21. fejezet - Szeretlek, kérlek, ezt soha ne felejtsd el.

Sziasztok! 

Nos, hogy gyors és fájdalommentes legyen a bejelentésem. Hamarosan a végére érünk Emma és Niall történetének. Körülbelül még négy fejezet lesz, ezen kívül. Szóval, már tényleg a végén járunk. Remélem, velem tartotok a következő történetemnél is. :) Ennyi lenne a közérdekű közleményekből. :) Kinek jó, kinek rossz hír. :) 

Köszönöm szépen a komikat Réka Lovas és Patsy McCloud. :) A lájkokat Benczúr Melitta, Nóra Polányi, Noémi Tóth. Persze a pipákat is. :) El sem tudjátok képzelni, mennyit jelentenek ezek számomra. :) Ha esetleg valakit véletlenül kihagytam, elnézést érte. :) Minden Olvasómra gondolok! :) 

Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást! :) 

Bay.

EMMA KATONA

Azt hiszem, ha azt mondom, hogy a végkimerülés fenyegetett nem túloztam. Minden napom, minden órám, minden percem be volt táblázva már két hónapja. December van, de még az sem biztos, hogy a karácsonyt a családommal tölthetem. Természetesen ez csak rajtam múlik. Ha sikerül még huszadikáig felvenni az első album dalait, akkor haza mehetek Londonba, ha viszont nem, akkor még az újévet is itt Los Angelesben fogom köszönteni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy Niall-el eltávolodtunk egymástól. Hiába mondogatja azt, hogy megérti ezt az egészet, ami körülöttem zajlik, ez nem igaz. Eleinte, amikor két hónapja ide jöttem Los Angelesbe úgy állapodtunk meg a céggel, hogy amikor csak szükségét érzem, haza mehetek. Ez egy hétig működött, aztán kaptam egy menedzsert, Kimberly-t, aki szerintem csak azért létezik, hogy az én életemet megnehezítse. Mindig van valami program, amin meg kell jelennem.
Két hónapja nem voltam otthon, két hónapja nem beszéltem személyesen a családommal és a barátaimmal. Niall-el két hete beszéltem utoljára telefonon. Általában ő hív engem, de mindig akkor, amikor nem tudom felvenni, ez persze nem az ő hibája. Nekem viszont nincs képem éjjel visszahívni.
Karácsonyra szeretnék haza menni a szeretteimhez és ezért mindent meg fogok tenni. Újabban azzal piszkál Kimberly, hogy miért vagyok olyan ingerült. Annyira a fejéhez vágnám, hogy sokkal nyugodtabb és vidámabb lennék, ha nem két-három órákat aludnék naponta, de nem tehetem. És miért nem, ha elméletileg én vagyok a főnöke? Azért basszus, mert fölöttem áll, és jobban hisznek az ő szavának, mint az enyémnek.

- Nem, nem jó! - kiabált rám a zenei producer. Már megszoktam, így nem volt ismeretlen, hogy az ő hangja visszhangzik az egész szobában. - Mi lenne, ha végre normálisan elénekelnéd és mindenki mehetne a dolgára?! Már csak ez az átkozott dal hiányzik! December tizenkilencedike van, holnap határidő! Legyél olyan tündéri és énekeld végre el ezt a dalt úgy, ahogy oda le van írva! - fröcsögte a szavakat felém. Képzeletben már felrobbantam a dühtől, de a valóságban csak bólintottam egyet és újra nekiálltam. Az tartotta bennem a lelket, hogy holnapig meg kell csinálni, hogy elszabadulhassak innen. Leginkább a szeretteimre van szükségem. Senki másra. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy mindent úgy énekeljek el, ahogy kérték, és végül, éjfél előtt három perccel hivatalosan be is fejeztük a munkálatokat. Azt hiszem, ennyire nem láttak mostanában felvillanyozva.
- Akkor én holnap indulok is haza. - mosolyogtam Kimberly-re. A nő felhúzta az egyik szemöldökét és elővette a kis fekete noteszét. Csak a noteszt ne! Az a bőrkötésű kis vacak teszi tönkre mindig a terveimet.
- Jó. - mondta ugyanazon a hangon, ahogy eddig is beszélt. - Mit szólnál ahhoz, ha január tizedikén jönnél vissza? Foglalok jegyet neked. - mi ez a hirtelen kedvesség?
- Kimberly, jól érzed magad? Mert, ha stroke-ot kaptál vagy ilyesmit, nem tudok vele mit kezdeni. - támaszkodtam a lift oldalának. Képes lettem volna állva elaludni, de Kimberly nem hagyta.
- Figyelj Emma, ez az egész hajtás azért volt, hogy elkészüljön időben az album. Tudom, én voltam a rémálmod, ezt nagyon sajnálom, de nekem ezért fizettek. De mostantól más lesz minden, addig, amíg nem adsz ki másik albumot. - mosolygott rám Kimberly. És igen, mosolygott. Azt hittem, ő egyáltalán nem tud mosolyogni, de határozottan kijelenthetem szép mosolya van.
- Többet kéne mosolyognod. - jegyeztem meg. Kimberly bólintott egyet. - Te hol töltöd a karácsonyt? Úgy értem hova mész haza? - érdeklődtem. Nem tudtam róla semmit, és amíg ilyen jó fej, addig kell kérdezgetnem.
- Én itt lakom LA-ben. De, ha szükségét érzed, elutazok veled Londonba. - ajánlotta fel. Megráztam a fejemet. Nem kell miattam utaznia ide-oda.
- Azt hiszem, egyedül is menni fog. - siettem be a szállodai szobámba. - A lehető legkorábbi gépre foglalj jegyet, kérlek. - nyitottam ki a szobám ajtaját. Épp elcsíptem még a folyosón Kimberly-t.
- Rendben. Majd szólok, hogy mikor indul. - mosolyodott el. Bólogattam és a lehető leggyorsabban pakoltam össze a holmijaimat a bőröndömbe. Úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és a kádban ülve hívtam Niall-t, hogy elmondjam neki a jó hírt. Pár csengés után fel is vette, de a várt hang helyett egy sokkal vékonyabb és nyávogósabb hang szólt bele.
- Haló! Niall Horan telefonja, ő most jelen pillanatban nincs itt. - mondta nevetgélve a telefonba. Ő mégis kicsoda? Nem rémlik, hogy Niall említette volna, hogy felvett egy titkárnőt.
- Haló! Meg tudhatnám, hogy kivel beszélek és hogy került hozzád Niall telefonja? - kérdeztem, mit sem törődve azzal, hogy igazából semmi közöm hozzá.
- Hű, de harapós valaki. Én Holly vagyok. És Niall nadrágzsebében volt a telefon. - könnyes lett a szemem. Szóval még a nadrág is lekerült róla. Remek! És én ezért hajtottam, hogy hozzá menjek haza. Ja és, hogy tisztázzuk, ez a Holly nem Hanna testvére, ez a Holly Niall volt barátnője. - Esetleg hagysz üzenetet? - kérdezte nyájasan. Ó, és még titkárnőt is játszik.
- Igazából... - kezdtem volna bele, hogy nem, de egy ismerős hang megelőzött.
- Kivel beszélsz? És mégis, hogy kerül hozzád a mobilom? - förmedt rá a lányra Niall. Azért ennyire nem kell tartani a lebukástól.
- Csörgött, te pedig a fürdőben voltál. Egy lány telefonált. - mondta egy kis undorral a lány szót.
- Kérem! - szólt erélyesen Niall. Hangos motoszkálás, zörgés hallatszott, majd Niall mély lélegzete. - Emma. - mondta halkan. Képtelen voltam megszólalni. Úgy éreztem, mindent tudok, többet is, mint szeretnék. - Emma kérlek, szólalj meg! Mit mondott neked Holly? Kérlek, Napsugár! - itt törött el teljesen a mécses. Zokogtam, csak arra voltam képes. Hiába hittem, hogy Niall nem csalt meg, mégis dühös voltam, amiért esélyt és okot is adtam rá. Millió esélye lett volna, hogy megtegye, mert én kicsit túlozva a világvégén voltam tőle és már két hónapja nem jártam otthon sem. - Hé, Napsugár, ne sírj! Hallod, mi a baj? - mondta halkan Niall. Képtelen voltam vele beszélni, jobb, ha tudomást sem szerez róla, hogy pár óra múlva haza megyek. Megnyomtam a piros gombot a mobilon és azzal megszűntettem a kérdezősködést.

Leejtettem a telefont a fürdő csempéjére, mély levegőt vettem és elmerültem a vízben. Tompán hallottam mindent és jó érzés volt. A levegő fogyott a tüdőmből, de nem foglalkoztam vele. Nem jöttem fel a víz alól, hallottam, ahogy megszólal a csengőhangom, amit Niall-nek állítottam be. Még akkor sem jöttem fel a víz felszínére. Aztán egy idő után nem hallottam semmit, se tompán, se sehogy. Nem láttam semmit. És, ami a legfontosabb, nem volt levegő a tüdőmben.

- Emma! - kiabált valaki rám. Kiköptem egy jó adag vizet a tüdőmből és csak utána nyitottan ki a szemem. - Mi a fene történt? - ült a kád szélén Kimberly. - Van fogalmad arról, hogy mi van akkor, ha fél órával később jövök vagy nem nyitok rád? - mondta hangosan Kimberly.
- Sajnálom Kim, elaludhattam. - Kimberly furcsán nézett rám, nem volt egy megszokott dolog, hogy becézem.
- A frászt hoztad rám. - mondta sokkal barátságosabban. Sajnálkozó pillantást vetettem rá, mire felállt a kád széléről. - Most hogy nézek ki. - nézett végig magán. Felnevetett, hogy csurom vizes lett miattam. - Szárítkozz meg, aztán elmondom a napirendet. - csukta be maga után az ajtót. Magamra vettem a köntösöm és követtem Kimberly-t.
- Szóval Kimberly, úgy döntöttem, hogy január harmadikán már visszajövök. - mondtam halkan és leültem az ágyam szélére.
- Az egy héttel korábban van, mint az eddig megbeszélt. - csodálkozott el. Bólintottam.
- Természetesen, neked tizedikéig szabadságod van. - nyugtattam meg. Kimberly megcsóválta a fejét.
- Mi történt Emma? Eddig annyira haza vágytál, most pedig minél előbb szeretnél visszajönni? - elmélkedett az asszisztensem. Megrántottam a vállamat.
- Egyszer fel kell nőnöm, mindenki ezt mondja. - pillantottam rá. Kimberly hitetlenül megrázta a fejét.
- Ez nem így van. Neked még szükséged van a szüleidre, a családodra, a szerelmedre. Attól, mert azt játszod, hogy felnőtt vagy még nem kell egyedül lenned. - mondta komolyan. Zsebre dugtam a kezeimet.
- Hagyjuk ezt Kimberly. Mikor indul a gépem? - kérdeztem rá a lényegre. Kimberly felsóhajtott és elővette a rémisztő noteszét.
- Reggel ötkor. Fél ötre hívok taxit, ami kivisz a reptérre. Négykor szerintem elég lesz kelned. - mondta el egy szuszra. Az órára néztem, ami már fél kettőt mutatott. - Most megyek, aludj! Reggel jövök ébreszteni. - mosolyogva hagyott magamra. Eldőltem az ágyon és csak feküdtem. Egyik pillanatról a másikra csukódtak le a szemeim és merültem álomba.

***

A londoni reptéren ácsorogtam és vártam, hogy megálljon egy taxi. Los Angelesben legyőztem a taxiktól való félelmemet, így most már bátran ülök be az autóba. Mikor végre megállt egy kocsi előttem, gyorsan bediktáltam a címünket és csak bámultam kifelé az ablakon. A borult időjárás ellenére is napszemüveget viseltem. Nem akartam, hogy felismerhető legyek. Nem akartam, hogy bárki is meg tudja, hogy itt vagyok.
Az autó megállt a házunk előtt, kifizettem a fuvart, a bőröndömet magam után húzva mentem fel a lépcsőn. Meglepetésemre az ajtó zárva volt és hiába kopogtam vagy csengettem, senki sem nyitott ajtót. Hívtam anyát, de nem vette fel a telefont. Végső kétségbeesésemben leültem a bőröndöm tetejére és vártam. Este kilenc óra volt és még mindig semmi sem történt. Nem jött haza senki. Fogalmam sincs, hol lehet a családom. Elővettem a mobilomat és az egyetlen embert hívtam, akit hívhattam.

- Szia Hanna! Csak azért hívlak, mert... - kezdtem bele, de Hanna közbevágott.
- Szia Emma! Mi újság? Azt hittem, hogy nem is fogsz hívni többet! - vetette a szememre. Bűntudatom lett. Tényleg nem hívtam túl gyakran.
- Nagyon sajnálom Hanna. - sóhajtottam fel és megint a bőgés határán voltam.
- Jó, semmi baj. Megértem. Mi a hézag? - kérdezte nevetgélve. Valószínűleg megzavartam valamit. Hogyne zavartam volna meg, hisz’ szünet van.
- Zavarlak? - kérdeztem, bár tudtam a választ.
- Dehogy zavarsz. - vágta rá szinte azonnal.
- Meg tudnád mondani, hogy hol van a családom? - jó, ez így elég hülyén hangzik. Hanna kicsit várt, majd belekezdett.
- Az apád meglepte az anyukádat és a tesóidat egy amolyan wellness hétvégével. Három nap múlva mennek haza. - Hanna várt egy kicsit. - Nem mondták neked? - sírva csóváltam a fejem. Nem tudtam megszólalni, mert a gombóc szorította a torkomat. - Emma minden rendben? Hol vagy? Olyan hangzavar van körülötted, alig hallak. - mondta hangosan a telefonba. Megnőtt a forgalom az utcánkban így rengeteg autó suhant el előttem.
- Én... Haza jöttem és... Nincs itt senki. - sírtam fel hangosan. - Ha tudtam volna, nem jöttem volna vissza. Ez... Az én hibám. Az egész az én hibám. - fakadtam ki. Nem csak a haza látogatásra értettem, mindenre. Mindent elrontottam magam körül. Egy másik világ vett körül itt is és ott is.
- Maradj ott! Érted megyek. - parancsolt rám és letette a telefont. Visszatettem a telefonomat a táskámba és csak vártam.

Ha úgy vesszük Hanna-ék húszpercnyire laknak tőlünk, de az is lehet, hogy a srácoknál volt. Neki támasztottam a fejemet a korlátnak, alig öt perce elkezdett szakadni az eső, de nem érdekelt. Még az sem foglalkoztatott, hogy annyira fáztam, hogy remegni kezdtem. Annyira átfagytam és a fáradság is úrrá lett rajtam, hogy szinte elájultam. Annyira elvesztettem a jelent, hogy bárki megfoghatott volna és bárki betehetett volna a kocsijába. De ennek a bárkinek göndör haja volt.

***

Meleg ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, mennyit aludtam vagy egyáltalán hol vagyok. Felültem, körbe néztem. Az egész szoba lilában pompázott. Nem volt ismerős. Kimásztam a takaró alól és az ajtó felé indultam, de az abban a pillanatban vágódott ki és találkozott az arcommal.

- Hupsz. - dugta be a fejét Holly, Hanna húga az ajtón. - Bocsi, azt hittem, még alszol.
- Öhm... Most ébredtem fel. - piszkáltam a hajamat. - Hanna hol van?
- Hanna! Felébredt! - kiabált Holly. Majd’ beszakadt a dobhártyám.
- Juhé! - szaladt fel Hanna egy tálcával a kezében. - Nagyon megijesztettél. - dobta le a tálcát a szekrényre, a rajta levő tányér és pohár összekoccant.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem zavartan. Fogalmam sincs milyen nap van.
- Két napot. - mondta Holly. Jézusom! - Ijesztő voltál. Harry hozott fel és Hanna adott rád száraz ruhát, te pedig meg sem moccantál. - mesélt el mindent. Zavarban voltam az egész helyzet miatt.
- Ne haragudjatok, hogy itt... Itt foglaltam a helyet. Hol a bőröndöm? Felöltözöm és itt sem vagyok. - néztem körbe. Hanna és Holly, mint egy idiótára, úgy nézett rám.
- Szó sem lehet róla! Szépen itt maradsz. Holnap jön haza a családod, addig biztos nem mész sehova. - csóválta a fejét Hanna.
- Nekem ez az egész helyzet nagyon kellemetlen. - sóhajtottam egyet. Hanna megrázta a fejét.
- Ne érezd úgy. Felőlem kitakaríthatod a szobámat, hogy otthonosabban érezd magad. - nevetett fel, ami engem is arra késztetett. - Most pedig egyél! - tolt vissza az ágyba Hanna és az ölembe tette a tálcát. Jó volt végre házi kosztot enni. Nagyon jól főzött Hanna-ék anyukája. Holly lement a nappaliba tv-t nézni, így tudtam Hanna-val beszélni.
- Hanna! Őszintén mi folyik itthon? - néztem a barátnőmre, aki nagyokat pislogott.
- Ezt hogy érted? A családod érdekel, a srácok vagy minden? - ült le mellém Hanna.
- Minden. - nyögtem ki. Annyira a munkámra koncentráltam, hogy hamar jöhessek haza, hogy el is feledkeztem haza telefonálni.
- Oké. Szóval, a szüleid olyanok, mint voltak. Imádják egymást. Milán nevetségesen magas összeget kapott a számlájára, azzal a megnevezéssel, hogy konditerem. Azt hiszem, kiderült ki volt a rejtélyes idegen, aki utalt neki. Dani volt egy táncversenyen a bandájával, második lett. Marcell edzőtáborban volt, nem rég jött haza. Noel sok dalt írt megrendelésre. Ja, és Noel összejött a húgommal. A családoddal ennyi történt. A srácokkal minden rendben. - zárta rövidre a beszélgetést Hanna. Nagyon érdekelt, hogy mi van Niall-el.
- És Niall? Meg Holly? - Hanna felhúzta az egyik szemöldökét.
- Milyen Holly? - hunyorgott. Nagyot sóhajtottam. - Ja, hogy az a Holly. - túlságosan rájátszott, itt már baj van. - Az a lány teljesen rá van kattanva Niall-re. És... Tudod mit, beszélj Niall-el. Már rengetegszer hívott. - bökött a szekrényen pihenő telefonomra. - Harry-vel megbeszéltük, hogy nem mondja el Niall-nek, hogy itt vagy, de akkor neked kell vele beszélned.
- Hanna, én felhívtam Niall-t és Holly vette fel. Niall pedig a fürdőben volt. Szerinted, ez mit jelent? - dőltem hátra az ágyon. Hanna mellém dőlt.
- Szerintem, egy hatalmas félreértést, amiben Holly keze benne van. Niall soha nem lenne képes megcsalni téged. - mosolygott rám Hanna. - Ha gondolod, két óra múlva megyek Harry-hez, eljöhetsz velem. - bólintottam egyet. Hanna teljesen megörült. Felkapta a tálcát és kiszaladt vele. Azt a két órát pihenéssel, fürdéssel, készülődéssel töltöttem.

***

Halkan motoszkáltam fel a srácoknál a lépcsőn, és kerestem Niall szobáját. Az a biztos, hogy sosem fogom megjegyezni az útvonalat. A fiúk nem akartak felengedni Niall-höz, mert inkább nézzek velük filmet, főzzek Harry-vel kései ebédet. De hát itt van Hanna! Találjam ki melyik számra gondol Louis nulla és egymillió között. Ilyen és ehhez hasonlókkal próbáltak visszatartani. Nos, itt már nem tetszett a dolog. Végül azt mondták felmehetek az emeletre, de egyikük sem kísér fel a szobához.
Az egyik ajtó mögül pusmogást hallottam. Gondolom, ott lesz Niall. De kivel beszélget?

- Szerintem, feleslegesen hívogatod. Gondolj már bele, nincs is itt. - mondta egy női hang. Ismerős volt, nagyon is ismerős. Holly.
- Talán, ha nem vetted volna fel a telefonomat még mindig beszélne velem. - kapta fel a vizet Niall.
- Te éppen nem értél rá. - hagyta figyelmen kívül Holly, hogy le lett szidva.
- Miért is? Talán mert leöntötted borral a nadrágomat? - mondta hisztérikusan Niall. Holly fújtatott egyet.
- Az véletlen volt. - rántotta meg a vállát a lány. Tudom, nem szép hallgatózni és leskelődni, de a helyzet megkívánta. - De gondolkozz csak, ki volt veled aznap este? Kivel iszogattál?
- Holly nem hívtalak meg. Követtél engem. Csak azért engedtelek be, mert szakadt az eső és már a fejembe szállt az ital. - mondta keservesen a barátom. Ezek szerint ez a lány, ahogy hátat fordítok próbálkozik.
- A csókot is ezzel magyarázod? - simított végig Niall karján Holly. Niall mérgesen nézett farkasszemet a lánnyal. Egy világ omlott össze bennem, de reméltem, hogy erre is van magyarázat.
- Ne túlozz! Te a nyakamba ugrottál és megcsókoltál. Nem csókoltam vissza, azért öntötted rám a borodat! - mondta hangosan Niall. - Próbáltam jó fej lenni és a barátod, csak a barátod lenni, de neked mindig elmegy az eszed és rám mászol. Szerintem, ennek nincs értelme. - fonta össze a karjait maga előtt Niall. Holly nagyokat pislogott, majd sírni kezdett. Jesszusom! Hipp-hopp bőgni kezdett.
- Khm! - kopogtam be az ajtón, ami kijjebb nyitódott.
- Emma?! - lepődött meg Niall. Mosolyogva bólintottam, majd fagyosan néztem Holly-ra.
- Te, hogy kerülsz ide? - tűntek el azonnal a könnyei a szőke lánynak.
- Haza jöttem meglátogatni a barátomat. - mosolyodtam el flegmán. - Te miért vagy itt? - kérdeztem meg. Igazán kíváncsi vagyok, mivel magyarázza meg, hogy itt van.
- Átjöttem Niall-höz megbeszélni a múltkor történteket. - mosolygott gonoszan Holly. Felhúztam az egyik szemöldökömet, majd Niall-re néztem.
- Niall? - fordultam kérdőn a barátomhoz. Úgy kellett tennem, mintha semmit sem tudnék.
- Ezt inkább négyszemközt beszélném meg. - állt még mindig ugyanúgy, összefont karokkal Niall.
- Akkor megbocsátanál Holly? - pillantottam a lányra, majd az ajtóra.
- Azt szeretnéd, ha elmennék? - kérdezte döbbenten Holly. Nem, teázni szeretnék veled. Szerinted? Bólintottam. - Niall! Nem gondolod, hogy ezt az egészet hármunknak kéne megbeszélnünk. - hunyorítottam és Niall-t néztem. Lehet még várnom kellett volna. Lehet történt más is?
- Ne aggódj Holly, mindent elfogok mondani Emmának. Nem felejtek ki semmit. - mondta keményen Niall. Még sosem láttam ilyennek és ez nem engedett sok jóra következtetni.
- Jól van, elmegyek, de ha esetleg megint unatkoznál, tudod a számom. - kacarászott Holly. Felkapta a táskáját és kiment a szobából. Így, hogy kettesben voltunk Niall-el, már közel sem tartottam jó ötletnek erről az egészről beszélni.
- Ugye ezt most csak azért mondta, hogy bosszantson? - kérdeztem hosszú csend után. Niall közelebb lépett hozzám.
- Kezdjük az elején. - sóhajtott egy hatalmasat. - Holly fogalmam sincs, hogy került vissza az életembe. Pár hete elkezdett koslatni utánam. Nem foglalkoztam vele, mert nem érdekelt. Aztán egyik nap ott töltöttem az éjszakát a házamban, ő meg követett. Szakadt az eső, én pedig már ittam. Beengedtem, de nem történt semmi érdemleges, komolyan. - bizonygatta Niall. Nem tetszett, hogy ennyire hitegetett. Szeretem Niall-t és akkor is szeretném, ha valami történt volna Holly és közte. Egyszerűen csak a szívem szakadna ketté.
- Niall ez mit jelent? - kérdeztem a sírás szélén. Niall rám nézett, láttam a szemeiben, hogy a semminél kicsivel több történt.
- Ő megcsókolt és amikor nem csókoltam vissza, úgy gondolta, ha leönti a nadrágomat, akkor majd eléri a célját. Felmentem a hálóba átöltözni. Ledobtam a nadrágomat és a fürdőbe mentem. - ült le az ágyra. A térdeire támaszkodott és összekulcsolta az ujjait. - Mire visszaértem már veled beszélt telefonon. Kiakadtam, amikor nem válaszoltál és később nem vetted fel a telefont. - fújta ki remegve a levegőt. Leültem mellé az ágyra és vártam, hogy kimondja a csúnya, zord valóságot.
- Mi történt, Niall? - kérdeztem remegő hangon. Niall rám emelte csodaszép szemeit. Még mindig ugyanazzal a szerelemmel nézett rám, ahogy ezelőtt is.
- Megcsókoltam és... És majdnem megtörtént. Majdnem lefeküdtem vele, de még időben leálltam. - mondta ki a fájó szavakat. Nem akartam és nem is tudtam volna Niall-t hibáztatni.
- Egyszer? Csak egyszer csókoltad meg? - kérdeztem kétségbeesetten. Kérlek, add Istenem, hogy csak egyszer.
- Egyszer csókoltam meg és egyszer visszacsókoltam. - bukott ki belőle. Felsóhajtottam. - Sajnálom Emma. De komolyan azaz egész nem jelentett semmit. Csak már ittam és elgyengültem. - mondta teljesen felém fordulva. Könnyes szemekkel néztem fel rá. Nem haragudtam, képtelen voltam. Egyedül csak magamat hibáztathattam, amiért ezt az őrültséget választottam az életem helyett.
- Tudtam, hogy rosszul döntök. Tudtam, hogy ez az egész, amibe csöppentem, mindent tönkre fog tenni. - hüppögtem. Niall felemelte a kezét, arcomra vezette, és hüvelykujjával letörölte könnyeimet.
- Ne beszélj butaságokat. Őrülten tehetséges vagy. Kár lenne abbahagyni. - gyomrom összeszorult, ahogy megint eszembe jutott, hogy hamarosan vissza kell mennem és minden ugyanonnan folytatódik. Annyira megkönnyebbültem, amikor nem beszélt valaki a tehetségemről, vagy arról az életről, amiben Los Angelesben éltem.
- Kérlek Niall, hagyjuk. Csak azért jöttem ide, mert úgy gondoltam, meg kell ezt beszélnünk. - sóhajtottam fel. - Nem haragszom rád Niall. Teljesen megértem. Az én hibám. Én választottam a hülye éneklést minden helyett. A családom, a barátaim, és helyetted. Egyedül magamra haragszom. Mindent elszúrtam egy egyszerű aláírással. - vettem gyorsan a levegőt. Nem azért, mert ennyire izgultam, ez mostanában gyakran előfordult, de nem tulajdonítottam neki sok jelentőséget. - Niall, én szeretlek és szeretni is foglak, de most elmegyek. Nem azért, mert haragszom, hanem azért, mert gondolkodnom kell. Végig kell gondolnom, hogy magammal szabad-e rántanom téged is vagy bármilyen módon meg tudlak védeni. - csókoltam meg hosszan. Niall a hajamba túrva ejtett rabul és húzta el a csókunkat. Ahogy elvált tőlem, nem engedte el a tekintetemet. Egymás szemébe néztünk és csak elmerültünk a másik íriszeibe. - Szeretlek, kérlek, ezt soha ne felejtsd el. - csordult ki egy könnycsepp a szememből. Felugrottam az ágyáról és kisiettem a szobájából. Hanna-tól elkértem a kocsikulcsát, amit készségesen ide is adott, mondván Harry úgy is haza viszi.
Az autóban ülve a könnyeim patakokban folytak le az arcomon. Ha még mindig a hétköznapi emberek életét élném, eszem ágában sem lenne elhagyni Niall-t. De ez, ami körülöttem zajlott már közel sem volt hétköznapi. Két hónapja nem láttam a szeretteimet, amire minden kapcsolatom rá ment. Teljesen kikészültem. Hiányzott a régi életem. Minden hiányzott még az idegesítő tényezők is. Leparkoltam Hanna-ék kocsi feljárójukra és becsengettem. Hanna anyukája nyitott ajtót, már köntös volt rajta és pizsama. Kedvesen fogadott, a konyhába húzott, hogy vacsorázzak. Ahogy beértünk azonnal melegíteni kezdte az ételt. Tudtam, hogy látszik, hogy sírtam és, hogy nem vagyok a topon, de nem firtatta a dolgot.
Elővette a tányért és evőeszközt, amiért azonnal ugrottam is. Nem akartam, hogy kiszolgáljon.
Erősen markoltam a tányért, miközben a szívem hevesen vert a mellkasomban, levert a víz, és elmosódott a külvilág előttem. Aztán hirtelen az a kis fény is eltűnt a szemem elől, csak is a sötétség vett körül. Magába szippantott és nem engedett.