24. fejezet - Idő kell mindkettőnknek.

Sziasztok! 

Ilyen késői órában (már akinek), de meghoztam a következő fejezetet. Ezek után már csak egy epilógus lesz, és teljesen lezárjuk Emma és Niall történetét. Ami nehéz lesz, több szempontból is. Még sosem írtam epilógust, és persze, a szívemhez nőtt már a történet is. De nem kell aggódni, rengeteg ötletem van még! A következő történetemet, valószínűleg november első hetében fogom nyilvánosságra hozni. Ami azoknak fog majd kedvezni, akik esetleg jobban szerették a fülledt jeleneteket. :) 

Köszönöm szépen a komikat Patsy McCloud, Réka Lovas, a lájkokat Alexandra Anasztázia Illés, Noémi Tóth, Benczúr Melitta, az új feliratkozóknak Sofiaa Evans, Kelsey Hayes. Köszönöm az üzeneteket és pipákat is. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és a történetem mellett!

Na, szaporítom tovább a szót. :) 

Jó olvasást! 

Bay. 

EMMA KATONA

Óráknak tűnő perceket töltöttünk el szótlanul Niall-el. Mindenki magunkra hagyott apának köszönhetően. Még vele is lesz egy hosszú beszélgetésem, de most az első Niall. Mindent hallottam, ami körülöttem zajlott. Hallottam, ahogy a testvéreim Milán és Noel magukat hibáztatják emiatt az egész miatt. Hallottam, ahogy anya nyugtatta magát, hogy hamarosan fel fogok ébredni. Apa minden egyes szavára emlékszem, amikor azt mondta sajnálja, hogy úgy viselkedett velem. Még mindig hallom, ahogy Marcell és Dani a vicceikkel próbálják elnyomni a szomorúságukat.
Most pedig itt van Ő. Akinek megfogadtam, soha nem bocsátok meg. Néz, fürkész a kék szemeivel és fél. Látszik rajta a félelem, ami miatt meg is sajnáltam.

- Emma. Én... - ült le gondterhelt arccal az ágy melletti székre. - Nem tudom, hogy hallottad-e, amit mondtam, amíg aludtál. - pillantott rám. Bólintottam egy aprót, hogy jelezzem, mindennel tisztában vagyok.
- Csak azért kerestelek, hogy ezt megbeszéljük. - vágtam közbe. Nem akartam újra hallani, mert tartottam tőle, hogy elgyengülnék. - Amikor itt hagytál és azt mondtad nem tőled volt a baba, megkérdőjelezted a hűségemet, ami nagyon rosszul esett. Utána itt hagytál. Tudom, nem nagy buli egy alvó lány mellett üldögélni, de jól esett volna a közelséged. - vettem egy mély levegőt. - Nem tudom mi miatt jöttél ma be, hisz Szenteste van és a családoddal kéne lenned. - mondtam közömbösen. Hű akartam lenni az ígéretemhez, miszerint utálni fogom őt. - Megfogadtam valamit, amíg aludtam. Azt, hogy amint felébredek el foglak felejteni és mindent, ami csak rád emlékeztet. Nem csak azért, mert azt hitted hűtlen vagyok. Azért is, mert ezt a babát tudomásul sem akartad venni. Tudom, hogy elvesztettem, de ha még mindig itt lenne. - simítottam a kezemet a hasamra. - Akkor sem kellene neked. - mondtam könnyes szemmel.
- Tudom, hogy itt hagytalak Emma. Tudom, hogy csúnyán viselkedtem veled. Sajnálom, de azért jöttem be, mert rájöttem, hogy mekkora egy idióta voltam. Jól tudom, hogy az a kicsi az enyém volt, de igazad van, nem tudom úgy megélni az elvesztését, mint te. Ma véletlenül az újszülött osztályra tévedtem. És, amikor megláttam azokat a kicsi emberkéket, én is a büszke apuka akartam lenni. Akartam őt. Szerettem volna pár hónap múlva a kezembe tartani, később pedig megtanítani mindenre. - mondta könnyes szemmel, amit le is törölt. - És, hogy miért vagyok itt? Azért, mert te is a családom vagy. - nyúlt a kezem után, de én elhúztam tőle. Hiába harcoltam önmagammal is, nem engedhettem, hogy újra megtörténjen ez és megbántson.
- Niall, ezzel az egésszel elkéstél egy kicsit. - embereltem meg magam. - Szeretném, ha most haza mennél a családodhoz, engem pedig elfelejtenél egy időre vagy talán örökre. - mondtam olyan makacssággal a hangomban, hogy magam is elhittem. Niall felállt a székről, de nem indult el.
- Nem mondom el újra, hogy sajnálom, mert erre nincsenek szavak. Ha így szeretnéd, akkor elmegyek. - fogta kezébe a kabátját és magamra hagyott a kórházi szobámba.
Kis idő telt el és az egész családom bent volt nálam. Mosolyt festettem az arcomra és elnyomtam azt az érzést magamban, amit úgy hívnak üresség. Lehet, most fáj és hiányzik Niall, de tudom, csak idő kell. Idő kell mindkettőnknek.

***

Egy nap elteltével végre haza mehettem. Az ajándékozást elcsúsztatta a családom, hogy én is otthon kaphassam meg a karácsonyi ajándékomat.
Tegnap majdnem elfelejtettem Lou születésnapját, így őt is felhívtam. Tudom, Szenteste nem kellett volna zavarni, de ő már a barátaim közé tartozott. Egy eléggé lelkizős éjjelt tudhattunk magunk mögött. Lou nem akart meggyőzni arról, hogy rossz döntést hoztam. Ő tényleg pártatlan volt, megértette, hogy mély seb keletkezett a lelkemben.

- Fiúk! Gyertek egy kicsit ide! - szólt ki anya a konyhából. Füleltem, hogy miről lehet szó, de nem hallottam semmit.
- Emma. - szólalt meg apa mellettem a kanapén. Felé fordultam, hogy meg tudjam, mit is szeretne. - Beszélgessünk.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem összezavarodva. Azt, hogy miért viselkedett velem úgy, ahogy, már megbeszéltük. Úgy érezte, elrontott valamit és azért tettem azt, amit. Magát hibáztatta. A dal meghallgatása után tudatosult benne, mi is zajlott le bennem.
- Mondjunk beszéljünk arról, hogy mi történik veled. Veled és Niall-el? - mosolyodott el. Ráncoltam a homlokomat, ahogy érdeklődve nézett rám.
- Azt hittem, mindenki tudja, hogy haza küldtem a családjához és mondjuk úgy, időt kértem. - sóhajtottam fel. Apa teljesen felém fordult.
- Srácok! Emma szerintetek boldog? - kérdezte hangosan a konyhában tartózkodóktól apa.
- Mindentől eltekintve, nem. - kiabált Milán. Megforgattam a szemeimet.
- Hogyan lehetnék boldog? Elvesztettem a babámat. - mondtam mérgesen. Apa felsóhajtott.
- Tudod kicsim, te nem miatta vagy igazán szomorú. Tudom, hogy a gyermeked volt, de amíg nem mondta az orvos, nem is tudtál róla. Nem gondolod, hogy ezt az időszakot Niall-el kéne átvészelned? Nem, mintha tetszene, hogy valaki elrabol tőlem, de Niall-re nyugodt szívvel rámernélek bízni. - mosolygott rám apa. Felsóhajtottam, persze, Niall miatt is szomorú vagyok. Hiszen, nem csak a babámat vesztettem el, hanem a szerelmemet is. Igaz, utóbbit miattam. - Követett el hibákat, ez tény. De ki nem hibázott még az életében? Tudom, haragszol rá, amiért azt mondta, amit, de megbánta. Őszintén, nem vagyok egy elgyengülős fajta ember, ezt nagyon jól tudod, de amikor ott volt a kórházban, az szívfacsaró látvány volt. - mondta apa teljesen komolyan. Tudtam, hogy minden szava igaz.
- Apa ez nem ilyen egyszerű. Haragszom rá, azért, amit tett. - mondtam felhúzva az orromat.
- Nem, te csak próbálsz rá haragudni, de nem megy. - csóválta meg mosolyogva a fejét. Összehúztam a szemeimet, amin apa jót derült. - Azt mondta Niall, hogy ezt csak akkor adjam oda, ha szomorú leszel. - húzott elő a zsebéből egy kis becsomagolt dobozkát. - Azt hiszem, határozottan oda kell adnom. Hátha ettől meg jön az eszed. - mosolygott rám biztatóan, hogy bontsam már ki.

Lassan téptem szét az ezüstös papírt. Féltem attól, amit rejtett. Még nem sikerült túltennem magam ezen az egészen, ami pár nap leforgása alatt történt velem, és tartottam tőle, hogy az ajándék kibontásával újra felkavarom az érzéseimet, amik még amúgy sem múltak el. Dacoltam velük, mert a szívem helyett az eszemmel próbáltam irányítani. Ami valljuk be őrültség, de ha az ember nem akar csalódni, akkor muszáj így tennie.
Kinyitottam a dobozt és ámulva néztem a karkötőre, amin kettő betű lógott. Gondolom, az E engem, az N őt jelképezte és a kis szív pedig a szerelmet, amit érzünk egymásért.

- Ha jól tudom, neked is van számára ajándékod. - zavart meg apa az ámulásomban.
- Már bontsuk az ajándékokat? - rohant ki a konyhából Dani. Mosolyogva csuktam be az ékszeres dobozt és csúsztattam a zsebembe.

Én javában olyan ajándékokat találtam ki, amiknek inkább eszmei értékük volt. Igaz Milánnak az a pénz volt, amit az edzőtermére utaltam neki, Danit és a tánccsoportját felkértem, hogy legyenek a háttértáncosaim. Marcellnek összehoztam egy találkozót a kedvenc focicsapatával, míg Noelnek felajánlottam, hogy dolgozzunk össze és ő kísérjen a koncerteken hangszeren. Természetesen a szüleim sem maradhattak ki a jóból. Nekik igazából semmi újat nem tudtam kitalálni, ezért egy, egy hetes pihenést ajándékoztam nekik. Én pedig szerencsémre hasznos dolgokat kaptam. Kötött pulóvert, bolyhos mamuszt, egy menő sapkát és ehhez hasonlókat.
Tudtam, hogy hamarosan újra kezdődik számomra hajtás, ezért is minden pillanatot kiélveztem, amit itthon tölthettem.
Apa este mondhatni türelmetlenül bámult rám. Nem akartam vele foglalkozni, mert tudtam mit szeretne. Beszéljek Niall-el.

***

Hogyan is kerültem ide? Apa már az őrületbe kergetett a bámulásával, amihez később az egész család csatlakozott. A testvéreim még megspékelték azzal, hogy az órára pillantgattak. Amikor meguntam, felhívtam Niall-t, aki nem vette fel. Önelégült fejet vágtam, mire Milán a kezembe nyomta a kocsi kulcsot.
Először nagyon is tiltakoztam ez ellen és azzal az ígérettel hagytam el az otthonomat és indultam el Niall lakása felé, hogy az ajándékot visszaadjam neki. És valószínűleg nincs is otthon, mivel haza utazott a családjához.
És most itt állok Niall lakásának ajtaja előtt és nem merek bekopogni. Amilyen nagy elánnal indultam el otthonról, mostanra úgy hagyott el a bátorságom. Végül egy határozott pillanatomban néhány erősebb koppintást mértem az ajtóra.

- Szia! - köszönt egy szőke hajú lány, miután kinyitotta az ajtót. - Te biztosan Emma vagy. Gyere be! - mosolygott kedvesen. Beléptem a lakásba, ahol a kanapén teljesen ismeretlen emberek fogadtak. - Én Denise vagyok, ő Greg a férjem és Niall bátyja. Ő Maura, Niall anyukája, Chris, Niall mostohaapja, és Bobby, Niall apukája. - mutatott be mindenkit Denise. Mindenkiből sugárzott a szeretet.
- Jó estét! Én csak Niall-höz jöttem, de ha nem alkalmas, megértem. - lehet be kellett volna mutatkoznom, de volt egy olyan érzésem, hogy ők már jobban ismernek engem, mint azt hinném.
- Dehogynem alkalmas. Theo-val van az emeleten. Elvileg lefektetni vitte fel, de annak már háromnegyed órája. - nevetett fel Maura és mindenki csatlakozott hozzá. Egyedül én nem értettem.
- Menj csak fel nyugodtan. - biztatott a nő. Bólintottam és felfelé indultam. Hamar meghallottam Niall nevetését.
- Ne, ne! Azt ne edd meg. - nevetett fel Niall. - Nem tudom miért olyan finom a pulcsid ujja. Inkább ezt edd, ha éhes vagy, aztán alvás. - csend lett, majd enyhe hüppögés. - Jaj, csak ne sírj! Felépítek neked még egy várat, hogy te meg egy mozdulattal ledönthesd. - nyugtatta meg Niall Theo-t. Bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. Niall az oldalán feküdt, Theo a hasának dőlt és evett a cumisüvegéből, közben figyelte az építményt, amit Niall csinált és sokszor csak Niall arcát fixírozta, miközben beszélt. - Csorog az álladon a vacsid. - nevette ki Niall Theo-t, majd szépen letörölte az állát. - Ha felépítettem a várat, te pedig leromboltad, át kell venned a pizsamádat. Na nézd, milyen színes. - mutatott az épülő toronyra Niall.
- Baba! - sikított fel Theo és hozzávágta a cumisüveget az építményhez azzal összedöntve azt.
- Veled többet nem építkezek. - kócolta össze a haját Niall a kisfiúnak. - Na, gyere átvesszük a ruhád. - kelt fel Niall és felvette a kis srácot. Theo lelkesen tapsikolt majd belefejelt Niall mellkasába. - Remek, most már nekem is pólót kell cserélnem. - húzta el a száját. Megmosolyogtam a dolgot. Ahogy Niall öltöztette a kisfiút, eszembe jutott a mi kicsikénk. Valószínűleg vele is így bánt volna. Ugyanígy építette volna a tornyot, etette volna, öltöztette volna. De mindez csak lett volna. - Nézd a fényeket. Ugye milyen szépek? - húzta el kicsit a függönyt Niall az ablak előtt. Lassan ringatta miközben beszélt hozzá. Aztán már nem beszélt, csak dúdolt. Simogatta a hátát a kisfiúnak, aki már teljesen ellazult Niall karjaiban. - Álmodj szépeket! - mondta halkan. Ahogy tette le a járókába Theo-t, automatikusan rándult össze. - Itt vagyok és itt is leszek. - nyugtatta halkan. Mosolyogtam, ahogy óvatosan betakarta és még pár pillanatig nézte ahogy alszik a kisfiú. Közeledni kezdett felém. Hátrébb léptem, hogy ne tűnjön úgy a dolog, mintha hallgatóztam volna. Niall értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.
- Szia! - törtem meg a közénk beálló csendet. - Csak azért jöttem, mert apa ide adta az ajándékodat és... És gondoltam, elhozom, amit neked vettem. - nyújtottam felé a kis borítékot. Niall elmosolyodott és, mint egy kisfiú, úgy tépte fel a papírt.
- Emma ezt nem kellett volna. - bámulta a koncert jegyeket. Tudtam, hogy szeretne elmenni egy Justin Bieber koncertre, ezért leptem meg vele.
- De azért egy kicsit örülsz neki. - mondtam mosolyogva. Niall csillogó szemekkel nézett rám.
- Nagyon örülök. - ölelt meg. Arcát a nyakamba fúrta, én pedig a mellkasán szívtam be illatát. - Tiéd a másik? - kérdezte ugyanúgy ölelkezve.
- Gondoltam, hogy együtt mehettünk volna, de most már gondolom mással mész. - motyorásztam a vállába.
- Veled szeretnék menni. - mondta halkan. Elhúzódtunk egymástól.
- Ahogy elnézem, neked nem tetszett az ajándékom. - pillantott a csuklómra, amin nem volt felcsatolva a karkötőm.
- Úgy gondoltam, te tedd fel nekem. - húztam elő a dobozt a zsebemből. Niall elvette tőlem és kivette belőle az ékszert.
- Tökéletes. - mosolyodott el, amikor összekapcsolta a csuklómon a karkötőt. Csak álltunk egymással szemben és nem szólaltunk meg, amíg Denise nem jött fel.
- Ne haragudjatok! Csak feljöttem megnézni, hogy minden rendben van-e. - mosolygott a lány. - De ahogy elnézem, jól elbánt veled a kislegény. - mutatott Niall pólójára. Mindketten oda néztünk, ahol a Theo által hagyott nyom volt.
- Ja igen. - mondta kicsit zavartan Niall. Teljesen elpirult, mindig aranyosnak találtam ezt a tulajdonságát. - Elmegyek lezuhanyozni, addig te megvársz a szobámban? - fordult felém Niall. Meglepődtem a kérdésén.
- Na jó, látom, minden rendben, már itt sem vagyok. - hagyott magunkra Denise. Niall rám pillantott és várta a válaszomat.
- Igazából csak az ajándék miatt jöttem. Nem akarok zavarni. - mondtam halkan. Niall megfogva a kezeimet nézett rám.
- Nem zavarsz. Szeretnék még veled beszélgetni. - mondta zavarban. Fülig elpirult. - Kérlek. - húzta egy kis mosolyra a száját.
- Jól van. - sóhajtottam fel. Bementem a hálószobájába és leülve az ágyra vártam, hogy Niall minél hamarabb végezzen a tisztálkodással.

Hátra dőltem az ágyon. A gondolataim mindenfelé cikáztak. Akármennyire is próbáltam nem szeretni Niall-t, de mint az látszik, nem sikerült. Nehezen tudtam ellenállni most is Niall-nek. Dacoltam magammal és mindenkivel, aki úgy gondolta Niall-nek és nekem újra kéne kezdenünk.
Az ajtó kinyitódott és Niall lépett be rajta. Tátott szájjal bámultam Niall-t, aki egy szál törölközővel a derekán állt a szekrénye előtt. Nagyot nyeltem, ahogy végig siklott a tekintetem a testén. Hogy megelőzzem a zavaromat hátra dőltem és a plafonra tereltem a figyelmemet. Közel sem volt olyan érdekes, mint a szekrény előtt ácsorgó srác, de muszáj voltam nem foglalkozni vele.

- Amúgy, hogy-hogy itt van a családod? – kérdeztem, csak hogy teljen az idő.
- Tegnap felhívtam a szüleimet, hogy nem megyek idén haza. Ma reggel pedig már itt voltak és kitalálták, hogy akkor itt karácsonyozunk. Ami elég égő volt, mivel még karácsonyfát sem vettem. Tanuld meg, ha Karácsony napján akarsz karácsonyfát venni, nem fogsz egy könnyen szerezni. Körülbelül nyolc helyen jártam, mire tudtam venni egyet. – sóhajtott fel. Felpillantottam, hogy Niall elkészült-e, de rájöttem, hogy nem kellett volna. Most már nem törölközőben ácsorgott, hanem alsónadrágban.
- Megjegyzem. – fejeltem vissza a matracba. - Miről szerettél volna beszélgetni? – kérdeztem rá. Hallottam, ahogy keresgél és becsukja a szekrény ajtaját.
- Mindenről. – kerekedett felém. Lábaival az enyémek közé furakodott, kezeivel a fejem mellett támaszkodott meg.
- Niall. – mondtam halkan, nagyot nyelve. Így is nehéz volt meghazudtolni magam, de így, ilyen kísértés mellett, még nehezebb volt.
- Emma. Szeretsz még engem? – nézett a szemeimbe. Próbáltam nem foglalkozni a kérdéssel. Nem akartam hazudni neki, viszont beismerni sem szerettem volna előtte. – Kérlek, nézz a szemembe, és úgy válaszolj! – piszkálta meg egyik kezével az egyik tincsemet.
- Niall, tudod jól. – mondtam halkan. Niall még mindig türelmesen várakozott a válaszomra. – Niall, még mindig szeretlek, de szomorú vagyok, mindazok miatt, ami történt. Azért kértem időt, hogy mindketten végig tudjuk gondolni a dolgainkat. – fújtam ki a levegőmet. Niall lassan fújta ki a levegőt, ami az arcomba csapódott.
- Emma, én nagyon szeretlek téged, és képes leszek neked időt adni, ha azt kéred tőlem. Nem érdekel mit fogadtál meg magadnak, mert azt ezzel fogadtad meg. – bökött a fejemre Niall. – Nem pedig ezzel. – simított végig a mellkasom bal felén. Azonnal kirázott a hideg. Hiába fogadtam meg, hogy elfelejtem, hogy utálni fogom, minden próbálkozásom hiábavaló volt. Amint Niall közelében voltam, elgyengültem. Hiába kiabált az eszem, hogy talán újra meg fog bántani, a szívem azonnal közbe szólt és azt üvöltötte, hogy szeretem ezt a fiút, akkor mire várok.
- Niall… Én… - simítottam a kezemet az arcára. Végig húztam állkapcsán az ujjaim, ő pedig lehunyta a szemeit. Ahogy megállt a kezem a mozgásban, azonnal kipattantak a szemei. Hosszú ideig nézett a szemembe, majd lassan közelíteni kezdett az arcával az enyém felé. Félve érintette ajkait az enyémekhez, de nem sokáig hagytam kétségek között. A nyaka köré fontam a kezeimet, és úgy csókoltam vissza. Óvatosan simította meg az arcomat, majd túrt a hajamba. De persze, mint minden pillanatnak, ennek is vége kellett, hogy legyen.
- Ni… - nyitott be Greg, Niall bátyja. – Ne haragudjatok! – hajtotta be az ajtót. – Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy lejöttök-e karácsonyi filmeket nézni? – hallatszott a hangján, hogy fintorog. – De gondolom, ti inkább maradtok. – tudtam, hogy zavarban van. Én is számtalanszor keveredtem már ilyen helyzetbe a bátyáimmal és azoknak a barátnőikkel. Oltári kínos.
- Igazából, nekem haza kell mennem. – néztem Niall-re, hogy eltereljem a figyelmet erről a kellemetlenségről.
- Ne már! – tátogta Niall. Bocsánatkérően néztem rá. Niall sóhajtott egy hatalmasat, majd elhúzódott tőlem és felhúzott engem is az ágyról. Greg már nem állt az ajtóban.

Felvettem a kabátomat és elindultam lefelé a lépcsőn. A nappaliban ülőknek boldog karácsonyt kívántam, és már mentem is a bejárati ajtóhoz. Niall végig szorosan a nyomomban volt. Hosszasan csókolt meg, amikor kitártam az ajtót, jelezve, hogy tényleg mennem kell.
Azzal az érzéssel ültem be a kocsiba, hogy bár hazudtam magamnak, de nem követtem el hibát, amiért megint esélyt adtam magunkat. Hiszen, ez nem is újra kezdés, mert valójában soha nem is zártuk le a kapcsolatunkat. Ez valami teljesen más. Nem volt zökkenőmentes az egész kapcsolatunk, de hiszen túl egyszínű is lett volna akkor.
Széles vigyorral léptem be a házunkba, ahol teljes csend volt már, bizonyára annak volt köszönhető, hogy éjfél körül járt az idő. Ugyanilyen széles vigyorral mentem a fürdőbe, fürödtem meg, majd bújtam be az ágyba.
Mindenkinek teljesen igaza volt. Én csak akkor vagyok teljesen boldog, ha Niall mellettem van.