10. fejezet - Nagyon bókolsz ír manó.

Sziasztok!

Meg is hoztam a következő fejezetet. :) Elnézést, ha kicsit keszekusza lett, de betegen, lázasan, orrot törölgetve és köhögve pötyögtem a telefonomba.
A részről most nem tudok mit mondani, alkossatok Ti véleményt. :) 

Remélem, örültök, hogy itt a hétvége. :)

Ismét köszönöm a kommentet Réka Lovasnak. A feliratkozást Lacey Whitemore-nak. És persze a lájkokat Facebook-on, jaj és a pipákért is köszönet. :) Majd' elfelejtettem, a kicsivel több, mint 2000 oldalmegjelenítést is nagyon szépen köszönöm. :)
Jó olvasást! :)
Bay. 

EMMA KATONA

Reggel, ahogy felébredtem, csukott szemmel tapogatóztam az ágyban. Üres volt. Niall nem volt már mellettem. Nagyot sóhajtottam és megdörzsölve az arcomat feküdtem tovább. Fel akartam ülni, esküszöm, hogy fel akartam, de képtelen voltam. Olyan kényelmes volt az ágy. Arról már nem is beszélve, hogy mindenhol Niall illatát lehetett érezni.
Belefúrtam a párnába az arcomat, a takarót pedig magamhoz szorítottam. Próbáltam valahogy Niall-t odaképzelni, de nem volt az igazi.

- Jó reggelt. - jött be Niall a szobába. - Hoztam neked kakaót, remélem, szereted. - tartotta felém az egyik bögrét. Régen is mindig kakaót ittam ébredés után.
- Köszönöm. - ültem fel az ágyban és elvettem tőle a bögrét. Niall vidáman nézte, ahogy belekortyolok az italba. - Finom. - mosolyogtam. - Aranyos a bajszom, igaz? - hajoltam közelebb hozzá, megtartva azért a távolságot. Nem tudtam, hogy neki mit jelentett az a csók. Niall felnevetett.
- Igen. De nélküle jobb. - törölte le a hüvelykujjával az ideiglenes bajuszom. Olyan jól esett, ahogy az arcomhoz ért, eszembe juttatta a csókunkat. - Emma, te... Az, ami hajnalban történt... Az... Én... - Niall nem találta a szavakat arra, hogy csak egy botlás volt. Tudtam én, de olyan jó volt áltatni magam egy kicsit.
- Tudom, Niall. Nem kell magyarázkodnod. Értem. - mosolyodtam el kínomban. - Öhm... Igazából nekem most már haza kell mennem. - tettem le a bögrét a kis szekrényre. - Kimennél, amíg átöltözök? - keltem ki az ágyból. Niall összezavarodva nézett rám.
- De... - próbált magyarázkodni. Tényleg nem szerettem volna, ha kellemetlenül érezné magát.
- Komolyan, semmi gond. - erőltettem mosolyt az arcomra. Komolyan azt hittem, hogy nem csak egy botlás volt az a csók. De ezek szerint, tévedtem. Niall kiment a szobából. Szépen összehajtottam a pólóját és letettem az ágyra.

A tegnap a padlóra ledobott pólómat épp kifordítottam, amikor kivágódott az ajtó és Niall-el néztem farkasszemet. Egyre közelebb jött hozzám, én pedig egyre csak hátráltam. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat vagy mi járhat a fejében.
A falig hátráltam. Nem tudtam levenni a szemem Niall csodaszép kék szemeiről. Elhúzott a faltól, közel magához. Határozottan jobb érzés volt az ő forró testéhez hozzásimulni, mint a hideg falhoz. Elmosolyodott és úgy ahogy hajnalban, az arcomat megsimítva csókolt meg. Most sokkal határozottabb volt, mint pár órával ezelőtt.
Kiesett a kezemből a pólóm és Niall felsőjébe kapaszkodtam.

- Emma, az a csók hajnalban... Én nem bántam meg. Tetszel, és nem akarom, hogy megint valaki kihasználjon. - mondta miután elszakadt tőlem. Kapkodta a levegőt, ahogy én is. De nem érdekelt a levegőhiány, hiányzott. - Érzed ezt? - nyomta a kezemet a mellkasára. A szíve szaporán vert, mintha futott volna. - Ez miattad van. Akár hányszor találkoztam veled, mindig ez történt, csak eddig nem vettem észre. Imádok veled aludni, és egyáltalán nem akarok a barátod lenni. Sokkal több akarok lenni. - nézett mélyen a szemembe. Biztos voltam benne, hogy jobban izgul, mintha egy hatalmas színpadon állna. Lehet, gonosz leszek, de azt hiszem, megérdemli, hogy megvicceljem, amiért ő is rám hozta a frászt.

- Niall, ez... Én... Nem tudok mit mondani. - hajtottam le a fejem. Niall keze lecsúszott a derekamról. Vészesen nagy volt köztünk a távolság. Niall lehangoltan felsóhajtott és egyre csak távolodott tőlem. Ki akart menni, úgy tűnt, mint akiben egy világ omlik össze. - Niall... - szóltam, mielőtt még kiment volna.
- Ne, nem kell magyarázkodnod. Teljesen megértem a dolgot. - sóhajtott fel. Most ő csinálta ugyanazt, mint én az előbb. Kétségbe volt esve, hogy vége mindennek, ahogy az előbb én is. Hogy vége annak, ami még el sem kezdődött.
- De Niall! - majdnem hogy toporzékoltam, hogy álljon már, meg és figyeljen rám. Nem akartam tovább húzni az agyát. Sokkal inkább akartam megölelni és hagyni, hogy megcsókoljon. - Nem azt mondtam, hogy nem érzek semmit irántad, hanem azt, hogy nem tudok mit mondani. De azt hiszem, ez érthető. - vigyorodtam el. Hosszú napok óta először volt széles mosoly az arcomon.
- Emma, még egyszer ne hozd rám így a frászt. - jött egyre közelebb. - Majdnem megállt bennem az ütő. - mozgatta meg a mellkasán a pólóját, mintha csak melege lenne.
- Jó, jó. - morogtam, mint egy kislány, akit most szidtak meg valamiért. Lepillantottam a pólómra a földre. Eddig nem éreztem magam kellemetlenül az alulöltözöttségem miatt. - Kicsit zavarban vagyok. - nyögtem ki. Amikor Niall rám nézett újra lepillantottam a padlóra. Niall elvigyorodott, és mintha nehezére esett volna, lehajolt az anyagért.
- Pedig nem kéne. Gyönyörű vagy. - adott egy puszit a homlokomra és oda adta a pólómat.
- Nagyon bókolsz ír manó. Mit szeretnél? - öltöztem fel. Niall mosolyogni kezdett, és teljesen kipirult.
- Nem szeretnék én semmit. Még. - ült le az ágyra. - Vagyis de. Beszélni. Erről az egészről. - mutatott rám majd magára. Bólintottam egyet és leültem mellé. - Nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, de ez az egész maradjon kettőnk között egy ideig. Nem akarom, hogy a rajongók támadjanak téged. Nem lesz egy leányálom, mert akárhova fogunk menni, azt úgy kell csinálnunk, hogy ne lássanak meg. De ígérem, nem sokáig, csak amíg megerősödik a kapcsolatunk. - úgy beszélt, mintha ő tehetne erről az egészről, hogy nincs magánéletük. Teljes mértékben megértettem.
- Mestere vagyok a rejtőzködésnek. A te elrejtésedben pedig még inkább. - mosolyodtam el, amikor eszembe jutott, hogy az asztal alá küldtem. Tudom, nem volt szép dolog, de muszáj volt megvédenem. - Amúgy milyen izgi lesz már bujkálni a külvilág szeme elől. - mosolyogtam, hogy megnyugtassam. Rosszul érezte magát, amiért úgymond becsapja a rajongóit, de azt hiszem, ezt meg kell érteniük.
- Nem is számítottam másra. Mondtam én, hogy te különleges vagy. - pirult el megint. Ő bókol és ő pirul el. Ki látott még ilyet? - Azt szeretném kérni, hogy a srácoknak se említsük. Nem akarom, hogy ők is hazudjanak miattam. - sóhajtott fel. Bólintottam. Hogy lehet valaki ilyen figyelmes?
- Rendben. Majd, ha úgy érzed, hogy szabad róla beszélnünk, szólj. - bólogattam beleegyezően. Őszintén, nekem sem volt kedvem a rajongók támadásait elviselni. - Niall nekem viszont tényleg haza kell mennem. - álltam fel az ágyról. Niall mosolyogva követett.
- Haza viszlek, úgyis a stúdióba kell mennem. - mosolygott. Hunyorítottam. Gyanús ez nekem.
- De csak akkor, ha nem fogsz elkésni miattam. - kaptam fel a holmiaimat. Niall egy kis mosollyal közelített felém.
- Én soha sem kések, mindenki más érkezik túl korán. - idézett egy filmből, de az Istenért nem jutott eszembe melyik filmben volt. De hát hogy is jutott volna eszembe, mikor Niall-el szemeztem.
- Niall, indulás a stúdióba! - kopogott be Liam. Niall felsóhajtott.
- Jó, de előtte haza viszem Emmát. - puszilta meg az arcomat Niall.
- Niall már ne is haragudj, de már így is késésben vagy. - nyitott be Liam. Niall egy pillanat alatt lépett el tőlem. - Mit csináltok? - húzta össze a szemöldökeit Liam. Esküszöm vallatni tudna ezzel a nézéssel.
- Épp indultunk volna. - morogta Niall. Én csak bólogattam.
- Paul már így is ideges Harry miatt, amiért tegnap kiruccant Emmáékhoz. - mondta Liam. Nem értettem mit szeretne ebből kihozni. - Ne haragudj Emma, de majd Louis haza visz.
- De... - akart ellenkezni Niall. Liam csúnyán nézett rá. - Majd kösd be magad. - nézett rám Niall. Miért van olyan érzésem, hogy Louis durván vezet.
- Mehetünk Mókuskám? - jött felém Lou egy hatalmas vigyorral.
- Mehetünk? - kérdeztem félve. Niall-re majd mindenkire sorban nézve.
- Ne aggódj, bármit is mondtak, tökéletesen vezetek. - karolta át a vállam Lou és már húzott is kifelé. Egy gyors köszönés után már is úton voltunk.

Hát az, hogy igaz, hogy tökéletesen vezet Lou, legalábbis tökéletes időben tud a fékre taposni. Amikor megállt az autó a házunk előtt, úgy éreztem, tengeri beteg lettem. Lou, mint aki jól végezte dolgát fordult felém.

- Ugye mondtam én, hogy egy darabban haza hozlak. - mondta büszkén. Az lehet, hogy egy darabban vagyok, de zöld színű lett az arcom az utazástól.
- Aha, te mondtad. - bólintottam. Kicsatoltam a biztonságiövet, amit egész úton egy kézzel szorítottam, míg a másikkal erősen kapaszkodtam az ajtóba. - Esetleg, ha van kedved... - kezdtem bele, de Lou széles vigyorral kiugrott a kocsiból.
- Van kedvem. - indult meg előttem a ház felé. Elővettem a kulcsomat és akkor tudatosult csak benne, hogy hiába sietett előre nem fog tudni bejutni a házba. Legalábbis, azt hittem. Felemelte a kezét és nyugodtan becsengetett. - Jó napot! Én Louis Tomlinson vagyok, Emma egyik barátja. Bemehetek? - mondta anyának, aki meglepettségében csak félreállt az ajtóból, így Lou beengedte magát. - Nyugodtan szólíthat Lou-nak, Tommo-nak, vagy igazából, ahogy szeretne. - szövegelt még mindig Lou. Jó, ennyi elég lesz.
- Niall-t hol hagytad? - kérdezte anya, amikor bementem én is.
- Niall stúdióban van. - mondtam halkan. Lou vigyorogva nézett felénk.
- Igazán szép a házuk. Mondja csak, Niall gyakran megfordul itt? - karolta át anya vállát Lou. Anya rám nézett, utána Lou-ra.
- Először is, tegezz kérlek. Nem lehetsz fiatalabb a fiamnál. - ügyes időhúzás. - Viola vagyok. Niall? Hát... Igazából nem is tudom. - gondolkozott anya.
- Anya, anya, anya! - szaladt le Marcell. - Vészhelyzet van! Segíts! - pánikolt. Köztudott, hogy Marcell a legkisebb problémából is hatalmasat csinál.
- Ő melyik? - kérdezte kicsit sem halkan Lou.
- Marcell. - mondta gorombán a bátyám. Azért meg kell jegyeznem, hogy senki sem tudta őket megkülönböztetni, csak mi, a szűk család.
- Mi a baj? - terelte vissza az eredeti témára a beszélgetést anya.
- Nagyi segíteni akart és kimosta a mezemet. És összement. - magyarázta nagy beleéléssel Marcell. Lou felröhögött. Én pedig leragadtam ott, hogy itt van a nagyi.
- Tisztázzuk, nem a nagyi ment össze, igaz? - kérdezte nevetve Lou. Megforgattam a szemeimet.
- Inkább magyarul beszélek tovább. - fordult el látványosan Marcell.
- Felőlem. Ennél nagyobb poént úgysem tudsz mondani már. - legyintett flegmám Lou és ő is hátat fordított.
- És ha kihagynád a mai meccset? - kérdezte anya. Ajaj, ezt nem kellett volna.
- Anya ez... A mai meccs nagyon fontos. Ott lesz az a pö... Ott lesz valaki, akit le akarok győzni. - Marcell mindenkit le akart győzni a pályán, de most valami mást láttam rajta. Tényleg fontos volt neki.
- Biztos van az edződnél pótmez vagy valami. - anya nem volt formában az ötletelésben.
- Nincs. - rázta a fejét Marcell. Megsajnáltam, ahogy láttam összeomlani, ahogy az álma dugába dől.
- Nekem van mezem. Mondjuk, a mezszám nem stimmel, de minden más igen. Szívesen kölcsön adom.
- Tényleg? - csillantak fel Marcell szemei. Bólintottam. Marcell nagy álma volt, hogy focista legyen. Minden meccsen száztíz százalékon teljesített, de eddig még nem fedezték fel. Még egy évet adott magának, aztán feladja az álmát. Amit nagyon bánnék, mert nagyon tehetséges.
- Persze. - bólintottam. Marcell vidáman felszaladt a szobájába, azt énekelgetve, hogy van meze és mehet a meccsre.
- Tegnap nem ilyen volt. - gondolkozott hangosan Lou.
- Emlékeztet valakire. - kerültem ki, amíg Lou bambulva gondolkozott, hogy kiről beszélhetek. .

A szobámban ugyanaz a rendetlenség fogadott, mint amit napokkal ezelőtt csináltam.
Amíg én előkerestem a mezemet, amit már egy éve el kellett tennem, Lou anyával és a nagyszüleimmel beszélgetett. Hogy miről? Fogalmam sincs, mert akár hányszor a közelükben jártam elhallgattak és bájosan mosolyogtak rám. És ez így ment egész délutánig.

***

A meccsre sokan jöttek ki, fogalmam sem volt, hogy Louis-t hogyan csempészem majd be. Mert neki semmi dolga sincs és úgy is csak unatkozna, ezért eljött velünk a meccsre.
Végül Marcell megbeszélte az edzőjével, hogy hadd üljünk a csapat fedett padjára. Nem lepődtem meg, hogy Lou mindenkivel hamar összebarátkozott.

- Szóval mikor akartad elmondani, hogy focizol? - kért számon Lou miután valakinek elpasszolta a labdát.
- Már nem focizok. Egy éve abbahagytam. - mondtam unottan. Örültem volna, ha nem kerül ez szóba.
- Miért? - ült le mellém. A lábait keresztbe tette és várt.
- Mert nem volt már kedvem hozzá. - rántottam meg a vállam.
- Jaj, ne hülyéskedj már! Akár hányszor valaki elrúgja a labdát, neked megrándul a lábad. - mosolyodott el. Hogy jelezzem nincs igaza, én is keresztbe fontam a lábaimat. - Lou nem szeretnék erről beszélni. - tettem karba a kezeimet is. Ezzel is jelezve, hogy tényleg hanyagoljuk a témát.

Lou nem szólalt meg, talán ez annak volt köszönhető, hogy elkezdődött a meccs. Mindkét csapat felment a pályára. Kezet fogtak egymással, de két srác nem pacsizott le, csak néztek egymásra. Elég ijesztő volt, ahogy farkasszemeztek. Pláne azért, mert az egyik a bátyám volt. A másik pedig... A másik pedig Alec. Hogy kerül ő ide?

- Gyerünk, fogjatok már kezet! - suttogtam. Reméltem, hogy Marcell és Alec nem kezdenek el itt veszekedni. Bár nem értem, hogy mi ütött Marcellbe. Senkinek sem mondtam semmit vele kapcsolatban.

A meccs mindaddig „unalmas” volt, amíg Marcell csapata nem kapott egy gólt. Marcell egyre jobban felhúzta magát és ez meg is látszott rajta, legalábbis én láttam. Marcellnak annyira jó volt, sosem látszott rajta, hogy ideges, vagyis csak mi láttuk rajta. A pánik viszont nagyon látszott rajta. Körbenéztem, és akkor tűnt fel, hogy egy idősödő fickó egy papírra irkál. Ügynök. És pont a bátyámat figyelte. Ez az! Csak most ne rontsa el.

- Az Istenit! - ugrottam fel a padról, amikor Marcellt elgáncsolta Alec. Marcell szorította a sípcsontját. Ne, ne, ne! Az orvos megnézte a bátyám lábát, majd leküldte volna a pályáról, de a testvérem erősen tiltakozott. Tipikus. Megráztam a fejemet, amikor felém nézett. A leghülyébb dolog, amit csinál. Le kéne jönnie és jegelni a lábát. Odapillantottam az ügynökre, aki áthúzta az egyik lapot. Na ne! Nem teheti, hogy Marcellt nem viszi magával. - Mindjárt jövök. - hagytam ott Lou-t. Louis nem igazán figyelt rám, mert annyira szurkolt. Oda sétáltam az ügynökhöz és leültem mellé. - Jó napot! - mondtam mosolyogva és próbáltam leskelődni a papírjába, de szörnyű volt az írása.
- Jó napot! Segíthetek? - nézett rám és összecsukta a kis noteszét.
- Igazából, csak kérdeznék valamit. - rántottam meg a vállam. Érdeklődve nézett rám a férfi. - Mi a véleménye a hetes játékosról a fehéreknél? - oda nézett, majd nagyot sóhajtott.
- Jó játékos. Ügyesen cselez, előre látó, ki tudja számítani, hogy mire készül a másik. De ez mit sem ér, ha nem jön le a pályáról, amikor az orvos azt mondja. Nagyon jó a pályán a makacsság, de az önfejűség már nem. - mondta el nyíltan. Mindenben igaza volt. Marcell épp bevágott egy gólt, mire mindenki ujjongani kezdett.
- Az ő nevét húzta át? - szemérmetlenül kérdeztem rá. Az ügynök elmosolyodott.
- Az maradjon az én titkom. - csóválta meg a fejét a kíváncsiságom miatt.
- De ő a bátyám. Tudnom kell. - szinte már toporzékoltam. Az ügynök felhúzta a szemöldökét, amiért így kifakadtam. - Oké. Szóval ő a bátyám. A másik csapatból a huszonkettes pedig a volt barátom. Ő rúgta fel. Csak annyit mondok, hogy nagy önuralomra vall, hogy nem húzott be neki azonnal. Csak azért maradt a pályán, hogy ott intézze el a dolgot. - magyaráztam nagy beleéléssel.
- Figyelj kislány. Már az is meglepő, hogy kiszúrtál. Nagyon jó a szemed, de nem mondhatok semmit. Alig fél óra múlva meglátod melyik edzőhöz és melyik játékoshoz megyek oda. Addig is szerintem szurkolj tovább. - mutatott a pályára. Az eredményjelző egyforma állást mutatott. Gyerünk már Marcell, csak még egy gól.
- Akár hogy is dönt, örülök, hogy megismertem. Ja, és ez a kis beszélgetés maradjon köztünk. - álltam fel mellőle. Az ügynök bólintott egyet, majd újra a pályát figyelte. Mintha eddig nem ezt tette volna.

Visszaültem Lou mellé, aki idegesen nézett a pályára. Aggódtam, hogy egyenlő lesz az eredmény. Aztán Marcell megindult az ellenfél kapuja felé, mi pedig egyszerre ugrottunk fel Lou-val és kezdtünk szurkoltunk. Mindenki Marcellt fogta, aki egy tökéletes időben lepasszolta a labdát, így igaz, nem ő rúgta a gólt, de gólpasszt adott, ami szintén nagyszerű. Éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, amikor lefújták a meccset, és nyert a csapat.

- El kell mennem pisilni. Mindjárt jövök. - jelentettem ki Lou-nak.
- Elég lett volna annyit mondanod, hogy ki kell menned. - vigyorodott el. Megrántottam a vállamat és elsiettem a mosdók felé. A dolgom el végeztével igyekeztem kifelé, hogy a nagy tömeg előtt kijuttassam Louis-t. Ahogy kiléptem az ajtón, egy olyan párossal találtam szembe magam, akitől felfordult a gyomrom.
- Mindjárt megyek én is, csak még beszélek Emmával. - mondta Alec az én volt legjobb barátnőmnek Emily-nek.
- Jó, de ne maradj sokáig. - hagyott ott minket Emily, úgy mintha nem is ismerne engem.
- Kár volt elküldened, mert én nem fogok veled beszélgetni. - próbáltam kikerülni, de Alec elkapta a karom. - Engedj el, vagy sikítok!
- Ugyan már, úgy sem hall senki. Akár itt helyben megdughatnálak, a kutya sem venné észre. És most így belegondolva már kezdem elfelejteni, hogyan nyögsz. - vigyorodott el. Annyira gyűlölöm ezt az embert.
- Örülök, hogy én is hagytam benned egy kis emléket. De látom, Emily-vel egy hullámhosszon vagytok. - jutott az eszembe a volt legjobb barátnőm. Alec a falhoz nyomott.
- Emily-vel csak néha összejövünk, de ez most mindegy is. - rántotta meg a vállát. - Nem hittem volna, hogy még látlak, azok után, hogy olyan csúnyán elbántál magaddal. - lihegett az arcomba. Izzadt testével nekem feszült. - Tudod, tényleg megmozgatsz bennem valamit.
- Alec, engedj el. Nem akarok veled itt lenni kettesben. - mocorogtam. Alec még jobban nekem nyomta magát.
- Valójában csak te tudod elérni nálam szimplán a nézéseddel, hogy szűk legyen a gatyám. Mi olyan jó páros lennénk. - suttogta a fülembe, de a bizsergés nem jelentkezett. Azt a bizsergést csak Niall idézte elő bennem.
- Ha így gondolod, miért csináltad azt velem? - kérdeztem rá. Alec nagyot sóhajtott.
- A csapat fogadott. Először nem akartam belemenni, de aztán mégis. Emily-nek is a fülébe jutott. Mondjuk úgy, hogy könnyen meg tudtam győzni, hogy hallgasson csak a bugyijába kellett nyúlnom. - vigyorodott el az emléken. Undorító volt. - Azt viszont nem akartam, hogy kiderüljön. Amikor másnap suliba mentem már erről beszélt mindenki. Azt hittem, a csapatban marad a dolog, és te tudomást sem szerzel róla. Egyáltalán nem akartam, hogy ez történjen. - egy pillanat alatt változott meg Alec viselkedése. Eltávolodott tőlem.
- Miért mondtad azokat a dolgokat? Miért piszkáltál te is? Miért nem mondtad el mindenkinek, hogy mi az igazság? - kérdezgettem. Alec a szemben lévő falnak támaszkodott.
- Fogalmam sincs. Azt hittem, ha szakítok veled, akkor békén hagynak téged. De nem tudtam elmondani, hogy mit csináltam a hátad mögött, ezért inkább próbáltalak ellökni magamtól, úgy hogy te hagyj el engem. - nézett rám. Láttam rajta, hogy őszintén beszél. - Amikor te kórházban voltál elmondtam, hogy ez az egész egy hatalmas hazugság és a fogadásról is beszéltem, de senki sem hitt nekem. - sóhajtott fel. - Nem bírtalak meglátogatni. Tudom, hogy az egész miattam történt. - mondta én pedig megemberelve magamat, keményen néztem rá.
- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Tudod mit, nem haragszom rád. Megbocsátok. - nyögtem ki. Alec szemei elkerekedtek. - De nem felejtek el semmit. - jelentettem ki. Alec bólintott. Őszintén, meglepett, hogy így viselkedik.
- Emma, csak hogy megvagy. - törte meg a kialakult csendet Louis. - Gyere gyorsan, ezt látnod kell. - méregette az előttem álló Alec-ot.
- Mi történt? - siettem Lou-hoz. Olyan fejet vágott, amitől teljesen megijedtem.
- Ja, semmi... Csak... Nézd meg te magad. - bökött a pálya felé, ahol a bátyám, az edzője, és az ügynök beszélgetett. Ezek szerint, kár volt aggódnom, már rég meg volt a döntése az ügynöknek.

***

Otthon a nagyszüleimmel néztem a tv-t, majd éjfél körül mentem lefeküdni. Marcell egész este azt mesélte, hogy egy ügynök ajánlatot tett neki. Odáig volt meg vissza, de döntésképtelen is egyben. Miután rendet tettem a szobámba, bebújtam az ágyba, jól betakaróztam és szinte el is aludtam.
Niall egész nap nem írt, ezért gondoltam, hogy még mindig dolgozik. Nem akartam zavarni.
Arra ébredtem fel, hogy megmozdul a takaró és valaki bemászik mellém.

- Álmodj szépeket Napsugár. - suttogta a fülembe Niall. Adott egy puszit a fülem és a nyakam közti területre.

Kezével átölelte a hasamat, egyik lábát az én lábaim közé nyomta. Azt hiszem, mindketten meglepődtünk a másik csupasz lába miatt. Megfogtam a kezét, ami a hasamon pihent, ő csak nagyot sóhajtott, amikor simogatni kezdtem a kézfejét. Félretűrte a hajamat és a nyakamhoz nyomta az arcát. Megborzongtam, ahogy a lehelete csiklandozott. Niall hamar elaludt, nem is csodálom, egész nap dolgozott.
Nem érdekelt, hogy ki engedte be a szobámba, csak az, hogy mellettem van. Kényelembe helyeztem magam a karjaiban, és újra elaludtam.

09. fejezet - Azért, mert tisztellek.

Sziasztok!
Itt lenne a következő fejezet, ami megint Niall szemszögéből íródott. :) Határozottan mondhatom, hogy most kezdődött el Niall és Emma története. :)
Köszönöm a kommentet Réka Lovasnak és persze Facebook-on a lájkokat. :) Nagyon hálás vagyok. :)
Jó olvasást! :)
Bay.

NIALL HORAN

Látszott, hogy nem csak Emma, de Harry is meglepődött. Nem mondtunk neki sem semmit, mert féltünk, hogy akár véletlenül is, de elszólja magát.
Ott álltunk néhány baráttal és persze Emma testvéreivel a lánnyal szemben, aki egyáltalán nem tudta hova tenni a „Boldog születésnapot!” köszöntésünket. Tekintve, hogy tegnap volt az a bizonyos, így nem számított rá. Emma megállt az ajtóban és meg sem mozdult. Harry már ellépett mellőle, már javában a vendégekkel volt elfoglalva. Emma bátyjai odamentek hozzá, de a szokásos vidám hangulat helyett Emma teljesen közömbösen nézett rájuk, sőt még ott is hagyta őket az ajtóban és beljebb merészkedett.

- Igyunk Emmára! - mondta hangosan Liam. Emma a falnak támaszkodott. A tiszteletére meghívott emberek nem is foglalkoztak vele, kivéve minket. A bandát és testvéreit. Nem tudom, mi történt, de az a négy srác le sem tagadhatná, hogy szeretik a húgukat és talán még némi aggódást is felfedeztem.
- Boldog szülinapot, így egy nappal elkésve. - álltam meg Emma mellett. Azon az egy kortyon kívül, amit Emmára ittam, még egyáltalán nem fogyasztottam, ezért is volt majdnem tele a poharam.
- Kinek a remek ötlete volt ez az egész? - kérdezte hasonló arckifejezéssel, mint ahogy a testvéreire is nézett. Megnyugodhatnak, nem csak velük viselkedik így.
- Mindenkié, kivéve Harry-t. Ő nem tudott semmiről. - vallottam be. Reggeli közben jutott eszembe, utána már csak Liam-mel kellett megbeszélnem ő pedig tovább adta az infót a többieknek.
- És mond csak, kik ezek az emberek? - pásztázta a tömeget. Való igaz, hogy a mi ismerőseinket hívtuk meg, olyanokat, akiket Emma is bírna.
- Ismerősök. - nyögtem ki. Emma felnézett rám. Megmagyarázhatatlan volt a tekintete. Úgy nézett rám, hogy semmit sem tudtam leolvasni az arcáról.
- Köszönöm ezt az egészet, de én most haza megyek. - lökte el magát a faltól. Hitetlenkedve néztem rá. Lelép a neki rendezett bulijáról?
- De miért? - fogtam meg a kezét. Emma felsóhajtott, mintha már unná az egészet.
- Millió meg egy okom van rá. - mondta, én pedig érdeklődve néztem rá. Akkor hallgatom. - Először is utálom a születésnapomat, másodszor nem is ismerem ezeket az embereket, harmadszor semmi kedvem megismerkedni velük, ezek az emberek miattatok jöttek. Aztán semmi kedvem holnap címlapon lenni. Nem érdekel a sztárság és nem akarok egy celeb lenni, aki a híres One Direction barátja. - sorolta megállás nélkül. Jól érvelt, és minden igaz volt és megértettem, de ezt nem mondtam volna el neki.
- Akkor mit szeretnél csinálni? - néztem rá. Emma felnézett rám. Tudom meglepő, de ő alacsonyabb nálam.
- Eltűnni innen és... - kezdett bele, amikor egy ismerős lány állt meg előttünk.
- Szia! - mosolygott aranyosan Emmára. Emma rám pillantott. Tudta, hogy megbukott az elmélete, mert őt ismeri.
- Szia, te vagy az eladó abból a boltból, igaz? - nézett rá. A lány bólintott egyet.
- Hanna a nevem, és csak nyári munka. - beszélt barátságosan. - Hoztam neked egy italt, ha már te vagy az ünnepelt. - nyújtotta a mellettem álló lány felé. Remélve, hogy Emma meggondolta magát és marad, ott hagytam őket.

Távolról figyeltem Emmát, amikor valaki átölelt. A hasamon állapodott meg a keze. Zavartan fordultam meg az ölelésben, figyelve, hogy ne üssem le a könyökömmel az idegent. Ahogy megpillantottam a mögöttem álló személyt, az ütő is megállt bennem. Nála még az is jobb lenne, ha egy részeg ölelgetne.

- Holly, te meg hogy kerülsz ide? - néztem a lányra. Igyekeztem minél előbb szabadulni a kezeitől.
- Az egyik barátom, barátjának a barátja mondta, hogy lesz itt buli. Gondoltam, eljövök és köszönök neked. - mosolygott rám. Régen még aranyosnak találtam, most már inkább távol akarom magamtól tartani.
- Szia. - kerültem volna ki, de nem tudtam. Ezt a lányt lehetetlen levakarni. Amióta híres vagyok, mindig megtalál.
- Vele vagy most „együtt”? - mutatott Emma felé. Ehhez meg mi köze van?
- Holly, ez nem tartozik rád, hogy mi van velünk. - mondtam mérgesen. Pont nem vele fogom megbeszélni, hogy mi van köztünk. Hiszen, még én sem tudom. Jó Emmával együtt lógni, mert nem a hírnevemre bukik. Az, hogy néha együtt alszunk, az... Az csak úgy jön, mert jó érzés, ezt bevallom.
- Akkor megkérdezem tőle, hátha ő beszédesebb. - ment volna el mellettem, de elkaptam a karját.
- Holly, hagyd őt békén! Ne menj a közelébe! Ő nem olyan, mint te. - köptem a szavakat neki. Holly láthatóan megdöbbent. Igaz, nem bírtam, de még soha nem beszéltem vele így.
- Mégis milyen? Ha jól tudom, nagyon is bírtál, amikor együtt voltunk. - húzta vigyorra a száját. Ja, akkor még nem tudtam, milyen is valójában.
- Akkor bírtalak, aztán kimutattad a fogad fehérjét. Ha jól emlékszem dobtál, aztán, amikor híres lettem, újra megtaláltál. Nem? - vágtam a fejéhez. Holly mivel nem tudott már mit mondani, ott hagyott engem.
- Ki találom, volt barátnő, igaz? - halottam egy sokkal kedvesebb hangot mögülem. El fogok szédülni, ha mindig forgolódnom kell.
- Ja, levakarhatatlan. - komorodtam el. - Ugye iszol velem valamit? - húztam reménykedő mosolyra a szám és próbáltam a legaranyosabban nézni. De kétség kívül nekem az nem ment, abban Liam a nyerő. Nekem csak akkor sikerül, ha megszeppenek.
- Nem vagyok oda az alkoholért. - húzta el a száját. Aztán nem tudom mi történhetett, mert én csak elbambultam, a következő pillanatban Emma hangja terelt vissza a valóságba. - Egy kortyot. - emelte fel a mutatóujját. Bólintottam és kézen fogva az asztalhoz húztam, amin az italok voltak.
- Ha attól jobban érzed magad, nyugodtan válassz valamilyen üdítőt. Nem fogon erőltetni, hogy igyál. - ajánlottam fel neki. Emma megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd elmosolyodott.
- Itt vannak valahol a bátyáim, igaz? - pásztázta a tömeget. Először nem értettem, mire gondol, aztán leesett. Komolyan olyannak gondol, aki azért nem itatja le, mert tart a testvéreitől?
- Utoljára kint láttam őket az udvaron, körülbelül fél órája. - pillantottam az ajtóra. - Emma, csak hogy tisztázzuk, nem erőltetek semmit, és nem azért, mert jelen pillanatban itt vannak a bátyáid. Más esetben is ugyanezt mondtam volna. Azért, mert tisztellek. - fejtettem ki a nézőpontomat. Úgy tűnt, mintha könnyekig hatódna. Olyan furcsa volt. Azért megríkatni nem akartam. - Emma, én csak... - kezdtem bele a magyarázkodásba, amikor Emma jó szorosan megölelt.
- Köszönöm Niall. - suttogta miközben még mindig ölelt. Nem tudom pontosan mit köszönt meg, de jól esett, hogy hozzám bújt. Átöleltem a derekát az egyik kezemmel és már épp mondani akartam valamit, de miért is ne nekem lenne olyan szerencsém, hogy pont most zavarnak meg.
- Emma! - szaladt felénk Louis kezében két pohárral. Emma elhúzódott tőlem. Magam sem értem, de hiányzott. - Boldog szülinapot! - ölelgette össze-vissza a mellettem álló lányt miután letette az italokat. Amíg Lou háttal volt nekem, kicseréltem az Emma felöli poharat egy üdítősre. Kacsintottam Emmára, aki hálásan nézett rám.
- Jól van már, elég lesz. - furakodtam közéjük. Lou elvigyorodott, tudom mire gondol és azt is tudom, hogy sokáig fogom hallgatni. - Igyunk inkább Emmára. Lou huncut mosollyal kortyolt az italába, ahogy mi ketten is.

A zene dübörgött és sokkal többen voltunk, mint kellett volna. Körülbelül az itt lévők felét hívtuk meg és persze hiába mondtuk, hogy ne szóljanak a barátoknak, mindenkihez eljutott a hír, hogy a One Direction bulit rendez egy jó barátjuk születésnapjára.
Emmát már jó ideje nem láttam, legutóbb Liam-mel beszélgetett a kanapén. Kijöttem az udvarra, hogy ne mondhassák azt, hogy nem foglalkozom a vendégekkel, amikor Milánnal találtam szemben magam. Ha jól láttam, ő is üdítőzött.

- Lefogadom, te vagy a sofőr. - álltam meg mellette. Milán bólintott és mint valami felvigyázó úgy járt körbe a tekintete a testvérein.
- Figyelj, nem tudom, mi van a húgom és közted, de jelen esetben csak rád hallgat. Én csak annyit kérek, hogy vigyázz rá, amíg én nem tehetem. Rendben? - nézett rám komolyan. Gyötörte a srácot, hogy Emma így viselkedett vele. Olyan szomorúan nézett befelé a húgára, hogy komolyan megsajnáltam.
- Ezt megígérhetem. - bólintottam. - Nem tudom, mi történt köztetek, de Emma imád titeket. Sokkal inkább megviseli az apátok viselkedése, amit nem értek. Én a helyetekben megbeszélném a dolgokat otthon. Olyan, mintha Emma rengeteg mindent magában tartana. - magyaráztam el neki a nézőpontomat. Milán megrázta a fejét, de nem úgy, mint aki nem ért velem egyet, sokkal inkább úgy, mint aki tehetetlen ez ügyben.
- Bárcsak ilyen könnyű lenne. - sóhajtott egyet. Nem tudom mi zajlik közöttük, de biztos vagyok benne, hogy megoldják.
- Niall, ezt nézd! Megtaláltam a hasonmásom. - vidult Harry Daniba kapaszkodva. Próbált még mondani valamit, de megelőztem.
- Ő Dani, Emma bátyja. - mondtam Harry helyett. Harry kicsit gondolkozott, majd mintha most jött volna rá valami nagy titokra, nagy levegőt vett és beszélni kezdett.
- Akkor te vagy az! - kiáltott fel, így minden figyelem ránk szegeződött a három méteres körzetünkbe. - Délután voltam nálatok... És a szomszéd csaj... Lucy... - hát igen, Harry-nél megtette az alkohol a hatását. Csak mondta a fél mondatait, amit senki sem értett. Dani, mint aki nagyon is képben van helyeslően bólogatott és arrébb mentek.
- Hát... Nagyon lelkes. - nevetett fel Milán.
- Segítség! - közelített felénk Lou. - Segítség! - egyszerűen beugrott mögém. Akármibe is keveredett, nem hiszem, hogy én vagyok a legalkalmasabb, hogy megvédjem. - Az exed fajtalankodni akart velem. - húzta el a száját. Milán felröhögött, mire Lou a legcsúnyább nézését vette elő. Persze a legszebb öröm, a káröröm. - Nem hittem volna, hogy két másodperc alatt ki lehet józanodni. - ült le mögénk az asztalra. - Szia, Louis vagyok. - nyújtotta Milán felé a kezét körülbelül tíz perc elteltével. Igen, ő Lou józanon.
- Milán. - ráztak kezet. Lou homlok ráncolva nézett a mellettem állóra.
- Komolyan ez a neved? - nevetett fel. Most Milánon volt a sor, hogy értetlenül nézzen.
- Csak, hogy megvagytok. - érkezett meg az exemként emlegetett személy, Holly.
- Holly. Mit akarsz Lou-tól? - néztem rá a lehető legkeményebben.
- Csak beszélgettem vele. - rántotta meg a vállát. Louis felhorkantott.
- Akkor elég tág fogalom neked a beszélgetés. - jegyezte meg. Emlékszem, Holly mindig is rámenős volt, ha el akart érni valamit. De most mi a célja?
- Szóval, mit akartál tőle? - kérdeztem egyre mérgesebben. Holly arcán egy ravasz vigyor terült el.
- Igazán semmit. - mondta ugyanazzal a vigyorral a képén. Az eszem megáll ettől a csajtól. Mit szerettem én benne ezelőtt?
- Jól jegyezd meg, amit most mondok. Hagyj engem és a barátaimat is békén! Világos? - kaptam fel még jobban a vizet, amikor elnézett mellettem.
- Ezt most csak miatta mondod. - mutatott befelé. Mindannyian odafordultunk, és megláttam Emmát, ahogy a kanapén ücsörög. Egyedül.
- És, ha igen, akkor mi van? Ő egy sokkal jobb ember, mint te. Nem egy számító, pénzéhes idióta, ahogy te. - pirultam ki a mondataim végére. Most kivételesen nem zavarban voltam, hanem ideges. Ja, és persze az a pofon is megtette a hatását, amit Holly tenyere okozott. - Most tűnj el innen. Értetted? - üvöltöttem rá. Most már nem csak a három méteres körzetünkbe figyeltek ránk. Holly dúlva-fúlva hagyta el a házunkat.
- Megtanulhatnád, hogy exekkel nem bulizunk együtt. Kivéve, ha normálisak vagy akarunk tőle valamit. - jegyezte meg Harry. Megforgattam a szemeimet, mintha én tehetnék róla, hogy ide jött.
Még percekig álltam kint és próbáltam lenyugtatni magam. Holly rendesen kicsapta nálam a biztosítékot.

***

Arra lettem figyelmes, hogy a józan emberek jócskán megfogyatkoztak. A legtöbben már csak röhögtek szerintem, maguk sem tudták, hogy min.

- Azt hiszem, haza viszem az öcséimet. - szólalt meg mellettem Milán. - Így is lehet újra kell kárpitozni a kocsit. - nevetett fel. Kezet ráztunk. - És ne felejtsd el mit mondtam.
- Nem fogom. - mosolyogtam. Bepillantottam Emmára. Ő a szülinapos, és teljesen elfeledkeztem róla. Vagyis nem felejtettem, ó dehogy, csak annyira ideges voltam Holly miatt, hogy inkább nem mentem be addig Emmához.

Benyitottam a nappaliban. Elszórtan, de még itt is voltak emberek, pedig már azt hittem, csak Emma van bent. Éppen egy srác magyarázott neki. Összehúztam a szemöldökeimet. Hát ez meg mit akar tőle?

- Hé! Várj már! - fogta a kezét. Emmának nagyon nem volt ez ínyére. És mégis hogy jön ez az idióta ahhoz, hogy rángassa Emmát.
- Engedj el! - húzta a kezét, szinte már teljes testével, de nem történt semmi. Ha most elengedte volna az a srác, biztos fenékre esett volna Emma.
- Valami baj van? - szólaltam meg. Letettem a poharamat, amit már órák óta csak tartogattam.
- Semmi. - legyintett Emma a szabad kezével. A srác rászorított a kezére.
- Emma? - néztem az arcát. Félt ettől az idegentől. Még jó, hogy félt, hisz’ zaklatta.
- Niall. - mondta kevésbé határozottan a nevemet, mint én az övét.
- Na jó. Nem tudom mi folyik itt és azt sem, hogy te ki vagy, de az biztos, hogy Emma velem van. - húztam közelebb magamhoz a lányt, mire végre elengedte a kezét a kanapén ülő. De nem sokáig ült, mert egy pillanat alatt ugrott fel.
- Azt hiszed, elhiteted velem? Attól, mer’ még híres énekes vagy, ne hidd, hogy mindent megkaphatsz. - mondta hangosan az előttem álló. - Lehet, hogy most veled bújik ágyba, de holnap engem fog felhívni. - nevetett fel. Örült, hogy mindezt a fejemhez vághatta. Nem különösebben érdekelt, mert tudtam, úgy sem igaz.
- Bocs elbambultam, mit mondtál? - ráztam meg a fejem, mintha tényleg másra figyeltem volna. - Tudod mit, ne ismételd el. Tudom, hogy részeg vagy ezért viselkedsz így, de most megkérlek, hogy menj szépen haza. Taxival. - tettem még hozzá. A srác mondott még volna valamit, de aztán csak magába morogva elhagyta a házat.

Természetesen mindenki az incidens után jött be. Emmától elköszöntek a testvérei, a srácok felmentek az emeletre. Minden vendég kiszállingózott a házból. Kettesben maradtan Emmával. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vártam már ezt a pillanatot. Leültem a kanapéra és megtámasztottam a fejem a kezemen. Fáradt voltam.
Emma leült mellém és csak csendben figyelt egy darabig.

- Köszönöm Niall. Azt, hogy megvédtél és azt is, hogy megcsináltátok nekem ezt a bulit. - mosolyodott el. Felé fordultam. Hiába voltam fáradt, még beszélgetni szerettem volna vele.
- Igazán nincs mit. - mondtam kedvesen. - Ezt leszámítva, hogy érezted magad? - kérdeztem rá. Ahhoz képest, hogy már az elején haza akart menni, most pedig már hajnali négy óra van.
- Beszélgettem Hannával. Van náluk egy üres állás az üzletben. Majd beszél a főnökével, de valószínűleg már van munkám. - újságolta el. Csak bólogattam. Olyan vidám volt. - Szóval, elég jól éreztem magam. - olyan széles vigyora volt, amilyet ezelőtt még nem láttam az arcán.
- Te olyan más vagy, mint a többi lány. Ennyi idősen mindenkinek a bulizáson jár az esze, nem pedig azon, hogy dolgozzon. - képedtem el. Emma felém fordította a fejét és kislányosan mosolygott. Látszott rajta, hogy jól esett neki, amit mondtam.
- Ti is dolgoztok. Szinte mindig. - mentette magát. Ezek szerint, nem szereti, ha ráterelődik a figyelem.
- Jó, de nekünk a munkák az egy hatalmas buli. - emeltem fel a kezem. Bólintott egyet és hátra döntötte a fejét. - Mi az?
- Semmiség. - kapta rám a tekintetét.
- Emma, mond el! - kászálódtam feljebb. - Ha nem teszed, én megcsikizlek. - fenyegetőztem. Emma nyelt egy nagyot. Most vagy nem szeret megcsikizve lenni, vagy a sikítozik, ha csikizik.
- Jó, jó. Csak ne csikizz. Szóval, csak elgondolkoztam, hogy milyen jó lehet a színpadon állni, és inspirálni az embereket. Akik azért nem csinálnak hülyeséget az életükkel, mert ti vagytok. Olyan jó lett volna, ha... Ha előbb találkozunk. - nyögte ki. Az utolsó szavak már alig jöttek ki a torkán.
- De most már ismersz és nem megyek sehova. - mosolyogtam rá. Emma bólintott egyet. A szemei olyan furák voltak, mintha pillanatok alatt elsírná magát.
- Na, és mi újság veled és a volt barátnőddel? - felhúztam az egyik szemöldökömet. Komoly volt ez a kérdés?
- Semmi. Elküldtem. Ő csak a pénzt és a hírnevet látja bennem. Amikor még „senki” voltam dobott, aztán amikor híres lettem vissza akart jönni hozzám. - jelentettem ki. Felálltam és vártam, hogy Emma is így tegyen. - Ugye itt alszol? - néztem rá reménykedve. Emma zavartan nézett rám.
- Az a kis... Kis szemétláda. - bosszankodott Emma. Gondolom, Holly-n akadt ki ennyire. - Már második éjjel aludnék itt. - jaj, ne már most menjen haza.
- Kérlek. - néztem a szemébe a tőlem telhető legbájosabban. Emma mosolyra húzta a száját.
- Jól van. - bólintott. Teljesen felvidultam. Milyen jót fogok én aludni.
- Amúgy hallottam a telefonbeszélgetéseteket Harry-vel. - nevetett fel, majd elindult az emelet felé, de hamar megtorpant.
- Nem tudod, hogy merre kell menni, igaz? - nevettem most én fel. Emma megrázta a fejét. - Gyere! - fogtam meg a kezét. Felmentünk az emeletre, aztán a szobámba.

Előkerestem egy pólót és nadrágot Emmának, majd illedelmesen elfordultam, amíg átöltözött. Aztán ugyanezt Emma is eljátszotta, amíg én öltözködtem. Emma önkényesen bebújt az ágyamba. Örültem, hogy erről nem kellett beszélgetnünk. Nekem, de akkor ezek szerint Emmának is teljesen természetes, ez az egész helyzet. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mi ez, ami kettőnk között van.

- Tudod Emma, én csak nem akarom, hogy a magánéletedet szétszedje a média. - utaltam a telefonbeszélgetésre. Emma bólintott, majd felém fordult.
- Te túl rendes vagy. - jelentette ki. - Komolyan, bárcsak előbb találkoztunk volna, és a földön tartottál volna. - tette le a fejét a párnára a mondat végére. Tényleg nem értem, mire céloz.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem. Emma felsóhajtott, majd többször nekiállt a mondatnak.
- Ha már az exeknél tartunk, én is mesélek, de meg kell ígérned, hogy soha nem mondod el senkinek. Legfőképpen a családomnak. - nézett rám. Bólintottam, de ez nem volt elég neki, így feltartotta a kisujját. Beleakasztottam az én ujjamat az övébe, ezzel megpecsételve az ígéretemet. - Jó. Volt egy barátom Alec. Dani legjobb cimborája. Majdnem minden nap nálunk lógott, később azt mondta, hogy valójában csak miattam járt hozzánk. Egyszer elhívott moziba. Először nem akartam elmenni vele, annak ellenére sem, hogy nagyon tetszett, végül beadtam a derekam. Sokat beszélgettünk és egyik pillanatról a másikra összejöttünk. Körülbelül fél év telt el, amikor megtörtént közöttünk az a dolog. Végül is, én voltam a hülye, hogy hagytam. Másnap a suliban mindenki arról beszélt. Alec rengeteg hazugságot terjesztett rólam. Egy életre meggyűlöltem. - fejezte be a történetet. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek a történetnek itt még bőven nincs vége. De nem erőltettem a dolgot.
- Kihasznált. - mondtam a tényt. - Emma neked az volt az első, igaz? - néztem a szemébe. Emma bólintott, és végig a szemembe nézett. Olyan szomorúnak tűnt.
- Annyira jó lenne, ha visszacsinálhatnám. - motyogta. A lehelete súrolta a vállamat.
- Sajnálom Emma. Egy lánynak sem kellene ilyet átélnie. De sajnos vannak ilyen szemétládák, akik nem tisztelik a nőket. - fordultam én is az oldalamra. Emma felsóhajtott.
- Sajnos nem mindenki olyan úri ember, mint te. - ölelt meg. Az arcát a mellkasomba fúrta. Annyira szerettem volna megvigasztalni. - Amúgy szépek a szemeid. Már korábban is mondani akartam. - dünnyögte a trikómba. A bók hallatán a szívem dübörögni kezdett. Nem értem, több millió lány mondta már nekem ugyanezt, de ezt még senki sem érte el nálam.
- A tieid sem piskóták. - próbáltam viszonozni. Éreztem, ahogy az arcom felforrósodik.
- Köszönöm. - pillantott rám. Tényleg boldog volt, hogy megdicsértem. Tudtam, mert csillogtak a szemei. Aztán lejjebb tévedt a tekintetem. Az ajkait figyeltem, és ezt ő is észrevettem. - Niall... Én...
- Hm? - kérdeztem. Felváltva figyeltem Emma szemeit és ajkait.
- Aludnunk kéne, nem gondolod? - nézett rám hasonlóan, mint én rá.
- De. - bólintottam, de nem vettem le a szemem az arcáról.
- Niall. - mondta megint a nevemet. Valahogy máshogy hangzott a szájából a nevem.
- Igen? - egyre inkább közelítettem felé.
- Úri emberhez méltón csókolj már meg! - mondta halkan. Zavarban volt. Elmosolyodtam. Végre valami határozott megnyilvánulás.

Az arcára vezettem a kezem és lassan csókoltam meg. Puhatolózva, finoman csókoltam. Emma megszorította a karom. Kicsit szétnyíltak az ajkai, ezzel bejutást engedett nekem.
Nem akartam tovább menni a csóknál. Bőven megelégedtem a csókkal is. Elhúzódtam tőle, mert kezdett elfogyni mindkettőnknek a levegője. Sem Emma, sem én nem mondtunk semmit.
A hátamra dőltem, Emma pedig hozzám bújt. Kezét a hasamra tette én pedig megfogva azt simogatni kezdtem. Emma hamar elaludt, de én nem tudtam.
Mi lesz holnap? Mit jelentett ez az egész? Mit fogok holnap mondani Emmának?

08. fejezet - Nincs semmi bajom a kikötözéssel.

Sziasztok! 

Mint látjátok, most Harry szemszögéből írtam. Remélem, tetszeni fog. :)

Köszönöm szépen az előző fejezethez a kommentet Réka Lovasnak. :) Nagyon örültem neki. És persze a számokról sem feledkezem meg, mert több mint ezer oldal megjelenítés történt már az oldalon, amiért szintén nagyon hálás vagyok. :) 

Amíg még eszemben van, Facebook-on megtaláltok. Csináltam már egy csoportot is. (Jobb oldalt megtaáljátok.) :) 
És persze, nagyon boldog születésnapot Niall-nek! :)

Véleményezni ér. Bármilyen formában. :)

Jó olvasást! :)
Bay. 

HARRY STYLES

Nekem aztán ne mondja senki se, hogy nincs köztük semmi. Niall úgy bújik Emmához, ahogy még soha sem láttam. Aztán térjünk csak át Emmára. Ő sem ártatlan ám a dologban. Hagyja, hogy Niall ezt csinálja vele. Remélem, hogy nem csak szórakozik vele. Komolyan, még soha nem láttam ilyennek Niall-t. Váltig állítja, hogy nem a csaja, sőt még csak nem is tetszik neki. Na persze, én meg most jöttem le egy bambusz fáról. Eleinte Emma nem volt szimpatikus, de mindez csak azért volt, mert féltettem a barátomat, hogy csak játszani fog vele a lány. De amikor tegnap átjött, olyan esetlen volt szegény, hogy teljesen megsajnáltam, és eldöntöttem, hogy normális leszek vele. Ha esetleg Niall pofára esik miatta, akkor majd az orra alá dörgölöm, hogy nekem volt igazam, de most hagyom, hogy élvezze ezt a helyzetet. Véletlenül se rajtam múljon a boldogsága.
Előhúztam a telefonomat a zsebemből és megragadtam ezt a kihagyhatatlan lehetőséget. Csináltam egy képet az alvó társaságra.

~ Hát nem édesek? Kidőltek film közben. Erre mondják azt, hogy akkor a legbájosabb a gyerek, ha alszik. Ezt rád értettem Boo Bear. :) ~

Posztoltam mindenhova, persze úgy készítettem a képet, hogy Emma arca ne látszódjon. Hogy én ezért mit fogok kapni.
Felálltam és betettem egy másik filmet. Már a harmadik filmet néztem végig, míg a többiek aludtak. Mondanom sem kell, hogy Emma és Niall összebújva. A kis álszentek. És még képesek azt mondani, hogy: Mi csak barátok vagyunk.
A hajamat piszkálgattam, amikor mozgást vettem észre az ágy másik felében. Niall felemelte a takarót, és Emmára terítette. A lány automatikusan bújt közelebb a barátomhoz. Teljesen össze voltak gabalyodva. Körülbelül annyira, hogy nem lehetett kivenni hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Csak mosolyogtam rajtuk. Meddig fogják még áltatni magukat, hogy csak barátok? A vak is látja, hogy izzik köztük a levegő. Na, majd én közbeavatkozok, mert ha rajtuk múlik még kilencven éves korukban is csak aludni fognak együtt.
Felkeltem mellőlük, kikapcsoltam a filmet és kiindultam a mozi szobából. Felmentem az emeletre a szobámba. Lefeküdtem az ágyra, már épp elbóbiskoltam volna, amikor egy telefon kezdett csörögni valahol a padlón. Sokáig gondolkoztam, hogy felvegyem-e, mivel nem az én mobilom, végül aztán megkerestem. Számomra teljesen ismeretlen volt a név a kijelzőn. Kiejteni sem tudtam.

- Emma... - kezdett beszélni valaki a vonal másik végén. Csak beszélt és beszélt, de én nem értettem semmit. Csak annyit tudtam leszűrni, hogy ideges volt az a valaki.
- Öhm... Haló, én Harry... - próbáltam megmagyarázni a dolgot, bár pontosan azt sem tudtam, hogy mit kell megmagyarázni. A hívó fél végül váltott egy számomra is érthető nyelvre.
- Én Milán vagyok, Emma bátyja. Meg tudnád mondani, hogy hol van Emma? Tudod, ma van a születésnapja és... - teljesen elképedtem. Amikor ide jött Emma, jelét sem mutatta, hogy boldog lenne a születésnapja miatt. Sokkal inkább nézett ki úgy, mint aki menten elsírja magát. Most pedig egy aggódó báty jön a képbe? Mi folyik itt?
- Itt van náluk. Niall-nél. Most alszik, de felébresztem, ha fontos. - ajánlottam fel. A másik fél felsóhajtott, de nem mondott semmit.
- Nem, nem kell. Megtennéd, hogy, amikor felébred, megmondod neki, hogy jöjjön haza? - kérdezte Emma bátyja. Hallottam a hangján, hogy ideges. Nem tudom, mi folyik itt, de nekem bűzlik a dolog.
- Persze. - bólintottam, mondjuk ezt nem láthatta. - Mondjak neki még valamit? - kérdeztem. Újabb sóhaj érkezett. Ez az egész helyzet teljesen zavaros. Más ember szereti a szülinapját, erre Emna ott hagyja az egész családját, hogy ünnepeljenek nélküle?
- Nem. Kösz. - tette le a telefont. Visszapottyantottam a lány táskájába a telefont, majd visszadőltem az ágyra. Fogalmam sincs mit titkol Emma, de én ki fogom deríteni. Ki tudja, mit rejteget ez a lány.

***

Még itt Londonban is elviselhetőek a nyári napok. Reggel arra ébredtem, hogy a csukott szemhéjaimon keresztül is égeti a szemem a Nap.
Szinte csukott szemmel kerestem tiszta ruhákat magamnak és vánszorogtam a fürdőbe. Lehúztam a pólómat magamról és már a nadrágomat gomboltam ki, ami elég kényelmetlen volt egy éjszaka után.

- Jesszus Krisztus! - sikított fel Emma előttem egy szál törölközőbe csavarva. Majdnem hátast dobott a zuhanyzóba, csak a zuhanykabin tartotta meg, amibe hirtelen belekapaszkodott.
- Sss. - tettem a szám elé az ujjamat. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy. Miért nem zártad be az ajtót? - kérdeztem rá. Emma úgy nézett ki, mintha az ájulás szélén lenne.
- Én bezártam. Kattant a zár. - gondolkozott. Hát persze, hogy bezárta az ajtót.
- Tudom. - vigyorodtam el. - Hamis zár van az ajtón. - Emma úgy nézett rám, mint egy idiótára. - Én találtam ki, tudod pont az ilyen esetekre. - Emma felvonta a szemöldökét. Úgy néz ki a bátyja nem tanította meg egy-két dologra. Bizarr is lenne, ha a húgát tanítaná csajozni. - Ha csaj van nálunk. Tudod, véletlenül rányitunk, meg ilyesmi. De ez most esküszöm, nem volt szándékos. - emeltem fel a kezemet magam elé védekezve. - Legközelebb a láncot használd. - mutattam az ajtó felé, ahol én megfontoltan beláncoltam az ajtót.
- Értem. Úgy lesz. - bólintott. Szóval, máskor is itt fog aludni. - Én most megyek. Niall szobájában átöltözök. - kapkodta össze a holmijait, majd kikerülve engem elhagyta a fürdőszobát. Lehet sokkot kapott. Bár kétlem, hogy ne látott volna még pucéran egy pasit sem. Ez abszolút lehetetlen.

***

Már mindenki lent volt az asztalnál és ettek, mire végeztem a tusolással. Ahogy elnéztem Emma ette Niall kajáját. Na, ebből látszik, hogy Niall oda van Emmáért. Mert ő nem adja ám csak úgy oda a kajáját bárkinek. A kis álszent. Leültem Emma mellé és elkezdtem vigyorogni. Ha már lúd, legyen kövér, nem? Niall félszemmel figyelt engem, és ezt akkor is tudtam volna, ha nem látom, mert majdnem lyukat égetett a bőrömön.

- Most jutott eszembe, tegnap este hívott a bátyád. - szólaltam meg hirtelen. Emma majdnem megfulladt, mert félrenyelte a falatot.
- És te felvetted? - hökkent meg. Tudtam én, hogy nem kellett volna. Bólintottam egyet. - Mit mondott?
- Csak annyit, hogy menj majd haza, mert születésnapod van. - Emma bólintott egyet. És mintha nem is törődött volna vele, folytatta az evést. - Hányadik születésnapod van? - kérdeztem. Húsz körülinek nézem, lássuk eltaláltam-e.
- Tizennyolc, és tegnap volt. - rántotta meg a vállát. Szórakozik, biztos csak szórakozik. Nem lehet, hogy csak most lett tizennyolc.
- Miért nem mondtad? - kérdezte ingerülten Niall. Remek, mindjárt befal egy fánkot vagy valami édességet.
- Nem szeretek ünnepelni. - folytatta az evést. De csak azért csinálta, hogy teljen az idő, úgy hogy ne kelljen neki beszélnie.
- Miért? - kérdeztem. Minden vele egykorú ember imád ünnepelni és bulizni. Mint kiderült, nem hatvan éves. De hát még ők is szeretnek kirúgni a hámból.
- Csak úgy. - rántotta meg a vállát. Ez volt ám a bő válasz.
- Harry! - hallottam meg Liam hangját. Istenem! Mit tettem már megint? - Gyere ide egy kicsit! - kiabált a nappaliból. Hogy került ő oda? Az előbb még velem szemben ült.
- Igen? - álltam meg Liam előtt. Liam először nem mondott semmit.
- Örülök, hogy jóban lettél Emmával, de ne barátkozz ennyire. Niall mindjárt felrobban. - egyáltalán nem lőttem túl a célon. Csak beszélgettem.
- Hé! Ha jól tudom nem én aludtam vele egész éjjel összeölelkezve! - háborodtam fel. - Egyszerűen csak beszélgetek vele, nem akarok én tőle semmit. - húztam fel az orrom, még csak a feltételezés miatt is.
- Tudom, de néha elragadtatod magad, és félreérthető ez a nagy érdeklődés. - fejtette ki Liam. Megsértődtem, és ennek látszatot is adtam.
- Jó, akkor megint bunkó leszek vele. - fogadtam meg és felsiettem a szobámba. Tudom, elég dedós taktika, de úgyis tudom, hogy mindjárt feljön valaki és kibékít, és akkor majd nyugodtan beszélgethetek Emmával, ha úgy tartja kedvem.

Eltelt jó néhány perc, de semmi sem történt. Ilyen se volt még, hogy hagytak duzzogni. Elég sértő.
Egy óra is eltelhetett, amikor kopogtak és nyílt az ajtó, de meglepetésemre, nem az a személy állt ott, akire számítottam. Azt hittem, majd Liam jön, és bocsánatot kér, de nem. Igaz, barna szempár nézett rám, de nem Liam-hez tartozott.

- A fiúk azt üzenik, hogy vigyél el magaddal a stúdióba. - állt meg az ágyam mellett. A szemeim jócskán nagyra nőttek ettől a kijelentésre. Aztán ugyan már miért?
- Miért? - kérdeztem távolságtartóan. Aztán utána meg megint rám szólnának, hogy ne beszéljek vele.
- Nem tudom. - állt zsebre dugott kézzel. - Öhm Harry, te most rám haragszol? Mert, ha... - magyarázkodott volna, de megelőztem.
- Nem, csak nem értek valamit. - ráztam meg a fejemet. - Na, akkor indulhatunk? - ültem fel az ágyban. Emma most biztos azt hiszi, hogy valamiféle hormon zavaros tini vagyok, pedig már rég túl vagyok azon a korszakon.
- Amúgy nem kell ám elvinned magaddal, úgy is haza kell mennem. Rám férne már egy tiszta ruha. - tiltakozott. Várjunk csak, nem én találtam ki ezt az egész dolgot.
- Még bőven van időm, szóval mit szólnál hozzá, ha először haza vinnélek, átöltöznél, utána pedig eljönnél a stúdióba? - ajánlottam fel ezt a lehetőséget. Emma elgondolkozott és megvonta a vállát.

***

Szép környéken laknak Emmáék, és akkor még nem is volt nagy a kitérő, az itt berendezett kis stúdiónktól. Errefelé akár merre nézett az ember, mindenhol családi házak voltak.
Épp egy egyenes szakaszon mentünk, amikor csörögni kezdett a telefonom. Oda adtam Emmának, hogy vegye már fel nekem, mert ugye vezetés közben nem szabad telefonálni. Emma a füléhez emelte a készüléket, de azonnal el is tartotta. Nem csodálom, még így is hallottam, ahogy Niall kiabál.

- Te teljesen meg vagy húzatva? - kiabálta Niall. Így kihangosítva eléggé ijesztő volt.
- Mégis miért Niall? - tettem fel a kérdést. Komolyan nem tudom, mit tettem már megint.
- Posztoltál egy képet, rémlik?! - még szerencse, hogy nem tartózkodunk egy helyiségben. Valójában, még sosem láttam őt nagyon idegesnek. De most van egy olyan érzésem, hogy egy picit mérges rám.
- Azt hiszem, tudom miről beszélsz. - bólintottam, mintha csak előttem állna. Még egyszer elmondom, szerencse, hogy nincs itt, mert már kitekerte volna a nyakam.
- Harry, ne játszd a hülyét. Mi van akkor, ha valaki felismeri Emmát? Ebbe nem gondoltál bele? Nem emlékszel múltkor is mi történt, mikor szegény abba az üzletbe rekedt? - bírtam, hogy amikor Niall nagyon el akar mondani valamit, akkor annyira hadar, hogy alig lehet érteni. De most mindent értettem és valahogy nem tudtam mosolyogni rajta. Emma meg akart szólalni, de leintettem. Niall-nek tényleg fontos ez a lány. Emma mutogatott, hogy húzódjak le, én pedig úgy tettem.
- Figyelj Niall, Emma meg te annyira össze voltatok bújva, hogy lehetetlenség, hogy látszódjon Emma arca. Gondoltam rá, ne izgulj. - láttam magam előtt, ahogy fülig pirul.
- És most mégis hol vagytok? - ügyes terelés volt Niall-től. Elvigyorodtam.
- Egy ház előtt. - húztam az agyát. Annyira megnéztem volna az arcát most.
- Harry! - kapta fel a vizet. Jól van na már.
- Emmáéknál. - kacsintottam Emmára. A mellettem ülő lány kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megráztam a fejemet. - Figyelj csak, ha hívna Paul, mert késésben vagyok, mondjátok neki, hogy közbe jött valami és fél óra múlva indulok. - nyomtam ki a telefont. Emma érdekesen nézett rám, mint aki menten elkezd ordítozni.
- Azt mondtad van időd. Miattam nem kéne elkésned. - szállt ki a kocsiból. Azonnal kiugrottam én is, hogy én fejezzem be ezt a beszélgetést.
- Időm, mint a tenger. És nem miattad kések. Ez egy kutatás. - mosolyodtam el. Emma értetlenül nézett rám. Én csak legyintettem egyet.
- Hátulról kell bemennünk. - jelentette ki. Nagy szemekkel néztem. Mi folyik itt?
- Biztos, hogy itt laksz? - kérdeztem rá. Teljesen olyan volt, mintha betörnénk valakihez.
- Igen, csak valaki bezárta az ajtót és bent hagyta a kulcsot. - morogta, amikor átmászott a kerítésen. Nem is akarom tudni, hogy honnan ilyen gyakorlott.

Miután én is átmásztam a kerítésen, Emma megtorpant. Valamit hallgatott, majd lassan elindult a bejárat felé. Épp a medencéjüket néztem, amikor egy lökést éreztem és a vízbe estem.

- Hé! - mondtam mérgesen, amikor feljöttem a víz alól.
- Szia Emma, igaz? - kérdezte egy női hang.
- Aha. Te pedig Lucy, ha nem tévedek. - állt meg a medence mellett Emma, úgy hogy eltakarjon.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy Dan itthon van-e? - ki az a Dan? És ki ez a lány, aki miatt meg kellett mártóznom?
- Nem tudom. Csak most jöttem haza, de ha itthon van, kiküldöm, oké? - mosolygott bájosan Emma. Biztos vagyok benne, hogy ez egy őrült ex.
- Oké. Köszönöm. - nevetgélt a lány a kapunál. Majd teljesen eltűnt a kőkerítés mellett. Már kint voltam a medencéből, épp kiegyenesedtem volna, amikor újra a vízben találtam magam. - Nincs kedved egyik nap elmenni valamerre? Vásárolni ilyesmi.
- Jó ötlet, majd megbeszéljük még. - nyögte ki Emma. Körülbelül úgy hangzott, mintha a fogát húznák.
- Lucy! Gyere be segíteni! - kiabált egy rekedt férfihang. Végre! Remélem, most már nem kell többször a klóros vízben áztatnom magam.
- Ezt miért csináltad? - kimásztam a vízből és bosszúsan néztem Emmára.
- Az a lány egy igazi fanatikus. Ha észrevett volna, már a szobájában lennél az ágyhoz kötözve. - végig gondolva tényleg kicsit rámenős volt.
- Nincs semmi bajom a kikötözéssel. - vigyorodtam el. Emma megforgatta a szemeit. Jelét sem láttam annak, hogy zavarba hoztam.
- Akkor menj át hozzá és kopogj be. - nyitotta ki a hátsó ajtót. - De előtte kérem a kocsi kulcsot. - vigyorodott el. Megráztam a fejemet, így sikerült Emmát is összevizeznem valamennyire. - Jaj, ne már! - törölgette az arcát fintorogva.
- Jaj, ne már? Emlékeztetlek, hogy te kétszer belelöktél a medencébe. Nekem sokkal több okom lenne nyávogni. - jelentettem ki. Emma megint csak megforgatta a szemét.
- Majd kérek száraz ruhát Milántól. - rántotta meg a vállát. - Ne mozdulj innen! - mutatott az egyik ajtóra. Bementem és a mosdókagylónak támaszkodtam.
Emma csak a kezét dugta be az ajtón. Talán attól tartott, hogy meglát engem egy kínos helyzetben. Gyorsan átvettem a pólót és nadrágot és már menten is ki.

***

A stúdióban amíg én énekeltem, Emma egy helyben ült és meg sem mozdult. Nem úgy tűnt, mint akit lenyűgöz a dolog. Legalábbis attól nem kell tartanom, hogy amikor végzek, ő majd sikítozva a nyakamba ugrik.
Azt még mindig nem értettem, hogy miért kellett magammal hozni mindenhova Emmát. Az pedig egy újabb furcsaság, hogy csak az anyukájával találkoztam.
Haza érve olyan látvány fogadott, amire egyikünk sem számított.

07. fejezet - Egy ujjal sem nyúltam a csajodhoz.

Sziasztok!
Ne tévesszen meg a történet eleje, nem lesz az olyan depresszív. :) Sőt... :) Annyit azért elárulok, hogy meghoztam Harry eszét a történetben. Egyszerűen nem megy, hogy bunkónak írjam le, ahhoz még fejlődnöm kell. :)
Jó olvasást!
U.i. És persze komizni, pipálni ér. Még mindig szívesen olvasom a komikat. Igaz, az eddig kapottaknál is majdnem elsírtam magam örömömben. :)
Bay.

EMMA KATONA

Nem volt kedvem felkelni és tovább csinálni ezt a színjátékot. Alig pár perce ment el Niall, amikor csörgött az ébresztője, amit még este állított be. Liam-mel pedig megbeszélték, hogy érte jön.
Amikor felébresztett a telefonja, még javában átölelt és ugyanabban a pózban voltunk, mint este. Karját kihúzta a fejem alól. Adott egy puszit az arcomra, jobban betakart és kisétált a szobámból. Azóta pedig így fekszem, összegömbölyödve. Korán volt, még mindenki aludt. Van még pár órám, hogy találkozzak velük.
Nem volt kedvem itt lenni. Nem volt kedvem semmihez. Még a szememet sem akartam kinyitni. Amikor eszméletlen voltam, miután felvágtam az ereimet, az volt a jó, hogy nem kellett semmire sem gondolnom. Nem törődtem semmivel. Valójában csak néha hallottam hangokat, de semmi több. Mintha leállt volna az agyam. Aztán egy nap múlva felébredtem. És szembesülnöm kellett a valósággal és a szeretteimmel, akik nem tudták, hogy miért tettem.
Borzasztó, hogy képes voltam tönkretenni a családomat. Csak azért, mert nem voltam elég erős.

- Jó reggelt szülinapos! - rontottak be a bátyáim a szobámba. Ez is egy szokás volt nálunk. Igen szokás, és nem azért tették, mert a szívük ezt sugallta nekik.
- Nincs kedvem ehhez srácok. Fáradt vagyok. - fordultam háttal nekik. - Azért köszönöm. - tettem hozzá, amikor arra számítottam, hogy mindenki kimegy a szobámból.
- Emma, ami éjjel történt, az... Azt felejtsd el, jó? - mondta Milán, amikor már csak ő volt a szobámban. - Apa nem gondolta komolyan...
- Milán, hagyjuk ezt? Az a kívánságom, hogy ne játsszátok meg magatokat. Megértem, ha utáltok, nem újdonság. - szökött könny a szemembe. Egy kis koppanással érte el a párnámat.
- Miről beszélsz Emma? Mi nem játsszuk meg magunkat. Hogy mondhatsz ekkora butaságot, hogy utálunk? - ült le mellém az ágyra. Nem foglalkoztam a kérdéseivel.
- Megváltoztatom a kívánságomat, azt szeretném, ha békén hagynátok. - hagytam figyelmen kívül, amiket mondott.
- Remélem, még megváltoztatod a kívánságodat. - sóhajtott fel a bátyám. Felkelt az ágyamról, de mielőtt még kiért volna, még utána szóltam.
- A jegyemet a hétvégi koncertre, adjátok oda valakinek. Én nem megyek el rá. Ott van az asztalomon, a naptár előtt. - mondtam semlegesen. Belül már többször eltörtem a mondatom közben, de ebből semmit sem lehetett érzékelnie a külvilágnak.
- Emma ne hülyéskedj! Úgy volt, hogy együtt, öten megyünk arra a koncertre. - szólalt meg Noel az ajtóból. Tudtam, hogy én csak az a bizonyos pótkerék lettem volna szombaton.
- Ne vicceljetek, ha nem engedtek volna ki olyan hirtelen a rehabról, csak ti mentetek volna. Csak azért hívtatok el, mert haza jöttem. - válaszoltam még mindig ugyanolyan közömbösen. Emlékszem, azt hittem, minden olyan lesz, mint régen, még a naptáramba is beírtam csupa nagybetűvel, hogy koncert, és körbe smile-ikat rajzoltam.
- Ez hülyeség, már akkor megvettük a jegyeket, amikor még nem is volt biztos, hogy haza engednek. - morogta Dani. Lehet, hogy megvették a jegyeket, de nem gondolták komolyan, hogy engem is visznek.
- Fiúk, hagyjátok egy kicsit Emmát. Egyedül kell neki most lennie. Az orvos is megmondta, hogy ilyenkor hagyjuk egy kicsit magára. - próbált anya halkan beszélni, de én mindent hallottam.

Elegem van abból a szövegből, hogy mit mondott az orvos. Az miatt van ez az egész. Ha nem beszélt volna velük az orvos, akkor most nem néznének őrültnek sem. Felhúztam a takarómat a nyakamig, miután mindenki kiment a szobámból. A Niall-től kapott zsebkendőt használtam, hiába rongyolódott már el. Semmi kedvem nem volt kitenni a lábam a szobámból, sőt még az ágyamból sem akartam kikelni. Tökéletes csődtömeg voltam.
Megtapsolhatják magukat az iskolatársaim, hogy ezt tették velem, és megtapsolhatom magam, amiért miattuk ezt tettem magammal. Érzéketlen lettem. Már semmit sem jelentett számomra, hogy azt mondták rám, hogy csúnya vagyok. Az sem, ha lekövéreztek. De egy évvel ezelőtt valóban mélyen érintettek ezek a dolgok.

- Emma. - kopogott be anya. – Nézd, megérkezett a jogosítványod. - jött beljebb és felém nyújtotta a borítékot. Csak tartotta, de én tudomást sem vettem róla. - Akkor leteszem ide a szekrényedre. - mondta csalódottan. Nem érdekelt, hogy megbántottam. Kiöltem a bűnbánást is magamból. Annyian csalódtak bennem, hogy már egyáltalán nem éreztem ezzel kapcsolatban semmit.
- Anya. - mondtam halkan, de anya már nem volt bent nálam. Nem tudom, hogy mit akartam mondani neki. Csak reménykedtem, hogy segít. Hogy segít rajtam valahogy. De itt már senki sem segíthetett.

Csend volt. És nem csak a szobámban, hanem az egész házban. Ha jól hallottam elmentek valamit vásárolni. Már fél napja feküdtem az ágyamban. Már fájt a hátam, de még az is jobb volt annál, hogy jó képet vágjak ehhez az egészhez, amit az életemnek mondanak.
A telefonom újabb üzenetet jelzett. Fáradtan dobtam félre a telefont a szekrényre, ahol most beleütköztem a jogosítványomba. A boríték még mindig érintetlenül hevert mellettem.
Felültem az ágyban és feltéptem a borítékot. Előhúztam a kiskártyát. Milyen vidám voltam, amikor azt a képet csinálták. És most. Az a tervem, hogy minden más lesz, teljesen semmivé lett. Nem lett más semmi. Ugyanúgy egyedül voltam, mint akkor, amikor zaklattak az iskolában.
Mérgesen dobtam félre a jogosítványomat, és amikor az úgy landolt előttem, hogy az ezer wattos mosolyommal kellett szembesülnöm mérgesen löktem meg a szekrényemet, ami felborult, így minden szanaszét repült. Régi képek terültek el a padlón a fiókból.
Sírva dőltem vissza az ágyamba. Olyan szép emlékek voltak, számomra viszont olyan volt, mintha a szívemet tépték volna ki.

- Megjöttünk. - kiabált vidáman anya. Nem érdekelt, hogy mit vettek. - Emma lejönnél egy kicsit. Van egy hatalmas meglepetésünk. - mondta még mindig ugyanolyan vidáman anya. Nem tudott érdekelni a hatalmas meglepetés.
- Itt meg mi történt? - kérdezte értetlenül Milán.
- Figyelj Milán... - csatlakozott Dani. - Na jó, Emma. - sóhajtott fel. - Fogalmam sincs, hogy mi történt hirtelen veled, de most már elég. Rendben? - fogta meg a takarómat. Le akarta rántani rólam, de Milán megakadályozta.
- Dani, hagyd. Majd elmondom. – intette le Milán. – Emma, azért nem hagynám ki ezt a meglepetést. - indult kifelé Milán.
- Ja, de előtte fürödj meg, moss hajat és öltözz át. - jegyezte meg Dani. Szóval most még ápolatlan is vagyok. Lentről hangos nevetés hallatszott. Remek, mindenki jól érzi magát. Akkor megint én leszek a fekete bárány. A fürdőbe mentem, és mindent úgy tettem, ahogy mondtak nekem. Hajat mostam, lefürödtem, fogat mostam és minden fürdőszobai tevékenységet elvégeztem. A szobámban felvettem egy farmert, pólót. Amikor kinyitottam az ajtót, anyával találtam szemben magam.
- Végre! Jobban érzed magad? –mosolygott rám kedvesen anya. – Megszáradtak Niall ruhái. - tartotta felém azt a néhány ruhadarabot, amit nemrég itt hagyott.
- Azt akarjátok, hogy lemenjek, nem? - néztem rá kérdőn. Legszívesebben visszabújnék az ágyamba, és nem kell kétszer mondani. Igazából a tervem az volt, hogy lemegyek, megköszönöm az ajándékot két percben, majd visszafekszem.
- De, de persze. - bólogatott anya. Elvettem tőle a ruhákat és az egyik táskámba tettem. Majd valamikor elviszem neki. - Biztosan nagyon fogsz örülni. - lelkesedett továbbra is anya. Inkább őrülni fogok, mint örülni.
- Biztos. - mondtam ellent a gondolataimnak. Levánszorogtam a lépcsőn, anya pedig követett. Attól félhetett, hogy meggondolom magam és visszafordulok.
- Magunk közt legyen mondva, senki sem tudja, miért tette. Én pedig ma haza sem jöttem volna, ha Viola és a fiúk nem jönnek be az irodába. - sóhajtott fel apa. - Őszintén, amíg nem ad megfelelő magyarázatot, addig nem tudok megbocsátani neki. - mondta lehangoltan. Csak füleltem a fal takarásában.
- Nem tudom, feltűnt-e bárkinek is, de például a hős szerelmes Alec, vagy a csudi jó örök barátnő Emily egyszer sem látogatták meg, de még csak nem is érdeklődtek felőle. Szerintetek ez véletlen? - kelt a védelmemre Noel. - És ne mondjátok azt, hogy azért, mert őket is megviselte a dolog. Emlékeztetek mindenkit, hogy én találtam rá, de még így sem tudnék elfordulni tőle. - beszélt hevesen a legfiatalabbik bátyám.
- Ostoba feltételezések helyett, én inkább az igazságra lennék kíváncsi. - tudta le a dolgot apa. Úgy néz ki, amíg nem beszélek, apa ilyen lesz. De mi a garancia, hogy ha kitálalok, akkor megérti és minden a régi lesz?
- Apa, mi történt veled? Inni kezdtél és teljesen kifordultál magadból. - vetette a szemére Milán.
- Azon kívül, hogy szeretném végre ezt az átkozott tortát felvágni és visszamenni dolgozni, igazán semmi. - horkantott fel apa. Ez az egész állapot miattam van? Én ezt nem akarom.
- Anya, én most inkább elviszem Niall ruháit. - suttogtam. - Vágjátok fel nyugodtan a tortát, ne várjatok meg. - szaladtam vissza az emeletre a táskámért, amibe Niall ruhái voltak és a telefonomért. - Majd jövök. - vettem fel a cipőimet. Csak minél messzebb szerettem volna lenni tőlük. Nem akartam hallgatni, hogy mit gondolnak rólam a hátam mögött. Tudom, hogy elszúrtam, nem kell rá emlékeztetniük.

Sétálva indultam el. Hiába volt most már hivatalosan jogosítványom, most csak sétálni akartam. Hála a telefonomnak, hamar kiderítettem, hogy hol lakik Niall. Ismertem azt a környéket. Az volt a menő környék, ahol két emeletnél kezdődtek a kis házak.
A kaputelefonnal meggyűlt a bajom, mert egyszerűen nem akarták kinyitni. Pechemre még az eső is eleredt. Aztán negyed óra múlva, csak kinyitódott. Becsengettem a bejárati ajtónál, és hangos lábdobogás után Harry-vel találtam szembe magam.

- Ó! Azt hittem, hogy Lou-ék azok. - fogta az ajtót, jelezve ezzel, hogy gyorsan mondjam, aztán húzzak el.
- Öhm... Szia! Én csak visszahoztam Niall ruháit. - szedtem elő a táskámból. Szerencsémre semmit sem rántottam ki a ruhákkal. - Megmondanád neki, hogy köszönöm? - néztem Harry-re, miközben a kezébe nyomtam a pulcsit és nadrágot. Harry bólintott egyet. - Köszönöm. Szia! - indultam el. Fogalmam sincs, hogy hova indultam, csak mentem. Épp nyitottam a kaput, amikor Harry után szólt.
- Niall nem sokára haza jön. Megvárhatod, ha gondolod. - állt meg az ajtó előtt, amíg még volt tető a feje fölött.
- Nem akarok addig zavarni. Tudom, hogy nem bírod a képem. - pillantottam rá. Harry megforgatta a szemeit.
- Ne kéresd már magad. Odaég az ebédem, szóval gyorsan gyere be. Vagy felőlem ott az esőn állva is megvárhatod. De ide bent kapnál száraz ruhát. - várt még egy kicsit. Tény, hogy mindent megadnék egy száraz ruháért. Teljesen átfagytam, mert még kabátot is elfelejtettem felvenni.
- Jó, de tényleg... - Harry belökte az ajtót. Előre mutatott, én pedig bátortalanul lépdeltem előre. - Liam a szobájába van. Valószínűleg Sophia-val beszélget. Mindjárt keresek neked valami ruhát, de előtte megnézem az ebédet. - csapta a hóna alá Niall ruháit. - Megvársz itt vagy bejössz a konyhába? - kivételesen barátságos volt velem. Mi ütött belé?
- Segíthetek, ha gondolod. - ajánlottam fel. Harry megrántotta a vállát. - Mit főzöl? - kíváncsiskodtam. Belenézett az egyik edénybe.
- Makarónit. - húzta el a száját. Biztosan addig húztam az időt, hogy odaégette.
- Ha kapok egy száraz ruhát, segítek megcsinálni. - ajánlkoztam. Harry lekapcsolt mindent, majd maga után biccentett, hogy kövessem. Az emeletre mentünk, majd egy csomó ajtó előtt elhaladtunk. Én már rég eltévedtem volna.
- Egy melegítőnadrág meg egy póló jó lesz? - nyújtotta felém az említett holmikat. Bólintottam egyet. Régen is imádtam a bátyáim ruháit hordani. - Lehet kicsit nagy lesz. - nem lehet, biztos, de nem baj. - Itt átöltözhetsz. - hagyott magamra. Még mielőtt teljesen becsukta volna az ajtót, megszólaltam.
- Harry! Köszönöm. - Harry teljesen más volt, mint eddig. - És... És megvárnál? Eltévedek egyedül. - mondtam halkan. Ahogy elnéztem Harry jót mulatott rajtam, amiért ennyire béna vagyok.
- Itt leszek kint. - csukta be az ajtót maga után.
- Kész van már az ebéd? És mégis mit csinálsz itt? - beszélt, ha jól gondolom Liam.
- Még nincs, de nemsokára. Nyugi Daddy Direction, mindent kézben tartok. - nyugtatta Harry a barátját.
- Nem válaszoltál az utolsó kérdésemre. - tért vissza az eredeti témához Liam.
- Átjött Niall barátnője. Én pedig behívtam, mert esett az eső. - mondta teljesen átlagosan Harry.
- Mit csináltál vele? - idegeskedett Liam. Mire gondolhat?
- Úgy érzem magam, mint a Kuka a Hét Törpéből. - tártam ki az ajtót és szinte felnevettem. Rúgtam néhányat előre, hogy fel tudjam hajtani majd a szárát a nadrágnak. Amíg én rugdostam a két fiú előttem jót nevetett. - Szia Liam.
- Szia?! - nézett meglepődve rám Liam.
- Mehetünk megcsinálni az ebédet? - fordultam Harry felé.
- Együtt csináltok ebédet? És ruhát is adtál neki? Mi történt itt? - vakarta meg a fejét Liam. Harry megrántotta a vállát és elindult. Én pedig követtem őt, akár csak egy szeretetre éhes kis kutya.
- Megcsinálom a szószt, te pedig tedd fel a tésztát. Jó lesz így? - kérdeztem Harry-t, már a konyhában, aki bólintott.

Nem lepődtem meg azon, hogy Harry-vel értelmesen is el lehet beszélgetni. Sosem ítélek elsőre. Amíg pedig főztük a kései ebédet, végig hülyéskedte, persze, amikor komolynak kellett lennie, akkor komoly volt. Egyáltalán nem csalódtam ebben a srácban.
Mindennel időben elkészültünk, már csak a tányérokat és az evőeszközöket kellett kitennünk az asztalra. Szépen pakolgattam az asztalra, amikor Harry megállt az asztal mellett és helytelenítően csóválta a fejét.

- Egy terítékkel kevesebb van. - számolgatott látványosan. Nem kellett egy matek zseninek lenni, hogy összeszámoljunk négy terítéket, nem?
- Én... Nem vagyok igazán éhes. - ráztam meg a fejem.
- Ha azért, mert bunkó voltam veled, ne haragudj. Kicsit paranoiás vagyok. Kezdjünk tiszta lappal. - nyújtotta felém a kezét. Kezet ráztam vele, ezzel megpecsételve a békülést. - Hozok még egy tányért meg villát. - tűnt el a konyhába. Felsóhajtottam, tényleg nem voltam éhes.
- Szerintem, ne idegeskedj, majd fog írni. - rontottak be a házba a távol lévő srácok. Louis hangosan beszélt.
- Lou, mondtam már, hogy hanyagoljuk ezt a témát. - mondta idegesen Niall. Gondolom, egész nap ezt kellett hallgatnia.
- Gyertek már, kész a kaja! - sietett el mellettem Harry. - Makarónit csináltunk.
- Ennyit arról, hogy majd te egyedül megcsinálod, igaz? - nevetett fel Louis. Olyan érdekes hangja van.
- Én... - kezdett bele Niall, de aztán csendbe maradt.
- Fogd be, és menj az ebédlőbe, van egy meglepetésem. - utasította Harry. Niall zavartan közelített felém.
- Nekem nincs meglepi? - háborodott fel Louis. Elmosolyodtam.
- Majd neked is kitalálok valamit. - ígérte meg Harry. - Liam! - kiabált Harry. Hirtelen úgy megijedtem, majdnem felsikítottam. Hangos lábdobogások és közeledő hangok hallatszódtak, majd szembe kerültem a kék szempárral. Az egyik szék háttámláján támaszkodtam.
- Emma. - nézett rám meglepődve Niall. - Harry mi folyik itt? Liam?
- Rám ne nézz. Én is furcsán néztem rájuk, amikor előjött Harry szobájából. - ült le az asztalhoz Liam.
- A szobájából? - húzta fel a szemöldökét Niall.
- Egy ujjal sem nyúltam a csajodhoz. - emelte fel a kezeit Harry és leült Lou mellé.
- Emma nem a csajom, oké? De erről már beszéltünk. - morogta Niall elpirulva. Zavarban voltam, hiszen én is tisztában voltam vele, hogy csak barátok vagyunk.
- Harry ne helyezd magad kényelembe, hozd a kaját. - lökdöste Lou a mellette ülő srácot. - Emma, te pedig ülj csak ide a másik oldalamra. - paskolta meg a széket maga mellett Lou. Ahogy nézem Louis nagyon közvetlen.
- Lou, Emma szerintem mellettem fog ülni. - tolt a széke felé Niall.
- Nem, nem. Emma itt fog ülni. - dobta le a tésztát Harry az asztalra.
- Ne hisztizz! - szólt rá Liam. - Emma Niall mellett fog ülni és végre együnk. - türelmetlenkedett. Leültem az egyik üres székre.
- Kaja után nézünk egy filmet? - pattogott a székén Lou.
- Meglátjuk Répa srác. - tudta le ennyivel a dolgot Liam.
- Milyen a kaja? Együtt csináltuk. - büszkélkedett Harry rám mutogatni.
- Mi ez a fordulat? - kerekedtek el Niall szemei.
- Ide jött, csurom víz volt. Megsajnáltam, olyan volt, mint egy ázott kiskutya. - mesélt teljes beleéléssel Harry. Köszönöm Harry ezt a hasonlatot. - Behívtam, ja jut eszembe, Niall bedobtam a szobádba a tiszta ruháidat. - tömött a szájába némi kaját.
- Te mosol Niall-re? Én pedig már egy éve könyörgök neked? - csapta le a villáját Lou. Annyira jól játszotta, hogy vérig van sértve.
- Emma hozta Niall ruháit. - nyögte ki Harry.
- Ó! - mondta egyszerre a három fiú. Mintha csak gyakorolták volna.
- Ne értsétek félre, ezt már megbeszéltük. - kezdett el enni Niall. Én csak csendben ültem és piszkálgattam az ételt. Eszegettem a kaját, de jócskán le voltam maradva és még a beszélgetésbe sem tudtam bekapcsolódni.
- Film, film, film! - ugrott fel a székéről Louis, amikor befejezte az evést.
- Mit szeretnél nézni? - sóhajtott fel Liam.
- Nem tudom. Keressünk valamit. - szaladt el Louis a többiek pedig fáradtan utána vonszolták magukat. Már épp követtem volna őket, amikor Niall megállított.
- Miért nem válaszoltál az üzeneteimre? Mellesleg hogyan jöttél ide? - nézett semlegesen rám. Szóval zavarom. Azért ezt kedvesebben is közölhette volna.
- Nem éreztem jól magam. - rántottam meg a vállam. - De, ha zavarok, én... - kezdtem bele, de Niall azonnal megcsóválta a fejét.
- Csak aggódtam, azután, ami történt múlt éjjel. - nézte az arcomat, hogy valamit leszűrjön róla.
- Nem kellett volna. - legyintettem. - Az ajánlatom még mindig áll, lelépek, ha útban vagyok.
- Nem arról van szó. Csak... Csak még nem akartalak bemutatni nekik. Egy kicsit még szerettelek volna... Azt, hogy csak mi ismerjük egymást. - magyarázott Niall. A rajtam lévő nadrágot gyűrögettem a derekánál.
- Niall, én csak miattad jöttem ide. Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy bárki itt lesz rajtad kívül. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy Harry nézőpontja ennyire megváltozik. - mosolyodtam el. Niall-re is átragadt. - Szóval nézünk egy filmet?
- Naná! - bólintott és a kezemnél fogva húzott maga után. Nem győztem a nadrágot fogni, nehogy lecsússzon rólam.

Niall a mozi szobába vitt. Hatalmas ágyak voltak egymás mellett, így kényelmesen elfért mindenki. Louis szerencsére egy vígjátékot választott. Leültem az ágy egyik szélére Niall mellé. Niall valahonnan kerített pattogatott kukoricát. De hogy mikor? Ez rejtély.
Egész film alatt rágcsálta. Sosem fogy el? Egyszer aztán félig kiborult a kukorica. Ijedten néztem Niall-re, aki egészen kényelembe helyezte magát. A szemei csukva voltak és a szájában még mindig volt némi pattogatott kukorica. Ilyen hirtelen még én sem tudok elaludni. Kivettem a kezéből a tálat és letettem magam mellé. Megigazgattam a plédet rajta, majd tovább figyeltem a filmre.
Ahhoz képest, hogy vígjáték volt, nem volt túl vicces a film, így nem volt nehéz csendben maradnom.
Majdnem felsikítottam, amikor egy kar tekeredett a derekamra. Lenéztem Niall-re, aki teljesen felém fordulva aludt. Körülnéztem, hogy ki van még ébren és nagy meglepetésemre három szempárral néztem farkasszemet. Harry és Lou összevigyorogtak, Liam pedig a szája elé tette a mutatóujját, hogy jelezze a fiúknak, hogy ne kuncogjanak fel. Niall az oldalamba szuszogott és amikor elkezdett zsibbadni a karom, a hátához engedtem le. Amiért természetesen újabb vigyorokat kaptam. Megpróbáltam nem foglalkozni velük.
Az egész délutánunkat a mozi szobában töltöttük.