23. fejezet - Niall! Emma téged keres.

Sziasztok! 

Íme itt lenne a friss olvasnivaló. :) Remélem tetszeni fog. :)
Köszönöm szépen a kommenteket Réka Lovas, Patsy McCloud. A lájkokat Réka Timi Lánya, Noémi Tóth, Benczúr Melitta, Edina Kurucsó, Nóra Polányi. Az üzenetekért és pipákért is hálás vagyok. :) Ne felejtsétek, Ti, az Olvasóim vagytok a legjobbak. :)

Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást! :) 

Bay.

NIALL HORAN

Otthon becsaptam az ajtót és levetettem magam a kanapéra. Nem hiszem el, hogy Emma terhes volt. Nem fért a fejembe, hogy mégis hogy történhetett ez. Két hónapig távol volt tőlem és most én vagyok a rossz fiú, amiért nem hiszem el, hogy tőlem volt az a baba. Tisztán emlékszem, hogy az orvos azt mondta, nyolc-tíz hetes volt a baba. Pontosan emlékszem minden egyes kis részletre, abból a bizonyos éjszakából, mielőtt elutazott. Minden kis kép kocka beleégett az elmémbe. Tisztán látom magam előtt, ahogy vonaglott alattam és amikor széthullott, megmerevedett és mellkasomnak nyomta mellét. Mégis mi történt közöttünk, hogy ennyire megváltozott minden? Két hónap telt el és kitűnően látszik, hogy nem bírtunk. Nem működött közöttünk ez a kapcsolat. Pedig tökéletes volt az egész, ezt mindenféle elfogultság nélkül mondom. Amikor itt volt mellettem Emma, mintha szárnyaltunk volna, ahogy ő Los Angelesbe ment, mélyrepülésbe kezdtünk. Igen, nem csak én, hanem Ő is. Még mindig szeretem Emmát és holnap be is megyek a kórházba, hogy megbeszéljem vele ezt az egészet. De most még idő kell, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat. Nem csak a babát, az egész kapcsolatomat Emmával.
A telefonom megállás nélkül csengett, így végül lenémítottam, de még így is láttam, ahogy felváltva hívnak a srácok. Nem akartam velük beszélni, úgyis csak a szememre vetnék, hogy miért nem vagyok Emma mellett, pláne ilyen helyzetbe.
Felkeltem és egy üveg bort vettem le a szekrényről. Nem foglalkozva azzal, hogy poharat is vegyek ki a szekrényből, visszaültem a kanapéra. Lábaimat feltettem a kis dohányzóasztalra és nagyot kortyoltam az alkoholból. Eszembe jutott Emma. Emma mosolya, szemei, hangja, minden kis érintése, nevetése csengése. Zúgott a fejem, ahogy minden gondolatomba belekúszott a lány, aki nem csak rég, de még most is a mindenemet jelenti. Akármi is történt, akkor is szeretem.
Már jócskán elfogyott az üveg tartalmának fele, amikor csengettek. Nem akartam ajtót nyitni, mivel sejtettem, hogy valamelyik srác ugrott be helyretenni engem. Ahogy mégis kinyitottam az ajtót, egy olyan személlyel találtam szembe magam, akire abszolút nem számítottam.

- Holly, te mit akarsz? - támaszkodtam az ajtónak. A szőke hajú lány elmosolyodott, ezt még kissé homályos látásommal is felbírtam fogni.
- Nem látogathatom meg a barátomat, csak a barátomat? Gondolom, mindent megbeszéltél a barátnőddel és nem jelent gondot, ha néha együtt lógunk. - sokáig gyakorolhatta ezt a monológot, hogy így el tudja mondani.
- Nem kell a színjáték. - grimaszoltam. - Most mond el, valójában miért jöttél? - kortyoltam az italba. Semmi kedvem nem volt most hozzá. Csak gondolkodni szerettem volna egyedül.
- Szerintem, azt már nem kéne meginnod. - fogta meg az üveget Holly, de nem járt sikerrel, hogy eltulajdonítja. Erősen markoltam rá az palackra. Holly beengedte magát mellettem.
- Holly fejezd ezt be. Nem engedtelek be és igazán hálás lennék, ha most szépen haza mennél. - álltam még mindig a kitárt ajtó mellett. Holly rám mosolygott és elém lépett.
- Igen? És mivel hálálnád meg? - csúsztatta kezét a mellkasomra. Egyből Emma érintése jutott eszembe, hogy azt mennyire élveztem, azzal ellentétben, amit Holly csinált.

Aztán eszembe jutott, hogy mennyire rosszul éreztem magam, amikor megcsókoltam Holly-t. Napokig nyomasztott, hogy félig-meddig megcsaltam Emmát. Végül a fejembe kúszott a baba, amit Emma várt.

- Felejtsd el azt a másik lányt, most sincs veled, te pedig itt szomorkodsz egyedül. - közelítette arcát az enyémhez. Lassan érintette ajkait az enyémekhez, talán félt, hogy elutasítom, de amikor észrevette, hogy szabad útja van, nyelvét a számba dugta. Elnyúlva mellettem, becsapta az ajtót, egy pillanatra sem elválva tőlem. A borosüveget el nem engedve toltam hátra, a kanapé felé. Egy pillanatra üres lett a fejem. - Ezt tegyük le! - rántotta ki a kezemből az alkoholt és letette az asztalra. A stabilitásom rég a múlté lett, így könnyen lökött le a kanapéra.

Amúgy is rövid szoknyája még feljebb csúszott, ahogy az ölembe mászott és csókolgatni kezdett. Hajamat markolta és húzta, közben pedig a fülembe nyögdécselt. Keze lecsúszott mellkasomról, ahol eddig támaszkodott és egyre lejjebb vezette ujjait. Ahogy keze rácsúszott a férfiasságomra, akkor tértem csak észhez. Nekem ő nem kell. Teljesen mindegy mi fog történni Emma és köztem, ez a lány, aki most az ölembe ült, sosem fog kelleni. És fogalmam sincs, hogy valaha is fog-e valaki annyira érdekelni, mint Emma.

- Holly, ezt komolyan fejezd be! - fogtam meg a csuklóját. A szőke lány meghökkenve nézett rám.
- Hé, Niall! - dörömbölt az ajtón Harry. - Nyisd ki az ajtót! - csapott rá erősen a falapra. Már éppen keltem volna fel, de Holly-val az ölemben, elég nehéz volt. Az ajtó egyszer csak kinyílt.
- Te meg mi a jó Istent csinálsz? - förmedt rám Liam. - Neked most nem itt kéne lenned vele, hanem a barátnőd mellett. - mondta dühösen. Még soha nem láttam ennyire kikelni magából.
- Komolyan, nem gondoltam volna, hogy ennyire leteszed a mércét. - csóválta helytelenítően a fejét Lou.
- Holly épp menni készült. - toltam le a combjaimról a lányt.
- Akkor menjen. Nekünk meg beszélnünk kell. - tárta ki az ajtót Harry. Holly sajnálkozva rám nézett és magunkra hagyott minket. Tudta, a srácokkal szemben nincs szava.
- Szóval te idióta. - ült mellém Harry. – Mond csak milyen meggondolásból töltöd Holly-val az estét, ahelyett, hogy a barátnőd mellett lennél a kórházban? - húzta össze a szemöldökeit. Nem akartam vele foglalkozni.
- Terhes volt. - morogtam. Mindannyian leültek körém.
- Tudjuk. És azt is, hogy akkora marha voltál, hogy azt mondtad neki, hogy mástól várta a babát. - támasztotta meg a fejét Lou. Felé fordultam. Komolyan most tartják a „csesztessük Niall-t” napot? Mert most abszolút nincs hozzá hangulatom.
- Nem tudom, tisztában vagy-e vele, hogy van egy bizonyos százalék, amikor hibás az óvszer. - mondta Liam olyan hangsúllyal, mintha az apám lenne és épp most világosítana fel.
- Mindennel tisztában vagyok, de akkor olyan hirtelen jött az infó és annyira ledöbbentem, hogy ez jutott először eszembe. Ti nem erre gondoltatok volna, azok után, hogy két hónapja nem is találkoztunk? - lettem hirtelen dühös, amiért beleütötték az orrukat a dolgomba. Bármikor meghallgattam őket, de most nem volt rá szükségem. Ezt egyedül kellett végig gondolnom.
- Neked elment az eszed. Az meg sem fordult a fejedben, hogy a kimerültség miatt vesztette el a babát? Annyit melózott, hogy elvetélt. És te még azt mondod neki, hogy megcsalt? - mondta hangosan Harry. Összehúzott szemekkel néztem rá. - Amikor összejöttetek még téged féltettelek, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy te fogod őt tönkretenni. - hirtelen mindannyian rá néztünk. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy ezt mondta. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen súlyos dolgot fog a fejemhez vágni.
- Harry, fogd be! - mondtam keményen.
- Állj! Mindenki fogja be! - teremtett le Liam. - Csak egy kérdésem van. Rájöttél végre, hogy a ti babátokat vesztette el Emma?
- Igen. Jól tudom, hogy tőlem volt. Az orvos is megmondta, hogy mennyi idős terhes volt Emma. Csak a pillanat hevében támadtam le Emmát azzal az őrültséggel, hogy esetleg mástól volt. - sóhajtottam fel. Tulajdonképpen, magam sem tudom miért vágtam a fejéhez azokat a dolgokat.
- Megtapsollak, annyira sikerült letámadnod, hogy sokkot kapott és most nem ébred fel. - mondta gúnyosan Lou. Hirtelen felé néztem, nem tudtam hova tenni a kijelentését.
- Mit mondtál? Kómába került miattam? - kérdeztem hitetlenül. Louis bólintott és ahogy a többiekre néztem, ők is ugyanúgy tettek.
- Vagyis... Igazából nem tudni. Lehet amúgy is sokkot kapott volna. Nem a te hibád. - próbált megnyugtatni Liam. Inkább vigasztalásnak tűnt.
- Teljesen mindegy. Akkor is bemehet hozzá. - vetette oda nekem félvállról Harry. Kezdett nagyon idegesíteni a stílusa.
- Mi a fene ütött beléd? Felcsaptál Emma védelmezőjének, vagy mi? - keltem fel a kanapéról és majdnem el is estem a saját lábamba. Az alkohol még bőven dolgozott a véremben.
- Ha már te nem tudod megvédeni! - ugrott fel Harry is. Így most már szemtől-szembe voltunk. - Neked kellett volna rá vigyázni! Meg kellett volna neki mondani, hogy tartson szünetet! Oda kellett volna menned és leállítani azt az őrültséget, ami zajlott körülötte. - kiabált a képembe. Jól tudtam, hogy igaza volt, de a büszkeségem nem engedte, hogy ezt be is ismerjem.
- Te mégis mióta vagy ennyire képben, hogy mi történt Emmával? - húztam fel az egyik szemöldökömet. Úgy gondoltam ezzel elkaptam és vége a beszélgetésnek, de nem.
- Ha éppen nem a szőke cicababáddal enyelegtél volna az elmúlt két hétben szinte minden nap, akkor tudnád, hogy huszadikán este Hanna és én mentünk el a házukhoz érte. Már akkor is elájult. Két napig aludt. Meg sem moccant. És te mit csináltál? Holly szájában matattál a nyelveddel. - szívta be a levegőt Harry. Azért az túlzás volt, hogy enyelegtem Holly-val. A nyakamra járt és nem tudtam vele mit kezdeni. - Emma csak azért hajtott, hogy haza jöhessen. - tette még hozzá. Nem vettem észre, hogy Dani és Milán az ajtóban állt. Nem tudom ki engedte be őket. Teljesen el voltam azzal foglalva, hogy mindent tönkretettem. Tönkretettem a szerelmemet. - Na, de ha már ti is itt vagytok. Ti sem vagytok jobbak. Eszetekbe sem jutott, hogy meg kéne látogatni Emmát? Vagy esetleg haza hívni? - fordult most a lány testvérei felé. Milán és Dani nagyot pislogtak.
- Harry nyugodj meg! Ezzel most nem megyünk semmire! - szólt rá Liam. Harry mélyen szívta be a levegőt, hogy megnyugodjon.
- Ha azért jöttetek, hogy beszéljetek Niall-el, hallhattátok, Harry-től már megkapta a fejmosást. - szólt közbe Louis. - Mi a helyzet Emmával? - terelte el a témát. Mindannyian érdeklődve fordultunk a testvérpár felé.
- Semmi változás. - mondta halkan Milán. Visszaültem a kanapéra. A többiek beszélgettek, én viszont teljesen kizártam a hangjukat. Egyetlenegy dolog járt a fejemben, Emma. Hogyan fogom visszaszerezni Emmát? Egyáltalán mi lesz ezután? Fel fog ébredni? És, ha felébred, hogyan fog ezek után hozzám viszonyulni? Szóba fog velem állni? Hagyni fogja, hogy megmagyarázzam? A kérdések cikáztak a fejembe és féltem, hogy Emma látni sem akar majd.

***

Lassan nyitottam ki a szememet. Nagyokat pislogtam és próbáltam rájönni, mi is történt. Ugyanúgy a kanapén ültem abban a pózban, ahogy a beszélgetésünk végén leültem. Egy pokróc volt rám terítve. Azt hittem, egyedül vagyok, de a konyha felől motoszkálást hallottam.

- Végre felébredtél. - jött be Louis a nappaliba. Leült mellém és bekapcsolta a tv-t. - Remélem, kialudtad ezt. - emelte fel a boros üveget. Elgondolkodva néztem rá és bólintottam.
- Mennyi az idő? - kérdeztem. Megnéztem volna a telefonomat, de elzsibbadtam ebben a lehetetlen pozícióban.
- Éjjel fél kettő. - mosolyodott el. Ezek szerint jó sokat aludtam.
- Miért vagy itt? - nyújtóztam ki. Ha jól számolok ma van Szenteste, vagyis Lou születésnapja.
- Nem akartunk egyedül hagyni, nehogy még több bort kinyiss. Inkább velünk beszélgess! - halkította le a tv-t. Felé fordultam és elmosolyodtam.
- Boldog születésnapot! - Lou hitetlenkedve nézett rám.
- Köszönöm, de nem így gondoltam. - lökött meg. Eljátszottam, hogy nagyon fájt. - Viccet félretéve, fogalmam sincs, hogyan fogod helyrehozni ezt az egészet Emmával, de törd a fejed.
- Lou, ez nem ilyen könnyű. Kárt tettem benne. Hiába is szeretném rendbe hozni a dolgainkat, ha ő örökre megutált. Amit persze nem tudunk biztosra, mert kómában fekszik miattam. - mondtam kétségbeesetten kihangsúlyozva a miattam szócskát. Megint ugyanott tartottunk, mint alvás előtt. Totál kétségbeesés uralkodott rajtam.
- Niall te is nagyon jól tudod, hogy Emma szeret. Megbántottad, de szeret téged. Most teperned kell, hogy visszaszerezd, de emlékeztetlek, hogy már nem először kellett visszaszerezned. Ha azt a húzásodat elnézte, hogy az internetről tudta meg, hogy szakítottál vele, utána pedig titokban kellett találkozgatnotok, akkor szerintem most is vissza tudod szerezni. Jobban kell hajtanod és sokkal tökösebbnek kell lenned, de sikerülni fog. - dőlt hátra. Louis-ból senki sem nézné ki, hogy komolyan képes valamiről beszélni. De mi tudjuk, hogy ez így van, bármivel fordulhatunk hozzá. Nem tudtam mit mondani. Minél előbb látni szerettem volna Emmát, még ha nem is volt magánál. Szerettem volna megfogni a kezét, hogy tudassam, bármekkora ökör is voltam, visszatértem hozzá.
- Nyugodtan haza mehetsz. - álltam fel, hogy kimenjek végre wc-re.
- Hm. - motyogta Lou. Felé pillantottam, de Lou már az igazak álmát aludta. Óvatosan eldöntöttem a kanapén, majd betakartam. Kikapcsoltam a tv-t és felmentem az emeletre.

***

Reggel a telefonomra ébredtem. Halkan csörgött az ágyam melletti szekrényen. Harry neve villogott a kijelzőn. Nyögve emeltem a fülemhez a készüléket.

- Nálad van még Lou? - csapott azonnal a közepébe Harry.
- Elvileg igen. - mondtam rekedtes hangon. Kimásztam az ágyból, hogy megnézzem, tényleg a kanapén alszik-e még Lou.
 - Akkor nyisd ki az ajtót. - tette le a telefont. Lebattyogtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Harry és Liam állt előttem, Harry kezében egy dobozt tartott.
- Hajnali hat óra. - jegyeztem meg, amikor elsétáltak mellettem.
- Tudjuk, de fel kell köszöntenünk Louis-t. Dél körül mindannyian megyünk haza. - magyarázta meg látogatásuk okát Liam.
- Lou. - paskolgatta Harry az arcát miután Liam meggyújtotta a gyertyákat és a tűzijátékot.
- Mi a...? - ült fel hirtelen Louis. Mindannyian szélesen vigyorogtunk, amíg Lou járatta a tekintetét köztünk és a torta között. Elénekeltük a boldog születésnapot is, mire Lou teljesen meghatódott. - Köszönöm. Tényleg... Én... - kereste az amúgy nagyszájú srác a szavakat.
- Tudjuk. - legyintett Harry. Bólogattunk. Lou teljesen meghatódott attól, hogy felköszöntöttük. Nem sokszor tudtuk, így személyesen megtenni ezt, mivel ilyenkor már mindannyian otthon, a családunk körében szoktunk lenni.
- Vágd fel! - hozott egy kést Liam.
- Először közös kép. - vette elő a telefonját Louis. Kicsit feszengtem, mivel nekem még nem volt időm felvenni nadrágot. Végül elkészült a boxeres selfie.
Lou azzal köszönt el tőlem a kis ünneplésünk után, hogy hozzam rendbe, amit sikerült eltolnom. Nem csak ezért, már éjjel elhatároztam, hogy ma bemegyek Emmához. Bármi is történjen, mindent helyre hozok.

***

Idegesen nyomtam meg a kórházban a lift gombjai közül azt, amelyik emeletre szeretnék menni. Határozottan kijelenthetem, hogy teljesen be voltam ijedve. Nem tudtam mire számíthatok. Csodát nem vártam. Nem vártam, hogy majd miattam felébred. Csak szerettem volna látni. Szerettem volna elmondani neki mindent. Mindent, hogy mekkora egy idióta voltam.
A lift ajtaja kivágódott, én pedig nagy sóhajjal léptem a folyosóra. Elindultam a már jól ismert úton. Ahogy elértem Emma ajtajához bekopogtam. Számítottam rá, hogy itt lesz a családja, de nem. Meglepetésemre egyedül Tamás, Emma apja, ült az ágy mellett egy széken.

- Jó napot! - köszöntem. Emma apja felpillantott rám.
- Jó napot! Gondolom, te vagy Niall. - nézett rám. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy kedves lesz velem.
- Igen. Niall Horan. - nyújtottam felé a kezem, amit el is fogadott.
- Tamás Katona. - ráztunk kezet. - Még semmi változás nem történt. Az orvosok nem tudnak semmit. Csak, hogy alszik. - sóhajtott fel. Leültem a másik szabad székre. - Amikor a feleségem terhes lett Milánnal, napokig nem beszéltem vele. Hidegzuhanyként ért a dolog. Amikor megházasodtam, biztos voltam benne, hogy két-három évig nyugalom van. És akkor ott álltam húsz évesen a tizennyolc éves feleségemmel, aki terhes volt. Persze, az meg sem fordult a fejemben, hogy nem tőlem várja, de akkor is. Úgy éreztem, nem tudom majd ellátni, felnevelni. Utána jöttek sorba. - fakadt ki nekem Tamás. Nem zavart, sőt, jól esett, hogy megosztja ezt velem. Mindenki úgy beszél a gyereknevelésről, hogy az milyen könnyű, meg ösztön. Igen ám, csak az az érzés, amikor tudatosul benned, hogy gyereked lesz. Az érzés ösztönös is, de közben azon jár az agyad, hogyan fogod felnevelni? Mi van, ha valamit elrontasz? Kérdések tömkelege tárul eléd. - Amikor Emmát vártuk, nem akartuk ultrahangon megtudni, milyen nemű. Így teljes meglepetés volt, amikor a nővér kihozta, és közölte kislány. Bámult azokkal a hatalmas szemeivel. Az leírhatatlan érzés, amikor a kezedben tarthatod a gyermeked. - sóhajtott fel. - Ti pedig átéltétek azt, amit egy szülő sem kíván. Ahogy meg tudtátok, hogy babátok volt, úgy tört szét az egész az elvesztésével. Én megértelek téged. És tudom, jó srác vagy, hisz’ eddig vigyáztál a lányomra, azt is tudom, hogy meg kell ezt beszélned majd Emmával. Muszáj lesz, mert sosem láttam olyan boldognak őt, mint mikor veled volt. - mosolyodott el Tamás. Mélyen szívtam be a levegőt.
- Mindenki azt vágta a fejemhez, hogy mekkora idióta vagyok és igazuk van. Mert amíg én azt tartottam és tartom szem előtt, hogy Emma jól legyen, a babával nem foglalkoztam. Fogalmam sincs Emma hogy éli meg az elvesztését. - hunytam le a szemeimet. Lehet önző vagyok, de a baba nem jutott eszembe. Nem jutott eszembe, hogy milyen lett volna. Nekem csak az számított, hogy Emma jól legyen.
- Túl hamar elvesztettétek. Épp, hogy közölték, hogy létezett. Nem ragaszkodtál még hozzá. Ha az elmúlt tíz hétben tudtátok volna, hogy ő bizony van, akkor most valószínűleg még mindig lenne, mert vigyáznátok rá és boldogan várnátok őt. Akkor kötődnél hozzá. - fejezte be Tamás. - Én most kimegyek egy kávéért. - állt fel a székről. - Ja, és szerintem, mindent hall. - mosolyodott el mielőtt kiment a szobából. Felsóhajtottam és közelebb húztam a székemet Emmához. Értettem a célzását.
- Nem tudom, hogy igaz-e, hogy hallasz. Fogalmam sincs, hol kezdjek bele. Mindennél nagyobb vágyam, hogy felébredj és a szemedbe nézve mondhassam ezt el. Sajnálom, hogy azt mondtam, hogy a baba nem tőlem volt. Talán megijedtem, vagy csalódtam magamban, amiért nem tudtalak téged és őt is megvédeni. Nem vigyáztam rátok, pedig az lett volna a dolgom. - simítottam végig az ujjain. - Az, hogy két hónapig nem láttuk egymást az az én hibám is. Sokszor mondtam, hogy majd meglátogatlak és nem tettem. Bele sem gondolva, hogy mekkora csalódást vagy fájdalmat okozok neked. Oda kellett volna mennem és leállítani azt az egészet. Nagyon sajnálom. Nem tudom, hogy mi lesz, amikor felébredsz, de azt tudnod kell, bármekkora balfék is vagyok, szeretlek téged. - pusziltam meg a kézfejét. Felpillantottam az arcára, amin egy kövér könnycsepp szaladt végig. - Jaj, ne sírj Napsugár! - töröltem le a könnyeit a hüvelykujjammal.
- Niall? - szólalt meg egy női hang mögülem. Felé pillantottam és Violával néztem szembe.
- Szia! Én csak... Csak... Mindegy már megyek is. - néztem még rá nagy sóhajjal Emmára.
- Nem kell. Maradj nyugodtan. - tiltakozott hevesen Viola. Erőltetetten elmosolyodtam az irányába.
- Magatokra hagylak. Kint leszek. - ráztam meg a fejem. Úgy éreztem, neki is kettesben kell lennie Emmával. Kint a folyosón leültem egy székre és csak néztem magam elé. Nem tudtam, mit tehetnék. Tamás leült mellém és megkérdezte nem megyek-e haza a családomhoz, hiszen ma van Szenteste. Egyszerű a válasz. Nem. Nem, mert nekem most már Emma is a családom. A szüleim megértik és a testvéremék megértik, ha most nem megyek haza. Ha Emma felébred és azt mondja, elege van belőlem, akkor sem fogom ezt megbánni.
Órák telhettek el. Tamás már nem volt mellettem, időközben Emma testvérei haladtak el előttem. Ahogy kinéztem az ablakon sötétség borult már a városra.
Napközben véletlenül oda tévedtem az újszülött osztályra. Néztem, ahogy apukák büszkén mutatják az ablakon keresztül, hogy melyik kicsi az övék. Valami megmozdult bennem és szorítani kezdte a mellkasomat. Ha jobban vigyáztam volna rájuk, pár hónap múlva én is ugyanilyen lelkesedéssel mutattam volna a kislányomra vagy kisfiamra és dicsekedtem volna vele.
Teljes csend volt a kórházban. Talán a szentestének volt köszönhető, talán csak az estének. Mielőtt megint a gondolataimba merülhettem volna, valaki kijött Emma szobájából.

- Niall! Emma téged keres. - mondta mosolyogva Viola. Szinte felugrottam a székről és siettem a szobába, ahol Emma fáradtan nézett körbe a családján majd állapodott meg a tekintete rajtam.