00. Prológus - Holnap egy új Emma lép a színre.

Sziasztok! 

Először is, ha elolvasod, előre is megköszönöm, hogy szánsz rá egy kis időt. Másodszor, mint tudjátok, újra kezdtem a történetet. Kicsit másképp kezdtem el írni, mert ebbe több lehetőséget látok. Igazából ez volt az első ötletem, de mégis elvetettem. :)
Remélem, tetszeni fog. :) Kérlek Titeket, pipáljatok! :) 

Jó olvasást! 

Bay. 

A nevem Emma Katona. Magyar vagyok, de Londonban nőttem fel, és itt élek szinte születésem óta a családommal. Amikor kicsi voltam, akkor költöztünk ide. Nekem viszonylag könnyű volt megtanulni a nyelvet, a bátyáimnak, már nehezebb dolguk volt.
Négy bátyám van. Igen, négy. Ezt a számot, ha itt nem is, de Magyarországon mindig megszólták.
A legidősebb bátyám, Milán. Róla azt kell tudni, hogy bármi is történjen, bármi bajom legyen, hozzá fordulhatok. Tőle két évvel fiatalabb Dani. Vele tudok a legjobbakat veszekedni. Imádom, hogy mindig nekem van igazam. Őt követik az ikrek, Marcell és Noel.  Ők állandóan vitatkoznak, így nekem mindig van mit hallgatnom és néznem, amikor unatkozom. A közös bennünk, hogy kiállunk a másikért, támogatjuk egymást, és ami a legfontosabb irtóra szeretjük egymást, és ezt nem félünk többször is elmondani a másiknak. Ahogy a szüleinknek sem. A szüleim nagyon jó példaképek. Olyanok, akikre minden gyerek felnézne, és örülne, ha ilyen szülei lennének.
Ha ilyen tökéletes a családom, mégis, hogyan kerültem több hónapra egy rehabilitációs központba? Erre egyszerű a válasz. Mert egyszer túl gyenge voltam, és túlmentem egy határon. És hiába vett körül szerető család, olyan dolgokhoz folyamodtam, mint például a penge. Vagdostam magam, és éheztettem. Alig négy hónap múlva lebuktam. Azelőtt is feltűnt mindenkinek, hogy lefogytam, hogy hirtelen megváltoztam, de minden kételyüket, miszerint, bármi bajom lenne, elhessegettem. És azt mondtam: Jól vagyok. Nincs semmi baj. Ne aggódjatok miattam! Noel talált meg egyik este a fürdőszobában. Elájultam, mert túl messze és mélyre mentem. Túl sok vért vesztettem. Hogy aztán mi történt, hogyan kerültem kórházba, nem tudom. A következő emlékem, hogy felébredtem egy fehér kórteremben, a csuklóimon hatalmas kötés, és a családom vesz körül. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogy rám néztek. Csalódottságot, félelmet, aggódást láttam a szemükben.
Hogy miért tettem azt, amit? Egy fiú volt a dologban. Tudom, hogy nem ér ennyit egy fiú sem. Most már teljesen biztos vagyok benne. De nekem nem is ez volt a célom. Enyhíteni akartam azt, amit ő okozott nekem. Alec, az a bizonyos fiú, úgy bánt velem, mint egy igazi hercegnővel. Mindaddig, amíg meg nem kapta, amit akart. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy mi volt az. Aztán már közel sem voltam hercegnő a számára. Beszólt a ruháimra, amiket azelőtt is hordtam. Kigúnyolt a hajam miatt, mert azt nem úgy csatoltam fel, ahogy ő akarta. Aztán a súlyom zavarta. Szerinte kövér voltam. Elhittem. Elkezdtem hánytatni magam, és a lehető legkevesebbet enni. Próbáltam nem foglalkozni vele, de teljesen befúrta magát az agyamba. Nem tudtam onnan kiverni. Egy teljes csődtömeg voltam. Az iskolában nem beszéltünk egymással, került engem, mert velem mutatkozni szégyen volt. Aztán már délután sem hívott. Teljesen elfelejtett, legalábbis, ezt hittem. Az iskolában azt vettem észre, hogy összesúgnak a hátam mögött. Később kiderült, hogy Alec azt terjesztette rólam, hogy bármit hajlandó vagyok megtenni az ágyban, kellő pénzért. Ekkor vágtam meg magam először. Eléggé fájt már egy kisebb vágás is ahhoz, hogy kicsit „jobban” érezzem magam. Hiába mondtam, hogy ez nem igaz, nem hitték el nekem. Láttam rajtuk, hogy megvetéssel néznek rám. Aztán Alec sok-sok ember előtt azt mondta, hogy ő is fizetett nekem a szexért. Olyanokat hazudott, amikhez még csak hasonlót sem tettem. Ezek után, célpontja lettem az embereknek. Sugdolóztak a hátam mögött. Nevettek és mutogattak, amikor elmentem mellettük. Üzeneteket írtak, amik cseppet sem voltak kedvesek. Szinte mindenki megutált egy pillanat alatt.
Esküszöm, hogy próbáltam nem foglalkozni ezekkel a dolgokkal. De nagyon nehéz, ha minden nap ezzel kell szembesülnöd. Nincs nyugtod. Egy idő után rögeszméddé válik a dolog. És azt hiszed, mindig a fő témájuk vagy az embereknek. Lehet, hogy ez már rég nincs így, mégis úgy érzed, amikor nevetnek, hogy rajtad nevetnek. Harcolsz velük, és harcolsz önmagaddal is. Minden nap. Minden egyes nap.
Őszintén nem akartam ide jutni. Csak egyszer estem át a ló túl oldalára, de úgy érzem, kellett ez a pofon az élettől, hogy erősen és magabiztosan lépjek megint az utcákra.
Egy valamiben biztos vagyok. Holnap egy új Emma lép a színre.