarok áltatni, még akkor az agyamba kúszott a lány, ami elég furán hangzik, úgy hogy csak pár napot töltöttünk el együtt.
Még mindig nem hiszek az első látásra szerelemben, de Emma és köztem elindult valami és nem akartam, hogy vége legyen.

EMMA KATONA

A napok gyorsan teltek egymás után. Az iskolából dolgozni mentem onnan pedig edzeni. Így teltek a napjaim. Niall-nek hamarosan lesz a születésnapja. A srácok hívtak, vagyis Lou hívott fel, hogy menjek majd el Niall bulijára, de nemleges választ adtam rá. Mindkettőnknek sokkal jobb lesz, ha nem találkozunk.

- Emma, most már menjünk haza. - szólt rám Milán. Oda pillantottam rá és felemeltem a súlyzót.
- Még vissza van egy sorozat. - ráztam meg a fejem. Milán felsóhajtott és leült a fekve nyomó padra.
- Emma, őszintén miért csinálod ezt? - felnéztem rá, de nem mondtam semmit. - Mert nyilván nem azért, mert rosszul érzed magad a testedben. - támaszkodott a térdeire. Letettem a súlyokat.
- Kész vagyok. Átöltözök és mehetünk. - hagytam magára. Átöltöztem és már indultunk is haza.

***

Holnap lesz Niall születésnapja. Már kikapcsoltam a telefonomat, hogy ne kelljen a srácok telefonhívásait fogadnom. Hanna egészen a mai napig békén hagyott, szóba sem hozta a bandát, de a mai napon mintha eszébe jutott volna a dolog és egész nap erről fecsegett.

- Szerintem, semmi rossz nem lenne abban, ha elmennél a bulijára. Úgy értem, mint barát. - beszélt hozzám Hanna. Tökéletesen megtanultam kizárni az értelmetlen csacsogást, amit mostanság mindenkitől kaptam.
- Ejtsük a témát, nem megyek oda. - akasztottam fel egy pulóvert a fogasra, amit a próbafülkében hagytak.
- Elmegyek veled. - ajánlotta fel kedvesen. A kis álszent.
- Te így is, úgy is elmész oda és azt is tudom, hogy Harry miatt. Szóval nem kell ez a színjáték. Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy miatta melózok helyetted szinte minden délután? - vágtam a fejéhez. Hanna nagyokat pislogott, de mielőtt még bocsánatot kérhettem volna tőle, megszólalt.
- Na, akkor most már, hogy tiszta lapokkal játszunk, komolyan mondom, hogy ott leszel Niall születésnapi buliján még ha a hajadnál fogva is kell odarángatnom téged. - mondta keményen. A farkasszemezésemet az ajtó csengője zavarta meg.
- Sziasztok lányok! - köszönt egy mély hang. Na, már csak ő hiányzott.
- Szia Harry. Épp azt mondtam Emmának, hogy holnap eljön Niall bulijába. - újságolta Hanna. Megforgattam a szememet.
- Én pedig azt mondtam, hogy nem megyek. - vágtam rá azonnal. Harry megigazította a haját.
- Hát... Az a helyzet, hogy Niall megkért minket, hogy ne rendezzünk neki meglepi bulit.
- Úr Isten! Mi van már veletek? - fakadt ki Hanna. Harry és én értetlenül összenéztünk. - Simán járhatnátok titokban. Senki sem tudna róla.
- Persze, ha Niall kordában tudná tartani a gyíkját a nyílt utcán és nem mászna rá. - mutatott rám Harry. Majdnem elsírtam magam, amikor eszembe jutott a rózsa a szobámban.
- Jó, ezt nézzük el neki. Kicsit elragadtatta magát. Megesik az ilyesmi néha. - intette le Hanna a göndör barátunkat. Örülök, hogy ilyen könnyen beszélgetnek a mi életünkről.
- Na, én most mentem. Lejárt a munkaidőm. További jó szórakozást! - kaptam ki a pultból a táskámat. Hanna hüledezve nézte, hogy ott hagyom őket. Ő még órákon keresztül beszélt volna nekem erről az egészről.

***

Este vártam már, hogy találkozzak az ágyammal. Fáradt voltam, most az egyszer tényleg lefárasztottam magam. Épp csak beestem az ágyba, amikor Noel csörtetett be a szobámba.

- Emma, tudom, hogy írtál egy dalt és én szeretném megcsinálni. - kapkodta a levegőt az ajtómban állva.
- Erős túlzás, hogy írtam egy dalt. Néhány rímet leírtam... - kezdtem magyarázkodni, de Noel közbevágott.
- Jó, akkor azt a néhány rímet kérem szépen. - tartotta a kezét. Felültem az ágyban.
- De Noel... Azok nem olyan jók. - sóhajtottam fel. Noel elvigyorodott.
- Hazudsz. - jelentette ki. - Múltkor már megnéztem őket, amikor nem voltál itthon. - ismerte be a tettét. Nagy szemekkel bámultam rá.
- Akkor miért nem vitted el őket? - kérdeztem. Biztos voltam benne, hogy nem is tudja, hogy hova dugtam el őket.
- Ugyan kérlek. Azért van becsületem. Utána meg beperelnél, kösz, de nem. - rázta meg a fejét szórakozottan. - Szóval ide adnád? - nyitogatta a markát. Fújtattam egyet, majd benyúltam az ágy mögé.
- De ne nevesd ki őket. - morogtam, mikor Noel már majdnem kint volt a szobámból.
- Már túl vagyok rajta. - kacarászott. - Amúgy máskor jobb helyre dugd el a cuccaidat. Leginkább a naplódat. - mondta, az ereimbe pedig meghűlt a vér. Olvasta? Abban leírtam mindent. Nem lehet, hogy ő elolvasta.

Egész este nem hagyott nyugodni, hogy Noel olvasta a naplómat. Mondjuk én is hülye voltam, hogy egy füzetnek sírtam el a bánatomat.
Éjfél körül már nem bírtam tovább és átmentem Noelék szobájába. Marcell épp a fürdőben volt, így nyugodtan beszélhettem a legfiatalabbik bátyámmal. A füzetemmel, ami tele volt az írásaimmal, feküdt az ágyában és egy tollal majdnem kiszúrta a szemét. Ez a Katona-féle koncentráció.

- Noel beszélhetnénk? – kérdeztem, mire a testvérem felpillantott. Letette a füzetet maga mellé és úgy figyelt.
- Persze. Igazából nem nevettem ki a dalokat. – vallotta be. És bár jól esett a vallomása, most nem ezért jöttem.
- Tudtam. – legyintettem. – Most arról szeretnék beszélgetni, hogy elolvastad-e a naplómat? – nyögtem ki egy szuszra a kérdésemet.
- Nem fogok hazudni. – sóhajtott fel. - Az teljesen véletlen volt. – piszkálgatta a füzetem szamárfülét. Leültem az ágy szélére.
- De nem mondtad el senkinek, igaz? – kérdeztem félve. Bár köztünk Noel tudott legjobban titkot tartani, nem bíztam benne, hogy ezt a titkot is meg tudta tartani.
- Nem mondtam el senkinek. Azért kerültél a rehabra, és nem szándékozlak oda visszaküldeni téged. Tisztázzuk, majd elmondod mindenkinek, ha szeretnéd. Ha soha nem derül ki, akkor nem derül ki. Ha úgy gondolod lezártad, és kész. – mosolyodott el Noel. Hálás voltam neki, hogy még az én óriási titkomat is magában tudta tartani.
- Köszönöm. – öleltem meg, így jól összepasszíroztam, de most nem érdekelt.
- Hallod, hallod, hallod? – rontott be Marcell. Pár másodpercig ledöbbenve méregetett minket. – Te nem hallod.
- Mit nem hallok? – kérdezte Noel. Összehúztam a szemöldökeimet. Valószínűleg nekem is van hozzá közöm.
- Nekem nem kéne hallanom? – kérdeztem zavartan. Marcell rám nézett és egy kicsit bólintott. Noel befogta a fülemet.
- Most mondhatod. – mondta Noel, de mindent hallottam, mivel ez a fülbefogósdi sosem jött be nálunk.
- Volt itt Hanna, és megkért, hogy holnap vigyük el Emmát Niall születésnapi bulijára. – mondta Marcell, én pedig majdnem szívrohamot kaptam. Komolyan szervezkednek a hátam mögött?

Türelmesen eljátszottam, mintha semmit sem hallanék, annak ellenére is, hogy a szívem mindig hevesen kezdett el dübörögni a mellkasomban, amikor csak Niall nevét meghallottam.
Elhatároztam, hogy nem fogok a közelébe sem menni. Az egyikünknek sem lenne túl jó. Nem tartott sokáig a kapcsolatunk, de attól még bőven tartalmas volt, és sosem fogom elfelejteni a srácot. Úgy pedig pláne nem, ha kínzom magunkat azzal, hogy elmegyek a születésnapi bulijára.

NIALL HORAN

Hamar eljött a születésnapom. Már napokkal ezelőtt felkészítettem a srácokat, hogy semmiféle buli nem lesz. Semmi kedvem ünnepelni. Vagyis lenne kedvem ünnepelni, ha Emma is velem lehetne, de őt ugyebár el kellett engednem, hogy nehogy zaklassák. És ezt a döntést akkor hoztam meg, amikor elmesélte, hogy az iskolájában az utálkozók mennyire kikészítették. Nem akartam, hogy újra megtörténjen vele az, ami akkor. Nem akartam, hogy megint butaságot csináljon, azt pedig végképp nem, hogy visszakerüljön arra a helyre, ahol kezelték.
Meg akartam védeni, és ezt csak úgy tudom elérni, ha távol tartom magamtól. Még, ha a szívem is hasad meg, amikor arra gondolok, hogy milyen jó lenne vele ünnepelni, megint vele aludni, vagy megcsókolni, nem tehetem tönkre az életét.

***

Este a szokásosnál is csendesebb volt az egész ház. Örültem neki, mivel megnyugodtam, hogy a fiúk letettek már arról, hogy meglepjenek a születésnapom alkalmából egy hatalmas party-val.
Egyet jegyezzetek meg, ha teljesen sötét van a nappaliban, és álmosan sétálsz le a lépcsőn, kapaszkodj abba az Istenverte korlátba. Pláne akkor, ha a legjobb barátaid értetlenek, és a semmiből előugranak azt kiabálva, hogy Boldog születésnapot. Majdnem lebukfenceztem a lépcsőn, szóval mondhatjuk, hogy hatásos volt.
Az egész buli, úgy ahogy volt szenvedés volt a számomra. Csak ültem és néztem körbe az arcokon, akik mind csak a buli miatt jöttek el, közel sem azért, mert annyira fel akartak volna köszönteni.
Mindaddig csak bámultam, amíg meg nem pillantottam az ajtóban egy lányt. Egy lányt, gyönyörű barna szemekkel. Igaz, kicsit természetellenes volt, hogy mindkét kezét fogta valaki, de attól még csodálatos volt.