17. fejezet - Mi lesz velem a suliban hétfőn?

Sziasztok!
Nos, még nincs annyira este, mint ahogy a csoportban írtam, hogy akkor hozom, de nem tudtam tovább várni, így hát itt van a következő fejezet. :) 

Köszönöm a kommenteket Patsy McCloud, Réka Lovas, Muszi. Sokat segítetek vele és persze nagyon jól esnek. :) Lájkokat is köszönöm Jaczenkó István Olah Orsolya, Réka Timi Lánya, Benczúr Melitta, Evi Lázár, Nóra Polányi, Noémi Tóth. :) És persze az üzenetek és a pipák is sokat jelentenek. :) 

Szerintem, kicsit lapos lett ez a rész, de kell ez az átvezetés. Azért remélem, tetszeni fog. 

Jó olvasást! 

Bay. 

EMMA KATONA

A könnyeimet nyeldestem a nappali ajtajában állva. Noel ott zongorázott, én pedig csak hallgattam és sírtam. Nem vett észre csak játszott a hangszeren.
Lecsúsztam a padlóra és felhúzva a térdeimet átöleltem azokat. Halkan hüppögtem, ahogy Noel néha beleénekelt a játékába, bár szöveg nélkül is tudtam, hogy azt a szöveget zenésítette meg, ami a füzetemben volt. Azt, amit a múltamról írtam. Azt, amit soha senkinek nem akartam elmondani. Azt, amit olyan könnyen mégis nehezen írtam meg. Azt, amiről tudom, senki sem fogja érteni.
Nem is vettem észre, hogy a zene abbamaradt, én pedig keservesen zokogok a padlón ülve. Noel térdelt előttem és fogalma sem volt, mi történhetett velem. És én sem tudtam. Hisz’ én ezt már lezártam, akkor amikor kijöttem a rehabról.

- Emma! Mi a baj? - térdelt előttem a bátyám. Hirtelen a nyakába ugrottam és nem szándékoztam elengedni.
- Annyira szépen megcsináltad. Gyönyörű lett. - mondtam a könnyeimmel küszködve. Noel simogatta a hátamat, ezzel nyugtatva, de nem sokra ment vele.
- Nem tudtam, hogy haza jöttél. Akkor nem játszottam volna. - mentegetőzött. Megráztam a fejemet még mindig ölelve a nyakát.
- Nem. Én csak... Kicsit... Azt hittem, már elfelejtettem ezt. Olyan, mintha nem is velem történt volna ez az egész. És te olyan gyönyörűvé és tökéletessé tetted. - motyogtam. Noel megsimogatta a hajamat majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.
- Emma, komolyan nem kell ezt... Megértem... Csak olyan jó volt a szövege, nem tudtam megállni. Minden egyes betűje a szívedből jött. És te nem azt érzed jónak, hogy én kísérem zongorával. Ha csak egyedül énekelnéd bármiféle kíséret nélkül, akkor is tökéletes lenne. Mert ez úgy is kerek egész. - magyarázta nekem, de én nem értettem vele egyet. Ez így volt kerek egész. A zongorával.
- Kétlem. Hisz’ nem is tudok énekelni. - engedtem el a nyakát és kínomba felnevettem.
- Te most hülyéskedsz. Komolyan nem tudom, kitől örökölted a hangodat, de hidd el, van hangod. És ezt most úgy mondom, hogy mindketten tudjuk, hogy abszolút hallásom van. - mondta. Ez csak a testvéri elfogultság lehet. Megráztam a fejemet, hogy nincs igaza. - Jó, akkor gyere! Énekelj és majd meglátod. - nem értettem, hogy mire akar célozni. Felém nyújtotta a kezét. Gondolkozva fogtam meg a kezét.

Noel felszaladt az emeletre és Danival jött vissza. Furcsán néztem rájuk, és az különösen nem tetszett, hogy Dani a kamerát lóbálta a kezében. Noel a kezembe nyomott egy dalszöveget, Miley Cyrus Wrecking Ball-ját. Értetlenül nézegettem, kívülről fújtam a szöveget. Szinte minden szomorú, letargikus zenét megtanultam, mivel csak ezeket hallgattam a rehabon, amikor bekerültem oda. Sőt! Az első két hétben nem is kommunikáltam ott senkivel. Nem éreztem jogosnak, hogy bedugtak oda egy puszta véletlen miatt. De most már hálás vagyok a szüleimnek, mert ha nem tették volna meg ezt a drasztikus lépést, akkor talán megint megtörtént volna a véletlen.

- Mehet? - kérdezte Noel és leült a zongora elé. Bólintottam. Próbáltam figyelembe sem venni Danit, ahogy felveszi a produkciót. Csak énekeltem és énekeltem. Átéreztem a dalt, elég volt csak arra az időszakra gondolnom, amikor Niall nem volt mellettem. Annyi volt a különbség, hogy nekem eddig happy end érzésem van Niall-el a kapcsolatban. - Nagyszerű! - dörzsölte össze a tenyereit Noel. Dani elismerően bólintott és leállította a felvételt.
- Most pedig feltöltjük YouTube-ra. - szaladt az emeletre Dani. Hogy mit csinál?
- Ugye csak szórakozik. - néztem Noelre. A legfiatalabbik bátyám megrázta a fejét. - Jaj, ne! - indultam meg az emelet felé, hogy megállítsam ezt a hatalmas katasztrófát.
- Várj! Fogadjunk! - vigyorodott el Noel. Homlok ráncolva néztem rá a lépcsőn állva. - Fogadjunk, hogy estig megnézik a videódat legalább kétezren és mondjuk kapsz ezer pipát rá. Ha nyerek, teljesíted egy kívánságomat. Ha esetleg nem így lenne, akkor egy hétig úgy ugrálok, ahogy te fütyülsz. - nyújtotta a kezét, hogy megpecsételjük a fogadást.
- Hát Pajtás, készülj, hogy a legrosszabb rémálmod leszek egy hétig! - kacarásztam ördögien és belecsaptam a tenyerébe.
- Vagy nem. - ült vissza a zongorához. Szinte az egész napját ott töltötte a hangszer előtt és játszott. De nem volt kiborító, mert nagyon szépen meg tudta szólaltatni. Ő ebben látta a jövőjét. Dalszövegíróként.

Egész délelőtt azzal nyugtattam magam, hogy csak nem volt olyan borzalmas az éneklésem és nem én leszek az új röhej tárgya a világ számára. Idegesen pakoltam össze a cuccaimat a táskámba, mert nekem kellett bemennem dolgozni délután. Talán ez lesz a legjobb, mivel akkor nem gondolok arra, hogy hétfőn megint közröhej tárgya leszek a suliban, mert biztos, hogy kiszivárog. Az internet már csak ilyen.
Imádtam Londont annak ellenére is, hogy jelen pillanatban szakadt az eső. Szerencsére kocsival jöhettem el dolgozni, mivel szombat lévén nem kellett senkinek sem az autó. A lehető legközelebb álltam az bejárathoz, amikor leparkoltam és már szaladtam is be. A fotocellás ajtó kinyílt előttem, majd bezárult mögöttem és akkor már tudtam, hogy elkezdődött. Az emberek többsége látta a videót. Hogy ezt miből tudom? A nézésükből. A fenéket! A bámulásukból. Úgy bámultak, mintha legalább az űrhajómmal parkoltam volna le odakint. Felmentem a mozgólépcsővel a második emeletre, ahol az üzlet volt, már távolról láttam, hogy Hanna már teljesen felöltözve ácsorog a pultban és közel sincs kedve már kiszolgálni azt a két vevőt, akik bent vannak az boltban.

- Emma ezt írd alá kérlek! - nyomott egy papírt a kezembe Hanna. Nézegettem az üres lapot. Mégis mit kell ezen aláírni?
- Hanna, ez mi? - kérdeztem teljesen értetlenül.
- Láttam a videódat és én szeretnék az első lenni, aki kap tőled autogramot. - vigyorgott. Mondtam én, hogy itt már mindenki hallotta. Megsemmisülve hajtottam le a fejem. - Szerintem, fél éven belül sztár leszel. - mosolygott Hanna, de nem gúnyosan, sokkal inkább úgy, mint aki komolyan gondolja a dolgot.
- Ne hülyéskedj! - legyintettem mosolyogva. Hanna csak a papírt nyomogatta a kezembe egy tollal együtt. - Jó, legyen. Kívánom, hogy ez legyen életed leghülyébb döntése. - írtam alá a papírt és oda adtam neki. Hanna, mint valami kincset, úgy tette a lapot a táskájába.
Hanna közel sem haza ment. Sokkal inkább Harry-hez. Az utóbbi időben egyre többet voltak együtt. Szó szerint minden szabadidejüket együtt töltötték. És akkor még mondják azt, hogy nincs köztük semmi.

***

Este fáradtan kocsikáztam hazafelé. Meglehetősen sokan voltak ma az üzletben. Leállítottam a kocsit az garázsba és a telefonomon pötyögve mentem be a házba. Délután írt Niall egy üzenetet, de még nem volt időm elolvasni.

~ Szia, Napsugár! Van egy hatalmas meglepetésem. Légy jó! ~

Egy újabb meglepetés. Igazából nekem most nem kell meglepetés, inkább csak Niall-höz szeretnék bújni. Egy ilyen nap után, csak Niall-re vágyom.
Benyitottam a házba, minden olyan volt, mint szokott. Mindenki csinált valamit. Felsiettem volna a szobámba, de Noel megállított.

- Még fél óra és fény derül az igazságra. - nevetgélt. A homlokomat ráncoltam, nem szerettem volna, hogy kiderüljön az igazság.
- Emma, tudnál segíteni? - kérdezte anya a konyhából. Ledobtam a táskámat a lépcsőn és már ott is voltam a konyhában. Az a látvány, ami ott fogadott, na arra nem számítottam. Niall támaszkodott az asztal mellett és eszegetett valamit. Felém nézett és mosolyogva széttárta a kezeit. Oda siettem hozzá és belebújtam az ölelésébe.
- Niall, te hogy kerülsz ide? - ráncoltam a homlokomat. Ha bárki is meglátta, hogy ide jött, holnap megint számíthatok rá, hogy címlapon leszünk.
- Tudom, hogy van nálam nagyobb meglepetés is, de most csak magamat tudtam hozni. - motyogta a fülembe. Megpuszilta a fejem búbját és nem engedett el. És nem is bántam, úgy éreztem, soha nem is akarok kibújni a karjai közül.
- Annyira örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál. - gyűrögettem a pólóját. Niall felnevetett.
- Egy nap sem telt el mióta együtt voltunk. - világosított fel. És ez most kit érdekel? Akkor is hiányzott egy ilyen nap után. - De ennek ellenére te is hiányoztál nekem. - adott puszit az arcomra.
- Maradjatok így! - szólt ránk anya. Olyan szinten váratlanul ért minket a hangja, hogy meg sem mertünk mozdultunk. Amúgy sem állt szándékomban elengedni Niall-t. Anya, mint a féle büszke anyuka mindent megörökített velünk kapcsolatban, így ez sem maradhatott ki. Kattintgatott párat, így rögtön tíz képet csinált.
- Emma! Idő van! Gyere! - kiabált Noel. Hangosan sóhajtottam, amit Niall nem értett.
- Miről van szó? - kérdezte Niall. Nem tudtam, mit mondhatnék neki, így csak megfogtam a kezét és magam után húztam. Dani a laptopját az ölében tartva pötyögött rajta és mindenki körülötte ült. Felmásztam a kanapé háttámlájára, Niall leült elém és értetlenül szemlélte a körülötte folyó eseményeket.
- Kész vagy a vereségre? - kérdezte Noel egy hatalmas vigyorral. A frászt fogok én veszíteni. Kizárt, hogy száznál többen látták volna.
- Noel, ugye tisztában vagy vele, hogy túl nagy számot mondtál. Kizárt az a nézettség. - fontam össze a kezeimet magam előtt. Niall ide-oda kapkodta a fejét közöttünk.
- Elmondanátok, hogy miről van szó? – kérdezte Niall. Noelre néztem, aki csak a laptopot nézte. Ennyire várni a vereséget, hihetetlen.
- Emma énekelt, én felvettem és feltöltöttem YouTube-ra. Emma és Noel fogadtak. Ha Noel nyer, akkor Emma teljesíti egy kívánságát. Ha Emma nyer Noel egy hétig a csicskája lesz. - magyarázott majd’ megfulladva Dani.
- Miben fogadtak? - kérdezte Niall. Jaj, nehogy már őt is érdekelje ez az egész.
- Abban, hogy a videónak kétezres nézettsége lesz és ezer pipája. - mondta Marcell. Niall felém fordult és összehúzta a szemöldökeit.
- Mikor akartad elmondani, hogy tudsz énekelni? - támaszkodott a térdeimre. Választ várt, de nem tudtam magyarázatot adni, mert Milán közbe vágott.
- Emma már azelőtt énekelt, hogy beszélni tudott volna. - mondta, de a hangjában valami furcsaságot fedeztem fel. Büszkeséget. Olyat, ahogy régen beszélt rólam.
- Jó, most már elég! Tudni akarom, hogy mennyivel győztem. - piszegett le minket Noel. Megcsóváltam a fejemet, amiért ennyire türelmetlen.
- Szóval... Mondjam vagy mutassam? - vigyorodott el Dani, ezzel is húzva Noel idegeit.
- Mutasd már! - kapta ki a kezéből a laptopot Noel.

Mindenki Noelt figyelte, ahogy bólogatott, hümmögött, mosolygott. Szerintem, mondanom sem kell, hogy idegesítő volt.
- Noel mondj már valamit! - mondta a kelleténél kicsit hangosabban Milán. Majdnem Niall nyakába ugrottam miatta.
- Nyertem. - csapta össze a tenyereit majd össze is dörzsölte azokat.
- Ez nem igaz. - vettem ki a kezei közül a gépet. Most mindenki engem nézett. Az adatokat figyeltem. - Ez nem lehet igaz. Tényleg Noel nyert. - mondtam teljesen megsemmisülve. Visszanyomtam Dani ölébe a laptopot és csak ültem. Ezt nem tudom elhinni.
- Szóval több, mint ötezren nézték meg és több, mint négyezer pipát kapott. És több mint kétezer hozzászólás. - sorolta az adatokat Dani. Ő is valamiféle büszkeséggel mondta az adatokat. Mindenki tátott szájjal bámult. Szó szerint. Zavarban voltam, amiért minden tekintet rám szegeződött. Anyának fogalma sem volt, hogy mit jelentenek ezek a számok. Nyílván egy sztárhoz képest kevés ez a nézettség, de nekem akkor is a mindenséget jelenti.
Ez után a bátyáim és Niall felváltva olvasták fel a kommenteket, amiknek a többsége pozitív volt. A negatív hozzászólásokat mindannyian kihagyták. Eltartott egy jó ideig, amíg végeztek utána mindenki ment a saját dolgára. Én pedig izgulhattam azon, hogy mit talál ki Noel.

***

Bemásztam az ágyba, Niall lekapcsolva a villanyt, ugyanígy tett. Ahogy elhelyezkedtem, Niall úgy mászott a lábaim közé. Ahogy észrevettem, most semmilyen hátsó szándéka sem volt.

- Miért nem mondtad, hogy tudsz énekelni? - kérdezte kisfiúsan. Ezt pedig megerősítette kócos haja is.
- Mert nem tudok. - rántottam meg a vállam. Niall megforgatta a szemeit.
- A számok nem ezt mutatják. - morogta. A haját piszkálgattam, miközben beszélni kezdtem.
- Azoknak több mint a fele azért nézte meg, hogy nevessen egy jót. - sóhajtottam. - Mi lesz velem a suliban hétfőn? - kérdeztem inkább magamtól, mint Niall-től. Egy biztos, akármi is történik, engem még egyszer nem tesznek tönkre érzelmileg. Most sokkal erősebb vagyok.
- Megint kishitű vagy. - morogta a nyakamba, mire kirázott a hideg. - Holnap meghallgatom, hogyan énekelsz és könyörtelen véleményt fogok alkotni. - puszilta meg a bőrt a nyakamon.
- Niall. - sóhajtottam fel. Niall felnézett rám egy mosollyal az arcán.
- Mondjad Napsugár. - csúszott egy kicsit feljebb, így még jobban érezhettem a lábaim között.
- Holnap kell dolgoznod? - kérdeztem zavartan. Niall megtámasztotta a fejét.
- Nem. - jelentette ki. Elmosolyodtam, amit ő furcsán nézett.
- Holnap segítenél spanyolból? - pislogtam a lehető legbájosabban rá.
- Persze. - bólintott és nyomott egy puszit az orromra. - Itt tanuljunk vagy nálam? - húzogatta a szemöldökét. Miért van olyan érzésem, hogy Niall-nek nagyon elterelődtek a gondolatai.
- Ha a tanulásra gondolunk, akkor egyértelmű, hogy itt. - vágtam rá. Idén szeretnék minden tantárgyból jó jegyet kapni, ahogy eddig is csak most a spanyolt is szeretném hozzácsapni.
- Mi másra gondolnék? - kérdezte ártatlanul. Tisztára, mint egy ma született bárány.
- Meg is sértődhetnék, hogy a tanulás jut eszedbe először rólam. - tettettem sértődöttséget. Niall elvigyorodott, majd egy óvatlan pillanatban felém nyomta a csípőjét.
- Azt hiszem, ezzel mindent megmagyaráztam. - suttogta a fülembe. Igen, határozottan megmagyarázta. Hihetetlen, hogy ezt váltom ki belőle, mégis tudja magát türtőztetni és nem mászik rám azonnal.
- Niall, te olyan jó ember vagy. El sem tudok képzelni nálad jobb barátot. - bukott ki belőlem. Niall csodálkozva nézett rám. Zavartan kezdtem piszkálgatni a mellkasát.
- Te teszel ilyenné. Mondtam már, nekem te nem csak a szex miatt kellesz. Amíg csak barátok voltunk, közel engedtél magadhoz és rájöttem, hogy milyen csodálatos ember vagy. A múltaddal együtt te egy tökéletes lány vagy. - nyomott puszit az arcomra. - Melletted akarok lenni akkor is, amikor szomorú vagy és esküszöm, hogy megvigasztallak. Ha vidám leszel, veled fogok örülni. Kettőnk közül nekem kéne örülnöm, hogy a barátnőmnek mondhatlak, még ha nem is a nagy nyilvánosság előtt. - adott egy kis csókot. A nyaka köré tekertem a karjaimat és még közelebb húztam magamhoz. Addig csókolóztunk, amíg el nem fogyott a levegőnk.

Kibújtam alóla. Most én akartam sarokba szorítani. Tudtam jól, hogy most csak játszunk, mégis olyan jól esett, hogy hozzáérhetek, megcsókolhatom Niall-t, hogy nem tudtam megállni. Csókolgattam a nyakát, lejjebb haladva a kulcscsontjánál megszívtam a bőrét. Niall morogva a combomba markolt és lejjebb csúsztatott. Biztosan túl kényelmes volt neki, hogy az ágyékán ringatóztam. A kezeimet a bőrén futtattam végig, az oldalán, végül az alsónadrágja gumija alá csúsztattam az egyik ujjamat. Niall hirtelen elkapta a kezemet.

- Ezt jobb, ha itt befejezzük, Napsugár. - motyogta. Kereste a szavakat. Tudtam, hogy már így is vissza fogja magát, de elfeledkeztem róla.
- Igaz is. Ne haragudj, Ni. - mondtam bűnbánóan. Niall felkuncogott, mire én összeráncoltam a homlokomat.
- Nem haragszom, csak így is nehéz megállnom, hogy rád másszak. Te nem is vagy tudatában, hogy mennyire beindítasz? - kérdezte hitetlenkedve. Lehajtottam a fejemet, ahogy belegondoltam, hogy milyen nehéz lehet neki. Lecsúsztam mellé és szorosan hozzábújtam. Csupasz lábamat átvetettem a csípőjén, hogy a lehető legközelebb kerüljek hozzá. Niall megfogta a combomat és köröket rajzolt a bőrömre. Másik kezével a hajamba túrt és nyomott egy puszit a homlokomra. - Álmodj szépeket, Napsugár! - mondta halkan. Felemeltem a fejemet és Niall-re néztem.
- Ni, miért hívsz Napsugárnak? - kérdeztem rá. Már nem először hívott így, de nem tudtam miért ragasztotta rám.
- Mert olyan vagy, mint a Napsugár. Feldobod az embert. És persze mindig ragyogsz. - mosolyodott el. A szám is tátva maradt, hogy így gondolja. Óvatosan megpöccintette az államat, mire nagy csattanással összekoccintva a fogaimat becsuktam a számat.
- Aranyos vagy. - pusziltam arcon. Niall büszke volt magára. Feljebb csúsztatta a kezét a lábamon, így hamar elérte a fenekemet. Belemarkolt, mire felnyögtem, Niall pedig elvigyorodott.
- Most már komolyan alvás. - mondta tettetett szigorral. Megforgattam a szemeimet.
- Jó éjt, Ni. - pusziltam meg a nyakát. Fejemet és kezemet a mellkasára tettem és már kényelemben is voltam.
- Jó éjt! - motyogta.

Niall feljebb húzta rajtunk a takarót. A kulcscsontján húzogattam a mutatóujjamat, Niall pedig a karomat simogatta. Niall bőre forró volt, és lassan vette a levegőt. Lassan simított végig a bőrömön, amíg teljesen el nem aludtam.
Olyan jó érzés volt így elaludni.