02. fejezet - Te becsajoztál, igaz?

LOUIS TOMLINSON

Tegnap mivel mindannyian Londonban voltunk összefutottunk a srácokkal. Már mindannyian nagyon várjuk a visszatérést, én is, annak ellenére is, hogy akkor kevesebbet láthatom a fiamat. Most minden szabad időmet Freddie-vel töltöm, amit Briana is jó szemmel néz, de amikor esetleg itt vagyok Londonba, akkor aztán veszekszik, hogy nem csinálhatom ezt a fiával. Mert persze ilyenkor az ő fia, de ha fizetni kell valamit, akkor az enyém is. Mondjuk igazán nem róhatom fel neki, mert neki is az anyja diktál. Amit az anyja mond, az úgy van. Azért sem vagyok jóban az öreglánnyal.
De térjünk csak vissza a tegnap estéhez és Niall-höz. Először is, meglepően keveset evett. Azt hittem, beteg, de a jó kedve nem erről árulkodott. Másodszor, annyira igyekezett valahova, hogy majdnem rossz kocsiba szállt be a figyelmetlensége miatt. Röhejes volt, komolyan mondom, de aztán elkapott a kíváncsiság. Hova megy este? Miért izgul ennyire? Miért tagad mindent, hogy bármi dolga is lenne? Miért nem mondja el nekünk? Először, stílusosan követni akartam, de Liam nem hagyta. Ott kellett maradnom és megvárni a desszertet. Duzzogtam is emiatt és ezért kezdtem a fagyimhoz kapott cseresznyével lődözni Liam-et. Édes a bosszú. Kellett neki nem hagynia, hogy az csináljam, amit akartam. Most legalább tudnánk, miért viselkedett furán Niall. De nem, mert mindenkinek van magánélete. Ja, csak Louis Tomlinson-nak nincs, ugye?
A vacsora után mindannyian haza mentünk azzal a tervvel, hogy holnap is együtt ebédelünk vagy valami. Hátha akkor nem kell elrohannia Niall-nek sem.

***

Egy utolsó nyálas puszit kaptam Freddie-től telefonon keresztül, majd bontottam a vonalat. Amikor ez volt a helyzet, hogy távol voltunk a másiktól, akkor áldottam a videó hívás csodáját. Bár eddig keveset kellett használnunk, mert ott voltam Freddie-vel, amikor mászni kezdett, amikor kijött az első foga, sőt, amikor inogva, de egyedül megállt legalább három másodpercre a lábain, majd fenékre ült. De őt nem tántorította el a további próbálkozásoktól az, hogy néha elesett. Makacs volt és ennek örültem.
Felkaptam a kocsi kulcsomat, sietve bezártam a ház ajtaját, és már úton is voltam, hogy ebédeljük. Ja, és persze, hogy kiszedjem Niall-ből mi volt az a tegnap esti sürgős és halaszthatatlan dolga.
Gyorsan odaértem a kávézóhoz és már csak Niall hiányzott, ahogy a kocsikat elnéztem a parkolóba.

-          Itt vagyok! - ugrottam az asztal mellé, ahol Harry és Liam beszélgettek. Mindenki rám kapta a tekintetét a szomszédos asztaloknál is. Mostanra lecsendesedett a szünetre mentünk cécó. De nem kell aggódnunk, ahogy kiszivárog egy kép arról, hogy találkoztunk, rögtön jönnek a találgatások majd.

-          Látjuk. - nevetett Liam. - Niall nem tudom, hol lehet. Alig egy órája hívtam fel, akkor ébredt és azt mondta mindjárt itt lesz. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Bólintottam és leültem Harry mellé.

-          Mi újság? - járattam a két barátomon a tekintetemet. Véletlenül belerúgtam a szemben ülő Liam lábába. Röhejesen kicsi asztalunk volt.

-          Semmit sem tudunk, hogy mi van Niall-el és miért viselkedik furán. - jelentette ki Harry. A francba! Akkor nekem kell kiderítenem. Kezembe veszem én az irányítást.

-          Rendeljünk neki szerintetek vagy várjuk meg? - fixírozta az étlapot Liam. A kezembe vettem és gyorsan átlapoztam.

-          Te állod a költségeit. - futottam végig az ételeken és az áraikon. - Ezek kis csibényi adagok baromi drágáért. És Niall minden csak kis csibe nem. - magyaráztam, miközben magamban már kiválasztottam az ebédemet. - Most mi van? - néztem rájuk, amikor zavaró csend lépett fel.

-          Azt hiszem, még képes vagyok kifizetni magamnak az ebédemet. - szólalt meg mögöttem Niall. - Amúgy nem kellett volna megvárnotok. - ült le Liam mellé. Remek, megint feszültséget generált a nagy szám.

-          Egy banda vagyunk, még szép, hogy megvárunk. - próbált valamelyest javítani a helyzeten Liam. De nem sokra ment.

-          Minden rendben? - kérdezte Harry Niall-től. De nem a kedvére gondolt, hanem a robotszerű mozgására.

-          Persze. - bólintott Niall. - Csak elfeküdtem a nyakam. - magyarázkodott. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egész éjjel komoly fizikai terhelésnek lett volna kitéve.

-          Ha gondolod, tudok ajánlani egy jó gyógy-masszőrt. - ajánlotta fel Harry. Ugyan már! Szerintem, nagyon is van valaki, aki megmasszírozza Niall-t, csak nem akarja elárulni. Niall bólintott egyet.

-          Sziasztok! Mit hozhatok? - lépett az asztalunkhoz a pincérnő, épp amikor rákérdeztem volna Niall tegnap estéjére, amikor is közbe jött neki a rejtélyes dolga. Mindannyian lediktáltuk a rendelésünket, utoljára hagyva Niall-t, ő úgy is mindenből kér.

-          Megkérdezem még egyszer, minden rendben van Niall? - nézett az ír barátunkra Harry. Niall furcsán nézett ránk, amiért mind felé fordultunk.

-          Persze. Miért ne lenne? - nevetett fel zavartan. Miért ne lenne? Komolyan ennyi telik tőle?

-          Tudod furcsa volt, hogy tegnap úgy elrohantál a vacsiról, miközben neked az étkezés szent dolog. Most pedig nem rendeltél mindenből, csak rizst és csirkemellet. - kezdtem bele, de olyan hévvel, hogy magam is meglepődtem. Tudni akarom, mi folyik itt. - Talán beteg vagy? Mert, ha igen, biztos van gyógymód. Vagy csaj van a dologban? Nekünk nyugodtan elmondhatod. Esetleg fogyókúrázol meg helyes életmódra váltottál? Tudod, futás meg ilyesmi. - nevettem fel a végén. Tudom, Niall megfogadta, hogy többet fog edzeni, de a nullánál minden több. Mindenki csatlakozott a nevetésemhez. Hihetetlennek tűnt, hogy Niall minden nap edzőterembe járjon.

-          Itt is van a rendelés, ha esetleg kértek még valamit szóljatok. - pakolta elénk az ételeket a lány. Megköszöntük, majd enni is kezdtünk, bár Niall inkább csak kotorászta az ebédjét. Na jó, itt valami nagyon nem stimmel.

-          Niall, egyél már végre! Ne fogd vissza magad! Tudjuk, hogy imádsz enni. Gyerünk! - szóltam rá. Niall keze megállt a rizskupac szétszedésében.

-          Nem is vagyok éhes. - tette le a villáját. Mi van? Jó, itt komoly probléma van.

-          Ne szórakozz! Tessék ebédelni! - szóltam rá. Niall frusztrált volt, még sem tömte magába az ételt.

-          Vagyok már annyira felnőtt, hogy el tudom dönteni, éhes vagyok-e vagy sem. Én fizetem a kajámat, szóval, nincs beleszólásod, hogy mit kezdek az étellel, miután megrendeltem. Végül pedig a fiadat neveld, ne pedig engem próbálj! - állt fel az asztaltól és a pincérnőhöz ment a tányérjával. Mondott neki valamit, utána visszasétált hozzánk. - Amennyire várom a visszatérést, annyira nem vagyok kíváncsi a képetekre most. - mondta sajnálkozva. - Oké, hogy röhögünk az interjúkon egymáson, legtöbbször rajtam, de itt, ahol egy árva kamera sincs, nem fogok jó képet vágni a megalázásomhoz. - jelentette ki. A pincérnő egy dobozzal tért vissza, Niall fizetett és egy gyors köszönés után le is lépett.

-          Mi az, hogy neveljem a fiamat?! Úgy csinál, mintha nem is foglalkoznék vele! - háborodtam fel. Liam és Harry letették a villáikat és szúrósan néztek rám.

-          Látom, a lényeg megragadt. - csóválta a fejét Liam. - Azt csak azért mondta Niall, hogy éreztesse, mennyire megsértetted vagy megsértettük. De leginkább te.

-          Szemetek vagyunk. Mindig rajta nevetünk. Nem vele. Rajta. Állandóan gúnyoljuk valamivel. Milyen barátok vagyunk mi? De komolyan. Ha esetleg életmódot vált, akkor támogatnunk kellene, nem szekálni érte. Alapvetően nem kéne piszkálnunk. Mi egy banda vagyunk! Mindig ki kéne egymás mellett állnunk. - magyarázott Harry. És igaza is volt. Nem volt szép, hogy viccet csináltam Niall-ből, ő pedig csak visszavágott, ami nem tetszett, de hát neki sem tetszett, hogy én tréfálkoztam rajta.

-          Jó, értem. Bocsánatot fogok kérni tőle. Később. Ha már némileg megnyugodott. - határoztam el magam. Harry és Liam bólintottak. Csendben befejeztük az ebédet, utána még beszélgettünk a jövőről, a visszatérésről, és az eddigi dolgainkról, amit "szólóban" csináltunk.

Kettő körül indultam vissza a házamba. Hiányzott a fiam, vele is szerettem volna beszélni, még ha ő csak annyit is csinál, hogy összenyálazza Briana telefonját, mert annyira nevettetem, hogy teljesen elfeledkezik magáról.
A kisfiam kitöltötte az életemet szeretet formában, ezért sem vágytam barátnőre. Nem voltam kapcsolatban, amióta Freddie megszületett. Egy éjszakás kalandjaim voltak, de szigorúan nem terveztem hosszútávra és nem kevertem bele Briana-t és Freddie-t. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem jutott így vagy úgy Briana fülébe a dolog, amiért meg is kaptam a magamét. Sokszor fenyegetőzött az anyja nyomására, hogy nem enged többet Freddie közelébe, ha nem változtatok a dolgaimon. Briana és az anyja teljesen meg akartak változtatni, pedig már változtam. Felelősségteljes lettem, nevelem a fiam. Jó, nem élek velük, de mindig Briana-nál szálltam meg, amikor meglátogattam Freddie-t. És a szünet kilencvenöt százalékát Los Angeles-ben töltöttem a fiammal. Ezért is lesz nehéz, alig fél év múlva a visszatérés. Kevesebbet fogom látni a fiamat, sok dologból ki fogok maradni, és maradnak a nyálas videó hívások. Már szóba hoztam Briana-nál, hogy tartsanak velem a turnén, ha majd elkezdjük, de még nem mondott rá semmit. Pedig imádnám, akkor nem maradnék le semmiről Freddie életében.
Az ölemben a laptopommal, hívtam Briana-t, hogy végre lássam Freddie arcát.

***

Több órát "beszéltem" a fiammal, amikor rádőlt a telefonra és eltűnt a kép a szemem elől. Persze, ilyenkor szokott aludni egy órácskát. Imádom.
Elővettem a telefonomat, hogy beszéljek Niall-el, de nem vette fel a telefont. Duzzogott, de meg is értem. Nagyon csúnyán viselkedtem vele. Nem akartam üzenetet hagyni neki, ezért elhatároztam magam, hogy átugrok hozzá, bocsánatot kérni. Felkaptam a cuccaimat és már zártam is be a bejárati ajtót magam mögött és siettem ki a kocsimhoz. Az úton sokszor végig futott az agyamon, hogy mit is kéne mondanom Niall-nek, de semmi használható nem jutott eszembe. Végül maradtam a spontaneitás mellett. Majd, ami eszembe jut, azt fogom mondani. Nagyon remélem, hogy nem a tegnapelőtti bevásárló lista lesz az, mert azzal nem segítek magamon.
Leparkoltam Niall háza előtt és sietve mentem az ajtóhoz. A kapun simán átjutottam, mert egyszer kilestem a kódot, mondjuk nem csak Niall-nél. Mindenkihez szabad bejárásom volt. Kopogtam párat, mire kinyitotta az ajtót és rögtön mutatta, hogy fogjam be a számat, mert telefonál. Na szép! Én itt töröm magam, hogy bocsánatot kérjek, ő meg nem is foglalkozik velem. Leültem a kanapéra és füleltem, hátha kiderítek valami új információt.

-          Jó, nekem jó korábban is. Úgy sincs semmi dolgom. Mikor menjek? Oké. Szia! - tette le a telefont Niall és leült mellém. - Miért jöttél? - kérdezte kis csend után. Sóhajtottam egyet. Utáltam bocsánatot kérni, de ha meg kell tenni, hát meg kell tenni.

-          Ne duzzogj már! Bocsánatot szeretnék kérni, amiért kinevettelek. Nem gondoltam komolyan. Te is jól tudod, hogy gyakran előbb jár a szám, mint az agyam. - mondtam zavartan. Ez elég jól sikerült. Jól összeszedtem a gondolataimat.

-          Lou, neked mindig előbb jár a szád, mint az agyad. - jelentette ki. Összehúztam a szemöldökeimet. - De én is elnézést kérek, Freddie-t nem kellett volna belekevernem ebbe az egészbe. - nyögte ki. Bólintottam. Mindkettőnknek igaza volt és mindkettőnk elfogadta a másik bocsánatkérését. Örültem, hogy ilyen könnyen mentek a békülések közöttünk.

-          Jól van, nem lelkizni jöttem. Hova megyünk előbb? - próbáltam a hirtelenséggel megzavarni Niall-t, de nem sikerült.

-          Te szépen haza mész majd, én pedig találkozom valakivel. - rántotta meg a vállát. Na, biztos, hogy nem ráz le ennyivel.

-          Te becsajoztál, igaz? - kérdeztem rá és vigyorogva húzogattam a szemöldökömet.

-          Nem. Egy régi barátommal találkozom. - mondta nyugodtan. A francba, igazat mond. Túl nyugodt, hogy kamuzzon.

-          Akkor miért nem mehetek? Komolyan Niall, unatkozom egyedül. - csaptam a kanapé párnájára. Ezt Freddie-ről ragadt rám, ő is ezt csinálja, ha valami nem tetszik neki.

-          Most nem lehet Lou. Legközelebb, jó? - nézett rám kipirult arccal. Bólintottam, hogy ráhagyom. De a frászt! Még ma kiderítem, mi Niall furcsaságának az oka.

Még egy órát lógtam Niall-nél, amikor úgy gondoltam elköszönök tőle és gondosan végig gondolom a tervet, hogy hogyan is derítem ki Niall titkos dolgát, ami állítólag egy régi barát. Na, persze! Azt elhiszem, hogy nem csajozott be, de azt már nem, hogy csak egy baráttal fog találkozni. Komolyan ekkora madárnak néz? Felháborító!
Mivel azt megtudtam, mikor indul otthonról, mert elszólta magát, hogy lassan indulnia kell, volt időm alaposan végig gondolnom, hogyan is fogom követni. Mert ez a tervem. Követem őt oda, ahova menni készül. Még ma le fog bukni Niall. Előttem biztos.

***

Fél nyolckor már vártam Niall-re, hogy végre elinduljon oda, ahova mennie kellett. Tudom, ez nem a legszebb formája annak, hogy kiderítsem, mi történt az ír barátunkkal, de, ha nem hagy más választást, akkor követni fogom.
Alig két perc elteltével végre kigördült a kapunk Niall kocsija, én pedig lassan, megfelelő távolságban követtem őt. A város központja felé haladt, de hamar le is parkolt egy edzőterem előtt. Mégis, mi dolga van neki itt? Talán elkezdett edzeni? Az mindent megmagyarázna. Leparkoltam a sarkon és onnan figyeltem, ahogy Niall besétál a terembe, ahol rajta kívül csak egy lány volt. A lány megölelte, majd mosolyogva beszélgetni kezdtek, a lány elkomorodott, majd újra megölelte Niall-t és mosolyogva ment bezárni az ajtót. Mit csinálnak ezek? Miért zárják be az ajtót? Niall, Niall még, hogy régi barát.
Észre sem vettem, hogy már a terem előtt álltam és leskelődtem befelé az üvegen keresztül. Majdnem megállt a szívem, amikor egy idősebb férfi megállt mellettem és ugyanúgy, ahogy én, nézett befelé.

-          Mit keres, fiam? – kérdezte mosolyogva. Úgy meglepődtem, megszólalni sem tudtam hirtelen. Pedig ilyen nem sokszor fordul elő velem.

-          Én csak. Itt van az egyik barátom, de be van zárva az ajtó. Rá várok. – nyögtem ki gyorsan, mire a fickó elvigyorodott.

-          Szerencséd van fiam. Itt dolgozok, beengedhetlek, ha gondolod. De szigorúan kint várhatsz. Nem véletlenül mentek hátra. – kereste elő a zsebéből a kulcsot. Bólintottam. Még szép, hogy bemegyek. Mondtam, hogy kiderítem, mi folyik itt.

-          Miért nem mehetek oda be? – kérdeztem, és az ajtóra mutattam, ahol Niall volt azzal a lánnyal.

-          Azért vannak ott, mert nem akarják, hogy meglássák őket. – mondta sejtelmesen. Hogy mi van? Mégis mit nem láthatunk meg?

-          És, ez kinek a terme? Úgy értem, hogy ki itt a főnök? – sétáltam körbe a képeket nézegetve. Több emberről voltak kint képek, leginkább testépítőkről, de voltak szövegek is, gondolom, ezektől az emberektől. Aztán megálltam a nagy tükör előtt. Meg kell mondjam, baromi jól nézek ki. Kicsit sem nézett rám furán a férfi, amikor körbe forogtam és nézegettem magamat. Biztos arra gondolt, hogy mekkora mázlija van, hogy egy őrültet engedett be.

-          Miss Donovan. – bökte ki, mire én megálltam a mozgásban. Ismertem egy Donovan vezetéknevű embert. Régen láttam őt, focizott, de lesérült. Beálltam a csapatba a helyére, de csak fél évre, amíg ő elvileg felépült. Mindenki azt mondta, nagyon csúnya volt a sérülése, és nem adtak neki sok esélyt, hogy újra focizhat, de ő megcsináltam a lehetetlent. Jelentkezett pár hónappal később, de akkor épp én fociztam. Azóta hírét nem hallottam a foci világában és amúgy sem.

-          És, ő az a lány, aki most… Most bent van a barátommal? – kérdeztem zavartan. A férfi bólintott. Mekkora piszkos szerencséje van Niall-nek, ha meghódította azt a lányt. Pár évvel ezelőtt, amikor láttam, tetszett. Többször átmentem hozzájuk, de ő nem volt otthon, vagy nem akart velem beszélni. De ez a lány biztos, nem az a lány. Kizárt dolog! Ilyen nincs!

-          Igen. Ki más lenne? – kérdezett vissza, mintha egy idiótához beszélne. – De én most már neki állok a munkámnak. – hozott elő egy vödröt és egy felmosót, meg rongyot, vizet. Gondolom, ő a takarító. Mi más is lenne, Louis?

-          Én már mindjárt… - nyögött fel a lány az ajtó túl oldaláról. Úr Isten! Ennyit arról, hogy nem csajozott be Niall. De azért lerendezhetnék a dolgaikat mondjuk valamelyikük otthonában is. Legalább is, szerintem sokkal kényelmesebb. – Nekem előbb sikerült. – nevetett fel a lány. Örülök az örömüknek, de na.

-          Egy igazi hajcsár vagy. Jobban leizzasztottál, mintha körbe futottam volna egész Londont. – nevetett fel nehezen Niall. Elképedtem rajtuk. Sosem néztem volna ki Niall-ből, hogy csak úgy nekiesik a lánynak, miközben az a munkahelyén van. És a lány, meg biztos létszámra dolgozik, és közben meg itt kamatyol

-          Holnap találkozunk és megnézzük még mindig így gondolod-e. – nevetgélt a lány. Az eszem megáll! Holnap is? A legjobb csajt fogta ki Niall.

-          Nekem most mennem kell. – fordultam a férfi felé. Épp felmosott egy részt a helyiségben.

-          Megmondjam a barátjának, hogy itt volt? – kérdezte a kicsit talán flúgos fickó. Gyorsan megráztam a fejemet.

-          Nem. Majd felhívom telefonon. – mondtam idegesen. Nem akarom, hogy Niall megtudja, hogy megtudtam a kis titkát. Későbbre tartogatom a szembesítést. – Jó éjszakát! – köszöntem el. A férfi bólintott, mert én már kint voltam félig a helyiségből.

Bepattantam a kocsimba és a lehető leggyorsabban távolodtam ettől a helytől. Meg kell tudnom, hogy mi lett azzal a lánnyal, akit én ismertem ugyanezen a vezetéknéven. Mert lehetetlen, hogy azé a lányé legyen az a kóceráj. Azt mondták, hogy sosem fog tudni aktívan sportolni a térde miatt.

Ahogy haza értem, előkaptam a laptopomat és keresni kezdtem. Begépeltem legalább ötven féle képen a Donovan nevet és az edzőteret, de semmi. Volt egy, amit találtam, de az a lány nem hasonlított arra a lányra, akit én „ismertem”. Annak a lánynak csillogott a szeme, ahogy körbenézett a pályán, dacosságot tükrözött a tekintete, amikor sportolt, de ez a lány. Ennek a lánynak monoton a mozgása, unalmas a tekintete és úgy tűnik, mint aki csak pótcselekvést csinálna. Valamit, amivel elterelheti a gondolatait. Ez ő! Ki más is lenne? Nem focizhat, ezért csinált magának egy ilyen termet, ahol „dolgozik”. Ráadásul még ismert is, mint a hely, mint a lány. Hogy nem találkoztam akkor én vele? Hogy bújt el előlem? Sok mindent szerettem volna neki mondani, nem hiába mentem el hozzájuk annyiszor, de ő nem akart velem találkozni. Na, de majd most! Ha a munkahelyén keresem fel, nem tud mit tenni! Muszáj lesz beszélnie velem. Nem igaz?

Meg is van a holnapi programom. Holnap megyek edzeni Donovan-hoz. Istenem, milyen jó is lesz. Félre tettem a laptopomat és széles vigyorral a képemen mentem a fürdőbe, majd az ágyba, hogy hamar eljöjjön a holnap.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET