16. fejezet - Mióta nézel teljesen hülyének?!

Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni a komikat, lájkokat, feliratkozást, pipákat, üzeneteket és a csoportba lépést is. :) Hatalmasak vagytok, Lipták Lilla, Patsy McCloud, Réka Lovas, Annamary, Emese Tokaji, Noémi Tóth, Hajnali Harmat, Flórika Erzsébet, Boér Hanga-Beatrix, Melitta Tamara Mészáros, Vivien Kiss, Nóra Polányi, Sára Varga, Kira Koczó, Liam Payne Hun, Niki Nikoletta Molnár, Bodza Joó. Nagy ölelést Nektek! :)Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne habozzatok komizni vagy facebook-on a csoportban hozzászólni a posztomhoz. :) 

Jó olvasást!Bay.  

ROSE GRAHAM

A nagybátyám végtelenül hálás volt azért, hogy haza szállítottuk neki az eszméletlen barátnőjét. De hát mégis hova vihettük volna? Nem kutattam át a zsebeit, hogy megnézzem valamelyik igazolványában a címét. Majd szépen a nagybátyám elintézi, hogy Lily haza kerüljön.
Miután az idő maradásra kényszerített a nappaliba ültem le. Reméltem, hogy minél hamarabb csillapodik a szakadó eső, de sajnos nem így lett. Kinéztem az ablakon és annyira szakadt az eső, hogy semeddig sem láttam el, így nem kockáztattam, hogy balesetet okozzunk.

- Szia, Rosie! - ült le mellém Tomlinson. Lassan fordítottam felé a fejem, próbáltam tudat alatt rávenni, hogy álljon tovább. - Hallottam, hogy igyekszel tovább lépni meg, hogy nem vagy túl kedves. - fonta össze ujjait az ölében. Kifújtam a levegőmet, amit addig azért tartottam a tüdőmbe, hogy ne kezdjek kiabálni.
- Tomlinson, ha megkérhetlek, ne becézgess! Aztán pedig üzenem Styles-nak, hogy ne fecsegjen rólam! - morogtam. Tomlinson megrántotta a vállát és fáradtam kifújta a levegőjét.
- Persze, hogy megkérhetsz Rosie. - vigyorodott el. - Nem Harry mondta. Liam panaszkodott, hogy csipkelődtök egymással. Persze, nem pont ezekkel a szavakkal. - támaszkodott meg a kanapé karfáján.
- Ha valami nem tetszik neki, akár le is léphet. Styles-szal kézen fogva. Nincs szükségem senkire. Akkor vagyok csak veszélyben, ha itt vagyok vagy a nagybátyám közelében tartózkodom. Tökéletesen meglennék egyedül is. - mondtam mérgesen. Tomlinson megcsóválta a fejét, mintha nem mondanék igazat.
- Ha őszinték akarunk lenni, a mondandód fele volt csak igaz. Abban igazad van, hogy a nagybátyád közelében mindig történik veled valami. De szerintem, ha elbeszélgetnél Jack-kel, sok minden megváltozna. - mosolyodott el. Most én ráztam a fejemet. Beszéljen vele az, akinek hét anyja van! - Kérlek, ne hazudj! Nem lennél jól, ha egyedül lennél. A magány nem éppen a legjobb. Te sem bírnád azt. Begolyóznál tőle, hidd el!
- Tomlinson, te mégis mikor csaptál fel pszichológusnak? Mikor lettél ilyen nagy szakértője mindennek? - kérdeztem kicsit sem barátságosan tőle. Tomlinson sajnálkozva rázta meg a fejét.
- Attól, hogy bunkó vagy és beszólogatsz még mindenki tudja, hogy rosszul vagy. Lebuktatod magad ezzel a viselkedéssel. És képzeld, a barátaid, az igaz barátaid kitartanak melletted, és ott lesznek, amikor végre rájössz, hogy amit csinálsz, nem megoldás. Mert ez a nemtörődöm, hanyag, kit érdekel szarság nem igaz! Elvesztetted a gyerekedet! Ez a nagy büdös helyzet! Tudom, hogy napokig a szobádban gubbasztva gyászoltál. És tudom, hogy Harry miatt csinálod, amit most csinálsz. De ezt mind nem kéne, ha felnőttek lennétek és megbeszélnétek. - csak úgy dőltek a szavak belőle. Úgy éreztem, mintha bokszolnának a szívemmel és mindannyiszor kiütéssel megsemmisülnék. - Csak, hogy tudd, Harry ugyanúgy kikészült. Leitta magát és a szobájában bőgött. Ezt közösen kellett volna megoldanotok. De van egy jó hírem, még nincs késő. - fújt egyet, mielőtt újra beszélni kezdett volna. - Harry azért viselkedik így, mert távol akar tőled maradni. Le akarja győzni a szívét az eszével. És szerintem te is. Teljesen be kell engedned a szívedbe, vagy teljesen ki kell zárnod. El kell döntened, vagy mindkettőtöket felemésztenek a saját érzéseitek. - Tomlinson-ra néztem a lehető legnagyobb közömbösséggel. Nem akartam, hogy lássa rajtam, a szavai célt értek.
- Befejezted? Mert a részemről vége a beszélgetésnek. - köptem a szavakat felé és, hogy megkoronázzam, enyhén belerúgtam a lábába, amikor elsiettem tőle. Nem akartam, hogy tovább szuggeráljon. A többiek mind a konyhában voltak és ott beszélgettek vagy csak hülyéskedtek. Ahogy ránéztem Payne-re, azonnal eszembe jutott, hogy mesélt rólam Tomlinson-nak. - Payne, neked is elmondom, utálom, ha a hátam mögött beszélnek rólam. Szóval te se tedd! - vágtam neki oda. Felnézett rám a székről és bólintott.
- Na nem! - szólalt meg Styles. - Nehogy már te osztogasd a szabályokat. Mi visszük vásárra a bőrünket nap, mint nap a te segged miatt, szóval az a legkevesebb, hogy befogod a szád. - nézett rám. - Abban úgy is olyan jó vagy. Nem mondani magadról semmit, sem arról, hogy mit érzel. - fintorgott. Lecsaptam a poharamat az asztalra és kifelé indulva kezdtem beszélni.
- Nem kértem sem tőled, sem pedig egyikkőtöket sem, hogy kockáztassátok az életeteket. Nem tehetek róla, hogy a nagybátyám így döntött, de mindjárt beszélek vele az érdeketekben, ne aggódj! Miért is mondanék bármit is? Nem is ismerlek. Amit tudnotok kell, benne van az aktában, amit mindenki kapott. Vagy nem így van? Az a bizonyos K.R.G. akta. - álltam meg az ajtóban. Igen, tudtam az aktáról, bele olvastam. A betűk rajta pedig a nevem kezdőbetűi. Emlékszem, szinte az egészre, amiben a nagybátyám leírja: "csak a legkritikusabb helyzetben jöhet ide." és hasonlók.
- Eddig sem volt titok az az akta. De hozzád még az is kevés volt. Nem véletlenül kellett Lou-nak a laptopodban nézelődnie, hogy a bizalmadba férkőzhessen. Vagy azt hitted, komolyan a barátod lett? Az egész egy színjáték volt, hogy ne lőjön fejbe rögtön az első közösen eltöltött napotok után, mert kibaszott elviselhetetlen vagy. - fejezte be Styles, mire körbe néztem az arcokon. Mindenki döbbent volt, míg az előttem álló Styles fújtatott.
- Itt meg mi történt? - kérdezte meglepődve az éppen megérkező Tomlinson.
- Te papolsz nekem igaz barátságról? Hm? Mikor az egész csak egy színjáték volt? Pedig megbíztam benned! Olyan dolgokat mondtam el neked, amiket senki másnak! Remélem, mindent gondosan jelentettél Jack-nek is. - püföltem Tomlinson mellkasát. - Ugyanolyan képmutató vagy, mint mindenki más, aki eddig megfordult az életemben! - buggyant ki egy könnycsepp a szememből, amit gyorsan le is töröltem és elsiettem onnan egyenesen a nagybátyám irodájához, ahol bekopogtam.
- Szabad. - hallottam bentről ős azonnal be is nyitottam. - Miért jöttél? - nézett fel a nagybátyám, amikor becsuktam magam mögött az ajtót.
- Csak... Én csak azt szeretném, hogy... Hogy nem kell nekem testőr. Jobb szeretnék egyedül élni. - nyögtem ki a fotel háttámláját szorítva.
- Azt sajnos nem kivitelezhetjük. - rázta meg a fejét. Letette a tollat és az italokhoz sétált.
- Igazából nincs rájuk szükségem és nem is akarnak nálam dolgozni. - rántottam meg a vállam.
- Az engem nem érdekel. - töltött a poharába whisky-t. - Ők akkor is ott fognak dolgozni és vigyázni rád.
- Nem értelek. Te sem tudsz elviselni. Akkor miért olyan fontos a biztonságom? Téged nem is érdekel, hogy mi van velem. Miért kell akkor őrizni engem? - néztem fel rá, mert idő közben az asztalának támaszkodva hallgatott engem.
- Tévedsz! Még jó, hogy érdekel a biztonságod, hisz' az unokahúgom vagy. - grimaszolt. Hát, erről beszélek, nem képes kimondani a nevemet grimaszolás nélkül.
- Ez nem volt magyarázat. Végül is nem érdekel, a lényeg, nekem nem kell testőr! Holnap reggel egyedül fogok innen haza menni! - mondtam határozottan. Jack megrázta a fejét.
- Velük szúrsz ki. Mindenképpen oda fogom őket küldeni, csak akkor a kocsiban fognak aludni. - húzta le az italát. Kicsit ellöktem magam a foteltől és a könyvespolc felé indultam.
- De miért? Az üzlet miatt, igaz? Fontos vagyok, mert én vagyok az alku rád eső része. Alkut kötöttél Gery-vel, igaz? - fordultam felé egy pillanatra. Letette a poharat az asztalára és teljesen kiegyenesedett.
- Honnan tudsz te egyáltalán arról? - kérdezett vissza. Végig húztam az ujjamat pár könyvön.
- Nem rég a szórakozóhelyen találkoztam vele és említette. - rántottam meg a vállam. Miért mondanám el a teljes igazságot neki?
- Nem egyeztem bele. És nem is fogok. De ez ne érdekeljen téged. Annyit elég tudnod, hogy visszautasítom és pontosan ezért kell duplázott őrség. - töltött újra a poharába az alkoholból. Na szép! A végén még őt is úgy kell felvinni a szobájába. Ahogy nézegettem a könyveket, meg akadt valamin a szemem.
- Ezek az én könyveim. - vettem elő az egyiket, ezzel teljesen elterelve a beszélgetést. Régi gyerek könyvek voltak, de most újra látni őket, úgy éreztem kincsek.
- El is felejtettem azokat. Emlékszem, amikor behoztad őket. Olyan egyszerűen pakoltad le az én könyveimet onnan és pakoltad fel a sajátjaidat, mintha itthon lennél. Nem akartam szólni, de jól összekutyultad akkor a sorrendet. - mondta és mintha el is mosolyodott volna. De csak halványan láttam. Meglepett, hogy így beszélt velem, olyan volt, mintha érdekelném őt.
- Amikor ide jöttem, fel szoktál olvasni nekem. Minden este egy mese volt, utána alvás. És, ha nem tudtam aludni, még maradtál és meséltél anyáról. - elevenítettem fel az emlékeket. Talán nem kellett volna, mert Jack bosszúsan vágta le a poharát az asztalra.
- Igen. Régen volt. Olyan régen, hogy nem is emlékszem rá. - hajolt újra a papírok fölé. Visszatettem a könyvet a helyére és újra az asztal elé álltam.
- Mi változott azóta? Sosem mondtad el, miért utáltál meg. Egyik nap már nem jöttél olvasni és amikor itt kerestelek, nem voltál itt. Utána pedig mindig elutasító voltál. Nem nézhettem itt a mesét, amíg dolgoztál, nem rajzolhattam az asztalodnál, nem segítettél a leckében... - mondtam és mondtam, mire Jack mérgesen az asztalra dobta a tollat.
- Felnőttél. Ennyi az egész. Nem várhatod el tőlem, hogy úgy kezeljelek, mintha az én gyerekem lennél. Nem megy. Bennem nincsenek ilyen ösztönök. Nem tudok semmilyen követendő példával szolgálni a számodra. - fújta ki a levegőjét és felnézett rám. Pedig jól csinálta még az elején. Komolyan mondom, betöltötte az apa szerepét számomra. Szerettem a szüleimet, de engem csak édesanyám nevelt. Házasok voltak, együtt éltünk, de édesapám kis időt volt csak jelen az életemben. De, ha fiú lettem volna. Akkor más lett volna. Büszke lett volna rám az édesapám, de mivel lány lettem, így semmi hasznomat nem vette.
- Csak tizenegy éves voltam, amikor magamra maradtam. Amikor te is elhagytál. Itt éltél, de kerültél, nem foglalkoztál velem. Az akkori testőröd nevelt fel. Tizenegy évesen nem kellett volna felnőnöm. - csaptam a fotel háttámlájára. - Pedig jó apa lettél volna. - suttogtam, de Jack meghallhatta, mert felkapta a fejét. Csak meredt rám és nem szólt semmit.
- Ez nem ilyen egyszerű. - túrt bele a hajába. Felkönyökölt az asztalra és az arca elé tette a kezeit. - Sok minden van amiről nem tudsz, de talán így a legjobb. - motyogta alig érthetően. Összehúztam a szemöldökömet. Kíváncsivá tett.
- Az időt elnézve, még holnap is itt leszünk. - próbáltam arra utalni, hogy nyugodtan belekezdhet a mesélésbe.
- Nem kell többet bejönnöd táncolni. Úgy leszel a legnagyobb biztonságban, ha el sem hagyod a házad. - jelentette ki. - És... Sajnálom, hogy ott kellett dolgoznod. - tette még hozzá. Mi a frász történt a nagybátyámmal?
- Ez most komoly? - kérdeztem vissza döbbenten. Jack bólintott egyet, úgy néz ki, hogy mindenre helyeselt. - Azért a házból kimehetek, ugye? Az a része nem volt komoly, igaz? - kérdeztem reménykedve, hogy ezt ő sem gondolta komolyan. - Keresnem kell egy munkát, hogy tudjam fizetni a számlákat. Ahhoz pedig ki kell mozdulnom. - érveltem, mielőtt még bármit is tudott volna mondani.
- Nem kell keresned semmit, majd én fizetem. - szó szerint úgy meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam.
- Mi történt? De most komolyan. Esetleg beütötted a fejed? Sokat ittál? Vagy valami ilyesmi? Nem szeretném, ha holnap felhívnál, hogy csak vicc volt. - ültem le a fotelbe. Valahogy más volt minden. Felszabadult közöttünk a légkör. Olyan volt, mint amikor hozzá kerültem tíz évesen.
- Semmi ilyesmi nem történt. Mondott valamit Styles, amin elgondolkoztam. - szólta el magát. Összehúztam a szemöldökeimet. Mit mondhatott neki?
- Styles? Mit mondott? - kíváncsiskodtam. Jack hátradőlt a székébe. Hozzám hasonlóan helyezkedett el.
- Semmi olyat, ami ne lenne igaz. Te vagy az utolsó családtagom, nagyanyádon kívül. Nem így kellett volna viselkednem veled. - töltötte meg újra a poharát. A whisky-s üveg már az asztalon volt. Felhúztam az orrom az alkohol illatára.
- Hiányoznak a szüleim neked. Úgy értem, boldogabb lennél, ha még élnének. Akkor alapíthattál volna saját családot. Születhettek volna gyerekeid, talán pont egy olyan nőtől, mint Lily. - mondtam ki hangosan a tényeket. Jack megitta a pohara tartalmát, majd elgondolkozva nézett rám.
- Tudom, hogy fura ilyet mondani, de apád egy igazi tahó volt. Egy érzéketlen fasz fej. - mosolyodott el. Nagyra nyíltak a szemeim, hogy mégis hogy képes így beszélni róla. - Jaj, ne nézz így. Mond csak, van neked egyáltalán közös emléked vele? Bármilyen emlék. Mert szerintem, csak arra emlékszel, hogy édesanyáddal mit szoktál csinálni. - húzta feljebb az egyik szemöldökömet, ahogy én szoktam. De igazat mondott. Amikor meghaltak a szüleim, anyát jobban gyászoltam, mint apát. - Édesanyád sokkal jobbat érdemelt volna. - olyan kedvesen beszélt róla, olyan tisztelettel, ahogy eddig még sosem hallottam senkiről.
- Miért beszélsz így róluk. Úgy csinálsz, mintha anya jobban hiányozna, mint a saját bátyád. - róttam fel neki. Újra töltötte a poharát. Az üvegben már alig volt whisky. Kezdett rajta látszani, hogy kezdi uralni a gondolatait az alkohol.
- Mert így is van. Amikor megtudtam, hogy ő is az autóban ült, teljesen kiakadtam. Őt nem akartam bántani. Én szer... - fojtotta magába a szót a whisky-vel. Mit akart mondani? Ugye nem azt, amire gondolok.
- Ugye te nem voltál szerelmes anyába? - kérdeztem rá döbbenten. Jack rám nézett, majd a poharára. Ahogy némán ült velem szemben, tudtam a választ. Úgy szerette anyukámat, ahogy nem szabadott volna. - És mégis hogy értetted, hogy nem akartad bántani? Ugye, nem te állsz a balesetük hátterében? - pattantam fel a fotelből. Az a baj, hogy nem lepődnék meg. Jack-et ismerve, az csak egy kis csíny volt.
- Elmesélek valamit. Amikor megszülettél, apád csalódott volt. Egyáltalán nem érdekelted, mintha csak tud... Teljesen mindegy. Kitűzte céljául, hogy addig nem nyugszik, amíg fiút nem szül neki édesanyád. De anyukád, látva, hogy milyen is valójában apád, nem akart neki még egy gyereket szülni. Titokban szedett fogamzásgátlót, hogy ne essen újra teherbe. De, amikor épp csak betöltötted a tízedik éved amikor, apád rájött, hogy édesanyád tesz a trónörökös ellen. Megverte anyukádat. Előtte is történt ilyen, de akkor nagyon csúnyán helyben hagyta. Eltörte az állkapcsát és hasonlók. Biztos emlékszel rá, akkor mentem én érted az iskolába és vitettelek el a nagyihoz. Abban a pár hónapban, amíg te nyaraltál, anyukád lábadozott. - mesélte el. Emlékszem, fogalmam sem volt arról, hogy miért kell a nagyihoz mennem és mi történik. - Apád így vagy úgy, de fiú gyereket akart és ezért mindent megtett. Erőszakos volt anyukáddal. Pár hónap múlva pedig anyukád teherbe esett. Édesanyád megkért, hogy csináljak valamit, segítsek neki elhagyni a bátyámat. - beszélt tovább a whisky-t nézegetve és forgatva a kezében. - Beszéltem apáddal, hogy változzon meg. De nem tudott. Egyszerűen ő az volt. Egy ideges, érzéketlen, önfejű ember. Megfenyegette anyukádat, hogy ha újabb lányt szül neki, nem fogja felnevelni. Neki nem kellett lány gyerek. És akkor elszóltam valamiről magam. Amit soha nem kellett volna megtudnia. Megverte anyukádat, kórházba került. Arra biztosan emlékszel. Nálam aludtál akkor. És akkor betelt a pohár. Az egyik emberemmel megbuheráltattam apád kocsiján a féket. Mivel anyukád kórházban volt, biztonságban tudtam. Az emberemnek a lelkére kötöttem, hogy tűnjön balesetnek, így tudtam, hogy meg fog történni a baleset, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Arra pedig álmomban sem gondoltam, hogy apád, minden tiltás ellenére elhozza anyukádat a kórházból és akkor történik meg a baleset. - sóhajtott fel. Megcsillant a könny a szemében. Sosem láttam még ilyennek Jack-et.
- A babával mi lett. Úgy értem, anya elvetélt, amikor apa megverte? - kérdeztem rá. Fogalmam sem volt arról, hogy úton volt a kistestvérem.
- Nem. Éppen hogy, de megmaradt. Ő is a balesetben halt meg. Ezzel megöltem az ő vérvonalukat. - motyogta, szinte kábán. Értetlenül meredtem rá. Hahó! Itt vagyok én is!
- Elnézést, de én még itt vagyok. Tudom, hogy nem tartasz számon, de... - hallgattam el, amikor szinte fejbevágott a felismerés. - Mit mondtál apának? Mit szóltál el előtte? - néztem Jack-re. Csak a poharát figyelte és a benne lévő alkohollal játszott. - Nem a bátyjád volt az apám, igaz? - kérdeztem rá nyíltan. Jack megrázta a fejét. Akkor mégis ki? - Akkor ki? - rogytam le a fotelbe. Jack felkelt a székéből és félretolta a komódot, majd kutakodott egy kicsit és elővett egy dobozt. Abban is matatott egy kicsit, majd egy papírt tartott felém.
- Arra kérlek, hogy miután megnézted ezt a papírt, beszéljük meg. - bólintottam és kikaptam a kezéből. Végig futtattam a szememet a hivatalos sorokon, aztán megsemmisülve esett a kezem az ölembe.
- Te? Te vagy az apám? - néztem rá mérgesen. - Viszonyod volt anyával? És mégis mióta tudod ezt az aprócska dolgot. - mondtam gúnyosan. Jack leült a székébe és látszott rajta, hogy mindenre kész választ adni.
- Anyukád a házasságkötésük után, hamar rájött, hogy milyen is valójában apád. Sokszor vigasztaltam anyukádat, mert apád nyíltan megcsalta őt. Szinte egész végig együtt voltunk. Titokban kellett tartanunk, de együtt voltunk. Ahogy anyukád észrevette, hogy terhes, tudtuk, hogy én vagyok az apa. A bátyámmal nem volt nehéz elhitetni, hogy ő az apa, mert sokszor erőszakosan, de ágyba vitte anyukádat. - magyarázta meg a dolgokat. Felugrottam a székből. Dühös voltam. Az eddig elhangzottak szinte minden új volt nekem.
- Ez nem igaz! Ez nem lehet igaz! - tettem le a papírt az asztalra. - Elmondom, te sem vagy jobb, mint a bátyád! Tudtad, hogy a gyereked vagyok, mégis úgy viselkedtél velem, mintha egy senki lennék! Ugyanolyan vagy! Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni! - ütöttem bele a fotelbe. Jack vagy apa, magam sem tudom, hogy szólítsam, visszatette a dobozt a helyére.
- Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom. De Styles felébresztette a lelkiismeretemet. - mondta komoran. - Ha akarod, vedd úgy, mintha nem is tudtál volna meg semmit. Reméltem, hogy Styles mondja el neked, amikor már nem leszel a közelemben. - hogy mi? Styles is tudta? Fújtattam a dühtöl. Az állam remegett és úgy éreztem az egész helyet szét tudnám verni.
- Ő is tudta? Vagy mindenki tudta, csak én nem? - sziszegtem. Jack megrázta a fejét.
- Csak ő. De... - kezdett bele, de nem érdekelt tovább a mondandója.
- Nem akarok többet tudni. És nem akarom, hogy többet közöm legyen hozzád! Egy utolsó ribancot csináltál belőlem! Szemétként bántál velem! Most pedig közlöd velem, hogy te vagy az apám?! Ez nem normális! Bárcsak te is bent ültél volna az autóban, amikor a baleset történt! - üvöltöztem vele. Most először láttam rajta, hogy tényleg megbántottam. Látszott rajta, hogy minden szavam fájt neki. De kikapcsoltam a bűntudatomat és hátat fordítva neki ott hagytam.

Újra a konyhába mentem, de ott már nem volt senki. Felszaladtam az emeletre, beszélni akartam Styles-szal. Jobban mondva, kiabálni, felpofozni szerettem volna.
Először Horan-hoz nyitottam be, ő pedig készséggel árulta el, hogy három szobával odébb találom meg az általam keresett személyt.

- Mióta nézel teljesen hülyének?! - rontottam be Styles-hoz. Félretette a laptopját és rám nézett.
- Erre most őszintén válaszoljak? - fonta össze karjait maga előtt.
- Mióta tudod, hogy Jack a vérszerinti apám? Egyáltalán mikor akartad elmondani? - nekidőltem az alig két perce becsapott ajtónak és próbáltam lenyugodni.
- Ki beszélt erről? - ült fel az ágyban. Megráztam a fejemet, hogy nem arra válaszolt, amit kérdeztem.
- Jack mondta el, mert lelkiztél vele vagy mit tudom én. De rájött, hogy nekem is jogom van tudni ezt az aprócska dolgot. Szóval, válaszolj! Mióta tudod és mikor akartad elmondani? - löktem el magam az ajtótól és az ágy végénél álltam meg.
- Először tedd magad takarékra. - tette az ujját a szája elé. - Nem rég mutatott egy papírt és azt mondta erről még nem tudhatsz. - rántotta meg a vállát és újra az ölébe vette a laptopját.
- Nem gondolod, hogy tudnom kellett volna? - akadtam ki teljesen. Jogom volt erről tudni.
- A nagybátyád vagy apád azt mondta ne mondjak semmit, ezért nem mondtam semmit. És nem érdekel, hogy mi van veled. Nem érdekel, hogy mit érzel vagy mit akarsz. Most menj szépen, feküdj le, engem pedig hagyj békén! - pötyögött a gépén. Elfintorodtam. Még, hogy ez a srác le akarja győzni a szívét az eszével. Nincs is neki szíve.
- Tudod egy szava sem volt igaz Tomlinson-nak. Neked nincsenek érzéseid! - nyitottam ki az ajtót, Styles még utánam szólt.
- Mintha csak én lennék az egyedüli. Ha jól emlékszem te vagy az, aki elvesztette a gyerekét és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna! - csapott le valamit valahova, majd az eddig nyitott ajtót olyan erővel bevágta, hogy azt hittem, kiszakad a helyéről.
- Hé! Minden rendben? - nyitotta ki a szobaajtaját Horan. Megráztam magam, mintha semmi sem történt volna.
- Persze. - bólintottam. - Csak hisztis, majd kialussza. - próbáltam viccesre venni a dolgot, pedig legszívesebben felpofoztam volna Styles-ot. Horan még egy darabig állt az ajtóban, én pedig lefelé indultam.

Nekem ebben a házban nincs helyem. Számtalanszor a tudtomra adta Jack. Sőt, az életében sem. Talán pont ezért ültem inkább a nappaliban a kanapén, mint valamelyik szobában. Idegennek éreztem ezt a helyet, minél előbb szabadulni akartam innen, de ahogy kinéztem az ablakon, kezdtem úgy érezni, az idő tényleg szabotálja a tervemet, hogy haza menjek.
Csak néztem a szemben lévő falat. Ez volt az egész éjjeli és hajnali programom.
Most már, hogy "szabad" vagyok, minél messzebb akarok lenni Jack-től. Nem akarom, hogy az életem része és hosszú évek után az apám legyen! A piszkos ügyeibe pedig végképp nem akarok belefolyni.
Szerencsére reggelre elállt az eső, így végre indulhattam haza. Egyedül. Egyedül, hogy összecsomagolhassak és eltűnhessek ebből a zűrös légkörből, amit a családomnak köszönhetek.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET