07. fejezet - Egy ujjal sem nyúltam a csajodhoz.

Sziasztok!
Ne tévesszen meg a történet eleje, nem lesz az olyan depresszív. :) Sőt... :) Annyit azért elárulok, hogy meghoztam Harry eszét a történetben. Egyszerűen nem megy, hogy bunkónak írjam le, ahhoz még fejlődnöm kell. :)
Jó olvasást!
U.i. És persze komizni, pipálni ér. Még mindig szívesen olvasom a komikat. Igaz, az eddig kapottaknál is majdnem elsírtam magam örömömben. :)
Bay.

EMMA KATONA

Nem volt kedvem felkelni és tovább csinálni ezt a színjátékot. Alig pár perce ment el Niall, amikor csörgött az ébresztője, amit még este állított be. Liam-mel pedig megbeszélték, hogy érte jön.
Amikor felébresztett a telefonja, még javában átölelt és ugyanabban a pózban voltunk, mint este. Karját kihúzta a fejem alól. Adott egy puszit az arcomra, jobban betakart és kisétált a szobámból. Azóta pedig így fekszem, összegömbölyödve. Korán volt, még mindenki aludt. Van még pár órám, hogy találkozzak velük.
Nem volt kedvem itt lenni. Nem volt kedvem semmihez. Még a szememet sem akartam kinyitni. Amikor eszméletlen voltam, miután felvágtam az ereimet, az volt a jó, hogy nem kellett semmire sem gondolnom. Nem törődtem semmivel. Valójában csak néha hallottam hangokat, de semmi több. Mintha leállt volna az agyam. Aztán egy nap múlva felébredtem. És szembesülnöm kellett a valósággal és a szeretteimmel, akik nem tudták, hogy miért tettem.
Borzasztó, hogy képes voltam tönkretenni a családomat. Csak azért, mert nem voltam elég erős.

- Jó reggelt szülinapos! - rontottak be a bátyáim a szobámba. Ez is egy szokás volt nálunk. Igen szokás, és nem azért tették, mert a szívük ezt sugallta nekik.
- Nincs kedvem ehhez srácok. Fáradt vagyok. - fordultam háttal nekik. - Azért köszönöm. - tettem hozzá, amikor arra számítottam, hogy mindenki kimegy a szobámból.
- Emma, ami éjjel történt, az... Azt felejtsd el, jó? - mondta Milán, amikor már csak ő volt a szobámban. - Apa nem gondolta komolyan...
- Milán, hagyjuk ezt? Az a kívánságom, hogy ne játsszátok meg magatokat. Megértem, ha utáltok, nem újdonság. - szökött könny a szemembe. Egy kis koppanással érte el a párnámat.
- Miről beszélsz Emma? Mi nem játsszuk meg magunkat. Hogy mondhatsz ekkora butaságot, hogy utálunk? - ült le mellém az ágyra. Nem foglalkoztam a kérdéseivel.
- Megváltoztatom a kívánságomat, azt szeretném, ha békén hagynátok. - hagytam figyelmen kívül, amiket mondott.
- Remélem, még megváltoztatod a kívánságodat. - sóhajtott fel a bátyám. Felkelt az ágyamról, de mielőtt még kiért volna, még utána szóltam.
- A jegyemet a hétvégi koncertre, adjátok oda valakinek. Én nem megyek el rá. Ott van az asztalomon, a naptár előtt. - mondtam semlegesen. Belül már többször eltörtem a mondatom közben, de ebből semmit sem lehetett érzékelnie a külvilágnak.
- Emma ne hülyéskedj! Úgy volt, hogy együtt, öten megyünk arra a koncertre. - szólalt meg Noel az ajtóból. Tudtam, hogy én csak az a bizonyos pótkerék lettem volna szombaton.
- Ne vicceljetek, ha nem engedtek volna ki olyan hirtelen a rehabról, csak ti mentetek volna. Csak azért hívtatok el, mert haza jöttem. - válaszoltam még mindig ugyanolyan közömbösen. Emlékszem, azt hittem, minden olyan lesz, mint régen, még a naptáramba is beírtam csupa nagybetűvel, hogy koncert, és körbe smile-ikat rajzoltam.
- Ez hülyeség, már akkor megvettük a jegyeket, amikor még nem is volt biztos, hogy haza engednek. - morogta Dani. Lehet, hogy megvették a jegyeket, de nem gondolták komolyan, hogy engem is visznek.
- Fiúk, hagyjátok egy kicsit Emmát. Egyedül kell neki most lennie. Az orvos is megmondta, hogy ilyenkor hagyjuk egy kicsit magára. - próbált anya halkan beszélni, de én mindent hallottam.

Elegem van abból a szövegből, hogy mit mondott az orvos. Az miatt van ez az egész. Ha nem beszélt volna velük az orvos, akkor most nem néznének őrültnek sem. Felhúztam a takarómat a nyakamig, miután mindenki kiment a szobámból. A Niall-től kapott zsebkendőt használtam, hiába rongyolódott már el. Semmi kedvem nem volt kitenni a lábam a szobámból, sőt még az ágyamból sem akartam kikelni. Tökéletes csődtömeg voltam.
Megtapsolhatják magukat az iskolatársaim, hogy ezt tették velem, és megtapsolhatom magam, amiért miattuk ezt tettem magammal. Érzéketlen lettem. Már semmit sem jelentett számomra, hogy azt mondták rám, hogy csúnya vagyok. Az sem, ha lekövéreztek. De egy évvel ezelőtt valóban mélyen érintettek ezek a dolgok.

- Emma. - kopogott be anya. – Nézd, megérkezett a jogosítványod. - jött beljebb és felém nyújtotta a borítékot. Csak tartotta, de én tudomást sem vettem róla. - Akkor leteszem ide a szekrényedre. - mondta csalódottan. Nem érdekelt, hogy megbántottam. Kiöltem a bűnbánást is magamból. Annyian csalódtak bennem, hogy már egyáltalán nem éreztem ezzel kapcsolatban semmit.
- Anya. - mondtam halkan, de anya már nem volt bent nálam. Nem tudom, hogy mit akartam mondani neki. Csak reménykedtem, hogy segít. Hogy segít rajtam valahogy. De itt már senki sem segíthetett.

Csend volt. És nem csak a szobámban, hanem az egész házban. Ha jól hallottam elmentek valamit vásárolni. Már fél napja feküdtem az ágyamban. Már fájt a hátam, de még az is jobb volt annál, hogy jó képet vágjak ehhez az egészhez, amit az életemnek mondanak.
A telefonom újabb üzenetet jelzett. Fáradtan dobtam félre a telefont a szekrényre, ahol most beleütköztem a jogosítványomba. A boríték még mindig érintetlenül hevert mellettem.
Felültem az ágyban és feltéptem a borítékot. Előhúztam a kiskártyát. Milyen vidám voltam, amikor azt a képet csinálták. És most. Az a tervem, hogy minden más lesz, teljesen semmivé lett. Nem lett más semmi. Ugyanúgy egyedül voltam, mint akkor, amikor zaklattak az iskolában.
Mérgesen dobtam félre a jogosítványomat, és amikor az úgy landolt előttem, hogy az ezer wattos mosolyommal kellett szembesülnöm mérgesen löktem meg a szekrényemet, ami felborult, így minden szanaszét repült. Régi képek terültek el a padlón a fiókból.
Sírva dőltem vissza az ágyamba. Olyan szép emlékek voltak, számomra viszont olyan volt, mintha a szívemet tépték volna ki.

- Megjöttünk. - kiabált vidáman anya. Nem érdekelt, hogy mit vettek. - Emma lejönnél egy kicsit. Van egy hatalmas meglepetésünk. - mondta még mindig ugyanolyan vidáman anya. Nem tudott érdekelni a hatalmas meglepetés.
- Itt meg mi történt? - kérdezte értetlenül Milán.
- Figyelj Milán... - csatlakozott Dani. - Na jó, Emma. - sóhajtott fel. - Fogalmam sincs, hogy mi történt hirtelen veled, de most már elég. Rendben? - fogta meg a takarómat. Le akarta rántani rólam, de Milán megakadályozta.
- Dani, hagyd. Majd elmondom. – intette le Milán. – Emma, azért nem hagynám ki ezt a meglepetést. - indult kifelé Milán.
- Ja, de előtte fürödj meg, moss hajat és öltözz át. - jegyezte meg Dani. Szóval most még ápolatlan is vagyok. Lentről hangos nevetés hallatszott. Remek, mindenki jól érzi magát. Akkor megint én leszek a fekete bárány. A fürdőbe mentem, és mindent úgy tettem, ahogy mondtak nekem. Hajat mostam, lefürödtem, fogat mostam és minden fürdőszobai tevékenységet elvégeztem. A szobámban felvettem egy farmert, pólót. Amikor kinyitottam az ajtót, anyával találtam szemben magam.
- Végre! Jobban érzed magad? –mosolygott rám kedvesen anya. – Megszáradtak Niall ruhái. - tartotta felém azt a néhány ruhadarabot, amit nemrég itt hagyott.
- Azt akarjátok, hogy lemenjek, nem? - néztem rá kérdőn. Legszívesebben visszabújnék az ágyamba, és nem kell kétszer mondani. Igazából a tervem az volt, hogy lemegyek, megköszönöm az ajándékot két percben, majd visszafekszem.
- De, de persze. - bólogatott anya. Elvettem tőle a ruhákat és az egyik táskámba tettem. Majd valamikor elviszem neki. - Biztosan nagyon fogsz örülni. - lelkesedett továbbra is anya. Inkább őrülni fogok, mint örülni.
- Biztos. - mondtam ellent a gondolataimnak. Levánszorogtam a lépcsőn, anya pedig követett. Attól félhetett, hogy meggondolom magam és visszafordulok.
- Magunk közt legyen mondva, senki sem tudja, miért tette. Én pedig ma haza sem jöttem volna, ha Viola és a fiúk nem jönnek be az irodába. - sóhajtott fel apa. - Őszintén, amíg nem ad megfelelő magyarázatot, addig nem tudok megbocsátani neki. - mondta lehangoltan. Csak füleltem a fal takarásában.
- Nem tudom, feltűnt-e bárkinek is, de például a hős szerelmes Alec, vagy a csudi jó örök barátnő Emily egyszer sem látogatták meg, de még csak nem is érdeklődtek felőle. Szerintetek ez véletlen? - kelt a védelmemre Noel. - És ne mondjátok azt, hogy azért, mert őket is megviselte a dolog. Emlékeztetek mindenkit, hogy én találtam rá, de még így sem tudnék elfordulni tőle. - beszélt hevesen a legfiatalabbik bátyám.
- Ostoba feltételezések helyett, én inkább az igazságra lennék kíváncsi. - tudta le a dolgot apa. Úgy néz ki, amíg nem beszélek, apa ilyen lesz. De mi a garancia, hogy ha kitálalok, akkor megérti és minden a régi lesz?
- Apa, mi történt veled? Inni kezdtél és teljesen kifordultál magadból. - vetette a szemére Milán.
- Azon kívül, hogy szeretném végre ezt az átkozott tortát felvágni és visszamenni dolgozni, igazán semmi. - horkantott fel apa. Ez az egész állapot miattam van? Én ezt nem akarom.
- Anya, én most inkább elviszem Niall ruháit. - suttogtam. - Vágjátok fel nyugodtan a tortát, ne várjatok meg. - szaladtam vissza az emeletre a táskámért, amibe Niall ruhái voltak és a telefonomért. - Majd jövök. - vettem fel a cipőimet. Csak minél messzebb szerettem volna lenni tőlük. Nem akartam hallgatni, hogy mit gondolnak rólam a hátam mögött. Tudom, hogy elszúrtam, nem kell rá emlékeztetniük.

Sétálva indultam el. Hiába volt most már hivatalosan jogosítványom, most csak sétálni akartam. Hála a telefonomnak, hamar kiderítettem, hogy hol lakik Niall. Ismertem azt a környéket. Az volt a menő környék, ahol két emeletnél kezdődtek a kis házak.
A kaputelefonnal meggyűlt a bajom, mert egyszerűen nem akarták kinyitni. Pechemre még az eső is eleredt. Aztán negyed óra múlva, csak kinyitódott. Becsengettem a bejárati ajtónál, és hangos lábdobogás után Harry-vel találtam szembe magam.

- Ó! Azt hittem, hogy Lou-ék azok. - fogta az ajtót, jelezve ezzel, hogy gyorsan mondjam, aztán húzzak el.
- Öhm... Szia! Én csak visszahoztam Niall ruháit. - szedtem elő a táskámból. Szerencsémre semmit sem rántottam ki a ruhákkal. - Megmondanád neki, hogy köszönöm? - néztem Harry-re, miközben a kezébe nyomtam a pulcsit és nadrágot. Harry bólintott egyet. - Köszönöm. Szia! - indultam el. Fogalmam sincs, hogy hova indultam, csak mentem. Épp nyitottam a kaput, amikor Harry után szólt.
- Niall nem sokára haza jön. Megvárhatod, ha gondolod. - állt meg az ajtó előtt, amíg még volt tető a feje fölött.
- Nem akarok addig zavarni. Tudom, hogy nem bírod a képem. - pillantottam rá. Harry megforgatta a szemeit.
- Ne kéresd már magad. Odaég az ebédem, szóval gyorsan gyere be. Vagy felőlem ott az esőn állva is megvárhatod. De ide bent kapnál száraz ruhát. - várt még egy kicsit. Tény, hogy mindent megadnék egy száraz ruháért. Teljesen átfagytam, mert még kabátot is elfelejtettem felvenni.
- Jó, de tényleg... - Harry belökte az ajtót. Előre mutatott, én pedig bátortalanul lépdeltem előre. - Liam a szobájába van. Valószínűleg Sophia-val beszélget. Mindjárt keresek neked valami ruhát, de előtte megnézem az ebédet. - csapta a hóna alá Niall ruháit. - Megvársz itt vagy bejössz a konyhába? - kivételesen barátságos volt velem. Mi ütött belé?
- Segíthetek, ha gondolod. - ajánlottam fel. Harry megrántotta a vállát. - Mit főzöl? - kíváncsiskodtam. Belenézett az egyik edénybe.
- Makarónit. - húzta el a száját. Biztosan addig húztam az időt, hogy odaégette.
- Ha kapok egy száraz ruhát, segítek megcsinálni. - ajánlkoztam. Harry lekapcsolt mindent, majd maga után biccentett, hogy kövessem. Az emeletre mentünk, majd egy csomó ajtó előtt elhaladtunk. Én már rég eltévedtem volna.
- Egy melegítőnadrág meg egy póló jó lesz? - nyújtotta felém az említett holmikat. Bólintottam egyet. Régen is imádtam a bátyáim ruháit hordani. - Lehet kicsit nagy lesz. - nem lehet, biztos, de nem baj. - Itt átöltözhetsz. - hagyott magamra. Még mielőtt teljesen becsukta volna az ajtót, megszólaltam.
- Harry! Köszönöm. - Harry teljesen más volt, mint eddig. - És... És megvárnál? Eltévedek egyedül. - mondtam halkan. Ahogy elnéztem Harry jót mulatott rajtam, amiért ennyire béna vagyok.
- Itt leszek kint. - csukta be az ajtót maga után.
- Kész van már az ebéd? És mégis mit csinálsz itt? - beszélt, ha jól gondolom Liam.
- Még nincs, de nemsokára. Nyugi Daddy Direction, mindent kézben tartok. - nyugtatta Harry a barátját.
- Nem válaszoltál az utolsó kérdésemre. - tért vissza az eredeti témához Liam.
- Átjött Niall barátnője. Én pedig behívtam, mert esett az eső. - mondta teljesen átlagosan Harry.
- Mit csináltál vele? - idegeskedett Liam. Mire gondolhat?
- Úgy érzem magam, mint a Kuka a Hét Törpéből. - tártam ki az ajtót és szinte felnevettem. Rúgtam néhányat előre, hogy fel tudjam hajtani majd a szárát a nadrágnak. Amíg én rugdostam a két fiú előttem jót nevetett. - Szia Liam.
- Szia?! - nézett meglepődve rám Liam.
- Mehetünk megcsinálni az ebédet? - fordultam Harry felé.
- Együtt csináltok ebédet? És ruhát is adtál neki? Mi történt itt? - vakarta meg a fejét Liam. Harry megrántotta a vállát és elindult. Én pedig követtem őt, akár csak egy szeretetre éhes kis kutya.
- Megcsinálom a szószt, te pedig tedd fel a tésztát. Jó lesz így? - kérdeztem Harry-t, már a konyhában, aki bólintott.

Nem lepődtem meg azon, hogy Harry-vel értelmesen is el lehet beszélgetni. Sosem ítélek elsőre. Amíg pedig főztük a kései ebédet, végig hülyéskedte, persze, amikor komolynak kellett lennie, akkor komoly volt. Egyáltalán nem csalódtam ebben a srácban.
Mindennel időben elkészültünk, már csak a tányérokat és az evőeszközöket kellett kitennünk az asztalra. Szépen pakolgattam az asztalra, amikor Harry megállt az asztal mellett és helytelenítően csóválta a fejét.

- Egy terítékkel kevesebb van. - számolgatott látványosan. Nem kellett egy matek zseninek lenni, hogy összeszámoljunk négy terítéket, nem?
- Én... Nem vagyok igazán éhes. - ráztam meg a fejem.
- Ha azért, mert bunkó voltam veled, ne haragudj. Kicsit paranoiás vagyok. Kezdjünk tiszta lappal. - nyújtotta felém a kezét. Kezet ráztam vele, ezzel megpecsételve a békülést. - Hozok még egy tányért meg villát. - tűnt el a konyhába. Felsóhajtottam, tényleg nem voltam éhes.
- Szerintem, ne idegeskedj, majd fog írni. - rontottak be a házba a távol lévő srácok. Louis hangosan beszélt.
- Lou, mondtam már, hogy hanyagoljuk ezt a témát. - mondta idegesen Niall. Gondolom, egész nap ezt kellett hallgatnia.
- Gyertek már, kész a kaja! - sietett el mellettem Harry. - Makarónit csináltunk.
- Ennyit arról, hogy majd te egyedül megcsinálod, igaz? - nevetett fel Louis. Olyan érdekes hangja van.
- Én... - kezdett bele Niall, de aztán csendbe maradt.
- Fogd be, és menj az ebédlőbe, van egy meglepetésem. - utasította Harry. Niall zavartan közelített felém.
- Nekem nincs meglepi? - háborodott fel Louis. Elmosolyodtam.
- Majd neked is kitalálok valamit. - ígérte meg Harry. - Liam! - kiabált Harry. Hirtelen úgy megijedtem, majdnem felsikítottam. Hangos lábdobogások és közeledő hangok hallatszódtak, majd szembe kerültem a kék szempárral. Az egyik szék háttámláján támaszkodtam.
- Emma. - nézett rám meglepődve Niall. - Harry mi folyik itt? Liam?
- Rám ne nézz. Én is furcsán néztem rájuk, amikor előjött Harry szobájából. - ült le az asztalhoz Liam.
- A szobájából? - húzta fel a szemöldökét Niall.
- Egy ujjal sem nyúltam a csajodhoz. - emelte fel a kezeit Harry és leült Lou mellé.
- Emma nem a csajom, oké? De erről már beszéltünk. - morogta Niall elpirulva. Zavarban voltam, hiszen én is tisztában voltam vele, hogy csak barátok vagyunk.
- Harry ne helyezd magad kényelembe, hozd a kaját. - lökdöste Lou a mellette ülő srácot. - Emma, te pedig ülj csak ide a másik oldalamra. - paskolta meg a széket maga mellett Lou. Ahogy nézem Louis nagyon közvetlen.
- Lou, Emma szerintem mellettem fog ülni. - tolt a széke felé Niall.
- Nem, nem. Emma itt fog ülni. - dobta le a tésztát Harry az asztalra.
- Ne hisztizz! - szólt rá Liam. - Emma Niall mellett fog ülni és végre együnk. - türelmetlenkedett. Leültem az egyik üres székre.
- Kaja után nézünk egy filmet? - pattogott a székén Lou.
- Meglátjuk Répa srác. - tudta le ennyivel a dolgot Liam.
- Milyen a kaja? Együtt csináltuk. - büszkélkedett Harry rám mutogatni.
- Mi ez a fordulat? - kerekedtek el Niall szemei.
- Ide jött, csurom víz volt. Megsajnáltam, olyan volt, mint egy ázott kiskutya. - mesélt teljes beleéléssel Harry. Köszönöm Harry ezt a hasonlatot. - Behívtam, ja jut eszembe, Niall bedobtam a szobádba a tiszta ruháidat. - tömött a szájába némi kaját.
- Te mosol Niall-re? Én pedig már egy éve könyörgök neked? - csapta le a villáját Lou. Annyira jól játszotta, hogy vérig van sértve.
- Emma hozta Niall ruháit. - nyögte ki Harry.
- Ó! - mondta egyszerre a három fiú. Mintha csak gyakorolták volna.
- Ne értsétek félre, ezt már megbeszéltük. - kezdett el enni Niall. Én csak csendben ültem és piszkálgattam az ételt. Eszegettem a kaját, de jócskán le voltam maradva és még a beszélgetésbe sem tudtam bekapcsolódni.
- Film, film, film! - ugrott fel a székéről Louis, amikor befejezte az evést.
- Mit szeretnél nézni? - sóhajtott fel Liam.
- Nem tudom. Keressünk valamit. - szaladt el Louis a többiek pedig fáradtan utána vonszolták magukat. Már épp követtem volna őket, amikor Niall megállított.
- Miért nem válaszoltál az üzeneteimre? Mellesleg hogyan jöttél ide? - nézett semlegesen rám. Szóval zavarom. Azért ezt kedvesebben is közölhette volna.
- Nem éreztem jól magam. - rántottam meg a vállam. - De, ha zavarok, én... - kezdtem bele, de Niall azonnal megcsóválta a fejét.
- Csak aggódtam, azután, ami történt múlt éjjel. - nézte az arcomat, hogy valamit leszűrjön róla.
- Nem kellett volna. - legyintettem. - Az ajánlatom még mindig áll, lelépek, ha útban vagyok.
- Nem arról van szó. Csak... Csak még nem akartalak bemutatni nekik. Egy kicsit még szerettelek volna... Azt, hogy csak mi ismerjük egymást. - magyarázott Niall. A rajtam lévő nadrágot gyűrögettem a derekánál.
- Niall, én csak miattad jöttem ide. Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy bárki itt lesz rajtad kívül. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy Harry nézőpontja ennyire megváltozik. - mosolyodtam el. Niall-re is átragadt. - Szóval nézünk egy filmet?
- Naná! - bólintott és a kezemnél fogva húzott maga után. Nem győztem a nadrágot fogni, nehogy lecsússzon rólam.

Niall a mozi szobába vitt. Hatalmas ágyak voltak egymás mellett, így kényelmesen elfért mindenki. Louis szerencsére egy vígjátékot választott. Leültem az ágy egyik szélére Niall mellé. Niall valahonnan kerített pattogatott kukoricát. De hogy mikor? Ez rejtély.
Egész film alatt rágcsálta. Sosem fogy el? Egyszer aztán félig kiborult a kukorica. Ijedten néztem Niall-re, aki egészen kényelembe helyezte magát. A szemei csukva voltak és a szájában még mindig volt némi pattogatott kukorica. Ilyen hirtelen még én sem tudok elaludni. Kivettem a kezéből a tálat és letettem magam mellé. Megigazgattam a plédet rajta, majd tovább figyeltem a filmre.
Ahhoz képest, hogy vígjáték volt, nem volt túl vicces a film, így nem volt nehéz csendben maradnom.
Majdnem felsikítottam, amikor egy kar tekeredett a derekamra. Lenéztem Niall-re, aki teljesen felém fordulva aludt. Körülnéztem, hogy ki van még ébren és nagy meglepetésemre három szempárral néztem farkasszemet. Harry és Lou összevigyorogtak, Liam pedig a szája elé tette a mutatóujját, hogy jelezze a fiúknak, hogy ne kuncogjanak fel. Niall az oldalamba szuszogott és amikor elkezdett zsibbadni a karom, a hátához engedtem le. Amiért természetesen újabb vigyorokat kaptam. Megpróbáltam nem foglalkozni velük.
Az egész délutánunkat a mozi szobában töltöttük.