Stripper 2/1 - Majd hívj!

Sziasztok!

Mint látjátok a Stripper folytatásával érkeztem. Egy kicsit tömör, rövid és még igazából semmi érdekes nem történik benne. Azon kívül, hogy Ro és Styles életét követhetjük tovább nyomon.

Igyekszem, hozni a folytatást, de az időm igen csak lecsökkent. Vagyis az "énidőm". :)

Azért a véleményetekre kíváncsi vagyok. :) Osszátok meg velem. :) 

Jó olvasást!

Bay.

ROSE GRAHAM

Napok teltek el, amióta Harry elment Los Angeles-be dolgozni. Nem nagyon tudtunk beszélni, mivel a munkája elég nagy figyelmet kívánt. Nori teljesen megváltozott azóta, hogy nem látta az apját minden nap. Nem volt étvágya, nem mosolygott, semmihez sem volt kedve és minden órában rákérdezett telefonált-e Harry. De hát egy négy éves kislánnyal nehéz volt megértetni, hogy apa most messzebb dolgozni és amint teheti, jön haza hozzá.

-          Nori, tíz perc múlva indulunk! Öltözz fel, idd meg a kakaód edd meg a reggelid és pattanj a kocsiba. – kiabáltam újra az emeletre. Nori makacs volt. Most pedig abban makacsolta meg magát, hogy ő már pedig nem megy oviba.

-          Nem! – kiabált vissza. – Csak apával megyek legközelebb oviba! – üvöltötte torka szakadtából.

-          Nori, erre nincs időnk! Vagy elindulsz, de azonnal vagy itt hagylak! – álltam a bejárati ajtóban, kulccsal és táskákkal a kezemben.

-          Anya! – sikított fel és már hallottam is, hogy rohan. A lépcsőn lassan, óvatosan kapaszkodva letipegett. A haja kócos volt, pedig már egyszer megfésültem. A ruhát amit már ráadtam, átcserélte vissza a pizsamájára. – Nem akarok oviba menni. Ha pont akkor hív apa, akkor én nem tudok beszélni vele.

-          Ha akkor hív apa, akkor kocsiba pattanok és már megyek is hozzád. – ígértem meg. Nori megrázta a fejét.

-          Addig apa leteszi. – tiltakozott. Megmosolyogtatott, hogy mindenre talál valami magyarázatot.

-          Akkor itt szeretnél maradni egyedül? Mert nekem dolgoznom kell. – jelentettem ki. Nori szemei kikerekedtek. Tudta jól, hogy ott hagyom. Én voltam a szigorúbb szülő. Harry pedig az Atya Úr Isten. Egyszer magára hagytam Nori-t húsz percre. Leültem a ház oldalánál, ahol nem látott és vártam. Egy életre megtanulta, hogy velem ilyen téren nem packázhat.

-          Elkísérlek. Viszem a gyakorló füzetemet és csendben elüldögélek. – mosolyodott el. Igazából annak nem volt akadálya. Egy kórházban dolgoztam, mint asszisztens.

-          Rendben. Van három perced, hogy összeszedd magad. – bólintottam rá. Az oviból idén még nem hiányzott, nem úgy mint tavaly, amikor Harry-t minden nap rábeszélte, hogy lógjanak. Akkor jártam suliba, hogy a kórházba dolgozhassak és Harry vitte-hozta az oviba. Ahova mindig késve indultak, de már háromnegyed órával zárás előtt elhozta.

Nori betartotta a szavát. Csendben elücsörgött és rajzolt vagy éppen írni tanult. Harry kezdte el vele megtanítani a betűket. Leírni és elolvasni is. De csak épp, hogy a feléig eljutottak az ABC-nek.
Nori egészen addig csendben tudott ülni a fenekén, amíg csörögni nem kezdett a telefonom. Akkor visítva ugrott le a székről és toporzékolt mellettem és várt, hogy azt mondjam az apukája hív.

-          Nos, Nori mi van ide írva a telefonom kijelzőjére? – mosolyodtam el. Nori ügyesen megformálta a hangokat a száján, majd kiejtette.

-          Styles! – elmosolyodtam, ahogy láttam azt a megmagyarázhatatlan csillogást a kislányunk szemében.

-          Köszönök apának és utána már adom is neked a telefont. – nyugtattam meg Nori-t, mielőtt még kiugrana a szíve. – Szia! – köszöntem a telefonba. Nori pedig már tartotta is a kis kezét. Igen, ő mindent szó szerint vett.  

-          Apa! – kiáltott fel Nori, mire mindenki ránk kapta a tekintetét. – Beszélni szeretnék majd veled! – kiabált tovább, ami megmosolyogtatott.

-          Jól van, KicsiKincsem! – nevetett a telefonba Harry. – Komolyra fordítva a szót, az a helyzet Ro, hogy nem tudok a hétvégén haza menni. Talán két hét múlva. – mondta sajnálkozva Harry.

-          Értem. – mondtam szomorúan. Már hetek óta távol volt. Ugyanis a híres Kendall Jenner-t kísérte mindenhova. Ismertem jól őt. Tudtam ezt-azt. De bíztam Harry-ben. – Adom Nori-t. – sóhajtottam fel. Harry nem mondott semmit, csak hozzám hasonlóan sóhajtott egyet.

-          Apa! – vigyorgott a telefonba a kislányunk. – Képzeld, anyával eljöttem dolgozni, mert tudtam, hogy hívni fogod és szerettem volna veled beszélni. – vett egy nagy levegőt. – Hiányzol már Apuci! – mondta szomorúan. – Mikor jössz haza? – és már folytak is a könnyei. Mindig ez volt a vége, amikor beszélt Harry-vel. – Megígéred? – hüppögött. – Apa! – mondta könnyes szemekkel. – Jól van. Szeretlek Apa! Szia! – nyújtotta felém a telefont.

-          Styles?! – tettem a telefont a fülemhez.

-          Itt vagyok. Van még pár percem. – mondta halkan. Ugyanannyira megviselte őt a távolság, mint minket.

-          Csak nem kozmetikushoz kell kísérned? – sosem mondtam ki a nevét hangosan Kendall-nek. Nem is méltattam rá. Viszont tudtam, Harry nem tehet róla, hogy Kendall életképtelen. – Sajnálom. – kértem bocsánatot. – Csak már nekem is hiányzol! – szomorodtam el még jobban.

-          Semmi baj. Ti is nagyon hiányozok nekem. De úgy néz ki, egy-két hónap és leváltanak. Én pedig megyek haza hozzátok. – újságolta el boldogan. Valahogy az én arcomra is mosolyt csalt. Tudtam, ezzel nem viccelne.

-          Ezt eddig nem mondtad. – kértem számon. Harry felsóhajtott, megint a lényeget ragadtam meg.

-          Addig nem akartam, amíg nem volt biztos. De… - kezdett bele, de aztán valaki megzavarta.

-          Hé Harry! Gyere! – hallottam egy nyájasan csicsergő hangot. Több dolog is volt, ami szúrta a szememet ebben a két mondatban.

-          Most mennem kell. – sóhajtott fel Styles.

-          Jól van. – bólintottam. – Majd hívj! – bontottam volna a vonalat, de Harry még gyorsan megszólalt.

-          Ro, sajnálom! Amint tudok megyek haza hozzátok. – ígérte meg. – Szeretlek! És Nori-t is nagyon szeretem! – sóhajtott egyre nagyobbakat.

-          Harry! – szólította megint a nevén Kendall. A hideg futkosott a hátamon.

-          Mennem kell! Szia Ro! – tette le a telefont Harry.

Szomorúan néztem Nori-ra, akinek a kedve egyenlő lett a nullával. Mindketten szomorúak voltunk, amiért nem jön még haza Harry. De őszintén szólva bennem egy kis düh is volt, amiért Kendall olyan nyájasan ejtette ki Harry nevét a száját. És miért parancsolgat neki így? Hiányzott Harry! És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni.
Ahogy letelt a munkaidőn, Nori-val együtt haza mentünk az üres házunkba. Hiába szerettem volna a kislányommal beszélni, nem volt hajlandó. Rövid igen-nem válaszokat adott csak. Ami bosszantó volt, de megértettem. Ő és az apja elválaszthatatlanok voltak, ami egyik napról a másikra megváltozott.
És a sejtésem, hogy valami fog történni, be is igazolódott az esti hírekből. Nem érdekelt semmi más, csak, hogy Harry jól van-e?

 

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/

KÖVETKEZŐ FEJEZET