09. fejezet - Minden eltűnt!

Sziasztok!

Kezdeném az elején. A eddigi csoportot, már nem tudom kezelni, mert bizonyára megunta a képemet a facebook. Szóval, aki eddig annak a csoportnak a tagja volt, az kérem, lépjen be a másikba, amit csináltam. (ez lenne az új csoport: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/)
Másodszor pedig. Tudom, kimaradt jó sok idő, amióta nem hoztam új fejezetet, de ennek is megvolt az oka. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de visszatértem! :)
Harmadjára pedig, így a végére. Nagyon hálás vagyok, hogy mindezek ellenére is kitartotok mellettem. Ölellek Titeket! :) 

Jó olvasást!

Bay. 

LORELAI DONOVAN

Miután Louis azokat a kedvesnek nem mondható dolgokat a fejemhez vágta, elmentem az terembe és egészen kora reggelig hajszoltam magam. Nem érdekelt semmi más, csak, hogy azt a fájdalmat, ami a lelkemben keletkezett, felváltsa a testi fájdalom. Nem is értettem magamat. Máskor is mondott már hasonlókat Louis, most, mégis százszor jobban szíven ütöttek a szavai.
Reggel nyúzottan vártam a vendégeket a teremben, akik aztán talán még ötször mosolygósabban érkeztek, mint szoktak. Minek örülnek ennyire? Mintha csak megéreznék, hogy nekem ma rossz kedvem van és az orrom alá szeretnék dörgölni, hogy nekik viszont abszolút jó a kedvük. Na jó, ez a képzelődés, már gyerekes. Össze kell szednem magamat és dolgoznom kell!

***

Este, amikor már azt hittem, mehetek haza és aludhatok egy hatalmasat, akkor lépett be a terem ajtaján Harry, akinek teljesen más elképzelései voltak, mint nekem. Kitalálta, hogy menjünk el sétálni. Még, amikor a reptérre eljöttek értem, akkor megbeszéltük, hogy nem azért barátkozik velem, mert Louis megkérte őt rá. Adtam neki egy esélyt. Ezért is mentem bele, hogy akkor sétáljunk és beszélgessünk.
Ahogy Harry megígérte éjjel tizenegykor megérkezett a terembe, ahol összefutott Niall-el is. Mint kiderült, Harry mindenről tud, hogy Niall edzeni jár hozzám, de megígérte, hogy nem mondja el senkinek. Már pedig, ha Harry megígér valamit, akkor az úgy is lesz, ez már kiderült.

-          Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a közeli parkba. – javasolta, amikor bezártam az ajtót. Bólintottam, miközben a táskámat bedobtam a kocsim hátsó ülésére.

-          Rendben. De remélem, nem Louis-ról szeretnél beszélgetni. – egyeztem bele. Tényleg nem szerettem volna most a srácról beszélni. Elég volt, hogy egész nap ő járt a fejemben, amit magam sem értettem, miért történt.

-          Csak, ha szeretnél, akkor kell róla beszélned. – mosolygott rám. Megráztam a fejemet. Sosem adtam ki magamat senkinek. Nem beszéltem arról mit érzek vagy mire gondolok. Mindig is megvédtem magam. – Az öcséd nagyon jó fej. Ne haragudj, hogy elvittem bulizni, de úgy gondoltam, inkább velem jöjjön el, mint hogy idegenekkel. – mentegetőzött Harry.

-          Semmi gond. Cameron már nagy fiú, tudja mit csinál. – mosolyogtam rá. Harry körülnézett, mielőtt lelépett volna az útra. – Komolyan Harry miről szeretnél beszélgetni velem? – kérdeztem rá, amikor percekig némán sétáltunk egymás mellett.

-          Jó, de ígérd meg, hogy nem fogsz megharagudni a kérdésért, mert igazából semmi közöm hozzá. – pillantott rám. Bólintottam, bár magamban már elkönyveltem, hogy ez nagyon is rosszul kezdődik. – Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy amíg nem voltál itt, addig te ugye Zayn-nel voltál és rengeteg cikk meg pletyka jelent meg rólatok. És… Igazából csak annyi, hogy azok a pletykák igazak? – kérdezte úgy, mintha zavarban lenne. Elmosolyodtam.

-          Harry, ehhez tényleg semmi közöd. De megnyugtatlak, Zayn-nel csak barátok vagyunk. Zayn az unokatestvérem Gigi barátja. Vagyis, most nem tudom, hogyan is vannak. – gondolkoztam el. Amikor eljöttem tőlük, akkor még Gigi nem volt hajlandó beszélni Zayn-nel. – Te is azt hiszed, amit Louis, igaz? – kérdeztem rá. Harry értetlenül nézett rám. – Azt hiszitek, hogy mindenkivel lefekszem, akivel találkozom. Ami azért is sértő, mert mit képzeltek ti magatokról, hogy ezt gondoljátok. Nem is, azért, mert ezt gondoljátok, hanem azért, mert számon kértek. – néztem Harry-re. Harry értetlenül nézett rám a kirohanásom miatt.

-          Én.. Nem számon kérni szerettelek volna. Sajnálom. – mondta bűnbánóan, mire én megsajnáltam őt. – Ez a te életed, te tudod, hogy hogyan éled. Én csak azért kérdeztem meg, mert jól tudod, hogy Zayn is a bandában volt. De azóta megromlott a viszonyunk. Minden jót kívánok neki, de már egyikünk sem olyan, mint régen. Mindannyian változtunk és mindannyian a magunk útján járunk. – sóhajtott egy nagyot, mintha még csak most jönne a java. – És… Igazából azért is kérdeztem meg, mert tetszel nekem. Tudom, hogy neked én nem, de így fair, hogy tudod. És nem is akarok tőled semmit, és teljes mértékben elfogadom, ha bárkivel is összejössz, csak ezt tudnom kellett. – pillantott rám. Elmosolyodtam, amiért őszintén elmondta, mit érez.

-          Köszönöm, hogy ezt elmondtad. De remélem, megérted, hogy ez nekem nem jelent semmit. Úgy értem, te is jól nézel ki, de ennél többet nem látok. Jó fej és kedves vagy velem, de ebben nincs több. Azt hiszem, egy jó barátnak el tudlak fogadni, de többnek nem. Sajnálom. – magyarázkodtam neki, de Harry-n látszott, nem haragszik érte.

-          Semmi baj. Tudtam, hogy barátságnál több nem lehet és nem is lesz közöttünk. – mosolyodott el. – Szóval, beérem ennyivel. De akkor engedd, hogy a barátod legyek. – kért meg. Ahogy rá néztem és a kérlelő szemeibe pillantottam, rájöttem, hogy nem is várhatom el, hogy legyenek barátaim, ha senkit sem engedek közel magamhoz.

-          Rendben. – bólintottam. Mindketten jól tudtuk, hogy barátságon kívül semmi sem lehet köztünk. Hiszen az, hogy tetszik nekünk valaki, az múló állapot. A szerelem pedig nem jelentkezik első látásra. A szerelemnek ki kell alakulnia, de van olyan, amikor esélyt sem kell adni neki, mert mindketten jól tudjuk, úgy sem működne. 

Harry-vel még sokáig sétáltunk körbe-körbe a parkban. Éjjel egy körül ültünk be a kocsinkba és indultunk haza.
Amikor benéztem még egyszer a konditerem ablakán furcsa érzésem volt, olyan, mintha valami nem stimmelne. Mintha valami nem lenne a helyén, de aztán elnyomtam magamban ezt a rossz érzést rá fogva, hogy biztosan csak az elmúlt napok, hetek történései miatt képzelek többet a dolgokba.

Otthon egy gyors zuhany és a Napló megírása után bebújtam az ágyamba és talán soha az életben nem gondoltam volna, hogy olyan ébresztést kapok, mint amilyen azon a hajnalon fogadott.
Két rendőr állt az ajtómban és közölték, hogy betörtek a terembe és szinte tisztára pucolták a helyet.

-          Lori! – szólalt meg mögülem Harry. Már reggel volt, nyolc óra körül járt az idő, én pedig már legalább négy órája csak álltam az üres terem közepén és néztem körbe.

-          Én tudtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, amikor haza mentünk. Körül kellett volna néznem. – mondtam rekedten. Fogalmam sincs, hogy a sírástól, a fáradtságtól, vagy talán egy náthától rekedtem be, de a hangom már közel sem volt olyan, mint tegnap.

-          Butaságokat beszélsz. Ha bejöttél volna, lehet neked is bajod esik. – ölelt át, én pedig egy mentőövként csimpaszkodtam belé.

-          Nézz körül Harry! Minden eltűnt! A gépek még nem is olyan fontosak, pótolhatók, de minden embernek, aki itt edz, ellopták a személyes adatait. – bukott ki belőlem. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat, de ez most egyáltalán nem nyugtatott meg, sokkal inkább idegesített. Miért is nyugodnék meg? Hiszen, most már kijelenthetem, hogy semmim sincs.

-          Figyelj azokkal az adatokkal nem lehet visszaélni, a helyet pedig pár hét alatt helyre lehet pofozni. – próbált kicsit bátorítani, de egyáltalán nem ment. Tudtam mivel jár ez az egész.

-          Nem érted Harry. Ha pár hétre bezár ez a hely, akkor mindenki keres egy másik termet. És nem jönnek vissza. – fakadtam ki. Pár ember még motoszkált körülöttünk és tette a dolgát, így többen is hallották a beszélgetésünket.

-          Vissza fognak jönni. Szerették ezt a helyet. Miért ne jönnének vissza? – kérdezte teljesen természetesen Harry, mire egy újabb ismerős alak jelent meg az ajtóban.

-          Azt hittem, ez is csak egy pletyka, hívtalak is, de nem vetted fel, szóval ide jöttem. – mondta Niall. – Mégis mikor történt? És hogyan? Nem tűnik gyors melónak, kipakolni egy ilyen helyet. – nézett körbe. Már semmi sem volt a helyiségben. Még a képeket is elvitték a falakról.

-          Éjjel, bezártam és utána valamikor. – sóhajtottam fel. Észre kellett volna vennem, hogy baj van. – Fél négykor jöttek a rendőrök és szóltak mi történt. – meséltem el, amit tudtam.

-          De ki jelentette be a dolgot? – kérdezte Harry.

-          A szemközti pékség tulajdonosa. Annyit látott még háromkor, hogy pakolnak, de nem tudta eldönteni, hogy hozzák vagy viszik a cuccokat, utána pedig mikor rájött, hogy viszik, azt hitte felújítás lesz és azért nem is foglalkozott a dologgal. Amikor pedig tárva-nyitva hagyták az ajtót, hívta a rendőröket. De sem a személyeket nem látta, sem pedig a furgon rendszámát. – meséltem el a két srácnak a történteket, akik csendben hallgattak. Ekkora balszerencsém is csak nekem lehet.

-          Semmi gond nem lesz. Mindent helyrehozunk. Ha kell segítség, csak szólj! – mondta Niall, amiért hálás voltam, de jól tudtam, itt ők nem tudnak segíteni.

-          Haza kéne menned és pihenned egy kicsit. – nézett rám Harry. Megráztam a fejemet, de Harry is makacs volt. – Itt úgy sem tudsz, mit csinálni. Majd hívnak, ha kiderítettek valamit. Haza viszlek, alszol egyet, aztán kitaláljuk, hogyan tovább. Rendben? – nézett rám. Nagyot sóhajtva beláttam, igaza van. Itt azon kívül, hogy síratom a helyet, nem tudtam mit tenni.

Harry haza vitt, készített nekem teát és egy pokrócba becsavarva leültünk a kanapéra. Némán ültünk egymás mellett. Hogy Harry mint gondolkozott nem tudom, az én agyam viszont már azon kattogott, hogyan fogom újra beindítani a helyet.
A teám szépen lassan fogyott, ahogy a gondolatok és tervek csak úgy cikáztak a fejemben. Mire észbe kaptam, már csukott szemekkel dőltem Harry-nek, aki óvatosan kivette az ujjaim közül a bögrét. Akartam neki mondani, hogy még ébren vagyok, de nem jött ki hang a torkomon. Jól esett, hogy simogatta a hajamat és hallgathattam a légzését. Már csak az a kérdés, ezt megengedhetem magamnak, ha ő csak egy barát? Így viselkednek egymással a barátok?

***

Harry mély hangjára ébredtem fel. Már egyedül voltam a kanapén, ő bizonyára telefonált valakivel. Lelöktem magamról a takarót és a hang felé indultam, hogy megmutassam felébredtem már.
Harry a konyhában állt és főzött valamit miközben a kihangosított telefonhoz beszélt. Csendben megálltam az ajtóban és figyeltem őt. Igen, ilyen egy igazi barát, aki a másikkal marad, amikor valami baj van.

-          Harry, ezt te sem gondolod komolyan, hogy jól van. Ez volt a munkája, az élete. – hallottam meg a vonal másik végén Louis hangját.

-          Nem azt mondtam, hogy jól van, de jól lesz. Kell egy kis idő, meg segítség neki, de minden rendben lesz. – jelentette ki Harry, miközben megfordított valamit a serpenyőben.

-          Szólj, ha tudok valamiben segíteni. Neki nem kell róla tudnia. Tudod, mekkora bunkó voltam vele. – sóhajtott fel Louis. Így van! Orbitális bunkó voltál.

-          Azt is tudom, hogy nem gondoltad komolyan, amiket mondtál neki. De ezt már megbeszéltük. – mondta halkan Harry. Még mindig nem vett észre. – De ugye nem azért akarsz segíteni neki, mert bűntudatod van? – kérdezett rá. Már, hogy a fenébe ne azért akarna. De köszönöm, nem kell a segítsége és ezt majd Harry-nek is el fogom mondani.

-          Persze, hogy nem. Van bűntudatom és bocsánatot is szeretnék kérni tőle, de azt hiszem, ez most nem a legalkalmasabb pillanat erre. – mondta azonnal Louis. Persze Louis, legalább Harry-nek ne kamuzz.

-          Te tudod Lou, de én a helyedben nem várnék sokáig. Lori kedves lány, és amiket te is meséltél róla, sok mindenen keresztülment. Ott volt a foci és, hogy abba kellett hagynia, most meg ez a teremmel, ráadásul tök egyedül van. Nincs neki egy barátja sem, vagyis most már itt vagyok neki én. Ne csodálkozz, ha nem lesz egy séta galopp, mire kibékíted. – kuncogott fel Harry. Makacs, kitartó és rettentően egyedül vagyok, ez igaz, de az élet tett ilyenné.

-          Azt hiszed, nem jöttem még rá ezekre magamtól is. De figyeld csak meg, ki fogom békíteni! – jelentette ki határozottan Louis. Na, azt megnézem barátom. Köhintettem egyet, hogy Harry észrevegye végre, hogy nincs egyedül.

-          Öhm… Most le kell tennem, majd hívlak még később. – nyomta ki a telefont Harry és mosolyogva fordult felém. – Mennyit hallottál? – kérdezett rá zavartan.

-          Nem sokat. Vagyis mondhatnám azt is, hogy semmi fontosat. – ráztam meg a fejemet. – Mit sütsz? – tereltem el a témát.

-          Mivel csak fagyasztott csirkemellet találtam, így azt és gondoltam csinálok hozzá krumplit. – nézett körbe. – Remélem, ízleni fog. Már csak percek kérdése és elkészül. – állapította meg. Bólintottam egyet.

-          Addig felfrissítem magam. Mindjárt jövök. – mentem a fürdőbe. Hideg vízzel megmostam az arcomat és csak néztem magamat a tükörben. Hiába aludtam pár órát a kanapén, fáradt voltam.

Igyekeztem emberi külsővel megjelenni a konyhában, hogy Harry ne aggódjon annyit. Az asztal már meg volt terítve, és Harry épp akkor pakolta tele a tányérokat, amikor beléptem a helyiségbe. Harry mosolygott a szék felé biccentett, hogy üljek le.

Hosszú évek óta először vacsorázok együtt valakivel. Még Zayn-nel sem vacsoráztam együtt, amíg vele voltam. Valahogy mindig úgy alakult, hogy egyedül maradtam estére. Azt hiszem, Harry tényleg igaz barátom lesz.

CSOPORT: https://www.facebook.com/groups/236205263389723/

KÖVETKEZŐ FEJEZET