18. fejezet - Egyáltalán jelentett valamit?

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni! :) 

Karácsony lévén, elég hosszúra sikeredett a rész, de remélem, ezt nem bánjátok. :) Kíváncsian várom a véleményeket! :)

Köszönöm szépen a komikat, lájkokat, hozzászólásokat, üzeneteket Zsófia Angyal, Patsy McCloud, Emese Tokaji, Nóra Polányi, Alexandra Anasztázia Illés, Kira Koczó, Boér Hanga-Beatrix, Melitta Tamara Mészáros, Vivien Kiss, Noémi Tóth, Leila Juhász, Szűcs Vivien, Dóra Baráth, Liam Payne Magyar, Niki Nikoletta Molnár, Jánocsik Viktória, Sára Varga, Kiss Rebeka, Marianna Kaczor, Sofiaa Evans, Hajnali Harmat. Köszöntöm az új tagokat a csoportban. Hatalmas ölelés Nektek és minden olvasómnak! :) Ne felejtsetek most sem nyomot hagyni magatok után! :)

Boldog születésnapot Louis Tomlinson! :) 

Jó olvasást!

Bay.

HARRY STYLES

Három hónap telt el azóta, hogy Brandon összebilincselt engem Ro-val. Másnap igaz lekerült rólunk és Lou-nak még a csodás betörő képességeit sem kellett bevetnie, mivel Brandon odaadta neki a kulcsot, mielőtt elhagyta az országot. Csak erről Lou elfelejtett szólni nekünk. Merő véletlenségből ugye. Szóval hatalmas vigyorral nyitotta ki a bilincset másnap délelőtt.
Brandon-re visszatérve. Ő haza jött azóta és a beígért beszélgetést elhagytam. Végül is jól sült el a dolog. Rendbe tettem magamban a dolgokat, még ha ez azzal is jár együtt, hogy teljesen úgy viselkedek Ro-val, mint régen. Csak is munkakapcsolat. Nem próbálok közeledni felé, hagyom, hogy ő lépjen először. Igaz, az a lépés még nem történt meg, de kitartó vagyok. Bízom benne és, hogy képes lesz felém nyitni. Eszem ágában sincs sürgetni őt, de igazán csinálhatna végre valamit. A végtelenségig én sem tudok rá várni, ezt mindenkinek meg kell értenie. Még, ha fájni is fog, ha nem lép, nekem kell, de nem az irányába, hanem tovább.
A telefonom megállás nélkül csengett, már reggel óta. Még öt nap volt karácsonyig, de azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a munkámban nincs olyan, hogy karácsonyi szünet. Anya és a családom viszont elég rámenősek és nem hagyják annyiban, hogy idén sem fogok egész nap velük ünnepelni. Tavaly is úgy jutottam haza, hogy Lou átjött pár órára vigyázni Ro-ra, én addig hazaautóztam és egy gyors ajándékozás és vacsora után jöttem is vissza. Nos, a családtagjaim most felváltva hívogattak, hogy rávegyenek, menjek majd haza az ünnepekre. Nem voltak képesek belátni, hogy nem rajtam múlik a dolog. Hogy ne vágjam a falhoz a készüléket, lenémítva száműztem a konyhaszekrényre.

- Styles! Csörög a telefonod! - kiabált nekem Ro. Gondoltam, hogy csörög, a mai nap, még nem is volt olyan, hogy ne csörgött volna.
- Tudom. Ne foglalkozz vele! - morogtam és elindultam fel az emeletre a szobámba. Igen, átadtam Ro-nak a régi szobámat, bármennyire is hozzám nőtt már az a kis helyiség.
- De anyukád az. Vele mindig szoktál beszélni. - nézd már, hogy tudja! Ennyire monoton lennék.
- Ha karácsony előtt állunk, nem. - sóhajtottam és elindultam fel a lépcsőn. Úgy sem jutok el hozzájuk rendesen, és annyira bánt a keserves hangja, amikor újra és újra lemondom a programot.
- Haló! Ez Harry Styles telefonja, én Rose Graham vagyok. - hallottam meg Ro hangját, azt hihette, hogy már az emeleten vagyok. Mégis mit csinál? - Nekem vagyis a nagybá... Az apámnak dolgozik. Átadjak neki valami üzenetet? Jó. Értem. Igen. Persze. Karácsonyra? Beszélek az apámmal, de ígérem, haza fog menni. Igazán nincs mit. Jól van, délután visszahívja. Viszhall! - csendesedett el. Én még mindig a lépcső közepén álltam, megkövülten. Ro most komolyan az anyámmal beszélt?
- Styles! Payne! - kezdett kiabálni, amitől majdnem lebukfenceztem a lépcsőről ijedtemben. Gyorsan felsiettem a lépcsőn, de csak Liam szobájáig jutottam, így kétségbeesésemben, oda menekültem.
- Mi a... - nézett rám Liam. A szám elé tettem a kezemet, hogy maradjon csendben, de igazából a szapora légzésemet próbáltam visszatartani.
- Payne! - kopogott az ajtón Ro. - Szólj Styles-nak, beszélnem kell az apámmal, fél órán belül indulunk hozzá. - beszélt a csukott ajtónak. Nem nyitott be. Ja, és igen, három hónap alatt eljutott addig, hogy az apját, apjának tekintse. Volt nem egy hosszú beszélgetésük és most talán még jobb a viszonyuk, mint ezelőtt bármikor.
- Öhm... Oké. - nézett rám értetlenül Liam. - Mi volt ez? - kérdezte, amikor hallottuk lefelé haladni Ro-t.
- Ro beszélt anyával telefonon. - kezdtem bele. - Megbeszélte vele, hogy beszél az apjával és én otthon fogok karácsonyozni.
- És? Minden évben azon siránkozol, hogy nem tudsz haza menni az ünnepekre. - világított rá a tényre Liam.
- Ez igaz. De ha Ro beszél az apjával, Mr. Graham azt fogja hinni, nem vagyok elég tökös, beszélni vele. - vallottam be. A magabiztosságommal nem volt semmi baj, de amiről tudtam, hogy nem fog sikerülni, azzal meg sem próbálkoztam. És ez ilyen dolog volt. - Amúgy pedig tudom, hogy úgy sem jön össze. - rántottam meg a vállam. Nincs kedvem közölni anyával a rossz hírt. Nincs elkeserítőbb annál, ha szinte a sírás szélén van miattam.
- Azért azt ne vedd kézpénznek! Ro szava, kérése sokat jelent az apjának. - mosolygott Liam, majd felkelt az ágyáról. - Most pedig indulás! - vette fel a pulcsiját. Bólintottam és óvatosan kinyitottam az ajtót. Nem is tudom, mitől tartottam.

Ro nem mondott semmit egész úton. Még véletlenül sem szólta volna el magát, hogy beszélt anyával. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit és nem tudnék semmit. Ro végig kibámult az ablakon. Olyan volt, mintha most szedné össze a gondolatait. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz az ő karácsonya. Az elmúlt három évben mindig egyedül töltötte. Nem állított karácsonyfát, nem díszített, nem sütött-főzött, csak ücsörgött a szobájában, egyedül. Furcsa volt nekem, mivel nálunk, otthon mindig nagy nyüzsgés volt karácsonykor, még ha csak a legszűkebb családi kör is volt jelen.
Ro bement az apja irodájába, míg mi a többiek keresésére indultunk. A konyhában találtuk meg őket. Hol máshol is lenne Niall? Niall kései reggelizett, míg Lou a telefonját nyomkodta. Remélem, nem a nővéremmel sms-ezik, mert olyan perverz feje volt, miközben pötyögött, amilyet nem szégyellt. Hé! Itt vagyok én is, ő pedig a nővérem!

- Hogy-hogy itt? - kérdezte Niall és letette a kezében tartott ételt.
- Ro beszélni akart az apjával. - rántottam meg a vállam. - Ti minek örültök ennyire? - néztem rájuk. Jó, Lou tudjuk minek örül. De Niall?
- Mr. Graham haza engedett minket karácsonyra. Elmegy valahova az ünnepekre Lily-vel, mi pedig haza mehetünk. - nyomott le egy rögtönzött táncot Niall örömében. Liam-re néztem, mindketten elkomorodtunk. Nekik legalább összejön, hogy a családjukkal töltsék az ünnepeket. 

- Jó nektek. - morogtam. Majd' elbőgtem magamat, ahogy arra gondoltam, hogy egy újabb komor karácsonyt kell átvészelnem Ro-val.
- Fiúk! Jelenésetek van! - nyitott be a konyhába Ro. Körbe néztem a fiúkon, akik ugyanolyan értetlenül indultak meg az iroda felé, mint én.
- Payne, Styles gondolom tudjátok, hogy Tomlinson-t és Horan-t haza engedtem karácsonyra. - kezdett bele Mr. Graham. Teljesen furcsa lehet majd nekik, hogy az egész ünnepet otthon tölthetik. Eddig maximum egy nap kimenőnk volt ilyenkor. - Rose felhívta a figyelmemet, hogy titeket is haza kéne engednem. - nézett Liam-re és rám. - De ugye Rose nem maradhat egyedül. Szóval két lehetőségetek van. Az egyik, hogy csak egyikőtök megy haza, míg egy valaki pedig itt marad Rose-zal. - váltogatta közöttünk a tekintetét Mr. Graham. Ro egy pillanat alatt ugrott fel a fotelből.
- Nem erről volt szó! Mindenki tudja, hogy velem szívás a karácsony. - háborodott fel. Mr. Graham elmosolyodott.
- Rose a két lehetőség közül csak az egyiket mondtam még el. - mosolygott még mindig. Nagyon nem tetszett nekem ez a vigyor. - A második lehetőség, hogy valamelyikkőtökkel haza megy a családjához Rose. - bökte ki. Kicsit előre hajoltam, hogy lássam a többiek arcát is, hogy mindenki ledöbbent-e vagy csak én.
- Mi? Már nem azért, de egyik ötleted rosszabb, mint a másik. - háborodott újra fel Ro. - Azt beszéltük meg, hogy mindenki megy Isten hírével, én pedig bezárkózom a házba. - magyarázott ingerülten. Jack hátradőlt a székében. Úgy érzem, ez vicces lesz.
- Nem. Te mondtál valamit, én meghallgattam, de nem egyeztem bele! Az a két lehetőség van, amit mondtam, nincs más. - kulcsolta össze ujjait Jack. Ro vörösödött a dühtől.
- Jó, hogy nem adsz fel postán a nagyinak. - morogta és összekulcsolt karokkal huppant vissza a fotelbe.
- Remek ötlet. Ki kísérjen el hozzá? - húzta vigyorra az ajkát Jack. Direkt szórakozott Rose-zal.
- Ne már! - morogta Rose. - Nem sózhatsz rá egy idegen családra! Nem gondolod, hogy nem látnak szívesen engem? Ez nem egyet fizetsz, kettőt kapsz akció! - mérgelődött tovább. Igazán rájöhetett már, hogy hiába vitatkozik Jack-kel, úgy sem nyerhet.
- Ugyan már. - nevetett fel Jack. Tényleg vicces volt, ahogy Ro kampányolt. - Szóval melyik opciót választjátok? - nézett ránk Jack. Újra kidugtam a fejemet a sorból, már épp megszólaltam volna, amikor Lou megelőzött.
- Én vállalom. Velem haza jöhet karácsonyra - jelentkezett Lou, hogy nála töltheti a karácsonyt Ro. Mindannyian értetlenül néztünk rá. Hogy micsoda?
- Remek, akkor ezt megbeszéltük. - kelt fel a székéből Jack. - Indulás előtt, szeretnék mindenkivel beszélni. - jelentette ki. Ro tátott szájjal bámult ránk, majd az apjára.
- Ennyi?! - döbbent le Ro és visszarogyott az eddig elfoglalt helyére. Magukra hagytuk őket. Leültem Lou mellé a kanapéra a nappaliban.
- Ne aggódj! Nálatok karácsonyozok, Gemma meghívott. - mosolyodott el. - Legalább is félig, mert a születésnapomra haza megyek, másnap megyek hozzátok. Ugye arra az egy napra rád bízhatom Ro-t, amíg haza megyek? - vigyorgott rám. Hogy mit csinál? Miért vállalta el, hogy vele lehet Ro, ha nem is fog vigyázni rá? - Remélem, szuper ajándékot vettél nekem. - pislogott rám várakozva. Mi? Én még nem vettem senkinek sem ajándékot. - Még nem vettél ajándékot, igaz? - nevetett ki Lou. Hirtelen annyi információ zúdult rám, hogy alig bírtam követni a történéseket.
- Tisztázzuk. Te elvállaltad Ro vigyázását. Ismétlem te vállaltad el! És te tovább is adtad nekem. Igaz? - kérdeztem Lou-t, aki csak könnyedén bólintott. - De miért? - kaptam fel a vizet. Olyan nehéz megérteni, hogy távolságot akarok tartani?!
- Mint tudjuk, huszonnegyedikén lesz a születésnapom, azt otthon ünneplem. Viszont huszonötödikén délután, már nálatok leszek. - taglalta Lou. Bólogattam, eddig tiszta sor. - Miért rángassuk ide-oda Rosie-t? Veled szépen haza megy és ott találkozunk. - rántotta meg a vállát. Tök természetes dolog más házába meghívni a vendégeinket.
- Mégis miért vállaltad el? - tettem fel az utolsó kérdésemet. - Egyszerű. Ki szeretnék békülni Rosie-val. - rántotta meg a vállát. Miattam veszett vele össze a lány, ezért kicsit bűntudatom is volt.

A nap további része eseménytelen volt. Szinte egész nap Jack villájában dekkoltunk, mert Ro minden szalmaszálba belekapaszkodott, hogy ne kelljen egyikünkkel sem elutazni. Természetesen Jack hajthatatlan volt. Egészen estig ment a huzavona, annak ellenére, hogy már minden el volt döntve.

***

Nem hiszem, hogy mindenki örülni fog az ajándékának, ez van, ha az ember elfeledkezik róla és az utolsó pillanatban megy vásárolni. Anyával mindent lebeszéltem. Azért, mert Ro elintézte, hogy az egyetlen, imádott, tökéletes kisfia, vagyis én, haza menjen az ünnepekre, még neki is vett ajándékot. Tőlem kérdezgette, hogy szerintem mit szeretne. Erre a válaszom egyszerű volt. Hát mégis honnan tudjam én azt? Végül rábíztam, hogy vegyen valami csajos vackot és kész.
Mivel Jack kikötése volt, hogy indulás előtt ugorjunk be hozzá, így tegnap este megejtettük ezt a kis látogatást, hogy ma reggel azonnal indulhassunk. Semmi másról nem volt szó, csak kellemes ünnepeket kívánt és ajándékként egy elég vastag borítékot nyomott a kezembe. Meglepett, ezelőtt ilyet nem csinált, de hazudtam volna, ha azt mondtam volna, hogy nem örültem, mint majom a farkának. Ro-nak is adott valamit, de megígértette a lánnyal, hogy estig ki sem csomagolhatja az ajándékot. A fejemet teszem rá, hogy valami ékszer. A gyors búcsúzkodás után indultunk is haza, de akkor jutott eszébe Ro-nak, hogy ő is készített ajándékot Jack-nek. Saját kezűleg csinált egy noteszféleséget, amiben bölcs gondolatok, idézetek, versikék, képek, rajzok szerepeltek. Ro nem várta meg, hogy Jack végig nézze az ajándékot, gyorsan elköszönt és már ott sem voltunk. Még idegen volt számukra ez az egész apa-lánya szituáció. De jól haladtak.
Reggel, ahogy kinyitottam a szemem, be voltam zsongva. Vártam, hogy otthon lehessek. Kíváncsi voltam anya reakciójára, amikor bemutatom neki Ro-t. Furcsa mód izgultam. Elég jól ment a közönyösség, de azért naponta megvívtam magammal a csatámat, hogy ne gyengüljek el. Ro-nak kellett lépnie! Rajra volt a sor!
Már mindent összepakoltam, kétszer át is néztem és útra kész voltam. Már csak Ro-t vártam a táskáival. Meglepődtem, amikor csak egy utazótáskával lépett elő a szobából.

- Az minden? - mutattam a táskára. Ro odafordult, majd vissza hozzám és bólintott. - Remek, akkor indulhatunk is. - örültem meg és a kilincsre csúsztattam a kezem.
- Egy pillanat! Cipőt azért vegyél. - nevetett ki. Igaza volt. Annyira lelkesedtem, hogy zokniban ácsorogtam rá várva.
- Jó, most már kész vagyok. - igazítottam meg magamon a kabátot, amire a kocsiban nem is lesz szükség. Liam már egy órája haza ment, így mi zártuk be a ház ajtaját, kapuját és kapcsoltuk be a riasztót.
- Izgatott vagy? - kérdezte Ro a kocsiban. Meglepett, mivel a három hónap alatt alig beszéltünk egymással, most pedig mintha kicserélték volna őt.
- Kicsit. - bólintottam. - Nem is értem miért, hisz' ők a családom. - nevettem fel kínomban.
- Mit vettél nekik karácsonyra? - kíváncsiskodott. Megszorítottam a kormányt, biztos voltam benne, hogy csak megjátsszák majd, hogy örülnek az ajándékoknak.
- Mindenféle általános dolgot. Ez van, ha az utolsó pillanatban vásárolsz. - sóhajtottam fel. Ro érdeklődve nézett rám, hogy folytassam. - Anyának parfümöt, Gemma-nak egy állítólag nagy szuper cipőt. Robin-nak, a nevelőapámnak egy jegyet egy focimeccsre. Lux a legmenőbb babát kapja, az anyukája Lou pedig azon felül, hogy vághat a hajamból, kap egy pólót, amin egy bandának a logója van. Louis megfogott ajándék téren, de végül kitaláltam, vezethet egy igazi versenyautót egy igazi versenypályán. - kapkodtam a levegőt, mire befejeztem a mesélést. Ro mosolygott. Nem tudtam hova tenni a mosolyát.
- Ezek nem is olyan általános dolgok. - motyogta. - Biztosan mindenki nagyon fog örülni. - nyugtatott vagy legalább is próbált. Én még sem voltam ebben olyan biztos. - Öhm... Ki az a Lux? - kérdezett rá. Igaz is, Lux-ról nem is beszéltem még.
- Lux? Ő a lányom. - mondtam. Vártam pár másodpercet, amíg az útról levettem a szemem és Ro-ra pillantottam. Totál döbbenet, ami az arcára kiült. Látszott rajta, hogy köpni-nyelni nem tud. - Jaj, el ne hidd! - nevettem fel. - Csak vicceltem. Lux a keresztlányom. - világosítottam fel Ro-t. Kifújta a levegőt és bosszúsan nézett rám. - Látnod kellett volna az arcod. - nevettem újra ki. Ro, hogy egyen engem a fene, nem szólt hozzám, csak kifelé bámult. – Ne haragudj! De ezt nem hagyhattam ki. – szólaltam meg egy bő fél óra múlva. Zavart, hogy megbántottam.
- Semmi baj. – rázta meg a fejét. – Tényleg, elég vicces fejet vághattam. – nevetett fel. Megnyugodtam, hogy vette a lapot, és nem játszotta tovább a sértetted. Csak idő kellett neki hozzá.
- Lassan otthon leszünk. – tereltem el a témát. Minek beszéljünk arról többet? Ro bólintott és tovább bámészkodott kifelé.

Kicsivel több, mint három órás út után megérkeztünk haza. Kikapkodtam a táskákat a kocsiból, de a sajátját Ro elvette tőlem és kicsit talán félve nézett rám. El sem tudom képzelni, mit érezhet, még ha tudom is, hogy anya bírni fogja. Mégis csak egy idegen családnál tölt napokat. Teljesen ösztönösen léptem be a házba és köszöntöttem a családomat. Mintha csak tegnap költöztem volna el. Anya hosszú percekig ölelgetett, már attól tartottam, hogy a következő napokban így maradunk. Utána Gemma ropogtattam meg a csontjaimat. Utoljára pedig Lux következett. Meg akartam puszilni, de stílusosan eltolta magától az arcomat.

- Van ízlése a kölyöknek. – jegyezte meg csak úgy mellékesen Ro. Na! Azért, ha jól emlékszem, ő is elviselte párszor a csókjaimat.
- Anya, ő Rose. – néztem csúnyán Ro-ra, csak hogy jelezzem, nem volt szép, amit mondott.
- Igaz is. Örülök, hogy megismerhetlek! – ölelgette meg őt is anya. Ro arcán látszott a teljes zavar. Nem igazán láttam, hogy bárki is ölelgette volna. Mindig mindenkivel távolságtartó volt.
- Szia Rose! – furakodott közéjük Gemma. Komolyan kezdtem attól félni, hogy Ro fogja magát és sikítva kifut a házból.
- Ennyit arról, hogy látni akartok. – mondtam duzzogva. Mindenki felém fordult, így még rá is játszottam a duzzogásomra. Anya újra megölelgetett, hogy kibékítsen. Az ölelés közben Ro-ra néztem, aki hálásan pislogott rám. Lehet sokkot kapott a hirtelen kapott szeretet bombától.

Miután mindenkinek bemutattam Ro-t, mindenki megkapta az ajándékát. A sejtésem, hogy nem fognak örülni az ajándékaimnak, nem igazolódott be. Mindenkinek fülig ért a szája, amikor kibontották a csomagokat. Egyedül Ro volt meglepődve, amikor anya az ő kezébe is nyomott egy ajándékot. Biztos voltam benne, hogy könyvet adott neki, mindig nagyon jó volt ezekben a dolgokban. És igazam lett. Valami most menő könyv volt a sok csomagolópapír között. Ro meghatódott ezt lehetett rajta látni és ezért is hagytam neki, hogy amíg mi lent voltunk és filmeket néztünk vagy Lux-szal játszottunk, ő a szobámban maradjon. Úgy tett mindenki, mintha elhitte volna, hogy fáradt és pihen. Anyával már beszéltem Ro-ról, így ő tudta milyen is ő. Persze csínján bántam az információkkal, azért mindent neki sem kell tudnia.
Délután Lou és Lux haza mentek, hogy az ő családjukkal is ünnepeljenek, mi pedig filmeztünk tovább. Eszméletlen hosszú időnek tűnt, amíg semmit sem csináltam, csak bámultam a tv-t. Hál’ Istennek anya elkezdte csinálni a vacsorát, így én is szabadultam. Beálltam mellé és segítettem neki. Már, ha azt, hogy ott tébláboltam mellette, segítségnek nevezhető. Mindenki azt hiszi, hogy jó szakács vagyok, pedig nem így van. Szeretek főzni, de ember legyen a talpán, aki meg is eszi. De egy anyával nem lehet semmi baj. Ő tudja, mit csinál, velem ellentétben.

- Öt perc múlva vacsorázunk. – kopogtam be a vendégszoba ajtaján, ahol Ro volt. Ro rám kapta a tekintetét és bólintott. – Ha nem szeretnél lejönni, félre rakjuk a részed. – ajánlottam fel. Tudom, kicsit sok lehetett neki a családom és a szeretetük. Pláne egy olyan embernek, aki nélküle nő fel.
- Nem, nem. Mehetünk. – rázta meg a fejét. Lecsukta a laptopját majd félretette és elindult felém. Kicsit olyan volt, mintha tartana ettől az egésztől.
- Lux és Lou már hazamentek. – mondtam, csak hogy ne legyek csendben. Ro bólintott. – Figyelj, ha úgy érzed sok neked ez az egész, nyugodtan hagyj ott minket és gyere fel a szobába. – mondtam neki halkan, amíg lefelé lépdeltünk a lépcsőn. Ro rám pillantott és megrázta a fejét.
- Nem, nem. Kedvesek a szüleid és Gemma is. Minden szó nélkül itt lehet veletek az ünnepek alatt, pedig semmi közötök hozzám. Ha apa nem lett volna olyan akaratos, vagy én többet makacskodtam volna, talán most nem kéne istápolnod engem. – vonta meg a vállát. Talán azt hiszi, hogy minket ő zavar és csak a kényszer miatt lehet itt. De ez nem így van! Anya oda meg vissza van tőle, Gemma meg gratulált, hogy egy ilyen lányt fogtam ki. Pedig nem is fogtam ki. Nagy bánatomra. Csak lépne már valamit Ro!
- Ne hülyéskedj! Nem zavarsz minket. Mindenki örül, hogy itt vagy. – mosolyogtam rá. Ro felpillantott rám, majd megrántotta a vállát, mintha nem hinné el, amit mondtam.
- Rose, hova szeretnél ülni? – kérdezte anya, amikor beléptünk az ebédlőbe. Ro végig nézett az üres székeken. Gemma mellett, mellettem, és persze az én székem volt üres. Ro leült a székemre, de nem tettem neki szóvá.

A vacsora kicsit sem telt csendben. Anya folyamatosan kérdezgetett, hol engem, hogy Ro-t. És, amikor nem ő beszélt, akkor vagy Gemma vagy Robin. Alig bírtunk enni egy falatot is, mert egész végig szóval tartottak bennünket. Szép kis vacsora, mire nekiláttam, már majdnem kihűlt az étel, annyi ideig fecsegtem.

***

A vacsora után, vállaltam a mosogatást, így én maradtam a konyhában, míg mindenki más eltűnt onnan, kivéve Ro-t. Ő összeszedte a tányérokat, evőeszközöket és odahozta nekem a mosogatóhoz. Meglepett ezzel, de aztán rájöttem, csak azért maradt velem, mert fürödni úgy sem tud, mert valaki már elfoglalta a fürdőt, a szobájába pedig nem akar bezárkózni, mert nem akar minket megbánta. Be kell vallanom, örültem, hogy ott sertepertélt körülöttem.

- Felmehetsz, egyedül is menni fog. – húztam kicsit az agyát. Azt akartam, hogy kimondja, vagy legalább valami gesztust tegyen, hogy inkább van itt velem, mint fent egyedül.
- Nem, nem. Segítek. – rázta meg a fejét. Hát, nem erre számítottam. – Én… Köszönöm, hogy itt lehetek. – motyogta inkább a padlónak, mint nekem. És ekkor rájöttem, azért volt olyan beszédes a kocsiban, mert izgult.
- Nem kell megköszönnöd. Már mondtam, hogy mindenki bír téged. – mosolyogtam. Bepakoltam a mosogatógépbe és elindítottam. Nem is olyan nagydolog a mosogatás.
- Tényleg? – kérdezett rá újra. Megforgattam a szememet és bólintottam. Miért hiszi, hogy ez olyan hihetetlen. – Styles, én sokat gondolkoztam. – sóhajtott egyet. – És, ma amikor láttalak Lux-szal… Talán tényleg nem volt helyes a kérésem. Soha nem kellett volna megkérjelek… Tudod… Hogy légy a gyerekem apja. – mondta halkabban, hogy még véletlenül se hallja meg más rajtunk kívül. – Meggondolatlan voltam. Sajnálom. – fixírozta töretlenül a padlót. Az állam a padlón koppant. Amiket a fejéhez vágtam, az egyáltalán nem volt igaz. Ő biztosan nagyon jó anya lenne, és örülnék neki, ha én lehetnék a gyereke apja. De ez már lehet soha sem fog bekövetkezni.
- Ne hülyéskedj, ha nem tartottam volna én is ugyanolyan jó ötletnek, akkor nem mentem volna bele. És annyira csak nem lehettem Lux-szal szörnyű, hogy azt gondold, nem lettem volna jó apa. – léptem elé. Ro felnézett rám és megrázta a fejét.
- Nem is. Pont, hogy csodálatos apa lettél volna. És, neked nem tőlem kell, hogy szülessen gyereked. Te valaki sokkal jobbat érdemelsz. – suttogta. Nem bírtam elfogadni, hogy nem képes megérteni, amiket mondtam neki és amiket tettem az irányába. Komolyan nem vette a jeleimet?
- Nem érdekel, hogy mit beszélsz. – vágtam rá, miután képes voltam összeszedni a gondolataimat. – Nem igaz, hogy nem vagy képes felfogni, hogy nekem te kellesz! – támaszkodtam meg két oldalánál a pulton. A francot azzal, hogy ő lépjen előbb! Amikor lép is egyet, akkor is hátrafelé teszi azt. Muszáj lesz a kezembe vennem a dolgokat, ha azt akarom, hogy előre haladjon a dolgunk.
- Styles, ez egy vicc. Szerintem, még magad sem tudod, hogy mit akarsz. – rázta meg a fejét. Dühös voltam, amiért próbálja meggyőzni magát és engem is a általa vélt igazságról.
- Nagyon is jól tudom, hogy mit akarok. Téged. Minden kis aggályoddal, problémáddal, furcsaságoddal együtt. – suttogtam a szájába. – És nem érdekel, hogy nem hiszed el. Mert én tudom, hogy csak áltatod magad, hogy még véletlenül se kerüljek közel hozzád. És most az sem érdekel, ha ezután lekeversz egy pofont vagy elküldesz a francba, akkor is meg fogom tenni. – jelentettem ki. Elszánt voltam, hogy még ma éjjel az enyém legyen ez a lány. És nem csak a testét akartam. Azt akartam, hogy a lelkét is nekem adja.
- Miről besz… - kezdett bele Ro, de nem foglalkoztam vele. Akaratosan nyomtam ajkaira az enyémeket és szinte fulladásig abba sem hagytam.

Ro a karomat szorította, majd amikor elváltam tőle, felemelte a kezét, már felkészült, hogy mindjárt csattanni fog a tenyere az arcomon, de nem így lett. Pár másodpercig fürkészte az arcomat, majd az ujjai a hajamba kúsztak és most ő volt az irányító fél, aki mohón kapott ajkaim után. Csípőjére csúsztattam kezeimet és simogattam, amíg őrjítően játszottak nyelveink. Ahogy kezem a pólója alá csúszott kirázta a hideg, amitől belemosolyogtam a csókunkba, mire Ro meghúzta a tincseimet. Kihúztam kezeimet a pólója alól és a fenekébe markoltam és amikor elértem a célomat és felnyögött, lejjebb vezettem tenyereimet és combjainál fogva megemeltem őt. Lábait készségesen tekerte a derekamra, ezzel segítve, engem, hogy megtartsam őt. Szerettem volna megcsókolni a bőrét, de sehogy sem szerettem volna elválni ajkaitól. Féltem, soha nem kapom újra meg őket.

- Ha valamelyikőtök szeretne a für… - jött be a konyhába Gemma. – Ó! – torpant meg az ajtóban. Csak nézett minket. Járt a tekintete közöttünk, miközben elengedtem Ro combjait és letettem a földre. – Komolyan, ti a konyhákra gerjedtek? – nevetett fel. Valóban furcsa volt, eddig kétszer zavart meg minket, és mindkétszer a konyhában voltunk. – Én most inkább megyek. – vigyorgott, majd magunkra hagyott. Ro felnézett rám és amire a legkevésbé számítottam, elkezdett nevetni.
- Na, ez volt kínos. – nevetgélt tovább Ro. Először próbáltam komolyan venni a dolgokat, hisz’ mégis csak az én nővérem zavart meg minket, de aztán én is mosolyogni, majd nevetni kezdtem.
- Ez nem vicces. – dőltem a pultnak. Tényleg nem volt vicces, de látni Ro-t önfeledten nevetni, engem is arra késztetett.
- Tényleg nem az. – rázta meg a fejét, majd nehezen, de abba hagyta a nevetgélést. – Én, most elmegyek zuhanyozni. – indult el kifelé. Bólintottam, de aztán eszembe jutott. Az egész, amit csináltunk, lógva maradt.
- Várj! – kaptam el a kezét és visszahúztam magamhoz. – Ez mi volt? Mit jelentett neked? Egyáltalán jelentett valamit? – kérdeztem tőle. Ro lesütötte a szemét. Sejtettem. Semmit. Az égvilágon semmit sem érzett ezzel kapcsolatban. – Jól van. Semmi gond. Vedd úgy, hogy nem történt semmi és nem mondtam semmit. – engedtem el és kikerülve őt, ott hagytam.

A szobámba mentem. El sem tudom hinni, hogy ekkora butaságot csináltam. Mit is vártam, hogy majd a nyakamba ugrik és azt mondja, ő is azt érzi, amit én? Na, azt lesheted Harry. Egyszerűen feküdtem az ágyon és bámultam a plafont és vártam, hogy Ro végezzen a fürdéssel, hogy aztán én is mehessek, és végre aludhassak, lezárva azzal a napot. Alig negyed óra telhetett el, amikor kopogtak az ajtón. Hümmögtem egy szabadot, és meglepetésemre Ro állt az ágyam mellett.

- Beszélhetnénk? – kérdezte az ágy mellett állva. Felnéztem rá. Mégis mit akar megbeszélni? Hogy felejtsük el? Azt már megbeszéltük.
- Végeztél a fürdőben? – keltem fel az ágyról és a táskámhoz mentem. Ro bólintott egyet a kérdésemre válaszolva. – Akkor megyek én is. – vettem ki tiszta ruhát a táskámból és kikerülve őt megint csak ott hagytam. Nem akartam már beszélni arról, hogy ezt az egészet nem szabad, nem lehet, nem tudja és a többi. Azt akartam hallani tőle, hogy igenis akarja. Akar engem. A végén már azt vettem észre, hogy csak állok a vízsugár alatt. Gyorsan letusoltam és már szabaddá is tettem a fürdőt. – Ro? – kérdeztem halkan, amikor egy alakot láttam az ágyamban. Nyakig be volt takarózva és szorította magához az anyagot. – Hé! – simítottam meg ujjait, de nem ébredt fel rá. Kicsit arrébb ügyeskedtem Ro-t és lefeküdtem mellé.
- Harry. – nyögte ki, amikor felébredt. Nagyra nyitottam a szemeimet. Először szólított a keresztnevemen. – Komolyan gondoltad azt, amit a konyhában mondtál? – nyitotta ki a szemeit és betakart engem is a takaróval. Combja hozzá ért az enyémhez.
- Nem tudom, hogyan mondhatnám el komolyabban, hogy el hidd. – suttogtam. Egyáltalán nem értettem őt. Nem tudtam, mit akar. Nem tudtam, mi jár a fejében. Egy megfejtetlen nőszemély feküdt mellettem, akibe fülig beleszerettem.
- De… Én… Nem akarlak… - nyöszörgött. Gyorsan befogtam a száját. Nem akartam azt hallani, hogy nem akar bántani. Mert, ha belegondolunk most bánt, hogy így viselkedik és ellök magától.
- Csak akkor fejezd be, ha azt akarod mondani, hogy igazam van és nem makacskodsz tovább, hanem teljesen átadod magad nekem. – mosolyodtam el. Elhúztam a kezemet a szájáról és vártam. Ro sóhajtott egy nagyot és beszélni kezdett.
- Harry, remélem, azt tudod, hogy nem lesz könnyű dolgunk. De igazad van és nem makacskodom tovább. – mondta ki azokat a szavakat, amikre már annyira vártam. Vártam még, hogy fejezze be a mondatot, de Ro nem tette.
- Gyerünk mond ki! Mond ki, amit még kértem! – vigyorodtam el. Vártam, hogy kiejtse még azt a mondatot is a száján. Hallani akartam tőle.
- Teljesen átadom magam neked. – forgatta meg a szemeit, de volt valami a hangjában. Valami, amitől beindultam tőle. Bár, ez már egyszerűen a hangjától megtörtént.
- Valóban? – kérdeztem huncut mosollyal a számon. Ro újra megforgatta a szemeit, majd hátat fordítva nekem újra magához szorította a takarómat. – Ezt igennek veszem. – súgtam a fülébe, majd megharaptam a fülcimpáját. – Örülnék neki, ha a takaróm helyett, engem ölelnél át. – pusziltam meg a nyakát és a hátamra fordultam. Nem kellett sokat várnom, hogy Ro a fejét a karomon pihentesse és karját a hasamra ne tegye. Lábát rátekerte az enyémre, így teljesen hozzám volt simulva. – Álmodj szépeket! – pusziltam meg a feje búbját és átöltem őt. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége ennek a pillanatnak. És, ha csak álmodom, örökké tartson az álmom.
- Valóban Harry. – fújta ki a levegőjét a mellkasomra, amitől végig járta a hideg a testemet. És végre hallhattam tőle. Kimondta. Csak nekem.

Ameddig ébren voltam, piszkálgattam Ro haját, simogattam a karját, csak hogy megnyugtassam magam, ez a valóság és holnap is ugyanez lesz. Holnap is ez lesz a valóság, hogy Ro mellettem lesz. Mert odaadta magát nekem mindenestül. Én pedig türelmes vagyok, így lépésről lépésre fogok vele haladni. Nem akarom, hogy azonnal mindent elmondjon nekem. Azt akarom, hogy bízzon bennem. Ez számít, hogy a bizalmát is adja nekem, és természetes legyen számára, hogy én mindig mellette leszek, megvédem őt, és szeretni is fogom.
Az álmok egy pillanat alatt ragadtak magukkal, de még akkor sem vettem le a karjaimat Ro-ról. Most már sosem fogom elengedni őt!

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET