04. fejezet - Talán Emma lesz a legjobb lány barátom.

Sziasztok!
Minden bizonnyal rájöttetek, hogy ezt a részt Niall szemszögéből írtam, ahogy azt már korábban írtam Nektek, hogy megpróbálkozom vele.
Kérlek Titeket, legalább pipáljatok, hogy tudjam, tetszik vagy sem. :)
Jó olvasást!

Bay.

NIALL HORAN

Emma zavarta csapta be az ajtót előttünk. Nem tudom, mit láthatott, de nagyon nem akarta, hogy meglássam. Zavaros volt a számomra, hogy így viselkedik. Ez a "bújj az asztal alá" akció is eléggé hajmeresztő volt, de ezt a mostani megnyilvánulását nem tudom hova tenni.

- Minden rendben? - kérdeztem rá. Emma rám nézett, majd az ajtóra.
- Egy pillanat. - emelte fel a mutatóujját. Újra benyitott, majd valakinek intett, hogy jöjjön ki. Abszolút nem értettem a helyzetet.
- Mi a baj? - kérdezte a göndör hajú srác, aki kijött a házból.
- Ő ki? - mutogatott az ajtóra Emma. Mindketten oda néztünk.
- Ő? Az ajtó. Nem tudom, feltűnt-e, hogy már évek óta itt van. - gondolkodott el a srác. Megmosolyogtatott, ahogy hülyéskedik.
- Irtó vicces vagy. - motyogta Emma. Igazat kell adnom neki, tényleg vicces volt. - Az a lány ki?
- Ja, hogy ő. Az új szomszéd lány. Noelnek bejön és áthívta, de nem akar leszállni rólam. Mert elvileg olyan vagyok, mint valami Harry, és majdnem elbőgte ezért magát. - grimaszolt. Tényleg a haja hasonlított, de arcra teljesen más volt, mint Harry.
- Pont ezért tereld el a figyelmét, hogy be tudjunk menni Niall-el. - mondta Emma. Összehúztam a szemöldökeimet. Komolyan úgy kell beszöknünk a házukba?
- Szia, Dani vagyok. A bátyja. - biccentett Emma felé. Elég fura neve van. Gyakorolnom kell, ahogy itt mindenki nevét.
- Ni... - szakított félbe Emma torok köszörülése.
- Majd később összebarátkoztok. Most megtennéd, hogy csinálsz valamit? - esett kétségbe Emma. Megmosolyogtatott, ahogy türelmetlenkedett.
- Mit csinálsz cserébe? - húzta fel a szemöldökét Dani.
- Egy hétig mosogatok helyetted. - ajánlotta fel Emma.
- Azt amúgy is te csinálnád. - rázta meg a fejét Dani, hogy nem áll az alku.
- Jó, akkor mit szeretnél? - sóhajtott fel Emma. Az egyszer biztos, ilyet sosem szabad kérdezni egy testvértől, mert biztos a leggányabb melókat sózza rá.
- Lássuk csak... - gondolkozott el az ajtóban álló srác. - Kitakarítod a szobámat, egy hétig kiviszed a szemetet, és segítesz majd levakarni ezt a csajt magamról. - fejezte be nagy levegőt véve Dani. Emma elgondolkozott az ajánlaton, majd kezet rázott a bátyával. - Figyelj az ablakon keresztül, amikor jelzek, gyertek, de halkan.
- Oké. És köszönöm. - mosolygott Emma. Olyan kislányosan tette, amitől mindenki szíve ellágyul szerintem. Pár perc eltelt, amikor Emma abba hagyta a leskelődést, és a lehető leghalkabban nyitott be a saját házukba. Abszurd volt, hogy úgy lopakodik, mintha be akarna törni. A házban azonnal megcsapott a puding illat, amitől összefutott a nyál a számban. Nem is vettem észre, hogy Emma a csuklómat fogja és úgy húz maga után mindaddig, míg bele nem botlottam.
- Hé Lucy, várj! - kapta el a szomszéd lány karját Dani, aki felénk akart fordulni. Mi, mint akik megkövültünk, úgy álltunk Emmával a lépcső alsó fokain. Újra húzni kezdett Emma, amikor én azon bambultam, hogy Dani megcsókolja Lucy-t.
- Ez meleg volt. - fújta ki a levegőt Emma, amikor becsukta maga mögött a szobája ajtaját. - Nem néztem volna ki Daniból, hogy megcsókolja. - gondolkozott el az előbb látottakon. - Nem számítottan vendégre, ezért egy kicsit kupi van. - pakolászott néhány holmit az íróasztala fiókjába. - Ott a gitár, de mit szólnál hozzá, ha előtte ennénk pudingot? - mosolyodott el Emma. Hálás voltam, amiért felajánlotta.
- Oké. - bólintottam. Emma leültetett az ágyára. Ahogy kiment az édességért, ahova nem kellett követnem, hál' Istennek. Ki tudja mit tett volna Dani azzal a lánnyal, ha megint lebukás közelbe kerültünk volna. Halk kopogás ütötte meg a fülemet. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem, szólaljak meg, vagy sem. Vajon ki lehet az ajtó túl oldalán? Mi van, ha az a lány?
- Ezt Emma küldte. - mondta egy srác az ajtóban. Egy tálat szorongatott a kezében. - Ő most kicsit elfoglalt lett, mert Dani és Noel összekaptak. - adta át a pudingot. Még forró volt, így várnom kellett vele, hogy elpusztítsam. - Amúgy Marcell vagyok. - nyújtotta felém a kezét. Kezet ráztam vele.
- Niall. - úgy néz ki, ahogy én furcsállom az ő neveiket, úgy ő is furcsállja az enyémet.
- Ja, és nyugodtan lejöhetsz, a szomszéd lány végre haza ment. Azt hiszem, sokkot kapott Danitól. - nevetett fel Marcell. Engem is nevetésre késztetett. Nem tudom a lány mire gondolhatott ezek után.
- Oké. - bólintottam és felálltam az ágyról. Követtem Marcellt lefelé. Sosem éreztem magam zavarban idegen helyen, de most valahogy nem voltam olyan bátor.
- Anya! - kiabálta túl a lentről jövő hangokat Marcell. Komolyan összeveszhettek oda lent. Marcell benyitott az egyik szobába. - Ő Niall, Emma barátja. - mutatott be az anyukájának. Teljesen olyan volt, mint Emma, csak kicsit idősebben. - Ő pedig az anyukánk.
- Szia, Viola vagyok. - mosolygott rám kedvesen. Ugyanúgy mosolygott, mint Emma.
- Niall Horan. - mondtam el a mai napon már nem először a nevem. Furcsa volt ez számomra, mert általában mindenki megismer, de itt nem. És valahogy örültem neki. - Örvendek. - mosolyogtam, de ahogy lenni szokott, kipirultam.
- Most olyan, mint egy manó. - nevetett fel Marcell. Ezt már nem vettem zokon, ha a szívdöglesztő elpirulásomról volt szó, de ha a magasságomról, akkor nagyon durcáztam.
- Marcell, ne piszkáld a vendégünket. Szerintem, aranyos. - mosolygott rám az asszony, ekkor már tudtam, hogy nyert ügyem van nála. De az is eszembe jutott, hogy Emmának apja is van, aki gondolom, nem lesz ilyen könnyű eset. Bár csak barátok vagyunk Emmával, akkor is félreértheti a helyzetet, és okkal, mivel csak az egy szem lányáról van szó. - Tegezz nyugodtan. - mondta Viola én pedig egy bólintással jeleztem, hogy rendben.
- Anya... asztma...? - termett mellettem egy számomra már ismert arc, ami Milánhoz tartozott. Nem értettem, hogy miről van szó, csak ennek a két szónak ismertem a jelentését. Mindenki arcán ijedséget láttam, bár én sem voltam nyugodt, de hála ír véremnek, rajtam nem látszott semmi. Ugyanolyan voltam, mint azelőtt, éppen csak belül őrültem meg, hogy mi lesz.
- Én lemegyek az öcsémhez. - sietett le a lépcsőn Marcell.
- A szobájában kell lennie tartaléknak, bár... - szaladt be az egyik ajtón Viola. Csak álltam, és fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. Én nem kutathatok csak úgy más holmija között.
- Menj le nyugodtan, én megnézem a fürdőben. – mondta Milán. Végre valaki mondott nekem is valamit, hogy mit csináljak.

Lesiettem a lépcsőn, és az a látvány örökre az agyamba véste magát. Emma a kis dohányzóasztalon ült, vele szemben a kanapén a testvére, aki a levegőért küszködött. Zihált és sípolt, ahogy próbált levegőt venni. Emma pedig igyekezett megnyugtatni.

- Noel, figyelj rám, orron be és szájon ki. – mutatta, hogy hogyan csinálja, de nem sok sikerrel. - Lassan, ne kapkodj! - simogatta a hátát, ahogy a bátyja előre hajolt kínjában. - Figyelj rám! Mindjárt itt lesz a gyógyszer, de addig is próbálj nyugodtan levegőt venni, ahogy én. - magyarázott Emma, és megint megmutatta. - Ülj ide. - mutatott a padlóra. Noel egy kis segítséggel lecsúszott a kanapéról. Emma a háta mögé ült és kényszerítette, hogy húzza ki magát. Együtt próbáltak lélegezni, kisebb-nagyobb sikerrel. Marcell kétségbeesetten szorongatta a kanapé háttámláját, amikor mellettem a lépcsőn, leszaladt Milán nyomában Violával. - Itt a gyógyszer. Szippants bele. Nyugodtan, most már minden jobb lesz. - tartotta a szájához a pipát, amitől pár perc után már rendesen vette a levegőt Noel.
- Köszönöm. - mondta Noel Emmának. A szemei körül vörös keret jelent meg, ami árulkodott, hogy asztmás.
- Ne hülyéskedj. - legyintett Emma és megsimogatta a hátát. - Azt hittem, már kinőtted.
- Én is. - mondta halkan Noel.
- Most pedig kezdhettek mesélni, hogy miért jött elő megint Noel asztmája. - nézett fenyegetően Viola. Úgy érzem, itt komoly vallatás lesz, mert, hogy én nem mernék hazudni, tagadni, de még némán ülni sem, az biztos. Olyan tekintete volt Violának, mint egy őrmesternek. Keményen nézett a gyerekei szemébe, most örültem, hogy nekem semmi közöm hozzá. Vagy mégis?
- Noel belezúgott az új szomszédba, és én véletlenül lekaptam. - rántotta meg a vállát Dani. - Azt magyaráztam neki, hogy nem akarok tőle semmit, de Noel nem hitte el, és akkor lett rohama.
- Ezer más módon elterelhetted volna a figyelmét. Miért kellett megcsókolnod? - hörgött Noel, majd újra beleszippantott a friss levegőbe, ami a pipából jött ki.
- Anya! Igazából az én hibám. - szakította félbe Emma a kezdődő vitát. - Áthívtam Niall-t, de amikor megérkeztünk, megláttam azt a lányt, és láttam, hogy milyen karkötőt visel, és tudtam, ha észreveszi Niall-t, akkor elkezd sikítozni, meg ilyesmi. Megkértem Danit, hogy terelje el a lány figyelmét, amíg bejövünk. Dani pedig megcsókolta, de ugye Noelnek meg tetszik az a lány. Összevesztek, hogy akkor Dani mit is akar a lánytól. Akkor jött elő a rohama Noelnek. - mondta el szinte egy szuszra Emma. Végül is igen, miattam történt minden.
- Dani, ha nem szeretnél semmit Lucy-tól, menj szépen, és kérj tőle bocsánatot. Noel te pedig beszélj vele arról, hogy mit akarsz tőle. - utasított mindenkit Viola. Mindenki bólogatott, mire Viola tekintete meglágyult. - Neki állok vacsorát készíteni. Niall itt maradsz vacsorára? - nézett rám Viola. Zavarba jöttem, ahogy mindenki engem bámult. Esküszöm, jobban elpirultam, mint eddig bármikor, pedig sokkal több ember előtt szoktunk fellépni.
- Nem tudom. Nem akarok több bajt okozni. - motyogtam. Emma nagy szemekkel nézett rám.
- Ugyan, nem te okoztad a bajt. - rázta meg a fejét Viola.
- Ja, mind tudjuk, hogy a lányokkal csak a baj van. - vigyorodott el Dani.
- Már elnézést Mr. Tökéletes. - háborodott fel Emma. Ezen mindenki felnevetett. – Niall marad vacsorára. Ennyi izgalom után, biztos megéhezett. - beszélt helyettem Emma. Máskor is belerángathat ilyen jó dolgokba, mint egy vacsora.

Emma kitalálta, hogy amíg a vacsora készül, a szobájában leszünk. Már vártam, hogy mikor kerül elő a gitárja. Amikor pedig a kezemben volt, meg kellett róla bizonyosodnom, hogy Emmának igaza volt, és tényleg el van hangolódva, de nem volt vészes. Pár perc alatt helyre tettem a hangokat.

- Akkor kezdhetjük? - néztem a mellettem ülő lányra. Emma végig nagyon kíváncsian nézett, amíg hangoltam.
- Azt hiszem. - bólintott, de úgy nézett ki, mintha tartana az egésztől.
- Félsz tőle? - néztem rá. Próbáltam valamit kiolvasni a barna szemeiből.
- Egy kicsit attól, hogy nagyon béna leszek. - rántotta meg a vállát.
- Nem leszel, hidd el nekem. - mosolyodtam el. Emma rám pillantott.
- Megígéred, hogy nem fogsz kinevetni? - kérdezte zavarban. Eddig még nem láttam bizonytalannak. Rövid ismertségünk alatt úgy tűnt, hogy magabiztos, és nem egy pánikolós fajta. Úgy néz ki tévedtem.
- Megígérem. - mosolyogtam még mindig a lehető legkedvesebben. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy untat. Voltaképpen, nagyon is jól elvagyok vele. Talán Emma lesz a legjobb lány barátom. Annyira más, mint a vele egykorú lányok. Olyan, mintha már megharcolta volna a maga harcát a világgal. Megfontolt, magabiztos, céltudatos, türelmes, segítőkész, egy kis félelemmel. Igen, eddig így tudnám jellemezni. - Először egy egyszerűvel kezdjük. Mondjuk, fogd le itt és itt, majd pengesd meg azokat a húrokat. - adtam a kezébe a gitárt, és mutogatni kezdtem. Emma bátortalanul nyúlt hozzá, majd megcsinálta, amit kértem tőle. Elmosolyodott és úgy nézett rám. Jó volt látni, hogy ennyire örül és feldobta, hogy sikerült neki.
- Láttad ezt? - kérdezte csodálkozva. Szerintem, még maga sem hitte el, hogy sikerült neki.
- Láttam. - bólintottam. Mi lesz, ha egy számot is megtanítok neki, talán még győzelmi táncot is jár. Majdnem felnevettem a gondolataimon, de egy hang megzavart.
- Kész a vacsora. - kopogott valaki az ajtón, de nem nézett be. Azt hiszem, ők többet hisznek a dolgokba, mint ami valójában.
- Én még a pudingot sem ettem meg. - gondolkoztam el. Hirtelen az sem jutott eszembe, hogy hova tettem le. Ételnél nagyon ritkán fordult elő.
- Majd utána megeszed. - rántotta meg a vállát Emma. Még szép, hogy megeszem.

Lent már mindenki az asztal körül ült és beszélgettek, számomra teljesen érthetetlen nyelven. Emma leültetett az egyik szabad székre, én pedig már tűkön ülve vártam a vacsit. Ínycsiklandó illatok terjengtek a konyhából.

- Dani, bocsánatot kértél már Lucy-tól? - nézett a bátyjára Emma. Dani megrántotta a vállát.
- Ne tudd meg milyen kínos volt. Lehadartam neki, hogy nem szeretnék tőle semmit, csak elragadott egy kicsit a hév, mire ő majdnem sírva fakadt, mert azt hitte, hogy egy randit akarok vele megbeszélni. - mesélte el Dani miközben vártuk a vacsorát. Örültem, hogy nem ugrálnak körbe, és nem részesítenek különleges bánásmódban. Itt csak egy átlagos srác voltam.
- És te Noel? - nézett most az egyik ikerre. Őszintén nem tudom, hogyan lehet Marcellt és Noelt megkülönböztetni. Eddig még semmi eltérőt nem vettem észre rajtuk.
- Hagyjuk. - legyintett Noel. - Az a lány gógyis. Még szerencse, hogy Dani lekapta, mert így legalább kiderült, hogy nincs elég esze. Dani is csak azért tetszett neki, mert valamilyen Harry-re hasonlít. - fújtatott. Neki dőltem a szék háttámlájának.
- Harry Styles. - mondtam ki az énekes nevét. Mindenki rám nézett. Tudtam, hogy azt sem tudják, hogy miről beszélek. - Tudjátok. - mondtam, de nem tudták. - Egy bandában énekelünk. A One Direction-ben. - fejtettem ki, mire mindenki úgy nézett, mintha csak az esti foci meccs eredményét mondtam volna el. Nem igazán foglalkoztak sem azzal, hogy én híres vagyok, sem pedig a sztársággal. Kifejezetten örültem ennek.

Viola pakolta az ételt az asztalra. Illedelmesen megvártam, míg mindenki szed magának annak ellenére is, hogy egy örökké valóságnak tűnt az az idő.
Mondhatni jól laktam, mire végeztünk, utána pedig még várt egy tál puding.
Amíg Emma azt az egy akkordot gyakorolta, amit mutattam neki, én jóízűen megettem a desszert desszertjét.
Már bőven elmúlt tíz óra, amikor haza indultam. Szerencsére észrevétlenül jutottam el az autómig. Jól éreztem magam Emmával és a családjával. Végre lehetett egy teljesen átlagos napom, hosszú idő óta először. Egy valami azonban szemet szúrt. Hol volt Emma apja?