11. fejezet - Emlékeztetlek, hogy tegnap sem voltál teljesen felöltözve.

Sziasztok! 

Ez a fejezet, lehet kicsit lapos lett, ezért elnézést is kérek. :) De alkossatok Ti véleményt. :)
Köszönöm szépen az állandóan kommentelő Réka Lovasnak a legutóbbi komit. :) Köszönöm szépen Adrienn Hood-nak is, hogy írt Facebook-on, és nem felejtem azt sem el, hogy üzenetet is kaptam Facebook-on. Nagyon hálás vagytok Nektek a pipákért is és a lájkokat. :)
Remélem, segítetek azzal, hogy írtok egy véleményt vagy pipáltok! Hajrá-hajrá! :)
Jó olvasást! :)
Bay

EMMA KATONA

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Semmi kedvem nem volt felvenni és szembesülni a külvilággal. Ez az egész, hogy csak kettesben voltunk Niall-el a szobámban olyan volt, mintha egy varázslatos helyre kerültem volna. Tökéletesen megfelelt nekem. Niall egész éjjel abban a pózban ölelt, ahogy elaludtunk. Ha akartam volna, se tudtam volna kiszabadulni a karja alól, nem mintha annyira próbálkoztam volna. De akár hányszor csak megmozdultam, ő még jobban megölelt és ha lehetséges közelebb bújt hozzám.

- Em kérlek, vedd fel a telefont. - emelte fel a fejét a párnáról Niall. Azonnal átnyúltam a telefonomért és már fel is vettem.

- Szia Emma! Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, de beszéltem a főnökkel. Ma tíz órakor szeretne veled beszélni. Ugye ráérsz? - olyan gyorsan beszélt Hanna, hogy először nem tudtam ki beszél hozzám, utána pedig fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam a hallottakat.

- Aha. Rendben. Akkor tízkor ott. - bólogattam. Nem is vettem észre, hogy félig Niall testén fekszem, csak akkor tűnt fel, amikor Niall zsivány módon becsúsztatta a kezét a pólóm alá és, mint valami hangszeren játszani kezdett rajtam. A gerincemen futottak végig az ujjai. - Most... Most leteszem. Még van egy kis dolgom. - sóhajtottam fel, amikor Niall az oldalamra csúsztatta a kezét. - Köszönöm Hanna.

- Jó, jó. - mondta unottan. - Menj a dolgodra, mielőtt még felgyulladna a mobilod. - kuncogott fel és már le is tette Hanna.

- Niall. - pislogtam rá rosszallóan, bár egyáltalán nem bántam, amit tett. Jó érzést keltett bennem. - Meséld csak el nekem, hogy jutottál be a szobámba éjjel? - csúsztam le róla. A hasamon fekve, megtámasztva a kezeimen a fejemet vártam, hogy meséljen.

- Bekopogtam és a nagyid beengedett. - rántotta meg a vállát. Hogy én erre nem gondoltam. - Mellesleg megígérte, hogy süt nekem ma sütit, mert aranyos vagyok. - mosolygott bájosan. Megforgattam a szemeimet. - Tudom, hogy örülsz, amiért megleptelek magammal téged. - fordított a hátamra és adott egy csókot. Lábaival az enyémek közé férkőzött, de nem tett semmit.

- Mit csináltál volna, ha elkezdek sikítozni, ütni, rúgni, csípni, harapni? - húztam fel a szemöldökömet. Niall elmosolyodott.

- Hidd el, a szádat hamar be tudtam volna fogni. És az eszedet is egy pillanat alatt elvettem volna, hogy ne bánts. - simított végig az oldalamon. A torkomból kiszakadt egy nyögés tudva, hogy egyre feljebb haladt és rajtam nem volt semmi a pólóm alatt.

- Szerintem, nem lett volna olyan könnyű dolgod. - néztem a szemeibe, megjátszva, hogy nincs rám hatással. Jól tudtam, hogy Niall csak húzza az agyam. Őszintén, nem hittem volna, hogy valaha is így fogok Niall-el beszélgetni. Hisz' eddig csak barátok voltunk, akiknél valamilyen úton-módon, már az első pillanattól kezdve volt valamilyen különleges bizsergés.

- Úgy gondolod? - kérdezte rekedtesen, utána pedig a száját az enyémre tapasztotta. Kezem az oldalára siklott, így most már én is ismerkedhettem a csupasz bőrével. A hajamba túrva fokozta bennem az érzést. Nagy önuralomról adott tanulságot, hogy elhúzódott tőlem és nem akart tovább menni a csóknál. - Azt hiszem, világos, hogy én nyertem. - dörgölte az orrom alá. Mérgesen fújtattam, amiért igaza lett, hogy a csókjával erre képes.

- Fordulj el vagy csukd be a szemed, amíg átöltözök. Találkozóm van Hanna-val. - mondtam duzzogva. Niall felkuncogott miközben legördült rólam.

- Emlékeztetlek, hogy tegnap sem voltál teljesen felöltözve. - simított végig a karomon. Megborzongtam, ahogy könnyedén csúsztatta az ujjait a csupasz bőrömön. - De rendben van. Becsukom a szemem, sőt el is fordulok. - vágta magát a hasára. Átmásztam rajtam, de akarva-akaratlanul is a fenekéhez simultam a takarón keresztül és a hátán kellett megtámaszkodnom egy kis időre. Azt hittem, le fog érni a lábam, de tévedtem. - Em, ha így folytatod, meg fogok fordulni. - dörmögte a párnámba. Tudtam, hogy csak az a célja, hogy zavarba hozzon. Játszadozott velem, de ez nagyon is tetszett.

Vettem elő magamnak ruhákat és gyorsan magamra kapkodtam őket. Amikor visszafordultam az ágy felé, hogy szóljak Niall-nek, hogy lemegyek csinálni reggelit, addig ő nyugodtan felöltözhet, de meglepetésemre Niall a párnámat szorítva békésen szuszogott. Rápillantottam a telefonomra, még nyolc óra sem volt, akkor még aludhat egy keveset.

Lementem a konyhába, ahol nagyi már szorgoskodott. Egy papírra írt valamit, én pedig mögé lopakodtam és jól megöleltem. Az sem érdekelt, hogy miattam egy hatalmas vonalat húzott a lapra. A nagyszüleim voltak a születésnapi ajándékaim. Magyarországról jöttek egy hétre. Ők velem együtt tanultak angolul beszélni, de mivel nem gyakorolták minden nap, néha nem értették a másik félt.

- Köszönöm nagyi. - mosolyogtam rá. Nagyi értetlenül nézett rám. - Éjjel beengedted Niall-t. - magyaráztam meg.

- Én nem is láttam semmit. - kezdett megint körmölni. Láttam, hogy megbújik egy kis mosoly az arcán. Még hogy nem tud semmit.

- Mit csinálsz? - ültem le mellé. Nagyi fel sem nézett, úgy válaszolt.

- Bevásárló listát írok. - mosolygott. Persze, Niall említette.

- Figyelj csak, én bevásárolok, miután elintéztem a dolgomat a városban. Én is szeretnék segíteni a sütiben. - jelentettem ki. Ahogy nagyi, úgy én is szerettem a konyhában tüsténkedni, és már hiányzott, hogy süssek valami finomat.

- Rendben. - bólintott nagyi. Még firkantott néhány dolgot a papírra, a kezembe nyomta és már el is tűnt a konyha területéről. Készítettem magamnak müzlit és leültem az asztalhoz. Már épp emeltem a kanalat a számhoz, amikor valaki kikapta az egész tálat a kezemből.

- Te meg mégis mit csinálsz? - néztem a legidősebb bátyámra.

- Késésben vagyok. - tömte a kajámat a szájába. - Már tíz perce egy csajjal kéne dolgoznom. - alig értettem, hogy mit mond, annyira tele volt a szája.

- A csajjal vagy a csajon? - lépett be a konyhába nevetgélve Dani.

- Pofa be, különben felhívom Julie szüleit. - mondta nyugodtan Milán. Dani levegőt sem vett. A történet annyi, hogy Dani lefeküdt a lánnyal. Ezzel még semmi baj sem lenne, ha a család nem lett volna ízig-vérig vallásos. És Julie úgy gondolta, hogy csak miután megtörtént a dolog, akkor közli Danival, hogy el kell vennie feleségül. Persze Dani hanyatt-homlok menekült onnan. Julie-nak ez szégyen, ezért nem mondta el a szüleinek, de valahogy kiderült, és azóta a szülei keresik a lányuk megrontóját. Ha csak tudnák, hogy pár utcányira lakik tőlük a csúnya, rossz Dani Katona.

- Úgy sem mered, mert akkor véletlenül kiderül, hogy a munkahelyeden kamatyolsz. - vett le egy tálat magának Dani a szekrényből. Olyan fejet vágott, mintha nyert volna.

- Ez igaz, Milán? - lepődtem meg. Milán gyilkos pillantást vetett Danira.

- Dehogyis. - rázta a fejét, mintha semmi érdemlegesről nem lenne szó.

- Dehogynem Hugi. - nevetett Dani. - Ha tudnád mindazt, amit én. A lényeg, ha Milán azt mondja, hogy kettőre menj érte, eszedbe ne jusson előbb, és pláne ne akard megkeresni. - kacsintott a bátyám. Milán letette elém a megmaradt reggelit.

- El ne hidd. - nyomott egy puszit a hajamba Milán. Régen, amikor minden tökéletes volt a családban, akkor volt ez szokás nálunk, de annyira jól esett. - Te pedig ne hazudj ennyit. - borzolta össze a Dani haját. Mondjuk meg sem látszott rajta. Ki kell derítenem, hogy kinek van igaza. - Elvittem a kocsit. - sietett el dolgozni a legidősebb bátyám. Megettem a tálkámba maradt reggelimet és csak akkor tudatosult bennem, hogy nincs mivel elmennem Hanna-hoz.

- Ó, ne már! - csaptam le a kanalamat. Dani, mint egy idiótára úgy nézett rám. - Elvitte a kocsit, és nekem is kellett volna. - magyaráztam meg a dolgot. Dani unottan beleevett a müzlibe.

- Vidd el apa kocsiját. - rántotta meg a vállát Dani.

- Kösz, nem. - álltam fel az asztaltól. Csináltam egy másik müzlit Niall-nek és már épp mentem volna fel hozzá, amikor Noel és Marcell futott versenyt lefelé a lépcsőn.

- Ugye most nem kell ruhát adnom Niall-nek? - kérdezte futtában Noel. Noelen kívül az itthon maradt bátyáim mind rám néztek. Olyan volt a tekintetük, mintha egy pillanat múlva már a szobámban lennének, és agyba-főbe vernék Niall-t.

- Szóval ezt nem mondtad el éjjel. - mondta mérgesen Marcell.

- Örülhetsz, hogy ezt Milán nem hallotta. - kanalazta az utolsókat a táljából Dani.

- Te mégis honnan tudsz erről? - hunyorítottam a legfiatalabbik bátyámra.

- Fel vagyok fázva, öt percenként pisilni járok. - rántotta meg a vállát lazán Noel. Hogyan lehet nyáron megfázni? - Még mielőtt piszkálni kezdenétek, nem történt semmi. - emeltem fel az egyik kezem magam elé. A bátyáim összenéztek, majd vigyorogva egy „na persze” nézéssel néztek rám. - Bármit mondok, úgysem fogjátok elhinni, igaz? - néztem végig az arcukon. Mindannyian vigyorogva megrázták a fejüket. Lemondóan felsóhajtottam és ott hagytam őket a konyhában.

A szobámban Niall még mindig aludt, annyi változás történt csak, hogy most már az ajtó felé volt fordulva. Haja még mindig kócos volt, kicsit a szeméhez lógott. Meztelen hátát nem fedte semmi. Hiába vonzotta a tekintetemet a teste, mégis visszatértem az arcához. Békésen szívta be a levegőt és ugyanígy fújta is ki. Olyan tökéletes volt az egész arca. Hiányoztak a kék szemei, de nem volt szívem felkelteni. Annyit dolgozik és nem hiszem, hogy hat óra alvás elég lenne neki.
Letettem a reggelit a szekrényemre és leültem mellé az ágyra. Meg sem mozdult. Nagyot sóhajtott, majd kinyitotta a szemeit.

- Kezdem azt hinni, hogy rajongó vagy. - mosolyodott el. Valóban elég érdekes látványt nyújthattam. Csodálom, hogy nem sikított fel. - Hol voltál? - pislogott nagyokat és az oldalára fordult.

- Reggeliztem és neked is hoztam. - pillantottam a szekrény felé, amin ott pihent a tálka és egy kanál.

- Te vagy az én hősöm. - szorított magához. Felnevettem.

- Most inkább úgy érzem magam, mint egy játék mackó. - néztem fel rá. Niall mosolygott és puszit nyomott homlokomra.

- Mostantól te vagy az én Teddy macim. - húzott közelebb magához, persze úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Természetesen Niall enni kezdett, egy pillanatra sem elengedve engem. - Mennyi időm van még? Mikor kell menned? - kérdezte két falat között.

- Jó, hogy mondtad. Hívnom kell egy taxit. - vettem el a telefonomat a szekrényről. Épp pötyögtem, amikor Niall nézni kezdett, de úgy, mintha teljesen elment volna az eszem.

- Majd én elviszlek. - jelentette ki. Meglepetten pislogtam.

- Mi van, ha meglátnak? - kérdeztem rá. Niall elgondolkozott és evett egy kanállal.

- Nem fognak. - rázta meg a fejét. - Jóval odébb fogok leparkolni.

- Hát jó. - bólintottam rá. Igazából, nem akartam még elbúcsúzni tőle. Még csak most ébredtünk fel. - De most el kell mennem pisilni. - álltam fel az ágyról. Niall egy gyors mozdulattal kikapta a bevásárló listát a zsebemből.

- Ez mi? - olvasgatta a papírt. Mosolyogva figyeltem, ahogy összehúzza a szemöldökét.

- A süti hozzávalói, amit nagyi csinál neked. - rántottam meg a vállam, majd kisiettem a fürdőbe.

Épp hogy fél óránk maradt, hogy oda érjünk Hanna-hoz és a főnökéhez. Hátat fordítottam Niall-nek, amíg felvette a nadrágját, amit kuncogva csinált. Tudom, furcsa ez az egész, de egyszerűen megszoktam, hogy ezt kell tennem.

Szerencsénk volt, hogy közel volt az üzlet. Még is csak nem venné túl jól ki magát, ha rögtön a megbeszélésről késnék. Niall-el megbeszéltük, hogy eljön velem bevásárolni, mert ma nincs semmi dolga, így egész nap velem lóghat. És persze, így nem kell taxit sem hívnom.

Niall elvegyült a hatalmas épület forgatagában. Rossz volt, hogy ahogy kiszálltunk a kocsiból azonnal úgy kellett viselkednünk, mintha nem is ismernénk egymást. Ez igazán nehéz volt, mivel akár hányszor egymásra néztünk, mosolyra rándult a szánk.

A megbeszéltekhez tartva magunkat én a ruhaüzletbe mentem, Niall pedig a már ismert kínai étterembe, hogy megtaláljunk egymást később.

***

A megbeszélés simán zajlott. Alapkérdéseket tett fel nekem a főnököm. Igen, most már kijelenthetem, hogy a főnököm. Mivel ma már hét közepe van, így csak hétfőn fogok kezdeni.
Barátságosan kezet fogtam Mr. Souds-al, és már mentem is a kínaiba, amikor megrezzent a telefonom a zsebembe.

~ Kicsit csúszni fog a vásárlás. Néhány rajongó felismert. ~

Elolvastam az sms-t, ami Niall-től érkezett. Meg kell tőle kérdeznem, hogy mégis mikor cserélt ő velem telefonszámot, mert én nem emlékszem rá.
Megálltam a kínai előtt és bekukucskáltam. Niall megölelt két lányt, akik elsírták magukat utána pedig lefotózkodott velük. Niall oda volt a rajongóiért. Látszott rajta, ahogy csillogott a szeme, amikor fotózkodtak vagy aláírást adott.
Feltűnésmentesen léptem be az ajtón. Vagyis azt hittem. De egy kék szempár figyelni kezdett. Végig nézte, hogy hova ülök le és egy darabig csak nézett engem. Így nem sokáig lesz ez titok. Megcsóváltam a fejem, Niall pedig újra a rajongóival foglalkozott.

- Köszönjük Niall. És ne haragudj, hogy ebéd közben zavartunk meg. - mondta az egyik lány neki.
- Nincs mit és semmi baj. - mosolygott aranyosan. Azt hiszem, ez az a mosolya, amitől minden lány elolvad. Vagy, ha nem is mind, én biztos. A lányok kimentek az étteremből, Niall visszaült a helyére. Rám nézett, majd az előtte lévő székre. Mosolyogva felálltam és leültem vele szemben.
- Te imádod a rajongóid. - mondtam el a felismerésemet.
- Még szép. Miattunk tartunk ott ahol. - eszegette az elő ebédjét. - Kérsz? - nyújtotta felém a pálcikáját.
- Nem gondolod, hogy nagy port kavarna, ha most ennék a kajádból? Bárki lefényképezhet. - magyaráztam. Niall felsóhajtott. Határozottan elszomorodott, amiért nem ettem. - Még a végén azt mondanák, hogy megeszem előled az ennivalódat, aztán gyűjtést szerveznének neked. - igyekeztem jobb kedvre deríteni.
- Az jó lenne. Egész nap ehetnék. Megállás nélkül. - csillantak fel a szemei. Látom, a lényeg megmaradt. Niall ezek után beletörődött, hogy nem fogok enni és egy szempillantás alatt eltűntette a nemrég rendelt ételt.
A boltban minden nyugodtan zajlott, ez annak volt köszönhető, hogy egy nem annyira ismert üzletben voltunk. Kedves öreg néni volt az eladó, aki mindenhez értett.

- Niall, minden meg van, mehetünk. - húztam az eladó pult felé, hogy fizethessek. Már épp elővettem volna a pénztárcámat, amikor Niall megelőzött. - Niall, te mit csinálsz?
- Szeretném én kifizetni. - nézett a kijelzőre, hogy mennyi a fizetendő összeg.
- De miért is? - kérdeztem. Niall megforgatta a szemeit, mintha badarságot kérdeztem volna.
- Mert nekem készül a süti és mert én vagyok a fiú. - tette a pultra a kért összeget. A néni a pultban kedvesen mosolygott.
- Nagyon aranyosak vagytok kedveskéim. - kuncogott a néni. Niall elpirult, én pedig csak néztem. Ennyire feltűnő lenne.
- Köszönjük. - mosolyogtam kedvesen és kifelé indultam. Niall viszont lemaradt. Visszapillantottam, de Niall-t nem láttam sehol.
- Csukd be a szemed. - állt meg előttem Niall. Furcsán néztem rá. Mit akarhat? - Csak csukd be. - mosolygott aranyosan. Megforgattam a szemeimet és lehunytam a szemeimet. - Most már kinyithatod. - félszemmel pillantottam csak rá, de azonnal elkerekedtek a szemeim.
- Niall... Nekem még soha senki nem adott rózsát. - pislogtam rá, szinte majdnem elbőgve magam. És, ha nem lenne elég a gesztus, Niall még elbűvölően is mosolygott.
- Akkor ezt most már kipipálhatjuk. - nyomott egy puszit az arcomra. Forró volt az arca, ahogy hozzám ért kirázott a hideg.
- Niall megláthatnak. - suttogtam az arcába. Niall felhúzta a kapucnimat a fejemre és hosszan megcsókolt. Majdnem elejtettem a szatyrot, annyira jól csinálta.
- Menjünk, kezdek éhes lenni. - simogatta meg a hasát. Csalódottan nyitottam ki az autó ajtaját, egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. - Em! - fogta meg a kezem.
- Hm? - fordultam felé, mire Niall újabb csókot adott. Hozzá préselődtem az autóhoz, de ez számomra kellemes volt.
- Most már tényleg mehetünk. - mosolygott megint csak kipirosodva. Az úton végig zenét hallgattunk és már meg sem lepett, hogy Niall dúdolgatott vagy halkan énekelgetett.

Otthon, amíg nagyival sütöttünk Niall a bátyáimmal beszélgetett. Még szerencse, hogy nincs annyira zavarban, hogy meg sem szólal. Hangosan nevettek és beszélgettek, de mint mindig, amikor arra jártam fapofával néztek rám.
Amikor elkészült az édesség mindenki egyszerre rontott be a konyhába. Kivéve Milán és Marcell. Mert ők odafigyelnek arra, hogy mit esznek. Szerencsére Niall nem foglalkozott ezzel, sőt öröm volt nézni, ahogy kipirult arccal evett és csillogó szemekkel nézett rám.
Éjfél körül, hosszas búcsúzkodás után Niall hazament. Nagyon nem számítottam arra, ami másnap reggel fogadott.