04. fejezet - Ne sápítozz, nem egy olyat láttam már!

Sziasztok!

A fejezethez megint csak nem fűznék semmit, rátok bízom a vélemény alkotást. :) Szóval, nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok a fejezethez. :)
Köszönöm szépen a komikat Réka Lovas és Patsy McCloud. :) A lájkokat Melitta Tamara Mészáros, Alexandra Anasztázia Illés, Nóra Polányi, Pető Vanessza. :) Az üzeneteket is szívesen olvasom, és a CSOPORTba is beléphettek, egészen nyugodtan. :) Köszönet a pipákért is, mert higgyétek el, azok is sokat számítanak. :) 

Na jól van, nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást! 

Bay.

HARRY STYLES

Halkan lépdeltem a hang forrása felé a nappaliba, ahol Rose aludt és eszeveszettül rángatta magát. Körülbelül úgy nézett ki, mintha ördögöt űznének belőle. Leültem a kisasztalra mellé és próbáltam felébreszteni. Szólongattam, de semmi sem történt. Csak jobban vergődött a takaró alatt. Már nem először vettem észre, hogy rémálmai vannak. Fogalmam sem volt, hogy mitől vagy ki miatt, de biztos vagyok benne, hogy minden éjjel rémálmai vannak.

- Ro! - ültem mellé a kanapéra. - Ébresztő! Ro, csak egy álom! - rázogattam meg egy kicsit. Megsimítottam a karját, mire egy akkora pofon csattant az arcomon, hogy azt hittem, a fejem leszakad a helyéről. - Rose! - mondtam mérgesen. Most már aztán elég legyen! Mégis mi az, hogy csak úgy lekever nekem egyet? Nem is csináltam semmit. Sőt, még segíteni akartam neki. Hát köszönöm, szép kis hála.
- Styles, te mégis mit csinálsz? - nézett rám csodálkozva Rose. Hogy én mit csinálok?
- Ha nem nyekeregnél itt hajnalok-hajnalán, a szobámban aludnék. - keltem fel a kanapéról. Kicsit sem érdekelt, hogy egy szál alsógatyában flangálok előtte. Érdekel is engem, hogy őt zavarja-e a dolog. Egy szava sem lehet. Maga vagyok a tökéletesség.
- Ne haragudj! Én nem akartam... Nem akartalak felébreszteni. - mondta halkan, amikor végre elértem a szobám ajtajához. Előre örültem, hogy vissza tudok feküdni. Miért kell neki mindig aranyosnak lennie, amikor nekem semmi kedvem hozzá? Visszafordultam, de kár volt. Ott feküdt a kanapén és szorongatta a takaróját. Mint egy kislány, aki fél az ágya alatt lévő szörnyektől.
- Jól van, nem történt semmi. - sóhajtottam fel. - Öhm... Izé... Minden rendben? Úgy értem, nem kell semmi? - makogtam, mint egy kamasz, aki az új, dögös tanárnőjével beszél.
- Igen, minden rendben. Nem kell semmi. - mondta csukott szemmel. Akkor ezzel meg is volnánk. Lenyomtam a kilincset, már majdnem átléptem a küszöböt, amikor mégis visszafordultam Rose-hoz. Miért érdekel ennyire, hogy mi van vele? Bementem a konyhába, vettem ki jeget a hűtőből, majd kerestem a szobámban egy tiszta törölközőt és visszasétáltam Rose-hoz. A tv-t nézte, valamilyen reality ment. Nem igazán érdekelte, nem is csodálom.
- Hoztam jeget az oldaladra. - emeltem fel az említett tárgyat. Rose rám kapta a tekintetét.
- Nem kellett volna. - motyogta halkan. Most már nem érdekel, vissza már nem viszem.
- Nem fogom vissza vinni. - jelentettem ki. Leültem mellé, remélem, most nem fog pofozkodni. Lejjebb húztam a takarót a hasán, felgyűrtem a pólómat rajta és elképedve néztem a lilás foltot.
- Te hülye, nincs rajtam melltartó, ne nyomd már feljebb a pólót. - szorította a melleihez az anyagot. Elvigyorodtam. Ugyan már, láttam már olyat!
- Ne sápítozz, nem egy olyat láttam már! - tettem a foltra a jeget. Rose mindenféle dicsérő szavakat vágott volna a fejemhez, de szerencse a jégnek, a torkán akadt a szó.
- Te... Te... - nyomta az arcát a párnájába.
- Csitt! - tettem a mutatóujjamat a szám elé. Rose majd' felrobbant a méregtől. Ezaz!
- Te ne parancsolgass nekem. A kutya sem kérte, hogy hozz jeget! - mondta hangosan. - Nem vagyok a kishúgod, hogy pátyolgass.
- Hát még szerencse. - horkantam fel. Tuti, hogy már kiraktam volna a házból, ha a húgomként így viselkedne.
- Ezt meg, hogy érted? - húzta össze a szemöldökeit. Megtámaszkodtam a kanapé háttámláján és úgy kezdtem mesélni.
- Ha a húgom lennél, biztos, hogy nem viselkednél így. Először is, nem lenne olyan, hogy nulla-huszonnégyben hisztizel, különben mehetnél világgá is felőlem, mert kiraknálak. Aztán meg, abban is biztos lehetsz, hogy nem táncikolnál egy bárban azoknak a pöcsöknek... - magyaráztam, de ahogy észrevettem Rose arcán egy kósza könnycseppet, befogtam. - Rose?! Most meg mi bajod? - pislogtam értetlenül rá. Rose megrázta kicsit a fejét.
- Mindig emlékeztetni fogsz rá, hogy csak egy ribanc vagyok. - mondta halkan. Nagyszerű, most meg megsértődött. Most mi a fenét kezdjek vele?
- Ro, én nem úgy gondoltam. - adtam a legjobbnak tűnő választ, de ahogy Rose-ra néztem, komolyan is gondoltam. Nem akartam megbántani és az orra alá dörgölni, hogy éjszakánként egy klubban táncol. Hisz' ez is egy munka. Nem?
- Pontosan úgy gondoltad, de nem hibáztatlak miatta. - sóhajtott fel. - Köszönöm a jeget. - nyomta fel magát a kanapén. - Most felmegyek a szobámba. - fogta maga köré a takarót, a párnáját pedig a mellkasa előtt tartotta. Ott hagyott engem egy zacskó jég társaságában.

Kikapcsoltam a tv-t, a jeget beledobtam a mosogatóba és a szobámba mentem. Bedőltem az ágyba, de a várt hatás elmaradt. Ugyanis képtelen voltam elaludni. Csak Ro járt az eszembe és a tekintete. Azok a szomorú szemek. Jesszus! Mire gondolok? Nem volt semmiféle szomorú szem. Mit érdekel engem, hogy mit érez Rose? Ő is csak egy táncos, ugyanolyan, mint a többi a klubban. Pontosan, nem kell vele törődnöm! Csak azért vigyázok rá, mert fizetnek érte. Így van! Nem kell vele ezen kívül foglalkoznom.
Órák hosszat forgolódtam az ágyban. Fújtatva ültem fel az ágyamban. Három órát mutatott az óra. Még csak három órát. Eddig olyan jól elvoltam Rose-zal. Cseppet sem érdekelt, hogy mit csinált. Három évig tökéletesen kikerültük egymást, nem foglalkoztunk a másikkal. Most akkor mégis mi változott? Miért zavar, hogy Rose szomorú vagy sem?
Lelöktem a lábaimról a takarót és kimentem a szobámból. Egyenesen fel az emeletre Rose szobájához. Kopogni akartam, de képtelen voltam rá. Mit mondhatnék neki? Az hülyén venné ki magát, ha nekiállnék lelkizni vele. Hisz' semmi közöm nincs hozzá.

- Hány percig szándékozol még az ajtó előtt ácsorogni? - szólalt meg a nővérem. Rögtön felé fordultam, már éppen magyarázkodtam volna, de Gemma megelőzött. - Eltévesztetted az ajtót és hozzám akartál jönni bocsánatot kérni? - kérdezte számon kérően. Meg a frászt! Nem fogok bocsánatot kérni.
- Már ne is haragudj, de nem fogok azért bocsánatot kérni, mert kidobtam azt az alakot. Elmondom, hogy az a rohadék minden este abban a klubban van, ahol dolgozok. Basszus, te is csak egy újabb lány voltál számára! Azt hiszed, hogy holnap felhív? Már most valaki mást dug! - mondtam mérgesen. Gemma dühösen fujtatott. Na szép, még ő ideges.
- Harry, én nem akartam tőle semmi komolyat. Pusztán egy kaland volt. - mondta teljesen természetesen Gemma. Én ezt értem. De miért pont vele?
- Jó, de miért egy olyannal, mint ez a Tony? Miért nem valami értelmes emberrel jöttél össze? Gemma, feljebb tehetnéd már azt a képzeletbeli lécet. - támaszkodtam a falnak. Gemma elmosolyodott. Most meg mi baja?
- Aranyos vagy, hogy ennyire aggódsz értem. - mosolygott még mindig majd a nyakamba ugrott.
- Jól van már. - morogtam. Sokra megyek vele, ha jól esik neki az aggódásom, ha nem fogadja meg a tanácsomat.
- Most pedig ejtsünk szót rólad. Rólad és Rose-ról. - húzódott el. Összehúztam a szemöldökeimet. Hogy mi van? Nincs olyan, hogy Rose és én.
- Jó éjszakát Gemma! - indultam lefelé. Gemma utánam szaladt és egészen a szobámig követett.
- Nem, nem. Ilyen könnyen nem rázol le. - csukta be az ajtót maga után és mintha otthon lenne, bebújt az ágyamba.
- Gemma, most nincs kedvem beszélgetni. - feküdtem le én is, háttal fordultam neki.
- Nem volt még köztetek semmi, igaz? - hagyta teljesen figyelmem kívül, amit mondtam neki. - Én a helyedben változtatnék ezen. Nézd, három éve élsz vele együtt. Csak akkor szokás szex nélkül ennyi ideig valakivel együtt élni, ha az a családod. De Rose nem a családod. Vagy, ha hatvan éves házasok vagytok és már nem működnek úgy a dolgok. - kuncogott Gemma. Még jobban összehúztam magam. Nagyon nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez. - Vagy, ha... - kezdett bele egy újabb elméletbe a nővérem, de közbe vágtam.
- Gemma, fejezd be! Nem fogok lefeküdni Ro-val. Csak azért mentem fel, hogy megnézzem minden rendben van-e vele, mert ma elesett és megütötte magát. - sóhajtottam fel kínomban, mert a nővérem egy "aha, én meg teljesen hülye vagyok" nézéssel bámult rám. - Amúgy is, ha akár egy ujjal is hozzá nyúlnék, engem kicsinálnának. - morogtam. Gemma elvigyorodott. De ez nem egy sima vigyor volt, ez a perverz vigyora volt.
- Szóval, ha nem maffia bácsi lenne a nagybátyja, már megdöntötted volna Ro-t. - jelentette ki, kihangsúlyozva az általam a lányra ragasztott becenevet.
- Jaj, Gemma hagyj már engem békén! - fakadtam ki. Komolyan el fogom magam bőgni, ha tovább csesztet ezzel az egésszel.
- Csak mond ki, hogy ráhajtottál volna, ha nem ebben a helyzetben lennétek. - bökdöste a hátam Gemma. Komolyan idegesítő tudott lenni. - Nem tudja meg senki, csak én. Valld be, hogy bejön a csaj. - zaklatott tovább. A hátamra fordultam és egy hatalmasat sóhajtottam.
- Az Isten áldjon már meg Gemma! Csak nézz rá! Szerinted nem fordult még meg a fejemben?! Elárulom, többször is eszembe jutott, de nem lehet. Minek kínozzam magam, ha nem szabad? - hunytam le a szemeimet és csak akkor tudatosult bennem, hogy nagyon is elszóltam magam. Jó, az igaz, hogy többször elkalandoztam, de azok csak gondolatok. És, kinek ne siklanának lejjebb a szemei, amikor merészebb ruhát vesz fel?
- Tudtam. Te kis álszent! - lökte meg a vállam Gemma. - Amúgy szerintem, simán meg tudnátok oldani a dolgot. Egész nap kettesben vagytok ebben a házban. A kutya sem venné észre, ha néha eltévednének a kezeitek, szájaitok meg eltűnnének a ruháitok. - merült bele újra a témába a nővérem.
- Jó Gemma, nyugodj meg és menj vissza az ideiglenes szobádba! - csóváltam meg a fejem helytelenítően.
- Jól van, reggel folytatjuk ezt a beszélgetést. - mászott ki mellőlem.
- Nem. - vágtam rá. Semmilyen beszélgetést nem folytatunk. Pláne nem Rose-ról.
- Jól van Öcsi, majd én azt tudom. - nevetett fel és már ki is libbent a szobából. Egy hangos morgást nyomtam el a párnámba. Nem akarom, hogy Gemma ezen a témán lovagoljon! De, ahogy ismerem, holnap egész nap ezzel fog piszkálni. Egy olyan dologgal, ami valójában nincs is. Mert én biztos nem kísértem a Sorsom azzal, hogy lefekszem Rose-zal. Már másnap, nem jobbat mondok, már rögtön utána fejbe lőnének miatta. Kösz, de nem. Szeretnék még élni, annak ellenére is, hogy már annyira be vagyok indulva, hogy csak a látványától képes lennék elmenni. De nem! Nem szabad! Még csak rágondolnom sem!

***

Hangos nevetés szűrődött be a szobámba. Jézusom, muszáj hajnalok-hajnalán örömködni? Ilyen hangosan meg pláne? Kidugva a karomat a takaró alól, elnyúltam a telefonomért, hogy a pontos időt tudjam mondani, amikor letolom őket a hangoskodásukért. Fél kettő. Délután fél kettő. Mennyit aludtam én? És mit csináltak, amíg nem voltam magamnál?

- Jaj, fejezd be, ez fáj. - kacarászott Rose. Ha fáj neki, akkor miért nevet?
- Ne haragudj, de vicces volt. - nevetett Gemma. Mi a fenéről beszélnek?
- Inkább ciki. - sóhajtott fel Ro. Jól van, meg kell tudnom, mi folyik itt. Kikelve az ágyból, felvettem egy nadrágot, amíg kifelé haladtam a hangok felé, magamra rángattam egy pólót és máris kész voltam.
- Jó reggelt Öcskös. - köszönt rám a nővérem, amíg én elmerengtem a látványon, amit Ro nyújtott cicanadrágban nekem háttal. - Ne olyan feltűnően. - súgta és oldalba bökött, ahogy elment mellettem. Megrántottam a vállamat. A nézésért még nem heréltek ki senkit. Nem?
- Aha. - bólintottam. - Mi ez a jó hangulat? - hunyorogtam rájuk. Rose gyorsan szürcsölni kezdte a shake-jét. Várjunk csak! Honnan van shake-je?!
- Elmentünk orvoshoz megnézetni Rose bordáit. Jó hír, csak zúzódás, nincs eltörve. Aztán bementünk az egyik üzletbe vásárolni. Volt ott egy srác és mondhatni kikezdett Rose-zal, csak egy bökkenő volt, ott volt mellette a barátnője, aki bedühödött és minden addig vásárolt holmijukat hozzávágta. Beleértve tampont, Viagrát meg minden cikis dolgot. - nevetett a nővérem. Irtó lassan keltem fel a székről és közelítettem Rose felé. Az nem kifejezés, hogy fel tudtam volna robbanni a dühtől. Mit mondott Gemma? Ketten mentek el? Jól hallottam?
- Leszarom, hogy mi történt! Csak azt mond meg, miért nem keltettetek fel, ha el akartatok menni valahova? Miért olyan átkozott nehéz felfogni, hogy csak velem hagyhatod el a házat? Hm? Olyan nehéz, ezt megérteni? Komolyan, ez az egy szabály, amit meg kell jegyezned! De látom, ez meghaladja az értelmi szinted. - vágtam a fejéhez mérgesen. Igen, mérges voltam. Bárki elrabolhatta volna. Vagy akár meg is ölhette volna.
- Fogd be Styles! Azért nem keltettünk fel, mert Gemma mondta, hogy sokáig fent voltál. Aztán meg, nem tudom minek kerítesz ennek ekkora feneket. Senki sem akar elrabolni, megölni, megerőszakolni vagy bármit tenni velem. Mindenki jól tudja, hogy a nagybátyám nagyívben tojik rám. Ha elrabolnának és megzsarolnák, simán hagyná, hogy megöljenek. Csak azért vagy a testőröm, hogy mindig jelentsd neki, hogy hol voltam, mit és kivel csináltam. Nem igaz? Csak azért, hogy nehogy megismétlődjön a Malik-os ügy. - köpte a szavakat felém. Igaza volt, jelentenem kellett minden héten, hogy mi történt vele, de a nagybátyja oda figyel rá.
- Fejezzétek be! Harry, mint láthatod, Rose-nak nem esett semmi baja. Csak egy-két lányos dolgot vettünk. - szólt közbe Gemma. Nem vettem le a szemem Rose-ról, ahogy ő sem rólam. Ideges voltam, ahogy ő is. De nem érdekelt. Ha valami baja esett volna, életem végéig bűntudatom lett volna, ahogy most is van, az éjjeli incidens miatt.
- Pont leszarom. - hagytam a konyhában őket. Esküszöm, szétbasz az ideg. Komolyan nem bírok ki még egy napot ezzel a csajjal. Idegesítő, hisztis, bajkeverő, önfejű és még sorolhatnám.
Át sem gondoltam a dolgot, csak pötyögtem egy sms-t Louis-nak, majd mint aki jól végezte dolgát félredobtam a telefonomat és csak bámultam. Egyre laposabbakat pislogtam és hirtelen újra az álmaimban találtam magam.

***

Fáradtan nyitottam ki a szemeimet. Kint már sötét volt. Remek, eltelt egy újabb nap Rose nélkül. Szinte Rose nélkül. Nem felejtettem el a délutáni kis összezördülésünket. És azt sem, hogy már tettem ez ügyben. Megdörzsöltem az arcom és fordultam egyet az ágyban. Az éjjeliszekrényre szaladt a tekintetem. Nem kétség, hogy meglepődtem azon, amit ott láttam.

~Ne haragudj!~

Állt ez az üzenet egy pohár shake mellett a szekrényen. Ha ez Ro-tól van, már pedig majdnem teljesen biztos, hogy tőle van, akkor nagyon elszúrtam a dolgokat.
Határozottan elrontottam a mindent.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET