03. fejezet - Még soha az életben nem láttalak.

LORELAI DONOVAN

Minden reggel ugyanazzal a monotonitással telt, annyival dobtam csak fel, hogy változatosan kevertem a turmixokat magamnak.
Ahogy beértem a terembe azonnal végig futott a szemem az embereken. Voltak kezdők és olyanok is, akik már több tíz éve építették a testüket. Mindenki azt mondta azért szeretnek ide járni, mert barátságos a hely. Igyekeztem úgy kialakítani, hogy inspiráljam az embereket, hogy ösztönözzem őket a mozgásra. Úgy néz ki, sikerült is.
A telefonom jelzett, hogy nem sokára megérkezik az első vendégem, így a pultba betettem a cuccaimat, gyorsan átnéztem az ott lévő papírokat, amikor az ajtó nyitódott. Jól ismertem Kyle-t, már két éve dolgoztunk együtt.

-          Jó reggelt! Most időben ide értem. - mutogatott a nagy digitális órára, jelezve, kivételesen nem késett.

-          Jó reggelt! Megjegyzem, ez az első alkalom. - támaszkodtam a pultra. - De nem vagy átöltözve. Simán elkéstél, ha megint háromnegyed órát tökölsz az öltözőben, hogy jól nézz ki. - mondtam szemrehányóan. Kyle legfőbb problémája az volt, hogy, hogy néz ki, mit vesz fel. Szóval a kinézete.

-          Már elnézést, hogy nem olyan szaka... - kezdett bele, de csúnyán néztem. Szerinte én nem öltöztem a divathoz megfelelően. És ezt nem is rejtette véka alá. - Vagyis nem kérek elnézést. Adni kell a megjelenésre. De te... Tudod mit, elmegyek veled vásárolni és majd én felturbózom a gardróbodat. - mondta lelkesen Kyle, de én csak a számat húztam.

-          Nincs gardróbom. - írtam alá egy papírt, amin a megrendelések voltak. Amikor felnéztem a srácra, Kyle szája tátva volt.

-          Gardróbja mindenkinek van. Honnan jöttél te? - fakadt ki hisztérikusan, amin jót nevettem.

-          Ha nem tűnsz el öltözni, esküszöm, neked sem lesz sokáig. - fenyegetőztem, mire Kyle nyelt egy nagyot. Tudta, hogy nem viccelek, egyszer elloptam az egyik pólóját és kimostam. Amikor visszaadtam neki, akkor körülbelül egy három évesnek lett volna jó. Mindezt azért, mert fél órát késett.

-          Két perc és itt vagyok. - szaladt el előlem. Újra a papíroknak, leveleknek szenteltem a figyelmemet. Csoportokba szedtem a levelek tartalmát, amikor megint nyílt az ajtó. Nem igazán figyeltem, hogy ki jött be, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy a jegyeket tanulmányozzam, amit Cameron küldött az egyik meccsére. Már annyiszor megmondtam neki, hogy nem megyek semmiféle meccsre, még ha ezzel meg is bántom őt.

-          Szia! - köszönt rám valaki. A hangja még úgy is ismerős volt, hogy nem néztem rá.

-          Szia! - dugtam vissza a jegyeket a borítékba, majd ráemeltem a tekintetemet az ismerős idegenre. - Segíthetek valamiben? - kérdeztem, mintha azt sem tudnám ki ő, pedig nagyon is tudtam. Nem más állt előttem, mint Louis Tomlinson. Ennyit arról, hogy soha nem fogok vele találkozni.

-          Szeretnék edzeni. Veled. - tette hozzá, mire én látványosan elhúztam a számat.

-          Sajnos nincs szabad időpontom. Most is várom a következő áldozatomat. Sajnálom. - léptem ki a pultból. Louis nem tűnt úgy, mintha sajnálná, sokkal inkább törte a fejét valamin.

-          Kész vagyok! - rontott ki az öltözőből Kyle. Louis látványosan végig nézett a srácon, majd rám pillantott.

-          Remek. - csaptam össze a tenyereimet. - Akkor menjünk. - löktem meg Kyle-t az ajtó felé. Vele is ott szoktunk edzeni, pláne, amikor ilyen sokan vannak a teremben. - Ha valaki lemondaná, felhívlak. - mondtam Louis-nak, aki a pultnak támaszkodva nézett rám. Még jó, hogy nem tudom a telefonszámát. - De nyugodtan eddz a teremben. - tettem hozzá. De miért? Egyáltalán nem akartam, hogy a teremben maradjon.

-          Felőlem velünk tarthat. Engem nem zavar. - szólalt meg Kyle. Hogy mi? Szúrósan néztem rá, hogy ilyen ajánlatot tett.

-          Oké. - vigyorodott el Louis és megindult a szoba felé.

-          Teljesen hülye vagy? - kérdeztem halkan Kyle-tól, de még így is érzékelhető volt a hangomban a düh.

-          Most mi van? - kérdezte ugyanolyan halkan, mint én, Kyle. Meg fogja bánni még ezt.

-          Lássuk a bűn barlangját. - dörzsölte össze a tenyereit Louis. Hogy micsodát? Miről beszél ez a gyerek?

-          Kezdjétek húsz perc kocogással. Neked segítek beállítani a gépet. - mentem oda a futópadhoz. Louis furcsán nézett rám.

-          Te nem kocogsz velük? - kérdezte Kyle. Megráztam a fejemet.

-          Nem, fáj a térdem. - mondtam szomorúan. Néha megfájdul, de szerencsére csak rövid ideig tart.

-          Mi történt? Megerőltetted? Vagy elestél, beütötted valahova? - kérdezte Louis. Megcsóváltam a fejem. Valószínű nem emlékszik rám, de jobb is így.

-          Egyik sem. Húsz perc. - indítottam el a gépet Louis alatt, ami először majdnem le is dobta. Amíg a fiúk kocogtak, én nyújtottam, de nem lett jobb.

A fájdalom nem szűnt és tudtam, ha most edzek vele, holnap is fájdalmaim lesznek. De nem tehettem meg, hogy kihúzom magam a feladat alól, így amikor letelt a húsz perc súlyzóztunk, azután ugróköteleztünk. Elvileg ezért szeretnek velem edzeni az emberek, mert nem minden napi az edzéstervem.
Mire végeztünk, már úgy éreztem, mintha nem lenne térdem. Pedig annyi kezelésen estem át, még sem lett tökéletes a lábam.

-          Egy újabb kimerítő edzés. Még szerencse, hogy nem dolgozom ma. - sóhajtott Kyle. - A vacsi még áll? - kérdezett rá. Bólintottam. Kyle kitartó volt és már fél éve nyüstölt, hogy vacsorázzak vele. Nagyon le akart venni a lábamról és ezt már annyiszor elmondta nekem.

-          Igen. - mosolyogtam rá. Egy vacsora még nem a világ. Kyle pedig megérdemelt ennyit.

-          Nagyszerű. - kapta fel a törölközőjét és már az öltöző felé is ment.

-          Ő a barátod? - kérdezte kicsit sem kedvesen Louis. Ennek meg mi baja?

-          Nem, csak együtt vacsorázunk. - jelentettem ki és kimentem a helyiségből. A pultba sétáltam és megnéztem, mikor jön a következő vendég. De újra a jegyek kerültek a kezeim közé, amit az öcsém küldött.

-          Figyelj csak, nem ismerlek valahonnan? - támaszkodott a pultra Louis. Az Isten szerelmére, mit akarsz tőlem Louis?

-          Nem. Még soha az életben nem láttalak. - hazudtam. Nem néztem rá, mert akkor lebuktam volna, inkább a jegyeket fixíroztam és azon gondolkoztam, felhívjam-e az öcsémet és leszidjam-e.

-          Hát... Jól van. Pedig azt hittem. Arra gondoltam, lejöhetnénk egyszer a srácokkal is edzeni. Nagyon ügyes vagy! - mosolygott rám Louis. Lecsaptam a jegyeket az asztalra, majd bosszúsan néztem rá.

-          Ez a munkám. - rántottam meg a vállam. - És már elmondtam, nincs szabad időpontom. - támaszkodtam úgy, hogy a fájó térdem pihenhessen.

-          Azok foci meccsre jegyek? Milyen meccs? Itt lesz? - kezdett úgy beszélni, mintha nem lennék a plafonon. Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy idegesítő.

-          Mit tudom én. - mondtam ingerülten. - De tudod mit? Itt van és menj el rá valamelyik haveroddal. - csúsztattam felé a pulton. - Most pedig dolgom van, szia! - igyekeztem nem bicegve lépkedni. Muszáj volt leráznom Louis-t, mielőtt elküldtem volna melegebb éghajlatra.

A külön terembe mentem. Volt még fél órám, hogy jöjjön a következő vendég. Reméltem, hogy addig Louis is lelép és többet nem is jön ide. Nem akartam vele találkozni, sem beszélni. Elvette az álmomat azzal, hogy a helyemre lépett.
Amikor kopogtak az ajtón megugrottam a kondi gép padján. Mosolyogva nézett rám Leila, a következő munkám.

-          Szia! - köszönt. - Láttad, ki volt itt? Louis Tomlinson. Tudtam, hogy híres emberek is járnak ide. Na, de Louis? Úr Isten és még rám is mosolygott. - hadart Leila. Aranyos lány volt, csak a szája járt mindig. Csoda volt, ha két percre csendben maradt.

-          Elment már? - kérdeztem rá a lényegre.

-          Igen. Beszélt Kyle-lal. Tudod, azzal az idegesítő gyerekkel, de aztán mindketten elmentek. – válaszolt vidáman Leila. És, még csak épp, hogy rámosolygott. Nem hibáztattam. Leila még csak húsz éves volt. Neki az a dolga, hogy álmodozzon.

-          Kezdhetjük az edzést? – álltam fel, mire Leila bólintott. Vele könnyű dolgom volt, mert ő nem akart sosem leizzadni. Hallottatok már ilyet? Lejön edzeni és nem akar izzadni.

Néhány könnyebb gyakorlat után, ami inkább szinten tartás volt, Leila már sietett is, hogy elmesélje a barátnőinek, hogy kivel találkozott.
Amennyire Leila lelkes volt Louis Tomlinson miatt, én annyira voltam inkább dühös. Lehet Niall szólta el magát és azért jött most ide Louis? Este az edzésen rá fogok kérdezni. És még ő kér meg engem, hogy ne mondjam el senkinek, hogy velem edz. Na szép, Niall!
***
Gyorsan haza siettem, hogy átöltözhessek a vacsorára. Nem túloztam el, nem is túlozhattam el a ruhámat, mivel nekem ugye még gardróbom sincs. Megmosolyogtam, amikor megigazítottam a pólómat. Nem úgy fogtam fel, mint egy randit, mert tudtam, Kyle és én nem passzolunk össze. De erre még Kyle-nak is rá kellett jönnie. Magától.
Talán Kyle tudta, hogy nem vagyok azaz étterembe járós típus, ezért is választott egy kisebb helyet, majdnem olyan volt, mint egy gyors büfé. Kiszálltam a kocsimból és benézve az ablakon meg is találtam Kyle-t. Mint mindig tökéletesen passzolt minden ruha rajta, kicsit talán zavarban is voltam, hogy ő jobban néz ki, mint én.

-          Lorelai! – integetett nekem Kyle. Mindenki felém fordult, amit próbáltam kizárni. Nem szerettem az ilyen nagy figyelmet magam körül.

-          Tedd már le a kezed és ne kiabálj! – álltam meg az asztal mellett. Kyle széles vigyorral tette le a kezét és várta, hogy végre leüljek vele szemben. – Körülbelül háromnegyed órám van. – közöltem vele, mire kicsit elszomorodott. Már természetesen közöltem az időket. Berögzült.

-          Még nem rendeltem, megvártalak vele, nehogy olyat válasszak, ami hizlal. – grimaszolt. A bűnözés volt a legnehezebb megállni. Pláne, ha előtted hurcolták kiló számra a sült krumplit.

-          Én megelégszem egy csirkemellel és salátával. Te bármit rendelhetsz, egyszer szemet hunyok felette. – mosolyogtam rá. Kyle szemei felcsillantak és rögtön a fél étlapot megrendelte magának. Azt elfelejtettem mondani, hogy ezért holnapután kegyetlenül meg fogom dolgoztatni.

-          Végre! – motyogta a hamburgerébe. – Tudod mióta várok rád? – gügyögött a gyors kajának. Lehangolóan megcsóváltam a fejemet. Én már évek óta nem ettem ilyesmit. Először nehéz is volt, de most már nem is kívánom.

-          Kyle, fejezd már be! – nevettem fel, amikor hangosan hümmögni kezdett.

-          El sem tudod képzelni, hogy milyen jó. Talán még egy hatalmas orgazmusnál is jobb. – mondta teli szájjal. Kikerekedtek a szemeim, hogy így beszél erről az egészről. – Nem is tudom, te hogy bírod ki. – nyelte le a falatot. Nem akartam válaszolni erre, főleg nem akartam erről a témáról beszélni.

-          Micsoda meglepetés! – jött felénk két alak. Nem volt nehéz felismerni Mr. Tomlinson-t. Tipikusan olyan személy, aki magára vonja a figyelmet. Így vagy úgy, de mindenki tekintete rá szegeződik. – Ma már másodszor találkozunk. Hát nem érdekes? – ült le mellém Louis. Meghívtuk őket.

-          Sziasztok! Én Harry vagyok. – köszönt a göndör hajú srác is, mintha nem ismerné az egész világ őket. Felé nyújtottam a kezemet.

-          Lorelai Donovan. – mosolyogtam rá. Volt ebben a srácban valami. Valami barátságos. – Ő Kyle. – mutattam be a velem szemben helyet foglaló fiút is.

-          Jól van, most már mindenki ismer mindenkit. Látom salátázol, nem is lepődtem meg. – piszkálta meg a salátámat az ujjával. Remek, most már azt sem ehetem meg.

-          Lou, ne nyúlkálj be más ételébe. – szólt rá Harry. Hálás voltam neki, de már mindegy volt neki.

-          Ez csak saláta. Nem étel. – grimaszolt Louis és az étlapot kezdte bújni. Még, hogy nem étel. Az eszem megáll ettől a sráctól.

-          És honnan ismeritek egymást? – kérdezte Harry leülve Kyle mellé.

-          Mondtam már, hogy elmentem edzeni hozzá ma reggel. – morogta Louis, közben letette az étlapot. – Ha ismerkedni akarsz, inkább kérdezd meg a melltartó méretét. – a szemeim a kétszeresére nőttek. Hogy képes ilyeneket mondani.

-          Lou, nem mindenki úgy ismerkedik, mint te. – csóválta a fejét Harry és bocsánatkérően nézett rám.

-          Aki nem így ismerkedik, az valószínűleg még szűz az én koromban. – vágott vissza Lou. És rá is tapintott a lényegre.

-          Nekem mennem kell. – álltam fel az asztaltól. Kyle furán nézett rám, mert még bőven volt vissza a háromnegyed órámból. De most bárhol máshol szívesebben lennék, mint itt.

-          De… - mondta Kyle. Mire összehúztam a szemöldökeimet.

-          Most jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit. További jó szórakozást! – tettem a pénzt az asztalra. – Sziasztok! Örülök, hogy megismertelek Harry. – köszöntem el és már ott sem voltam.

-          Hé, várj! Beszélnem kell veled. – szaladt utánam Louis. Visszacsuktam a kocsim ajtaját és szembe fordultam felé.

-          Még mindig nincs szabad időpontom. – mondtam unottan. Louis megrázta a fejét.

-          Nem. Az nem is érdekel. Csak azt szeretném mondani, hogy nem akarom, hogy szórakozz a barátommal. Érted? Ha nem akarsz tőle semmit, ne hülyítsd! – mondta kicsit sem kedvesen. Mióta lettek ők ilyen jóban Kyle-lal?

-          Nem szórakozok senkivel. Csak egyszeri alkalom volt. Ő is tudja, hogy nem illünk össze vagy majd rájön. Nem kell féltened. – jelentettem ki. Kinyitottam a kocsi ajtaját és beszállt a vezetőülésben.

-          Ezt komolyan gondoltad? Mert szerintem, ő nem így gondolja. Ma is úgy készült hozzád, kétlem, hogy tudná mi a helyzet. – fogta meg az ajtót, hogy ne tudjam becsukni.

-          Elengednéd az ajtót. Dolgom van. – néztem rá felhúzott szemöldökkel. – Amúgy pedig felnőttek vagyunk, szóval mindenki azt csinál, amit akar. – kihasználtam a megdöbbenését és becsuktam az ajtót és gyorsan el is hajtottam mellőle. Nem is tudtam, hogy Louis és Kyle ilyen jóban vannak.

Elhajtottam a teremig, ahol épp dolgozott Fred, a takarító. Kedves fickó volt, és a munkájával sem volt semmi gond.
A pulton nem voltak ott a jegyek, aminek nagyon örültem, még ha Louis is vitte el őket. Legyen velük boldog, engem pedig hagyjon békén. Ezzel a „mentsük meg Kyle barátunkat tőlem” akcióval meg nem tudom, mit akart. Úgy csinál, mintha tényleg szórakoznék a sráccal, miközben egészen eddig igyekeztem távol tartani magamtól.

-          Szia! – köszönt rám Niall. Ennyire elment volna az idő?

-          Szia! Tudod ki volt ma itt? – kérdeztem rá kicsit talán mérgesebben, mint kellett volna.

-          Fogalmam sincs. – rázta meg a fejét. Szemeiből sugárzott az őszinteség, de ez akkor is bosszantott.

-          Louis Tomlinson. – mondtam ki a nevet. Igyekeztem, nem felfedni, hogy régről már ismertem a srácot.

-          De ugye nem mondtál neki semmit? – kérdezte kétségbeesetten Niall. Megráztam a fejemet. – Mit akart akkor?

-          Edzeni. – rántottam meg a vállam. – De Niall, nem szeretném többet itt látni. Idegesítő egy alak. Próbálj vele beszélni, hogy ne jöjjön ide többet. – jelentettem ki, mire Niall összehúzta a szemöldökeit.

-          Ő kicsit gyerekes, vicces, de nem idegesítő. Jó fej, tényleg. – védte meg a barátját Niall. Felszöktem a szemöldökeim a homlokom közepére.

-          Miről beszélsz Niall? Tegnap még itt siránkoztál, hogy, hogy beszólt neked, most meg megvéded. Megértem, hogy a barátod, de én akkor sem fogom elnézni neki, hogy olyan dolgokba ütni az orrát, amihez semmi köze. – fakadtam ki. – Ráadásul öntelt, arrogáns, beképzelt srác, aki azt hiszi a világ egy játszótér. – dőltek belőlem a szavak. Niall nem szólalt meg, csak pislogott. Nem tudta eldönteni, hogy mondjon valamit vagy inkább maradjon csendben. – Tíz perc múlva várlak a teremben. – fújt egyet, várva a csodát, hogy elszáll a haragom. Kikerülve a pultot és Niall-t előre mentem. Muszáj volt lenyugodnom, idegesen nem edzhetek.

Niall egy szó nélkül jött be hozzám. Haragudtam magamra a kirohanásom miatt. Meg kell értenem, Niall-nek Louis az egyik legjobb barátja. A véleményemet pedig magamban kell tartanom.
Elnézést kértem Niall-től, amiért nem fogtam vissza magam és úgy tűnt, nem is haragudott rám. Valószínűleg így is volt, mert jó hangulatban telt el az edzés, annak ellenére is, hogy még mindig sajgott a térdem.
Az edzés végeztével ugyanúgy zajlott minden. Niall megvárta, míg elhajtok onnan. Ő egy igazi úri ember, ez már biztos.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET