Stripper 2/9. - Egy igazi önző, érzéketlen nő ül előttem, akit nem is ismerek.

Harry Styles

Egy hete bújkált Rose az apjánál. Persze Nori után érdeklődött, Jack-en keresztül. Megbeszélni viszont nem tudtam még mindig vele a dolgokat. Akár hányszor arra gondoltam, hogy simán, engem kihagyva a döntésből, képes lenne elvetetni a gyereket, széttört valami a lakásban.

- Próbáljunk meg az ő fejével gondolkozni. - javasolta Lou. Bután néztem rá.
- Ezen mit kell próbálni? Teherbe ejtettem, de ő nem akarja a gyereket! - mondtam egyre hangosabban. Lou a szája elé tette a mutatóujját, hogy maradjak csendben. Nori reggel nem érezte jól magát, ezért itthon maradt, ő viszont még csak nem is sejthetett semmit a dologból.
- Emlékezz vissza, Nori-t is mennyire szerette. Még meg sem született, de már imádta. - állt továbbra is Ro pártján.
- Nori is csak véletlenül lett. - bukott ki belőlem. Lou furán nézett rám. - Először csak azért akarta, hogy megszabaduljon az apjától, meg a sztriptíztől. Aztán Nori is csak véletlenül csúszott be. - motyogtam magam elé. Milyen tökéletes véletlen született majdnem öt éve.
- De akkor is imádja. És ezt a babát is szereti. - próbált rám hatni Louis.
- Persze, pont annyira, hogy simán ki tudná nyírni. - húztam össze a szemöldökeimet. - Csak azért, mert nem akar megint kelni a gyerekhez és nem akarja megint végig csinálni. Ez önzőség. - beszéltem újra hangosabban. - Nori-hoz is keltem, emlékezz vissza, amikor jöttek a fogai, én sétáltam vele kint, mert az megnyugtatta. Persze Rose ebből semmit sem vett észre, mert békésen aludt. Emlékezz vissza, amikor lázas volt, mert elkapott valamit, akkor is én voltam vele, mert Rose éppen tanult valami istenverte vizsgára. - soroltam fel néhány emléket, amikben Ro nem szerepelt, pedig kellett volna.
- Rosie is ott volt, csak... Nori is és ez a baba is családba születik. Nem egy ember lesz csak mellette. Tök mindegy, hogy mi történik, mindketten ott kell, hogy legyetek a gyerekeknek. Nem hárítani, hogy mert most nem érsz rá. Hónapokig itt sem voltál. Rose pedig már nem tanul, tud a gyerekkel foglalkozni. - oktatott ki Louis. Lehet Gemma jó hatással van rá. - Szerintem, menj át hozzá és beszélj vele. Majd én vigyázok Nori-ra. - mosolyodott el. - Szereted még, ugye?
- Lou... Hiányzott. És... Most... Nem tudom. Nem tudom, hogy mit érzek. - hajtottam le a fejem. Tomlinson meglepődve nézett rám. - Ez a húzása olyan volt, mintha tökön rúgtak volna. Haragszom rá. - jelentettem ki. És így is volt. Csalódtan Rose-ban és nem tudtam már úgy nézni rá, mint ezelőtt.

Alig fél óra múlva már Jack háza előtt álltam és azon voltam, hogy csengetek. De nem voltam rá képes, pedig nagyon akartam. Többszöt emeltem fel a karomat, hogy megnyomjam azt az átkozott gombot.
Aztán egyszer csak kivágódott az ajtó.

- Ne legyél töketlen Styles! - nézett szembe velem Jack. - Rose fent van a szobájában.
- Köszönöm. - léptem be mellette a házba. Elindultam felfelé.
- Styles! Nagyon hiányzik neki Nori, megértette a leckét. - szólt még utánam Jack. Bólintottam, de nem értettem teljesen. Ő csinálta magának a galibát, ő maradt itt és ő akarta elvetetni a babát.
- Rose! - kopogtam az ajtaján. Nem kaptam választ, így lassan benyitottam. Rose az ágyában feküdt, fülhallgatóval a fülében és a telefonja kijelzőjén Nori képével. Talán tényleg észhez tért. Szemeit lassan nyitotta ki, mintha megérezte volna, hogy ott vagyok.
- Styles! - ült fel azonnal az ágyban. - Mit keresel itt? Nori is itt van? - kérdezte, de a szemeivel már a lányunkat kereste.
- Nincs itt. Rosszul érezte magát reggel és most Lou vigyáz rá. - mondtam rezzenéstelen arccal. - Csak azért jöttem, hogy beszéljünk. Beszéljük meg ezt az egészet.
- Tudom, hogy elcsesztem. Nem akarom elvetetni. Csak... csak megijedtem. - állt velem szemben. Belenéztem a szemeibe, de csak Nori iránt érzett szomorúágot láttam.
- Mitől ijedtél meg? Hisz' már van egy lányunk. - kérdeztem meg, mert látszott rajta, hogy hazudik. - Ez a baba iránt nem érzel semmit, igaz?
- Harry, ez nem ilyen egyszerű. Dolgozok és szeretem ezt csinálni. Egy baba most mindent összekuszál. - a szívem összetört. Nem láttam Ro szemében semmit. Ugyanaz a megkeseredett nő volt, aki évekkel ezelőtt.
- Nori-t sem akartad? Addigra már elengedett apád. - Rose lehajtotta a fejét. Ezt nem hiszem el!
- Kifutottam az időből. De... De nem bántam meg! Ő a legjobb dolog, ami történhetett velem. - rogyott az ágyra. - Annyira szeretem őt Harry! - kezdett sírni. Leforrázva néztem ezt a nőt, akit annyira szerettem és semmilyen érzelmet nem éreztem iránta.
- Ro, mi elköltözünk a lakásba, amit béreltem. Ha szeretnéd látni Nori-t, előtte hívj fel! - mondtam már én is könnyes szemmel. - Tudod, azt hittem, minden rendben köztünk. De most, ezek után, nem érzek irántad semmit. Egy igazi önző, érzéketlen nő ül előttem, akit nem is ismerek. - indultam kifelé. - Ha szükséged van rám, mert orvoshoz kell menned, dobj egy sms-t! Azon túl ne keress! Ha megszületik a gyerek, ne aggódj, leveszem a válladról a terhet és dolgozhatsz tovább. - olyan hangon beszéltem, ahogy ezelőtt csak azokkal, akiket megöltem.
- De Harry, kérlek! Ezt nem teheted! Hiányzik Nori! - kapta el a karomat. Grimaszoltam, majd lefejtettem magamról az ujjait.
- Ne érj hozzám! - üvöltöttem rá. Ennyi volt a béketűrésem. - Holnap délután ötre legyél a házadnál. Oda viszem Nori-t. - vettem lejjebb a hangerőmet.
- Harry... - mondta szomorúan, de aztán nem folytatta.

Szinte feltéptem az ajtót és menekültem ettől az érzéketlen nőtől. Ahogy leértem belebotlottam Jack-be és Lily-be. Az iroda előtt álltak és vártak. Engem. Nagyot sóhajtva néztem rájuk, de csak Jack nyitotta a száját, hogy mondani is akar valamit.

- Gyere az irodámba, kérlek! - mondta nyájasan. Nem tudom, hogy ez most azt jelentette, hogy el akarja látni a bajomat vagy csak beszélgetni akar.
- Őszintén semmi kedvem egy újabb értsük meg Rose-t hegyibeszédhez. - vágódtam le a bőrfotelbe.
- Ügyesen megleckézteted, én sem csinálnám jobban. - mosolyodott el Jack, de amikor látta, hogy nem örülök vele, elkomolyodott. - Elmúltak az érzéseid iránta, igaz? - bólintottam egyet. Jack összetört, láttam rajta.
- Beleszerettem, aztán képes voltam visszahozni az érzéseit, aztán gyerekem lett tőle. Szerelmes voltam belé. Amikor volt ez a Kendall-ös ügy, küzdöttem érte! És most kiderül, hogy nem csak ezt a gyereket nem akarja tőlem, hanem Nori-t sem akarta! - feszültem meg a fotelben. - Azt elmondta, hogy csak azért akart tőlem gyereket, amikor még táncolt, hogy elengedd?! - álltam fel a helyemről. Jack meglepődött. - Én hülye meg belementem, mert szerettem őt.
- Ez hülyeség! Köteleztem volna én magam is, hogy vetesse el. Csak aztán közbeszólt az élet és minden kiderült. - tördelte az ujjait Jack. - Nem akarom, hogy megértsd Rose-t, mert egyszerűen lehetetlen gondolkosása van. De gondolkodj el azon, hogy te belementél egy ilyen hülyeségbe, hogy vagtába gyereket csinálsz neki. Képes lettél volna tudomást sem venni a gyerekről. - megráztam a fejemet.
- Mindent megbeszéltünk Ro-val. - jelentettem ki. Jack-en volt a sor, hogy megrázza a fejét.
- Én lőttelek volna fejbe, ha a felügyeleted alatt felcsinálják Rose-t. - mondta teljesen nyugodtan. Tudtam jól, hogy így van.
- Elnézést, de Rose az előbb viharzott el Harry kocsijával. - a kis álszent. Ellopta a kulcsomat, amikor elkapta a karomat.
- Esküszöm, ha bármelyik gyerekemmel is csinál valamit, én... - szidkozódtam volna, de Jack leintett.
- Ha bármi baja történik az unokáimmal miatta, én is megbüntetem, ne aggódj! - mondta ez olyan keményen, hogy féltem, képes lenne kinyírni Rose-t.

Jack kocsijába ülve, Niall vezetett, mi pedig egy árva szó nélkül utaztunk. Észveszejtően hosszú volt az út, és csak reménykedtem benne, hogy Rose nem csinál semmi hülyeséget.
Ahogy gondoltuk a kocsim a házunk előtt parkolt. Rose nem volt sehol. Szinte berobbantunk az ajtón, de csend volt. Aztán az emeleten végre meghallottam Rose hangját.

- Mindjárt hoz neked Louis teát, addig itt maradok veled. - mondta Ro, de Lou csak hosszas vacillálás után indult el Nori szobájából. Tudta, hogy valami nincs rendben.
- Mi a fene folyik itt Harry? - megrántottam a vállamat és meg sem moccantam a folyosón.
- Figyelj csak Nori! Anya most egy ideig ott alszik Jack nagypapánál. Mert... Mert szüksége van rám. De jövök hozzád, amikor csak tudok. - simította meg Nori arcát. Nori szomorúan nézett fel az anyjára.
- Ez nem igaz! - kiabált Ro arcába Nori. - Azóta nem szeretitek egymást apával, hogy apa elment dolgozni, olyan nagyon messzire. - mondta egyre hangosabban Nori. Mindent tudott és értett a majdnem öt éves kislányunk.
- Ez nem így van, csak a felnőttek gyakran összevesznek. Eltérhet a véleményünk sok dologban és... - magyarázkodott Ro. Megcsóváltam a fejemet.
- De, ha ez tényleg így van, akkor miért nem kerestek magatoknak olyan embert, akivel egyezik a véleményetek? - Nori szavai késként forogtak a  szívemben. - És mi lesz a kisöcsémmel? - Nori meg volt győzödve róla, hogy öccse születik.
- Nori, az hogy veszekszünk apával, nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Tiszta szívemből szeretem, de most egy olyan akadály előtt állunk, amihez idő kell, hogy meg tudjuk oldani. - nagyot sóhajtottam a szavait hallva, és azzal is tisztában voltam, hogy nem hazudik a lányának.
- Apa miért volt olyan nagyon ideges? - egyre jobb kérdéseket tett fel a lányom. Ro felpillantott és egyből az én szemeimbe nézett.
- Anya nagyon megbántotta apát. Apa pedig nagyon csalódott anyában. - csordult ki egy könnycsepp az arcán.
- Semmi baj anya, majd kibékül veled apa. - simogatta Ro hátát Nori. - Akkor is nagyon csalódott volt, amikor véletlenül bepisiltem, amikor fogott. De kettőt aludtam és elfelejtette. - mutatta az ujjaival. Csak tudnád kislányom, hogy most nem egy pisis pólóról van szó.
- Most viszont mennem kell. Holnap jövök hozzád. - láttam Nori arcán a szomorúságot. És Ro szemei is ugyanúgy csillogtak.
- Itt maradhatsz ma. De csak mert Nori beteg és rád is szüksége van, nem csak rám. - szólaltam meg. Nori elmosolyodott és visszabújt az ágyba.
- Akkor kérek mesét. - jelentette ki Nori. - Egy mesét. - emelte fel a mutatóujját, amikor észrevette, hogy megcsóválom a fejem.

Jack, Lily és Niall hazamentek, én pedig éjfélig Lou-val ültem a kanapén és beszélgettem. Nem jutottam se előbbre, se hátrébb. De nem lehettem Ro közelében egyedül. Mert a haragon kívül nem tudtam más érzelmet táplálni iránta.
Amikor egy órakor felmerészkedtem az emeletre, Ro és Nori egymás mellett aludtak az ágyunkba. Elvettem Nori mellől a párnámat, a takarómat és átcsoszogtam a másik szobába.
Ott pedig hirtelen ért utol az álom, amiben Ro mosolyát láttam és magamat, teljesen gondtalanul.

Stripper 2/8 - Te teljesen hülye vagy?

HARRY

Napok óta kerülgettük egymást Ro-val. A babáról nem is beszéltünk. Fogalmam sem volt, mit gondolhat erről az egészről. Beszéltünk minden másról. Én a szívem mélyén elmondtam volna, hogy nem terveztük, oké, de már most szeretem a babánkat. De nem akartam addig kinyílvánítani a gondolataimat, amíg ő nem reagál valamit rá. Persze a megnyílásában az sem segített, hogy Nori be volt zsongva. Már a baba nevét is kitalálta. Több verziót is elénk tárt. De Ro arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Semleges volt. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is akarja megtartani ezt a babát.

- Harry beszélhetnénk? - kérdezte halkan, miután kitettük Nori-t az ovinál. Bólintottam. - Szóval, te mit gondolsz erről... Erről az egészről? - pillantott a hasára. Kislányos megszeppenéssel kérdezte, mintha nem tudná mi tévő legyen.
- Én örülök neki. Még, ha nem is számítottam rá. - mosolyodtam el. Már elkönyveltem magamban, hogy újabb kislányom lesz. Mert a lányokkal könnyű.
- Értem. - bámult kifelé az ablakon. Az idő, mintha a kedvét tükrözte volna. Beborult és szakadni kezdett az eső.
- És te, mit gondolsz? - kérdeztem végre meg én is, amikor szinte leállt a forgalom.
- Ugyanezt. - bólintott. Hazudott. A hangulata nem a hormonoktól lett ilyen, hanem a terhességtől. Magától, hogy újra gyereket vár. Tudom jól, hogy megutáltam volna, ha kimondja, hogy nem szeretné ezt a gyereket, de ez így borzasztó volt.
- Biztos? - adtam meg a lehetőséget, hogy igazat mondjon.
- Persze. - bólintott. Túl gyorsan és túl szomorúan. Ha érvelne amellett, hogy miért nem akarja, talán igazat is adnék neki, de így csak értetlenül álltam az egészhez.
- Jó. - nyögtem ki. - Mit szeretnél ma csinálni? - kérdeztem, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmét.
- Be kell mennem a munkahelyemre megbeszélni, hogy dolgozhatok-e még. És egy első vizsgálat sem ártana. - mondta halkan, mintha még beszélni sem szeretett volna. Mintha a világon sem akart volna lenni.
- Elviszlek. - ajánlottam fel. Bólintott egyet. Tovább araszoltunk az úton, a kocsiban tele szomorúsággal, értetlenséggel és talán dühvel. Szinte már teljesen megfojtott.

Nem beszéltünk többet. Értelme sem lett volna, meg aztán ki is fogytunk már a témákból.
Az egy óra, amit a kocsiban összezárva töltöttünk borzasztó volt. Éreztem, hogy Ro-nak valami őrültség jár a fejében. És előre tudtam, hogy nagyon meg fogok haragudni rá.
A kórháznál kitettem a bejáratnál, utána leparkoltam és csak azután mentem be az ajtón. Kerestem Ro-t a szememmel, de nem találtam sehol. Hogy a fenébe tud ilyen gyorsan eltűnni a szemem elől?

- Szia Harry. - köszönt a hátam mögül Tyler.
- Szia! - fordultam felé.
- Ha Rose-t keresed, ő már a vizsgálóban van. - mosolygott rám. Fogalma sem volt róla, milyen bonyodalmat csinált azzal az örömteli hírrel pár napja.
- Melyikben? - néztem körbe. Mindenhol fehér ajtók voltak. Hogyan lehet itt eligazodni?
- Itt végig mész a folyosón, aztán balra és jobb oldalt ki lesz írva, hogy ultrahang. - magyarázott. Bólogattam, mint egy okos kisgyerek és már ott is hagytam.
- Kösz. - szóltam még gyorsan oda neki, mielőtt elfordultam volna balra. Az ultrahang feliratos ajtón kopogtam, de nem jött semmi jelzés, így halkan nyitottam be.
- Figyeljen Rose! Én személy szerint, leszoktam beszélni a kismamákat, hogy egy teljesen egészséges terhességet megszakítsanak. Úgy pedig pláne, hogy van párkapcsolatuk, férjük, akire támaszkodhatnak. - mondta az orvos bizalmasan. - Szerintem, maga csak hirtelen megijedt ettől az egésztől. - próbált lelket verni Ro-ba a doki, de amit ő válaszolt rá, attól teljesen leforrázva éreztem magam.
- Nem érti látom. Nekem már van egy négy éves kislányom. Nem pillanatnyilag ijedtem meg. Hanem nem szeretném újra kezdeni a pelenkázást, az éjszakai kelést, a sírást egész nap. Azt hittem, sínen van az életem már. De egy csecsemővel. Újra be lennék zárva és újra valaki más idejéhez lennék kötve. - mondta sorra a negatív dolgokat Ro. Tudtam, hogy hazudik, amikor azt mondta, őrül, de hogy ennyire ne érezzen boldogságot a gyerek miatt. Sőt, majdnem hogy utálatnak tűnt. Csak azért, mert fel kell adnia a szépen kialakított életét. Dühös lettem. Nagyon dühös.
- Azt tanácsolom, kérjen egy kis segítséget, adok önnek egy telefonszámot. - matatott az orvos, majd a cipődobogást hallottam.
- Harry? - lepődött meg Ro, amikor meglátott az ajtóban.
- Mindent hallottam. - mondtam mérgesen. - Miért hazudtál? Miért mondtad azt, hogy örülsz neki, miközben el akarod tenni láb alól? - keltem ki magamból. - Te teljesen hülye vagy? - szinte már üvöltöttem az arcába. - Nem érdekel, hogy a te tested és a te döntésed, de ha bármit is mersz csinálni a gyerekemmel, én megfojtalak. - közelítettem Ro felé, aki könnyes szemmel hátrált az asztalig.
- Kérem uram, ezt a stílust mellőzzük itt. Rose csak össze van zavarodva. - próbált a doki nyugtatni és ezzel együtt Ro-t is védeni.
- Tudod mit, nem érdekel, hogy mit csinálsz az életeddel. Majd én egyedül megoldom. Nori-t is csak azért szülted, hogy elszabadulj abból az átkozott bárból! - emeltem fel újra a hangom. - Éld tovább ezt a csodálatos életedet. Nori nálam lesz, hogy nehogy miatta is valamit változtatnod kelljen a napi beosztásodon. - indultam meg kifelé. - Ha bármi történni fog a gyerekemmel... - néztem Ro hasára. - Mindenkit kicsinálok! - csaptam be magam mögött az ajtót.

Fortyogtam a dühtől, még a kocsiban is. Milyen hülyeségeket hordott össze? Nori-val is csak akkor volt huzamosabb ideig, amikor Amerikában voltam. Azon kívül folyamatosan velem volt, mert Ro, hol tanult, hol magányra vágyott. Mindig volt valami kifogása, hogy kettesben legyen Nori-val. De ez talán fel sem tűnt neki.
Nem hittem volna, hogy a szeretetem Ro irányában ilyen gyorsan meg tud változni. Persze, szerettem, de ez most vegyült a haraggal.
Nem tudtam eldönteni, hogy összepakoljam minden cuccunkat és eltűnjek innen Nori-val vagy próbáljak meg kiigazodni Ro-n?
Ro nem jött haza, és nem is keresett. Én sem őt. Annyira zavaros volt minden. Felhívtam Jack-et, hátha odamenekült Ro.

- Ott van Rose? - kérdeztem, ahogy felvették végre a telefont.
- Neked is szia Styles! Igen, itt van. - mondta kimérten Jack.
- Ja, igen. Haló. - motyogtam. - És jól van?
- Mondhatni. De szerintem, meg kéne beszélnetek ezt az egészet. Szerintem, nem úgy gondolta. Csak nem tudja, hogyan kezelje a dolgokat. Váratlanul érte ez az egész. - próbálta kimenteni Jack a lányát. Valószínűleg, én is ugyanezt tettem volna Nori-val.
- Csak erre voltam kíváncsi. Haza fog jönni? - kérdeztem monoton hangon.
- Nem hiszem. Vigyázz Nori-ra! Ha bármi fog változni, felhívlak. - jelentette ki Jack.
- Köszönöm. - sóhajtottam. - Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon. - kértem, szinte már könyörögtem.
- Biztosra veszem, hogy nem gondolta komolyan. - nyugtatott meg.
- Te nem hallottad, hogy beszélt. - nyeltem egyet, ahogy újra lejátszotta az agyam a hangját. Olyan semleges volt, mintha csak egy lámpáról beszélt volna, amit el akart adni.
- De most hallottam. - köszörülte meg a torkát. - Amióta idejött, sír a szobájában.
- Persze, hogy sír. Elég nyersen fogalmaztam. - ültem le a kanapéra, ahol talán megfogant a gyerekünk.
- Most le kell tennem, de holnap még hívlak. - szakadt meg a vonal.

Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam, hogy ne vágjam földhöz a telefonomat. Fogalmam sem volt, mi járhat Rose fejében. És még túlságosan haragudtam rá, hogy képes legyek megvigasztalni. Most csak dühöt éreztem iránta. Nem tudtam volna megérteni, hogy miért jutott egyáltalán eszébe az abortusz.
Hamar eljött a négy óra, amikor mehettem Nori-ért. Még sosem várattam ennyi ideig. Általában már háromkor ott voltam érte az oviban. Már csak azt kell kitalálnom, mit fogok mondani Nori-nak, hogy hol van az anyja.

Új URL, új név!

A blog új URL-je: just-follow-me-now.blogspot.com

Újabb bejelentés!

Sziasztok!
Arra jutottam, hogy mivel a facebbok csoport iránt megcsappant az érdeklődés, illetve az írásaim iránt is. Vagy legalább is, visszajelzéseket nem kapok, így a facebook csoportot megszüntetem. Helyette majd lesz valami más.

Ami a blogot illeti, biztosan nem fogom bezárni, mert azért akadnak olvasók, de magam miatt, illetve mert szeretném tovább vinni az írást. Már régi nagy álmom, hogy könyvben is kiadjam a történetemet. A blog URL címe meg fog változni. Nem szeretnék álnév mögé bújni, ezért akivel van cserém, az majd tegye meg, ha a holnapi nap folyamán megváltoztatom a webhely címét, akkor azzal az URL-el rakjon ki.

Köszönöm szépen!

Holnap délig meg fog történni.

Stripper 2/7 - Történt ma valami.

ROSE

A munkahelyemre tartva, elfogott az a ma biztosan történni fog valami. Nyugtattam magam, hogy biztosan nem így lesz, de már a beléptetésemkor káosz volt. A kártyámat nem fogadta el a rendszer. Még szerencse, hogy az egyik munkatársam pont akkor érkezett, amikor már vagy huszadszor villant pirosan a lámpa a kártyám beolvasása után.

- Jó reggelt Rose! - mosolygott rám Tyler.
- Szia Ty! - igyekeztem viszonozni a mosolyát, de inkább valami torz grimasz lett belőle.
- Most téged zártak ki? - húzta le a kártyáját. Kitárta az ajtót és biccentett, hogy menjek gyorasan. - Tegnap Katy maradt hoppon.
- Éreztem, hogy otthon kéne maradnom. - dobtam be a táskámat a szekrényembe.
- Ne mondj már ilyet. - csapta be hangosan az szekrényét Ty. Felvette a gyakornoki ruháját és mosolyogva nézett rám. - Rosszul nézel ki. - állapította meg. Amióta Harry itthon van, azaz három hónapja, feje tetejére állt minden.
- Csak fáradt vagyok. Nem alszom mostanában túl jól. - csuktam be én is a szekrényemet. Megigazítottam a kitűzőmet és kifelé indultam.
- Azóta vagy ilyen, hogy Harry visszajött. - húzkodta a szemöldökét. Nagyon vicces vagy, de egy élő fogamzásgátlónk van. Nori befészkelt kettőnk közé, így nekem maradt egy húsz centis sáv az ágyból az alvásra.
- Igen, azóta nem birtoklom az ágyamat. Nori és Styles terpeszkednek. - nevettem fel, ahogy eszembe jutott, hogy még az alvásban is ugyanolyanok.
- Azért, ha beteggel leszel, vegyél fel maszkot! - utasított, mielőtt elrohant volna a csipogója miatt.

Szerencsére nyugis napunk volt. Csak néhány náthás, tüsszögő, köhögő beteg jött, de az is családostól. Szerencsére ők csak papírmunkát adtak nekem.
Figyeltem az órát már majdnem négy volt, már éreztem a tüdőmben a fertőtlenítő mentes, tiszta levegőt, amikor két rendőr vezetett be egy fiatal, talán húsz éves fiút.

- Alkohol tesztet szeretnék csináltatni, ennek az úriembernek. - gúnyolódott az egyik egyenruhás.
- Rendben, mindjárt kihívom a doktor úrat. - mosolyodtam el. Kettőt csengett a telefon és Dr. Holt már előttem is állt. - A rendőr urak magához jöttek.
- Szóval, ez a jómadár nekihajtott egy lopott kocsival egy kirakatnak. Szeretnék vérvizsgálatot kérni. - miután mindenki megtudta, még a takarító is, hogy mit tett ez a srác, elvezették az egyik szobába.
- Rose, nekem nincs időm erre. Megtenné, hogy leveszi a vért és kitölti a papírokat? - nézett rám az orvos.
- Persze, csak előtte írok egy üzenetet, hogy valaki menjen el a lányomért az oviba. - mondtam kissé szemrehányóan, persze ez kicsit sem hatotta meg a dokit.

Meg sem lepett, hogy Nori már másfél órája otthon volt Styles jóvoltából.
Fáradtan nyitottam be a 102-be, hogy lecsapoljam ezt a srácot.

- Hogy hívnak? - tartottam magam előtt a formanyomtatványt.
- Nem mindegy az neked, ribanc? - köpött szinte az arcomba.
- Itt vannak az iratai. - nyomta a kezembe az alacsonyabbik rendőr.
- Köszönöm. - mosolyodtam el. A srác, akiről megtudtam, hogy Harrison-nak hívják, egyik ujjával a másikat piszkálta. Be volt rezelve. Barna szemeiből egyedül a félelem volt kiolvasható. Miután levettem a vért, már vezették is ki Harrison-t.

Amire nem számítottam, talán a fáradtság miatt, talán csak pusztán figyelmetlen voltam, amikor Harrison hirtelen megmakacsolta magát és meglökött engem. Már éppen csomagoltam el a tűt, ami megbökte az ujjamat. Ezt éreztem, ezért nem kellett volma ma bejönnöm dolgozni.

- Remélem, jó lesz az eredmény, különben a barátaim megtalálnak. - súgta oda nekem, mielőtt elránthatták volna tőlem.

A kötelező protokoll után, már rohantam is, hátha itt van még Tyler. Szerencsémre hosszú műszakja volt.

- Ty, segítened kell. - álltam meg előtte, miközben egy halom papír hevert előtte.
- Mi történt? Olyan rémült fejed van. - emelte rám a tekintetét.
- Behoztak egy srácot, vért kellett vennem tőle és megszúrtam az ujjamat a tűvel. - emeltem fel a mutatóujjamat.
- Előtte vagy utána? - kérdezte. Biztosan ő is fáradt volt, különben nem tett volna fel ilyen buta kérdést.
- Utána. - motyogtam. - Kéne egy gyora AIDS teszt. Megcsinálnád? Magamnak nem tudom. - húztam fel a pulcsim ujját.
- Persze. - bólintott és összeszedve a papírjait, már ott is ültem az egyik vizsgálóágyon. - Amilyen gyorsan mennek itt a dolgok, lehet egy napba is beletelik, mire lesz eredmény. De megsürgetem. Addig nyugodtan menj haza. Estig itt leszek, ha van eredmény, felhívlak. - mosolygott rám. - És ne parázz!
- Köszönöm Ty! - mosolyogtam, de valahogy ez is csak erőltetett grimasz volt.
- Szívesen! Hívlak majd! - címkézte fel az üvegcsét és el is ment vele a laborba.

Hazafelé úton nem tudtam másra gondolni, csak a lehetőségekre. Ha fertőzött volt a tű, akkor vége mindennek. Ha nem, akkor legalább túl vagyok az első balesetemen és legközelebb jobban vigyázok.
Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e Harry-nek. Nem akartam feleslegesen idegesíteni. Elég volt, hogy én stresszeltem.

- Anya! - szaladt felém Nori, ahogy beléptem az ajtón. A kanapénkon Louis terpeszkedett. Hálás voltam neki, amiért kihúzta Harry-t a bajból. - Apa! Megjött anya! - kiabált a konyha felé.
- Szia Kicsim! - mosolyogtam rá. Letettem a táskámat, majd lerúgtam a cipőmet.
- Képzeld Louis-t megvertem Ki nevet a végénben. - kacarászott Nori.
- Igen? Ügyes vagy. De mikor jöttél haza az oviból? - kérdeztem, mire Nori már el is szaladt a konyhába.
- Szia Lou! - intettem, de ő éppen félálomban volt.
- Szia! Hiányoztál! - mosolygott rám Harry.
- Nem kell bókolnod Styles. Mi lenne, ha egyszer négyig oviban lenne Nori? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Harry és Nori lassan egymásra néztek, majd nagy levegőt véve, egszerre kezdtek mentegetőzni. - Mindegy. - intettem le őket. - Lezuhanyzok. - indultam meg lassan az emelet felé.

A zuhany alatt nézegettem az ujjamat. Enyhén fájt a tűszúrások helye. Pedid Ty ügyesen vett vért, pedig az elején még én mutattam meg neki, hogyan talál vénát.
Az ajtón halkan kopogott Harry, de úgy tettem, mintha a víz csobogásától nem hallottam volna.
A vacsora hasonlóan telt el. Nem igazán beszéltem, szerencsére Nori és Tommo megtette helyettem. De Harry lelkemig hatoló nézésétől nem tudtam szabadulni.

- Elmondanád mi a bajod? - kérdezte Harry az ágyban. Nori még nem szökött át.
- Semmi, csak fáradt vagyok. - fordultam felé. Néztem Harry-t, ahogy nagyot sóhajt és lecsúszik mellém.
- Ro... Először is, nem adtál csókot, amikor megjöttél. Másodszor bezárkóztál a fürdőbe. Harmadszor ilyen szomorú fejed van. - mutogatott a saját arcára.
- Jó, igazad van. Történt ma valami. - sóhajtottam most én egy hatalmasat. - Behoztak ma egy fiatal srácot a rendőrök. Vért kellett vennem tőle, amikor végeztünk, meglökött és megszúrtam magam a tűvel. - magyaráztam. - Ty már vett vért a teszthez. Most várom az eredményt.
- Miért nem hívtál fel már akkor? Odamentem volna. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Felesleges. Még nincs is eredmény. Csak remélem, hogy nem kaptam el semmit. - motyogtam.
- Biztosan nem lesz semmi baj. - simította ki a hajamat az arcomból.

Harry-vel némán feküdtünk az ágyban. Valahogy nem éreztem, hogy baj lenne? Harry a hajammal játszott és közben valamit dúdolgatott. Eddig csak főzés közben énekelgetett. Talán ideges volt. Talán félt.
Már elmúlt tíz óra amikor a telefonom kettőt csipogott. Szinte észre sem vettem. És nem is akartam. Most minden olyan jó volt Harry-vel.

- Megnézhetem? - kérdezte halkan Harry. Bólintottam egyet. - Azt írja, ha fent vagy még, hívd fel. - nagyot sóhajtva hívtam Ty számát és kihangosítva az ágyba tettem.
- Szia! - szólt a telefonba Ty. Még kettőt sem csengett ki, amikor meghallottam a hangját.
- Ne kímélj, mit mutat a vérem. - sóhajtottam. Olyan fáradt voltam már.
- Oké, szóval... - hallatszott ahogy becsapódik a kórház ajtaja, majd a kocsija hangja is felmordult. - A teszt negatív, nem kaptál el semmit.
- Mondtam én. - mosolygott rám Harry. Nagyszerű, végre alhatok.
- De van itt még valami. - motyogta. - Mondhatom mindkettőtöknek?
- Tyler mondjad már! - förmedt rá Harry.
- Mondd nyugodtan. - az AIDS-nél úgy sem lehet rosszabb.
- Szóval... Gratulálok nektek! Kisbabátok lesz. - hallani lehetett Ty hangján, hogy tiszta szívből örül.
- Hogy mit csinálsz? - ültem fel az ágyban.
- Hurrá! Nagytesó leszek! - ugrott közénk Nori, aki eddig gondolom az ajtóra tapadva álldogált.
- Holnap vizsgáltasd ki magad. Most mennem kell. - köszönt el Ty. - Holnap találkozunk.
- Jó éjt! - motyogtuk Harry-vel egyszere.

Egyforma értetlen arccal néztünk egymásra. Nem tudtam, hogy örüljek a babának vagy sem. Nem terveztük. Sőt, Nori után nem is akartam több gyereket. Vissza akartam térni a régi kerékvágásba. Vagy inkább egy újba. Ahol dolgozom és önálló életet élhetek. Végre kiszakadtam az éjszakai életből és élhettem egy normális életet. És most kezdjem újra az éjszakai etetést, a fogzást, a hisztiket, a kialvatlanságot? Sajnos nem tudtam boldog lenni a gondolattól és ezért utáltam magam.
Harry arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Talán éppen annyira pánikolt, mint én. Csak Nori volt önfeledten boldog. De hát ő már hónapok óta mondogatja, hogy szeretne egy kistesót.
Bármi is lesz a sorsa ennek a babának, nehéz lesz.

Stripper 2/6 - Styles, Styles, Styles, Styles... (+18)

Rose:

Újra és újra meghallgattam a hangfelvételt, amit Tommo hozott, hogy bebizonyítsa, hogy Kendall átvert minket. Persze, addigra már nyilván való volt, de azért hagytam pát órát még szenvedni Styles-t. Tanulja csak meg, hogy figyeljen oda a szerszámjára. És persze azért is, mert nem döntöttem még el, hogy kitekerjem Kendall nyakát  vagy sem.

- Rose! Bejöhetek? - kérdezte félénken Harry.
- Persze. - bólogattam, pedig még ki sem nyitotta az ajtót.
- Meghallgattad? - kérdezte csendesen. Megmosolyogtatott, ahogy be volt rezelve.
- Többször is. És arra jutottam, hogy mi van, ha csak menteni akar Tommo? És valami szerkesztett felvétel az egész? - hunyorítottam Harry-re.
- Most viccelsz, igaz? - kérdezte szinte már felháborodva.
- Úgy nézek ki? - fontam össze a karjaimat a mellem előtt. - Meghallgattad már?
- Nem. Nem is érdekel! - fésülte oldalra a haját az ujjaival.
- Akkor tedd meg! - kerültem ki és becsuktam az ajtót magam mögött.

Körülbelül tizenhárom perces felvétel után, Harry dühösen nyitotta ki az ajtót. Most már legalább az ő fejében is visszhangzottak Kendall szavai.

~ Harry és az a nő, a gyerek anyja nem illenek össze. Ezt mindenki látja.

~ Harry-nek nem kellene pelenkákat cserélgetnie, sokkal inkább szórakoznia.

~ Szegény olyan karótnyelt volt, muszáj volt segítenem, hogy le tudja rázni azt a nőt, de nem úgy sült el a dolog, ahogy számítottam. Rögtön felmondott és rohant haza a nőhöz meg a gyerekhez.

~ Szerintem, nem fogja visszafogadni, pedig ha tudná, hogy  nem is feküdtünk le.

~Nehéz volt levetkőztetni, de még ha akartam is volna valamit kezdeni vele, akkor sem ment volna. Illúzió romboló volt, hogy annak az átkozott nőnek a nevét hajtogatta.

Szerintem, Harry-nek is hasonló gondolatai voltak, mint nekem. Valakinek vigyáznia kell Nori-ra, amíg helyretesszük azt a ribancot.

- Komolyan azt hiszed, hogy Tommo azzal bajlódott, hogy szerkesszen egy ilyen felvételt. - nézett rám meggyötört arccal Harry.
- Dehogyis. - nevettem el magam. Harry hitetlenül nézett rám.
- Képes voltál megszívatni engem? - mutatott magára felháborodva.
- Ne felejtsük el, hogy ugyanezt tetted velem. Utálnom kellett téged, mert félredugtál, aztán meg közlöd, hogy nem is igaz. - fontam össze a karjaimat magam előtt.
- Szerintem, te is ugyanezt tetted volna, ha hasonló helyzetben lettél volna. - közelített felém. - Hagyjuk most már! Megbocsátasz?
- A hülyeséget nehéz megbocsátani. - léptem egyet hátra. - De legyen, visszahozhatod azt a pár ruhádat, amit elvittél. - bólintottam. Harry újra közelített felém.
- Jó. - bólintott. - Mit szólnál hozzá, ha ma csinálnánk valamit? - kérdezte szinte az arcomba beszélve.
- Te most randira hívsz, Styles? - néztem fel rá. A szemei csak úgy csillogtak.
- Valami olyasmi. - bólintott. Harry még sosem vitt randizni. Izgatott lettem.
- Ki fog vigyázni Nori-ra? - kérdeztem meg, mert egy pillanatra, összezavart Harry.
- Őt is visszük. - jelentette ki Harry. Elkomorodtam. Szóval, megint csak a szokásos hármas program lesz, maximum nyolcig. - Ne vágj ilyen keserves fejet. Már megbeszéltem Jack-kel, ma náluk alszik Nori. Holnap meg akkor megyünk érte, amikor akarunk. - suttogta a számba. Szóval kettesben leszünk. Már négy éve nem voltunk kettesben.

A csengőnk nyolckor hangosan csilingelt. Nori pedig boldogan ugrálva sietett a nagyapja elé. Már türelmetlen volt. Kitalálta, hogyan veri át az apámat, hogy jó sokáig fent maradhasson. Tudtam, hogy sikerül neki, mert az apám szíve az ő esetében úgy ellágyult, mint a puding.
Harry rám pillantott, amikor apám kocsija eltűnt a felhajtónkról.

- Mehetünk? - kérdezte vigyorogva. A fekete ingje pár felső gombja, hanyagul ki volt gombolva. A szűk fekete farmerjában jól végig tudtam mérni. Mellette igazán slamposnak éreztem magam.
- Ha elmondanád, hova megyünk, talán alkalomhoz illően fel tudtam volna öltözni. - morogtam.
- Mondtam, hogy vacsorázni, aztán pedig szórakozni. - rántotta meg a vállát. Régen hordtam már szoknyát, blúzt, magassarkút meg aztán pláne. Az anyaságban ragadtam. - Gyönyörű vagy! - suttogta a számba. Legalább négy éve nem voltam kicsinosítva. Megszoktam a farmert, pólót, sportcipőt. A munkám miatt is.
- Köszönöm Styles! - pirultam el. Tudom, hogy neki is hiányzik a régi stílusom, a régi lazaságom.

Styles lassan vezetett. Le sem vettem róla a szemem. Úgy megváltoztunk mind a ketten és észre sem vettem. Ahogy ő sem. Beleszoktunk az életünkbe. Talán kicsit lapos lett az életünk. Félreértés ne essék, imádjuk Norit, csak néha jó lenne az ilyen kikapcsolódás. És nem négy évente.
Harry rám nézett, amikor megállt egy piros lámpánál. Csak néztünk egymásra, amíg meg nem zavart egy türelmetlen autós a hátunk mögött.
Harry annyira megváltozott. Sokkal férfiasabb lett az elmúlt négy évben. És én is megváltoztam. Csak én sokkal inkább éreztem magam laposnak és unalmasnak.

- Emlékszel, amikor még én voltam a testődöd és el vitetted magad tampont venni. - kérdezte Harry miután befejeztük a vacsorát.
- Igen, nagyon idegesítő voltál. - bólintottam és belekortyoltam a vízembe.
- Reméltem, hogy nem teszed tönkre a kárpitot. - vigyorgott a poharába. Hirtelen köhögésbe kezdtem. - Szerintem, te is hasonlóan féltetted volna a kocsidat. Előtte bőröztettem. - folytatta, nem is törődve azzal, hogy fuldoklom.
- Váltsunk témát. - javasoltam. Harry bólintott. De egyikünk sem szólalt meg. A négy év alatt, kifogytunk a témákból. Minden Nori körül forgott számunkra.
- Arra gondoltam, hogy elviszlek bowlingozni. Tudom, hogy gyerekkorodban nem volt lehetőséged, hogy kimozdulj. - mosolygott rám. Igaza volt. Sem barátaim, sem pedig engedékeny szüleim nem voltak.

Mondhatni elég béna voltam. Valószínűleg sosem lettem volna ebben jó. Lehetetlen azt a golyót egyenesen végig küldeni a pályán. Úgy meg aztán pláne, ha vannak olyanok, mint én, akik elfelejtik elengedni a golyót. Igen, ez is megtörtént.
Aztán miután Harry kiröhögte magát rajtam haza indultunk. Persze Styles egész úton cukkolt a bénaságom miatt.

- Bor, vodka, sör vagy víz? - kérdezte Harry haza érve.
- Bor. - mosolyogva dobtam le a kulcsom. Régen iszogattunk csak úgy kettesben.
- Jó választás. - bólintott elismerően.

Harry bekapcsolt egy halk zenét, ami inkább hallatszott egyenletes zúgásnak, mint zenének. De annyira megnyugtató volt és békés. Nem kellett beszélnünk sem. Csak az egymás közelsége. Mire éjfélt ütött az óra két üveg bort eltűntettünk. Én talán rosszabbul viseltem, bár Harry sem panaszkodhatott. Annyira próbálkozott értelmesen megszólalni, de vagy összeakadt a nyelve vagy csak simán hallucinált.

- Bejössz Ró! - állapította meg. Felnevettem, mert annyira édes volt így, hogy be volt csípve.
- Te is nekem Styles! - kuncogtam, mintha szűz lennék.
- Tudod, ha a vezetéknevemen szólítasz, beindulok. - nyalta meg a száját.
- Styles, Styles, Styles, Styles... - folytattam volna még, de amikor fölé hajoltam, befogta a számat.

Harry kétszer is szólásra nyitotta a száját, de a beszéd helyett inkább az ölébe húzott.
Nem sokat gondolkoztam, csak falni kezdtem az ajkait. A kanapé amin eddig ültünk, hirtelen aprónak bizonyult. Az ujjaimat lassan húztam végig a hasán, minden kockánál elidőzve egy kicsit. Harry pedig már a szoknyám alatt járt az ujjaival. Annyira siettünk, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetnénk egymást. Harry tenyere forrón simított végig a combomon. A bőrömet gombonként végig csókolta, amitől csak még gyorsabban akartam őt. Követeltem. Egy mozdulatától leesett a melltartóm a hasára. Elpirulva néztem őt, ahogy vágyakozva bámul rám. Olyan sokszor láttuk már egymást meztelenül, sőt Harry még azt is látta, ahogy megszületik a lányunk vagy szoptatom őt. Mégis annyira kívántuk egymást. Nem untunk egymásra.

- Ro! Akarlak. Most. - nyalta meg a mellbimbómat és hirtelen hátradöntött a kanapén.

Nem foglalkozott a szoknyámmal csak feljebb tolta a csípőmön. Még éppen szét tudtam húzni az ingét, hogy megcsodálhassam a tetoválásait.
Félretolva a bugyimat már is megéreztem. Egy pillanat alatt egyek lettünk. Amilyen mohón kezdtük, most olyan lassan mozgattuk a csípőinket.

- Annyira szeretlek! - suttogta a fülembe, miközben nekem nyomta magát. - Érzed, ugye? - nyalta meg a fülcimpámat.
- Igen. - suttogtam alig halhatóan. Közben a fülemben csengtek Kendall szavai. "Harry és az a nő, a gyerek anyja nem illenek össze. Ezt mindenki látja." - Tényleg én kellek neked? - csúszott ki a számon. Harry megállt a mozdulatban és eltolva magát tőlem rám nézett.
- Igen. Te és Nori a legjobb dolog az életembem. Tudom, hogy a ribanc miatt kérdezed. - hunyta le a szemeit. - Ne foglalkozz vele! Nekem csak te kellesz! Imádok veled ébredni, reggelizni, kávézni, beszélni. Imádok veled lenni. Nekem csak te kellesz, még akkor is, ha hisztis vagy! - nyomott egy puszit a homlokomra. - Gyönyörű vagy! Egyáltalán nem bánom, hogy mindenki megbámul. Mert mindenkinek ugyanaz jut eszébe, ha meglát. - mosolygott, ahogy összehúztam a szemöldökömet. - Hogy hol és hányféleképpen tudna megdugni. De te csak az enyém vagy! Ezt csak én kapom meg! - húzta végig a nyelvét a mellemen.
- Még sem engem drogoztak be. - húztam közelebb magamhoz a fenekénél fogva.
- Tök mindegy. Rá fel sem állt. - nézett le kettőnk közé. - Ahogy te csak az enyém vagy, úgy én csak a tiéd vagyok. - kezdte megint mozgatni a csípőjét.

A kezeimet a fejem fölé fogva, lassan mozogva, puszikkal, csókokkal, apró érintésekkel repültünk a megsemmisülés felé.
Fáradtan pihegtünk a kanapén. Hihetetlennek tűnt, hogy elférünk rajta. De ha valaki látott volna most minket, nem tudta volna megmondani, hol kezdődünk és hol végződünk, úgy össze voltunk gabalyodva.

- Szeretlek! - suttogtam, amikor észrevettem, hogy Harry szemei csukva vannak. Megpusziltam az arcát és én is álomba szenderültem.

Amikor kinyitottam a szememet, Harry még mellettem volt, de már vigyorogva bámult rám. Mire észbe kaptam, hogy a mellemet bámulja, amire rásütött a nap. Lassan végig húzta az ujjait rajtam, majd még jobban vigyorgott.

- Zuhanyozzunk le. - mondta kicsit rekedten és másnaposan.

A zuhany apró érintésekkel, puszikkal és nagy sóhajokkal telt. De kivételesen nem történt semmi több. Mégis érzelmileg annyira feltöltött, hogy újra és újra szerelmes lettem Harry-be. És hittem neki, amikor ő is ugyanezt mondta nekem.

Stripper 2/5 - Csak nem akarom, hogy reggel elküldj a fenébe. (+18)

Harry:

Ijesztő volt, ahogy Ro egyetlen egy grimasz nélkül kínozta Kyle-t. Megérdemelte a mocsok, de megijesztett Rose viselkedése. Ha még én viselkedtem volna így, de ő Ro volt. És én nem ezt a lányt ismertem meg. Sőt, ezt az oldalát nem is ismertem. Nem is akartam megismerni.
Órák után, amikor a többiek már rosszul voltak és kimentek, én szóltam neki, hogy fejezze már be. Hadd lőjem fejbe vagy valami. Szerencsétlen eleget kapott. Rose felém fordult és ijesztő sötétséget láttam a szemeiben.

- Ha ilyen puhány pöcs vagy te is, takaródj ki! Menj a haverjaid után! - üvöltött rám.
- Ro, fejezd be! - ráztam meg, de semmit nem értem el vele. Kyle feje lógott, szerintem már nem volt magánál, mert az arcát nem lehetett látni a vérétől.
- Ne nyúlj hozzám! - rántotta ki a karját a kezeim közül.
- Te most eltűnsz innen, én pedig eltakarítom a szemeted. - vettem elő a fegyveremet.
- A frászt, még nem fejeztem be! - tiltakozott.
- De igen! Kurvára befejezted! Most menj haza és gondolkodj el, hogy a francba veszíthetted el ennyire a fejed. - néztem rá. - Liam, vidd haza Rose-t és ki ne merd engedni a házból! - utasítottam kiabálva a barátomat.
- Újra így játszunk? Bezársz? - kacagott Rose. Mintha teljesen elment volna az esze az elmúlt pár órában.
- Nem, csak most félek veled hagyni Nori-t. Megrémít, ahogy viselkedsz. - vallottam be. Rose egy pillanatra szomorúan nézett rám, majd újra elsötétült a tekintete.
- Eddig is vigyáztam rá. Egyedül vigyáztam rá, neveltem, dolgoztam, amíg te félre dugtál. - vetette oda nekem félvállról.
- Nem, itt most nem erről van szó! Teljesen bekattantál. Ne keverd össze ezt a dolgot, a mi kettőnk dolgával. - mutogattam a vérben úszó Kyle-ra, utána pedig magunkra. - Menj haza, zuhanyozz le! Megyek pár óra múlva. - húztam össze a szemöldökeimet.
- Igen is! - fintorgott rám. Majd Liam előtt sétálva eltűnt a szemem elől.
- Viszlát, te pedofil faszfej! - búcsúztam, majd a homlokára szegezve a fegyveremet, meghúztam a ravaszt.
- Haver, mi volt Rose-zal? - kérdezte Niall. - Már nekem fájt, amit csinált a csávóval. - nézett Kyle-ra, miközben elvágta a csuklóin a kötelet.
- Nem tudom. Talán, mert Nori-val akart valamit csinálni. Talán bűntudata van, amiért nem vigyázott eléggé rá. Vagy fene sem tudja. Sosem láttam még ilyennek. - gondolkoztam el rajta.

Ahogy betekertük Kyle hulláját a fóliába és kitaláltuk, hogy vízbe dobjuk, elkezdtünk takarítani, mielőtt még ezt a kócerájt is fel kellene gyújtanunk.
Végig néztem ennek a féregnek a testén. Rögtön az jutott eszembe, vajon hányan fogják keresni őt? Aztán eszembe jutott, mit akart tenni a lányommal. És hány gyerekkel csinálta ezt végig? Végig futott Rose összes tette a szemem előtt. Ahogy egyesével letépte a körmeit, ahogy lassan kaszabolta össze a testét, majd sóval megszórta. Ahogy ököllel verte a fejét. Megborzogtam tőle.
A kocsiba betuszkolva Kyle testét Zayn elhajtott vele. Hálás voltam, amiért elintézi helyettem.
Ahogy végeztünk, hazafelé vagyis Rose-hoz vettem az irányt. Féltem a beszélgetéstől, de muszáj volt kiderítenem mi történt vele, mielőtt visszaengedem hozzá a lányunkat.
A házba belépve teljes csend fogadott. Hol lehet Rose?
Benéztem a konyhába, de senki nem volt ott. A nappaliba a kanapén szintén senki. Aztán az emeletre érve halk szipogás ütötte meg a fülemet. Mit csinál?
Rose egy törölközőbe csavarva ült a lányunk szobájában és sírt. Csak néztem őt pár percig mielőtt szóltam volna neki, hogy megjöttem.

- Hol van Liam? - kérdeztem. Ro rám kapta a tekintetét. A szemei vörösek voltak.
- Elküldtem. - rántotta meg a vállát és felkelt a földről. - Te is elmehetsz. - utasított, mintha eddig hallgattam volna rá.
- Jól tudod, hogy nem fogok elmenni. Mondtam, hogy meg szeretném beszélni veled, ami történt. - igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy sírt.
- Én meg nem szeretném sem megbeszélni, sem pedig téged látni! - emelte fel a hangját. - Menj vissza Kendall-höz, ha beszélgetni szeretnél. - vágta a fejemhez. Hosszan szívtam be a levegőt.
- Mi történt veled, hogy ezt tetted Kyle-lal? - néztem rá. Nem akartam Kendall-t felhozni.
- Elcsesztem és majdnem a lányom bánta. Helyrehoztam a helyzetet. - jelentette ki. - Te is ugyanezt tetted volna, nem? - nézett rám. Tudtam jól, hogy hasonló dolgot műveltem volna én is, de Ro más.
- Az mindegy, én mit tettem volna. Olyan voltál, mint egy őrült. - vágtam a fejéhez.
- Biztos apámtól örököltem. Ismered a büntetéseit. - emlékeztetett Jack-re. Amikor kidobatta velünk az utcára a csajokat, hogy észbe kapjanak, milyen jó dolguk van a falak között. Vagy, amikor elverette velem azt a férget, amikor Rose-t megpróbálta megerőszakolni.
- Biztosan így van. - fintorodtam el. Nem akartam ezt a Rose-t ismerni.
- Most már akkor eltűnsz végre. Kendall már biztosan vár. - ejtette ki száján újra azt a nevet, amit soha többet nem akartam hallani. Az undor a hangjában nem csak neki szólt.
- Fejezd már ezt be! Az sem biztos, hogy lefeküdtem vele. - direkt nem mondtam ki a nevét.
- Ja, biztos egy kiscica karmolt össze. - köpte a szavakat az irányomba. - Ehhez végképp nincs kedvem. - fonta össze a karjait maga előtt. Teljesen elzárkózott tőlem.
- Mindegy. Szia Rose! - köszöntem el tőle. Nem vártam meg, hogy ő is elbúcsúzzon. Csak a csörömpölést hallottam magam mögött.

Legszívesebben visszamentem volna, magamhoz szorítottam volna, hogy rajtam töltse ki a dühét, de nem tettem. Felesleges is lett volna. Úgy sem engedte volna meg, hogy hozzáérjek.
Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam a kislányomért.
Egy csengetés után Lily nyitott ajtót.

- Nori elaludt a kanapén. Sokat játszott és elfáradt. - mutatott a pléd alatt fekvő lányomra Lily. - Jack beszélni akar veled. Az irodában van, és eléggé pipa. Nori elszólta magát. - vezetett rá, miután furcsán néztem rá. Lehet megyek Kyle után a pokolba.
- Jöhetek? - kopogtam be az iroda ajtaján.
- Gyere! - mondta közönyösen Jack. Tényleg igaza lehetett Ro-nak. Az apjától örökölte ezt a stílust.
- Mindent kiszedett Nori-ból? - kérdeztem. Jack rámnézett.
- Többnyire. - bólintott. - De hallani akarom az egészet. - mutatott a székre, hogy üljek le.
- Már egy ideje itthon vagyok. - vallottam be. Jack bólintott. - Azért jöttem haza, mert... Mert úgy néz ki, lefeküdtem a megbízómmal. - vallottam be. - De Nori ebből nem tud semmit.
- Hogy érted, hogy úgy néz ki? - gondolkozott el Jack.
- Nem emlékszem semmire. - támasztottam meg a fejem.
- És te meg voltál olyan hülye, hogy bevallottad Rose-nak. - mondta most tovább ő a történetet. - Hát, te nagyon hülye vagy édesfiam. - csóválta a fejét tovább.
- Mit tehettem volna? Az egész hátam szét van karmolva. - vakartam meg a nyakamnál gyógyuló karcokat.
- Mutasd! - állt fel a székéből Jack.
- Mi? Nem! - ráztam a fejemet. Mit akar tőlem.
- Segítsek vagy lőjelek fejbe? - támaszkodott az asztalra. Nagyot sóhajtva felálltam és levettem a pulcsimat és felhúztam a pólómat.
- Ahogy gondoltam. - motyogta. - Nem dugtad meg. Maximum ő téged. - nevetett fel. Örülök, hogy vicces a nyomorom, fintorogtam. - Gondolom, kidőltél. Aztán lefektett az ágyra és végig karmolta a hátadat. - magyarázta. - Ha alattad lett volna, akkor nem így helyezkednének el a körmei, hanem pont fordítva.
- A büdös francba. Megyek és kitekerem a nyakát annak a ribancnak. - engedtem vissza a pólómat.
- Hidd el, azzal nem oldasz meg semmit. - rázta meg a fejét. - Mivel olyan hülye voltál, hogy azonnal Rose-hoz szaladtál, így előbb ki kell húznod Kendall-ből egy vallomást. Utána kitekerheted a nyakát. - próbált nyugtatni.
- Már odament Tomlinson. - motyogtam. - Ő tutira kiszedi belőle az igazságot.
- És a többi? - mutogatott Jack, hogy folytassam.
- Milyen többi? - kérdeztem vissza.
- Ne játszd a hülyét. Nori elmondta, mi történt éjjel. De ezért ne hibáztasd. Senki nem hitte volna el, hogy rám bízza Rose, ha itthon vagy te is. - magyarázta el Jack.
- Jó. Új óvóbácsit kapott Nori. Mindenkihez elment vacsorára, elvileg. Rose-t elkábította és megpróbálta Nori-t... Tudod... Molesztálni. De időben felhívott és odamentem. - nehezemre esett kimondani a szavakat. Ha csak elképzelem, mit tett volna a lányommal, felfordul a gyomrom.
- Remélem, kinyírtad ezek után. - nézett rám aggódó nagyapa arccal.
- Persze, de... De amit Rose tett az... Az megijesztett. - motyogtam. Jack érdeklődve nézett rám. Elmeséltem mindent.
- Ne aggódj miatta. Ő csak a lányát védte. Biztosan eszébe jutott, amikor még táncolt. És őt is elkapja a hányinger szerintem a mai napig. És, hogy a lányához hozzáér valaki az akarata ellenére a mocskos kezével, az tovább gerjeszti a haragját. - mondta teljesen nyugodtan Jack.
- Amióta itt vagyok és elmondtam neki a dolgokat, úgy viselkedik... Nem is ismerem őt. Ezt a Rose-t nem ismerem. - támasztottam meg a fejemet a fotelben.
- Te hogy viselkednél, ha azt mondaná, hogy amíg te dolgoztál, ő félrekefélt? - úgy hasítottak belém Jack szavai, mintha korbáccsal csapott volna meg. - Gondoltam. Nagy meló lesz visszaszerezned, de segítek benne. - mosolyodott el Jack. Felhúztam az egyik szemöldökömet. Mégis hogyan?

A beszélgetésünk közben kaptam Tomlinson-tól egy sms-t, hogy megvan a ribanc és bevallott mindent. És már úton is van haza. Pár óra és találkozunk.
Hagytam, hogy Nori magától ébredjen fel, csak utána vittem vissza Ro-hoz.
Nori kívánsága az volt, hogy együt fürdessük meg őt. És együtt fektessük le este. Ahogy elhaladtam a hálószobánk előtt, bekukucskáltam. Szinte minden a földön hevert darabokban. Még az ágy is odébb volt lökve. Rose olyan volt, mint egy gép. Úgy viselkedett, mintha minden be lett volna kódolva neki. Nagyon ijesztő volt. Nori talán ezért kért meg, hogy maradjak vele éjszakára.

- Segítek rendet rakni. - indultam meg a hálószobánk felé. Rose hirtelen rám kapta a tekintetét.
- Nekem te ne segíts! Tűnj el a házamból! - mondta hangosan. Oké, tartsunk távolságot, de nem kell ennyire durván.
- Nori fél tőled. És nem fogom itt hagyni a lányomat. - jelentettem ki. Rose elindult lefelé a lépcsőn. Minél messzebb a romoktól. - Mi a fene van veled? - kérdezrem most már idegesen.
- Itt, ez az egész a te hibád! Ha nem mész el dolgozni, ha nem szűröd össze a levet azzal az átkozott cafkával, most nem lenne ez az egész! - vágta a fejemhez. Jobb is, hogy lejöttünk a végén meg felébredne Nori.
- Rose! Mondanom kell valamit. - próbáltam higgadt maradni.
- Mit akarsz még? A húga is megvolt? - ezt már hisztérikusan kérdezte.
- Nem, dehogyis. Csak... Nem feküdtem le vele. Egyikkel sem. Apád és Tommo rájöttek. Vagyis... Segítettek, hogy rájöjjek. - nyögtem ki. - Nézd meg a hátamat! - Rose felhorkantott.
- Még egyszer az orrom alá akarod dörgölni? - nevetett fel gúnyosan.
- Csak nézd meg! Tedd oda a kezedet és rá fogsz jönni. Ezt apád vette észre. - gondoltam vissza. Rose csak zavartan pislogott. - Ugyan már, meztelenül is láttál már, ahogy én is.

Rose lassan felhúzta a pólómat és szipogva nézte a karmolásokat a hátamon. Aztán, mintha még hallottam is volna koppanni. Óvatosan érintett meg. A bőröm abban a pillanatban bizseregni kezdett. Végig húzta az ujjait a hátamon és belé is belécsapott a felismerés. Ezt csak a hátam mögül csinálhatta.
Rose visszaengedte a hátamra a pólót és hiányérzetem támadt. Akartam őt és az érintését.

- Ezt mégis, hogy csinálta? - kérdezte teljesen összezavarodva.
- Szerintem, belekevert valamit a vizembe. - motyogtam és visszafordultam felé. - Hülyeség volt, hogy vele maradtam, de ha ő azt mondja, hogy egyedül érzi magát és maradnom kell, akkor azt kell tennem. Vagyis kellett. Mert ott hagytam a francba. - vallottam be.
- Ha nem is igaz, akkor miért vallottad be? - kérdezte, okos kérdés.
- Fordított esetben, mit tettél volna? Ha apád nem nézi meg a karmolásokat, nem is gondolok ebbe bele. Csak azt tudtam, hogy az ágyában ébredtem alsógatyában, és szétkarmolva. És akkor még előadta magát, hogy mit hogy csináltam vele. - fintorodtam el. Eszembe sem jutna mással kezdeni. Csak is Rose jára fejembem.
- Ez akkor is... Harry mi a fenét kéne gondolnom? - nézett rám a pultnak támaszkodva.
- Tommo nem sokára hozza a bizonyítékot. Ha nekem nem is hiszel, akkor legalább annak. - kértem tőle, amikor megálltam előtte. Rose nagyot nyelt. Régen voltunk már ilyen közel egymáshoz.
- Styles! Ha ez megint valami istenverte hazugság. És csak mented a segged. Kicsinállak, mint Kyle. - fenyegetett meg. Már nem nézett ki őrültnek. Visszakaptam az igazi Rose-t.
- Soha nem hazudnék szándékosan, ez egy félreértés. - támaszkodtam meg a csípője mellett.
- Styles, még rendet kell tennem. Hülyén viselkedtem. - fogta meg a csuklómat. Egymást néztük. A tekintetünk egymás szájára siklott.
- Biztos? - kérdeztem meg. - Nem ér rá később? - mosolyodtam el.
- Styles, ne csináld ezt. - mondta rekedt hangon.
- Mit csinálok? Állok veled szemben és beszélgetni próbálok. - mosolyodtam el. Ja, mindenféle értelemben álltam.
- Harry, amíg nem láttam a bizonyítékot, addig nem tudok hinni neked. - forrázott le egy pillanat alatt. Persze, túl könnyű is lett volna, ha csak úgy elhiszi a szavaimat.
- Jól van. Segítek összepakolni. - álltam félre az útjából.

Ahogy végeztünk a pakolással, Ro felajánlotta a vendégszobát. Milyen gáz már?
A fürdőben minde  cuccom a helyén volt, pedig vártam, hogy kidob mindent. De nem. Tehát vagy nem hitte el vagy csak simán ragaszkodik a férfi tusfürdőhöz.
A víz alatt végig azon rágtam magam, hogy milyen idióta ötlet volt itt hagyni a családomat. Már talán félóra is eltelhetett, amikor megéreztem Rose kezét a hátamon. Óvatosan simított rajta végig, mintha csak annak a ribancnak a nyomait szerette volna lemoasni rólam.

- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan. A gőztől teljesen elment a hangom.
- Sutba vágom a józan eszemet. És tudjuk jól, hogy nem bírunk várni holnapig. - csúsztatta a csípőmre majd férfiasságomra a kezét. - Gondoltam. - mit gondolt, hogy majd ennyi idő után nem kívánom meg.
- De ha holnap vagy holnapután vagy bármikor a közeljövőben megint elküldesz ilyen stílusban. - fordultam vele szembe. - Soha többet nem nyúlok hozzád. - martam a nyakába. A vizet elzártam és figyeltem Rose-t. Tényleg ezt akarja?
- Te is jól tudod, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül. - vigyorodott el. Kicsit fogyott, jól látható volt, ahogy ott támaszkodott előttem. Zavarban volt, de nem tágított. Hergelt. Mindkettőnket.
- Nagyon jól tudom. - bólintottam. Ez az egész úgy nézett ki, mintha legalább szüzek lettünk volna. Egy igazi hülyénem éreztem magam.
- Harry, ne bámulj már ennyire. - nevetett fel. Olyan rég hallottam már a nevetését.
- Csak nem akarom, hogy reggel elküldj a fenébe. - gondolkoztam és közben a melleit bámultam.
- Harry, megcsaltál? - nézett fel rám.
- Nem. - vágtam rá, szinte meg sem vártam, hogy befejezze.
- Akkor meg mire vársz? - kérdezte, mielőtt megállt előttem.
Felmordultam, amikor megsimította a hasam alját. Elkaptam a derekát és felültettem a mosógép tetejére. Szerencse, hogy nem kellett a ruháinkkal vacakolni. Megszívtam a nyakát, ennek biztosan lesz holnap nyoma. Ro felnyögött, sokkal-sokkal hangosabban, mint ahogy szokott.
- Sss! - csókoltam meg és kicsit jobban magam felé húztam.
- Harry, ne húzd az agyamat. - kulcsolta a derekamra a lábait. Hozzáértem, de olyan jó volt érezni, hogy egyre jobban hevül.

Egy kicsit megemeltem és minden nehézség nélkül csúsztam belé. Gyorsak voltunk. Türelmetlenül mozgattam a csípőmet, ahogy Ro is. A fürdőszoba hirtelen még jobban fullasztó lett. Ro vállába martam, amikor elmentem benne. Ro pedig pár perccel később jött utánam. Imádtam nézni, ahogy széthullik a kezeim között. Kapkodva vettük a levegőt, és még mindig ráborulva hallgattam Ro szívverését.
Miután sikerült elválnunk egymástól, bár ehhez egyikünknek sem füllött a foga, gyorsan lezuhanyoztunk. És együtt mentünk a hálószobánkban. Együtt aludtunk. Újra együtt voltunk.

FACEBOOK CSOPORT

KÖVETKEZŐ FEJEZET