02. fejezet - Amúgy is, nem lesz ez egy kicsit sok?

Sziasztok! 

Megérkeztem a második fejezettel. Remélem, tetszeni fog. Tudom, még nem indult be a történet, de hamarosan most már rendesen belemerülünk.

Ne feledjétek, pipáljatok, komizzatok, de valamilyen nyomot hagyjatok magatok után. :)

Jó olvasást!

Bay. 

A reggelit kihagytam, helyette inkább a laptopomat vettem a kezembe, azzal az elhatározással, hogy utána járok én a One Direction nevű bandának.
Elkezdtem írni a keresőbe, de olyan érzésem volt, hogy nem helyes. Hiszen, miért ismerkednék meg az újságok által kialakított képpel, ha személyesen is megismerhetem az illetőt? Természetesen csak barátilag. Semmi több. Bejelentkeztem Twitter-re, hátha Niall írt. Magam sem értem, miért villanyoz fel ennyire, hogy írt vagy sem. De az is biztos, hogy csak miatta vagyok még mindig elérhető azon és a többi közösségi oldalon is.

/Ha szeretnél, csak nyugodtan. De jobban szeretném, ha nem azokat az embereket ismernéd meg, akiket az internet tesz eléd. Mond csak, reggeliztél már?/

Nem is tudom, hogy meglepett-e vagy sem, hogy válaszolt az üzenetemre. Hiszen, semmi érdekes nincs ebben. Ugyanolyan ember, mint én, vagy bárki más. Biztosan jól esik neki egy kicsit kiszakadni abból a csillogásból, amibe került, és átlagos emberekkel beszélni, jelen esetben írni. Aki mellesleg nem kezd sikítani, sírni vagy megkérni a kezét. 

/Reggelre eldöntöttem, hogy nem keresek rátok. Majd te mesélsz magadról, ha elég jóban leszünk hozzá. :) Még nem ettem. Nem rég ébredtem./

Pötyögtem be a választ, teljesen természetesen. Nagyon kíváncsi leszek, mi sül ki ebből. Egyben voltam biztos, kezdetét vette két teljesen átlagos ember, átlagos beszélgetése.

/Ennek igazán örülök. Az egyszer biztos, hogy tele vagy meglepetéssel számomra. :) Akkor ideje, hogy reggelizz. Én már megettem három szendvicset. :)/

/Pedig egy teljesen átlagos és kiszámítható lány vagyok. :) Hűha, azt hiszem, ezzel nem tudom felvenni a versenyt. :P/

/Akkor még sokat kell tanulnom a lányok terén. :) Szabad megtudnom, hogy mit találtál ki a megmentésemért cserébe?/

/Még nem találtam ki semmit. De te leszel az első, akit tájékoztatok róla. ;)/

/Jól van, csak ne legyen valami túl égő dolog. Valahogy gondoltam, hogy nem az újságokat riasztod. :) Amúgy most jutott eszembe, milyen nyelven beszéltetek a kocsiban?/

/Kellett neked ezt mondanod. Emlékeztetlek, hogy négy bátyám van. Mestere vagyok az idegesítésnek. ;) Magyarul beszéltünk. Mi magyarok vagyunk, csak a születésem után ide költöztünk. Vicces volt, igaz?/

/Már el is feledkeztem róluk. Pedig elég hatásos volt az első „találkozás”. :D Nem vicces, inkább érdekes. Reméltem, hogy nem csak szép, de okos is vagy. :)/

/Nem csak ők bámultak ám meg. Találd ki, ki volt! Kedves ez a bók. Köszönöm, de ez nincs így, mert például spanyolból egyáltalán nem vagyok képben. :(/

/Fogalmam sincs. Talán anyukád? Akkor nagy szerencséd van, mert én maga vagyok a tökély spanyolból. Szívesen korrepetállak. :)/

/Ezt mégis honnan tudtad?? Titkon még valamiféle gondolatolvasó vagy, vagy hogy is nevezzem? Köszönöm, lehet jövőre élek a lehetőséggel. De ne hidd, hogy ezzel le van róva a tartozásod. Ez mindössze egy önzetlen gesztus. :)/

/Nem tudtam. Csak gondoltam, ha apukád lett volna, akkor ő egy másodperc alatt kirontott volna a házból, és kérdőre vont volna, hogy mit akarok tőled. :) Bevallom, reméltem, hogy anyukád behív egy sütire. :P Hívj egyszerűen Niall-nel. :) Egy percig sem gondoltam, hogy így lenne. :) Ne haragudj, de most mennünk kell valamelyik műsorba. Megnézel minket a tv-ben?/

/Apa nem olyan. Apa szereti szépen, lassan szétcincálni a fiú barátaimat. Amiből van elég, mivel focizom. :) Legközelebb, ha lesz süti, feltétlenül szólok. :) Nem haragszom. :) Kizárt dolog, hogy megnézlek, majd elmeséled, hogy mi történt. Jó szórakozást Niall Horan! És most már megyek reggelizni. :)/

Lecsuktam a laptopomat. Nem vártam már választ. Lecsoszogtam a konyhába, ahol még vagy már nem volt senki. Benéztem a hűtőbe, ahol a tegnapi maradékom gondosan el volt csomagolva. Ha vacsorának jó volt, jó lesz reggelinek is. Betettem a mikróba és vártam. Még így egyedül is jobb volt enni, mint a tegnapi vacsorán, ami volt. Tényleg a kedvencem volt ez az étel, és anya megint tökéletesen csinálta meg, de tegnap este valahogy alig csúszott le a torkomon.  
Reggeli után, gondoltam, megkérem a bátyáimat, hogy segítsenek arrébb tenni a szekrényemet.

-          Milán! – kopogtam be az ajtaján. Rá számíthattam most a leginkább, ha ilyenről volt szó. Komolyan edzett, nagy álma volt, hogy egyszer nyit egy saját konditermet.

-          Igen? – szólalt meg. Benyitottam, és meg sem lepett, hogy még ágyban van.

-          Csak azt szerettem volna, hogy segítenél-e egy kicsit. Át szeretném tenni a szekrényemet a másik sarokba. – úgy beszéltem, mintha nem is ismerném. Ő és itt mindenki más, nem volt ugyanaz az ember, mint azelőtt. De erről az egészről, csak én tehettem. – De, ha nincs kedved akkor nem kell. Végül is, eddig is elfért ott, ahol van. – mosolyodtam el, és már indultam is kifelé. Olyan más arca volt most, és nem azért, mert már megint borostás volt, úgy nézett rám, ahogy itt mindenki más. Nem tudtak velem, és azzal a helyzettel, hogy újra itthon vagyok, semmit sem kezdeni.  

-          Emma! Meg sem vártad, hogy válaszoljak. – ült fel az ágyában. – Reggelizem, és utána segítek. Szólok Daninak is. – mosolyodott el. Bólintottam egyet, és gyorsan kisiettem a szobából.

-          Marcell! Nyisd ki az ajtót! Pisilnem kell, te pedig direkt szivatsz. – dörömbölt a fürdőszoba ajtaján Noel. – Jó reggelt! – fordult felém, amikor észrevette, hogy én is ott vagyok.

-          Szia Noel! – mosolyodtam el. Eddig utáltam rájuk kelni, de most rájöttem, hogy nagyon is hiányzott már.

-          Marcell! – kopogott még erőteljesebben Noel az ajtón.

-          Miért nem használod anyáék fürdőjét? – tettem fel a tízmilliós kérdést.

-          Ezt lekésted Öcsi. – szaladt el mellettünk Dani. Most nagyon sajnáltam Noelt. Mindig ő szívja meg. Először mindig Marcell előzi meg, aztán Dani. Olyankor lemegy enni. Aztán én, és végül Milán. Így történik általában az, hogy mindig csak tíz perce marad elkészülni.

-          Ezt nem hiszem el! Esküszöm, átmegyek a szomszédba. – morgott Noel, és ebben a pillanatban jött elő Milán.

-          Az újakhoz? – kérdezte, furán néztem rájuk. Új szomszédok? Mégis mióta?

-          Mikor költöztek ide? – szóltam közbe. Összenéztek, volt egy olyan érzésem, hogy senki sem tudja pontosan.

-          Körülbelül két hete. – bökte ki Milán. Majd el is tűnt a lépcsőn, gondolom a konyhába. Hasonlóan tettem, mint ő, csak én a szobámba mentem, mert még ki kell pakolnom a szekrényt. Még sem lehetek annyira szemét velük, hogy egy csurdig megpakolt szekrényt kelljen vonszolniuk. Bár jót nevetnék rajtuk.

 

Ahogy lenni szokott minden ruhám össze-vissza hevert a szekrényben. Ahogy végig néztem azokon a ruhákon, úgy éreztem, azok nem én vagyok. Az összes ruhám rossz emléket őrzött, és nem éreztem volna jól magam bennük. Előhúztam egy eddig nem használt fekete leggingset, és egy trikót hozzá. Ez talán megfelelő lesz. A lehető leggyorsabban dobáltam az ágyamra az anyagokat, és előkerült olyan dolog is, amiről egyáltalán nem számítottam. Milán ősrégi gitárja, amit még akkor mentettem meg, amikor ő kiszanálta. Elmosolyodtam, majd előkaptam a telefonomat, és lefényképeztem.

~ A pakolás egyik előnye, hogy rábukkansz a régi kincsekre. :) ~

Kiposztoltam, hátha valakit érdekel, bár nem számítottam sok jóra, körülbelül 100 követőm volt, még mikor „normális” voltam, most már csak tizenöt, ha akad. Ahogy végeztem a fiúk meg is jelentek. Milán és Dani megálltam az ajtóban, és csak bámultak rám, a nagy kupac ruhára, a gitárra, és nem tudták hova tenni a dolgot. A ruhákról jut eszembe, be kell újítanom. A mostaniakat, majd el kell juttatnom valamilyen szervezethez.

 

-          Várjunk, nem ez a szekrény volt legalább száz kiló? – állt meg Dani a szekrényre meredve.

-          Most ne hülyéskedj! Nincs kedvem sérvet kapni, mert te csak megjátszod, hogy segítesz. – szólt rá Milán. Leültem a székemre, hogy ne legyek útban, és csak bámultam a két bátyámra.

-          Csak megjegyzem, hogy közted és köztem, óriási méretbeli különbségek vannak. – emelte fel a kezét Dani. Ez igaz is volt. Milán rengeteg időt fordított arra, hogy kidolgozza a testét, míg mi többiek vártuk a csodát, hogy kockás hasunk legyen.

-          Most nem tudod magadat kimagyarázni, mint a spanyol érettségin. – fogta meg az egyik oldalát a szekrénynek Milán.

-          Te csak azt hiszed. – nevetett fel, majd úgy tett, mert láttam, hogy csak megjátssza, mintha segítene, közben pedig értelmetlen dolgokról beszélt. – Emma, nincs kedved eljönni velünk egy koncertre a hétvégén? – kérdezte, csak úgy hirtelen. Teljesen meglepődtem. Annyira váratlanul ért a kérdés, hogy majdnem eldőltem a székemmel.

-          Milyen koncert? Milyen banda? – kérdeztem rá, miután képes voltam megszólalni.

-          Egy rock banda. A nevüket elfelejtettem, most törnek fel. – támaszkodott neki a szekrénynek, mire az majdnem eldőlt. Sőt, ha Milán nem kapta volna el, biztosan nagyot csattant volna.

-          Öhm… Oké. – bólintottam rá. Bár nem tudom mire számíthatok egy rock koncerten, mert világ életemben eddig csak iskolai bálokon voltam.

-          Dani megtennéd, hogy… - szenvedett Milán. Dani oda pillantott, és amikor felmérte a helyzet súlyosságát, azonnal megfogta a szekrényt.

 

Alig negyed óra múlva a helyén volt a szekrényem. Miközben pakoltam, csak arra gondoltam, hogy ezzel a koncerttel, talán visszakapom a testvéreimet, és talán, ha nem is olyan, de majdnem olyan lesz minden, mint régen.
Ahogy pakoltam, úgy szanáltam. Két nagy zsák ruha lett, ami majd más valakinek örömet fog okozni, és szinte alig maradt ruhám a szekrényemben. Nem baj, majd holnap veszek néhány ruhát, meg aztán valami nyári munka után is kell néznem, ahogy eddig is tettem minden évben.
Délután kettőkor végeztem a pakolással, és úgy határoztam végeztem már mindennel. Legalábbis, anya nem írt ki nekem üzenetet, hogy bármilyen házimunkám lenne, és még egyik bátyám sem keresett meg azzal, hogy bármiben is segítsek. Elterültem az ágyon, a laptopomat a hasamra téve nyitom meg a Facebook-ot, és Twitter-t.

 

/Hűha! Akkor jól kijönnél Lou-val. Igazából nincs kedvem elmesélni. A szokásos kérdések voltak. Mit reggeliztél?/ 

Úgy néz ki, most már mindig kell tőle számítanom egy üzenetre. Sokat mondott ezzel, de, ha nem szeretne róla beszélni, akkor nem erőltetem.

/Lou? Ő ki? Rendben. Megértem. Biztosan unalmas lehet. A tegnapi vacsorámat melegítettem meg. :)/

/Lou is a bandában van. Majd egyszer bemutatlak a többieknek is. Most még egy kicsit megtartalak magamnak. :)Ha ma reggel etted meg a tegnapi vacsorádat, akkor tegnap vacsorára mit ettél?/

/Jól van. :) Most egyelőre itthon szeretnék berendezkedni. Ma már sikerült teljesen átrendezni a szobámat. :) Tegnap nem igazán voltam éhes, szóval nem sokat ettem./

/Juj, tényleg láttam a képet. Miért nem mondtad, hogy tudsz gitározni?/

/Nem tudok gitározni, csak megmentettem, hogy ne legyen ki dobva. A legidősebb bátyámé volt, és neki már nem kellett, én viszont nem tudtam csak úgy túladni rajta. :)/

/Megtaníthatlak, ha gondolod./

/Mi vagy te valamiféle szuperhős? Tudsz spanyolul, tudsz gitározni, és még egy bandában is énekelsz. Kezdem úgy érezni, hogy buta vagyok. Amúgy is, nem lesz ez egy kicsit sok?/

/Ez vicces. Végül is, lehetek Super Niall. :) Ne érezd úgy, hogy buta lennél. Neked is megvannak azok a dolgaid, amikben jó vagy. :) Csak egy segítek egy barátomnak./ 

/Na, ez volt vicces. Ezt most már nem mosod le magadról. Eddig még nem találtam ilyet. Ja, de várj! Remekül tudok felvenni rendelést, és kivinni asztalokhoz. :) Oké! Akkor, ha lesz szabadidőd el is kezdhetnénk a gitár leckéket. :)/

/Ezt most nem értem? Dolgozol valahol? Rendben. :)/

/Most jelenleg nem. Holnap megyek egy nyári munka kereső körútra. :)/

/Ha találtál egy jó gyorskajáldát, szólj! :)/

 

/Oké! :)Ha találok egy munkát, vendégem vagy egy menüre. :)/

/Jó fejségből jeles! :)/

/Köszönöm./

Egész délután beszélgettünk Niall-el teljesen természetes dolgokról. Olyan volt, mintha ősidők óta ismernénk egymást. Beszélgettünk, mintha eddig nem csak egyszer találkoztunk volna életünkben.
Azt hiszem, Niall Horan egy remek ember.