22. fejezet - És ígérem, sosem bocsátok meg neked.

Sziasztok! 

Rövidre sikeredett megint a fejezet, de majd a következő hosszabb lesz. :) Ezt ígérem. :) Kíváncsi vagyok a véleményeitekre. :) 

Köszönet a komiért Patsy McCloud és a lájkokért Nóra Polányi, Boglárka Juhász, Benczúr Melitta, Noémi Tóth. Sokat jelent ez nekem, ahogy minden írónak is. :) Köszönöm a pipákat és az üzeneteket is. :) 

Nem húzom tovább az időt! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay. 

EMMA KATONA

Valaki simogatta a kezemet, ami nagyon is jól esett. Biztonságban éreztem magam, annak ellenére is, hogy egy gép csipogott mellettem és semmilyen más hangot nem hallottam. Éreztem, hogy infúzió van bekötve a karomba, ami már sokkal jobban aggasztott.
A fáradtan nyitottam ki a szememet, miután meguntam a tétlenséget. Hanna és Niall voltak csak a szobában. Niall simogatta a kezemet és ahogy észrevette, hogy ébren vagyok, elmosolyodott.

- Jó reggelt Napsugár! - puszilta meg a homlokomat. Épp kérdezni szerettem volna, hogy mi történt, de megelőzött. - Nagyon megijesztettél minket. - ült az ágy szélére.
- Szólok egy orvosnak, hogy felébredtél. - hagyott magunkra Hanna. Pár perc telt el és már az orvossal néztem farkasszemet.
- Nos, mondhatom az úr előtt a vizsgálat eredményeit? - kérdezte az orvos kis idő után. Niall-re pillantottam, aki biztatóan mosolygott rám. Bólintottam. - A vizsgálatok alapján ön kimerült és... És tisztában volt vele, hogy nyolc-tíz hetes terhes volt? Sajnálom, de a babát nem tudtuk megmenteni, mivel semmilyen vitamint nem szedett, illetve túl hajtotta magát. Most magukra hagyom önöket, hogy meg tudják beszélni. - egy szempillantás alatt eltűnt az orvos. Hanna bedugta a fejét, de nem bírtam megszólalni. Ahogy Niall sem.
- Megmondanád, hogy mégis kitől? - törte meg a csendet Niall mély és dühös hangja. Ránéztem, és láttam gyönyörű kék szemeiben, hogy komolyan gondolja a kérdését. Csalódott voltam, hogy egyáltalán feltételezte, hogy nem tőle voltam terhes. Egy könnycsepp gördült le a szememből, amit még sok másik követett. - Ha jól tudom, mindig vigyáztunk! - mondta hangosan. Összerezzentem a hangjától. Nem bírtam megszólalni, szorította a torkomat a sírás. Miattam ment el a baba. Mert nem vettem észre és nem vigyáztam rá. Pedig egy anyukának az lenne a dolga, hogy vigyázzon a gyermekére.
- Srácok, miről van szó? - kérdezte Hanna. Niall dühösen fordult a barátnőm felé.
- Emma terhes volt, Isten tudja kitől! - mondta hangosan, majd felkapta a pulóverét és hangosan becsapva az ajtót hagyott ott minket.
- Emma? - nézett rám Hanna. Könnyes szemmel néztem rá.
- Az övé volt a baba. - suttogtam és zokogni kezdtem. Fájt, hogy nem tudtam megóvni a babámat és fájt, hogy Niall azt feltételezte, hogy mástól vártam a gyereket, tudom jól, hogy nem voltam vele az elmúlt két hónapban, de más még csak meg sem fordult a fejemben, csak is Ő. Tudom, hogy mindig védekeztünk és ezért sem hisz nekem Niall. Én sem tudom, hogyan történhetett ez az egész.
- Mindjárt jövök. Beszélek vele. - szaladt ki Hanna a szobából. Még mindig ugyanúgy potyogtak a könnyeim. Tudom, hogy fogalmam sem volt róla, hogy várandós vagyok, de most már tudom, hogy az voltam, és most gyászolom az én kicsikémet.
Torkomban nőtt a gombóc és alig kaptam levegőt. Szorítottam a takarómat, amikor nem jutott levegő a tüdőmben. Hallottam, ahogy a gépek mellettem őrült csipogásba kezdenek, majd beszaladt egy nő a szobába.
- Hé, Kislány! Maradj velem! - mondta hangosan a nő és hátra döntötte az ágytámlát. - Pánikrohamot kapott, de sokkos lett az állapota. - mondta a női hang. Ujjaim abbahagyták a szorítást és sötétség telepedett rám.
Sötét volt, de a múlt képei újra és újra bukkantak fel előttem.

#
Niall lassan csókolt meg, és fölém mászott. Széles és gondtalan mosoly jelent meg az arcán. Az utolsó közös esténk volt így együtt, és hosszú, forró percekkel töltöttük el. Végig húztam kezemet csupasz hátán, őt pedig kirázta a hideg. Behunyta szemeit, ahogy megint megsimítottam a bőrét. Megpuszilta a nyakamat.
- Szeretlek Napsugár! - súgta bizalmasan a fülembe. Elmosolyodtam és ugyanazt a szót, mint ő, súgtam most én a fülébe.
#

#
 - Emma, kelj fel! Ma felvétel van! Már tíz perce ott kéne lennünk! Ébresztő! - rántotta le rólam a takarót Kimberly. Fáradtan nyitottam ki a szememet. Olyan érzésem volt, mintha csak két perce feküdtem volna csak le.
- Fent vagyok. Megyek. - hunytam le megint a szemeimet és mentem a fürdőbe. Felvettem a mai napra kikészített ruháimat és már is egy taxiban találtam magam.
- Na végre! Megérkezett a szupersztárunk is. - jegyezte meg gorombán a producer. - Állj a mikrofon mögé és kezdjünk végre! - mutatott az állvány felé. Bólintottam, lenyelve a békát, hogy már napok óta ezért kellett bejönnöm, hogy leordítsák a fejemet.
#

#
- Te vagy a példaképem! Köszönöm! - ölelt meg egy tizenhárom-tizennégy éves lány. - Én is csináltam, mert azt mondták kövér vagyok. Megbetegedtem, anorexiás lettem és úgy gondoltam így már nem akarok élni. - húzta fel a pulcsiját, hogy megmutassa a csuklóját, amin több vágás éktelenkedett. - Te és a dalod segítettek. Nagyon köszönöm. - mondta mosolyogva, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Mindig légy erős! Te egy csodálatos lány vagy, ezt ne felejtsd el! Gyönyörű vagy és biztosan okos is. Mindig maradj ilyen! - mondtam neki elfojtva a könnyeimet. Kimberly az órájára mutogatott, ezzel jelezve, hogy mennem kell.
#

#
- Hiányzol Napsugár! Nem úgy volt, hogy a hétvégén jössz haza? - kérdezte Niall. Nagyot sóhajtottam. Nekem is ez lenne minden vágyam, de ahogy mindig, most is keresztbe húzták a számításaimat.
- Úgy volt, de nem engednek, mert ma nem sikerült jól énekelnem. - nem hogy jól nem sikerült énekelnem, elment a hangom. Nagyon ijesztő volt a számomra. - Talán jövő héten. Esetleg te nem tudnál meglátogatni? - kérdeztem bátortalanul. Niall felsóhajtott.
- Sajnálom, de mi is dolgozunk. - mondta szomorúan. - Ha jövő héten sem engednek téged hozzám, azonnal repülőre ülök és kettőt sem pislogsz, már ott is leszek melletted. - próbált felvidítani, de nem sokra ment vele. Haza akartam menni. Kimberly nyitott be a szobámba és megint csak az órájának lapját kocogtatta.
- Niall, most mennem kell. Felhívlak, ha időben végzek. - mondtam kedvtelenül. - Szeretlek!
- Rendben. Szeretlek Napsugár! - mondta ugyanolyan szomorúan, mint ahogy a beszélgetésünk kezdetén is.
#

#
Csak énekeltem és énekeltem a színpadon, ami előtt rengeteg rajongó állt és kántálta velem együtt a szöveget. Három dalom jelent meg eddig, amit népszerűsítenem kellett.
Szűk ruhát kellett felvennem, amiben alig kaptam levegőt, szinte az ájulás kerülgetett. De nem lehettem rosszul. Azt nem engedhettem meg magamnak. Mit kaptam volna, ha itt mindenki előtt elájulok? Így csak énekeltem és énekeltem, amíg vége nem lett az utolsó dallamnak is.
#

#
Egy hónap telt el, aminek szinte minden perce pörgés volt. Stúdió, fellépés, tv-s műsor, rádióadás, sajtótájékoztató és hasonlók. Niall annak ellenére, hogy azt mondta ide jön, ha én nem tudok, ez nem történt meg, mert ők is zenéltek.
- Emma, mi a baj? - kérdezte a telefonba Milán. A fotelben ültem összekuporodva.
- Semmi. Csak hosszú volt a nap. - mondtam a sírás szélén. Gyengének éreztem magam. Nem csak testileg, lelkileg is.
- Emma olyan a hangod, mintha sírnál. Mond el, hogy mi a baj! - mondta a jól ismert vallató hangján a bátyám. Megtöröltem a szemeimet, a mellkasomra nyomtam a telefont, amíg rendeztem remegő levegőmet.
- Csak hiányoztok. - igyekeztem semleges hangon beszélni.
- Emma. - mondta ugyanolyan hangon a nevemet, mint az előbb, ahogy beszélt.
- Most mennem kell. - hazudtam, hogy ne kelljen tovább hazudnom neki.
- Rendben, de hívj, amint tudsz! - utasított. A térdeimnek döntöttem a fejemet.
- Rendben. - mondtam halkan. Bontottam a vonalat és halkan szipogni kezdtem. Fájt a fejem a sírástól és fáradtságtól, talán ezért is nyomott el az álom a fotelben. Még, hogy elaludtam, szinte elájultam.
#

#
- Jaj, te lány. Mit csináltál magaddal? Olyan karikásak a szemeid, lehet el sem tudom tüntetni. - szidott le a sminkes. Szótlanul ültem a székben és hagytam, hogy mindenféle krémet, festéket az arcomra kenjen. - Minden rendben? - kérdezte. Felpillantottam rá a fejemet meg sem mozdítva, nehogy az egész arcomra húzzon egy csíkot a szemceruzával.
- Persze. - mondtam halkan, hogy leplezzem rekedt hangomat.
#

Hallottam a gépet csipogni. Megint tudatában voltam azzal, ami körülöttem zajlott. Most nem fogta, simogatta senki a kezemet. Teljes csend vett körbe, legalább is így gondoltam, amíg halk szuszogást nem fedeztem fel. Aztán még egyet és még egyet. És még hármat.

- Tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Hallottam a hangján. - szólalt meg Milán. Lassan fújta ki a levegőt. Ismertem, magát hibáztatja.
- Ha nem volt jól vagy nem érezte jól magát ott, akkor miért nem szólt, biztosan fel lehetett volna valahogy bontani a szerződést. - mondta apa, hasonló hangon, mint Milán.
- Miattam. Mindig annyit meséltem neki, hogy szeretnék majd egy saját edzőtermet. És pár napja kaptam egy nagyon nagy összeget a számlámra a konditerem megnevezéssel. Ő volt az. Ő küldte a pénzt, arra az átkozott teremre. - mérgelődött Milán. Igaz, hogy én küldtem neki a pénzt. Ideje megvalósítani az álmát, de nem miatta csináltam. Senki sem volt hibás ebben.
- Ne okold magad. Ha Emma felébred, akkor majd megmagyarázza az egészet. - próbálta nyugtatni anya a testvéreimet és apát, de nem sokra ment.
- Öhm... Hoztam kávét, gondoltam, szomjasak lehetnek. - hallottam meg Hanna hangját.
- Köszönjük. - mondta kedvesen anya. Hallottam, ahogy a papír poharak súrlódnak, ahogy kortyolnak a családtagjaim. Minden kis neszt élesen hallottam.
- Hol van Niall? Neki itt kéne lennie! Tudja egyáltalán, hogy mi történt? - kérdezte hirtelen Marcell. Úgy éreztem hevesen kezd verni a szívem, de a gépek nem jeleztek belőle semmit.
- Niall volt itt. De haza ment. - sóhajtott Hanna.
- Mégis miért hagyta itt Emmát? - háborodott fel Milán. Hanna nagyot nyelt.
- Nem mondták az orvosok? Várjunk, mennyit tudnak Emmáról és az állapotáról? - lassított le a tempón a legjobb barátnőm.
- A nővér azt mondta, hogy kimerült, amikor felébredt pánikrohamot kapott és sokkos állapotba került, ami miatt nem kel fel. Így védekezik. - foglalta össze a diagnózist anya. Próbáltam én felébredni, de nem ment. Nem bírtam kinyitni a szememet. Hanna lépkedett hallottam a bakancsa koppanását.
- Kerek-perec kimondom, rendben? - kérdezte Hanna. Gondolom, bólintottak, mert Hanna folytatta. - Emma terhes volt, de elvetélt. A nagy hajtás miatt elvesztette a babát. - hallottam Hanna hangján, hogy megremeg, amikor kiejti a szavakat a száján.
- Ez mégis, hogy lehetséges? - szedte gyorsan a levegőt Noel. Mindenki értette a kérdést. Azt kérdezte, hogy: „ennyire felelőtlenek voltak, hogy nem védekeztek?”.
- Akkor végképp nem értem Niall miért nincs itt. - szólalt meg megint Marcell.
- Niall azt hiszi, nem tőle volt terhes Emma, mert mindig védekeztek. Felkavarta a dolog. - magyarázkodott Hanna, mintha ő bármilyen szinten hibás lenne.
- Majd én felkavarom, azt hiszem. Ennyire nem lehet idióta! - hangoskodott Dani és ahogy a szék nyikordulásából hallottam felkelt róla. - Majd jövök. - tépte fel az ajtót, de az nem csapódott be.
- Utána megyek, nehogy hülyeséget csináljon. Hívjatok, ha bármi változás van. - hadarta el Milán és már csak a cipői dobogását hallottam, amíg be nem csukódott az ajtó.

Remélni mertem csak, hogy Dani nem tesz semmi megfontolatlan dolgot. Nem szerettem volna, ha miattam hülyeséget csinált volna. Milán vele van, nem történhet semmi bajuk, vigyáznak egymásra. Nyugtattam meg magam.
Niall. Ó, Niall. Ha egyszer felébredek, esküszöm, hogy örökre elfelejtelek. Elfelejtek mindent rólad. Elfelejtem a mosolyod, a gyönyörű szemeid, a hangod, a becéző szavaid, az összes pillanatot, amit együtt töltöttünk. Mindent, ami csak egy kicsit is kapcsolódik hozzád. Kitöröllek az életemből, mintha meg sem történt volna, mindaz a csoda, amit okoztál nekem. Ha mégis marad valami bennem rólad, azt utálni fogom. Ha nem is tudom majd utálni, azon leszek, hogy akarjalak utálni. És ígérem, sosem bocsátok meg neked. Sosem bocsátom meg neked, hogy kételkedtél bennem. Hogy kételkedtél a hűségemben és abban, hogy a szerelmünk gyümölcsét vesztettem el. Megpróbállak elfelejteni, utálni, haragudni rád. Megpróbállak nem szeretni. És addig fogok próbálkozni, amíg végleg ki nem ölöm az érzést, a szerelmet, amit irántad érzek, magamból.
Most pedig gyászolom a kicsi életet, amit tönkretettem. Gyászolom a kicsi kincsemet, amire nem tudtam vigyázni.