24. fejezet - Hé, Pocak! (+18)

Sziasztok!

Nos, elérkeztünk ide, az utolsó előtti fejezethez is. Nem tudom, mit éreztek ezzel kapcsolatban. :) A részről annyit, hogy ezt a fejezetet írtam meg legnehezebben.

De hatalmas köszönet és ölelés mindenkinek, aki olvas engem. Köszönöm a komikat, hozzászólásokat, lájkokat, üzeneteket, feliratkozásokat, csoportba belépést Zsófia Angyal, Gyöngyi Markovics, Patsy McCloud (Ígérem, holnap már tényleg komizok nálad!), ivike, Vivien Dudás, Nóra Polányi, Boér Hanga-Beatrix, Georgina Antal, Melitta Tamara Mészáros, Alexandra Anasztázia Illés, Sára Varga, Zsófia Szendrei, Petra Lövei, Kira Koczó, Sofiaa Evans, Flórika Erzsébet, Yvette Czéh, Niki Nikoletta Molnár, Kedvenc Sztárjaink, Bodza Joó, Virág Pálvölgyi, Noah Alexander, Klaudia Hipeller, Vivien Kiss, Lilla Kitti Lipták, Tokaji Emese, Nóra Nagy,Orsolya Éva Sinka, Merci Jaskó. Hatalmas ölelés Nektek! :) 

Jó olvasást! :) 

Bay.

Eltelt jó néhány hónap, már gömbölyödött a pocakom és mindenki minden kívánságomat teljesítette. Ha nekem éjjel kettőkor kellett fagyi, akkor éjjel kettőkor szereztek nekem fagyit. Ha hajnalban viszketett a lábszáram, de nem volt kedvem felkelni miatta, akkor Harry megtette helyettem. Teljes mértékben kiélveztem, hogy kismama vagyok.
Már türelmetlenül vártam a maradék négy hónapot, hogy végre meglássam az én kis Csodámat. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a haja, egyáltalán lesz-e haja? Milyen színű lesz a szeme? Mekkora lesz? Mert eddig mindenki azt mondta, hogy apró lesz, mivel alig nőtt a hasam. Szerintem meg, egy igazi nagy és erős baba lesz. Még van legalább négy hónapja, hogy megnőjön.

- Ro, indulhatunk? – kukucskált be az ajtón Harry. Egyre inkább azt hittem, hogy fél tőlem az utóbbi időben. Pedig most nem volt semmiféle kérésem, óhajom vagy sóhajom.
- Igen. – bólintottam és már siettem is utána. Amikor vizsgálatra mentünk, Harry talán még nálam is jobban be volt zsongva. Nem voltam benne biztos, hogy ő is látja az ultrahangos képen a kicsit, de mindig csillogó szemekkel nézte a képet és mutogatta körbe mindenkinek.
- Anya tudni szeretné, hogy mikor megyünk már hozzájuk. – mondta Harry a kocsiban. – Látni szeretnék a pocakodat. És nem csak képen. – hajtott a klinika felé. Mindenki oda volt az én kicsikémért, pedig még meg sem született.
- Mit szólsz ahhoz, ha hétvégén elmegyünk hozzájuk? – mosolyodtam el. Harry rám pillantott, amikor megállt egy piros lámpánál.
- Jó. Akkor majd felhívom anyát a vizsgálat után. – mosolygott rám és azonnal a pocakomra terelődött a tekintete. – Már annyira várom őt.
- Még pár hónap. – simogattam meg a kezét, ő pedig csak a mi kicsikénket bámulta a hasamban. De persze ezt a pillanatot is meg kellett zavarnia a külvilágnak azzal, hogy dudálásba kezdtek a mögöttünk lévők, mert a lámpa időközben zöldre váltott.
- Te nem is izgulsz? Más kismamák meg vannak ijedve a szüléstől, te meg olyan nyugodt vagy, mint még sosem. – nézett rám Harry, amikor már a liftben vártuk, hogy megérkezzünk a klinika megfelelő szintjére.
- Miért idegeskedjek. A babánknak így is-úgy is ki kell valahogy jönnie innen. – simítottam kezemet a pocakomra. – És egyikünknek sem tenne jót, ha idegeskednék. – nyitódott ki a lift ajtaja. Harry megszokottan ment az ajtóhoz és nézett rám. Minden vizsgálatra ő kísért el, legyen az bármilyen apróság.
- Igazad van. – bólintott. – A legfontosabb, hogy mindketten jól legyetek. – puszilt arcon, de persze, hogy most kellett kijönnie az asszisztensnek, hogy bemehetünk. Kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy még az ilyen apróságokat is megzavarták. Harry meglehetősen félt attól, hogy kárt tesz a piciben, ezért egy ujjal sem nyúlt hozzám, már azóta, hogy kiderült a terhességem.
- Ezek a vizsgálok, kicsit időigényesek. Most megvizsgáljuk a babát, ami persze fájdalommentes, mint a babának, mint a mamának. – ült le a vizsgálóágy mellé az orvos. – Ultrahang felvételen keresztül megnézzük, minden rendben van-e a picivel. – emelte fel a zselét az asztalról. Feljebb húztam a pólómat, amit Harry csillogó szemekkel nézett végig és le sem vette a szemét a pocakomról.

Több órával később, már az autóban ültünk, megnyugodva, hogy minden rendben van a picinkkel. Nézegettem a legfrissebb képet a babánkról, és talán a kismamaság tette velem, de annyira elérzékenyültem, hogy szinte a pityergés kerülgetett, ahogy bámultam a fotót. Harry néha-néha rám pillantott, de nem szólt semmit. Tudta, hogy érzékenyebb vagyok, mint eddig bármikor. Képes voltam elbőgni magam egy szúnyogirtós reklámon is, amiért eleinte furcsán néztek rám a többiek, de hamar megszokták és általában meg is előzték, hogy ilyen dráma legyen.
Most pedig nézegettem a kicsikénket és meghatódtam. Pár hónap múlva már a kajaimban fogom tartani a babánkat, akiről nem akartuk megtudni, hogy milyen nemű, legyen az meglepetés, és teljesen ellágyult a szívem. Sokat gondolkoztam rajta, vajon milyen lesz? Mekkora? Milyen lesz vele az élet? Mennyire fog minket szeretni és tisztelni? Hozzám fog-e szaladni, ha fél valamitől vagy az apukájához? Ha elesik és sírni fog, akkor engem hív majd vagy Harry-t? Sok-sok kérdésem volt, amire szépen lassan választ is kapok az én kicsikémtől, mihelyt köszönthetjük a világon.

***

Este elmerülve a habok között pihentem ki a napot. A várandósságom második hónapja óta imádtam hosszú fürdőket venni. Talán azért, mert a picinknek is tetszett. Szerintem, olyankor elbóbiskolt. Bár még nem mozgott, tudtam, hogy csak napok kérdése és megérezhetem őt. Harry nagyon aggódott emiatt, egészen máig, amikor ugyanis az orvos megnyugtatta, hogy minden rendben és vannak babák, akik kicsit később mozdulnak meg. Ő is olyan izgatott volt emiatt, mint én. Sőt!

- Csatlakozhatok? – kérdezte Harry egy boxerben állva az ajtóban. Biztos voltam benne, hogy bezártam az ajtót. Erre az egészre egy név a magyarázat. Louis. Biztos ő segített Harry-nek, aki most újra bezárta az ajtót, még a láncot is beakasztotta.
- Persze. De kókuszos habfürdővel nyomtam tele a vizet. – húztam feljebb az egyik szemöldökömet. Harry megrántotta a vállát és letolta az alsónadrágját. Nagyot nyeltem, ahogy végig néztem rajta, de gyorsan elfordítottam a fejemet. Nincs is annál rosszabb, mint, amikor felizgulok miatta és nem kaphatom meg őt. Sokszor előfordult már, de Harry mindig leállított, a kicsinkre tekintettel.
- Nem baj. – puszilta meg az arcomat, amikor bemászott mögém a kádba. Közelebb húzott magához és egy újabb puszit adott, de most a nyakamra.
- Harry, mit… Mit csinálsz? – nyögtem fel, amikor a fülem mögötti érzékeny pontomat megszívta.
- Én? Mondhatnám, hogy semmit, de akkor hazudnék. – morogta a fülembe. – Tudod, mit csinálok? Megkívántam a gyönyörű várandós barátnőmet. Szeretnélek kényeztetni, szeretném, hallani a hangodat, ahogy miattam nyögsz. – beszélt továbbra is a bőrömbe. Felsóhajtottam, ahogy a szavai eljutottak az agyamig.
- És mi… Mi van… Mi van azzal, hogy félted a picit? – nyögtem fel újra, ahogy Harry keze a mellemre siklott. Beleharapott a fülcimpámba és nagyon óvatosan megmarkolta az egyik mellemet.
- Meg lettem nyugtatva, hogy nem ártok a babának. – mosolyodott el. – Amúgy pedig öt hónap, az öt hónap. Tudod te, milyen nehéz volt visszautasítani téged. – húzott teljesen a mellkasához. Harry elmosolyodott, ahogy visszafojtott lélegzettel vártam, mit fog velem csinálni.

Harry jobb keze lecsúszott az oldalamon és a csípőmbe mart. Azonnal fészkelődni kezdtem előtte. Türelmetlen voltam, hiányzott már Harry, de ugye ő a fejébe vette, hogy kárt tesz a babánkba. És, amit ő a fejébe vett, azt nagyon nehéz volt onnan kiverni.
Másik keze a lábam közé siklott és óvatosan simított végig a nőiességemen. Hátra döntöttem a fejem Harry vállára, mire ő még inkább mozgatta a kezét körkörösen az ölemen. Nagyokat sóhajtottam, éreztem, hogy egyre jobban nőtt bennem a vágy Harry iránt, ha ez még lehetséges volt. Harry belemosolygott a vállamba, amitől morcos lettem. Hogy képes ennyire türelmes és nyugodt lenni?

- Harry. – motyogtam halkan. Képtelen voltam rendesen beszélni, annyira hatalmába kerített a mámor.
- Hm? Mit szeretnél? – suttogta a fülembe. – Az ujjamat? – morogta olyan rekedt hangon, amitől végig futott a hátamon a jóleső borzongás. – Mert én nem szeretném, ha a kezemtől mennél el. Annyira szeretnék már benned lenni. – csókolta meg a vállamat, majd közelebb húzott magához. Rá kellett jönnöm, nem csak engem emészt fel a vágy, hanem őt is. Erekciója erősen nyomódott a derekamhoz.
- Harry, kérlek… Ne húzd már az agyam! – nyöszörögtem, mire Harry belekuncogott a bőrömbe. Örülök, hogy ennyire szórakoztató vagyok, de majd’ felgyulladtam már Harry-ért.

Harry úgy helyezkedett velem együtt, hogy kényelmes legyen mindkettőnk, azaz mindhármunknak. Kezemmel megtámaszkodtam a kád szélén, pocakom beleért a vízbe, annak ellenére is, hogy térdeltem. Harry a csípőmnél fogva feljebb húzta a fenekemet és azonnal nekem nyomódott. Már ettől hangosan ziháltam. Türelmetlenség, vágy és mérhetetlen szerelem keveredett és fokozódott bennem.

- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig a gerincemen. – És még egy kisbabával is megajándékozol engem. Csak engem. – csókolta meg a tarkómat. A kontyomból kiszabadult néhány hajszál, ami csiklandozott. De ez csak még inkább az őrületbe kergetett. – Lassan szeretnélek kiélvezni téged. – motyogta a fülembe és a férfiasságát végig húzta rajtam, amitől megremegtem. Talán könnyebbülést vártam azzal, hogy szorítottam a kád peremét.
- Harry… Ne szóra… - fojtotta belém a szót, ahogy lassan belém csúszott. Nem mozdult meg, csak előre hajolt és az én kezem mellett támaszkodott meg.
- Nem szórakozok Ro, hanem örömet okozok neked és magamnak is. – vette fogai közé a fülcimpámat. Most máshogy viselkedett, de nem furcsálltam, hisz’ hónapok óta nem voltunk így együtt. Más hogy viselkedett, de nem volt türelmetlen. – Annyira imádom, hogy nem kell az óvszerrel vacakolni. – húzta végig a nyelvét a fülem mögött.

Lassan kihúzódott belőlem, majd újra visszacsúszott. Őrült lassú tempóban mozgott. Nem tudtam eldönteni, hogy a babánk miatt vagy csak így akarja minél élvezetesebbé tenni az együttlétünket. Hangosan nyögtem fel, amikor olyan pontot érintett bennem, amit csak Harry ismert a testemben.
Kezdtem kikészülni attól, hogy Harry ennyire jól ismerte a testemet és minden apró kis jelemet, mert ahogy észrevette, hogy majdnem elér az orgazmus, váltott. Teljesen más ritmusban mozgatta a csípőjét. Egyszerűen kikészített.

- Harry. – nyöszörögtem, amikor újra éreztem az érzést épülni magamban, amit eddig Harry mindig elhessegetett tőlem.
- Annyira imádom, amikor így nyögöd a nevemet. – morogta a fülembe. Tenyerem a kezére csúszott és azt szorongattam. – Tudom, hogy mindjárt elmész, ahogy én is. – szívta meg a tarkómon a bőrömet. Harry rekedtes nyögést hallatott, ahogy ellene nyomtam a fenekemet, így erősebben, mégis kellemesen csapódott belém újra.
- Csókolj meg! Kérlek! – fordítottam oldalra a fejemet, Harry pedig teljesítette is a kérésemet. Vadul csókoltuk meg egymást és szinte ez volt a végszó a testünk számára. Ahogy Harry kicsit előre hajolt, én úgy robbantam körülötte. Pár másodperc leforgása alatt pedig megéreztem magamban az ő örömét is.
- Annyira szeretlek. – motyogta Harry, és talán még ő sem fogta fel, mit is mondott. Talán csak véletlenül csúszott ki a száján. – Igen, határozottan szeretlek. – puszilta meg a halántékomat. Ez már biztos, hogy nem véletlen volt. Félve pillantottam rá. Biztos voltam, abban, amit érzek, de kimondani mégis félelmetes volt. Hisz’ az már egy fél elkötelezettség. – Neked nem kell kimondanod. – puszilt meg újra és lassan kihúzódott belőlem. Ahogy rá pillantottam, láttam a csalódottságot a szemében.

Harry hátra dőlt a kádban, engem magával húzva. Nem szóltunk a másikhoz, Harry szomorú volt, amiért én nem mondtam neki azt a bizonyos szót, én pedig haragudtam magamra, amiért nem tudtam kimondani azt az eget rengetően fontos szót. Éreztem, és tudtam, hogy mit érzek Harry iránt, kimondani viszont még sosem mondtam ki neki.
Néhány perc néma ücsörgés után megmosakodtunk és mentünk is az ágyunkba. Szótlanok voltunk. Nem akartam firtatni a dolgot, ezért gyorsan ágyba bújtam, Harry pedig követte a példámat.
Sokáig csak csendben feküdtem az ágyban, nem tudtam elaludni, csak rágódtam a kimondatlan szavamon. Olyan könnyű, hisz’ mindenki mondogatja szinte mindenkinek. Akkor nekem miért olyan nehéz? Talán csak túldramatizálom, hiszen csak egy szó, sokkal többet számít az érzés.

- Szeretlek Harry! – suttogtam, miközben feljebb nyomtam magam, hogy lássam az arcát. Nyomtam egy puszit a bőrére, majd a nyakához nyomtam az arcomat és már sokkal jobban ment az alvás.

***

Harry az anyukája felé tartva nem nagyon beszélt velem. Valószínűleg azért, mert még mindig haragudott, azért, hogy nem mondtam ki neki, hogy szeretem. Amit valójában megtettem, csak aludt közben, de ugye erről ő nem tud.
Amikor odaértünk akkor is csak annyit mondott, hogy majd ő viszi a táskáinkat, és már előre is ment. Azért az ajtóban megvárt, amit Anne hamar ki is tárt előttünk. Vagy jól időzített, vagy már az ablakban ülve figyelte, mikor tűnik fel Harry kocsija.

- Végre itt vagytok! Már nagyon vártunk benneteket! – ujjongott Anne. Hasonlóan örült, amikor Harry elmondta neki, hogy kisbabánk lesz. Ki volt hangosítva a telefon, így mindent hallottam.
- Szia, anya! – mosolygott Harry aranyosan. Talán csak ez volt a baja, izgult, hisz’ most találkozik először az anyukájával, amióta kiderült, hogy babát várok.
- Szia, Kisfiam! – ölelte meg, azután pedig engem. – Rose. Csodásan nézel ki. Teljesen kivirultál. – mosolygott rám Anne. Mindenki ezt mondta az utóbbi időben.
- Harry! Végre! Ugye, itt van Rose is? – szaladt le a lépcsőn Gemma. Úgy néz ki, itt is nagy szenzáció vagyok. Alig nőtt még a pocakom, de máris a figyelem középpontjában találtam magam.
- Szia, Gemma! – köszöntem, de már is egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Annyira vártam, hogy lássalak. – nevetgélt Gemma. Hirtelen túl sok volt ez az egész. – Titeket. Természetesen téged is Harry. – ugrott az öccse nyakába is. Örültem, hogy kicsit elterelődik rólam a figyelem. – Na, de meséljetek el mindent! Fiú, ugye fiú a baba? Mikor fogsz szülni? És hogyan? – kész, ennyi volt a nyugalomból. Újra és újra ugyanazok a kérdéseket kaptam meg.
- Gemma, nyugi. Még be sem mentünk. Ha feltűnt volna, még az ajtóban állunk. – nyugtatta Harry a nővérét, aki csak sóhajtott egyet és ott is hagyott minket. Ahogy gondoltam, a nappaliba ment.

Egy hosszas beszélgetés után, ebédeltünk. Személy szerint, a napnak ezt a részét vártam a legjobban. Amióta a pocakomban növekedett a kis élet, azóta mindegy volt mit tettek elém, én eltüntettem. Már szó szerint vetekedtem Horan étvágyával. Ami viszont furcsa volt, hogy alig híztam pár kilót.

- Hallottam, amit egyik éjjel mondtál nekem. – mondta Harry, amikor elfoglaltuk a szobáját. Azonnal megállt a kezem a mozgásban. A haját birizgáltam, amíg ő próbált kapcsolatba lépni a babánkkal a pocakomon keresztül. – És nagyon örülök neki. – emelte fel a fejét a hasamról. Nyomott egy kis puszit a számra. Akkor ezért volt olyan furcsa, halott, amikor vallomást tettem neki. – Szeretlek. – puszilta meg az orrom hegyét.
- Én csak… Tudod… - makogtam, mintha csak érettségiztem volna és olyan tételt húztam volna ki, amiről azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák.
- Tudom, idővel majd könnyebben ki tudod mondani ezt a szót. – puszilta meg az arcom. – Semmi gond Ro. – csúszott le megint a pocakommal egy vonalba.
- Amúgy mit vársz Harry, hogy majd válaszolni fog. – nevettem fel, amikor újra a hasamra tapasztotta a fülét és egy ponton cirógatta a bőrömet. Amióta csak kiderült, hogy babánk lesz, Harry mindig felgyűrte esténként a pólómat és beszélt a babához, vagy csak simogatta a pocakomat.
- Tudom, hogy hall és érzi, hogy simogatom a pocakodat. – motyogta. – Hé, Pocak! Kopogj kettőt, ha kislány vagy. – beszélt a bőrömre, mintha csak telefonálna.
- Harry, egy részt, ő még eddig nem mozgott, ne várj csodát. Másodszor pedig, szerintem, azt sem tudja, hogy mi a különbség a fiúk és a lányok között. Harmad részt, ott voltunk ma az orvosnál, ő megmondta volna, hogy milyen nemű, csak mi nem szerettük volna megtudni. – magyaráztam, de Harry nem is figyelt rám. Jobban lekötötte, hogy kis puszikat nyomjon a bőrömre.
- Akkor úgy mondom Hercegnőm, ha nem fityeg semmi a lábad között, legalább egy picit mozdulj meg. – nyomott egy puszit a köldökömre. – Most komolyan Ro, nem lenne izgalmas, ha tudnánk. De ne aggódj, majd a kis Hercegnőm elárulja nekem, hogy lány. – cirógatta meg az oldalamat.
- Majd elmondom a Hercegemnek, hogy le Hercegnőzted, amikor még pocaklakó volt. – nevettem fel. Harry morcosan nézett fel rám, amin még inkább nevetgélni kezdtem, de hamar abba hagytam, amikor valami furcsát vettem észre. – Harry. – motyogtam.
- Mi az Ro? – kérdezte aggódva, amikor nem mondtam semmit, csak mozdulatlanul feküdtem.
- Megmozdult. Nézd! – tettem oda a kezét, ahol legutóbb éreztem a babát. – Érzed? Ez ő. – mosolyodtam el, és még a könnyem is kicsordult, ahogy éreztem a csiklandós érzést, amit a kis babánk okozott.
- Ez csodálatos. – nyomott óvatosan puszit a hasamra Harry. Körülbelül ugyanannyira meghatódott, mint én.

Egész este mozgott a mi kis csodánk. De egyáltalán nem bántam, imádtam az érzést. Harry pedig úgy aludt el, hogy a hasamon volt a keze és meglepően csak ott ficánkolt a babánk, ahol Harry tenyere melegítette a bőrömet. Már most különleges kapcsolat van közöttük.

***

Ahogy mindig az idő most is haladt, az utolsó hónapba léptünk a mi kicsikénkkel. A pocakom mondhatni hatalmas lett. Legalább is a hónapokkal ez előtthöz képest. Most már oda jutottunk el, hogy a cipőmet is nehézkesen tudtam felvenni, még jobban kívánós lettem, és szörnyen ingerült.
Már számoltam vissza a napokat, amikorra kiírt az orvos. Türelmetlenül vártam a napot, amikor világra hozom a mi kicsikénket. Harry és a fiúk, beleértve apát már teljesen berendezték a babaszobát mindkét házban. Apa ragaszkodott hozzá, hogy nála is legyen egy gyerekszoba.
Mivel mindenki meg volt győződve róla, hogy még úgy is van vissza két hetem, így lazán beülnek a nappaliba a tv elé és meccset néznek. Mondanom sem kell, untam az egészet, mert én váltig állítottam, hogy ma lesz az a pillanat. Nem érdekelt, mit mondott az orvos, én éreztem, hogy ma lesz az a nap.
A konyhában pakoltam fel egy hatalmas tálcát mindenféle finomsággal, amit aztán a szobámban fogok elfogyasztani, mert nekem aztán nem volt kedvem hallgatni a fiúk szurkolását.
Egész nap, majd széthasadt mindenem, legalább is úgy éreztem. Fájt a bokám, a derekam, a hátam, szóval mindenem, de ahogy felemeltem a tálcát, azonnal le is dobtam a pultra, amit persze senki sem vett észre. A hasamba éles fájdalom csapott, el sem tudtam képzelni, hogy ez ennyire és ilyen hirtelen kezd fájni. Kibotorkáltam a nappaliig, ahol épp mindenki felugrott, mert valaki gólt rúgott vagy tudom is én.

- Harry. – mondtam halkan a nevet, amitől vártam valamiféle segítséget, holott ez most az én játszmám lesz. Azon kívül, hogy Harry fogja a kezemet, nem tud többet tenni. – Harry! – mondtam sokkal-sokkal hangosabban, mire mindenki rám kapta a tekintetét. – Itt az idő. Menni kell! – mondtam a pólómat gyűrögetve a fájdalomtól. Hú, de sürgős lett a pocaklakómnak.
- Mi? – huppant vissza Harry a kanapéra megdöbbenésétől.
- Ne ülj már le! Menni kell! Gyerünk! – adta ki a parancsot Tomlinson, ami engem is meglepett. Azt hiszem, mindannyiunk közül, ő a leghiggadtabb és legmegfontoltabb. – Harry, Jack, és én megyünk Harry kocsijával. A többiek a másik autóval. – jelentette ki, én pedig csak hagytam, hogy minden menjen a maga rendjében.

Tomlinson meglepően nyugodtan vezetett, apa és Harry pedig szorították a kezemet, azzal is nyugtatva. Várjunk! Ennek nem fordítva kéne lennie? Nekem kéne szorongatnom az ő kezüket és nem fordítva.
Mire megérkeztünk a kórházba, rólam már folyt a víz, de igyekeztem helyesen, ahogy tanították venni a levegőt. Harry, mint egy őrült, úgy kerített elő rögtön legalább tíz orvost és legalább ugyanennyi nővért. Még a sürgősségiről is hozott kettő asszisztenst. Abszolút ideges volt.
Ahogy gondoltam. Pár órával később, de még azon a napon világra hoztam a mi kis csodánkat. Egyáltalán nem közhely az, hogy amikor felsír a babánk, egyszerűen megváltozik a világ számunkra.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/882011401880878/

KÖVETKEZŐ FEJEZET